Jezsuita szakértő: az amazóniai szinódus többről szól, mint a nős férfiak pappá szenteléséről!

Az Amazóniáról szóló püspöki szinódussal kapcsolatban néhányan csak arra figyelnek, vajon a tanácskozás ajánlja-e majd a papság intézményének megnyitását házas férfiak előtt, de valójában sokkal többről lesz szó. Való igaz, hogy a tanácskozás megvitatja a nős férfiak felszentelésének lehetőségét, mert a térségben hatalmas a paphiány, s nincs, aki szolgáljon ezen az óriási területen, de nem csak ez az egy téma kerül napirendre. A jezsuita Thomas Reese írása a National Catholic Reporterből.

Az október 6. és 28. között Rómában megrendezendő, Ferenc pápa által összehívott szinódus elsődleges meghívottjai az amazóniai térség püspökei. Amazóniát már pusztán a méretei is értékessé teszik, mivel a Brazíliát és nyolc más országot magában foglaló terület több ezer négyzetmérföld kiterjedésű, és több millió ember lakja.

Ferenc pápa számára azonban Amazónia azért is fontos, mert pápaságának sok témáját érinti: a marginalizálódással, evangelizációval és a környezet védelmével kapcsolatos aggodalmakat. Amazónia őslakos népei évszázadok óta a kizsákmányolás és a népirtás áldozatai. Az európai és latin kizsákmányolók csak rabszolgának és teherhordónak tekintették őket, s őseik otthonából a dzsungel mélyére vitték őket. Gyakran váltak erőszak áldozatává, amelyikük pedig fellépett a betolakodókkal szemben, meggyilkolták.

S ez nem pusztán történelem; e jelenség nagy része továbbra is tetten érhető, mivel a fakitermelők, a gazdálkodók, a bányászok és az agráripar továbbra is nyomást gyakorolnak az őslakos népekre és a Földre. Nem meglepő, hogy a pápa, miközben aggodalmának középpontjába helyezte a peremre szorított személyeket, azt akarja, hogy a világ kiáltó szóval tiltakozzon ezen atrocitások ellen.

Ezekben a túlkapásokban az egyház sem ártatlan.

Bár a történelem során néhány pap és szerzetes felemelte hangját az igazság védelmében, egészen a közelmúltig az egyház is része volt annak a rendszernek, amely tagadta az őslakos kultúrákat, és megpróbálta az őslakosokat európai kereszténnyé alakítani. Az egyház túl gyakran hunyt szemet a kizsákmányolás felett.

Az őslakos népek emberi jogainak védelme mellett a pápa azt akarja, hogy a szinódus megvizsgálja, miként kell a kereszténységet hozzáigazítani az ő kultúrájukhoz. Ez Ferenc konzervatív kritikusai szerint meglehetősen ellentmondásos törekvés, ők ugyanis úgy vélik, a kereszténység európai változata tökéletes és vegytiszta.

Valójában azonban a kereszténység annyira alkalmazkodott az európai kultúrához, hogy a korai zsidó-keresztények már rá sem ismernének. Az apostolokat megdöbbentené a szobrokkal és festményekkel teli barokk templomok, a szentmise pedig kissé olyanná vált, mintha puszta emlékezés volna az utolsó vacsorára. Az európai keresztények magukévá tették a görög filozófiát is, s arra használták, hogy általa kifinomult teológiát fejlesszenek ki a kereszténység megmagyarázására. Emellett még a római jogot és szervezeti struktúrákat is a maguk használatára ültették át.

Nem azt mondom, hogy ez helytelen volt. A kereszténység azért vált sikeressé Európában, mert alkalmazkodott a földrész kultúrájához. Hibás azonban az európai kereszténység monopolisztikus elképzelése, amely nem engedi a krisztushitet más kultúrákhoz alkalmazkodni úgy, ahogy Európában tette.

Ahelyett, hogy az európai egyház megengedte volna a kereszténységnek, hogy alkalmazkodjon a helyi kultúrához, a többi gyarmattartó hatalomhoz hasonlóan viselkedett.

A szinódusnak meg kell vitatnia, hogy a milyen legyen a kereszténység az őslakos kultúrákban, milyen formát öltsön a szentmise és más szentségek. Milyen legyen a helyi vezetés? Hogyan kell bemutatni a hitet? Hogyan fejezik ki a Lelket az őslakos kultúrák, és ez lehet része az ő kereszténységüknek? A teológiailag konzervatív emberek számára ez lesz a leginkább égető téma a tanácskozáson, mert ők úgy vélik, a XIX. századi európai katolicizmus az abszolút norma, amely alapján mindent meg kell ítélni. Keveset tudnak saját történetükről és arról, hogy a kereszténység miként inkulturálódott Európában.

A szinódus harmadik kulcsfontosságú témája az Amazonas folyó környezetének védelme. Ez kritikus jelentőségű, hiszen közismert: a globális felmelegedése az életünket veszélyezteti. Ez politikai konzervativizmus és az üzletileg érdekelt körök ezt a napirendi pontot fogják leginkább vitatni.

Az Amazonas őserdejére a Föld tüdejeként hivatkoznak, de míg az emberi tüdő az oxigént szén-dioxiddá változtatja, az esőerdő a CO2-t oxigénné alakítja. Az amazóniai területek felégetéssel történő felszabadítása nemcsak több szén-dioxidot juttat az atmoszférába, hanem halálosan megsebesíti a komplex ökoszisztémát is, ami pedig nagymértékben képes volna visszafordítani ezt a folyamatot.

A dzsungelben számtalan faj is található, amelyek elpusztulnak, amikor élőhelyük megszűnik.

A világ olyan fordulóponthoz érkezett, amely meghatározza az emberek életét az elkövetkező évszázadok során. Amikor pedig a jövő nemzedékek visszatekintenek a mostani generációra, el fognak átkozni bennünket, ha nem hozzuk meg a szükséges áldozatot bolygónk és az ökoszisztémája megőrzéséhez.

A szinódus nem fogja varázspálcával megoldani ezeket a környezeti kérdéseket, de egyedülálló módon nemzetközi figyelmet kelthet a téma iránt. Ami a jövőt illeti, nem vagyok derűlátó, ám hosszú idő óta először büszke vagyok az egyházamra, mert a történelem helyes oldalán áll

Forrás: https://www.ncronline.org/news/opinion/signs-times/synod-amazon-about-more-married-priests

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. október 06.