Jezsuita generális: a katolikus egyház esélyei a kommunista Kínában

Az év elején esszégyűjteményt  mutattak be az olasz jezsuiták lapja, a La Civiltà Cattolica római szerkesztőségében. Az egyház Kínában – Együtt írni a jövőt (La Chiesa in Cina. Un futuro da scrivere) című kötetet az újság főszerkesztője, Antonio Spadaro SJ szerkesztette, témája a katolikus egyház és az ázsiai ország kapcsolata, annak fényében, hogy a Szentszék és Peking nemrég megegyezésre jutott a püspökök kinevezésének kérdésében. Az alábbi beszédet Arturo Sosa jezsuita generális tartotta az eseményen. (Fordította: Tornya Erika RSCJ.)

A kínai katolikusoknak és az egyetemes egyháznak címzett 2018. szeptember 26-i üzenetében Ferenc pápa ezt írta: „A magam részéről mindig úgy tekintettem Kínára, mint lehetőségekben gazdag földre, a kínai népre pedig mint egy felmérhetetlen kulturális és bölcsességi örökség létrehozójára és őrzőjére, amely örökség, ellenállva a viszontagságoknak és magába építve a különbözőségeket, egyre tökéletesedett.” Ez volt a kulcs ahhoz, hogy megértsem az Antonio Spadaro által szerkesztett könyvet a kínai egyházról (La Chiesa in Cina). Mai beszédem egyetlen célja, hogy megosszam a könyvvel kapcsolatos reflexiómat. Az e kötetben szereplő fejezetek szerzői saját nézőpontjukból és tapasztalataik alapján írtak, párbeszédbe vonva az olvasót, mégpedig sajátos fogékonyságuk és egzisztenciális vagy intellektuális nézőpontjukon keresztül. Ez a párbeszéd a kínai egyház hatalmas és összetett valóságának néhány szempontját érinti.

Az általam megosztott gondolatok nem a Jézus Társaságának hivatalos álláspontját képviselik, sem a könyvben tárgyalt kérdésekkel, sem a kínai egyház politikai helyzetével kapcsolatban. Személyesen nincs közvetlen tapasztalatom Kínáról; viszont a Kínában is jelen lévő egyházhoz tartozom, és a Jézus Társaságának tagja vagyok, amelynek volt, van és még lesz is számos kínai kapcsolata.

Maga az a tény, hogy az egyház jelen akar lenni Kínában, az Úr azon hívására felel, hogy menjünk a világ összes népéhez, legyünk jelen a Föld minden szegletében, hívjuk meg az embereket, változtassák meg az életüket, és az Úrtól kapott példa által váljanak még emberibbé.

Elég egy pillantást vetni a világra ahhoz, hogy belássuk: ha nem számolunk mindazzal, amit Kína képvisel, nem léphetünk előre a világ népei közötti kiengesztelődésben.

A kínai nép tudatos és aktív részvétele nélkül a bolygó fenntartható ökológiai egyensúlyát vagy az ENSZ céljait, a szegénység leküzdését és az emberi fejlődés biztosítását sem fogjuk elérni.

Az egyház és a Jézus Társasága arra törekedett, törekszik és a jövőben is arra fog törekedni, hogy minél jobban gyökeret verjen abba a komplex és folytonosan változó társadalmi valóságba, ami ezt a hatalmas nemzetet, Kínát jelenti. Ezt az inkulturációt Jézus megtestesülése ihleti, aki a szegénység, a társadalmi, vallási és politikai elnyomás közepette megjelent az emberi történelemben. A jézusi módra történő inkulturáció kenotikus, vagyis önkiüresítő utazás, aminek célja szabaddá válni minden pozíciótól, kiváltságtól, hatalomtól, s csak „eggyé válni sokak között” (lásd Fil 2,6-8).

