Mit gondol a pápa a nemzeti kisebbségekről?

A következő napokban sorra vesszük Ferenc pápa romániai, azon belül erdélyi látogatásának főbb tanulságait. Bemutatjuk, kiknek tett gesztusokat, mit gondol a vallási, nemzeti kisebbségekről, és latolgatni fogjuk, hogy az út mennyiben segítheti a népek kiengesztelődését. Szóba kerülnek a román hatóságok túlkapásai, a görögkatolikusok és az ortodoxok, de megpróbáljuk tetten érni a jezsuita lelkületet a látogatásban, és számba vesszük, milyen lelki gyümölcsöket köszönhetünk a zarándokútnak. Ötödikként azt mutatjuk be, hogy a pápa mit gondol a nemzeti kisebbségekről.

Diplomáciai értelemben kényes helyzet fogadta Ferenc pápát Romániában. Az ország elnöke, az egyébként szász Klaus Johannis ugyanis arról büszkélkedett neki, mennyire példaértékű náluk a nemzeti kisebbségek helyzete, pedig magának a látogatásnak a körülményei is megmutatták, mennyire nincs így. És mivel már az nagy szó, hogy – II. János Pállal ellentétben – a bukaresti kormány rábólintott az erdélyi útjára, ebben a kérdésben különösen óvatosan kellett fogalmaznia.

Ezzel együtt ha összerakjuk a látogatás egyes elemeiből kirajzolódó képet, egyértelmű, hogy miközben a pápa a világegyházat képviseli, nagyon is szívén viseli az azonos kultúrához tartozó helyi közösségek ügyét. Korábbi útjai során is megannyi megszólalást találunk a nemzetiségek védelmében, legyen szó a mianmari rohingyákról (anélkül, hogy, nyilván diplomáciai okokból, a nevüket kimondta volna) vagy a litvániai lengyelekről, de tavaly Thaiföldön külön egyházmegyét hozott létre az ország etnikai kisebbségei számára.

Amint korábban megállapítottuk, Csíksomlyón nem annyira személyes megnyilvánulásaival, inkább a jelenlétével tett hitet a magyar katolikusok mellett. Ráadásul az ország mindegyik meghatározó keresztény közösségét a maga otthonában kereste fel, s ez már önmagában jelzésértékű. Az viszont több mint gesztus, hogy a romániai cigányságtól bocsánatot kért „azokért a pillanatokért, amikor a történelem során hátrányosan megkülönböztettünk, bántalmaztunk, vagy elhibázott módon, Káin, és nem Ábel tekintetével pillantottunk rátok.”

Aligha túlzás azt gondolni, hogy amit Ferenc pápa nem mondott – talán mert nem mondhatott – el Csíksomlyón vagy máshol, azt az itteni szavaiból érdemes levezetni és más kisebbségekre is vonatkoztatni.

És hogy a romákkal találkozva miért fogalmazhatott szabadabban? Valószínűleg azért, mert az ő helyzetük nem terheli a magyar-román kapcsolatokat, következésképp úgy lehet beszélni róluk, hogy az ne tetézze a nemzetpolitikai feszültségeket.

Ha pedig azt vesszük, hogy ő az első katolikus egyházfő, aki nemcsak elismerte a csángók létezését, de Jászvásáron kifejezett szeretettel beszélt róluk, akkor az hatalmas előrelépés. „Örömmel szereztem tudomást arról, hogy ezen a téren itt van Isten családjának arca, melyhez hozzátartoznak gyermekek, fiatalok, házaspárok, megszentelt személyek és idősek, akik különböző térségekhez tartozó és különböző hagyományokat követő románok.

De vannak itt Moldovából érkezettek is, sőt olyanok is, akik a Prut folyó túlpartjáról jöttek, csángó, lengyel és orosz nyelvű hívők” – fogalmazott.

