Különös átutazókból, majd üldözött ellenségekből mára a szegénység elleni küzdelem élharcosai és a társadalmi megbékélés előmozdítói lettek a jezsuiták az afrikaiak szemében. Ám mostanra korántsem európai és amerikai misszionáriusok végzik ezt a szolgálatot. Mozaikok a fekete földrész életerős jezsuita közösségeinek sokszínű szolgálatából. Feke György írása a MIND 2021. téli, Afrikával foglalkozó számában jelent meg.
Áll egy templom a kenyai Malindiben, melyről úgy tartják, hogy már Xavéri Szent Ferenc is imádkozott benne. Az Indiai-óceán partján fekvő kikötőváros a XVI. században fontos állomása volt a portugálok távol-keleti fűszerkereskedelmének, az Indiába tartó jezsuita misszionárius hajója is kikötött ott. A beszámolók szerint három napot töltött a városban, ezalatt prédikált, helyi muzulmán értelmiségiekkel társalgott, majd továbbhajózott Goa felé.
Az utólag róla elnevezett templomot, Kelet-Afrika legrégibb katolikus épületét 2006-ban újították fel. 2018-tól pedig újra vannak jezsuiták az időközben turistaparadicsommá lett városban: evangelizálnak, hatszáz fős plébániai közösséget vezetnek, küzdenek a munkanélküliség, a kizsákmányolás és a szexuális visszaélések ellen. Malindi története elnagyolt, mégis találó összefoglalása a jezsuiták és Afrika lassan ötszáz éves kapcsolatának.
Misszionáriusok: elnyomók vagy szabadságharcosok?
1540-es alapítása óta a Jézus Társaságának egyik legjelentősebb tevékenysége a misszionáriusi munka. Míg gyakran hallani az indiai, japán, kínai, dél- és észak-amerikai jezsuita jelenlétről, a rend afrikai tevékenységére kevesebb figyelem jut. Pedig még Szent Ignác küldte rendtársait Kongóba és Etiópiába, majd halála után nem sokkal a mai Angola, Mozambik és Zimbabwe területén is alakultak missziós állomások. Ám a jezsuiták tartós afrikai szolgálatát előbb a helyiekkel való konfliktus nehezítette – több helyről is elüldözték a szerzeteseket, vezetőjüket megölték –, majd a rend 1773-as feloszlatása lehetetlenítette el.
Missziós tevékenységük csak az 1880-as években indult újra az addigra gyarmati sorba taszított világrészen. Ekkoriban meg kellett küzdeniük azzal, hogy a földrész lakói a nyugati elnyomókkal azonosították őket. A zambézi misszió boromai állomásán magyar rendtagok is szolgáltak. Nemcsak mezőgazdaságra tanították a helyieket, ezzel felszámolva az éhezést, de a rabszolgakereskedőktől is védelmezték az ott élőket, akik a „szabadság várának” nevezték a jezsuita telepet.
Jean-Baptiste Janssens rendfőnök szociális apostolkodásról szóló, 1949-es írása nagy hatással volt a Társaságra, s a rend társadalmi igazságosság melletti egyre határozottabb kiállásához vezetett. Az Afrikában szolgáló jezsuiták is hűségesen munkálkodtak a második világháború után sorra függetlenedő országok felemelkedésén. Jezsuitának lenni ott ma is egyet jelent a szegénység elleni küzdelemmel, a megbékélés előmozdításával és a társadalom jobbításával. A legnagyobb siker, hogy ezt a szolgálatot ma már leginkább helyi szerzetesek végzik.
Tízből egy jezsuita afrikai
Jelenleg 15 ezernél is több jezsuita él a világ 120 országában, minden tizedik Afrikában. És ez az arány egyre csak nő, mert míg világszinten az 1960-as évek óta csökken a rend létszáma, az Afrikában tapasztalható demográfiai robbanással párhuzamosan lelki ébredésnek lehetünk tanúi. A világ második legnépesebb kontinensén 2018-ban 1,3 milliárd ember élt, közel felük 15 évesnél fiatalabb volt. A legelterjedtebb vallás a kereszténység, az afrikaiak 49 százaléka valamelyik krisztushívő felekezethez tartozik, a második az iszlám, negyven százalékkal, és jelentős a törzsi vallások követőinek a száma is.
A Jézus Társasága az 54 nemzetközileg is elismert afrikai országból napjainkban 34-ben van jelen. Az észak-afrikai, muszlim többségű államok közül csak Algériában és Egyiptomban tevékenykednek, s mindkét ország a közel-keleti provinciához tartozik. A Szaharától délre működő hat rendtartomány és egy független régió munkáját a kenyai székhelyű Afrikai és Madagaszkári Jezsuita Tartományok Konferenciája fogja össze. Az afrikai tartományfőnökök első intézményes találkozóját 1970-ben tartották a zambiai Lusakában.
A provinciákon átívelő együttműködést az elmúlt öt évtizedben kiterjesztették az általános és középiskolai hálózatukra, a jezsuiták képzésére, az AIDS elleni küzdelemre, a menekültek segítésére, valamint a társadalmi igazságosságért indított projektekre. Közös fejlesztési, ökológiai irodát, történeti intézetet és segélyszervezetet is létrehoztak.
Mi Afrika szerepe az európai keresztények életében?