Ha gyökeret szeretne verni a kínai valóságban, az egyház nem tekintheti magát a bölcsesség egyedüli letéteményesnek, és nem követelhet társadalmi elismerést; csak így léphet be abba az új valóságba, amelynek közepette teljes mértékben élni kíván. Az inkulturáció azt jelenti, hogy elhagyjuk saját otthonunkat, és más házában kezdünk élni, ezáltal megtanulva, hogyan kell élni egy, a megszokottól eltérő otthonban.

Az inkulturáció nyitott és őszinte találkozás, amiben mindenkinek szerepe van. A kereszténység a történelem valamennyi pillanatában valami nagyon értékes kincset kínál fel minden emberi kultúra számára. Kincsünk Jézus Krisztus személye, aki kinyilatkoztatta nekünk Isten irgalmas arcát, és megnyitotta az utat a testvériség számára, amelyen keresztül ráeszmélünk a közös otthonunkért felelős emberi, testvéri mivoltunkra; ebben az otthonban békében élhetünk, ha a Lélek irányítása mellett előmozdítjuk a társadalmi igazságosságot. Az inkulturációs erőfeszítésből csak akkor jön létre találkozás, ha az a szeretet ébreszti fel, amit Isten öntött minden ember szívébe, s ez a maga sokféleségében visszatükröződik az egyes népek kultúrájában.

Mivel a kereszténység nem kultúra, hanem vallásos hit, amely minden emberi kultúrában testet képes ölteni, nem száll versenybe mindazon kultúrákkal, amelyekkel kapcsolatban kerül, illetve találkozik.

Ellenkezőleg, mindegyikük számára új lehetőséget kínál, hogy mélyebben megismerjék saját gyökereiket, és megnyíljanak az emberiség teljességének egyetemes valósága előtt.

Ezért az inkulturáció lehetővé teszi a „kínai katolicizmus” létezését, amely ugyanakkor egyetemes katolicizmus is. A kínai katolikusok mélyen belegyökereztek a kultúrájukba, és hitüket olyan eszközökkel fejezik ki, amelyeket hagyományuk kínál annak felmutatására, kik ők és milyen tapasztalatokat hordoznak magukban. Jézus Lelke ugyanakkor arra vezeti a kínai katolikusokat, hogy vegyenek részt az egyház egyetemes testében is, mely azt fürkészi, miként járulhat hozzá az egyetemes megbékélés folyamatához Krisztusban.

A kereszténységet „lefordítani kínaira” nem egyszerű. Ez összetett folyamat, és sosem lehet teljes. Olyan összetett, mint maga a kínai kulturális valóság, óriási változatosságával és hagyományainak széles skálájával. Ez a törekvés azért nem lehet teljes, mivel egyetlen élő kultúra sem statikus: valójában minden kultúra megváltoztatható, tehát az inkulturációs folyamat lankadatlan erőfeszítést igényel, amelyet egyszer és mindenkorra nem lehet befejezni.

A kínai kereszténység megjelenése a múlt vagy jelen kultúrájában, társadalmában, gazdaságában vagy politikájában nem tekinthető teljes „inkulturálódásnak”. A kínai kultúrák sokféleségében a katolicizmus „kínaira fordításának” mégoly autentikus folyamata dinamikus, mindig nyitott és befejezetlen törekvés marad.

Amint Kína története megmutatta, a Jézus „kenotikus” módszerével történő inkulturáció jelentős alázatot követel. Következésképpen ahhoz, hogy a kínai egyház jelenében és jövőjében jelen legyünk, el kell fogadnunk az alázatra való meghívás lehetőségét, hogy abból aztán új élet forrása váljon.

Arturo Sosa jezsuita generális
Megbékélés a korszakváltás világában

Olyan világban élünk, amely – a „globalizációnak” nevezett folyamat bizonytalanságai ellenére is – egyre inkább egyetemesebbé válik. A világ népei, kultúrái és nemzetei közötti kölcsönös függőség korunk jellegzetes valósága, és várhatóan a jövő világának meghatározó tényezője lesz. A jelenben és a jövőben történő kiengesztelődéshez és az igazságossághoz való hozzájárulás egyrészt azt jelenti, hogy fel kell ismernünk a világ kulturális sokszínűsége által képviselt gazdagságot, másrészt biztosítani kell minden kultúra igazságos részvételét az egyetemes emberiség multikulturális valóságában.

