Kétéves próbaidejét és a tanárképzőt Leobenben végezte. Utána egy évig Goriziában tanított. A bölcseletet Bécsben tanulta 1676–8-ban. Utána Fiuméban, Zágrábban és Steyrben tanított. A teológiát Grazban kezdte, de a török sereg közeledtére 1683-ban az egyik teológuscsoport két évig Milánóban folytatta tanulmányait, s csak a negyedik évre tért vissza. Ott szentelték pappá 1686-ban. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik probációt. Lelkipásztorként működött különböző osztrák városokban, s közben kétszer, 1688-ban és 1692-ben Pozsonyban volt hitszónok. A tábori lelkészek főnökeként halt meg Olaszországban, katonai táborban. Takács megjegyzi róla, hogy jól értett a színpadi rendezéshez, ezért Nagyszombatba is többször meghívták.

Győrből a bölcseleti tanulmányok végeztével Trencsénben lépett be a Társaságba. A próbaidő után a tanárképzőt is Győrben végezte. 1767-ben Nagyszombatban egy évig szentírási görög és héber nyelvet tanult. A következő évben ugyanott megkezdte teológiai tanulmányait, melyeket Bécsben folytatott. 1770-ben szentelték pappá. 1772-ben még elvégezte a harmadik probációt Besztercebányán, és könyvtáros lett Nagyszombatban, amikor 1773-ban a rendet feloszlatták. Világi papként az esztergomi egyházmegyébe vették fel. Latin történelmi tárgyú műveit metrikus formában írta.

Szülőfaluját, a szlovákiai Vágkirályfát 1938-ban visszacsatolták Mo.-hoz. A kilencgyermekes család akkor Dél-Baranyába költözött. 1945-ben menekülnie kellett, ekkor a Baranya megyei Újpetrén telepedett meg. 1948-ban Bp.-en lépett be a Társaságba. Annak betiltása után 1950 szeptemberétől két évig a Szegedi Hittudományi Főiskola hallgatója volt. Onnan eltávolították, Bp.-en villanyszerelőként dolgozott. 1957 elején külföldre menekült, és Nagy-Britanniában, a londoni Heythrop College-ban végezte teológiai tanulmányait. Ott szentelték pappá 1958-ban. Harmadik probációra 1960-ban az egyesült államokbeli Clevelandbe került. Utána egy évig Torontóban a magyar Szent Erzsébet-plébánián volt káplán. 1962-ben kezdte el harminchárom évig tartó életét a New York-i Fordham egyetemen. Itt kettős munkaterülete volt: az egyik a külföldi magyar rendtartományt érintette. Első éveiben a tartományfőnök P. Varga Andor titkára volt, mellette végig intézte a külföldi magyar rendtartomány gazdasági ügyeit, eközben megszervezte a felszabadulás után újjászerveződő magyar rendtartomány indulásának alapfeltételeit. Másik feladata volt kezdettől fogva a teológia tanítása. 1969-ben a kanadai Ottawában megszerezte a doktorátust. Hittudományi működésében főleg a szentségtan érdekelte, amiről több műve tanúskodik. Mindezek mellett vasár- és ünnepnapokon lelkipásztori munkát végzett a környező plébániákon. Igazi közösségi szerzetes volt, s hallgatói is megérezték benne az igazi embert és papot. 1991 óta a Parkinson-kór tünetei jelentkeztek nála, majd prosztata- és veserákkal operálták. 1994-ben költözött haza Mo.-ra. A budai rendházban lakott és a közösség legnépszerűbb tagja lett szelídsége, jó humora és megértő szíve miatt. 1999 elején egészsége annyira megromlott, hogy a rendházban már nem lehetett kellőképpen gondoskodni róla. Ekkor Margit húga kérte, hogy engedjék el hozzá Pécsre, ő majd gondoskodik róla. Ezt meg is tette nagy önfeláldozással bátyja 2006-ban bekövetkezett haláláig. Pécsett temették el a jezsuiták sírboltjában.

1582–5 között a Provincia Germania Superior, 1586–9 között pedig az osztrák jezsuita provincia tartományfőnöke.

Középiskolai tanulmányait Nagyszombatban, a noviciátust pedig Trencsénben végezte 1666–8-ban. A következő három évben Nagyszombatban tanult bölcseletet. Utána egy-egy évig Trencsénben és Lőcsén grammatikát tanított. 1675–9-ben Bécsben teológiát tanult. Egy év lőcsei tanítás után Judenburgban végezte a harmadik próbaévet, majd egy-egy évig Kassán, Győrben és Zágrábban retorikát tanított. 1685–6-ban Lipótváron szlovák hitszónok, a következő két évben Pozsonyban gazdasági főnök volt. 1689–1703-ban Turócon házfőnökként, utána haláláig Lőcsén rektorként működött.

A középiskolát szülővárosában, a kétéves próbaidőt Trencsénben végezte, majd egy évig Kolozsváron grammatikát tanított. Nagyszombatban volt bölcsészhallgató 1761–4-ben. Utána ugyanott, Pozsonyban és Pécsett tanított középiskolában. A teológiát 1768–71-ben Bécsben végezte. 1770-ben szentelték pappá. A Társaság feloszlatásakor Nagyszombatban volt internátusi felügyelő. Az esztergomi egyházmegyébe került. 1783-ban kanonok lett Pozsonyban, 1795-ben Esztergomban, 1805. január 5-én rosoni címzetes püspök. 1806-tól a Központi Papnevelő Intézet és a pesti egyetemen a teológiai kar igazgatójaként működött.

1926–8 között Érden volt novícius, 1929–30 között Szegeden filozófiát tanult. 1931-ben a pécsi Pius Gimnáziumban magyar és latin nyelvet, természetrajzot tanított; 1932–3 között Szegeden teológiát tanult. 1934-ben Nagykapornakon plébánoshelyettes, hittantanár volt az elemi iskolában, a Mária-kongregáció prézese; 1935-ben St. Andräban töltötte a terciát. 1936–8 között Szegeden az államvizsgára készült. 1939–48 között a pécsi Pius Gimnáziumban latin és francia nyelvet oktatott, majd lelkész volt és misszionárius. Zalaegerszegen egy népmisszió alkalmával letartóztatták, de egy hét múlva szabadon engedték. A szétszóratásban sok helyen kántorként kereste a kenyerét. A halál a miskolci kórházban érte.

Úgynevezett kisnovíciusként lépett be a Társaságba Nagyszombatban. Két év múlva Kalocsára került, ahol befejezte a még hiányzó négy év középiskolát. 1912–5-ben bölcseletet tanult Innsbruckban. Utána két évig Kalocsán tanított magyart és latint. A teológia első évét 1918-ban Innsbruckban, a következő kettőt a lengyelországi Stara Wieśben és a negyediket, már mint pap, Krakkóban végezte. 1922-ben a harmadik próbaévre Bécsbe került. Utána Bp.-en és Pécsett készült a középiskolai tanárságra. 1925-től az egyházi iskolák államosításáig 1948-ban Pécsett (1937–8-ban Kalocsán) főleg latin és görög nyelvet tanított köztiszteletben álló tanárként. Miután már nem taníthatott, lelkipásztori munkába került. Hívei rövid időn belül megszerették. Neki azonban hatvanévesen külföldre kellett távoznia, hogy odamenekült fiatal rendtársait a latin és a görög nyelvben segítse. Így, amíg azok az észak-olaszországi Chieriben és a belgiumi Leuvenben együtt voltak, ő is velük lakott 1954-ig. Utána Linzbe került kisegítő latin- és görögtanárnak 1957-ig, majd az innsbrucki nemzetközi szemináriumban, a Canisianumban volt könyvtáros haláláig.

Újoncéveit Trencsénben végezte (1696–8), a bölcseletet pedig Kassán 1698–1701-ben. Utána Eperjesen és Szatmárnémetiben tanított. 1705–7 között Nagyszombatban, majd Bécsben tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1709-ben. A harmadik próbaév után két évig Gyulafehérváron, utána Kolozsváron tanított haláláig. Művét a kolozsvári akadémia alapítóiról halála után tanítványai adták ki.

Rendi újoncéveit Bécsben töltötte 1661–3 között. 1664-ben Leobenben logikát, a következő két évben Grazban a bölcselet többi részét tanulta. Utána Kassán és Nagyszombatban tanított. A teológiát 1669–73-ban Grazban és Nagyszombatban végezte, ahol utolsó évében pappá szentelték. A harmadik probáció után Grazban a humaniorát tanította, amikor elhagyta a rendet 1676. augusztus 12-én. A következő évben esztergomi kanonok, később érseki helynök lett Nagyszombatban, majd címzetes boszniai püspökként halt meg ugyanott.

Rendi képzésének egy részét magyar főiskolákon kapta. A bécsi kétéves próbaidő után Győrben végezte a tanárképzőt, majd Kassán az akkor már kétéves bölcseleti kurzust 1760–1-ben. Utána egy évig szentírási görögöt és hébert, majd matematikát tanult Nagyszombatban. A magisztérium alatt Kremsben tanárkodott. A teológiát 1767–71-ben Bécsben végezte. 1769-ben szentelték pappá. 1772-ben a harmadik próbaévet Judenburgban végezte. Egy évig még Grazban humaniorát tanított, amikor a rendet feloszlatták. Világi pappá lett, s van adatunk róla, hogy a fiatal Joseph von Bergen nevelője volt.

1766-ban Trencsénben kezdte meg szerzetesi életét. A kétéves próbaidő után Győrben elvégezte a tanárképzőt. A bölcseletet Kassán tanulta 1769–71-ben. Budán középiskolában tanított, amikor a rendet feloszlatták. Világi papként először Pécsett volt gimnáziumi tanár. 1796-tól haláláig a pesti egyetem hitszónoka volt.

Nagyszombatból bölcseleti magiszterként lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő után Pécsett és Komáromban tanított. A teológiai tanulmányokra Nagyszombatba került kétéves kurzusra 1739–40-ben, ahol pappá szentelték. A harmadik próbaévet Besztercebányán végezte. Először tizenhat évig volt lelkipásztor Szepeskáptalanon, majd két-két évig Zsolnán és Turócon.

Szerzetesi képzésének első fele Bp.-en folyt. Novícius és egy évig retorikus volt a Manrézában. 1938–40-ben bölcseletet tanult a Mária utcai rendházban. Utána Pécsett egy, Kalocsán két évig tanított. A teológiát Szegeden végezte. Ott szentelték pappá 1946-ban. A bp.-i harmadik próbaév után Szegedről kiindulva szórványmisszióban dolgozott. Galambokon letartóztatták, és Orosházára vitték, ahol nagyon megverték, majd Szolnokról hazaengedték. Bp.-en 1949-ben létrejött egy lelkipásztori továbbképző kurzus P. Dombi József vezetésével, melyen öt társával Bálint is részt vett. A tervezett két évből csak egy lett. A szerzetesrendek feloszlatása után másfél évig Hejcén tanított a szemináriumban. Utána kántorrá képezte ki magát, és különböző helyeken dolgozott. Közben nyolc évig a váci egyházmegye szociális otthonában volt házi munkás. 1964. december 8-án elfogták mint egy jezsuita államellenes összeesküvés résztvevőjét. A per „Rózsa-összeesküvés” vagy „Szolidaritás-per” néven ismeretes, mert az elfogottak egy része az 1949-es föntebb említett lelkipásztori kurzus résztvevője volt. Bálintot öt évre ítélték, amit később harmadoltak, s három év négy hónap után 1968. április 11-én szabadult. Előbb kertész lett Pannonhalmán, majd kántorként működött Bp.-en, Turán és Rátkán. 1978-ban ment nyugdíjba. 1979–81-ben római tanulmányútra mehetett, előkészületként a leányfalui lelkigyakorlatos házban való közreműködéshez. 1990-től aktívan részt vett a KALOT újjászervezésében, és írói tevékenységet fejtett ki. A rendtartomány újrainduló szabad működésében Szegeden, Tahiban, 2002-től pedig Pilisvörösvárról komoly lelkipásztori munkát végzett.

1941–4 között a zugligeti Manrézában skolasztikus novícius és retorikus volt. 1945–6-ban Szegeden kezdte meg filozófiatanulmányait, majd a következő évben Rómában fejezte be. Utána St. Blasienben töltötte a magiszteri évét. A teológiát Maastrichtben kezdte el 1950-ben, majd Enghienben folytatta. 1955-ben a terciát Paray-le-Monialban végezte. 1956–64 között Münchenben doktorált, közben a Szent Mihály-templomban végzett lelkipásztori munkát. Ezután habilitálni próbált, közben 1965–7 között Garmisch-Partenkirchenben, 1968–9-ben Birkensteinben, 1970–5 között pedig Bochumban volt lelkipásztor. Habilitációját nem tudta befejezni, 1976-ban Baden-Badenban, 1977-ben pedig Bregenzben hittant tanított. 1978–88 között különböző német plébániákon kisegítő lelkészként működött, 1989-től a müncheni Alt Peter-templomban tevékenykedett. 2005-ben megrendült egészségi állapota miatt az unterhaschingi jezsuita betegotthonba került.

Valószínűleg végzett bölcsészként lépett be a Társaságba, és már a második próbaévben 1649–51 folyamán Pozsonyban tanított. Egy év győri tanárkodás után 1653–7 között Nagyszombatban teológiát tanult. Utána Pozsonyban volt házgondnok egy évig, amit a harmadik próbaév követett. Egész életében lelkipásztori munkát végzett váltakozva nagyobb kollégiumokban, mint Kassa, Ungvár, Lőcse és Pozsony, missziós állomásokkal a hódoltsági Veszprémben 1666–8-ban vagy a rozsnyói missziósállomáson 1677–83 között, majd 1687-ben. A pozsonyi kollégiumban fejezte be életét.

Mielőtt belépett a Társaságba, 1698-ban Kassán befejezte a bölcseleti tanulmányokat. A kétéves próbaidőt Trencsénben töltötte. Utána magiszterként Gyöngyösön, Egerben és Kassán tanított. A teológiát Bécsben végezte 1704–8-ban, ahol az utolsó évben pappá szentelték. A harmadik próbaévet Linzben végezte. 1709 végén Kolozsvárra került magyar népmisszionáriusnak, ahol Kisselyk várában beteg katonákat ápolt, s maga is pestisben halt meg.

Az 1762-es katalógus szerint huszonhat éves korában mint „candidatus theologus” Kassáról lépett be a Társaságba. A próbaidőt Trencsénben végezte. Utána két évig Besztercebányán tanított. 1767–70 között Kassán tanult teológiát, majd elvégezte Besztercebányán a harmadik próbaévet. Egy évig tanított Zsolnán, ahonnan Kassára került szlovák katekistának, majd Ungváron tanított, amikor a rendet feloszlatták. Továbbra is ott maradt. 1796-ban Besztercebányára került, ahol a gimnázium igazgatójaként halt meg. Iskoladrámáinak kéziratát (Opera poetica) a gimnázium könyvtárában őrizték.

Bölcseleti tanulmányait Kolozsváron végezte, majd 1729-ben belépett a trencséni újoncházba. A kétéves próbaidő után Kolozsváron, Ungváron és Pécsett tanított. A teológiát Kassán végezte 1729–32 között. Ott szentelték pappá 1731-ben. Egy évig Varasdon volt hitszónok, majd Besztercebányán elvégezte a harmadik próbaévet. 1735–7-ben Kassán bölcseletet tanított. Utána Kolozsváron egy, Székelyudvarhelyen két évig volt internátusi vezető. 1741–6 között Fogarasban a görögkatolikus püspök teológusaként, majd 1747-től haláláig Marosvásárhelyen házfőnökként és plébánosként működött.

