Vietnámi magyar jezsuitákat szentelnek pappá

Július 2-án, szombaton 15 órakor szentelik pappá a pesti Jézus Szíve-templomban a magyar rendtartomány két vietnámi tagját, Phamdinh Ngoc Józsefet és Tran Van Ngu Józsefet. A két jezsuitának 12 kérdést küldtünk, hogy azok alapján meséljék el, hogyan készülnek a nagy napra.

– Mikor találkoztatok utoljára személyesen a családtagjaitokkal? Hogyan és milyen gyakorisággal tartjátok velük a kapcsolatot?

Ngoc: Négy éve voltam legutóbb Vietnámban. A világjárvány miatt valószínűleg azt akarta Isten, hogy életem ezen területén egy különleges tapasztalatom legyen. Bár már régóta nem találkoztam személyesen a családommal, a Facebookon keresztül gyakran beszélek velük. Hála Istennek, mindenki egészséges, ezért nem aggódom.

Ngu: Utoljára három évvel ezelőtt voltam otthon. Tavaly szerettem volna hazamenni, de a járvány miatt sajnos nem sikerült. Az interneten messengeren hetente beszélek a családtagjaimmal, szüleimmel és testvéreimmel.

– Igaz, hogy a szüleitek Magyarországra utaznak, és részt vesznek a papszenteléseteken?

Ngoc: Igen, Vízi Elemér tartományfőnök segítségével meg tudtuk hívni családunkat a papszentelésre. Ezen a fontos ünnepen reméljük, hogy végül ők is csatlakozhatnak hozzánk, és majd együtt adhatunk hálát a budapesti Jézus Szíve-templomban. A papszentelésünk ünnepét online is közvetítik azok számára, akik Vietnámból nem tudnak részt venni rajta személyesen. Örülünk, hogy családunk, rokonaink és barátaink mindig imádkoznak értünk, és kedvesen kísérnek minket.

– Mindketten magyar állampolgárok vagytok, és egyaránt a József nevet vettétek fel. Miért?

Ngu: Tavaly márciusban igazi magyar állampolgárok lettünk. Hálásak vagyunk, mert ez lehetővé teszi, hogy sokáig itt tudjunk maradni Magyarországon, és megfelelő motivációt ad, hogy tovább integrálódjunk a magyar kultúrába. Így jobban tudunk szolgálni.

Phamdinh Ngoc József SJ-t és Tran Van Ngu József SJ-t július 2-án, szombaton 15.00 órától szenteli áldozópappá Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Jézus Szíve Jezsuita Templomban (1085 Budapest, Mária u. 25.). Az alkalmat a templom YouTube-csatornáján élőben közvetítik. A papszentelés előtti napon, július 1-jén, pénteken 20.00 és 21.00 között imavirrasztás lesz a Párbeszéd Háza dísztermében a szentelendő vietnámi jezsuitákért. Első szentmiséjüket magyar nyelven július 3-án, vasárnap 10.00 órakor a Jézus Szíve Jezsuita Templomban, vietnámi nyelven pedig július 3-án, vasárnap 17.00 órakor a Budapesti Magyarok Nagyasszonya-templomban celebrálják.

– Más-e a papszentelési szertartás Vietnámban, mint Magyarországon? Kapcsolódik-e hozzá valamilyen helyi sajátosság, szokás?

Ngoc: Természetesen a papszentelési szertartás ugyanaz, mivel ugyanannak a római katolikus egyháznak vagyunk a tagjai. Különbség, hogy a szentelési szentmisére Vietnámban általában kora reggel kerül sor, mivel a déli vagy a délutáni órákban gyakran nagyon meleg van. A legtöbb papszentelési szentmise zsúfolt. A mise után lakodalomhoz hasonló módon ünnepeljük az új papot. Manapság azonban sok újmisés pap igyekszik egyszerűbben és gazdaságosabban megszervezni ezt a partit.

– A vietnámi kultúrában, vallásosságban mit jelent katolikus lelkipásztornak lenni? Milyen a papok szerepe a társadalomban?

