Még lehet jelentkezni a Montserrat hivatástisztázó hétvégére és jelöltévre

Szabad életállapotú fiatal katolikus férfi vagy? Érdekel a jezsuita élet? Komolyan foglalkoztat a papi vagy a szerzetesi hivatás, de még nem jutottál világos döntésre? Tedd próbára magad, és kövesd az Urat velünk! Jelentkezésedet Nagy Bálint SJ várja 2018. július 15-ig.

Loyolai Szent Ignác életének jelentős fordulópontja kötődik Montserrat hegyéhez: itt cserélte nemesi öltözetét az egyszerű zarándokok ruhájára, és innen vágott neki nagy bizalommal, hogy felfedezze, mire is hívja őt az Úr. Erre a tapasztalásra utal a pasaréti Sodrás utcában működő Xavéri Szent Ferenc jezsuita közösség által meghirdetett Montserrat hivatástisztázó és jelöltév, mely nem más, mint egy bátor és nagylelkű próbaidő, amikor a kereső személy tesz egy konkrét lépést, hogy a bensőjében tapasztalt megmozdulásokat, vágyakat és hívásokat próbára tegye. A pasaréti Montserrat-házba egy tanévre, 2018 szeptemberétől 2019 júliusáig beköltözők folytatják egyetemi tanulmányaikat, illetve meglévő munkahelyükön dolgoznak, emellett vállalják, hogy részt vesznek a közösség életében. Ha érdeklődsz a Montserrat-év iránt, vagy csak közelebbről szeretnél megismerkedni a jezsuitákkal és a jezsuita spiritualitással, július utolsó hétvégéjén kipróbálhatod, milyen a Sodrás utcában lakni és megtapasztalni az ignáci lelki gyakorlatok erejét.

A részletek a jelöltévről itt, a hivatás hétvégéről pedig ezen a linken találhatók meg, a  Montserrat-év lelkiségéről és a jezsuita hivatásgondozás műhelytitkairól pedig a SZÍV Jezsuita Magazin nyári duplaszámában Nagy Bálinttal megjelent interjúban lehet bővebben olvasni.

És végül, de nem utolsósorban a Sodrás utcai jezsuiták kedvcsináló videója:

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2018. július 13.