A napokban bejárta a sajtót a hír, miszerint Ferenc pápa megcsókolja a dél-szudáni vezetők lábát. Első látásra megdöbbentett a kép, és utánanéztem, hogy valós-e. Kérdések merültek fel bennem… Pedig Jézus is lehajolt – a megtestesülésben, a megkeresztelkedésekor, a lábmosás alkalmával, és végül mélyen lehajolt hozzánk halálában; hitünk szerint „alászállt a poklokra.” Lehajolt, hogy felszabadítson az alvilág szeretetlenségéből, és megtörje a gonosz mintázatát.
Lehajlásával szabaddá tesz a szeretetre, hogy felismerjük és elfogadjuk méltóságunkat, szabaddá teszi bennünk a saját képét, természetét. „Mert nem hagyod lelkemet az alvilágban.” (Zsolt 16,10; ApCsel 2,27)
Lehajlása felemelkedéssé változik át: a lábmosás után visszavette felsőruháját, mint visszakapott életét; „harmadnapon feltámadt a halottak közül.”
Ez hitünk axiómája, amire keresztény életünk épül. Ha valóban hisszük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, és ehhez igazítjuk életünket, gondolkodásunkat és cselekvésünket, akkor bennünk is feltámad.
Bárhol tartunk is a Krisztussá válásban, kívánom, hogy feltámadásának szabadító érintése járja át életünket, és áradjon ki másokra is. Miközben szemléljük a feltámadt Krisztus működését, legyünk társai a vigasztalás szolgálatában, hogy minél több embert szabaddá tegyen a szeretetre.
Örömteli húsvétot kívánok!
2019 húsvétján,
P. Vízi Elemér SJ
provinciális