A kinyilatkoztatás fogalma az I. és a II. Vatikáni zsinaton (I. rész)

Az elkövetkezőkben arra teszek kísérletet, hogy egy kis teológiát tanítsak nektek a blogon. Ez persze elég ambíciózusan hangzik; előre bocsátom, hogy amit mondani akarok, nem lesz egyszerű megérteni… A legfőbb félelmem, hogy, túlságosan száraznak fogjátok találni, és legyintetek rá. Mert hogy a dolog természete miatt elkerülhetetlen a „szakzsargon” használata: az elvontság bizonyos mértékig ma már minden szaktudományt jellemez. Ezért innen sem tudom teljesen száműzni az absztrakt és életidegen fogalmakat… A vállalkozás elkerülhetetlen nehézségei ellenére mégis fontosnak tartom a témát, éspedig legalább két okból. Egyrészt, mert az a meggyőződésem, hogy minden öntudatos és felnőtt katolikusok értelmiséginek képesnek kell lennie intellektuális becsületességgel és igényességgel számot adni a hitéről (enélkül ma aligha lehet megmaradni egyházias kereszténynek). Másrészt pedig azért – és ez talán egy kicsit régimódinak (rosszabb esetben paranoiásnak) fog hangzik –, mert meg vagyok győződve arról is, hogy meg kell tudnunk védeni a hitünket mások támadásai ellen. Akár „balról” (liberális irányból), akár „jobbról” (mondjuk így, a közérthetőség kedvéért: konzervatív részről) érkezhetnek… Az alábbiakban elsősorban egy mai spanyol fundamentál-teológus, Salvador Pié-Ninot érvelésére támaszkodom (vö. Salvador Pié-Ninot, La teologia fondamentale. «Rendere ragione della speranza», Queriniana, Brescia 20104, 230-233). Türelmes és jó gyümölcsöket termő tanulmányozást kívánok!

A teljes blogbejegyzés elolvasható a jezsuita.blog.hu weboldalon.

Frissítve: 2017. március 21.