Köszönet a Jezsuita Roma Szakkollégium diákjainak nyújtott támogatásért

A magyar jezsuita rendtartomány nevében is ezúton szeretnénk megköszönni közösségünknek, hogy adományaikkal támogatták a Jezsuita Roma Szakkollégium szorult helyzetbe került diákjait. A szakkollégium rektora, Hámori Orsolya személyes hangvételű köszönőlevelét közöljük.

Isten fizesse meg adományozóink nagylelkűségét!

Amikor a veszélyhelyzet kihirdetésének következtében március 13-án haza kellett küldenünk a hallgatóinkat, s kollégáimmal rendkívüli megbeszélésre ültünk össze, még csak azt láttuk, hogy sok kollégista és szakkollégista tanulmányai is veszélybe kerülhetnek. Laptopjuk nincs, a falvakban az internetkapcsolat sokszor rendkívül gyenge, a ház pedig gyakran nem rendelkezik olyan helyiséggel, ahová nyugodtan elvonulhatnának tanulni. Több diák esetén is tudtunk arról, hogy otthon rendkívüli szegénység vagy súlyosan beteg hozzátartozók várják.

A forrásfejlesztési iroda munkatársaival úgy döntöttünk: összegyűjtünk annyi támogatást, hogy legalább a napi betevőre és a tüzelőre jusson a legnehezebb helyzetben lévőknek. Végtelenül nagy meglepetés és öröm volt látni, hogy az erre szánt 30 nap alatt az adjukossze.hu adománygyűjtő oldalon 843 ezer forint gyűlt össze 60 adományozó jóvoltából, átutalással pedig 526 ezer forint támogatás érkezett. Ezeknek köszönhetően 19 bajba jutott diákunknak nyújthattunk rendkívüli szociális segélyt 50.000 Ft értékben. Ezenkívül kölcsönbe kapott és támogatásokból vásárolt laptopokkal is tudtunk segíteni, így az otthoni tanulás legalapvetőbb feltételeit mindenki számára megteremtettük. Összesen 7 db laptopot juttattunk el hallgatóinknak. Most, a vizsgaidőszak elején már jó okunk van bizakodni abban, hogy szeptembertől minden szakkollégistát viszontlátunk, s egyikük sem kényszerül felfüggeszteni tanulmányait.
Szívet melengető volt olvasni a diákok őszinte köszönőleveleit, melyeken a családtagok hálája is átszűrődött. Egyikük leveléből idézem az alábbiakat:

„Köszönöm szépen minden szakkollégistatársam nevében az adományukat! A jelenlegi helyzetben ez hozzájárult nagyon nagy segítséggel a mindennapi megélhetésünk egyensúlyozásához. Ezzel a támogatással szüleimet, családomat tudom önök által kisegíteni ebben a krízishelyzetben, mivel vendéglátó-, valamint előadó művészi területben dolgoznak. Ez sajnos napjainkban munkanélküliséget okozott. Köszönöm még egyszer az önzetlen felajánlásukat!”

A szakkollégistákkal együtt mi is hálával gondolunk azokra a nagylelkű adományozókra, akik ebben a mindenki számára nehéz helyzetben is segítő kezet nyújtottak a kiszolgáltatottaknak.

Hámori Orsolya
rektor

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2020. május 25.