Kostka Szent Szaniszló

Szaniszló lengyel nemesi családból származott. Dicsőséges volt a család története, mindig töretlenül hűségesek maradtak a katolikus hithez. Igaz, a lengyel főnemes Kostkák hűségesek voltak ősi hitükhöz, és Szaniszló keresztapja az oltárlépcsőre tette le a vízből és Szentlélekből újjászületett kisdedet, mégsem gondolta volna akkor még senki, hogy a lépcsőről, oltárra viszi majd Szaniszlót a Lélek.

Szaniszló szigorú neveltetésben részesült. Édesapja, Kostka János szerint a jó nevelés alapelve: ‘Nappal szigor, de éjjel meglehetős lazaság.’ Még a szolgák is megfenyíthették a fiúkat. Bilinszky, a nevelő parancsot kapott, hogy legyen nagyon kemény.

1564-ben bátyjával együtt Bécsbe küldték a jezsuiták kollégiumába. Itt a többi fiúval együtt élte a vidám diákéletet. Tanult és belépett a bécsi diákok eucharisztikus szövetségébe, a Szent Borbála egyletbe. A nagy tervek kora volt ez. Feszülő fantáziával megálmodott életcéloké.

kostka_szent_szaniszlo_200Akkor történt, hogy II. Miksa visszavette a jezsuitáktól a kollégium épületét. A bentlakó diákok elköltöztek, és a városban kerestek szállást. Pál, Szaniszló bátyja, nevelőjükkel, Bilinszkyvel, egy lutheránus házába költözött. Társai örültek az így beköszöntött aranyszabadságnak, ami azonban Szaniszlóra a megpróbáltatások korát hozta. Viselkedése bosszantotta a többieket, akik durva módon töltötték ki rajta bosszújukat. Szaniszló minden támadásra önérzetesen felelt: ‘Én nagyobbra születtem, nem az idelentiekért, hanem az örök égi javakért élek.’ Nagyobbra született, mégsem akart különcködni. Amikor csak tehette velük tartott, még a tánctanulásra is rászánta magát. Hősi harcokat vívott ekkoriban, hiszen örökösen gúnyolták mély érzelmeiért. Nem volt gyámoltalan, és nemsokára megunta ezt. De jó ideig fiatal fiúknál szokatlan önuralommal tűrte bátyja és társai durvaságait, vicceit. Egyik társa ezt írja később: ‘Mikor Bécsben tanultam, egy fedél alatt laktam Szaniszlóval. Észrevettem, hogy éjfélkor felkelt a Szent és imához térdelt. Halkan megközelítettem és dühömben ágyékon rúgtam, aztán testem egész súlyával rátapostam.’ Dühre hangolta őket, mert nem értették meg ezt a fiút, akinek eleven valóság volt Isten. Annyira, hogy felkelt éjjel, hogy beszélgessen Vele. Szaniszló az imából merített erőt, hogy megküzdjön lázadó önérzetével, lemondjon a visszavágásról és reggel ugyanolyan mosollyal fényesítse bátyja csizmáit, teljes lelki békével.

Egy éjjel látomásban megjelent neki a Szent Szűz és arra szólította fel, hogy lépjen a Jézus Társaságába. Szaniszló követte a parancsot és az osztrák rendtartomány főnökénél jelentkezett. A provinciális már az első alkalommal elutasította, mert félt, hogy Szaniszló apja bosszút állna, ha fia a szerzetesrendbe lépne. A fiú azonban nem adta fel egykönnyen és a pápa legátusát kérte meg közbenjárásra. Ez is hasztalannak bizonyult, de ez sem törte meg, mert ő már döntött. Egy páter reményt ébresztett benne, hogy Kaníziusz Péter, a német rendtartomány főnöke majd bizonyára felveszi.

1567 augusztus második felében jártak. Egy este Pál és Bilinszky hiába keresték Szaniszlót. Rohantak a jezsuitákhoz, de ott sem látták. Akkor már ők is tudták, hogy a fiú nem hagyta magát eltéríteni a céltól és megszökött Bécsből.