Patsch Ferenc SJ teológiatanár, aki két félév erejéig oktatott a kenyai Hekima College-ben, azt mondja: „Egyre fontosabb. De hadd mondjam sorjában. A demográfusok szerint a földrész ma 1,3 milliárdos népessége tíz éven belül eléri a másfél milliárdot. Figyelem, Afrika többé nem a nyomor és a reménytelenség világméretű jelképe – éppen ellenkezőleg! A kontinensen a Világbank és az Afrikai Fejlesztési Bank adatai szerint ma 260 millió mobiltelefon van használatban, ami több, mint az európai vagy az Egyesült Államokban üzemben lévő készülékek száma. Tehát már csak gazdasági okokból is számolni kell Afrikával.
És nem is csak a piaci és gazdasági potenciál számít: a fekete kontinens elképesztő mértékű kreativitás forrása. A spiritualitás terén is. Ma több, mint 630 millió keresztény él Afrikában, ami a legnagyobb szám az összes kontinens közül. A katolikusok száma ugyan »csak« 174 millió, de az egyház rendkívül lendületes. Ez azon is látszik, ahogy a bevándorlók megfiatalítják és dinamizálják az európai és észak-amerikai plébániákat. Ha a jelenleg zajló folyamatokat előrevetítjük – bár én nem biztos, hogy megérem ezt –, megjósolható, hogy évtizedeken belül elkezdődik a fekete bőrű pápák hosszú sora. Ők fogják tovább írni a katolikus egyház történelmét. Demográfiai szempontból ők az egyház jövője.”
Van élet az erőszakon túl
Rövid idő alatt hatalmas fejlődésen ment át az északnyugat-afrikai rendtartomány: Nigériában és Ghánában az 1960-as években még csak három jezsuita élt, számuk azonban 2013-ra meghaladta a százat. A 1992- ig misszióként működő, 2005 óta önálló provinciához tartozik még Sierra Leone és Gambia is. Némileg ellentétes utat járt be a nyugat-afrikai rendtartomány: míg 1973-ban még 14, napjainkban csak kilenc országban – Benin, Burkina Faso, Kamerun, Kongó, Elefántcsontpart, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Togo és Szenegál – tevékenyek a jezsuiták.
A Közép-afrikai Köztársaság függetlenné válását egymást gyorsan váltó instabil politikai berendezkedések, puccsok, polgárháborúk követték. A Jezsuita Menekültszolgálat ezért az egymással konfliktusban álló etnikai és vallási csoportok megbékélését, a lakhelyükről az ország másik részére költöztetett emberek integrálását, valamint a 12 ezer gyerekkatona életének újrakezdését segíti. Sokukat erőszakkal sorozták be. Egyikük, Grace például 13 évesen nézte végig, ahogy megölik a szüleit, ő bosszúból csatlakozott egy másik csoporthoz. A jezsuitákkal találkozva döntötte el, hogy szembenéz a dühével és a bűntudatával. Ma varrónőként dolgozik, azt mondja, a rend támogatásával új életet kezdhetett.
Szociális és intellektuális apostolkodás
Dolgozzanak bár különböző országokban, nagyvárosokban vagy a dzsungelben, plébániákon, börtönökben, menekültek között, iskolákban vagy kórházakban, közös a jezsuitákban, hogy a leginkább szükségben lévők és a szenvedők között szolgálnak. A dél-afrikai rendtartomány a legfiatalabb mind közül: az elmúlt évben jött létre, és magába foglalja Dél Afrika, Namíbia, Leshoto, Botswana, Szváziföld, Zambia, Malawi, Mozambik és Zimbabwe területét.
Az írásunk elején említett Malindi plébániája a kelet-afrikai rendtartomány része, melyet 1986-ban alapítottak. Napjainkban kétszáznál is több jezsuita tevékenykedik Etiópia, Kenya, Tanzánia, Szudán, Dél Szudán és Uganda területén. Hasonló létszámban élnek a 11 évvel korábban alapított madagaszkári provinciában. Ők a lelkipásztori szolgálat, az oktatás és a lelkivezetés mellett a tudományban és a helyi médiában is aktívak.
A négyszáz rendtagot számláló közép-afrikai provinciának a Kongói Demokratikus Köztársaság mellett része még Angola is. Számos lelkiségi központjuk, plébániájuk és iskolájuk mellett van noviciátusuk, filozófiai kollégiumuk, mezőgazdasági és állatorvosi iskolájuk. Támogatják az utcán élő gyermekeket, szegényeket, politikai vezetőket megcélzó képzéseikkel igyekeznek jobban működő társadalmat építeni, és kiállnak a kizsákmányolt, veszélyes körülmények között dolgoztatott bányászok érdekeiért.
Ahol a megbékélés nem üres frázis
Ruanda és Burundi 1999-től önálló régiót alkot. Ruandában 1952-ben alapítottak középiskolát a jezsuiták, III. Mutara király kérésére. Burundiba pedig a belga hatóságok hívták be a rendet 1955-ben. Mindkét ország a közép-afrikai provinciához tartozott az 1994-es ruandai népirtásig. A több százezer áldozatot követelő szervezett támadásokban három jezsuita is életét vesztette.
A rend tagjai mégis úgy döntöttek, maradnak a polgárháború és etnikai konfliktusok terhelte országban, hogy – miként egyikük, Marcel Uniweza SJ fogalmaz – a megbékélés eszközei, a hit és a szeretet nagykövetei legyenek. Ő is Kigaliban szolgált papként, ahol három testvérét megölték. Gyilkosuk később térden állva könyörgött a bocsánatáért. Számára mély személyes tapasztalat, hogy az emberek közötti konfliktusok csak Krisztusban békülhetnek meg. Több mint 1500 társával együtt azért dolgozik, hogy mindezt megtapasztalja ez a reménykeltően fiatalos, de a múlt sebeitől szabadulni nem tudó földrész.
További Afrikával foglalkozó cikkeket olvashat a MIND 2021. téli számában.
