Szociális tevékenységek

Szociális érzékenységükkel a 20. századi magyar jezsuiták élen jártak a magyar katolikus egyházban. Rendtartományunk erre a gazdag örökségre is épít, amikor a Jézus Társasága preferenciáinak megfelelően társul szegődik a szegényeknek, a kitaszítottaknak, a méltóságukban sérülteknek.

 

Arlói romamisszió

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arlón Szent Ferenc Kisnővérei 1994 óta foglalkoznak a helyi hátrányos helyzetű, főként cigány családokkal. Az ő tevékenységükhöz, illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét-programjához csatlakoztak 2020-ban a jezsuiták, hogy a Felzárkózó települések nevű kormányzati program részeseiként Arlót pártfogolják. A Jelenlét kiemelt hangsúlyt fektet a fogantatás utáni első ezer napra magzatvédő vitaminokkal, babacsomaggal, a szülőségre felkészítő programokkal, a gyerekek szembetegségeit időben felismerő és kezelő vizsgálóbuszokkal, valamint egy Jelenlét-ház létrehozásával.

(Ezen tevékenységek 2021. január 1 és. 2023. december 31. között az EFOP-1.4.5-20-2020-00001 azonosítószámú, „Fókuszban a gyermek” című program keretén belül valósultak meg Arlóban az elnyert 179.139.540 Ft támogatásból.)

A cigánypasztoráció nem új szolgálat a magyar jezsuiták számára: Hofher József SJ 2000 óta foglalkozott a cigánysággal Köröm, Girincs, Kiscsécs, Csobánka településeken. 2008-ban megalapította a Szeretet Iskolája programot, mely olyan, többségében roma felnőtteknek segített befejezni iskolai tanulmányaikat, akiknek ez korábban nem sikerült. E program erősen átalakított folytatásaként született meg 2011-ben a Lehetőségek Iskolája Miskolcon és környékén. A Cigánypasztorációs Műhely (2004–2016) keretében a területen dolgozó szakemberek oszthatták meg rendszeresen a tapasztalataikat. A cigányságért folytatott jezsuita munkák intézményes hangsúlyt kaptak 2011-ben a Jezsuita Roma Szakkollégium megszületésével.

 

Jezsuita Menekültszolgálat

A Jezsuita Menekültszolgálat 2015-ben, a menekültválság idején jött létre. Az intézmény a hazánkba befogadott menekültek integrációját segíti, támaszkodva a Jézus Társasága egész világon működő menekültszolgálatainak tapasztalatára.

Az orosz-ukrán háború egy évvel ezelőtti eszkalálódása óta a jezsuiták Európa-szerte 56 ezer menekültnek segítettek. Több mint 3 millió euró értékben nyújtottak menedéket, humanitárius segítséget, pszichoszociális támogatást az otthonukat elhagyni kényszerülőknek, valamint segítették beilleszkedésüket és oktatásukat nemcsak Ukrajnában, hanem a szomszédos államokban, így Magyarországon is. Ezt a munkát hazánkban a Jezsuita Menekültszolgálat munkatársai koordinálják.

 

Kerkai Jenő Jezsuita Szociális Központ

A Kerkai Jenő jezsuita által 1935-ben alapított KALOT (Katolikus Legényegyletek Országos Testülete) nemcsak Magyarország, de az akkori Európa legjelentősebb agrárifjúsági mozgalma volt. Tevékenységének hála, több tízezer parasztfiú vehetett részt gazdálkodói tanfolyamokon, országszerte húsz népfőiskola szolgálta a falusi fiatalok tanulását, ezáltal társadalmi felemelkedésüket. A Kerkai Jenő Jezsuita Szociális Központ ezt az örökséget szeretné ápolni, s ernyőszervezetként keresni a szociális apostolkodás mai lehetőségeit.

 

Gyökerek Tábor

A nyaranta Budapesten megszervezett Gyökerek Táborban olyan szociálisan vagy anyanyelvi szempontból hátrányos helyzetű, határon túli magyar gyermekeket látunk vendégül, akiknek másképp nem volna lehetőségük eljutni az anyaországba. A nyolcnapos program keretében a gyerekek megismerik az anyaország természeti, történeti és kulturális örökségét, és e keresztény szellemiségű közösségben lehetőségük van magyarországi, illetve a többi határon túli, magyarlakta területről származó kortársakkal megismerkedni. A tábort a Jézus Társasága Alapítvány és a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium működteti.

Az első ízben 2003-ben megszervezett tábor ötletgazdái a budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium diákjai voltak, akik úgy érezték, a másokért élő ember ideáját tettekre szeretnék váltani. Nem ez az egyetlen ilyen jellegű kezdeményezésük, Hold On projektjük keretében például rászoruló nőket látnak el intimhigiéniai eszközökkel.

Legfrissebb híreink

CSÓKAY KÁROLY
CSÓKAY KÁROLY
Az avasi templomban eltemették Csókay Károly atyát

Harminc évig szolgált Miskolc-Avason a jezsuita gimnáziumban és a plébánián, június 10-én itt temették el az életének 99. évében elhunyt Csókay Károly jezsuitát. Károly atya sok évtizedes működésének utolsó állomása volt Miskolc, ahol városszerte tisztelték és szerették. Korábban évtizedekig szolgált Chilében szegények között, majd Montrealban, az emigrációban élő magyarok között.

MONTSERRAT
MONTSERRAT
Egy év a tisztánlátásért – korábbi Montserrat-évesek vallomásai

A katalóniai Montserrat hegyén cserélte nemesi öltözetét az egyszerű zarándokok ruhájára Loyolai Szent Ignác, hogy felfedezze, mire hívja őt Isten. Innen kapta nevét a magyar jezsuiták hivatástisztázó éve. 2009 óta hatvanan szenteltek egy tanévet az életükből Istennek: munkájuk vagy tanulmányaik mellett a Sodrás utcai jezsuita közösségben élve, másokat szolgálva, személyes és közösségi imádságban növekedve. Közülük huszonhárman kezdték el a noviciátust. A Montserrat hivatástisztázó év néhány korábbi résztvevőjét arról kérdeztük, hogyan segítette őket a jezsuitáknál eltöltött idő, hogy rátaláljanak a hivatásukra.

TÖRTÉNELEM
TÖRTÉNELEM
Hetvenöt éve hurcolták el a szerzeteseket a kommunisták

„Nincs szükségünk arra a rendre, amely a klerikális reakció politikai főirányítói, a jezsuitákra.” Révai József pártideológus harsogta ezt 1950-ben egy előadásában, amelyet aztán a Szabad Nép címlapján is hozott. A szavakat tettek követték. Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. június 9-ről 10-re virradóra kezdődött meg a szerzetesek tömeges deportálása. A kommunisták behatoltak a rendházakba és teherautóra rakták az ott élőket, hogy kényszerlakhelyre vigyék őket.

ÁLLÁSHIRDETÉS
ÁLLÁSHIRDETÉS
Költségvetési elemzőt keresünk a kontrolling irodába

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya (jezsuiták) kontrolling irodájába tapasztalt költségvetési elemzőt keresünk kontroller munkatársunk mellé, heti 40 órában.