1656-ban lépett be a Társaságba, 1658–60 között Grazban végezte a filozófiai és 1665–6 között Nagyszombatban a teológiai tanulmányokat. Első állomáshelyei voltak a lelkipásztori munkában Veszprém, Győr és Gyöngyös. 1673-ban Andocson volt először a hódoltsági misszióban. Utána Sopronban egy évig volt hitszónok, Gyöngyösön tanított és lelkipásztori feladatokat látott el. 1678–9-ben Rozsnyón tevékenykedett népmisszionáriusként. 1680-ban újra a hódoltsági misszióba került, ahol 1682–6 között Hetvenyben volt misszionárius. Pécsett halt meg 1687-ben.

A középiskolát Győrben végezte. 1761–3 között Trencsénben volt novícius, majd egy évet Egerben tanított. 1764–6-ban Kassán volt bölcsészhallgató. Utána Kolozsváron, Egerben, Sopronban és Budán tanított. 1771-től Bécsben tanult teológiát; amikor a Társaságot feloszlatták, világi pappá és Győrben gimnáziumi tanárrá, később ugyanott kanonokká lett. Nagy könyvtára volt, melyet nyilvános használatra hagyományozott.

1928–33 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát, valamint befejezte középiskolai tanulmányait. 1934–7 között Bp.-en és Szegeden végezte a filozófiát, mellette segítette a missziós központ munkáját. 1939-ben Innsbruckban kezdte meg teológiai tanulmányait, amelyeket Leuvenben folytatott és Rómában fejezett be. 1943-tól szintén Rómában Szentírást tanult a Biblicumban; 1944-ben Szegeden elvégezte a terciát, majd visszament Rómába. 1949-től a kolumbiai Bogotában a Szentírás professzora. 1953–5 között ismét Rómában tartózkodott, megszerezte doktorátusát. 1956-ban Venezuelába küldték, ahol először Meridában tanított angolt, filozófiát és geológiát, majd 1960–1-ben Maracaibóban szolgált; rövid chilei missziós év következett Valparaisóban 1962-ben. 1963-tól haláláig Caracasban élt, ahol angol és franciat nyelvet, valamint történelmet oktatott.

Már elvégezte Bécsben a logikát, amikor belépett a Társaságba. Trencsénben volt novícius és Leobenben tanárképzős. 1744–1746-ban Grazban folytatta bölcseleti tanulmányait. Utána Leobenben, Kremsben és Bécsújhelyen tanított. Grazban matematikát és teológiát tanult 1750–4-ben. Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. Steyrben, Bécsben, Kremsben és Linzben volt lelkipásztori munkában. 1763–7-ben Besztecebányán, 1768–72-ben Budán volt német hitszónok és lelkigyakorlat-vezető. A Társaság feloszlatása Steyrben érte.

Tizenöt éves korában Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után az ausztriai St. Andräban és Nagyszombatban fejezte be középiskolai tanulmányait. 1900–3-ban Pozsonyban tanult bölcseletet, ezután Kalocsán volt tanár. A teológiát 1906–10-ben Innsbruckban végezte, itt szentelték pappá 1909-ben. 1911-ben Bp.-re került, igazi apostoli működésének központjába. Ezt csak a harmadik próbaévvel Canterburyben (1914) és római tartózkodással (1923–6) szakította meg, ahová valószínűleg politikai okokból kellett mennie mint a Mária-kongregációk központi titkárának a rendfőnökségen. Elsőrangú szónok, nagy szervező és igen termékeny író volt. Kb. 10 ezer beszédet és előadást tartott. Működését Bp.-en apologetikus beszédsorozataival kezdte az akkor uralkodó liberális-szabadkőműves közvéleménnyel szemben. Nagy szervezőképességével új apostoli életet adott az Urak és az Egyetemisták Mária-kongregációinak. Folyóiratuk, melyet ő szerkesztett, elérte a tízezres példányszámot. 1915-ben megalapította és haláláig szerkesztette a Magyar Kultúra című havi folyóiratot, mely vallásos szellemével, magas nívójú kultúrájával és az egyházat védő beállításával a 20. század első felének keresztény megújulását nagyban előmozdította. Ennek szolgálatában állt az általa szerkesztett négykötetes Katolikus Lexikon is (Bp., 1931–3). Másokkal együttműködve megalapította a Központi Sajtóvállalatot, melynek két katolikus szellemű napilapja lett. Pártolta és előmozdította az egyesületet a szükségkápolnák megnyitására a fővárosban, hogy valahogy pótolják a nagy templomhiányt. Gondja volt a külföldi magyarság sorsára is. Missziós útjain végiglátogatta a magyar kivándorlók észak- és dél-amerikai központjait. Szervezőképességének koronája volt az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítése és megvalósítása Bp.-en. Nagyon termékeny író volt. Halála után harminc kötetben adták ki a II. világháború alatt összegyűjtött munkáit (1941–4). Halála évében jelent meg a Világhódító kereszténység című műve, mely legjobban jellemzi apostoli működésének lelkiségét és szellemét.

A kalocsai jezsuita gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 1935–8 között a zugligeti Manrézában novícius, majd retorikus. 1939-ben Bp.-en kezdte meg filozófiai tanulmányait, amelyeket a következő két évben Kassán folytatott. 1942–3 között Kalocsán szakaszfelügyelő, 1944–7 között Szegeden teológiát tanult. 1948-ban a Manrézában töltötte a terciát. 1949–50 között Szegeden lelkész és misszionárius, szemináriumi előadó volt. A szétszóratásban először Zsámbokon kántor, majd 1951–2-ben Bábonmegyeren lelkész. 1952–75 között sok helyen falusi kántor; 1975–6-ban nyugdíjasként lelkipásztori kisegítő.

Újoncéveit Bécsben végezte, majd egy-egy évig grammatikát tanított Győrben és Pozsonyban. 1655–7 között Bécsben bölcseletet tanult. 1658-ban Nagyszombatban grammatikát tanított, majd elvégezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1662-ben. Képzését 1664-ben a harmadik próbaévvel fejezte be. 1665-től Nagyszombatban internátusvezető volt. 1666-tól Kassán hat évig bölcseletet és kazuisztikát, 1673-tól Nagyszombatban Szentírást tanított és szemináriumi régens volt. Utolsó éveiben 1676–80 között Kassán, 1681–4-ben Nagyszombatban rektorként működött.

1597-ben Gyulafehérváron grammatikát tanított, 1598–1601-ben Kolozsváron bölcseletet tanult és tanított, 1602–3-ban Grazban végzett teológiát. Vágsellyén volt misszionárius és Kolozsváron halt meg.

A középiskolát szülővárosában, Kalocsán végezte. Nagyszombatban volt novícius, majd két évig az ausztriai St. Andräban tanult. 1870–3 között Kalocsán grammatikát tanított. A hároméves bölcseleti kurzust Pozsonyban végezte, a teológia első két évét 1877–8-ban Innsbruckban, a harmadikat Leuvenben és a negyediket Pozsonyban privát tanulta. 1879-ben szentelték pappá. 1882-ben St. Andräban volt a harmadik probációban. Két év kalocsai tanárkodás után 1884–9-ben Bécsben a tartományfőnök helyettese volt. 1890-től haláláig – egy év megszakítással 1904-ben Nagyszombatban mint magyar hitszónok – Kalocsán tanított főleg latint és görögöt. Néhány vallásos tárgyú könyvet írt.

Az Egyesült Államokban született, 1934–7 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát. 1938–9-ben Bp.-en, 1940-ben Kassán tanult filozófiát. 1941-ben a pécsi Pius Gimnáziumban volt szakaszfelügyelő. 1942–4 között Szegeden teológiát tanult. 1946-ban a Manrézában végezte a terciát. 1947–8-ban Nagykapornakon plébánoshelyettes, hitoktató és német nyelvtanár volt, majd 1949-ben a Manrézában igazgatóhelyettes, lelkész. 1950-ben Kaposváron gazdasági vezetőhelyettes, lelki felügyelő. A szétszóratásban először egy évig Pécsett lelkész, majd 1951-től Egerágon harangozó és kisegítő. 1953-ban Pécsett, majd Kaposváron fizikai munkás, 1954-ben Újszászra került mint kántor és kisegítő lelkész. 1959-től hasonló beosztásban dolgozik Farmoson. 1972-ben Lászlófalvára került, majd 1978-tól mint nyugdíjas a dunaújvárosi plébánián volt kisegítő lelkész.

A középiskolát Gyöngyösön, az újoncidőt 1675–6-ban Trencsénben, a tanárképzőt Leobenben végezte. A bölcseletet Grazban tanulta 1678–80-ban. Utána az erdélyi misszióba került és Kolozsváron tanított. A teológia elvégzésére újra Grazba helyezték (1685–8). Ott szentelték pappá 1688-ban. A harmadik probációban Judenburgban volt. 1690–2 között Gyulafehérváron volt házfőnök és hitszónok. 1703–9-ben Pesten prédikált és 1706-tól házfőnök is volt. 1710-től haláláig Nagyszombatban volt keresett hitszónok, szemináriumi igazgató és lelkipásztor. Erdélyi működése alatt megtanult románul, hogy minél hatásosabban tudjon dolgozni az ortodoxok Rómával való egyesítésén. Ez irányú működésében követte a Firenzei Zsinat és a Hitterjesztés Kongregáció irányelveit. Lipót császár azt tartotta, hogy az egyesüléssel nemcsak a hitbeli, hanem a társadalmi egyenlőség is együtt jár ugyanazokkal a jogokkal és kötelességekkel. Baranyai a kilencvenes években folytatta tárgyalásait Teofilus gyulafehérvári ortodox püspökkel, majd annak halála után utódával, Atanáziosz Anghellel. A bécsi udvarnak azonban nehézségei voltak az utóbbival, melyeket Baranyinak sikerült eloszlatnia. Az egyesülés 1698-ban jött létre. Ettől kezdve Baranyi 1702-ig az egyesült püspök teológusa volt. Utolsó erdélyi évében kiadott egy katekizmust a román hívek számára anyanyelvükön. Életének utolsó évtizedében sikerült megszereznie a szemedrai püspök, Jani Ferenc alapítványát az egyesült erdélyi görög egyházmegye szemináriuma létrehozására a papság nevelésére.

A rendbe való belépése előtt Grazban két évig bölcseletet tanult. Az újoncidőt Bécsben töltötte. Laibachban a vendégek és a szegény tanulók gondnoka volt. 1687–9-ben Grazban bölcseleti tanulmányait egészítette ki. Utána Bécsben és Nagyszombatban tanított. A teológiát 1693–6-ban Bécsben végezte. Ott szentelték pappá 1696-ban. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte. 1698–1702 között Esztergomban német hitszónok és lelkipásztor, utána Selmecbányán házfőnök volt. 1705-ben halt meg Bécsben.

Harmincnégy éves korában mint püspöki jelvényekkel felruházott apát és váci kanonok 1618-ban lépett be Trencsénben a Társaságba. 1720–30 között Budán volt hitszónok és lelkipásztor. Ebben a munkakörben került Szatmárnémetibe, ahol rövidesen meghalt. Magyar nyelvű műve több kiadást ért meg.

A középiskolát Székelyudvarhelyen, az újoncidőt Trencsénben, a tanárképzőt Szakolcán végezte. Utána Székesfehérváron tanította a grammatikát. A bölcseleti tanulmányokra Nagyszombatba került 1761–3-ban. Utána Kolozsváron és Egerben tanított, közben azonban egy év matematikát végzett Nagyszombatban. Kassán volt teológus 1766–70 között. Ott szentelték pappá 1769-ben. 1771-től egy-egy évet tanított középiskolában Varasdon és Nagybányán. A Társaság feloszlatása Besztercebányán érte a harmadik próbaévben. Mint világi pap először Komáromban tanított középiskolában, 1777-től pedig Kassán. Más költőkkel együtt itt adta ki a Magyar Muzeum című folyóiratot. 1799-ben barátjának, Pyber Benedeknek virti birtokára vonult vissza. Ott halt meg 1819-ben. Költészete a Társaság feloszlatásában érett be. Elégiáiban a fájdalom és a visszaemlékezés uralkodik. Az első magyar költők közé tartozott, aki megpróbálta a klasszikus versformákat a magyar nyelvben is alkalmazni. Ebben az iranyban dolgozott egy másik exjezsuita, Rájnis József és a piarista Révai Miklós is. Főleg a két jezsuita között robbant ki az ún. prozódiai vita. A nehézség abból adódott, hogy Baróti az erdélyi székely nyelvjárást, Rájnis pedig a nyugati határvidék nyelvét vette alapul. A vita évekig tartott, de megmutatta, hogy a magyar nyelv is alkalmas a klasszikus versformákra. Baróti ez irányú versei mellett műfordításai is (pl. Vergiliustól és a jezsuita Jacques Vanière-től) nagy befolyást gyakoroltak a magyar költészetre, mely a 19. században teljesedett ki Berzsenyi Dániel és Vörösmarty Mihály műveiben.

Nagyszombatban járt gimnáziumba. Kétéves próbaidejét Trencsénben töltötte. A tanárképzőt Szakolcán végezte. 1742–4-ben Kassán volt bölcsészhallgató. A következő négy évben Egerben, utána Nagyszombatban tanított grammatikát. 1750–3-ban Grazban teológiát tanult. 1752-ben szentelték pappá. Egyévi gyöngyösi tanárkodás után 1755-ben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1756-tól haláláig Kassán tanította a bölcseleti tárgyakat, történelmet, szónoklattant, kontroverzteológiát és egyházjogot. Emellett magyar és szlovák hitszónok is volt. Nagyszombati tanárkodása idején két drámát adott elő: 1747-ben Simon Machabaeus, 1749-ben Moyses címmel. Mindkettő nyomtatásban is megjelent. Jelentős kétkötetes kéziratgyűjteménye, melyben 22 latin elégia és 36 magyar és latin nyelvű iskoladráma található.

Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Kora ifjúságától kezdve szerzetespap szeretett volna lenni. Az érettségi után előbb a cisztercieknél, majd a bencéseknél jelentkezett. Végül a jezsuiták vették fel. 1932–4 között a zugligeti Manrézában skolasztikus novícius, majd a következő évben retorikus. 1935–8 között Bp.-en filozófiahallgató. 1938–42 között Szegeden teológiát tanult, 1943-ban ugyanitt végezte a terciát is. 1944–50-ig Szatmárnémetiben volt lelkész. 1950–6 között a szamosújvári ferences rendházba internálták, majd kiutasították Mo.-ra. Először Vonyarcvashegyen dolgozott éjjeliőrként, majd 1959–64 között a hejcei szociális otthonban kertész és szerelő. 1963-tól a pannonhalmi szociális otthonban élt, 1968-ig mint kertész, majd haláláig nyugdíjas gondozott. Élete alkonyán a trappista rendbe való átlépésen gondolkodott.

