„mindenben szeretni és szolgálni” – P. Arturo Sosa SJ Gonzága Szent Alajosról

Emlékévet hirdetett a 450 évvel ezelőtt elhunyt jezsuita, Gonzága Szent Alajos tiszteletére P. Arturo Sosa SJ általános rendfőnök. Az alábbiakban a római Szent Ignác-templomban 2018. március 9-én elmondott ünnepi elmélkedését idézzük.

Gonzága Szent Alajos (részletes életrajza ide kattintva olvasható el a jezsuita.hu-n – a szerk.) fiatalsága nem csak az életkorából adódik. Az ő fiatalsága a szabadságból fakad, mégpedig abból a szabadságból, amely képes megkülönböztetéssel élni, hogy olyan döntést hozzon, ami harmóniában van Isten tervével. Ez a szabadság egyben készséges arra, hogy a meghozott döntéshez hű életet éljen. Ezért örülünk annak a szép egybeesésnek, hogy a Szent Alajos jubileumi év, Kosztka Szent Szaniszló halálának évfordulója, továbbá az ifjúságról, hitről és a hivatásbeli megkülönböztetésről szóló szinódus, és az ifjúsági világtalálkozó mind erre az évre esnek.

A szabadság, ami fiatallá tesz bennünket, annak a megszabadításnak a gyümölcse, amelyet Jézus megtestesülése és feltámadása révén kapott az emberiség. Jézus – a Fiú, aki eggyé válik velünk – nyitja meg a szabadulás útját és adja a szeretet ajándékát, ami életet ad, hogy mindnyájan bővelkedjünk az életben. Minden ember számára a Jézussal való találkozás az, ami megszabadítja őt mindattól, ami akadályozza, hogy a szeretet ajándékának útját kövesse. A Jézussal való találkozás megváltoztatja a látásmódunkat, és kiszabadít mindabból, amit a szűklátókörűségünk ránk erőltet.

A Krisztusban való szabadulás olyan útra hív meg bennünket, amit korábban elképzelni sem tudtunk volna. Olyan útra, amelyről nem tudjuk, hová vezet. De nem is szükséges, hogy tudjuk, mert ez a megnyert szabadság a hitből származik, abból a bizalomból, amit egyedül Istenbe vetünk, hiszen ő vezet minket Szentlelke által. A szabadság abban áll, hogy teljes bizalmunkat szüntelenül egyedül Istenbe vetjük, és engedjük, hogy olyan utakon vezessen magához minket, amelyeket csak adott pillanatban fed fel előttünk.

Szent Pál attól a pillanattól kezdve, hogy Krisztusban szabaddá lett, állíthatja: „Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, és hogy én őbenne legyek, nem a saját megigazulásom alapján, amely a törvényből származik, hanem az által a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely Istentől van a hit révén.” (Fil 3,8-9)

A gyermekkort hátrahagyva fiatallá serdülni nem más, mint kilépni önmagunkból és elfogadni, hogy az élet középpontja rajtunk kívül van, mégpedig abban a szeretetben, amit kaptunk. A szabadulási folyamat forrása az a tapasztalat, hogy szeretnek bennünket. Ez teszi lehetővé, hogy alapvető döntéseket hozzunk: választást tegyünk – hogy az ignáci lelkiség kifejezését használjuk. A fiatalok jobb életről álmodnak, mint amit a környezetükben ismernek. A belső szabadság felébreszti bennük a vágyat, hogy maguk is tegyenek azért, hogy ez a jobb élet valósággá váljon, és végül szükségét érzik, hogy az erre vezető út mellett döntsenek.

A fiatalság azt a képességet is jelenti, hogy megkülönböztetést végezzünk ezen az úton, és megtaláljuk a belsőnk lelki megmozdulásaira, illetve saját élettörténetünk tapasztalataira figyelve, miképp cselekszik a világban ma is az Úr, és miképp erősíti meg a hívást, hogy kövessük őt. Arra hív, hogy segítsünk kiengesztelődni az egyik embernek a másikkal és az embereknek Teremtőnkkel, az Istennel, illetve gondját viseljük közös otthonunknak: univerzumunknak, amelyben élünk, és amit annyira elhanyagolunk.

Feszty Masa festménye Gonzága Szent Alajosról

A megkülönböztetés arra hív, hogy minden olyan szabálytól is szabadon eltérjünk, amely látszólag Isten nevében kötelez égő és egyéb áldozatokra. Arra hív, hogy az egyetlen parancsot, a szeretet útját kövessük, az egyetlen utat, amely az igazi életre vezet. Amint azt a Jézust kérdező írástudó összefoglalja: „»Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat – többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.«” (Mk 12,32-33). Ezt nevezi Ignác indifferenciának (közömbösségnek) minden olyan társadalmi, családi vagy más természetű nyomással szemben, ami korlátozná a hajlandóságunkat, hogy útra keljünk, és egyedül a Szentlélek útmutatására bízzuk magunkat.

A szabadulás nem más, mint egy megtérési folyamat, amely során az Atya irgalmas szeretetének megtapasztalása lehetővé teszi, hogy a bocsánatot nyert bűnös felkészüljön arra, hogyan szeresse ezentúl felebarátját mint önmagát, és miképp figyeljen a Fiú hívására, hogy felajánlja önmagát az Evangélium örömhírének hirdetésére. A szabadság mint indifferencia közelebb visz minket másokhoz: azokhoz, akik különböznek tőlünk, azokhoz, akik leginkább szükséget szenvednek, és végül mindazokhoz, akiket félresodort az egyfajta kizáró társadalmi struktúrává vált bűn. Csak ha az Úr közelségének élményéből merítve másokhoz fordulunk, akkor juthatunk egymáshoz valóban közel, és akkor válunk késszé a küldetésre, hogy – Ignác atyánk szavaival – valóban mindenben szeretni és szolgálni tudjunk.

A fiatalokban erős a lelkesedés és a vágy, hogy egészen arra szenteljék magukat, amit választottak. Egy fiatalember számára az irgalom felszabadító tapasztalata önmagában nem elég. Nem elég a megtérés, ami arra a döntésre vezeti őt, hogy Krisztust kövesse, és készen álljon a küldetésre. Egy fiatal minden erejét latba veti, hogy megvalósíthassa, amit elhatározott, amiről álmodott, amit tenni vágyott. Ő az, akiről a mai szentmisén énekelt zsoltár antifónájában hallottunk: „aki ártatlan kezű és tiszta szívű, az fog felmenni az Úr hegyére és lakni az ő szent helyén”. Az ártatlan kéz és a tiszta szív a megtérés gyümölcsei: ezek vezetnek a szabadságra, és arra, hogy valaki mindenben szeretni és szolgálni vágyjon. Azaz, hogy valaki útra keljen és felmenjen az Úr hegyére, s a világot kiengesztelő küldetésének közreműködője legyen.

Szent Alajos jubileumi évének kezdetén ünnepelt szentmisénk jó alkalom arra, hogy az Úrtól ennek a fiatalságnak a kegyelmét kérjük. Kérjük, hogy szívünk nyitott legyen az Úr emberiséget megszabadító tervére, s egészen odaadjuk önmagunkat, hogy az meg is valósulhasson.

Fordította: Koronkai Zoltán SJ

 

 

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2018. június 21.