Mit üzen Robert de Niro és Anne Hathaway a Z-generációs és idősebb munkavállalóknak?

A nemzedékek mítosza, avagy hogyan bánjunk X, Y és Z generációs munkatársainkkal? címmel szervezi következő villásreggelijét a Kiss Ulrich SJ-féle Management by Jesus üzleti közösség. A június 4-iki alkalom előadója Gauser Katalin, az MbJ trénere, a GTMentor Group Integrált Vezetésfejlesztési Kft. ügyvezető partnere lesz. Szőnyi Szilárd őt kérdezte arról, mi jellemzi az egyes korosztályokhoz tartozó kollégák együttműködését, főleg a digitális világ kihívásai közepette.

– Hány év volt a legnagyobb korkülönbség, amely pályafutása során ön és valamely fiatalabb munkatársa között volt?

– Ha jól számolom, olyan 26-27 év.

– Mennyiben gátolta ez a harmonikus közös munkát?

– Erre két választ is tudok adni. Egyrészt a korkülönbségről elvben azt vallom, hogy önmagában semennyire nem befolyásolja a közös munkát. A gyakorlatban persze mutatkozhatnak izgalmas, kihívásokat jelentő különbségek, de ez nem annyira a nemzedéki hovatartozásból, mintsem inkább az illetők személyiségéből, habitusából, kulturális hátteréből fakad.

– Akkor nincs itt semmi látnivaló, felejtsünk el mindenféle X, Y és X generációt?

– Azért nem ez a helyzet. Mert manapság, amikor a világ ennyire kategóriákba rendezi ez egyes korosztályokhoz tartozókat, az én figyelmem is kiélesedik a kérdésre, és ha közelebbről megnézem, tetten érhetők bizonyos tendenciák. Mivel azonban nem szeretek általánosítani, nem az egyes generációk sajátosságairól beszélnék, hanem arról, hogy milyen erőtérben, társadalmi hatások közepette kell az egyes nemzedékeknek helytállniuk. Ami pedig „a mai fiatalokat”, illetve az életvitelük miatti aggódást illeti, nincs sok új a nap alatt. Meghatározó élményem egy korábbi írás, melynek olvastán úgy éreztem, kiválóan bemutatja az Y generáció sajátosságait, aztán csak a végén láttam, hogy a szöveg keletkezési dátuma: 1886.

­– A digitális világ „anyanyelvi” szintű, avagy felnőtt fejjel, olykor kínkeservvel elsajátított ismerete azért egyértelmű választóvonalat húz az ifjabb és idősebb korosztályok közé. Hogyan érvényesül ez a munkához való hozzáállásban?

– Valóban, de engem leginkább az érdekel, hogy mindez miként hat a személyiség fejlődésére. Azt látjuk, hogy akik már gyermekként belenőnek a digitális világba, azok számára nagy kísértés, hogy a való életben is azt gondolják, minimális erőfeszítéssel nagy hatásokat tudnak kifejteni, vagy éppen földrészeket átugorva információkat szerezni. Ez kóros esetben az omnipotensség, vagyis mindenhatóság tévképzetét is elültetheti az emberben, és lehet, hogy az illető csak néhány pofon után szembesül azzal, hogy mindenért meg kell küzdeni. Ezt különösen azoknak nem könnyű feldolgozni, akik ahhoz szoktak hozzá, hogy egy számítógépes játékban hiába halnak meg, van még tíz életük. Vagy vegyük azt a fiatalt, aki a családi ebéd idején az asztal alatt a telefonját nyomkodja: ő, bár látszólag mindenhol jelen van, a valóságban sehol sincs ott igazán. Ne gondoljuk, hogy ezek az élmények nem hagynak nyomot az ember személyiségén. Többek között ebből is fakad, hogy ezen nemzedékek tagjai, ha nem tetszik, vagy nem nyújt elegendő izgalmat egy munkahely, könnyebben továbbállnak, mint az idősebbek.

­– Pszichológusok régóta kongatják a vészharangot, hogy mit tesz a következő nemzedékekkel a digitális forradalom. De a munkaerőpiacon milyen előnyeit látni a kütyüvilág formálta személyiségeknek?

– Ezt a korosztályt nagyfokú rugalmasság jellemzi, a digitális világ gyerekkorától fogva arra trenírozza, hogy gyorsan tudjon nézőpontot váltani, azonnal reagálni egy-egy hirtelen jelentkező kihívásra; erőssége a multitasking, vagyis egyszerre több dologra is képes figyelni – igaz, gyakran azon az áron, hogy nehezére esik egyvalamire elmélyülten koncentrálni.

­– Látta A kezdő (angolul: The intern) című amerikai filmet?

– Igen.

– Az alkotásban Anne Hathaway egy fiatal pörgős divatcégvezetőt, Robert de Niro pedig egy kezdetben csetlő-botlónak látszó nyugdíjas gyakornokot játszik, akiről hamar kiderül, hogy tapasztalatával, bölcsességével nagyon is a vállalat javára válik. Életszerűnek látta a filmvásznon látottakat?

­­– Alapvetően igen, és a munkaerőpiacon valóban egyre meghatározóbb a kérdés, hogy mit tudnak kezdeni egymással fiatalok és idősek. Mármost a villásreggelin is fogom idézni Milton H. Erickson amerikai pszichológus elméletét, aki szerint ­az ember személyiségfejlődése egészen a halála órájáig tart – és ha a kérdést innen nézzük, akkor egészen új távlatok nyílnak meg a nemzedékek munkahelyi együttműködésének terén is.

Az MbJ-villásreggeli részletei és jelentkezés ezen a linken.

Frissítve: 2019. június 05.