Kezdeményezés indult egy krisztusi lelkületű családapa, Ozsvári Csaba ötvösművész boldoggá avatására

A boldoggá, illetve szentté avatott személyek nagy része pap vagy szerzetes, miközben az egyház tagjainak nagy többsége házasságban él. A két életformát természetesen nem szabad kijátszani egymás ellen, hiszen Isten szemében egyaránt kedves hivatásokról van szó. Azt viszont, hogy a családos létet választók ugyanúgy az életszentségre kaptak meghívást, mint a klerikusok, nagymértékben erősítheti, ha a Szentszék minél több édesanyát vagy édesapát emel oltárra.

Ebből a megfontolásból indított kezdeményezést és alakított bizottságot papok és világiak részvételével néhai tagja, a 2009-ben elhunyt Ozsvári Csaba emlékének ápolására, illetve boldoggá avatására a Magyar Schönstatt Családmozgalom. Az ötvösművész nevét a széles nyilvánosság akkor ismerte meg, amikor a magyar katolikus püspöki kar ajándékaként 1991-es magyarországi látogatására evangéliumoskönyv-borítót készített II. János Pál pápának; a liturgikus eszközt az egykori egyházfő utódai is használják.

A művész tíz esztendővel ezelőtt, 46 évesen hirtelen szívhalál következtében hunyt el. A mostani kerek évfordulón, július 6-án a Schönstatt magyarországi közösségének központjában, Óbudaváron megemlékezést tartanak, melynek keretében 11 órától Márfi Gyula veszprémi érsek szentmisét mutat be, 15 órakor pedig zarándoklat indul először Tihanyba, ahol a bencés apátságban lehetőség nyílik megtekinteni az Ozsvári Csabáról szóló kiállítást. A gyalogosok ezután folytatják útjukat Budapestre, a Zugligeti Szent Család plébániatemplom urnatemetőjéhez, a művész sírjához. Az esemény további részletei és jelentkezés ezen a linken.

Josef Kentenich atya (1885-1968), a Schönstatti Családmozgalom alapítója a II. vatikáni zsinatot megelőzve a családban látta a kisegyházat, az Egyház legfontosabb alapsejtjét. A családi otthonokban háziszentély létesítésére buzdított, ahol a házasság szentségében jelen van Krisztus: a házaspár a szentségtartó és Szűr Mária a nevelőnő.

Óbudaváron található a világon elsőként létrehozott Házaspárok útja, 15 állomással, mely stációk szellemi és gyakorlati megvalósításában nagy szerepe volt az Ozsvári házaspárnak.

Az ötvösművész alkotása a helyi Schönstatt-kápolna oltárkeresztje, melyen a megfeszített Krisztus mellett állva Szűz Mária kehelybe fogja fel Szent Fia vérét.

Ozsvári Csaba feleségével a halála előtti napokban az éves nyári Schönstatt-családnapokon vett részt. A hét csúcspontja a 2009. július 9-én délután tartott ünnepi szentmise volt, amelyben a házaspárok felajánlották életüket Szűz Máriának. Isten a művészt a szentmise utáni szeretetvendégség közben, egy boldog pillanatban szólította magához.

„A ház megtelt a balzsam illatával” – Ozsvári Csaba ezt a bibliai idézetet (Jn 12,3) válaszolta arra a kérdésre, hogy mit jelent számára az egyházművészet. Valóban, művein keresztül felidéződik Krisztus szenvedésének és feltámadásának misztériuma, amelyet az olaj, a balzsam jelképez, s előrevetít a betániai vacsorán.

„A művészetben és a művészeten kívül engem nem érdekel más, mint Jézus Krisztus. És semmi másról nem akarok szólni, csak Isten dicsőségéről. […]

Amikor dolgozom, az ábrázolandó témában vagy liturgikus tárgyban újra és újra meg kell élnem a személyes kapcsolatomat Istennel. Ez nélkülözhetetlen a szakrális művészet területén. Hívőként végzem a munkámat. Mindig Istenbe kapaszkodva és mindig az Egyház közösségében. A szenvedő Jézus Krisztus ábrázolásakor a Megfeszített testének, sebeinek és arcvonásainak megformálásakor megrendítő az Ő közelsége. Megrendítő és félelmetes, de csodálatos is, mert csak az Ő közelségében élhető az Élet. Valamit ilyenkor megsejt az ember a végtelen Istenről” – olvassuk vallomásában. (Életéről, hitvallásáról további részletek ezen a linken.)

A tanulmányait az Iparművészeti Főiskola ötvös szakán 1982 és 1987 között folytató fiatalembertől bátor választás volt a rendszerváltás előtti időszakban diplomamunkájának, a csempeszkopácsi kapunak a megalkotása. A Vas megyei templom déli kapujának XX. századi újragondolását kiindulópontnak foghatjuk fel művészetének kifejlődésében.

A csempeszkopácsi kapun már megjelennek Ozsvári egyéni stílusának csírái. Megfogalmazásának legközelebbi rokonai a hévízgyörki Szent Márton-kapu és a ceglédi tabernákulum 1989-ből, valamint az 1986-os Máltai keresz

Ezek a „drámaian” megalkotott művek saját – ahogy ő nevezte: „pogány” – istenkeresésének jelei is.

A kezdeti, nyolcvanas évekbeli kimunkálási módot, amely még a főiskolai mester hatását hordozza, a kilencvenes évek közepétől figuratívabb, szelídebb, az isteni szépet jobban előtérbe helyező ábrázolási mód váltotta fel. Átmeneti stíluskorszakának legszebb példái a dallasi ciszterci szerzetesek számára készített monstrancia (1994), valamint a Vácra (1994) és Zircre (1995) is elkészített misekönyvborító, de ide sorolható az 1991-es pápai evangéliumoskönyv-borító is.

A 2006 és 2009 között, haláláig tervezett mű, a pátyi vörösrézlemez-kapu, amelynek néhány darabja még életében el is készült, érett korszakának fő műve, mely a bizánci, a szkíta, a grúz, az örmény, a honfoglaláskori magyar művészet és az Árpád-kori stilizálás jegyeit egyaránt magán viseli.

Ismerői szerint Ozsvári mindenben Istenre talált: családjában, munkájában és közösségében. Művészetében teljes mértékben Krisztus közvetítője akart lenni, s hívőként, aki az életszentségre törekszik, teljes természetességgel találta meg mindenben Isten jelenlétét, és a nézőknek is láthatóvá, jelenvalóvá tette, tudatosította műveiben a láthatatlan Istent.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. július 03.