Hiába hajszolták kocsin, Isten úgy intézte, hogy ne ismerjenek rá a parasztfiúnak öltözött Szaniszlóra, aki mellett elrobogtak. Ő észrevette üldözőit és egy mellékúton sikerült elkerülnie őket.

Szaniszló Augsburgba érve, nem találta ott Kaníziuszt, a német provinciálist. Pihenés nélkül gyalogolt tovább Dillingen felé, hogy megtalálja. A német provinciális úgy tűnik, szintén romantikus fellángolásnak nézte a szökést, és a hivatást. Kijózanításul az ottani kollégium növendékei mellé rendelte konyhai szolgálatra. Megígérte, ha állhatatosan kibírja a próbát, felveszi a rendbe.

A gróffiú lelkében újra feltört a ‘Nagyobbra születtem’. Érett szemléletre volt szüksége, hogy megértse, az inaskodás próbája nem zárja ezt ki.

Kaníziusz még most is túl közelinek vélte Szaniszló apját, kísérettel Rómába küldte a fiút. Egy hónapi gyaloglás. Közönséges kamaszönérzet talán meg is gyűlölte volna a Társaságot, mely ennyi akadályt gördít saját jelöltje elé. Szaniszló azonban zokszó nélkül gyalogolt a cél felé.

Úgy tűnik, hogy ennek a fiatal Szentnek egész élete legendákba vész, csodás áldozásokba, melyekben csak csodálkozni tud az ész. Mit tett tulajdonképpen? Reális áldozatokat hozott: inaskodott, szakított családjával, átkelt az Alpokon. Most már Kaníziusz is le merte írni: ‘Nagy dolgot várok tőle!’

1567. október 28-án a rend generálisa, de Borja Szent Ferenc végre felvette a társaságba. A noviciátusban Szaniszló lelkét egy szó nyitja meg: Boldogságos Szűz. Gyermeki közvetlenséggel tárta Szűz Mária elé gondolatait, sokat imádkozott hozzá. A noviciátust komolyan vette, sietett lemásolni magának a szabályokat, hogy annál jobban gondosabban szabhassa hozzájuk életét. Örömmel viselte a legkopottabb ruhákat és a legalantasabb munkákat is szívvel-lélekkel végezte.

Mikor a Rómába tartózkodó Kaníziusz arra buzdította a novíciusokat, hogy töltsék a kezdődő augusztust úgy, mintha ez volna életükben az utolsó. Szaniszló sugallatot érzett, hogy őneki valóban ez lesz az utolsó földi hónapja. Ettől fogva sokszor kéri a Boldogságos Szűztől imában, hogy mennybevételének ünnepét már az égben tölthesse. Havi pártfogójának, Szent Lőrincnek ünnepén, augusztus 10-én még biztosabb lett abban, hogy égi Anyja meghallgatta imáját. Mikor ezen a napon magas lázzal ágynak dőlt, a házbeliek hitetlenkedő mosolya ellenére is egyre csak azt erősítgette, hogy már többé nem gyógyul fel. Betegsége valóban súlyosbodott.

Augusztus 14-én az öröm és meghatottság könnyei közt vette fel a szentkenet szentségét, aztán kérte, hogy fektessék a földre, mert alázatból így akar meghalni. E kérését teljesítették és így a földre tett pokrócon, kezében szerzetesi feszületével várta a halált. Ekkor Mária képet tartottak eléje, de azt már nem vette észre. Arcán derű ragyogott, mikor meghalt.

Még abban az évben két rövid életrajza jelent meg, bizonyságul, mekkora megbecsülést szerzett magának a fiatal novícius Rómában. A társaság titkára az év végi körlevelében beszámolt az év fontosabb eseményeiről az egész rendnek. Ezt írta róla: ‘Sok írni valóm volna még egy lengyel novíciusról, Szaniszlóról. Lelki nagyságával még jobban megmutatta igazi nemességét, mint származásával.’

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2016. augusztus 15.