A belgiumi Zichemben született. Iskolai tanulmányait Testeltben és Aarschotban végezte. 1815-ben a mecheleni szemináriumba lépett be, ahol 1819-ben pappá szentelték. Néhány hónapi lelkipásztori munka után Ukkelben, még abban az évben a németországi Hildesheimben lépett be a Társaságba. A próbaidő után két évig még teológiát és szentírástant tanult. 1823–6 között a hildesheimi egyházmegyei szemináriumban kánonjogot tanított és a növendékek lelkiatyja volt.,
1825-ben az anhalt-kötheni hercegi pár áttért a katolikus vallásra, ami nagy feltűnést keltett, mert a hercegnő III. Frigyes porosz királynak volt a testvére. A következő évben Beckx a hercegi pár gyóntatója és a kis kötheni rezidencia házfőnöke lett. 1830-ban a kötheni herceg váratlanul meghalt. Özvegye Bécsbe költözött, és magával vitte gyóntatóját is. Beckx ott híres szónokká lett, és aktívan részt vett jezsuita intézmények alapításában Grazban, Innsbruckban, Linzben és Veronában. 1847-ben az osztrák rendtartomány választottjaként vett részt a prokurátorok nagygyűlésén. A következő évben, a hercegnő halála után, vissza kellett térnie Belgiumba, ahol a tartományfőnök titkára és a leuveni teológiai főiskola rektora lett. 1852-ben újra Bécsbe került, ahol elérte a dekrétum visszavonását, mely tiltotta az osztrák birodalom területén a jezsuita iskolák létesítését. 1852 őszén osztrák tartományfőnök lett, és mint ilyen vett részt a következő, új rendfőnököt választó nagygyűlésen, amely 1853. június 22-én kezdte el munkáját. A július 2-i első választásnál az ötvenegy szavazatból huszonhéttel ő lett a rendfőnök. A tizenegy dekrétum közül a fontosabbak a következők voltak: 1. A Társaság védelme a támadások ellen. 2. Okosság és ítélőképesség a folyóiratok olvasásánál. 6. A népmisszionáriusok alaposabb képzése. 7. A kollégiumokban lehetőleg egy tanárnak kell tanítania az összes tantárgyat. A tartományfőnököknek kell gondoskodniuk a megfelelő tankönyvek kiadásáról. 8. A bölcseleti tanulmányok időtartama három év. 9. Csak a generális engedélyével lehet kereskedelmet tanítani. 10. A jezsuita püspököknek szavazati joguk a nagygyűlésen. 11. Létrehozzák az angol asszisztenciát.
A Társaság visszaállításakor a rendi kormányzat székhelye Róma volt. 1870-ben, az olasz állam megalakulásakor, a Firenze melletti Fiesoléba kellett költöznie, ahonnan csak 1895-ben térhetett vissza ismét Rómába. A rend betiltása egyes országokban tovább folyt: 1854-ben és 1868-ban Spanyolországban, 1859–60-ban Nápolyban, Szicíliában és Közép-Olaszországban, 1872-ben Németországban, 1873-ban Rómában és 1880-ban Franciaországban. Mindennek ellenére a Társaság létszáma az 1853-as 5209-ről 1887-re 12 707-re emelkedett.
Kormányzása módszerében fontos szerepet játszottak levelei, amelyeket az egész Társasághoz vagy csak a tartományfőnökökhöz intézett, összesen tizennégyet. Jól megszerkesztett levelek voltak, gyakran eredetiek, tele praktikus megjegyzésekkel. Soha nem feledkezett meg az éppen szétszóratásban élő rendtársakról. Például második levele Szent Ignác szelleméről felhívja a figyelmet okosságára, de megengedi, hogy a Társaság apostoli céljainak megfelelően szabadjon változtatni, de az ő szellemében. Talán legszebb levelét Fiesoléból írta 1871. november 1-jén, amelynek témája: hogyan kell viselkednünk az egyház és a Társaság üldöztetésekor. 12. levelében apostoli lelkületet követel főleg a szegények, a fiatalok és azok iránt, akik minden kapcsolatot feladtak az egyházzal. Feltűnő, hogy alig említi a szeplőtelen fogantatást, a pápa tévedhetetlenségét és primátusát.
A tanulmányi rendben tekintetbe veszi a tudomány fejlődését. A bölcseletben az első év anyaga: a logika, az általános metafizika és a matematika elemei; a másodiké a speciális metafizika, valamint a fizika második és harmadik része; a harmadiké a metafizika speciális problémái és az etika. Az etika egyes tételeiben Kant, Rousseau, a szocializmus és a kommunizmus tanait kell megcáfolni. A speciális metafizikában az ismeretelméletnél és az ideák keletkezésénél szintén Kant az ellenfél. Az egyház és az állam viszonyáról szabad tárgyalni, de az egyház világi hatalmáról nem. A vallásszabadság témájánál ajánlja a mérsékletet és a bölcsességet. A tanulmányi rendhez hozzáfűz nyolcvanegy tételt, melyek tárgyalását kerülni kell.
P. Beckx 1872. január 1-jén az egész Társaságot felajánlotta Jézus Szentséges Szívének. Kormányzása alatt a külmissziók jelentős fejlődésnek indultak. Ennek két fő oka volt. Egyik, hogy a gyakori üldözések Európában több jezsuitát tettek szabaddá a missziós munkára, a másik a hivatások nagy száma. Kuba, Kolumbia, a Fülöp-szigetek az első nagy állomással a leprás betegek számára, Madagaszkár, Zambezi és XIII. Leó pápa kérésére Örményország. 1858-ban nyílt meg Rómában a Latin-Amerikai Kollégium, Avignonban az első apostoli iskola missziós hivatások számára. 1873-ban megjelent az első missziós folyóirat, a német „Katolikus Missziók”.
Ezekre az évtizedekre esik számos más ismert jezsuita folyóirat indulása is. Az elsők közé tartozott még 1850-ben az olasz Civiltà Cattolica IX. Piusz pápa támogatásával és P. Roothaan csekély szimpátiájával. P. Beckx kormányzása alatt jelent meg 1864-ben a The Month Angliában; 1865-ben az Études Franciaországban és a Stimmen aus Maria Laach (később Stimmen der Zeit) Németországban; 1868-ban a Studiën Hollandiában; 1873-ban a The Irish Monthly Írországban; 1884-ben a Przegląd Powszechny Lengyelországban; a természettudományos ismertető folyóirat, az Annales de la Société scientifique de Bruxelles 1875-ben, és Innsbruckban a Zeitschrift für katholische Theologie 1877-ben, két évvel azután, hogy az ottani egyetem teológiai kara újra jezsuita vezetés alá került. 1882-től jelent meg Belgiumban az Analecta Bollandiana, valamint 1870–90 között a németországi Maria Laachban a Collectio Lacensis Conciliorum. Itt kell még megemlítenünk, hogy 1864-ben a belgiumi Drongenban nyílt meg az első lelkigyakorlatos ház.
Beckx kormányzása alatt ádáz küzdelem folyt az ultramontanizmus és a liberalizmus között, aminek súlyos következményei voltak a Társaság életére is. A fő vád a rend ellen az volt, hogy vallási egyeduralmat (klerikális teokráciát) akar létrehozni, s e támadásban a Civiltà Cattolica egyes cikkeire hivatkoztak. Nem tagadható, hogy ezek a Vatikán és talán IX. Piusz pápa befolyására vezethetők vissza. A lapban 1859-től a Pápai Állam védelme, 1864-ben a „Syllabus” és 1870-ben a pápai egyeduralom voltak a vitatott témák. Ezek következményeként a rendfőnökségnek el kellett hagynia Rómát, és Fiesoléba, Firenze közelébe kellett költöznie. Otto von Bismarck német kancellár kultúrharcában kitiltották a jezsuitákat Németországból, és Franciaországot is újra el kellett hagyniuk. P. Beckx, amit csak tudott, megtett az üldözöttek védelmében. Az I. Vatikáni Zsinaton a hét jelen levő jezsuita püspökkel és személyes teológusával, P. Victor de Buckkal mindent elkövetett a béke fenntartására.
A prokurátorok háromévenként tartandó kongregációiból csak ötöt tudtak megtartani a zavaros olaszországi helyzet miatt. 1883. szeptember 16. és október 23. között Rómában zajlott a XXIII. általános nagygyűlés, amelyen a rendfőnök magas kora miatt már az első szavazattal vikáriussá választották utódlási joggal a svájci Anton Anderledyt. A dekrétumok között megemlíthetjük a reakciót a katolikus liberalizmusra. A teológiában Szent Tamás tanait tették kötelezővé; ajánlották az apostoli iskolákat és a prokurátorok háromévenként tartandó kongregációit.
P. Beckx 1853-ban létrehozta az angol asszisztenciát. Újabb rendtartományok alakultak: Írország (1860), Missouri, Champagne, Aragónia, Kasztília (1863), osztrák–magyar (1871), Toledo, Portugália (1880); missziók az Egyesült Államokban és Kanadában.
1883-tól a rendfőnöki teendőket szűkítette a XXIII. rendi nagygyűlés és XIII. Leó pápa. Beckx a következő évben visszatért Rómába az újoncházba, ahol 1887. március 4-én meghalt. Harmincnégy évig kormányozta a Jézus Társaságát. Bár szegény sorból származott, magabiztosan mozgott korának nagyjai között. Kormányzási idejének zavaros évei alatt hirdették ki a Szeplőtelen Fogantatás, a pápai hatalom és a tévedhetetlenség dogmáit. Tény azonban, hogy ezekért a Társaságnak is nagy árat kellett fizetnie. A gyakori üldözéseket és tilalmakat a különböző országokban nem lehet pozitívan értelmezni. A visszaállított Társaság örökölte a 18. századbeli gyűlöletet a gallikánok, a janzenisták, az enciklopedisták és a szabadelvűek részéről, elég Hugues-Félicité Robert de Lamennais-ra gondolni Franciaországban, Vincenzo Giobertira Itáliában és Ignaz von Döllingerre Németországban. P. Beckx hosszú kormányzása a Társaság életében minden nehézség ellenére pozitív volt.

Varasdról Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben végezte a tanárképzőt. 1746–8-ban Bécsben tanulta a bölcseletet. 1749-től Varasdon és Zágrábban tanított. 1752–5-ben Nagyszombatban volt teológus. 1755-ben szentelték pappá. 1763-ban teológiai doktorrá avatták. Képzését 1757-ben Besztercebányán fejezte be a harmadik próbaévvel. 1758-tól első munkahelyén, Zágrábban a kétéves kurzuson filozófiatanár volt, majd két évig kontroverzteológiát tanított. Nagyszombatban a profán és az egyháztörténelem tanára volt két évig. Zágrábban ugyancsak két évig teológiát tanított, majd ugyanazt hat évig oktatta Győrben. 1772-ben Zágrábban iskolaigazgatóként és könyvtárosként működött. A Társaság feloszlatása után zágrábi kanonok és a bécsi horvát kollégium igazgatója lett. A szeminaristákkal két színdarabot adatott elő.

Nagyszombatban bölcseletből magiszteri fokot ért el, ott volt teológus. Papként lépett be Trencsénben a Társaságba. 1706-ban a bécsi Pázmáneumban volt felügyelő. 1708–11 között Pozsonyban, Kőszegen és Győrben középiskolában tanított. Egy évig Szakolcán, majd két évig Pozsonyban végzett lelkipásztori munkát. 1715–6-ban Kassán bölcseletet tanított. Egy évig Eperjesen volt hitszónok. 1718–23-ban Lőcsén, 1724–6-ig Trencsénben volt internátusi igazgató, majd egy évig Eperjesen házfőnök és plébános. Azután újra Trencsénbe került az internátus főnökeként, de rövidesen meghalt.

A kétéves brünni újoncidő után Bécsben kezdett tanítani, de rövidesen meghalt Turócon.

Győrben született, húszéves korában lépett be a Társaságba. Bölcseleti tanulmányait 1637–9-ben, a teológiát 1641–5-ben Nagyszombatban, a harmadik próbaévet Judenburgban végezte. 1647-ben népmisszionárius volt, 1648-ban Győrben a ház anyagi ügyeit intézte. 1649–50-ben Pozsonyban a nyomdát vezette, majd Nagyszombatban újra misszionárius lett. 1653-ban Győrben, a következő két évben Vágsellyén lelkipásztor, majd 1655–6-ban Nagyszombatban népmisszionárius volt. Életének utolsó két évében Sopronban házi lelkiatyaként működött.

Szerzetesi életét 1630-ban kezdte a leobeni újoncházban. Onnan Grazba került a bölcseleti tanulmányokra 1632–4 között. Egy-egy évig Nagyszombatban és Homonnán tanított középiskolában. A teológiát szintén Grazban végezte 1637–40 között. Első működési helye Erdélyben, Kolozsmonostoron volt 1642–4-ben hitszónoki minőségben. Neve azonban főleg a moldvai jezsuita misszióval van összefüggésben. Moldva a 16–17. században ortodox vajdák alatt nagyrészt román lakosságú volt, de létezett egy számottevő katolikus kisebbség is, főleg magyarok és szászok. A vajda katolikus titkára a 16. század vége felé a lengyelországi nunciuson keresztül kért jezsuitákat a hívek gondozására, de ők a nyelvi nehézségek miatt nem tudtak dolgozni. 1644-ben indult egy újabb kísérlet Beke Pál vezetésével: az év júniusában három társával a moldvai fejedelemség magyar nyelvű lakosait misszionálta. Az év végén Bécsbe ment, hogy a tartományfőnöknek jelentést tegyen a helyzetről. A következő év nyarától újra ott misszionált. Első útjáról írt beszámolója alapján 1646-ban a rend három atyával és egy testvérrel egy kis missziót alapított, amelynek Beke lett az elöljárója. Jászvásáron iskolát is nyitott. Összeférhetetlen természetével azonban annyi nehézséget okozott, hogy a rendfőnök 1650-ben vissszahívta a magyar jezsuitákat, és lengyeleket küldött helyettük. 1651-ben Beke újra Bécsbe ment, de a tartományfőnök nem küldte vissza Moldvába. 1652-ben Ungváron lett magyar hitszónok és lelkipásztor. A következő évben a nagyszombati kollégium gondnokaként, majd latin és magyar hitszónokként működött. 1654-ben a rendből elbocsátották. További életéről nincs adatunk.

1941–8 között a zugligeti Manrézában volt először testvérnovícius, majd sekrestyés, ebédlős, portás és mosodás. 1948–50 között a kispesti rendház mindenese. A szétszóratás idején főként Bp.-en végzett fizikai munkát, kitanulta a gyógyszergyártó szakmát. A rend visszaállítása után, 1990–6 között a Radvány utcai rendházban volt házfőnök és gazdasági vezető. 1996-ban bevonult a pilisvörösvári idősek otthonába, majd 1997–2001 között Kispesten volt mindenes; 2002-ben egészségi állapota miatt újból Pilisvörösvárra került.