A Jézus Társasága részt kíván venni a kiengesztelődés és az igazságosság előmozdítása érdekében végzett munkában, összhangban az egyházzal, Ferenc pápával és a kínai katolikusokkal, a [jezsuita] Egyetemes Apostoli Preferenciák szerint. Ezek közül kiemelkedik a következő: „Ahhoz, hogy az ínséget szenvedők társául szegődjünk, jobban meg kell ismernünk, elemezünk és mérlegelnünk a helyzetüket – így érthetjük meg a maguk mélységében azokat a gazdasági, politikai és társadalmi folyamatokat, amelyek ekkora fokú igazságtalansághoz vezetnek; emellett ki kell vennünk részünket az alternatív megoldási javaslatok megfogalmazásában. Elkötelezzük magunkat a globalizáció folyamatának azon változata mellett, mely a kultúrák sokszínűségét az emberiség közös kincsének ismeri el, védelmezi a kulturális különbözőséget, és bátorítja a kultúrák közötti kapcsolatokat.”

Kína egyre növekvő szerepe az emberi társadalom globális fejlődési folyamatában számos megújulási lehetőséget nyitott meg a helyi társadalomban. A Kínai Kommunista Pártnak óriási kihívással kell szembenéznie az emberiség új korszakához való alkalmazkodásban, mivel úgy döntött, hogy aktív és vezető szerepet vállal e folyamatban. Ezen kihívás politikai vetülete rendkívül fontos.

Az emberiség új korszakába való átmenet megköveteli a közhatalom gyakorlásának gyökeres átgondolását. A jelek e tekintetben nem biztatóak.

A korszakváltás sok nemzet esetében a demokratikus kormányzási formák gyengülését hozta magával.

Világszerte uralmon vannak olyanok is, akik fundamentalista vagy populista ideológiát követnek, a nemzeti érdekek egyedüli letéteményesének mondják magukat, anélkül, hogy előmozdítanák a népek részvételét a jelen- és jövőbeli közjót célzó döntések meghozatalában.

A politikai tényező központi szerepet játszik az emberek közötti megbékélés előmozdításában. Ezt nem lehet elérni azzal, hogy a hatalom néhány ember kezében koncentrálódik, sem nemzeti, sem nemzetközi szinten. Ehhez a politikai cselekvést ismét a közjó biztosításának szolgálatába kell állítani, és a civil éberség kiterjesztésével kell életben tartani a közjó keresését. A hatalom decentralizálása, valamint az azt gyakorló társadalmi szereplők és az őket ellenőrző tudatos állampolgárok közti egyensúly előfeltétele a társadalmi igazságosságnak, valamint a népek és nemzetek kiengesztelődésének.

Számos jel utal arra, hogy a jövő társadalma szekularizált lesz. Így vagy úgy, de a jelenlegi társadalmak az elvilágiasodás folyamatát élik meg.

A szekularizáció sok esetben olyan szélsőséges formákat szül, amelyek küzdenek a vallás mindenféle kifejeződése ellen, kezdve a militáns ateizmussal vagy a vallási fundamentalizmussal, amely a vallás valamely kizárólagos formájának bálványozásához vezet.

Manapság a világi vagy vallási fundamentalizmushoz kapcsolódó vallásüldözés számos formáját ismerjük. Más esetekben a szekularizáció vallási közömbösséget okoz, és a társadalomban megszakítja a vallási gyakorlatok és tanítások áteredeztetését.

