Jorge Mario Bergoglio: Nyitott ész, hívő szív

Megjelent Ferenc pápa Nyitott ész, hívő szív című 230 oldalas könyve az Új Ember Kiadónál. A kötetet lelkigyakorlatos beszédeiből egy évvel ezelőtt (2012 tavaszán) maga a pápa állította össze, még Buenos Aires-i érsekként. A kötethez az Argentin Püspöki Konferencia elnöke írt előszót. Ajánljuk mindenkinek, aki szeretne gazdagodni keresztény identitásában, és akit érdekel Ferenc pápa személyisége, gondolkodásmódja.

Keményfedeles, cérnafűzött, formalakkozott kötet. Ára: 3490 Ft.

ELŐSZÓ

ferenc_papa_nyitott_eszEz a könyv egy olyan püspök élettapasztalatát tárja elénk, aki valódi nevelő és pásztor, és akit arra hívott az Úr, hogy Péter utódja legyen. Ez a könyv egy hosszú reflexiós folyamat, prédikációk és lelkigyakorlatok gyümölcse, és Jézus Krisztus követésében szeretné segíteni az olvasót. Szeretném kiemelni e könyv tanúságtétel jellegét: sok év tapasztalatát kívánja továbbadni, egy pap, nevelő, pásztor életének és munkájának tapasztalatát. Érzékelni lehet, hogy e szövegek lelkigyakorlatos légkörben születtek, igazából több lelkigyakorlat beszédsorozatát olvashatjuk. Bár ezek a beszédek különböző alkalmakkor hangzottak el, ez mégsem csorbítja a könyv egységét. Ezt az egységet pedig nemcsak a szerző, hanem mindenekelőtt Jézus Krisztus személye teremti meg, hiszen ő áll a keresztény ember figyelmének középpontjában, ő a forrása a keresztény ember életének és lelkiségének. Érdemes kiemelni a szerzőnek azt a törekvését is, hogy olyan valóságként mutassa be a keresztény életet, mint amely azt a célt szolgálja, hogy jobbá tegye az ember életét, Istennel, a világgal és a többi emberrel való kapcsolatában. Nagyra tartom, hogy leszáll a konkrétumok szintjére, hiszen ez nagyban segít bennünket életvezetésünkben, lelkiségünk megélésében és az őszinte lelkiismeret-vizsgálatban.

E könyv egyik további jellemzője, melyet fontosnak tartok kiemelni, a szentírási szövegekkel való meghitt kapcsolata. Megbízható biblikus teológiával találkozunk, amely azáltal, hogy egyfajta bölcsességi jelleggel kezeli a szövegeket, gazdagítja is azokat az életre váltás szempontjaival. Nem exegetikai munkát tartunk a kezünkben, még ha a szövegek kezelésében felismerhető is a szerző alapos teológiai tudása és következetessége. Mindaz, amit a szentírási szövegek s különösen Jézus tanításai tartalmaznak, úgy jelenik meg itt, mint ami nagyon közel áll az emberhez, olyasmi – mondhatnám –, mint ami az emberhez tartozik, és amire az már régóta vár. Ez nemcsak aktuálissá teszi ezt a könyvet, hanem kihívás elé is állítja az olvasót, hogy ezt fedezze fel. Ez a mű Jézus alakját és szavait olyan útként mutatja be, amely egyszerre emberi és isteni, vagyis az isteni nem különül el az emberitől, hanem feltételezi, felszabadítja és teljességre vezeti, mi több, azt is mondhatjuk, hogy teljes kibontakozásához az emberinek mintegy szüksége van az istenire.

A könyv olvasása során azt is észrevehetjük, szerzője milyen mesterien használja a nyelvet, s hogy a szónak micsoda lebilincselő és megvilágosító ereje van. Azt hiszem, ez annak is köszönhető, legalábbis részben, hogy a szerző fiatalkorában irodalmat tanított. Személyes emlékem: egyszer érdeklődtem a nyaralásáról, kérdeztem, mit fog csinálni januárban Buenos Airesben, hová fog menni. Azt válaszolta, hogy a püspökségen marad, imádsággal és klasszikusok olvasásával (újraolvasásával) fogja tölteni a pihenőidejét. Meglepett a válasza, de hasznot húztam belőle: én is igyekeztem ugyanúgy tenni. Mekkorát szegényedett műveltségünk, amiért felhagytunk a klasszikusokkal! Ezzel a kis bizalmas közléssel bátorkodom rávilágítani annak hátterére, miért olyan jó a nyelvérzéke, miért oly szép a fogalmazása. Az esztétikum a keresztény hit része, Isten az ihlető forrása.