Ngu: A vietnámiak tisztelik és szeretik a papokat, az ottani katolikusok számára a papok Istent képviselik. A vietnámi társadalomban a papok általában bölcsek, ezért különösen a falukban az emberek hozzájuk fordulnak, amikor nehézségeik vannak, és az ünnepek alkalmával is szeretik meghívni őket az otthonukba. A vietnámi emberek nagyon örülnek, amikor a papjaik meglátogatják őket a házukban. Ez az egyik oka annak, hogy szülőhazánkban vonzó a papi hivatás a fiatalok számára.

– A magyar rendtartomány tagjai vagytok, így nem valószínű,
hogy valaha is visszatérhettek véglegesen a szülőhazátokba.
Mennyire nehéz ezt feldolgozni?

Ngoc: Így van. Jézus meghívott engem, hogy életem végéig kövessem Őt a Jézus Társaságában. Néha viccesen mondom: „Magyarországon maradnék majd idősotthonban, mert az én rendházam itt van.” Természetesen vannak pszichológiai nehézségek vagy objektív tényezők, például a szüleim azt akarták volna, hogy öregkorukban vigyázzak rájuk. De ha eléggé szeretem Istent, és teljes szívemből elkötelezem magam a küldetés mellett, akkor hiszem, hogy boldog leszek ezzel a választással. Sőt, Isten mindig segít abban, hogy bárhol éljek, ott dicsőíthetem és többet segíthetek az embereken.

Ngu: A gimnázium után 18 évesen a tanulmányaim miatt el kellett költöznöm otthonról. Az első évek nagyon nehezek voltak. Lassan szoktam hozzá, hogy nem mindig, nem minden ünnepen tudok együtt lenni a szüleimmel. Vietnámban rendszeresen beszéltünk telefonon, mostanában pedig, mint említettem, messengeren. Amikor édesapám tavalyelőtt megbetegedett, az nagyon nehéz volt. Nem lehettem mellette. De nagyon hálás voltam, hogy olyan sokan segítettek neki.

– Mi volt a legnehezebb a szentelés előtti évek előkészületeiben?

Ngoc: Sokat gondolkodtam és imádkoztam a kihívásokon. A legnehezebb az, hogy nem tudom, követhetem-e Istent életem végéig a papságban. Ezt gyakran megosztom lelkivezetőmmel, Mustó Péterrel, aki erre azt mondta: „Senki sem tudja biztosan, mi a továbbjutás, de bizalommal járj minden nap Istennel.” Ez a tanácsa segített többé-kevésbé abban, hogy jezsuita pap legyek.

Ngu: Vízi Elemér atya egyszer azt mondta tréfásan: „Magyar pap leszel!” Számomra ez nemcsak vicc volt, hanem meghívás is arra, hogy teljesen belépjek a magyar kultúrába. Ehhez türelemre van szükségem, nemcsak nekem, hanem nektek is!

– És a legszebb?

Ngu: Magyarországon a Sapientia szerzetesi főiskolán tanulhatok teológiát. Ez nagyon jót tesz nekem. Ezáltal nemcsak tanulok, hanem bekapcsolódhatok és beléphetek a magyar gondolkodásba és a valódi életbe is. Ez szép tapasztalat számomra.

Ngoc: Úgy érzem, Isten mindig szeretett engem, és azt akarta, hogy szolgáljam Őt a Társaságában. Mondhatnám, ez a motivációm arra, hogy megtanuljak magyarul, beilleszkedjek a kultúrába, és igent mondjak minden munkára, amire Isten elhív, különösen a papságra, amivel megajándékozott engem.

– Ha feltehetnétek egy-egy kérdést egymásnak a hivatásotokkal kapcsolatban, mi volna az?

Ngoc: Eddig mi a legérdekesebb a Jézus Társaságában, és hogyan segíti ez a hivatásodat?

