Lengyel jezsuita menekültek Magyarországon a II. világháború idején

A lengyel-magyar történelmi kapcsolatok gazdag világából, nem elhanyagolható részt foglalnak el a lengyel-magyar jezsuita vonatkozások. A magyar jezsuiták bölcsője Krakkóban ringott, amikor 1604-ben három magyar jezsuita kezdte meg a tanulást a noviciátusban. Később 1606-ban P. Giovanni Argenti SJ (1853-1626) alprovinciális 10 novíciust küldött Erdélyből. A lengyel-svéd háború idején 1655 és 1658-ban pedig sok lengyel jezsuita tanult különböző magyarországi jezsuita intézményben. Nem feledkezhetünk meg Pázmány Péter lengyelországi tanulmányairól sem.  A rend magyarországi újra megtelepedésekor, Rudnay Sándor, esztergomi prímás tíz magyar novíciust küldhetett a stara wiesi noviciátusba. A XIX. század végén és a XX. század elején sok lengyel jezsuita dolgozott Magyarországon, főként a galiciai alprovinciából, mint például P. Michal Mackowski SJ (1849-1901) és P. Stefan Nikolka SJ (1801-1878) a budapesti lengyel munkások körében. A húszas-harmincas években is több magyar jezsuita tanult Lengyelországban, köztük Msgr. Napholcz Pál SJ (1901-1943) Albertynban és P. Godó Mihály SJ (1913-1996) Krakkóban.

A történelem a XX szád közepén újabb megpróbáltatásokat hozott a lengyel nép számára. 1938. november 2-án az I. bécsi döntés értelmében a magyar csapatok bevonultak Szlovákia déli részére, ahol jelentős számú magyar lakosság élt. Kárpátalja katonai akcióval történő visszacsatolása (1939. március 15.) következtében egy szakaszon újra létrejött a közös magyar-lengyel határ. A náci Németország 1939. szeptember 1-jén a hajnali órákban, 4 óra 40 perckor megkezdte harcát Lengyelország ellen, az első támadást a Luftwaffe repülőgépei hajtották végre. Öt perccel a támadás megindulását követően a Gdański-öbölben baráti látogatáson lévő SMS Schleswig-Holstein csatahajó is tüzet nyitott a Westerplatte erődre. A szárazföldi csapatok három oldalról, északról, délről és nyugatról törtek Lengyelországra. A németek szeptember 8-án elérték Varsót, majd teljesen bekerítették. A lengyel katonák a polgári lakosokkal hősiesen küzdöttek a város megtartásáért. Szeptember 17-én azonban a szovjet Vörös Hadsereg betört Lengyelország keleti területeire, beteljesítve ezzel a Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradékát, ezzel megpecsételődött Lengyelország sorsa.

Az első menekültek 1939. szeptember 10-től – azt követően, hogy a Szovjetunió hátba támadta Lengyelországot – egyenként, kisebb csoportokban, majd 17-től tömegesen lépték át a magyar határt. A Teleki-kormány pozitív hozzáállása a polgári és katonai menekültek fogadásához meghatározó volt, mivel a közös magyar-lengyel határ és a magyar lakosság lelkes és együtt érző fogadtatása önmagában nem lett volna elegendő. Vitatott kérdés, hogy milyen számban érkeztek Magyarországra lengyel menekültek. Egyes becslések 100-140 ezerre teszik ezt a számot, de valószínűleg mintegy 70 ezer menekültet fogadott be Magyarország.

Az oktatásügy kiemelkedő fontosságú kérdéssé vált, mivel 1939 októberében kétszáz középiskolás és háromszáz elemi iskolás élt Zamárdiban, akik többségükben szülők nélkül jutottak el Magyarországra. Hivatalosan csak az elemi és a szakmunkás oktatást ismerhették el a német hatóságok miatt, a közép és felsőfokú oktatást nem. 1940 őszétől Balatonboglárra helyezik át az elemi és középiskolát, amely Ifjúsági Tábor név alatt folytatta tovább működését Varga Béla plébános, kisgazdapárti képviselő – Varga Andor későbbi jezsuita provinciális testvére – által Európa akkori egyetlen lengyel tannyelvű és tantervű középiskolájaként működött. A budapesti Lengyel Intézet szoros kapcsolatban állt több iskolával (kadarkúti, keszthelyi, nagykanizsai, egri stb. elemi iskolák), ezzel is segítve munkájukat. A lengyel zsidó gyerekek oktatását és lakhatását is megoldották, amelyek közül kiemelendő a váci Lengyel Tiszti Árvák Otthona.

A sok menekült között hat lengyel jezsuita is menedéket lelt, három testvér, akik a zugligeti   Manrézában találtak új elfoglaltságot és három jezsuita skolasztikus pedig Szegeden folytathatta tanulmányit, majd itt nyerték el a papság szentségét is.

