Akit az examináció (felvételhez szükséges vizsgálatok) után felvettek a Társaságba, először is két évig tartó újoncidőn vesz részt. Ez a noviciátus, mely a jezsuita életforma megalapozásának időszaka. Itt minden figyelem az Istennel való kapcsolatra, a Társaság mélyebb megismerésére, a közösségben megvalósuló apostoli életmódra és a már megszületett döntésben történő növekedésre irányul.
A noviciátus központjában a 30 napos lelkigyakorlat áll. A noviciátus idejéhez tartoznak további nagy gyakorlatok (probációk) is, mint például kolduló zarándoklat, kórházi szolgálat, tanítási gyakorlat, fizikai munka. A különböző probációk célja, hogy a Társaságba belépett fiatalban megerősödjön felismert hivatásának valósága, és visszajelzést kapjon arról is, hogy a kapott hivatása kívülről is valósnak látszik. Azaz a novícius megéli, hogy valóban a helyén van közöttünk, növekedést és haladást tapasztal, mélyül az Istennel való kapcsolatában, növekszik benne a szabadság és a szolgáló szeretet. A novíciusokat ezen az úton képzett lelkivezető, a novíciusmester kíséri. Ő segít számukra megérteni és elmélyíteni lelki és közösségi élményeiket, növekedni az istenkapcsolatukban, ő vezeti be őket a szerzetesi életbe, rendszeres visszajelzést ad, és felkészíti őket az elköteleződésre, a fogadalmak letételére.
Jezsuita hagyományunk szerint a kétéves próbaidő után a novícius örökfogadalmakkal kötelezi el magát, hogy szegényen, tisztán és engedelmesen követi a mi Urunkat, Jézust, és belép az Ő Társaságába. A fogadalomtétel után a fiatal jezsuitát skolasztikusnak (tanuló rendtagnak) hívjuk.
A filozófiai tanulmányoknak két fő céljuk van. Egyrészt előkészítik a teológiai tanulmányokat, ugyanis a teológiai tudományok megértéséhez feltétlenül szükséges az emberi gondolkodás történetének ismerete és a gondolkodási képesség fejlesztése. Másik célja, hogy felkészítsenek a kortársainkkal való párbeszédre. A józan ész lehet az a közös alap, amelyről minden dialógus elindulhat. A filozófiai tanulmányok többnyire rendi egyetemeinken történnek, nemzetközi közösségben, hosszuk általában három év.
Hagyományunk szerint a filozófia és a teológiai tanulmányok között van egy gyakorlati időszak, amit magisztériumnak nevezünk. A fiatal jezsuita filozófiai tanulmányai befejeztével apostoli küldetést kap. Ez rendszerint kétéves képzési idő.
Ennek az időszaknak a lényege, hogy a fiatal rendtárs már most felelősen kapcsolódjon be a Társaság egyik apostoli szolgálatába, így a korábbi évek szellemi munkája után konkrét emberekkel és valós élethelyzetekkel találkozik. Ez az időszak másfajta tanulást és növekedést vár el a fiatal jezsuitától. Az új helyzet új örömöket és új kihívásokat hoz magával. Az apostoli feladatok keretei például a korábbiakhoz képest újak lesznek, s a rendszeres napi imádságnak újra meg kell találni a védett helyét. Az új emberi kapcsolatok új témákat hoznak, meg kell tanulni nagylelkűnek lenni az időnkkel, egyúttal határainkat megismerve, egyensúlyban, Istenre irányulva élni az intenzív feladatok között, időt találni önmagunkra és rendtársainkra.
A fiatal jezsuita nincs egyedül ezen az úton. Rendszeres támogatást és segítséget kap helyi és formációs (képzési) elöljárójától, rendi közösségétől, lelkivezetőjétől. A támogató közeg segítségén túl, a jezsuita élete az imájában talál nyugvópontra. Istennel megélt kapcsolatunk lesz az alap, ahonnan indulunk és ahová hazatérünk szolgálataink során. A magisztériumi időben megerősödünk abban, hogy Jézus társaként kaptunk meghívást, és készen állunk a teológiai tanulmányokra.
A teológiai alaptanulmányok általában négy évig tartanak, melyek során a jezsuita szentírástudományt, dogmatikát, erkölcstant és más teológiai tárgyakat tanul. Míg a filozófiai tanulmányoknál a puszta értelem általi megismerés áll a középpontban, a teológiában a hit általi értelmes megismerés adja a tanulmányok irányát. A teológia két fő forrása a Szentírás és a hagyomány, azaz kétezer év keresztény gondolkodásának összessége.
Ez az az időszak, amikor a jezsuita a papszentelésére és a lelkipásztori küldetésére készül. A tanulmányok mellett a fiatal jezsuitákat papi küldetésükben való megerősödésben segítik a rendszeres kisebb szolgálatok, a próbaprédikációk, a lelkivezetői képzés, illetve egy külön kiemelt időszak, az ún. Arrupe-hónap is. A diakónusszentelésre általában a teológiai tanulmányok harmadik évében kerül sor, majd fél-egy évre rá következik a papszentelés.
