Jálics Ferenc A két pápa című filmben

December közepén került mozikba, és a Netflixen múlt péntek óta elérhető A két pápa című játékfilm. A valós történelmi helyzeteket is felidéző, de alapvetően fikciós alkotás – Anthony Hopkins és Jonathan Pryce főszereplésével – a korábbi és jelenlegi egyházfő, XVI. Benedek és Ferenc életútját, kapcsolatát idézi fel. A műben többször is feltűnik Jálics Ferenc magyar jezsuita alakja, méghozzá az egykori argentin diktatúrában elszenvedett megpróbáltatásaival összefüggésben.

Akik a hetekben megtekintették A két pápa című filmet, tapasztalhatták, hogy az alkotásban többször is feltűnik Jálics Ferenc SJ alakja. A vonatkozó jelenetek azt villantják fel, hogy a hetvenes évek Argentínájában tevékenykedő magyar jezsuita miként költözött a buenos airesi nyomornegyedbe, hogy teológusként így fejezze ki szolidaritását a szegényekkel. A jobboldali katonai junta emberei azonban baloldali gerillának bélyegezték őt és társát, ezért elfogták, megkínozták, majd hat hónapig börtönben fogva tartották őket.

Miután Jorge Mario Bergogliót 2013-ban megválasztották pápának, a világsajtó arról kezdett cikkezni, hogy a bíboros a jezsuiták korábbi argentínai vezetőjeként milyen szerepet játszott a jobboldali diktatúra idején történtekben, jól kezelte-e rendtársai ügyét, netán az ő tevékenysége is hozzájárult-e rendtársai meghurcolásához. A film idézett epizódja is ezt állítja a középpontba, ám mivel a kérdésben ellentmondó értelmezések láttak napvilágot, az ügyben nehéz tisztán látni. Egy azonban bizonyos: az egykori fogság sajátos módon olyan gyümölcsöket termett, amelyek máig ható módon gazdagítják nemcsak Jálics Ferenc, de rajta keresztül sok más ember életét. A jezsuita ugyanis a rabsága idején szerzett hatásokból, élményekből táplálkozva fejlesztette ki világszerte ismert és alkalmazott szemlélődő lelkigyakorlatos módszerét, sokakat megnyitva korábban nem tapasztalt mélységek felé.

A jelenleg 92 esztendős Jálics atya aktív éveinek lezárultával ma Magyarországon él  és – a rend szép megfogalmazása szerint – „imádkozik az egyházért és a [Jézus] Társaságért”. Arról pedig, hogy mit jelent számára az ima, illetve fogsága miként segítette hozzá a szemlélődő lelkigyakorlatok kidolgozásához, az egykori Heti Válasznak adott interjúban beszélt 2013-ban. Az alábbiakban a beszélgetés vonatkozó részét közöljük:

„- Egy idő után beköltözött Buenos Aires szegénynegyedébe. Ennek gyakorlati vagy jelképes értelme volt?

– Azért mentem a szegénynegyedbe, mert barátom és rendtársam, Yorio Orlando, akit Argentínában a legspirituálisabb embernek ismertem, ott lakott, s tanulni akartam tőle. Magam egyébként nemigen tudok a szegényekkel dolgozni – inkább az egyetemistákkal találom meg a hangot –, így a kiköltözést elsősorban tanúságtételnek szántam a nyomorban élők mellett. Engem a meditáció, a teológia érdekelt, ők viszont ezt a világot nemigen értették.

– Itt, a szegénynegyedben fogták el 1976-ban a jobboldali diktatúra fegyveresei. Mit vétettek?

– A barátomat keresték, mert baloldali gerillának hitték, s vele együtt engem is begyűjtöttek. Amikor a papírjaimból látták, hogy Magyarországon születtem, azt gondolták, orosz kém vagyok. Egyikünknél sem találtak semmit – pedig Yoriót kábítószerekkel is kezelték, hogy elkottyantson valamit, de ő akkor is csak Istenről beszélt –, így megígérték, hogy elengednek. Ennek ellenére hat hónapig bekötött szemmel, egy ágyúgolyóhoz láncolva fogva tartottak. De mi legalább túléltük – ellentétben az akkor velünk együtt elhurcolt hatezer emberrel.

– Nem is láthattak semmit fél évig?

– Bilincsbe vertek, a fejünkre pedig – hogy ne ismerjük fel az őröket – kapucnit húztak; alig tudtunk lélegezni, többször majdnem meg is fulladtam. Később szemkötőt kaptunk, amit csak étkezéskor vehettünk le – ekkor viszont a rabtartóink viseltek csuklyát.

– A hat hónap alatt szenvedett valamilyen lelki, pszichológiai sérülést?

– Nem, sőt földolgoztam életem több traumatikus élményét. Előtte volt egy enyhe depresszióm – ez ott elmúlt. Az őrök meg nem tudták mire vélni, hogy nem esünk kétségbe, nem ordibálunk, hanem Jézus nevét ismételgetjük és meditálunk. A rabságban egyébként nem is a fizikai szenvedés volt a legnagyobb megpróbáltatás, hanem az a lelki folyamat, aminek következtében sikerült helyükre tennem a múlt egyes történéseit. A meditáció csendje vezetett el aztán valami mélységes megtisztuláshoz, aminek gyümölcseit azóta is alkalmazom a lelkigyakorlatokban.”

Az így kifejlesztett szemlélődésről Jálics Ferenc a Vigiliának adott 2007-es interjújában beszélt részletesen. Arról pedig, hogy mi a valóság, és mi a fikció  a két pápa című filmben, az alábbi linken lehet olvasni. További részletek a filmről:

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2020. február 01.