Romániai útján a pápa amúgy is többször hangsúlyozta a gyökerek jelentőségét. Jászvásári beszédében szólt erről bővebben, amikor kiemelte a családi kötődések fontosságát. „Hogy együtt járj ott, ahol élsz, ne felejtsd el, amit a családban tanultál! Ne felejtsd el a gyökereidet!” – buzdított. Kiemelte ugyanakkor a szélesebb családi, baráti, szomszédi, testvéri összetartozás szerepét: A Lélek „emlékeztet bennünket arra, hogy nem névtelen, absztrakt lények vagyunk, nem arctalan, történelem és identitás nélküli lények vagyunk. Nem vagyunk sem üresek, sem felszínesek. Létezik egy roppant erős lelki kötelék, amely összekapcsol bennünket, egymáshoz »csatlakoztat« és támogat bennünket, s amely erősebb minden másfajta összeköttetésnél. És ezt a hálót a gyökerek adják: annak tudata, hogy egymáshoz tartozunk, hogy mindnyájunk élete hozzákapcsolódik mások életéhez”.

A pápa megőrzendő értékként tekint a nemzeti nyelvre és népi hagyományokra is: „Mindenki a saját nyelvét beszéli és a saját hagyományát követi, mégis boldog, hogy testvérek között lehet.” A hazafelé tartó repülőúton pedig azt mondta:

„Minden országnak megvan a maga kultúrája, és azt őriznie kell.”

Kedvenc képét, a poliédert említette, amely egyszerre az egység és különbözőség szimbóluma. Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy „van olyan globalizáció, ahol tiszteletben tartják mindenkinek a kultúráját, de mindenkinek egységben kell lennie.”

Balázsfalvi beszédében kitért arra, hogy ezeket az éltető gyökereket veszély is fenyegeti: „Ideológiai gyarmatosító törekvések, amelyek nem becsülik a személynek, az életnek, a házasságnak és a családnak az értékét, és elidegenítő javaslatokkal – melyek ugyanúgy ateisták, mint a múltban – különösen fiataljainknak és gyermekeinknek okoznak kárt, megfosztják őket azoktól a gyökerektől, amelyekből növekedhetnének.”

Erdély földjén évszázadok óta élnek együtt különböző felekezetű és nemzetiségű emberek, és ennek vannak pozitív példái is. Erről is szólt Ferenc pápa Balázsfalván, amikor Erdély „legértékesebb öröksége” részeként utalt „az 1568-as tordai egyezményre, amely büntetett minden radikalizmust, és Európában az elsők között mozdította elő a vallási toleranciát”.

A gyökerekhez való ragaszkodás mellett a pápa hangsúlyozta a másikhoz való odalépés szükségességét. Jászvásáron egy szent remete történetét idézte, aki szerint akkor jön el a világ vége, „amikor nem lesznek szomszédtól szomszédig vezető utak. Vagyis amikor nem lesz már többé keresztény szeretet és megértés a testvérek, a szülők, a keresztények és a népek között.

Amikor az emberek nem szeretnek többé, akkor valóban itt lesz a világ vége.”

A pápa újra és újra óv a bezárkózás veszélyétől, amely szomorúvá tesz, amikor csak a saját érdekeinkkel törődünk. Ehelyett a találkozás kultúráját hirdeti; merni kilépni a komfortzónánkból, kockáztatni, ahogy Csíksomlyón is tanított, ugyanis „aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást. Járjunk az úton, járjunk együtt az úton, és engedjük, hogy az Evangélium legyen az a kovász, amely képes áthatni mindent, és képes megajándékozni népeinket az üdvösség örömével.”

A sorozat első része: Kiknek és milyen gesztust tett a pápa?

A sorozat második része: Hogyan tekintsünk a román hatóságok túlkapásaira?

A sorozat harmadik része: A látogatás hogyan segítheti a népek, felekezetek kiengesztelődését?

A sorozat negyedik része: Milyen lelki gyümölcsöket termett a pápa látogatása?

A sorozat hatodik része: Hogyan mutatkozott meg a jezsuita lelkület a látogatásban?

A sorozat hetedik része: Miért nagy szó, hogy a pápa felkereste a görögkatolikusokat?

A sorozat nyolcadik része: Milyen Európa- és világkép bontakozik ki a pápa beszédeiből?

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. június 14.