Eredetileg a csanádi egyházmegye címére szentelték pappá, de már a következő évben belépett a Társaságba. A Manrézában végezte a noviciátust, majd Bp.-en kezdte meg filozófiai tanulmányait, amelyeket Kassán fejezett be. 1941–3 között Rómában teológiai tudását frissítette fel. Hazatérve 1944–6 között Szegeden előbb filozófiát, majd teológiát tanított, utána a pesti templomban volt lelkész. 1948-tól az Egyesült Államokban élt, először St. Robert Hallban végezte el a terciát. 1949–53 között South Norwalkban a magyar emigránsok lelkésze. 1953-ban a torontói magyar plébánián volt plébános, 1954–6 között Clevelandben, majd 1957–8 között Buffalóban volt lelkész. 1959-ben a kanadai Hamiltonban lett házfőnök és plébános. 1960-ban Ausztráliába küldték, előbb Sydney-ben, utána egy évig Perthben volt magyar lelkész, majd 1963–70 között Werribee-ben, Melbourne közelében tanított filozófiát a szemináriumban. 1970-ben visszatért Európába, először Spittalban, majd Klagenfurtban volt magyar lelkész, közben a Délvidéken missziókat tartott. 1974–7 között ismét az Egyesült Államokban, Yonkersben lakott, s mint utazó misszionárius a magyarok között szolgált. 1978–81 között Torontóban volt segédlelkész. 1982-ben Hamiltonban plébánosként, majd 1983-tól haláláig ismét Torontóban lelkipásztorként tevékenykedett.

Jezsuita képzését 1942-ben kezdte a zugligeti Manrézában, a noviciátus elvégzése után 1946–8 között Szegeden filozófiát hallgatott. 1949-ben külföldre ment tanulmányai folytatása végett, St. Blasienben magiszterkedett egy évig, majd 1949–51 között a Mária-kongregációt vezette Münchenben. 1952–5 között Maastrichtban teológiát tanult. 1956-ban Japánba ment misszióba, előbb Jokoszukában, majd Tokióban tanulta a japán nyelvet. 1958–60 között Hirosimában volt skolasztikus miniszter, mellette latint és franciát tanított. 1960-ban átírták a japán provinciába. 1967–8 folyamán Innsbruckban doktorátust szerzett, mellette a Magyar Papi Egység című folyóirat szerkesztésében segédkezett. 1998-ban hazatért Mo.-ra. Szegeden tanított teológiát, majd 2000–5 között Hódmezővásárhelyen lelkész és lelkigyakorlat-vezető, utána áthelyezték Tahiba, ahol a Szív lelkiségi központban spirituális.

1928–31 között a zugligeti Manrézában elvégezte a noviciátust és a retorikát. 1932–4 között Szegeden filozófiát hallgatott. 1935–6-ban Kalocsán szakaszfelügyelő volt, 1937–40 között Szegeden teológiát tanult. 1942–3-ban Bp.-en német–francia szakos tanári diplomát szerzett. 1943-tól Szegeden lelkész, a Mária-kongregációk prézese volt. 1946-ban a Manrézában töltötte a terciát. 1947-ben Hódmezővásárhelyen lelki igazgató, hittantanár. 1948–50 között Pécsett hittantanár és a Mária-kongregációk prézese volt. A szétszóratás idején először Mezőkövesdre internálták, majd Kaposváron volt lelkész. 1950–89 között Pécsett volt kántor és kisegítő lelkipásztor. A rend visszaállítása után Pécsett lett lelkipásztor. 1996-ban a Radvány utcai rendház, majd 1997-től haláláig a pannonhalmi szociális otthon lakója.

A kétéves próbaidőt a morvaországi Brünnben végezte. Klagenfurtban retorikát tanult, Grazban pedig 1621–3-ban bölcseletet. A magisztériumban két évig Bécsben tanított, majd ugyanott 1626–9-ben teológiát tanult. 1629-ben szentelték pappá, utána egy évig Pozsonyban volt hitszónok. A harmadik próbaévet Eberndorfban végezte. 1632-től Győrben házfőnök, 1634–7-ben rektor, magyar–német hitszónok és gyóntató volt. 1638-ban Nagyszombatban élt, de csak név szerint jelezve. A következő évben a kassai misszióban dolgozott. 1641–4-ben Nagyszombatban rektor volt, majd néhány évig onnan népmisszionárius, 1647-ben Pápán. 1648-ban Grazban a Mária-kongregációt vezette, majd a következő évben Pozsonyban meghalt. A források szerint kiváló irodalmár volt, több művet is kiadott, ezekről azonban semmi ismeretünk nincs. Josaphat et Barlaam című színművét Nagyszombatban adták elő 1631-ben Pázmány Péter jelenlétében.

A belga Bellerus 1589-ben járt először Mo.-on. Már papként Vágsellyén tanított. Tanulmányai befejeztével 1600–5-ben Turócon volt hitszónok és gyóntató, majd Klagenfurtban működött lelkipásztorként haláláig.

1674-ben Nagyszombatban magiszteri fokot ért el bölcseletből; 1682-ben világi papként innen lépett a Társaságba. A bécsi próbaidő után 1684-ben Győrben, a következőben Nagyszombatban középiskolában tanított. 1686–7-ben Győrben volt lelkipásztor és misszionárius. A következő évben Sárospatakon házfőnökként működött. Utána két évig Egerben, majd négy évig Komáromban volt hitszónok. 1695–1701-ben Sárospatakon, azután három évig Gyulafehérváron, majd egy évig Egerben, 1706-tól pedig haláláig újra Gyulafehérváron házfőnöki és lelkipásztori feladatokat látott el.

Bellusi Ferencnek volt az öccse. A próbaidőt Bécsben végezte. Utána egy évig Passauban, majd két évig Nagyszombatban tanított középiskolában. 1689–90-ben Grazban végezte a bölcseletet. 1691–4 között újra tanár volt Nagyszombatban, Sopronban és Győrben. 1695–8-ban Bécsben végezte a teológiát. Egy újabb év középiskolai tanítás után Győrben volt harmadik próbaévben. 1701-ben a bécsi professzusházban magyar és cseh hitszónoka és a tartomány gondnokának tanácsadója volt mo.-i jogi ügyekben. A következő évben Komáromban hitszónokként működött. 1703–6 között gróf Maximilian Seeau erdélyi császári biztos gyóntatója volt. Az évi katalógusok a gyulafehérvári rendházhoz tartozóként jelzik. Élete utolsó két évében a pozsonyi kollégium gondnoka volt. Nagyszombatban halt meg.

Az esztergomi főegyházmegye szeminaristájaként Pesten végezte a teológiai tanulmányokat. A rendbe világi papként lépett be 1856-ban. A kétéves nagyszombati próbaidő után még három évig kiegészítő tanulmányokat végzett Baumgartenbergben retorikából, Innsbruckban pedig bölcseletből és hittudományból. 1860-tól haláláig Kalocsán különböző tantárgyakat, főleg latin nyelvet és fizikát tanított. Cikkeket és költeményeket írt. Az 1873-as kalocsai kolerajárvány idején betegeket gondozott, s maga is fertőzést kapott és meghalt.

A pécsi egyházmegye fiatal tagjaként lépett a Társaságba. Amikor 1950-ben a noviciátust elfoglalták, Szegedre került. Onnan hurcolták el Jászberénybe, ahonnan megszökött. Útközben azonban elfogták, majd 1950. június 21-én Kistarcsára internálták, ahonnan 1953. szeptember 17-én szabadult. Ezután segédmunkás volt Bp.-en. 1956 végén elhagyta Mo.-t. Két évig Rómában tanult teológiát, majd Németországba került, ahol elvégezte a harmadik probációt is. Nagy nyelvismerete miatt a svédországi Västerasba került az idegen vendégmunkások lelkészeként. Harminc évet dolgozott ott. 1991–2003 között a németországi Trierben lelkipásztor. 2005-ben az unterhachingi jezsuita idősotthonba költözött.

A műbútorasztalosságot a híres miskolci Túróczy-gyárban tanulta, de tanoncévei közben kiújult a tüdőbaja, ezért hazaküldték. Otthon szívesen olvasgatta Xavéri Szent Ferenc, Kláver Szent Péter és más jezsuiták életrajzait, és feltámadt benne a szerzetesi élet csodálata. P. Figula János SJ ajánlatára jelentkezett a Jézus Társaságba, a noviciátust a zugligeti Manrézában végezte. Már novíciusmesterének, P. Vukov Jánosnak kifejezte szíve nagy vágyát, hogy Kínába szeretne menni misszióba; azonban azt a választ kapta, hogy előbb még be kell bútorozni a lelkigyakorlatos házat és a noviciátust. Ezt a nagy munkát nyolc éven keresztül végezte, Gara József és Herholdl Árpád testvérekkel együtt.
1936-ban érkezett Kínába. Tamingban mindjárt felállított egy asztalosműhelyt, ahol kínai tanoncokat képzett. A szegények számára ingyen csinálta a koporsókat, vasárnaponként pedig a falvakban ápolta a betegeket, közben sok újszülöttet megkeresztelt. A kommunista hatalomátvétel után sikerült a gépeket is megmentve Csangtőbe, az olasz misszióba szöknie. Itt nem maradtak sokáig, mert a hszienhszieni püspök meghívta F. Herholddal együtt a saját missziójába. Itt F. Bencze egy német gyógyszerésznek segített orvosságot készíteni, majd az építkezésen felügyelt.
1949-ben elmenekült Kínából, Manilában dolgozott öt évig mint betegápoló. Ekkor Msgr. Charles Fahy, az amerikai jezsuiták püspöke elhívta Tajvanra; Hszincsuban egy nagy asztalosműhelyt állítottak fel, ahol néhány tanonccal nagyszabású munkákba kezdett. A Catholic Relief Service felfigyelt a munkájára, egy nagy asztalosüzemet épített neki, és felszerelte modern gépekkel. Az új gyár csakhamar világszerte híressé vált fafaragói és szobrászai révén. A raktárai tele voltak szentképekkel, szobrokkal, betlehemekkel, amelyeket a szigeten kívül Amerikában és Európában is sikerrel terjesztettek. A tajvani templomok nála rendelték a templomi padokat és oltárokat. A gyár azonban a helybéliek irigysége és kapzsi követelések miatt tönkrement. F. Bencze a legjobb munkásaival egy kisebb műhelyt létesített, a volt gyárat pedig átalakították szociális központnak. Hszincsuból 1960-ban Tajpejbe kerülve a Fuzsen Katolikus Egyetemen dolgozott, főleg az építkezéseken felügyelt. Az egyetemi templom építésével és berendezésével kezdte a munkáját, majd a különböző hivatalokat, az egyetemi könyvtárat és a hatszáz személyes diákotthont építette fel. A bútorok a hszincsui műhelyben készültek, ahová hetente kétszer is elment a munkát irányítani. Legkedvesebb munkája azonban továbbra is a templomok díszítése, oltárok és tabernákulumok készítése maradt. Az egész szigeten ismerték és elismerték kínai stílusú templomi felszereléseit. A buddhisták is vele dolgoztattak, egyszer a tajpeji főbonc megkérte, hogy faragtassa ki a buddhista szent, Hszüan Bobe szobrát, a Sun-Moon tó melletti pagoda részére. Ez annyira jól sikerült, hogy utána ezerszámra kapta a megrendeléseket még Japánból is. Szabad idejében állandóan úton volt, mert mindenhová hívták tervrajzok készítésére. Élete utolsó éveit a tajpeji egyetem betegtermében töltötte, tolókocsiban, itt hunyt el.

Kolozsváron végezte a középiskolát. Trencsénben volt újonc, Győrben pedig tanárképzős. 1752–4-ben Nagyszombatban tanult bölcseletet, majd Kolozsváron tanított. 1759–62-ben Kassán végezte a hittudományt. 1761-ben szentelték pappá. 1763-ban Kolozsváron retorikát tanított. A következő évben Egerben végezte a harmadik próbaévet. 1765-től egy évet Nagybányán és egyet Székelyudvarhelyen tanított. 1767-től a feloszlatásig Nagyszombatban volt az érseki konviktus igazgatója.

A csehországi születésű Benedicti 1593–4-ben Turócon grammatikát tanított és hitszónok volt, habár még nem volt pap. Utána neve nem szerepel többé a katalógusokban.

Próbaidejét Bécsben, a tanárképzőt Leobenben végezte. 1721–3-ban Grazban volt bölcsészhallgató. A magisztérium alatt Zágrábban egy, Varasdon két évig tanított. 1728–31-ben Nagyszombatban hallgatta a teológiát. Ott szentelték pappá 1730-ban. Selmecbányai egyéves középiskolai tanítás után Besztercebányán volt harmadik probációban. Onnan 1734-ben Belgrádba került lelkipásztornak; fertőző beteg ápolása közben maga is meghalt.

A középiskolát Kassán végezte, Trencsénben lépett be a Társaságba. Próbaideje után ugyanott és Kőszegen grammatikát tanított. Bölcseletet 1700–2-ben Bécsben és egy év matematikát Grazban tanult. Pozsonyban és Nagyszombatban volt tanár. Az utóbbi helyen adták elő 1705-ben drámáját Hunyadi Jánosról, mely nyomtatásban is megjelent. 1706–8 között Bécsben teológiát tanult. 1709-ben szentelték pappá. Utána misszionáriusnak szánták Indiába, de nem került oda. 1710-ben Laibachban matematikát tanított. 1711-ben Leobenben végezte a harmadik próbaévet. 1712-ben Nagyszombatban, 1713-tól haláláig Kassán matematikát és bölcseletet tanított, ahol rövidesen meghalt.

Talán Ferencnek bátyja volt. Újoncidejét Trencsénben töltötte, majd egy évig Nagyszombatban grammatikát tanított. A bölcseletet Kassán végezte 1697–9 között. Utána Trencsénben és Eperjesen a humaniora, Nagyszombatban pedig a retorika tanára volt. 1704-től Grazban végezte a teológiát, ahol 1707-ben szentelték pappá. A judenburgi harmadik próbaév után 1709–12 között Kolozsváron bölcseletet, Nagyszombatban egy évig kazuisztikát tanított. Három évet töltött Rómában mint magyar gyóntató. Nagyszombatba visszatérve 1718-ban teológiai doktor lett, és egy-egy évig szentírástant és teológiát tanított korai haláláig.

A budai Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát, majd 1941–4 között Kassán tanult filozófiát. 1944-ben kezdte el teológiai tanulmányait, de hamarosan külföldre ment és Rómában végzett 1948-ban. Münsterben végezte a terciát, majd 1949–54 között pszichológiát tanult; Leuvenben doktorált. 1954-ben Brazíliába küldték, Nova Friburgóban kezdett filozófiát és pszichológiát tanítani, amit Rio de Janeiróban folytatott, 1957–75 között a katolikus egyetemen. Megalapította a Pszichológiai Intézethez csatolt Pszichológiai Tanácsadó Központot. 1968-ban megszervezte és 1972-ig vezette az egyetem teológiai szakterületét. 1972–5 között az egyetem akadémiai rektorhelyettese volt. 1975-ben visszatért Európába, 1975–86 között Klagenfurtban a Szolgálat című folyóiratot szekesztette, közben a rendház gazdasági vezetője is volt. 1986-ban a folyóirattal Bécsbe költözött. 1989–92 között a burgenlandi szeminárium spirituálisa volt. 1993–6 közöt a Vatikáni Rádió magyar adásának a szerkesztője Rómában. 1997–2000 között pszichológiát tanított Bp.-en, a katolikus egyetemen. 1998-ban a pécsi szemináriumban, majd 2000-ben a bp.-i Központi Szemináriumban volt spirituális, 2001-ben pedig egy évig novíciusmester. 2003-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított. 2010-től a pilisvörösvári szociális otthonban koordinátor.