Olyan könyvről van szó, amellyel dolgoznunk kell, vagyis elmélkedő olvasást igényel, hiszen lelki növekedésünk szolgálatára íródott. Nemcsak a Szentírásból és szentszéki megnyilatkozásokból származó idézeteket találunk benne bőségesen, hanem a liturgiából és az egyház vallásos hagyományából vett énekekkel, versekkel is találkozunk. Ez pedig különleges szépséget és színt kölcsönöz neki, s ez is hozzájárul ahhoz, hogy az olvasó egyedülálló imádságos légkörben találja magát. Pedagógiailag igen hasznosnak tartom, hogy minden téma végén tanácsot kapunk arra, milyen gondolatokkal kezdjünk bele a személyes elmélyedésbe: Imádságra és továbbgondolásra. Miként látni fogjuk, olyan mély tartalmú és mindig időszerű, ugyanakkor egyszerű és könnyen olvasható művet tartunk a kezünkben, amely szeretné elindítani és elkísérni az olvasót a lelki elmélyedés útján, és szeretné segíteni, hogy életét Istenhez emelje.

A könyv egyetlen egészet alkotó, közös célt kitűző négy részből áll, ezeknek azonban megvan a maguk önállósága, s így könnyen felismerhetjük fő mondanivalójukat és gazdagságukat. A mű szerkezete, még ha a szerző nem is törekedett rá tudatosan, a Katolikus Egyház Katekizmusának – nem szó szerinti – felosztását tükrözi. A Jézussal való találkozással kezdődik, és a Szentírás nagy alakjainak imádságos tapasztalatával fejeződik be. A hit és az imádság az a két nagy tengely, amely egységet és belső szilárdságot ad a kötetnek. Ugyanakkor, miként látni fogjuk, a lelki megújulásnak ez az útja nem szűkül le önmagunk körül forgó belső tevékenységre, mely el is szigetelhetne minket, hanem hitünk erejével megnyit bennünket a szerető emberi kapcsolatokra, és missziós indítást ad az egyház életének.

Az első rész Jézus találkozásait mutatja be az evangéliumokban található dialógusok révén. Itt értékes segítségként ismerhetjük fel a szerző kiváló jártasságát az „ignáci” hagyományban, amellyel egyfelől újra elénk tárja a helyet és a környezetet, ahol Jézus egy-egy személlyel találkozik, másfelől képes megmutatni azoknak a szavaknak a jelentését és súlyát, amelyeket az Úr használ. A Jézussal való találkozásból pedig fokozatosan megvilágítást nyernek a keresztény hívő életének eseményei, kezdve a vele való találkozás – vagyis a hivatás, a meghívottság – örömétől egészen a keresztig, a fájdalomig, a bűn megtapasztalásáig. Ez pedig feltárja a mély és örömteli értelmét annak a keresztény reménynek, amely – a meghalt és feltámadt Krisztus által – minden ember életében jelen van. Jézus jelenléte és szava egész életünket átfogja.

Jézus élete és szava teljes egészében feltárja előttünk az üdvösség történetét, vagyis azt a tényleges keretet, amelyben életünk zajlik. Ez a második és harmadik rész témája. A második rész bevezet minket a kinyilatkoztatás epifániájába, vagyis a szeretet, az élet és a küldetés történelmének feltárulásába, Isten – végső önfeltárulásáig tartó – gondviselésének útjába. Ebben az összefüggésben Jézus úgy mutatja meg nekünk az egyház jelenlétét, mint „a jegyes epifániáját”. Az egyháznak ebben az időszakában különleges hangsúlyt kap a küldetés témája, a küldetésben valósul meg ugyanis az Atya üdvözítő szeretetének kinyilatkoztatása. Úgy vélem, ez a második rész nagy ösztönző és felrázó erővel hathat az egyházi életre. Újra fel kell fedeznünk, mit jelent evangéliumhirdetőnek lenni az egyházi kommunió keretei között, és sürgősen újra meg kell fogalmaznunk az apostolság melletti elköteleződés lényegét.

A harmadik rész az egyházat állítja elénk, a maga konkrét valóságában: erősségeivel, gyengéivel, törékenységével. Azt hiszem, remek és bölcs döntés volt Isten szavából, a Jelenések könyvéből meríteni, a hét egyházhoz intézett leveleket alapul venni (1–3). Hogy a szerző e nem könnyen értelmezhető szövegek tanulmányozásakor és a rajtuk való elmélkedéskor olyan nagynevű teológusok műveihez nyúlt, mint Romano Guardini és Hans Urs von Balthasar, azt a komolyságot mutatja, amellyel a témát feldolgozza. Még annyit szeretnék hozzáfűzni e harmadik rész bemutatásához, hogy lassan, szünetet tartva olvassuk, ami segíthet, hogy újra felfedezzük és megszeressük az egyházat, megütközést keltő minden torzulásával és törékenységével együtt. Ez az egyház ugyanis a Bárány egyetlen és szépséges jegyese. Csak annyit mondanék, hogy nekem nagyon jót tett.