Minden érett szekularizált társadalom arról ismerszik meg, hogy leküzdi-e az elvilágiasodás ezen szélsőséges formáit; az ilyen társadalom garantálja a szabadság mint az emberre jellemző alapigény gyakorlásának feltételeit. Ezt a szabadságot a politikai, gazdasági és társadalmi kapcsolatokban, valamint a kulturális és vallási szférában kell érvényre juttatni. A világi keretek ezért új lehetőségeket kínálnak a vallásszabadság gyakorlására, mind személyes, mind intézményi szempontból.

Más jelek egyértelműen jelzik, hogy a jövő társadalmában a városnak, vagy annak, amit „városi”-nak nevezünk, nagyobb súlya lesz, mint a múltban, amikor az életet a falu viszonyaira jellemző kapcsolatok határozták meg. A városi katolicizmus Kínában – mint a világ sok más régiójában – újdonságot és kihívást jelent.

Az újdonság a városban kialakult emberi kapcsolatok és a falusi környezetre jellemző viszonyok közötti különbségből származik. A városi környezetben a változás gyors és folyamatos. A különbség nemcsak a falu és a város közötti átmenetre korlátozódik, hanem megköveteli a képességet, hogy lépést tartsunk a minden területen folyamatosan zajló változásokkal és a köztük lévő összefüggésekkel.

Ezekkel az emberi és társadalmi átalakulásokkal szembesülve az Evangélium üzenetének továbbítása kihívást jelent. Az egyház jelenléte és cselekedetei pasztorális jellegűek, abból fakadnak és az táplálja őket, hogy az Egyház elkötelezett a Jézus Krisztus által hozott Jó Hír hirdetésére a világ minden szegletében és az emberi történelem minden pillanatában. Az egyház kínai tevékenységét, beleértve a Szentszék különböző szinteken történő jelenlétét, lelkipásztori működésként kell értelmezni, mely tekintettel van a Kínával jelenleg fennálló társadalmi kapcsolatokra és az ország politikai berendezkedésére.

A társadalmi kapcsolatok és a Kínai Kommunista Párt egyaránt fejlődnek. Az ilyen fejlődés megértése és kivárása szükséges feltételei annak, hogy hozzájáruljunk a kiengesztelődéshez és az igazságossághoz, amelyet az egyház küldetésének teljesítése során megvalósítani szorgalmaz.

Kínában a kiengesztelődés és az igazságosság küldetése különös jelentőségű és összetettségű belső tényezőkkel rendelkezik. Mint minden megbékélési folyamatban, helyre kell állítani a bizalmat az intézményes egyház életének valamennyi szereplője között. A bizalom helyreállítása azt jelenti, hogy minden aktív tagot meg kell ismerni, és egyenlőnek, testvérként kell elismerni. Ez magában foglalja egyéni sorsuk, történetük megismerését és életük egyediségének felismerését.

A bizalom újjáépítése megnyitja a kaput a barátsághoz. A kínai katolikusok esetében ez annak a barátságnak a kérdése, amely abból az eucharisztikus kenyér megosztásából, önmagunk felismeréséből ered az Úr asztalánál. Nem kétséges, hogy a kínai egyházon belüli megbékélés hosszú folyamat lesz, de a közelmúlt konfliktusait legyőzni, a számtalan sebet begyógyítani és együtt tekinteni a jövőbe csak így lehetséges.

Az egyházon belüli kiengesztelődés ugyanakkor lehetővé teszi számunkra, hogy a megbékélés felé haladjunk a kínai politikai, társadalmi és kulturális élet sok más területén, annak gyors átalakulása közepette. Kétségtelen, hogy ez izgalmas perspektíva azok számára, akik azonosulnak az egyház küldetésével.

Megjegyzések a jövőhöz

A jezsuita lelkiség és a katolikus egyház szolgálata iránti vágy fényében a kínai egyház jövője formálásának izgalmas feladatában való részvétel elsődleges feltétele a megkülönböztetés képessége. Ferenc pápa gyakran mondja: az egyháznak növekednie kell a megkülönböztetési képességében. A kínai egyház jövőjének alakításához ezzel a kérdéssel kell nekifogni: hogyan és hol jelenik meg a Szentlélek működése a mai kínai társadalomban? A kérdés megválaszolásához növekednünk kell a megkülönböztető képességünkben.