Erdélyi nemesi családból származott. A középiskolát Kolozsváron végezte, Trencsénben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Győrben elvégezte a tanárképzőt, majd 1745–7-ben Kassán a bölcseletet. Székelyudvarhelyen és Nagyszombatban egy-egy évig grammatikát tanított. 1750–1-ben Bécsben matematikát tanult. Egy év újabb tanárkodás után 1753–6-ban Grazban elvégezte a teológiát. 1755-ban szentelték pappá. 1757-ben Judenburgban volt harmadik probációban. 1758-ban Nagyszombatban, 1759–62-ben Kolozsváron matematikát, 1763–5-ben újra Nagyszombatban kontroverziát és 1766-tól a Társaság feloszlatásáig Budán teológiát tanított. Utána Nagyszombatban lett teológiatanár az egyetem Budára költözése után is az ott alapított akadémián, mellyel 1784-ben Pozsonyba került. 1785-ben nyitrai kanonok lett, s ott is halt meg.

A morvaországi Brünnben született, Leobenben lépett be a Társaságba. 1673–5 között Grazban bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Besztercebányán, Pozsonyban, Judenburgban és Leobenben tanított. 1680-tól Grazban teológiát tanult, ahol 1683-ban szentelték pappá. Leobenben végezte a harmadik probációt. Egész életében lelkipásztor volt és néhány rendházban házgondnok. A rendtartomány magyar részén Nagyszombatban 1685–6-ban, Trencsénben 1687-ben, Selmecbányán 1690-ben, újra Trencsénben 1695–6-ban és Pozsonyban 1697-ben dolgozott.

Tizennyolc éves korában Bécsben lépett be a Társaságba. A bölcseletet Nagyszombatban végezte. 1732–5-ben Pozsonyban tanított középiskolában. 1736–8-ban Nagyszombatban, 1739-ben Kassán végezte a teológiát. Utána Lőcsén tanított egy évig, majd Besztercebányán elvégezte a harmadik próbaévet. Attól kezdve bejárta az egész országot. Hosszabb ideig csak a hadseregnél végzett lelkipásztori munkát 1743–7-ben és 1756–62-ben. A Társaság feloszlatása után 1779-ben halt meg Egerben.

Komáromból Bécsben lépett be a rendbe. Leobenben tanult a tanárképzőben, majd Pozsonyban tanított. A bölcseletet 1717–9-ben Grazban végezte. 1720–2 között Kassán, Eperjesen és újra Kassán tanárkodott. 1723–6-ban Nagyszombatban teológiát tanult, ahol 1725-ben szentelték pappá. A besztercebányai harmadik próbaév után Nagyszombatban egyházjogot tanult. Egész életében főiskolai tanár volt. 1729-től Nagyszombatban három évig bölcseletet, Grazban két évig kontroverziát és egyházjogot, Bécsben egy évig kontroverziát és újra Nagyszombatban nyolc évig teológiát tanított. Életének utolsó évében Pozsonyban volt rektor. Több vallásos könyvet írt.

1945-ben vették fel Műegyetem építészmérnöki karára, ekkor ismerte meg az illegalitásba szorított jezsuitákat. 1953-ban kezdte meg a titkos noviciátust. Építészmérnöki diplomáját 1950-ben szerezte meg, utána hat évig dolgozott építészként. 1956-ban a forradalomban játszott szerepe miatt külföldre (Ausztriába) távozott. 1958–60 között az írországi Tullamore-ban filozófiát, majd 1961–4 között Dublinban teológiát végzett. 1964–5-ben Münsterben végezte a terciát. Ezután 1964-ben Amerikába került, először Rochesterben tanított matematikát, majd 1967–8-ban Hamiltonban káplán. 1969–79 között Courtlandben volt előbb káplán, majd plébános. 1980–9 között Londonban (Ont.), a St. Mary kórházban volt lelkész. 1989-ben hazatért Mo.-ra, először Kalocsán volt káplán, majd 1992-től kezdve Bp.-en lelkész, lelkigyakorlat- és Cursillo házas hétvége programvezető. 2012-től a bp-i Farkas Edith Szeretetotthon lelkésze.

1933–5 között a zugligeti Manrézában volt skolasztikus novícius. 1936–8 között Bp.-en filozófiahallgató, majd 1939-ben Kalocsán szakaszfelügyelő és énektanár volt. 1940–3 között Szegeden teológiát tanult. 1944-től a pécsi Pius Gimnáziumban tanított hittant, a templomban lelkész és a Jézus Szíve Társulat vezetője volt. 1946-ban Mezőkövesden volt lelkész, a Mária-kongregációk prézese, a KALOT vezetője. 1947–50 között Szegeden volt lelkész, a Mária-kongregációk prézese, hittantanár a középiskolában. 1950-ben Hódmezővásárhelyen volt lelkész. A szétszóratás után 1951-ben Kartalon, 1952-ben Simontornyán, 1953–4-ben Kiskörén volt kántor. 1954–6 között Bp.-en fizikai munkásként dolgozott, majd 1956–8 között Tereskén volt kántor. 1958–73 között újból Bp.-en volt fizikai munkás, majd 1973–6 között Tereskén dolgozott nyugdíjas kántorként.

Horvátországban született, a csehországi Brünnben lépett be a Társaságba. Bölcseleti tanulmányait Grazban végezte 1615–7-ben, a teológiát Lipótváron(?), és a belgiumi Torunban(?) tanult 1620-ban. A harmadik próbaévet Eberndorfban végezte, 1623-ban a pécsi török misszióban dolgozott. 1624–5-ben Léván volt népmisszionárius. 1629–30-ban Nagyszombatban volt hitszónok, hitoktató és az internátus igazgatója, 1631–2-ben pedig népmisszióban dolgozott, 1633-ban a gazdasági ügyeket intézte. A következő évben újra népmisszionárius volt. Élete utolsó éveiben, 1635–9 között Homonnán volt házgondnok. Szepesváralján halt meg.

Bécsi születésű volt, ott lett jezsuita. Képzését a rendtartomány osztrák részében kapta, s leginkább ott is dolgozott. 1692–4 között Nagyszombatban kánonjogot tanított és az egyetem kancellárja volt. Takács szerint itt írt egy iskoladrámát, melyet mással mutattatott be. 1694-ben klagenfurti rektor lett, de a következő év elején meghalt.

Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után az ausztriai St. Andräban retorikát végzett. 1902–4 között Kalocsán tanított. A bölcseletet 1905–7 között Pozsonyban, a teológiát 1908–11-ben Innsbruckban végezte. 1910-ben szentelték pappá. Képzése után 1912-ben tanítani kezdett. Először történelmet, majd logikát és metafizikat tanított. Hazatérve 1914-ben Bp.-en a Mária Kongregációt és a Magyar Kultúrát szerkesztette. A következő évben Bécsben végezte a harmadik próbaévet. Igazában csak tíz évig tudott dolgozni különböző munkaterületeken: 1918–25-ben a tartományfőnök helyettese volt, de a házi adminisztrációban is részt vett, és több Mária-kongregációt vezetett. 1924-től újra szerkesztette a Magyar Kulturát. Élete utolsó évében a Manréza lelkigyakorlatos ház igazgatója volt. Fiatalabb korában írt lelkiségi és világnézeti cikkeket is. Legismertebb műve volt: Mi a jezsuita rend?
M: Kosztka szent Szaniszló az ifjúság példaképe. Kalocsa, 1903, 2. kiadás: Bp., 1919; Zarándokságunk. Kalocsa, 1904; Mennyország aranykulcsa, vagyis a tökéletes bánat. Kalocsa, 1905, 2. kiadás: Bp., 1925; Teljes búcsú a halál óráján. Bp., 1906; Aranyszájú szent János beszéde. Bp., 1907; War Judas, der Verrater, bei der Einsetzung der Eucharistie gegenwartig? Innsbruck, 1910; Szentáldozás és szívtisztaság. Bp., 1914; A hitszónok és a gyóntató kötelességei a gyakori szentáldozásról szóló decretum alapján. Győr, 1914; Mi a jezsuita rend? Bp., 1918; Elvi ellentétek a modern és a katholikus tudomány között. Bp., 1919; Egy jezsuita emlékei a kommunizmus idejéből. Bp., 1919; Szívünk napja. Bp., 1920.

A középiskolát Esztergomban, próbaidejét Trencsénben, a tanárképzőt Szakolcán végezte. Bölcseletet 1747–9-ben Bécsben tanult, s utána két évig Selmecbányán tanította a grammatikát, majd újabb két évig Bécsben matematikával foglalkozott. 1754-ben Kolozsváron retorikát adott elő. 1755-től Nagyszombatban tanult teológiát. 1758-ban szentelték pappá. Egy évig Trencsénben volt hitszónok, utána a harmadik próbaévet végezte Selmecbányán. 1761-ben Nagyszombatban a királyi konviktusban felügyelő, majd két évig itt és egy harmadikig Trencsénben geometriával foglalkozott. 1765-ben Kassán héber- és görögtanár volt. A következő évtől a feloszlatásig Nagyszombatban bölcseletet, szentírástant és kánonjogot adott elő. 1769–70-ben a bölcsészeti kar dékánja is volt. A rend feloszlatása után nyugalomba vonult.

A török megszállás alatt Kecskeméten született, Gyöngyösön a jezsuita kollégiumban tanult. Próbaéveit Trencsénben végezte, majd 1675–7-ben Kassán tanult bölcseletet. A magisztériumban Ungváron grammatikát tanított. A teológiát 1681-ben Bécsben kezdte, és 1684-ben Grazban folytatta, ahol pappá szentelték. A harmadik próbaévre Judenburgba került. Első állomáshelye 1686-ban Varasd volt. Ott kérte elbocsátását és az egri egyházmegyébe felvételét. Később kanonok és prépost lett.

Nagyszombatból lépett be a Társaságba. A bécsi kétéves újoncidő után Gyöngyösön tanított egy évig. Bölcseleti tanulmányait 1729–31-ben Kassán végezte. A magisztériumban Ungváron, Pécsett és Egerben volt tanár. Teológiára is Kassára került 1735-ben. 1738-ban szentelték pappá. 1739–40-ben Székesfehérváron volt a humaniorák tanára. A harmadik probációba Besztercebányára került. 1742-től egy-egy évig Székesfehérváron, Egerben és Győrben volt lelkipásztor. 1745-ben a bécsi professzusházban ő lett az első hivatalos magyar hitszónok, s mellette 1751-ig cseh és német lelkipásztor is. A következő évtől vasárnapi hitszónok volt a nagyszombati székesegyházban. 1758-tól Sárospatakon házfőnök és plébános, 1761-ben Kassán gazdasági főnök és 1762-től haláláig Komáromban iskolaigazgató volt. Kedveltek voltak az ifjúság számára írt vallásos könyvei. 1757-ben Nagyszombatban jelent meg a magyar tudománytörténet fontos műve: Világnak két rendbéli ismerete, az első magyar nyelvű történelem–földrajz könyv, mely jó stílusérzékről és alapos ismeretekről tanúskodik.

Húszéves korában Leobenben lépett be a Társaságba. A próbaidő után egy évig Goriziában grammatikát tanított. 1629–31-ben Grazban tanult bölcseletet. Utána Fiuméban és újra Goriziában tanárkodott. 1734–7-ben Grazban volt teológus, ahol pappá szentelték. A harmadik próbaévet Leobenben végezte. 1639-ben kezdte betölteni egyetemi tanári és elöljárói feladatkörét. Grazban előbb bölcseletet, majd teológiát tanított. 1649-től Bécsben rektor és teológiatanár volt. 1657–61-ben Bécsben a tartományfőnöki, majd egy évig a rektori hivatalt látta el. 1663–5 között a felső-rajnai rendtartomány vizitátora volt. Visszatérve Grazba előbb az egyetem kancellárja, majd rektora lett. 1668-tól újra tartományfőnök volt 1671-ig. Utána Bécsben lett tanulmányi főnök és könyvtáros az egyetemen.

Kassáról lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő után Nagyszombatban grammatikát tanított. A bölcseletet 1676–8-ban Grazban végezte, majd Sopronban, Nagyszombatban és Győrben volt középiskolai tanár. A teológiát 1682-ben Nagyszombatban kezdte, de a török háború miatt 1684-ben Milánóban folytatta, ahol 1685-ben pappá szentelték. A harmadik próbaévet Leobenben végezte. 1687-ben kezdte meg tanári működését: Nagyszombatban retorikát, majd bölcseletet, 1694-ben Bécsben kontroverziát, 1695-től Nagyszombatban szentírástudományt, kazuisztikát és teológiát tanított. 1702–5 között Kassán rektor, 1706-ban Nagyszombatban az egyetem kancellárja, 1707-ben Kassán a szeminárium régense volt. Onnan Grazba került, ahol 1708-ban meghalt. Első nyomtatott művében Belgrád felszabadulásának állított emléket.

A Társaságba való belépése előtt három évvel tért át a katolikus hitre. A próbaidő első évét Trencsénben, a másodikat Leobenben végezte. 1673–5-ben Grazban bölcseletet és egy év matematikát tanult. Utána Ungváron és Kassán retorikát tanított. A teológiát 1678–81-ben Nagyszombatban végezte, ahol 1681-ben pappá szentelték. Egyévi trencséni tanári munka után Judenburgba került a harmadik próbaévre. 1685–7-ben Nagyszombatban leadta a hároméves bölcseleti kurzust, majd hitszónok lett egy-egy évre Eperjesen és Gyöngyösön. 1690-től újra tanított: Nagyszombatban négy évig matematikát és kazuisztikát, Grazban és Goriziában egy évig kazuisztikát adott elő. 1697–9-ben Lőcsén, 1700–9-ben Trencsénben rektor és a rendi újoncok nevelője volt. Egyévi grazi matematikaoktatás után visszatért Trencsénbe előző munkaköréhez. 1711–2-ben Judenburgban volt a harmadik próbaévet végzők felelőse. 1713-ban ugyanebben a feladatkörben Selmecbányára került, ahol rövidesen meghalt. 1706-ban a jezsuita rend védelmére Nagyszombatban egy Apologiát adott ki.

Protestantizmusból megtért családból származott. Katonatiszt lett. Esküvője napján 1714-ben egyházi engedéllyel elvált és belépett a Társaságba. Huszonegy éves korában a trencséni újoncházban kezdte meg szerzetesi életét. 1716-ban Kassára került a bölcseleti tanulmányokra. Egy évig Nagyváradon grammatikát tanított. A teológiát 1721–4-ben Nagyszombatban végezte, ahol 1723-ban pappá szentelték. A harmadik próbaévben Besztercebányán volt. Rozsnyón hitszónok, majd két évre népmisszionárius lett. 1729–30-ban bölcseletet tanított Kolozsváron. Nagyszebenben egy és Eperjesen három évig hitszónok volt. 1735–8-ig Rozsnyón működött mint házfőnök és plébános. Egy évig Székelyudvarhelyen az internátus vezetője, 1740–2-ben Kolozsváron házgondnok, majd újra Székelyudvarhelyen házfőnök és plébános lett. 1745-től haláláig a kolozsvári szeminarium igazgatója volt.

