Jezsuiták dialógusban

2013. augusztus 01. 07:58
A magyar jezsuiták éves reflexiós találkozója augusztus 1-jén került megrendezésre a Párbeszéd Házában. A találkozón mintegy ötven jezsuita szerzetes vett részt.

A magyar jezsuiták éves reflexiós találkozója augusztus 1-jén került megrendezésre a Párbeszéd Házában. A találkozón mintegy ötven jezsuita szerzetes vett részt.

A programindító előadást P. John Dardis, az európai jezsuita provinciáit tömörítő konferencia elnöke tartotta az európai helyzetértékelés és a lehetséges együttműködések kérdésében. P. Forrai Tamás Gergely, a magyarországi tartományfőnök visszatekintett a jezsuiták Apostoli Tervében egy éve megfogalmazott célokra és ezekre reflektálva felvázolta az elmúlt év fontosabb feladatait. Mint kiemelte, ezen pozitív tapasztalatok mindegyikében úgy sikerült eredményt elérni, hogy komoly megfontolás során világos célok születtek, amik mellé partnerek széles együttműködését sikerült felépíteni. Mindketten kiemelten foglalkoztak az erdélyi magyar-román jezsuita együttműködés kérdéseivel, kihívásaival és a lehetséges következő lépésekkel. Ezek között nagy teret kapott az augusztustól induló új szatmárnémeti közös, kétnyelvű közösség, mely együtt fog magyar, román és németnyelvű szolgálatot ellátni.

Délután bemutatásra kerültek az elmúlt év kiemelt újdonságai. P. Horváth Árpád, A Szív újság főszerkesztője, a tavaly indult „Jezsuita Könyvek” sorozat legsikeresebb könyveit és újabb terveit mutatta be. P. Holczinger Ferenc, a miskolci jezsuita gimnázium igazgatója a Közös Tér közösségfejlesztő projekt elindításáról beszélt. A Közös Tér a gimnáziumhoz kapcsolódó multifunkcionális csarnok, amelynek építési munkálatai előreláthatólag jövő tavasszal indulnak. Kiss Márton médiareferens a tavaly év végén indult tudatos web2-es és online médiaapostolságról tartott rövid bemutatót. Megemlítette, hogy a tartalmaikat hálózatba szervező hírfolyamot egyre több honlapon használják, ahogy bővül a jezsuiták barátai Facebook oldal követői tábora is.

Idén a találkozóval egy időben a magyar provincia rendezhette július 27-e és augusztus 18-a között az EJIF találkozót, mely már közel három évtizedes hagyományra tekint vissza. Az EJIF az összes európai jezsuita provinciát képviselő mintegy harminc fiatal jezsuita nyári tanulmányi programja. Fél Szabolcs jezsuita, a szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy a „program célja a nemzetközi együttműködés kultúrájának az erősítése. Bár különböző kultúrákból jövünk, mely minket erősen meghatároz, hisszük hogy a közösen vállalt küldetésben nem csak a nagy ideálokban osztozunk, hanem a nagylelkű segítségnyújtásban is számíthatunk egymásra”. Az EJIF találkozó kiemelkedő pillére volt a P. Michael Paul Gallagher által tartott négy napos szeminárium, melynek első napja meg lett nyitva a hazai érdeklődők számára is. Az ír származású római professzor a kultúra, a hit és a szekularizáció területén történő párbeszéd specialistája.

A reflexiós programok lehetőséget teremtettek arra, hogy a jezsuiták az 1563-as hazai első letelepedés 450. évében is egyre jobban a jelen kulturális közegre tudjanak figyelni, és így a hit átadásának és egy igazságosabb társadalom előmozdításának elkötelezett emberei maradni.