Négynapos mozimaraton a Faludi Filmszemlén

A világ 48 országából 357 rövidfilm és több mint 110 fotó érkezett a Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat felhívására. Az idén online zajló megmérettetésen dokumentumfilm, fikciós film, animációs-kísérleti film, nagy dokumentumfilm, illetve fotó kategóriában versenyeznek a magyar és külföldi alkotók. A vetítések mellett szakmai kérdésekről és az idei témáról – Többre születtél – is láthatunk beszélgetéseket november 17. és 20. között a faludifilmfesztival.hu oldalon.

Félszáz országból közel félezer pályázat: idén is komoly nemzetközi érdeklődés övezi a Párbeszéd Háza Faludi Film és Média részlegének 24. alkalommal meghirdetett filmszemléjét és fotópályázatának eredményhirdetését: a legtöbb pályamű a magyarok után spanyol, orosz, iráni és indiai alkotóktól érkezett, de jött nevezés az Amerikai Egyesült Államokból, Üzbegisztánból és a Fülöp-szigetekről is.

A szemle idei mottója: „Többre születtél”. Az erről készült rövid videó itt tekinthető meg:

A beérkezett összesen több mint 70 órányi anyagból választotta ki a zsűri a két fő kategóriában megmérkőzőket: a verseny kategóriába 36 film került, a kitekintőbe pedig 43. A beérkezett pályaművek harmada elsőfilmes alkotás. Közülük és a filmegyetemi hallgatók által beküldött filmek közül is kikerül majd egy-egy különdíjas.

A faludifilmfestival.hu oldalon követhető szemle programjában idén is verseny és kitekintő blokkok váltják egymást. Ezekben vegyesen láthatóak magyar és külföldi alkotások. Minden nap lesznek beszélgetések: a zsűrik tagjaival, filmes szakemberekkel és a jezsuita rend tagjaival. A díjkiosztót november 20-án este tartják.

Idén is a magyar és a nemzetközi filmes, fotós szakma elismert képviselői díjazzák az alkotásokat. A filmeket Csuja László filmrendező, Dombrovszky Linda filmrendező, Lázár Kovács Ákos médiakutató, Madarász Isti filmrendező és Szabó-Nyulász Melinda animációs rendező, a fotókat pedig Ádám Gyula fotográfus, Haris László fotográfus, Pályi Zsófia fotográfus és Szalontai Ábel fotográfus, egyetemi docens értékeli.

A szakmai zsűri mellett minden évben nemzetközi ökumenikus, gimnazista és egyetemista diákzsűri is méltatja a filmeket. Az ökumenikus zsűri tagjai Ingrid Glatz svájci filmkritikus, Jean-Jacques Cunnac francia filmrendező, Nagy Szabolcs evangélikus teológus és Szekeres Csaba filmrendező.

Vetítések és beszélgetések november 17. és 20. között a faludifilmfestival.hu oldalon.

Frissítve: 2021. november 24.