Az utolsó rész témája az imádság, mégpedig, miként mondtuk, a mi konkrét valóságunk felől nézve. Nem kell tehát csodálkoznunk, hogy az első téma címe: Testünk, imádságban. Imádságunk különféle szakaszait, a közelséget, az eltávolodást, az elhagyatottságot… bibliai alakok segítségével veszi szemügyre. Találkozunk Ábrahámmal, Mózessel, Dáviddal, Jóbbal, Judittal…, akik elkísérnek minket vallási tapasztalatukkal. Van egy téma, amely többször visszatér ebben a részben, és Jézus első találkozásaira emlékeztet minket. Ez pedig az, hogy „engednünk kell magunkat vezetni”. Létezik egy szükséges passzivitás, egy aktív passzivitás, amely a Lélek jelenlétének jele. Ez a rész az Atyához imádkozó pap Jézus bemutatásával zárul, hiszen ő a keresztény ember imájának forrása és példaképe.

Úgy látom tehát, hogy ez a nagyszerű könyv egy hosszú reflexiós folyamat s a hozzá szükséges imádság gyümölcse. Ezért lassan, magunknak időt adva kell olvasni, hogy valóban hasznára legyen életünknek. Hozzá vagyunk szokva a gyors olvasáshoz, futtában akarunk információkhoz jutni. Ennek a könyvnek azonban egészen más célja van. Hálás vagyok Ferenc pápának, hogy még Buenos Aires-i érsekként egybegyűjtötte és egy egységes mű formájában kezünkbe adta ezeket az írásait, amelyek mindig időszerűek, segítve és gazdagítva bennünket lelki fejlődésünkben.

José María Arancedo
Santa Fe de la Vera Cruz érseke

TARTALOM

Előszó • 5

I. JÉZUS SZEMLÉLÉSÉBŐL TÁPLÁLKOZÓ ÉLET
Jézus dialógusai • 13
Találkozás Jézussal • 17
Öröm I • 20
Öröm II • 25
Hitünk • 29
Hivatásunk • 37
Az Úr jegyese • 45
Kereszt és küldetés • 52
A kereszt és az élet küzdelmes értelme • 59
Bűn • 67
Bűn és reménytelenség • 70
Atyáink megkísértettek • 76
Reményvesztett magatartásformák • 82
Emlékezet • 87

II. EPIFÁNIA – MEGJELENÉS
Epifánia és élet • 95
Várakozni az epifániára • 97
A bűn kinyilvánulása • 100
A kinyilatkoztatás mint üdvösségtörténet • 104
A kinyilatkoztatás mint küldetés • 108
Jézus Krisztus, az Atya kinyilatkoztatása • 112
A jegyes epifániája • 117
Út a végső kinyilatkoztatás felé • 126

III. LEVELEK A HÉT EGYHÁZNAK
Az Úr jelenléte és a lelkipásztori szolgálatunkból fakadó öröm • 133
Levél az efezusi egyháznak: A kereszt édessége • 137
Levél a szmirnai egyháznak: Az idő rövidsége • 142
Levél a pergamoni egyháznak: Az igazság mint küzdelmes hűség • 145
Levél a tiatírai egyháznak: Megőrizni Isten műveit, ragaszkodni az örökséghez • 149
Levél a szárdeszi egyháznak: Istenhez tartozás és parázsló hit • 151
Levél a filadelfiai egyháznak: Ne veszítsd el koszorúdat • 156
Levél a laodiceai egyháznak: Az igazi barátság • 159

IV. IMÁDSÁG TESTBEN: NE SZÉGYELLD A TESTED (vö. Iz 58,7)
Testünk, imádságban • 165
Ábrahám: Jól eltávolodni, elindulni az imádság útján • 168
Testünk alávetése: Az imádság engedelmes útja • 172
Dávid: Istenre hagyatkozni ellenőrzésre törekvés helyett • 176
Minden test száműzöttsége: A száműzött test imádsága • 179
Mózes és a nép: Közbenjárás a zúgolódással szemben • 183
Nyomorúság és korlátozottság • 186
Jób: Sebekből fakadó ima • 189
Hazatérőben lévő test • 192
Simeon: Engedni, hogy vezessenek • 197
Az Istenhez vezető út misztériuma • 199
Judit: Szabad út Istenhez • 206
Krisztus papi teste • 209
A halál elfogadásának módja • 212
Teljes megfosztottság • 214
Jézus kudarca • 217
A pap Jézus • 221
Mi magunk • 223

 

Frissítve: 2016. július 29.