Három évvel belépése előtt tért át a katolikus hitre. Próbaidejét Trencsénben töltötte. 1694-től egy évig Kassán a legalsó osztályban tanított, majd ugyanott elvégezte a bölcseletet. Utána Gyöngyösön egy, Kassán két évig tanított a kollégiumban. 1702-ben teológiára Nagyszombatba került, ahol 1705-ben pappá szentelték. Ott negyedéves teológus korában a héber nyelvet tanította. A judenburgi harmadik próbaév után (1706-ban és 1707-ben is jelezve) 1708–9-ben Kőszegen, 1710-ben Pozsonyban retorikát tanított, majd Nagyszombatban egy évig etikatanár volt. Onnan a bécsi Pázmáneum lelkiatyja lett. 1713–6-ban Kassán bölcseletet, 1717-ben Nagyszombatban kontroverziát és 1718–9-ben Egerben kazuisztikat adott elő. Majd Nagyszombatban lett házgondnok és a kazuisztika tanára. Két év után visszakerült Egerbe. 1724-től négy évig Gyöngyösön és két évig Egerben volt házfőnök, három évig Sárospatakon a ház lelkiatyja és két évig Szatmárnémetiben házfőnök. 1735–9-ig újra Sárospatakon lelkiatya. Öregkorára Kassára került, ahol három év múlva meghalt. Az évi katalógusok adatai szerint mindenütt bőven végzett lelkipásztori munkát is.

Nagytapolcsányban született 1576-ban, huszonegy éves korában Turócon vették fel a Társaságba. Próbaidejét 1597–8-ban Brünnben végezte. Bölcseletet 1600–2-ben Grazban, teológiát 1605–6-ban Grazban és Bécsben tanult, majd 1607-ben Olmützben végzett. Népmisszionárius volt Prágában 1608-ban, Homonnán 1609–14-ig. Utána ugyancsak Homonnán 1614–9 között a ház anyagi ügyeit intézte és lelkipásztori feladatokat látott el. 1637–40-ben Kassán házfőnök, majd 1641-től haláláig Homonnán házi lelkiatya volt.

Nagyváradon született, 1939-ben Bp.-en lépett be a Társaságban. A kétéves próbaidő után ugyanott retorikát is végzett. 1943-ban Kassán kezdte el a bölcseleti tanulmányokat, s a háború végén Szegeden fejezte be. 1946–7-ben Pécsett volt nevelő az internátusban. A teológiai tanulmányokat 1948-ban Szegeden kezdte, de a következő évben Nyugatra távozott, és az északolasz Chieriben fejezte be. 1951 őszén a belgiumi Wépionban végezte a harmadik próbaévet. Ez év december 7-én szentelték pappá ugyanott. 1953–7 között a montreali katolikus egyetemen latin nyelvet és történelmet tanult. Utolsó évében már A Szív szerkesztésében is dolgozott. 1958–63-ban a hamiltoni magyar plébánián volt lelkipásztor. 1964–71-ben a torontói Szent Erzsébet-plébánián gondozta a magyarokat, 1966–71-ben mint plébános. 1972–7-ben Yonkersben szerkesztette A Szív folyóiratot, melyet 1978-ban a kanadai Hamiltonba vitt át, ahol a következő évben meghalt.

1946–8 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust, utána 1949-ben Szegeden elkezdte a filozófiát, de külföldre kényszerült, tanulmányait Chieriben folytatta, majd Leuvenben fejezte be 1952-ben. 1953-ban a japán misszióba ment, előbb 1953–4 folyamán Jokuszukában tanulta a japán nyelvet. 1955-ben már Hirosimában tanított. 1956–9 között Tokióban végezte a teológiát. 1960-ban a terciát Hirosimában töltötte. 1961–2-ben Kobéban volt lelkész és katekéta. 1963-ban egyetemi lelkész volt Hirosimában, majd 1964–5-ben a tokiói egyetemen japán és angol irodalmat tanult. 1965-ben átírták a japán provinciába. Utána négy évig a Harvard egyetemen végzett összehasonlító irodalmi és kulturális tanulmányokat, 1975-től pedig a tokiói Sophia egyetem volt filozófia- és világnézettan-tanár.

Egy év bölcseleti tanulmányok után Trencsénben lépett be a Társaságba. A tanárképzőt Leobenben végezte. 1683–5-ben Grazban bölcseletet tanult. 1686-tól Kőszegen, Pozsonyban, Győrben (két évig) és Kassán tanított, ahol iskolaigazgató is volt. 1691–3-ban Nagyszombatban, a következő évben Grazban végezte a teológiát, ahol 1694-ben pappá szentelték. 1695-ben Judenburgba került harmadik probációba. 1696–9-ben Kassán, 1700–2-ben Kolozsváron, majd újra Kassán bölcseletet tanított. 1704-ben Nagyszombatban a nemesi kollégium igazgatója lett, ahol rövidesen meghalt. Első latin nyelvű művét (Nova foedera) verses formában írta.

Gimnáziumi tanulmányait 1883–4-ben Szatmárnémetiben, 1885–6-ban Munkácson és 1889-ig újra Szatmárnémetiben végezte. Húszéves korában Nagyszombatban lépett a Társaságba. A próbaidő után két évig a retorikát végezte az ausztriai St. Andräban, majd egy évig Kalocsán tanított. Bölcseletet 1895–6-ban tanult Pozsonyban, utána újra Kalocsán volt tanár. 1899-ben Innsbruckba került a teológiára, ahol 1901-ben pappá szentelték. Magánúton tanult még teológiát Szatmárnémetiben, Nagyszombatban és Pozsonyban. A harmadik próbaévet Nagyszombatban végezte. 1906–1910-ig Kalocsán vezette az internátust. Pozsonyban egy évig akadémiai hitszónok volt. 1912–24 között Bp.-en volt házgondnok, vicerektor, de főleg egyike a legaktívabb lelkipásztoroknak. Utána Szegeden két évig a ház lelkiatyja, majd egy évig rektora lett. 1927–35 között tartományfőnök volt. Utána Szegedre tért vissza, három évvel később Bp.-en halt meg.
Működése rányomta bélyegét az 1909-ben létrehozott önálló magyar rendtartomány életére és működésére. A fiatal jezsuitára nagy hatással volt a Rerum novarum pápai enciklika. Az akkor még feudális országban figyelmét a legalacsonyabb társadalmi rétegek lelki és anyagi felemelésére irányította. Számukra alapította A Szív című hetilapot újság formában, mely magyar, német és szlovák nyelven jelent meg. A vallási ismeretek általánosan uralkodó hiánya indította arra, hogy teológiai főiskolát szervezzen laikusok számára. Megalapította a Jézus Szíve Népleányok Társaságát, melynek szabályai lehetővé tették, hogy tagjai minden társadalmi osztályban működhessenek vallási, kulturális, társadalmi és gazdasági vonalon. Apostoli munkásságának központjába a Jézus Szíve-tiszteletet tette, mely a két világháború közötti időben a nép vallásos életének fő mozgató tényezője lett.
M: A Nagy-Asszony kongregációja. Nagyszombat, 1903; A nevelés kérdése és a Mária-kongregációk az iskolában. Nagyszombat, 1905; Gyónás és egészség. Bp., 1913; Miért zarándokol a pesti katolikus férfivilág Máriabesnyőre? Bp., 1913; Jézus Szíve Országos Szövetség kézikönyve. Bp., 1917; Magyarország felajánlása Jézus Szent Szívének. Bp., 1917; A magyar nemzeti ipar és kereskedelem. Bp., 1920; Jézus Szíve Népleányok Társasága szabályai, alkotmánya. Bp., 1921; E jelben győzni fogsz. Bp., 1921; Jézus Szíve ájtatosság központi természete. Bp., 1933; Jézus Szíve tisztelete és a szociális szeretet. Bp., 1934; A kereskedelem és az üzletvilág reformja. Bp., 1935; A kommunizmus és Jézus Szíve. Bp., 1936; Hasonló akarok lenni Hozzá! Bp., 1940; Életszerűség forrása. Bp., 1943; Ember vagyok, szenvednem kell! Bp., 1943.

Székely családból származott, Kolozsváron végezte a középiskolát. Trencséni próbaideje után Pécsett grammatikát tanított. A bölcseleti tanulmányokat 1729–31-ben Kassán végezte. Utána egy-egy évig tanított Székesfehérváron, Egerben és Pécsett. 1735–8-ban Nagyszombatban teológiát tanult. 1738-ban szentelték pappá. Két évig Esztergomban volt hitszónok, utána Besztercebányán elvégezte a harmadik próbaévet. Egy-egy évig Szakolcán és Győrben a tanárképzőben a görög nyelvet tanította. 1744-ben kezdte meg főiskolai tanári pályafutását. Nagyszombatban etikát, Budán két évig bölcseletet, Egerben kontroverziát, Nagyszombatban két évig kazuisztikát és Bécsben kontroverziát tanított. 1751-től Nagyszombatban három és Kassán egy évig teológiát adott elő. 1755-ben Gyöngyösön házfőnök és 1757-ben Ungváron rektor volt. 1760-ban Nagyszombatban lett a szeminárium igazgatója, és ugyanaz a következő évtől a feloszlatásig Kolozsváron.

Belépése előtt Kolozsváron elvégezte a középiskolai és bölcseleti tanulmányokat. Próbaidejét Bécsben töltötte, utána Kolozsváron tanított. 1751–4-ben teológiát tanult Nagyszombatban. 1754-ben szentelték pappá. A következő évben Gyulafehérváron grammatikatanár volt. 1756–61-ben Kolozsváron retorikát, etikát és kontroverziát tanított. Utána egy-egy évig Kassán hitszónok, Nagyszombatban a szónoklattan és Kassán a kánonjog tanára volt. 1765–6-ban Budán, 1767-ben újra Kassán ugyanezt tanította. 1771-től a rend feloszlatásáig Kolozsváron teológiatanárként és kancellárként működött. Életét is ott fejezte be. Termékeny latin nyelvű költő volt.

Erdélyi születésű volt, kb. harmincéves korában lépett be a Társaságba. Próbaidejét Brünnben töltötte, 1607–8-ban Olmützben tanult két évig teológiát. 1608-ban szentelték pappá. A következő évben Grazban tanított grammatikát. Az évi katalógusok szerint 1610–6-ban Mo.-on volt misszionárius. 1618–9-ben Homonnán lelkipásztorként, 1621-ben Brünnben misszionáriusként működött. A következő évben Bécsben volt lelkipásztor. 1623–34 között Nagyszombatban a nádori misszió tagja volt.

A hódoltsági Pécsett született. Amikor 1675-ben Nagyszombatban belépett a Társaságba, ismerte a szülőhelyén használatos nyelveket, a magyart, a horvátot és a törököt. 1678-ban Trencsénben tanított. Bölcseletet Nagyszombatban és Bécsben tanult 1679–81-ben; utána Kőszegen és Sopronban grammatikát tanított. 1683–6-ban Münchenben és Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1686-ban. A harmadik probációt az ausztriai Judenburgban végezte. 1688-ban a felszabadult Pécsre került misszionáriusnak, „telve hihetetlen odaadással a lelkekért” – mondta róla püspöke. Fáradhatatlanul hirdette a katolikus tant, főleg az unitárius falvakban. Apostoli munkájának eredményeként ez a felekezet gyakorlatilag megszűnt az egyházmegyében. A kálvinista falvakban Radnay Mátyás püspökkel együtt szokott prédikálni. Negyvennégy faluban kb. 15 ezer hívőt hozott vissza az egyházba. Az ortodox szerbek között is dolgozott az egyesülésen. Pestisben halt meg betegek ápolása közben.

Bécsben született és ott végezte próbaidejét. Győrben a tanárképző hallgatója volt. A bölcseletet 1751–3-ban Nagyszombatban tanulta. 1754–5-ben Bécsben a matematikai kurzust végezte el. A következő két évben Laibachban grammatikát és retorikát tanított. 1758–61-ben Grazban volt teológus. A harmadik próbaévre Judenburgba került. 1763-tól haláláig Grazban fizikát tanított. 1767-ben jelent meg Physica generalis című műve, a következő évben pedig a Physica particularis; ezek több kiadást megértek. A feloszlatás után Angliából és Németországból is meghívást kapott, de Grazban maradt. Alapos tudásával és nyitott szellemmel vett részt korának természettudományos vitáiban. Halála után tisztelői mellszobrot készíttettek róla, mely ma is a grazi egyetemi könyvtárban található.

Az észak-mo.-i Mélyúton született, Trencsénben 1655-ben lépett be a Társaságba. Mivel már bölcseletet tanult, rögtön tanított Szepeshelyen, Pozsonyban és Ungváron. 1661–3-ban Nagyszombatban és 1664-ben Grazban tanult teológiát. Egész életében misszionárius és hitszónok volt. Működött Szakolcán, Sárospatakon, Kassán, Trencsénben, Ószombatban és Rózsahegyen. Idősebb korában 1678-ban Lőcsén, majd haláláig Szakolcán házi lelkiatya volt.

1530 körül született Bonnban. Rómában a Német Kollégium növendékeként 1555-ben lépett a Társaságba. A híressé vált Római Kollégium korai hallgatói közé tartozott. 1556. február 6-án doktorált és 12-én pappá szentelték. 1556–74-ig Prágában teológiát tanított. 1561-től ugyanott rektorként is működött. 1574–8-ban grazi rektor, 1578. augusztus 30-tól 1585. november 28-ig osztrák tartományfőnök volt. Akkor újra grazi rektor lett, de néhány hónap múlva meghalt. A rendtartomány első évtizedeinek fontos személyisége volt. Prágába az alapító tagokkal érkezett Rómából. Az adott útmutatás kilenc pontban sorolta fel, hogy mi mindenre lehetne alkalmazni. A tizedik pont azt mondja, hogy tanuljon meg csehül, ha lesz rá ideje. A grazi egyetemnek ő volt az alapító rektora, az Osztrák Provinciának pedig harmadik tartományfőnöke.

A csehországi Gödingben született, Trencsénből lépett be a bécsi újoncházba. Rozsnyón az alsó osztályokban volt tanár. A bölcseletet 1755–6-ban Kassán végezte, majd Szakolcán két évig grammatikát tanított. Kétéves matematikai kurzust végzett Nagyszombatban. Eperjesen a humaniorák tanára. 1762–5 között Nagyszombatban volt teológus. 1764-ben szentelték pappá. A harmadik próbaévre Besztercebányára került. 1767-ben a bécsi Theresianumban cseh nyelvtanár volt, majd két évig Nagyszombatban humaniorákat tanított. 1770-től a feloszlatásig lelkipásztori munkákat végzett Lipótváron, Eperjesen és Szélaknán.

1934–6 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust, utána két évig Bp.-en tanult filozófiát. 1940-ben a pécsi Pius Gimnáziumban volt magiszter. 1941–4 között Szegeden teológiát végzett. Utána Bp.-en a Katolikus Iparos- és Munkásifjak Országos Egyesületében tevékenykedett. 1948-ban Kispesten káplán, 1949-ben a terciát a Manrézában végezte. 1950-ben elhagyta az országot, Torontóba került lelkipásztori munkára. Majd évekig különböző plébániákon lakott és szórványmissziót végzett. 1954–6 között Reginában a jezsuita Campion középiskolában történelmet, német nyelvet és hittant tanított, s közben látogatta a magyar emigránsokat. 1957–60 között Torontóban lelkipásztor. 1961–70 között Courtlandben telepedett le, de egész Dél-Ontarióban látogatta a magyar híveket, és megalapította az ontariói London magyar misszióját. Közben német emigránsokat is pasztorált. 1971-ben Münchenben, majd 1972-ben Klagenfurtban lakott, ahonnan a Vajdaságban missziózott. Amikor onnan kitiltották, 1973-ban visszament Hamiltonba. 1974–6 között Leuven központtal a magyar híveket látogatta. 1977–9 között ismét Hamiltonban, 1980–93 között pedig Montrealban volt lelkipásztor. Onnan terjesztette az Imaapostolságot és képviselte Kaszap István boldoggá avatási ügyét – Kaszap István a novícius társa volt – viceposztulátorként. 1993-ban hazatért Mo.-ra, a kispesti plébánián végzett lelkipásztori munkát, majd 1994–7 között ismét Montrealban működött, de 1998-ban visszament Kispestre. 2000-ben bevonult a pilisvörösvári szociális otthonba, az egészsége rohamosan gyengült, majdnem teljesen megvakult.

