Kauser József, a pesti Jézus Szíve-templom tervezője

A pesti Jézus Szíve-templom tervezője Kauser József volt, egy régi józsefvárosi építész és kőfaragó család sarja. A Kauser család Elszászból vándorolt Pestre, már a XVII. sz. végén, a XVIII. században polgárjogot nyertek. Kauser József (1787–1841) az első a családból, aki mint építész és kőfaragó tevékenykedett, 1815-ben kapott pesti polgárjogot,

Az öt fia közül négy szintén az építőiparban dolgozott, az ötödik, Kauser Ágoston lakatosmester, majd a Török császárhoz címzett kávéház tulajdonosa volt.  Az építőiparban maradt Kauser fiúk közül: Kauser János (1817–1871) kőbánya tulajdonos és építész, nevét a református gimnázium és mellette a Gönczy Pál utcai mai Képző- és iparművészeti gimnázium Hauszmannal közös terve őrizte meg. Egyébként neves és igen keresett kőfaragó is volt, az építészeti díszítő- és sírkőszobrászat tevékeny és színvonalas mestere. A gazdag pesti Kölber kocsi gyáros családjából nősült, a felesége Kölber Alojzia volt, akinek a nővére, Kolber Sarolta, János öccséhez ment férjhez. Kauser Lipót (1818–1877) jó nevű és termékeny építész, rutinos kivitelező hírében állt. Az 50-60-as években főleg Frey Lajossal (1829–1877 ) és Gerster Károllyal (1819–1867) – akinek a felesége Kauser Mária volt –, együtt egész sereg jelentős pesti épületen végzett különféle munkákat. A  városegyesítésig terjedő  időszakban, együtt renoválták a budai kapucinus templomot, átépíttették a várbeli Teleki palotát a Helytartóság számára (1859), majd megépítették az új Belügyminisztériumnak,  a várbeli hajdani klarissza-kolostor épületét a Magdolna-templommal összekötő szárnyát (1872), harmadik emeletet húztak Fröhlich Gusztáv Sas utca 3. alatti házára (1853), átalakították a Veres Pálné u. 15. sz. homlokzatát, 1868-ban, új szárnyat építettek a Kazinczy utcai dohány raktárhoz, valamint szintén a nevükhöz fűződik  az Első Magyar Általános Biztosító Duna-parti palotája de építettek villát a budai hegyvidéken, a Remete úton (16. sz.), és Kochmeister bárónak a Budakeszi út 71. alatt, ahol a porosz háború idején gyermekeivel együtt Pestre menekülő Erzsébet királyné is lakott.  Az építészi művészete és tehetsége révén, 1865-ben az Országház tervpályázatára is meghívták.

Kauser József harmadik fia, István (1830–1905) az 1848-49-es szabadságharcban tiszti rangot kapott, majd az emigrációban a garibaldista légióhoz csatlakozott. Utána Amerikába ment, ahol megnősült, majd hazatérte után, már építési vállalkozóként, Türr Istvánnal (1825–1908) és Gerster Bélával (1850–1923) – akinek leánya, Gerster Berta lett a második felesége –, a korinthoszi-csatorna és a Ferenc-csatorna építkezésénél tevékenykedett. A diplomáját a párizsi Ecole des Beaux Arts-ban szerezte. Az amerikai tapasztalatai alapján, amerikai mintára felépítette a Százházat és a budai katonai kórház nagy épületkomplexusát. Szintén amerikai családi kapcsolatai révén és Türr ajánlására kinevezték az Egyesült Államok budapesti konzuljának

Az utolsó Kauser fiú, Jakab (1832–1893), kőfaragómester, a gazdag Frohner családból nősült. Apjánál tanult, majd 1865-től Pesten önálló kőfaragó mester. Az 1870-es években a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templom kőfaragó munkáit végezte.

József unokái közül: János hasonnevű fia, Kauser János (1847–1925) nagybátyjának Lipótnak özvegyét vette el;  szintén építész lett: többek között Steindl Imre tervei alapján az egyetem Múzeum körúti épületét vitelezte ki.

A Kauser család esetében, egy valódi építész-dinasztiáról beszélhetünk, hiszen a XIX. század 70-es éveiben, közel egyidejűleg, Pest építésén hét Kauser is dolgozott. Munkásságuk felmérése és értékelése mégis nehézkes, mivel csak későn kerültek be a céhbe. (1851-ben Kauser terveit is még Zofahl Lőrinc (1791–1863) szignálta, aki épületeivel jelentős mértékben járult hozzá a biedermeier kori Pest kiépítéséhez). Az 1850-60-as évekből való terveik is valószínűleg más neve alatt szerepeltek. Másrészt, sajátos módon, bár jó ízléssel építettek, mint afféle tipikus vállalkozó építészeknek, fennmaradt épületeiknek egyedileg, viszonylag csak kis része érte el a napjainkban műemléknek, műemlék jellegűnek vagy városképileg jelentősnek minősített épületek színvonalát. Pedig termésük igen nagy volt, és Budapest városképileg legfontosabb pontjainak kialakításában – ha nem is egyedi értékeikkel – jelentős szerepük van. Jellemző, hogy 1873 után csak a Körúton hat nagy Kauser épület épült, és a Sugár út (Andrássy út) épületei közül is sok a munkájuk emléke.

