„Mint szerzetesek élünk és halunk” – Csávossy Elemér két tartományfőnöksége

Nagyszerű lelki embernek, ugyanakkor rideg és merev elöljárónak tartották. Trianon után a magyar jezsuita rendtartomány legnagyobb építkezéseit vezette, a második világháborút követően pedig az illegalitásba kényszerített szerzetesközösségek túléléséért fáradozott Csávossy Elemér SJ. A jezsuita provinciális, aki két nehéz időszakban is irányította a magyar rendtartományt, 50 évvel ezelőtt hunyt el.

– Amíg Csávossy a provinciális, addig a jezsuita rend nem kaphat állami támogatást – ez a fenyegetés nem az 1950-es években hangzott el, amikor a kommunista egypártrendszer épp ellehetetlenítette a szerzetesek működését Magyarországon. A Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszternek tulajdonított mondás még Csávossy Elemér első tartományfőnöksége idejéből származik, s jól példázza, milyen nagy változásokon ment keresztül a páter hosszú és tartalmas szolgálati ideje alatt.

Meggondolatlan gesztusok

Csávossy Elemér délvidéki, Torontál vármegyei arisztokrata család tizedik gyermekeként született 1883-ban. Jezsuita gimnazista korában tért meg, 1903-ban jelentkezett a Jézus Társasága – akkor még közös – osztrák-magyar provinciájába, 1911-ben szentelték pappá. Matematika-fizika szakos tanárként is végzett, s előbb Kalocsán, egykori alma materében tanított, majd az időközben határon túlra került Nagybecskereken dolgozott misszionáriusként. 

Fotó: Jezsuita levéltár

1924-ben, negyvenes évei elején lett a magyar rendtartomány provinciálisa – egyesek szerint túl fiatalon és kevés tapasztalattal felvértezve. Visszaemlékezéseiből tudjuk: „égő vágy” sarkallta, hogy szüntelenül az életszentségre törekedjen, és odaadóan tisztelte Jézus Szívét. Rendtársaitól is hasonló buzgalmat várt el, erős kézzel, szigorral igyekezett rendet tartani a provinciában. 

Amikor a népszerű Bíró Ferenc jezsuita atyát Szegedre helyezte, akkora volt a felháborodás a fővárosban, hogy még Horthy Miklós is próbált közbenjárni az ügyben. Az egyébként a királypártiakkal rokonszenvező Csávossy viszont nem engedett a kormányzó kérésének. A megromlott kapcsolat miatt Klebelsberg Kunó megakadályozta, hogy – a többi tanítórend elöljárójához hasonlóan – tagja lehessen az Országgyűlés felsőházának. 

A rendtartomány nagy építője

Csávossy állami segítség nélkül nélkül vágott bele az 1909-ben önállósult magyar provincia addigi legnagyobb építkezéseibe: 68 ezer pengős holland hitelből új, korszerű lelkigyakorlatos ház és noviciátus építésébe kezdtek Zugligeten, bővítették a pécsi jezsuita kollégiumot, valamint adományokból belevágtak az ottani Jézus Szíve-templom építésébe. 

Fotó: Krasznai Lajos

A zugligeti Manréza 1928-ban készült el, a pécsi templomban pedig 1932-ben mutatták be az első szentmisét. Emellett külföldi mintára kisszemináriumokat létesített Kalocsán és Pécsett, valamint újabb misszionáriusokat küldött a magyar jezsuiták 1922-ben indult kínai missziójába. Anyagi támogatásuk céljából elindította a Katolikus Missziók című lapot is. 

A római rendi központ viszont külső és belső népszerűtlensége miatt nem hosszabbította meg provinciálisi kinevezését, hanem az általa elmozdított Bíró Ferencet nevezték ki a rendtartomány élére 1927-ben. „Hiányzik bennem – azt magam is látom – az a simulékonyság és megnyerő kedvesség modoromban és eljárásomban, melyek annyira előnyösek az emberekkel való érintkezésben és az ügyek intézésében” – ismerte el a három év után leköszönő elöljáró.

A katakombalét megalapozója

Az ezt követő évek sem teltek említésre méltó események nélkül. Előbb Kerkai Jenő rendtársának eszméi mellett kiállva a szociális egyenlőtlenségek ellen szólalt fel – cikkeivel és előadásaival megelőzve a hasonló szellemben született vatikáni állásfoglalásokat –, majd az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és az 1947–48-as Mária-év egyik háttérszervezője volt, sőt közben jelentős lelkiségi író lett belőle. Közreműködött Kaszap István jezsuita novícius, Batthyány-Strattmann László, a „szegények orvosa”, Apor Vilmos főpásztor és Bogner Mária Margit vizitációs nővér boldoggá avatásának elindításában, és szerepe volt az Unum Testvérek nevű katolikus női társaság megalapításában is.

Ezek az évtizedek nem múltak el nyomtalanul lelkében sem, így 1949-ben – vészterhes időkben, elődei külföldre menekülése vagy letartóztatása után – már más emberként vette át a provincia vezetését. Miközben a kommunista diktatúra épp megtörni igyekezett a katolikus püspöki kar ellenállását, betiltotta a szerzetesrendek működését, rendházaikból kijelölt gyűjtőkolostorokba, internálótáborokba vagy az ÁVH börtöneibe vitte a szerzeteseket, Csávossy azon dolgozott, hogy az országban maradt 250 fős illegális jezsuita közösség ne morzsolódjon fel.

„Mint szerzetesek élünk és halunk” – bátorította rendtársait az életszentség radikális megélésére, szerzetesi identitásuk újrafelfedezésére és a szociális apostolkodásra. 1951. május 7-én tartóztatták le, majd a „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és kémkedés bűntette” miatt ítélték börtönbüntetésre. 1956-os szabadulása után 1972. október 22-én bekövetkezett haláláig a pannonhalmi szerzetesi szociális otthonban élt.

Fotó: Jezsuita levéltár

 

Csávossy-program

A zugligeti Manréza egykori építőjéről nevezték el a magyar jezsuiták 5,7 milliárd forintos állami támogatásból megvalósuló ingatlanfejlesztésüket. A 2008-ban kezdődött Csávossy-program részeként egyebek mellett kicserélték a dobogókői lelkigyakorlatos ház fűtési rendszerét, részlegesen akadálymentesítették a budapesti Párbeszéd Házát, bővítették a püspökszentlászlói lelkigyakorlatos házat, felújították a pesti Jézus Szíve-templom tetőszerkezetének egy részét és orgonáját, valamint korszerű tornacsarnok épült a miskolci jezsuita gimnázium mellé.

Frissítve: 2022. november 03.