Érden lépett a Társaságba, a bölcseletet 1925–7-ben Szegeden tanulta. Két évet Pécsett, egyet Kalocsán volt magiszter. A teológiát 1931–4-ben Szegeden végezte. A harmadik próbaévre az ausztriai St. Andräba került. 1938-ban a szegedi egyetemen tanári oklevelet szerzett. 1939-től Pécsett, 1944-től Kalocsán tanított magyar és latin nyelvet. 1946-ban Pécsett lett rektor az iskolák államosításáig. Utána az ottani jezsuita magániskolát vezette. 1950. június 10-én Mezőkövesdre internálták, ahonnan Miskolcra szökött. Besúgás alapján elfogták és Kistarcsára internálták. Onnan az ÁVO többször vitte kihallgatásra. Úgy látszik, be akarták szervezni. 1951. december 23-án szabadult. Utána magántanításból élt Bp.-en. A Szent Rita-templomban szokott misézni, ahol a hetvenes évektől kezdve bekapcsolódott a lelkipásztorkodásba is. 1980-ban költözött Panonhalmára.

1933–6 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát. 1937–9 között Bp.-en filozófiát tanult. 1938-ban a kalocsai konviktusban szakaszfelügyelő. 1941–4 között Szegeden teológiát tanult. 1946-ban a kalocsai gimnáziumban hittantanár, a Mária-kongregáció prézese, könyvtáros. 1947-ben a Manrézában tölti a terciát. 1948-ban Hódmezővásárhelyen spirtuális és hittantanár. 1949–51 között Kaposváron hittantanár és a Mária-kongregáció prézese. A szétszóratás után 1951–2 között teológiatanár az egri szemináriumban. 1952-ben rövid ideig lelkész Kemecsén, majd 1952–9 között Vasmegyeren, 1959–78 között Bekölcén. 1979–81 között Rómában a Gergely Egyetemen tanul, 1982–9 között Balaton községben lelkész, 1990–8 között pedig plébános.

Az illegalitásban lépett be a Társaságba. 1954–9 között a Központi Szemináriumban tanult, majd politikai okok miatt elbocsátották. Hiányzó vizsgáit magánúton tette le, így Zadravecz István püspök a Kassai téri Szentlélek-templomban pappá szentelte. Utána egy évtizedes kántori szolgálat következett, mivel sehol sem alkalmazhatták lelkipásztori munkakörben. 1971-ben végül az egri egyházmegyében kapott kápláni megbízatást, Mádon hittant tanított. 1972-től Sárospatakon, 1973-tól Sátoraljaújhelyen, 1976-tól pedig Nyíregyházán volt káplán. Az első plébánosi kinevezést 1979-ben kapta Nyírbogdányba. 1981-ben cserével Nyírszőlősre került plébánosnak, majd 1987-ben Maklárra. Innen ment a kárpátaljai misszióba 1989-ben. Ekkor Rahón, majd 1991–2001 között Ungváron, 2001–11 között Beregszászon volt plébános. 2011-ben visszatért Mo.-ra, jelenleg Szegeden lelkész.

Próbaidejét Bécsben, a tanárképzőt Leobenben végezte. 1686–8-ban Grazban bölcseletet tanult. 1689–91-ig Kolozsváron volt tanár „Mindszenti alias Bohus” névvel. 1692-ben Sopronban retorikát tanított. 1693-ban Grazban kezdte el a teológiát, és egy év múlva Nagyszombatban folytatta. Ott szentelték pappá 1696-ban. Képzését a harmadik próbaévvel Judenburgban fejezte be. Utána Sopronban egy évre hitszónok és iskolaigazgató lett. 1699–1704-ben Nagyszombatban filozófiatanár volt. 1705–8-ig neve nem szerepel az évi katalógusokban. 1709–11 között Kassán kontroverziát, majd Egerben és Zágrábban kazuisztikát tanított. 1716-ban Leobenbe, majd 1719-ben Judenburgba került, ahol meghalt.

1942–5 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát. 1946–9 között Szegeden tanult filozófiát, és elkezdte teológiai tanulmányait, de külföldre kényszerült. 1950–1-ben Feldkirchben, 1952-ben Bürenben élt, majd 1953–6 között Leuvenben fejezte be tanulmányait. 1957-ben Münsterben végezte a terciát. 1958–67 között Essenben és Mühlheimben volt a magyarok lelkésze, közben 1962–7 között hittant tanított középiskolában. 1968-ban Saarlouisban, 1969–71 között Krefeldben, 1972–80 között Bad Godesbergben, 1981–7 között Bonnban, 1988–94 között Meckenheimben lelkészkedett, és főleg kórházakban dolgozott, idősekkel foglalkozott. 1994-ben hazatért Mo.-ra.

Gyöngyösön született, huszonkét éves korában lépett be Trencsénben a Társaságba. A teológiát 1677–80-ban Nagyszombatban tanulta, ahol 1680-ban pappá szentelték. Utána két évig Pécsett volt misszionárius. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte 1683-ban. Már fiatalon, 1684–7 között helyettes házfőnök volt Vágsellyén. Utána haláláig a renden belül házi lelkivezető, és apostoli munkájában gyóntató volt Győrben és Grazban, mindkét helyen kétszer, majd újra Győrben, ahol negyvenhat éves korában halt meg.

Középiskolai tanulmányait a váci piaristáknál végezte. 1921-ben Érden lépett be a Jézus Társaságába. 1924–6 között Szegeden tanulta a bölcseletet, utána Kalocsán két évig latin és magyar nyelvet tanított. 1929–32-ben Innsbruckban volt teológus, ahol 1931-ben pappá szentelték. 1933-ban Szegeden a kollégiumban a tanuló rendtagok elöljárója volt, és az egyházmegyeközi szemináriumban tanított bölcseletet és hittudományt. A következő két évben a szemináriumban lakott. 1936–7-ben a kollégiumban a dogmatika tanára, akadémiai hitszónok és a Mária-kongregáció vezetője volt. 1938-ban a franciaországi Amiens-ben végezte a harmadik próbaévet. 1939–43-ig a kollégium rektora, dogmatanár és a tartományfőnök tanácsadója volt. 1944–8-ban a tartományfőnöki hivatalt látta el. A kommunisták hatalomra jutásával helyzete tarthatatlanná vált. A rendfőnök engedélyével kinevezte utódát, és elhagyta az országot. 1949–51-ben két évig bölcseletet tanított az északolasz Chieriben, ahová a Mo.-ról kiszökött tanuló rendtagokat összegyűjtötték. 1952–62 között a kanadai Montrealban, 1963–9-ben Willowdale-ben és 1970–3-ig Torontóban teológiát tanított. 1977-ig ott élt mint nyugalmazott tanár, majd 1978–87 között Hamiltonban volt egy gondozóintézet lakója.

Pozsonyból Trencsénben lépett be a Társaságba. Kőszegen grammatikát tanított. 1695–7-ben végezte a bölcseleti tanulmányokat Grazban, majd Esztergomban volt két évig tanár. A teológiát Bécsben kezdte és Nagyszombatban fejezte be. Ott szentelték pappá 1703-ban. Pécsre került hitszónoknak, ahol 1704-ben az ortodox szerbek támadásakor több társával együtt megölték.

Francisco de Borja a III. gandíai herceg, Juan de Borja és Aragóniai Johanna elsőszülött fia volt. Az apai törvénytelen ágon VI. Sándor pápának, az anyja révén pedig Katolikus Ferdinándnak, Aragónia királyának volt dédunokája. A családban vallásos nevelést kapott, amiben nagy szerepet játszott nagyanyja és nagynénje: mindketten beléptek a gandíai klarisszák rendjébe. Apja második házasságában tizenkét gyermek született. Az 1519–22-es parasztlázadáskor a családnak menekülnie kellett. A lázadás leverése után Borja Zaragozába került anyai nagybátyjához, az ottani érsekhez. Grammatikát és zenét tanult. 1522–5-ben Tordesillasban tartózkodott, ahol Őrült Johanna lányának, Katalinnak az udvarába került annak III. János portugál királlyal kötött házasságáig. Utána visszakerült Zaragozába, ahol Gaspar Lax spanyol humanista tudós, filozófus vezetése alatt tanult.
1528-ban kezdte meg szolgálatát V. Károly császár udvarában. Izabella császárné udvarhölgyét, a portugál Leonor de Castrót adta hozzá feleségül. Nászajándékul a császári pártól megtisztelő feladatokat kaptak. Házasságukban négy fiú és négy leány született. V. Károly távolléte alatt, 1529–33-ban a férjét helyettesítő császárné kíséretéhez tartozott. 1534–5-ben a császár Spanyolországban tartózkodott, és Borjával matematikát, történelmet és kozmográfiát tanultak Alfonso de Santa Cruznál. 1536-ban V. Károly tuniszi győztes hadjáratában nem vett részt, de a Provence-ban, Franciaország ellen vívott szerencsétlen hadjáratában igen.
Izabella császárné 1538. május 1-jén, harminchat éves korában meghalt. Borja részt vett a holttest Granadába szállításán, és amikor meglátta az eltorzult arcot, a hagyomány szerint így kiáltott: „Soha többé nem szolgálok egy úrnak, aki halandó!” Nem bizonyos, hogy valóban ő és valóban így mondta, de naplóbejegyzése Izabella haláláról azt mutatja, hogy további életében a földi javakhoz való viszonya sokkal szigorúbb lett.
1539. június 26-tól 1543 áprilisáig katalóniai alkirály lett. V. Károly részletes utasítást adott számára. Küzdött a banditizmus ellen, megerősítette a tengerpartot a törökök és a kalózok ellen, és 1542-ben kivédte a franciák támadását. Ugyanebben az évben a monzóni birodalmi gyűlésen felesküdött Fülöp hercegre.
Ezekben az években Borja mélyen vallásos életet élt. Szoros kapcsolatban állt a ferencesek reformágával, Alkantarai Szent Péterrel és a szélsőséges laikus testvérrel, Tejedai Jánossal, akit magával vitt Granadába. Találkozott az első, Spanyolországba érkező jezsuitákkal is: Faberral és Araozzal.
Atyja halála, 1543. január 8. után Gandía hercege lett. V. Károly azt tervezte, hogy ő lesz a portugál király lányának, Máriának és a császár fiának, Fülöpnek, házasságkötésük után az udvarmestere. A tervhez a portugál király nem járult hozzá. Borja ettől kezdve hercegségével törődött, de gondja volt alattvalói vallásos életére is. Hat kis lelki könyvet írt, amelyeket egy kötetben is kiadott 1548-ban Valenciában.
Borja felesége, Leonor 1546. március 27-én meghalt. Ez meggyorsította útját a Társaságba lépés felé. A Faber Péterrel és Antonio Araozzal való találkozás és Ignáccal folytatott levelezése volt a kezdet, a P. Ovidiónál végzett lelkigyakorlat meghozta a végső döntést. 1546. június 2-án letette a tisztaság és engedelmesség fogadalmát, és azt, hogy belép a Társaságba. Ignác előírta, hogy rendezze gyermekei örökségét, és Granadában tanuljon teológiát. 1548-ban lett a Társaság professzusa. A pápa engedélyével még három évig megtarthatta birtokait, és intézhette azok ügyeit. 1545-ben kollégiumot alapított, az elsőt külső tanulók számára, melyet 1547-ben a pápa egyetemmé nyilvánított. Ez volt a Társaság első egyeteme, ahol maga Borja is teológiai doktorrá lett 1550. augusztus 20-án.
Mivel a lelkigyakorlatokat sok támadás érte, Borja elérte, hogy III. Pál vizsgáltassa felül azokat. A pápa Álvarez de Toledo bíborost és a pápai palota mesterét, Egidio Foscararit bízta meg ezzel a feladattal, akik megadták a jóváhagyást. A pápai leirat dátuma 1548. július 31. A latin szöveg ötszáz példányban jelent meg, amelynek költségét Borja viselte. 1550-ben a szentévre Rómába utazott. Útjának az is célja volt, hogy Ignáccal megbeszélje hivatalos és nyilvános belépését a Jézus Társaságába. Emellett részt kellett vennie a professzusok gyűlésén, melynek témája a Társaság alkotmánya volt. Augusztus 30-án indult Rómába Araoz, Andrés de Oviedo és Diego Mirón társaságában, és október 23-án érkezett meg. Részt vett a Társaság két fontos művének elindításában, a Gesù-templom alapkőletételében és a Római Kollégium előkészítésében, amely 1551. február 22-én nyílt meg. Ignác rábízta lakhelye kiválasztását, miután kivette a tartományfőnök Araoz joghatósága alól. Borja Oñatéba költözött, ahol kollégiumot alapítottak. 1551. májusban szentelték pappá. Első privát miséjét Loyola házi kápolnájában mondta 1551. július 31-én, a nyilvánosat Vergarában november 15-én 10 ezer hívő előtt.
1554-ben Ignác három részre osztotta fel a spanyol rendtartományt. Ezek, majd Portugália és a tengerentúli birtokok felügyeletére Borját nevezte ki komisszáriusává.
Borja mint lelkivezető a spanyol királyságban kapcsolatban állt V. Károly leányával, Johannával és az anyakirálynő Johannával. V. Károly is többször hívta magához Yustéba. II. Fülöppel feszült volt a viszonyuk, olyannyira, hogy az Borja írásait a tiltott könyvek listájára helyeztette.
Ignác haláláról csak 1556. szeptember 17-én értesült. A IV. Pál pápa és Spanyolország közötti háború megakadályozta az első rendi nagygyűlés összehívását, amelyet csak 1558. júniusban nyitottak meg. Borja gyenge egészségi állapota miatt nem utazott Rómába, ezért egy hosszabb írásban fejtette ki véleményét. Sürgette a rendalkotmány és a szabályok betartását; a szegénységi fogadalom megtartására azt ajánlotta, hogy minden rendtartományban legyen egy professzusház. Kérte az imaidő meghosszabbítását, néhány bűnbánati aktus kötelezővé tételét, és azt, hogy a tanuló rendtagok egyszerű fogadalmában a tisztaság ünnepélyessé legyen. Írása későn érkezett Rómába, így a nagygyűlés nem tudott vele foglalkozni. Ezért az új rendfőnök, Laínez válaszolt Borjának.
1559. augusztus 17-én a spanyol inkvizíció kiadta a tiltott könyvek listáját, amelyen Borja néhány kisebb műve is szerepelt. Erre III. János portugál király öccse, Portugáliai Henrik bíboros (később I. Henrik néven portugál király 1578–80 között) meghívta őt Portugáliába. Miután Rómában a rendfőnök asszisztense, Luís Gonçalves da Cámara meghalt, Diego Laínez Borját hívta utódjául. 1561. szeptember 7-én érkezett meg Rómába, de ezt a hivatalt csak 1564-ben töltötte be. Mivel Laíneznek Poissyba és Trientbe kellett mennie, ahová a vikárius Alfonso Salmerón is hivatalos volt, Borja helyettesítette őt. A rendfőnök visszatértével Borja asszisztens lett. Laínez azonban rövidesen meghalt, ekkor Borját választották vikáriussá. 1565. június 20-ra egybehívta a rendi nagygyűlést, amely július 2-án a harminckilenc szavazatból harminceggyel őt választotta rendfőnökké. Július 28-án megválasztották a négy asszisztenst: Antonio Araozt spanyol, Everard Mercuriant francia és német, Benedetto Palmiót olasz és Diego Mirónt portugál, indiai és brazil asszisztenssé. A gyűlés 1565. szeptember 3-án fejeződött be.
Az általános nagygyűlés fontosabb munkái és rendelkezései a következők voltak: megvizsgálták a Társaság szabályait; az imádság idejét, aminek alapján Borja elrendelte november 5-én az egyórás elmélkedést; az újoncidő és a tanulmányok rendjét. A kollégiumok száma Ignác halálakor ötven, Borja halálakor, 1574-ben százhatvanhárom volt. 1569-ben kiadta a középiskolák számára a tanítás rendszerét, az első Ratio studiorumot. 1571-re készen volt a bölcselet és a hittudomány rendje is. Előírt tizenhat tételt, amelyeket igaznak kellett tartani.
A rendgyűlés rendezte a vizitátorok feladatát is, akik az előző komisszáriusokat helyettesítették. A 19. dekrétum megvalósításaként Borja összehívta az első prokurátorok gyűlését. A Domonkos-rendi V. Piusz pápa megváltoztatta a rendalkotmány néhány pontját, így a tanuló rendtagok egyszerű fogadalmát, a közös zsolozsma hiányát, és előírta, hogy az utolsó fogadalmat a papszentelés előtt kell tenni.
Borja nagy figyelmet szentelt Közép-Európa vallási nehézségeinek. Erősen támogatta a Német Kollégiumot Rómában, valamint a kollégiumok alapítását Ausztriában, Németországban, Lengyelországban és Belgiumban.
A tengerentúli missziókban, a spanyol gyarmatokon is megindította a jezsuiták működését, ahol addig csak a négy koldulórend (az ágostonosoké, a dominikánusoké, a ferenceseké és a mercedenáriusoké) dolgozott. Az első hely Florida volt, aztán Kuba, Mexikó és Peru következett. Megerősítette Brazíliát, Indiát, Japánt és a kelet-ázsiai szigetvilágot.
1571. június 1-jén V. Piusz pápa utasítására el kellett kísérnie annak unokaöccsét, Michele Bonelli bíborost spanyolországi és portugáliai útjára, majd Franciaországba is. Június 30-án hagyták el Rómát, és augusztus 29-én értek Barcelonába. Madridban Borja arra is talált időt, hogy a Társaság ügyeiről tárgyaljon a kasztíliai, a toledói és a kinevezett mexikói tartományfőnökökkel. Lisszabonban találkozott fiával, Juan de Borjával, az ottani spanyol követtel. A tárgyalás témája a francia királylány, Valois Margit házassága volt a fiatal portugál királlyal, Sebestyénnel. A cél az volt, hogy megakadályozzák a királylány házasságát a protestánssá lett Navarrai Henrikkel, a későbbi francia királlyal. A pápai követ közbelépése 1572. február 10-én sem járt sikerrel.
Borja a visszautat Rómába már betegen tette meg. Emiatt négy hónapig időzött Ferrarában. Ott tartózkodása alatt, 1572. május 1-jén meghalt V. Piusz pápa. Ekkor folytatta útját, és szeptember 28-án megérkezett Rómába, két nappal később azonban meghalt. VIII. Orbán pápa 1624. november 23-án boldoggá, majd X. Kelemen pápa 1671. április 12-én szentté avatta.