A család igazán jelentős építész tagja azonban a pesti Jézus Szíve-templom tervezője, Kauser József (1848–1919) volt. 1865-ben kezdett építészetet tanulni a budapesti Joseph Polytechnicumba – amelynek utóda a mai Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. 1866/67 téli félévében beiratkozott a zürichi Polytechnicumba. 1868 októberében a párizsi École Impériale et Spéciale des Beaux Arts-ban képezte tovább magát. Az Académie des Beaux-Arts párizsi művészeti iskolát Mazarin bíboros alapította 1648-ban, nevét III. Napóleon L’Ecole des Beaux-Arts névre változtatta. Szobrászatot, festészetet és építészetet tanultak benne a növendékek. 1870 áprilisában tanítványnak fogadták el Charles-Jean Laisné (1819–1891) műtermében. Az 1870-1871 francia-porosz háború idején Bécsbe ment, és Theophil Hansennél (1813–1891), a Bécsi Képzőművészeti Akadémia építészeti speciális iskolájának vezetőjénél tanult, Párizsban 1873-ig folytatta tanulmányait, és több díjat kapott eredményeiért. 1874-ben visszatért Budapestre, és kezdetben testvére, Kauser János építészeti irodájában dolgozott, mielőtt függetlenné vált.

Ybl halála után, a század végére Szent István Bazilikát fejezte be, miután előbb többek között elvégezte a Ludovika átépítését is (1880). A Bazilika falai és a kupola már készen voltak, de a hajók boltozata még hiányzott, ezt Kauser irányításával fejezték be. Neki köszönhetjük a falak egyszerű festése helyett a márvány- és műkőborítást. Mivel kedvelte a színeket, a szürke alapot zölddel és sötétvörössel élénkítette. A baldachinos főoltár terve is a munkája. Így rétegződött az építészeti tudás és művészi teljesítmény egy többgenerációs épületen.

Több mint ötven köz- és magánépületet tervezett Jelentős megbízásaiban kétségtelen tehetsége mellett nyilván szerepet játszott az a körülmény is, hogy felesége Gerlóczy Károly alpolgármester testvére, Gerlóczy Ida (1860–1929) volt.

A pesti Jézus Szíve-templom tervezése előtt, Kauser József előzetes főműve, az újpesti Egek királynője főplébániatemplom volt 1880-1881-ben. A pesti Jézus Szíve-templom tervezésről, így nyilatkozott az Építő Ipar hasábjain 1898-ban: „Magyarország régi nemességéhez tartozó, hazafias lelkületű és nagy műveltségű főúri nő, Győry Teréz, 1889-ben megbízott engem, hogy a Mária és József utcák sarkán a különben bérháznak szánt telken 5-600 hivő befogadására alkalmas templomot és 6-7 szerzetes számára klastromszerű lakóházat tervezzek. Ki volt mondva, a templom stílusa a régi, azaz a középkori szerzetestemplomok egyszerű, nyugodt, keresetlen, tehát törzsörökösebb formáihoz alkalmazkodjék, az újabb korszakok szerkezeti igényeinek a szemmel tartásával és hazai anyagok alkalmaztassanak. A francia román stílusú templomok egyszerű, de hangulatos térségi arányait zsinórmértékül véve, a templomhajó boltozatát, félköríves főhevederekkel és kereszthordókkal tervezzem, de azoknak állóságát a biztosító külső gyámpillérekkel és gyámívekkel fokozzam.” Az építész egyfajta példának is értelmezte a historizáló művét: „Bizony mondom nektek, becsüljétek meg Szent Jákot, Horpácsot, Lébényt, Zsámbékot, mert az óhajtott magyar stílust az építészetben e példákon, a történeti múltból merítve fogjuk megtalálni. Vegyünk példát ama hitbuzgó és hazafiassággal eltelt piarista szerzetesről [Révai Miklós (1749–1807)] aki a Halotti Beszédből egész grammatikát tudott megírni, szerkesszünk mi is e kevés maradványokból alfabetumot, lexikont, fejlesszük tapasztalatainkat a nemzetben növekvő műérzékünk kincsével, találjuk ki és keressük meg benne folytatólagosan a magyar anyagokkal a magyar stílust.” Később Lechner Jenő (1878–1962) így emlékezett meg írásában Kauser művészetéről: „Nem annyira az invenció eredetiségével, mint inkább korunk eklektikus építőmodorában a formák helyes megőrzésével, választékos ízlésű, erőteljes interpretálásával vált ki társai közül. Népszerűséggel nem törődve, meggyőződésének e téren a szecesszió viharos érájában sem hozva mesterkélt áldozatokat, követte a lelkében élő ideálokat és nagy tudással és szeretettel szolgálta jól megtanult és művészlélekkel átérzett mesterségét.”