Ngu: A Jézus Társaságának van egy hagyománya, amelyet cura personalisnak nevezünk. A latin kifejezés azt jelenti: gondoskodni az egész emberről. Ez konkrétan úgy valósul meg, hogy az elöljárók személyes figyelemmel kísérik a rendtársakat. Minden jezsuita szabadon beszélhet az elöljáróval önmagáról, külső munkáiról, kapcsolatairól és belső történéseiről is. Ez a hagyomány nekem és elöljárómnak is segít abban, hogy jobban értsük egymást, és a hivatásom tovább tudjon mélyülni.

Ngu: Az én kérdésem: Vietnámban sok más férfirend is népszerű. Miért döntöttél a jezsuiták mellett?

Ngoc: Amíg szerzetessé akartam lenni, gyakran találkoztam vietnámi jezsuitákkal, és a Szent Ignác-i lelkiség lenyűgözött. Ezért meg voltam győződve arról, hogy ez a rend nagyon megfelelő számomra; sőt azt hittem, hogy Isten azt akarja, jezsuita legyek. Hálás vagyok, és most is ugyanebben hiszek.

– Szerzetesi/jezsuita elhívásotokról már többször meséltetek. De mi indított titeket a papi pályára?

Ngoc: Mindig lenyűgözött Jézus e felhívása: „Kövess engem!” (Jn 21,19). E meghívás miatt léptem be a Jézus Társaságba. Ennek az elhívásnak köszönhetően készen állok arra, hogy pap legyek. Úgy érzem, amikor Jézust követem, nemcsak én vagyok boldog, hanem sok embernek segíthetek boldognak és békésnek lenni.

Ngu: Az egyetemi évek során azt kerestem, hogy mi az én mély vágyam. Amikor visszatekintettem a gyerekkoromra, azt láttam, hogy gyakran ministráltam. A plébános atya nagy hatással volt rám, aztán megszületett bennem a papi hivatás. Amikor beléptem a Jézus Társaságba, akkor is erre éreztem hívást. Isten nagyobb dicsőségére.

– Ha most nem papszentelésre készülnétek, és Isten más hivatást szánt volna nektek, vajon hol lennétek és mivel foglalkoznátok?

Ngu: Lehet, hogy családos ember lennék. Gyerekkoromban sokat gondoltam azon, hogy megházasodjam. Csak a gimnáziumi éveim végén kezdtem el komolyan gondolkodni a papi hivatáson. Korábban informatikát tanultam, mellette pedig zenével foglalkoztam, így lehet, hogy ma informatikus és zenész lennék, ha Isten nem hív el erre az útra.

Ngoc: Bár nem szeretem „a szomszéd fűje mindig zöldebb” gondolkodást, néha felteszem magamnak ugyanezt a kérdést. Ha más hivatásom lenne, azt hiszem, én is házas és üzletember lennék, mint sok magyar család itt. Hűha, ha így lenne, akkor biztos sokkal nehezebb volna, mert nincs tapasztalatom ezen a téren.

– Tudjátok már, hol lesz az első állomáshelyetek a szentelés után?

Ngu: Még nem tudom biztosan, hol fogok szolgálni. Lehet, hogy Miskolcon az iskolánkban, esetleg Budapesten maradok. Mindegyiknek van előnye és hátránya. Még hátravan egy beszélgetés a provinciálisunkkal, Vízi Elemér atyával.

Ngoc: Mindeddig a tartományfőnök még nem mondta meg, hogy hová küld bennünket a szentelésünk után. Nagy valószínűséggel egyikünk a miskolci jezsuita gimnáziumban lesz, másikunk pedig Budapesten szolgál majd. Bárhova szívesen megyünk, hiszen boldogok leszünk ott, és mindent megteszünk, hogy teljesítsük azt a küldetést, amit Isten ad. A következő misszió során továbbra is kérünk szépen benneteket, hogy imádkozzatok értünk és segítsetek is nekünk. Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!


A cikk megjelent provinciánk lapja, a M.I.N.D. 2022. nyári számában:

Frissítve: 2022. június 27.