Bronislaw Natonski SJ (1914-1989) 1935-1939 között Krakkóban tanult filozófiát és lengyel nyelvet, majd Szegeden folytatott a teológiai tanulmányokat 1939-1943-ban, itt szentelték pappá 1942. május 13-án. A probációt a lengyel menekültek között végezte, elsősorban, mint tábori lelkész és cserkészvezető a balatonboglári lengyel gimnáziumban. Hazájába visszatérve a rendi vezetőség a Jagelló Egyetemre küldte, ahol elvégezte a történelem szakot (1945-1950). Utána évtizedeken át tudományos tevékenységet végzett, több mint 200 publikációja jelent meg, főként a lengyel jezsuiták iskoláiról illetve mintegy 100 lengyel jezsuita életrajzár írta meg. 1955-1989 között a dél-lengyel provincia levéltárának és 1955-1972 közti időszakban a provincia könyvtárának volt az igazgatója. A tudományos munka mellett a krakkói bazilikában lelkipásztori feladatokat vállalt és az egyetemen metológiát és metodikát tanított. Két legfontosabb műve a ”Szkolnictwo jezuickie w dobie kontrreformacji” (Jezsuita iskolaügy az ellenreformáció idején) Wroclaw, 1970 és a „Humanizm jezuicki i teologia pozytywna-kontrowersyjna w XVII i XVIII wieku” (Jezsuita humanizmus és a pozitív szembe fordulás teológia a XVII-XVIII. században) Lublin, 1975.

Michal Oramus SJ (1912-1966) a II. világháború idején 1939-1943-ban Szegeden tanult teológiát, 1942. május 13-án szentelték pappá. Lelkipásztori munkát nemcsak a menekült lengyelek körében végzett Szegeden, Balatonbogláron és Budapesten, hanem a kiváló magyar nyelvtudása miatt a székelyföldi Kicsibükk községben is volt káplán. Hazatérte utána krakkói Kunowicz jezsuita ház prefektusa lett 1945-1946-ban, majd 1947-1966 között a provincia gazdasági prokurátora volt. A sztálinista időkben ez nehéz feladatot képzett.

József Pietruszka SJ (1913-1985) 1937-1939-ben filozófiát tanult Krakkóban, majd 1940-1944 között Szegeden tanult teológiát. 1943. június 25-én szentelték pappá a szegedi dómban. A lelkipásztori tevékenységet, elsősorban a magyarországi lengyelek körében végezte. Krakkóba való visszatérte után 1946-1950 között elvégezte az egyetem történelem szakát, majd 1951-1979-ben a stara wiesi noviciátus történelem-latin tanára lett. Lelkipásztorként, mint a segítő nővérek gyóntatója tevékenykedett. Az általa írt és sok kiadásban megjelent stara wiesi szentély és múzeum kézikönyve részletesen foglalkozik a magyarországi novíciusokkal és a zarándokokkal, akik elsősorban a szomszédos felvidéki szlovák ajkú hívek köréből kerültek ki, de számos távolabbi magyar zarándokcsoport is járt a kegyhelyen.

Mind három jezsuita páter élete végéig nagy szeretettel emlékezett meg a magyarországi élményeiről, amelyet talán legjobban P. Pietruszka a magyar provinciának küldött alábbi magyar nyelvű levele illusztrál, egy március 15-i  ünnepről.: „A kapucinus templomban asszisztenciás misét tartott P. Oramus, P. Pietruszka és P. Natonski mondta a szent beszédet. Minden magyarbarát, aki Krakkóban létezik, ott volt ezen a szentmisén és imádkozott szívből Magyarországért. Sok akadémikus is ott volt, de és az egyetemi tanárok sem hiányoztak. Azok, akik, Magyarországon voltak, tömegesen jöttek, úgyhogy a templom szépen megtelt emberekkel. Azért erősen, jóllehet nem egészen tisztán, hangzott a magyar szép böjti ének: A keresztfához megyek. A Magyar- Lengyel Társaság utána elment a magyar pincébe egy pohár borra. Este ünnepség volt az egyetemen. Az Opera igazgatója azt üzente minden magyarnak, hogyha a jegykiadónál azt mondja: ”magyar vagyok”, akkor egészen olcsón kap jegyet, amilyet csak akar. Ez valamiképpen viszonzása akar lenni, annak ami volt Magyarországon, mikor megkérdeztünk egy rendőrt vagy kalauzt és az megtudta, hogy lengyelek vagyunk, nem követelt igazolványt, se semmi mást, hanem csak udvariasan eligazított bennünket.”

Bikfalvi Géza

Frissítve: 2020. szeptember 13.