Újabb két jezsuitát szentelnek diakónussá

Mihalkov Ferenc SJ-t és Nevelős Gábor SJ-t december 17-én, szombaton 11 órától szenteli diakónussá Székely János szombathelyi megyéspüspök a budapesti Jézus Szíve-templomban.

Mihalkov Ferenc SJ rajza

Mihalkov Ferenc SJ

2009-ben lépett be a rendbe, a marosvásárhelyi jezsuita közösség tagja. Korábban Bostonban és Budapesten tanult, jelenleg pedig Kolozsváron végzi teológiai tanulmányait. Szent Ignácról és a jezsuitákról készített karikatúráival több helyen is találkozhattak olvasóink. Az egyik legművészibb magyar jezsuitával tavaly készítettünk hosszabb interjút, mely ide kattintva olvasható. Alább pedig Kiss Ferenc SJ-vel beszélget és rajzol a Katolikus Televízióban:

Nevelős Gábor SJ

2011-ben lépett be a rendbe, teológiai tanulmányait Rómában kezdte, Budapesten fejezte be, jelenleg a Horánszky utcai közösségben él. A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia ökológiai részlegének jezsuita referense és a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium (SZIK) rektora. Az egykori öregdiákból lett SZIK-es rektorral idén ősszel készült bemutatkozó interjú az intézmény honlapjára. Nagy Bálint SJ pedig a Montserrat jezsuita vlogban beszélgetett vele :

A diakónusszentelésről

Az egyházi rend szentségének első fokozatát Székely János, szombathelyi megyéspüspök szolgáltatja ki kézrátétele és felszentelő imádsága által 17-én szombaton, a 11:00 órakor kezdődő szentmisében a Jézus Szíve Jezsuita Templomban (1085 Budapest, Mária utca 25). A szentelést megelőző este imádságos virrasztást tartanak a két jezsuitáért. A szombati ünnepséget élőben közvetítik a templom YouTube-csatornáján:

Frissítve: 2022. december 18.