Kaszap István emlékezete

Életszentségének híre halála után szinte azonnal széles körben elterjedt, sírja zarándokhellyé vált, 1948 őszén Mindszenty bíboros több püspökkel együtt meglátogatta. A mai napig emlékeznek rá különböző rendezvényeken és zarándoklatokon.

Kortársunk, Kaszap István

„Tisztasága, egyszerű józan hite, normalitása ma is példaértékű.” A fiatalon elhunyt jezsuita novícius, Kaszap István boldoggá avatási eljárása már röviddel a halála után elindult, de a kommunizmus idején megakadt. Ügyét elősegítendő 2022 elején – Sajgó Szabolcs SJ mellé – Koronkai Zoltán SJ viceposztulátori kinevezést kapott. Vele készült interjú a M.I.N.D. 2022. tavaszi számában.

Én vezetlek

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban hagyomány, hogy az intézmény kórusa évenként színpadra állít egy darabot. 2009-ben Kaszap István életét dolgozták fel, és Pászthory Róbert zeneszerzővel együtt dolgozva az Én vezetlek. Jelenetek Kaszap István életéből című musicalt adták elő. Az alábbi videó ebből ad ízelítőt:

Van célom!

Kaszap István születésének 100., halálának 80. évfordulója alkalmából jubileumi programsorozatot rendezett a magyarországi jezsuita rend, a Székesfehérvári Egyházmegye, a Magyar Cserkészszövetség és a ciszterci szerzetesrend. Az emlékévhez, amely Kaszap István céltudatos életét állította a középpontba, egy honlap is készült: az a kaszapistvan.hu címen érhető el.

Szintén a Kaszap-évben készült videósorozatban ismert személyiségek vallanak arról, mit jelent a saját életükben ez a céltudatosság:

Kaszap-ösvény

Az emlékévben sorra vették az életszentség hírében meghalt székesfehérvári fiatalember életének ma is aktuális, a mindennapjainkban jelen levő tevékenységeit. Ezeket felfűzték egy 14,5 km-es túraútvonalra a városban és a város körül, egy-egy elmélkedést, megállási lehetőséget, javaslatot rendelve az út megfelelő pontjaihoz. A túrához készült füzet (innen letölthető PDF formátumban) segítségével fizikai és lelkigyakorlaton vehetnek részt a túrázni vágyók, zarándokok csoportjai, cserkész- vagy osztálykirándulások résztvevői.

Nemeshegyi Péter SJ Kaszap Istvánról

Az emlékévben előadássorozatot indított a székesfehérvári egyházmegye fenntartásában működő Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, amelynek második alkalmán Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes tartott előadást „Kaszap istenképe és kereszt-teológiája” címmel.

Péter jezsuita atya 2013. december 11-én hosszan beszélgetett Kovács Gergellyel a Párbeszéd Házában. A Kaszap Istvánról szóló beszélgetésst az EWTN katolikus televízió is vetítette.

Cserkészről cserkésznek

Magyar cserkészek, Kispál György atya és Paulini Levente ismeretterjesztő szórólapot készítettek Kaszap Istvánról, melyet 7 nyelvre fordítottak le:

🇭🇺 magyar
🇸🇰 szlovák
🇬🇧 angol
🇪🇸 spanyol
🇭🇷 horvát
🇵🇱 lengyel
🇩🇪 német
🇯🇵 japán

 


Kezdőoldal | Életrajz | Boldoggá avatás | Imameghallgatás | Imameghallgatás