Nagyobb szerepet kérnek a nőknek az egyházban a francia Szent Ignáci-i közösségek

„Az ignáci közösségek szerint aggasztó jelenség, hogy bizonyos francia plébániákon lányok, nők nemcsak hogy nem ministrálhatnak, de az áldoztatás szolgálatában sem vehetnek részt. Semmilyen teológiai vagy liturgikus érv nem alapozza meg ezt a gyakorlatot; sőt, alapvetően a nők vesznek részt a betegek áldoztatásában! Milyen képet mutat ez a jelenség az egyházról? Mi a fontosabb? Az egészséges férfi-női kapcsolat, vagy egy szent hely, amelyhez csak férfiak és fiúk férhetnek hozzá?”

Miután lezajlott a pán-amazóniai püspöki szinódus, a francia katolikusoknál előtérbe került a nők szerepe az egyházban. Vajon ebben a kérdésben a jezsuiták, illetve a Szent Ignác-i családhoz tartozó szerzetesközösségek hogyan foglalnak állást? Ebből a szempontból figyelemre méltó nyilatkozatot adott ki a francia Szent Ignác-i közösségek legfőbb elöljáróinak konferenciája december 16-án, 32 közösség képviselőjének aláírásával. A jezsuitákon kívül még egy férfiakból álló közösség, a Fehér Atyák és harminc női rend elöljárói csatlakoztak a testületi véleményhez. Megjegyzendő, hogy már az aláírók nemi aránya is jelzi, mekkora munkát végeznek a nők az egyházban.

A közlemény abból indul ki, hogy a nyilatkozat és a tanúságtétel közös alapja a Szent Ignác által annyira hangsúlyozott „egyházias érzület”. Most súlyos válságon megy keresztül az egyház, ezért Ferenc pápa felszólította Isten népét, küzdjön a klerikalizmus ellen, „ami a tekintély visszaélésszerű felfogásának melegágya”.  Ez indította a rendek képviselőit a nyilatkozat kiadására.

A Szent Ignác-i lelkiségű közösségek nagy családjában a szerzetesi élet kezdeteitől közös képzést kapnak a novíciusok és a novíciák. Megismerkednek egymással, megtanulnak együttműködni. Gyakran dolgoznak együtt olyan világiakkal is, akik szintén Szent Ignác szellemében munkálkodnak, ugyanazt a missziót végzik a lelkiségi központokban, folyóiratok szerkesztőségeiben, képzési központokban, ifjúságpasztorációs munkákban. E folyamat része, hogy régóta kísérnek lelkigyakorlatokat nők is, sőt lelkivezetést világiak és papok számára, de képzőként és szupervízorként is részt vesznek ezekben a munkákban. A nyilatkozat megjegyzi, „hogy a nők és férfiak közötti együttműködés nélkülözhetetlen küldetésünk eredményességéhez”.

A dokumentum szerint az ignáci közösségek munkáinak sokszínűsége lehetővé teszi, hogy a francia egyházról sokféle tapasztalatot szerezzenek. A testvériség megtapasztalása ott él minden szinten: az egyházmegyékben, egyházközségekben, kisközösségekben, de nem titkolhatók azok a kellemetlenségek és nehézségek sem, amelyeket több nő megtapasztal. Franciaországban előfordul, hogy hiába dolgozik egy világi nő vagy szerzetesnő nagy kompetenciával, munkája gyakran rejtve marad. Pedig az Egyházi Törvénykönyv 766. pontja lehetővé teszi például, hogy bizonyos körülmények között lehetőség van világiak számára is, hogy prédikáljanak. A nyilatkozat felteszi a kérdést: nem volna kívánatos ebben az irányba haladni, amikor a körülmények ezt lehetővé teszik (például a megszentelt élet ünnepén vagy olyan alkalmakkor, melyeket egy-egy közösség különösen fontosnak tart)?

Az ignáci közösségek szerint további aggasztó jelenség, hogy bizonyos francia plébániákon lányok, nők nemcsak hogy nem ministrálhatnak, de az áldoztatás szolgálatában sem vehetnek részt. Semmilyen teológiai vagy liturgikus érv nem alapozza meg ezt a gyakorlatot; sőt, alapvetően a nők vesznek részt a betegek áldoztatásában! Milyen képet mutat ez a jelenség az egyházról? Mi a fontosabb? Az egészséges férfi-női kapcsolat vagy egy szent hely, amelyhez csak férfiak és fiúk férhetnek hozzá? A keresztség különbséget tesz, vagy a keresztény élet teljességét kínálja mind a férfiak, mind a nők számára? Azokban a szolgálatokban, ahol nincs szükség felszentelt személyre, egyes plébániák miért tesznek különbséget férfiak és nők között?

Az ilyen hozzáállás kétségkívül a félelemből fakad, ami nagyrészt nem tudatos. Ezt az ignáci elöljárók nyilatkozatukban megértik, és nem ítélik el, de úgy érzik, ez a hozzáállás sérti az evangélium újdonságot hozó szellemét.

A közös nyilatkozat a következő szavakkal zárul: „Arra vágyunk, hogy az egyház törekedjen a férfiak és nők közti »evangéliumibb« kapcsolatok kialakítására. Ne feledjük a leckét: feltámadásának hírül adását az Úr egy asszonyra, Mária Magdolnára bízta!”

Forrás:

https://www.viereligieuse.fr/Contribution-Ignatienne-au-debat-en-Eglise?fbclid=IwAR0R-1gneRXMF2FNeEXnh8vJ7ylOECuqV88rM7W75sRPhhVBLKdA7ybn8_c

https://www.la-croix.com/Debats/Forum-et-debats/Eglise-dernier-mot-revient-trop-souvent-pretres-2019-12-16-1201066765

Frissítve: 2019. december 20.