Kálvin kontra Szent Ignác, avagy minden idők legnagyobb fiktív hitvitája a filmvásznon

Mi lett volna, ha a reformáció és a protestantizmus két nagy alakja, Kálvin és Szent Ignác kiáll hitvitázni egymással? Ezt a gondolatkísérletet vitte filmvászonra Megszállottak című alkotásában Pozsgai Zsolt. A Párbeszéd Házában premier előtti bemutatót tartottak, majd teológus és történész szakértők értékelték a látottakat. Szőnyi Szilárd beszámolója.

Mi lett volna, ha? Erre a közhelyesen történelmietlen kérdésre igyekszik választ adni Pozsgai Zsolt Megszállottak című alkotása, mely szeptemberben Argentínában a keresztény filmek fesztiválján a legjobb külföldi (nem spanyol nyelvű) mozi kategóriájában elnyerte a fődíjat.  A két nevezetes múltbéli személy, Kálvin János és Loyolai Szent Ignác elképzelt hitvitájáról szóló alkotást a rendező jóvoltából a minap a Párbeszéd Házában az érdeklődők zártkörű, premier előtti vetítésen láthatták. (A Duna Tv október 31-én tűzi műsorra.)

A házigazdák a vetítés után kerekasztal-beszélgetést szerveztek, melynek résztvevői történelmi, teológiai szempontból taglalták a látottakat, és egyöntetűen megállapították: egy játékfilmen nem lehet számon kérni, hogy minden tekintetben tényszerűen elevenítse fel a múltat. „A film nem a National Geographic tévécsatorna számára készült” – szögezte le Pozsgai Zsolt, érzékeltetve, hogy hiba volna történelmi hűséget várni tőle.

Amint Balogh Judit református történész mindenesetre elmondta, Lausanne-ban 1536-ban valóban tartottak egy disputát a katolikusok és protestánsok között, ezen Kálvin jelen is volt, de korántsem játszott akkora szerepet, mint a mostani filmben. Igazából arról sincs feljegyzés, hogy a két férfi találkozott volna egymással; az elvi lehetőséget ugyanakkor nem zárhatjuk ki, hiszen bár Ignác 18 évvel idősebb volt, kortársak voltak, és egy időben mindketten a párizsi egyetemre jártak.

Többek között ez indította a Reformáció Emlékbizottság munkáját tavaly miniszteri biztosként segítő Hafenscher Károly evangélikus lelkészt arra a gondolatkísérletre, amely aztán az egyébként katolikus Pozsgai filmjében valósult meg. És valóban, érdekes eljátszani a feltételezéssel, hogy mi lett volna, ha a protestantizmus vezéralakja szópárbajt vív az ellenreformáció – pontosabban katolikus megújulás – élharcosaként ismert jezsuita rend alapítójával. A beszélgetésen az utóbbi terminológiai különbséget, és a mögötte meghúzódó lényeget hangsúlyozta Lukács János jezsuita szerzetes is, mondván, „Ignác alakját védeni szoktuk attól, hogy az ellenreformációval azonosítsák”. Sőt Loyolainak annyira nem állt szándékában a protestánsok ellen hadakozni, hogy társaival inkább a Szentföldre akart menni, Jézus életének helyszínére, ahol aztán tervei szerint a zarándokok lelki gondozását végezte volna. A térség török megszállása miatt azonban terve kútba esett, ezért Itáliába utazott.

Mi több, Ignác, mert az egyházi hatóság gyanúsnak találta az általa végzett személyes lelki gondozást, maga is ült az inkvizíció börtönében. Lukács János emellett felidézte, hogy a rendalapító egyik levelében a tridenti zsinat helyszínén prédikáló papoknak azt javasolta: szentbeszédeikben ne érintsenek egyetlen olyan pontot sem, amely a protestánsokat és a katolikusokat elválasztja, ehelyett az istenkapcsolat elmélyítésére, a hit személyes megélésére buzdítsanak. A kerekasztal jezsuita résztvevője megerősítette a film alaptézisét, miszerint Loyolai „ugyanazt a romlott katolikus egyházat látta, mint a reformátorok”, ám ő az egyházon belül, és más módszerekkel képzelte el a megújulást, mint a protestánsok.

Az Ignácot – és korábban több más történelmi személyiséget, köztük Mindszenty bíborost – alakító Lux Ádám a beszélgetésben elárulta, hogy minden hasonló szerepben „a figurák kis- és nagyszerűsége” érdekli, vagyis emberi mivoltuk lényegét, a személyiségüket igyekszik megérteni, aztán a vásznon megjeleníteni. A színész emellett hangsúlyozta: hőse nem a hang erejével akart hatni a fiktív hitvita közönségére, hanem nyugodtságával, higgadtságával – vagy ha úgy tetszik, csendes, a szó legjobb értelmében vett megszállottságával.

És hogy ki nyerte a disputát? A rendező szerencsés módon nem foglal állást, hanem a különbségek karikírozása közepette is a közös, ám más-más módon megvalósuló szándékot hangsúlyozza.  Ahogy Pozsgai fogalmazott, egyúttal üzenetként a jelen kornak is, melyben hasonlóan éles, ám más jellegű megosztottságok terhelik a magyar társadalmat. „Ebben a kettészakadt országban mindenből kettő van: akadémiából, írószövetségből, és már lassan én magam is ketten vagyunk” – összegezte Pozsgai.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2018. október 06.