És ez együtt jár a lelki élet növekedésével. Az egyház jövője Kínában, akárcsak a világ többi részén, tagjai lelki életének mélységétől és a keresztény közösségek lelki életképességétől, életerejétől függ; ez vezet a valódi intézményi megtéréshez. A kínai egyháznak jelentősen meg kell változnia, hiteles metanoiában kell élnie, vagyis gondolkodásmódjának át kell alakulnia, s ez csakis a Jézus Krisztus személyével való átalakító találkozás és a Lélek vezetésére való ráhagyatkozás szándékával lehetséges.

A kínai egyház jövőjének formálása a kölcsönös megkülönböztetés folyamata, amely abból a tapasztalaton alapuló meggyőződésből indul ki, hogy Isten működik a történelemben, és kapcsolatba lép az emberekkel. A megkülönböztetés és a jó választás megköveteli, hogy megszabaduljunk a kötelékektől és a rendezetlen vonzalmaktól, hogy teljesen az Úr kezébe kerüljünk. A kínai egyháznak azzal nyújthatjuk a legjobb lelkipásztori szolgálatot, ha elősegítjük a kölcsönös megkülönböztetés feltételeinek megteremtését, s ezt az élet minden területén átültetjük a gyakorlatba.

Ugyanakkor ahhoz, hogy hozzájáruljunk a kínai egyház jövőjéhez, hatalmas szellemi erőfeszítésekre van szükség, amelyek mindenekelőtt lehetővé teszik, hogy elmélyítsük Kína társadalmi-politikai és kulturális helyzetének, valamint fejlődési irányának megértését.

Ez izgalmas feladat azok számára, akik hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy a keresztény üzenet sokféle valóságban ölthessen testet, ezáltal jobbá tenni a történelmet. Ez olyan feladat, amelynek bonyolultsága szükségszerűen ahhoz vezet, hogy együttműködjünk másokkal. Ez olyan feladat, amely nem csupán egy egyén, kutatócsoport vagy intézmény kapacitását haladja meg, hanem magáét az egyházét is. Ebben a feladatban sok-sok ember és intézmény találkozik, ugyanabból a célból, hogy jobb jövőt építsenek mindenki számára.

A kínai katolicizmus szempontjainak ismerete egy másik követelmény a jelen valóság és a jövő felé vezető utak megértéséhez. Ez az erőfeszítés nagyon gazdagító lehet, ha úgy döntünk, hogy tanulunk nem katolikus keresztények tapasztalataiból és a kínai életből. Ez erőfeszítést követel, amelyet Ferenc pápa meg is említett a kínai katolikusoknak és az egyetemes egyháznak küldött üzenetében: „Teljes szívből fohászkodom, hogy kérjük a kegyelemet, hogy ne habozzunk, amikor a Lélek arra hív minket, hogy tegyünk egy lépést előre: »Kérjük az apostoli bátorságot, az evangélium másokkal való megosztásához, és hagyjuk abba, hogy keresztény életünket emlékmúzeummá tegyük. Minden helyzetben hívjon arra a Szentlélek, hogy a történelemre a feltámadott Jézus fényében tekintsünk, Ilyen módon az egyház nem marad mozdulatlan, hanem folyamatosan fogadja be az Úr meglepetéseit« (Gaudete et Exsultate, 139).”

Forrás:

https://www.laciviltacattolica.com/the-church-in-china-notes-for-writing-the-future/?utm_source=JCAP+Contacts&utm_campaign=3ebd3f58c2-EMAIL_CAMPAIGN_AUG+29_2019&utm_medium=email&utm_term=0_e5bb4b4878-3ebd3f58c2-88244993

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. szeptember 15.