A testvér jezsuiták, akik Istentől nem a papi szolgálatokra kaptak meghívást, teológiai tanulmányaik után folytatják apostoli szolgálatukat ott, ahová küldetést kapnak.
Miután a jezsuita rendtagokat pappá szentelték, rendszerint néhány éves lelkipásztori munka következik számukra. Ez hasonló tapasztalatokkal jár, mint annak idején a magisztériumi időszak. Sok minden ismerős lesz az apostoli élethelyzetből a jezsuita számára, de mégis lényegileg új helyzet papként szolgálni a rábízottakat. Újra meg kell találnia a személyes foglalatosságok és elmélyült imádság védett idejét az adott küldetés kereteiben, sok új felkérés találja meg, sok új emberi kapcsolata lesz, hiszen az ember papként nagy megelőlegzett bizalmat kap. Ismét meg kell tanulnia nagylelkűnek lenni az idejével, de határt is húzni, hogy Istenre irányulva éljen a sok szükség és felkérés között. Ismerős helyzet már, mégis újra és újra ott találjuk magunkat, hogy egyedül Jézussal együtt lehetséges Jézus társaként élni. Vele lehetséges lesz megtalálni az új kereteket, és Vele együtt haladva lehetséges nagylelkűen és szeretettel élni.
A posztgraduális vagy speciális tanulmányok a fiatal szerzetes adottságainak, valamint a lelkipásztori szükségleteknek megfelelően két-négy évig tarthatnak. Ez mesteri, licenciátusi vagy doktori fokozat elérésével zárul.
Végül a harmadik próbaidő következik a jezsuita képzésben, amit a „Szív Iskolájának” is szoktunk nevezni. Ezzel a szakasszal zárul a rendi formáció. Hasonló időszak ez, mint belépéskor a noviciátus volt. A tercia egyik központi eleme ismét a 30 napos nagy lelkigyakorlat, amelyet a jezsuiták ekkor végeznek el másodszor, és rendszerint utoljára. ekkor újra mélyebben tanulmányozzuk rendi dokumentumainkat, történelmünket, személyes és rendi gyökereinket, és néhány hónapra probációs küldetést kapunk, általában olyan helyre, ahol addig még nem jártunk. A tercia célja már nem az, hogy lássuk, képesek vagyunk-e jezsuitaként élni, vagy felismert meghívásunk valós-e, hiszen ezt már tudjuk. A tercia célja az, hogy a „Szív Iskolájában” engedjük szívünket minden körülmény között Isten jelenlétében maradni, benne élni, és így a tevékenységben szemlélődővé válni. A terciában azt tanuljuk, hogy életünkben minden imádsággá szeretne és tud is válni, ha „szívünk iskolájában” Tanítómesterünkre irányulunk, aki társának hívott meg bennünket, és így számít ránk ma is.
A tercia az ünnepélyes fogadalmakra készít fel bennünket, amelyet már nem mi kérünk magunk számára, hanem a Társaságtól kapjuk, amikor elöljáróink elérkezettnek látják ennek idejét. Ekkor a jezsuita nyilvánosan és ünnepélyesen kötelezi el magát Istennek a Jézus Társaságában, mely őt elfogadta és befogadta. Ettől kezdve válik a jezsuita professzussá, vagyis teljes jogú rendtaggá. Ekkor teszi le a negyedik, a pápa iránti külön engedelmességi fogadalmat a küldetésekre vonatkozóan.
A jezsuita képzés lényege
Szent Ignác és az első társak ideálja az volt, hogy a Társaság létszáma legyen inkább kicsi, de valóban Jézus társaiból álló apostoli közösségként tevékenykedjenek. Így írnak: „Megtapasztaltuk, hogy ez az út számos és nagy nehézséggel jár, és ezért kívánatosnak tartottuk annak elhatározását is, hogy senkit sem engedünk professzió letevéséhez e Társaságban, hacsak nem vetettük alá életét és tudását hosszú időn át igen alapos próbatételeknek. Ez az Institutum ugyanis valóban teljesen alázatos és Krisztusban okos és a keresztény élet tisztaságában és a tudományokban kiváló embereket követel meg.” (Formula Instituti, 9) A vissza-visszatérő próbaidők, valamint az alapos lelki és tanulmányi képzés akkor nyer értelmet, amikor jezsuitaként látod majd az embereket az élő Istennel találkozni, felszabadulni hosszú évek terhei alól, új életet pillantasz meg a tekintetükben, és azt a mélységet, ami téged is megszólított… – és mindez ott történik előtted, megéled, hogy része lehetsz egy nálad sokkal nagyobb csodának. Ekkor érted meg, és szíved mélyéből ki tudod mondani: „Megérte! Köszönöm!”