A Jézus Szíve-templom alapkőletétele 1888-ban volt, és rá két évre már a harangtornyok is álltak. A befejezésre és felszentelésre 1909-ben került sor. A templom jól mutatja mesterének jártasságát a középkori stílusokban, de azt is látjuk, hogy nem másol, hanem egyéni ízlése szerint használja az építészeti megoldásokat. A homlokzat félköríves oszlopos-pilléres kapuja a romantika jellemzője, amíg a felette levő vimperga a gótika világából került ide, a rózsaablak pedig mindkettőre jellemző volt. Az a megoldás azonban, ahogyan a kapuzatot és a felette levő pilaszterrel határolt falsávot az előbbre léptetéssel középrizalit jellegűvé tette, már kilép az eddigi stílusok kereteiből. A nyolcszög alapú torony és annak a felső tagolása a toronysisakkal a kölni Szent Apostolok templomára megoldására hasonlít. Ez a stíluskettősség az oldalhajónál is jól látszik, a bazilikális elrendezés a középkori templomok jellemzője, amíg a támív csak a gótika sajátossága. A templom háromhajós, kereszthajó nélküli. A magas főhajót bordás keresztboltozat fedi, és oszlopos árkádsor választja el az oldalhajóktól, amelyeket bordás boltozattal fedtek le. A sokszögzáródású szentély a közép-európai gótikára volt jellemző. Az oldalhajók és a felsőgádor félköríves záródású ablakain elég fény árad a belső térbe, ezt a világosságot a fehérre meszelt falak felerősítik. A jezsuita templomhoz rendház is épült. Külsejét jellegzetes vörös tégla borítja. A templomot 1909-ben szentelték csak fel, és az 1945 utáni szocialista hatalomátvételig ez az épület volt a budapesti jezsuita élet központja volt.

Az egész épületegyüttest Kauser Gyula kivitelezte, az ácsmunkákat Horváth József, a kőfaragást Kauser Jakab, a szobrászati munkákat és modelleket Langer Ignác, az asztalosmunkákat Ruprich Lajos teljesítette. A tervező rajtuk kívül a pécsi Zsolnay céget a gyámfejek, a főkapuzat és a főhomlokzat kerek ablakainak pirogránitból való kivitelezésével foglalkoztatta, de juttatott munkát a tiroli szienit oszloptörzsek, az isztriai márványoszlopfők és a karszti márványtalapzatok elkészítetésével az ottani kőfaragóknak is. Emiatt erős támadások érték a tervező Kauser Józsefet.

Kauser József alkotói korszaka a XIX. század utolsó két évtizedében teljesedett ki. Számára a stílus morális elkötelezettséget is jelentett, és ezért nem érintette meg a szecesszió és a neobarokk divatos, új világa.

Az utolsó éveit csendes visszavonultságban, de végig munkában töltötte. Főként a művészettörténet terén tevékenykedett. Fogalmazványokat hagyott hátra a Szent István Bazilika építéséről, a modern művészetről, amelynek a kérdései és problémai mindig is izgatták.

Az idős mester megélte a háborút, és azt is, hogy a kommün idején eltörölték udvari tanácsosi címét, elvesztette tisztségeit, valamint munkával szerzett vagyonától és magántulajdonától is megfosztották, nem élte meg a Tanácsköztársaság bukását, 1919. július 25-én meghalt. Először a rákoskeresztúri temetőben temették el, majd a Magyar Mérnök- és Építész Egylet felkérésére a városvezetés jóváhagyta áthelyezését, 1922. május 5-én, a Kerepesi úti temetőben helyezték végső nyugalomra, a Deák Ferenc mauzóleum közelében található díszsírban. Az áthelyezésen és az újra eltemetésén számos hallgató, barát és az elhunyt csodálója vett részt. A síremléke egyszerű mészkőhasáb, amelyből elöl, egy latinkereszt emelkedik ki, a két keresztszár metszetében krisztogram látható. Az építész neve már megkopott, alig olvasható. Egy építész alkotótehetségének igazi emlékművei az általa tervezett épületek, és ha ezeket ismerjük, nevükhöz társítjuk, és eredeti funkciójuknak megfelelően használjuk, az olyan elismerése művészetének, amelyre minden építész vágyhat.   Haláláról pályatársa, Fábián Gáspár (1885–1953) emlékezett meg. „Nagy művész volt […] Ami keze alól kikerült, az tökéletes, kész, mesteri munka […] Gyönyörű ívben indult pályája kortársai meg nem értésén megtört, és a nagy és Isten áldotta művésznek az élete delétől kezdve a keserűség, a félreértés, sőt sokszor alpári elbánás jutott osztályrészül. Az ő finom lelke nem tűrte a tülekedést, az erőszakos érvényesülést […] megtört lelkével 71 éves korában úgy halt meg, mint egy ismeretlen.”.

Életének és művészi tevékenysége elismeréseként a Ferenc József-rend lovagkeresztjét és a francia akadémia tiszti jelvényét, utóbb pedig a Vaskorona-rendet kapta.

Összeállította: Bikfalvi Géza

 

Frissítve: 2021. január 19.