1922–4 között a zugligeti Manrézában volt segítőtestvér-novícius. 1925–30 között Pécsett, 1931–41 között Szegeden, 1942–7 között a Manrézában, 1948–50 között Nagykapornakon volt szakács. 1950-ben Tiszahomokra internálták. A szétszóratás alatt különböző szociális otthonokban dolgozott. 1970-ben bevonult a pannonhalmi idősotthonba.

Kolozsvárról lépett be a trencséni újoncházba. Két év múlva Leobenbe került a tanárképzőbe. 1719–21 között Bécsben végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána 1722–4-ben Kolozsváron tanárkodott. 1725–9 között Kassán teológiát tanult, ahol 1727-ben pappá szentelték. Besztercebányán volt a harmadik próbaévben. Működését Kolozsváron kezdte. 1731–5 között bölcseletet és kontroverziát tanított, majd Szatmárnémetiben volt házfőnök, azután egy évig kazuisztikát tanított Nagyszombatban. 1739-től haláláig Kolozsváron volt előbb a szeminárium igazgatója, a bölcsészeti kar dékánja, később a ház lelkiatyja.

A varasdi kollégiumból lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő leteltével Zágrábban egy évig tanított grammatikát. 1699–1701 között Grazban bölcseletet tanult. Utána Zágrábban, Varasdon és Pécsett tanított. 1704-ben az ortodox szerbek pécsi támadásakor több társával együtt megölték.

Fiatalon lépett a Társaságba. A kétéves próbaidő után a Manrézából befejezte a gimnázium VII. és VIII. osztályát és a retorikát. 1936–8-ban a bölcseleti tanulmányokat Bp.-en, 1939–42-ben a teológiát Szegeden végezte. 1943-ban Kalocsán lett a kisszeminárium lelkiatyja. 1944-ben Szegeden végezte a harmadik próbaévet, utána ott lett lelkipásztor. 1947-ben Kistemplomtanyán a katolikus egyesületek feloszlatása ellen tiltakozott, ezért fél évre Mezőhegyesre internálták. Utána a novíciusmester helyettese lett. 1950-ben a kispesti rendházban dolgozott. A szerzetesrendek feloszlatása után gyenge egészsége miatt a pannonhalmi szociális otthonba került.

Kolozsvárról lépett be Trencsénben a Társaságba. Onnan Szakolcára került a tanárképzőbe. Egy évig Ungváron grammatikát tanított. 1759–60-ban Kassán bölcseletet tanult. A következő két-két évben Kolozsváron és Kassán tanárkodott. 1765–8-ban Nagyszombatban volt teológus. 1767-ben szentelték pappá. 1769-ben Egerben volt harmadik probációban, és két évig Erdélyben népmisszionárius. Onnan 1772-ben Esztergomba került hitszónoknak és 1773-ban Székesfehérvárra népmisszionáriusnak. Kolozsváron 1761-ben kiadta Hevenesi Gábor jó halálról szóló könyvének magyar fordítását.

A bölcseleti tanulmányok befejezése után Budáról lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő befejeztével Kolozsváron tanított 1731–4 között. Ott adta ki két latin nyelvű művét. 1735–9-ig Kassán teológiát tanult, 1738-ban szentelték pappá. Harmadik probációban Besztercebányán volt. 1741-ben Esztergomban hitszónokként, majd 1742–5-ben Kassán gazdasági főnökként működött. Négy évig Sárospatakon volt házfőnök és plébános, majd visszatért Kassára gazdasági hivatalába. 1756–9-ig Turócon házfőnök volt és 1761-től vezette a nagyszombati alapítványi birtokot, ahol rövidesen meghalt.

A lőcsei kollégiumban tanult, és onnan lépett Trencsénben a Társaságba. 1692-ben Kassán az alsó osztályban tanított és az iskolai színjátszás felelőse volt. Egy év után ugyanott elvégezte a bölcseletet. 1696-ban újra az alsósokat tanította, és a bölcseleti hallgatók felügyelője volt a nemesi konviktusban. 1697-től egy-egy évig Szakolcán, Trencsénben és Nagyszombatban tanított. 1700–3-ig Bécsben végezte a teológiát és Győrben a harmadik próbaévet. 1705–11-ben Besztercebányán házgondnok és a gazdasági ügyek intézője volt. Ugyanezeket a feladatokat látta el egy évig Pozsonyban és három évig Trencsénben. 1717-től Szakolcán rektor, 1721-től Turócon házfőnök, 1727-től Lőcsén rektor, 1730-tól Szepesváralján, 1732-től újra Turócon, 1740-ben Szatmárnémetiben és 1741-től haláláig újra Turócon volt házfőnök. A tény, hogy harmincöt évig, ha kisebb házakban is, elöljáró volt, azt mutatja, hogy nemcsak a kormányzásban, hanem a lelkipásztori munkák megszervezésében is kiváló képességei voltak.

1837-ben felszentelt papként lépett a Társaságba. 1841-től Innsbruckban a nemesi konviktusban volt felügyelő és ismételte először a bölcseletet, majd 1843–4-ben teológiát tanult. Ott 1847-ben dogmatikát, a következő évben morálist tanított. 1848. szeptember 7-től Bécsben a tartományfőnök helyettese, majd 1853. szeptember 8-tól 1856. december 15-ig tartományfőnök volt. Kormányzása idejére esik a nagyszombati újoncház és kollégium megnyitása és Szatmárnémetiben a letelepedés. 1857–8-ban Innsbruckban teológiát tanított. 1858–61 között Pozsonyban volt rektor, 1862–5-ben Kalocsán házi lelkiatya. 1866–8-ban az ausztriai St. Andräban a harmadik próbaéveseket vezette. 1869-ben Pozsonyban könyvtáros, 1870–1-ben Bécs-Kalksburgban lelkiatya és író volt. 1872–5-ig Prágában főleg írással foglalkozott. Ezt a munkáját 1876–87-ig Kalocsán folytatta, és ott is maradt haláláig.

Trencsénben lépett be a Társaságba, és Leobenben végezte el a tanárképzőt. 1693–5-ben bölcseletet tanult Grazban. Utána Pozsonyban, Nagyszombatban és Gyöngyösön tanított. 1700–3-ban végezte a teológiát Nagyszombatban. A harmadik próbaévre Győrbe került. A katalógusokból nem világos, mi volt a feladata 1705–6 között. 1707–10-ig tanította Nagyszombatban a teljes bölcseleti kurzust. A következő években ugyanott kazuisztikát és főleg kánonjogot tanított, és fontos szerepet játszott a kispapok nevelésében mint szemináriumi elöljáró. 1710–1-ben az iskolai színjátszás felelőse is volt. 1716–7-ben Lőcsén, 1718–20-ban Kassán rektor, 1721-ben Budán a kánonjog tanára és házgondnok volt. 1722–4-ben Rómában a Szent Péter-bazilikában magyar gyóntató. 1725–7 között vezette a bécsi Pázmáneumot. Utolsó állomáshelyén, Nagyszombatban a szeminárium igazgatója volt.

Nagyszombatból lépett be a Társaságba és a próbaéveket Trencsénben töltötte. 1690-ben Pozsonyban, a következő évben Kőszegen retorikát tanított. 1692–4-ben Bécsben volt bölcsészhallgató. 1695–7-ben Nagyszombatban, Gyöngyösön és Kőszegen tanított. 1698–1701-ben a teológiát végezte Nagyszombatban, utána Győrben a harmadik próbaévet. 1703–4-ben Kassán bölcseletet tanított. 1705–14-ig Nagyszombatban először hitszónok és gazdasági főnök volt, majd bölcseletet, kazuisztikát és teológiát adott elő. 1711-ben teológiai doktorrá avatták. 1715-től teológiatanár, kancellár és dékán volt Kassán. 1718–20-ban Nagyszombatban szemináriumi rektorként működött. Három évre Esztergomban lett házfőnök, majd két évig szentírástant tanított Nagyszombatban. 1726-ban Budán a mo.-i rendházak jogi tanácsadója volt. Kassán halt meg. Több latin nyelvű könyvet adott ki főleg jogi és teológiai témákról. Élete vége felé két könyvét magyarul írta, az első a fiatalon elhunyt Kohári Ignác életrajza, a másik egy Szent István-napi szentbeszéd Pannonhalmán.

A gimnázium első hat osztályát Gyöngyösön, az utolsó kettőt és a teológiát Egerben végezte. Ott szentelték pappá 1877-ben. Boconádon és Szihalomban volt káplán. 1886-ban Nagyszombatban lépett be a Jézus Társaságba. A próbaidő letelte után 1889–92 között Szatmárnémetiben nevelő volt az internátusban, majd az utolsó évben ünnepi szónok. A következő négy évben Kalocsán volt nevelő és hitoktató. 1899–1912 között a bp.-i rendházban főleg lelkipásztori munkát végzett, többek között a hivatalnokok, az idősebb munkások és a tanoncok Mária-kongregációját vezette. 1913–23 között Szatmárnémetiben működött, 1914–22-ig mint házfőnök. Keresett hitszónok és lelkivezető volt. 1924–6-ban Szegeden, 1930-ig Mezőkövesden ugyanilyen munkában dolgozott, és házfőnök is volt. 1931-től haláláig Bp.-en működött. Fontos szerepet játszott az önálló magyar rendtartomány első évtizedeiben az apostoli munkák és a Mária-kongregációk kialakításában. Néhány életrajz mellett sokat írt a Jézus Szíve-tiszteletről, a Mária-kongregációkról és a mélyebb vallásosság előmozdításáról.

Csíktapolcán született, tizennyolc éves korában lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után 1746-ban Szakolcán végezte a tanárképzőt, utána Rozsnyón egy évig grammatikát tanított. 1648–50 között bölcseletet tanult Nagyszombatban. Ezután egy évig Kőszegen tanított középiskolában. Teológiai tanulmányait Nagyszombatban végezte, ahol 1757-ben pappá szentelték. Képzését a harmadik próbaévvel fejezte be Besztercebányán. Papi működését 1759-ben kezdte el mint misszionárius Pécsett. A nehéz munka azonban hat év után megtámadta egészségét, és két évig Egerben volt betegállományban. Attól kezdve nem tudott többé dolgozni. 1768-ban Ungváron, 1769–72-ben Székelyudvarhelyen és 1773-ban Egerben egyetlen feladata volt a háztörténet írása. A halálra azonban még sokáig kellett várnia: 1797-ben halt meg.

Rómában a Német–Magyar Kollégium növendékeként 1856-ban doktorált teológiából és bölcseletből. Ott ismerte meg az olasz csillagászt, Angelo Secchit. Öt évvel később az ausztriai St. Andräban lépett be a Társaságba. Próbaideje után 1863-ban a fizika tanára lett a rendtartomány filozófiai főiskoláján Pozsonyban. 1868-ban Párizsban matematikai és 1869-től Rómában P. Secchinél csillagászati ismereteit mélyítette el. 1872-től egészségi okokból a csehországi Mariascheinben, később pedig Bécs-Kalksburgban élt. 1878-ban a Haynald Lajos bíboros-érsek által a kalocsai jezsuita kollégiumban alapított csillagvizsgáló első igazgatója lett. Ő indította el a Nap protuberanciáinak vizsgálatát, ami később a napkutatás fontos állomásáva tette Kalocsát. 1884-ben visszatért Mariascheinbe, ahol kiadta kalocsai csillagászati megfigyeléseit. Tíz évig dolgozott a gravitáció, valamint a Föld tömege és középsűrűsége közötti összefüggés megállapításán. Fő művében keresi a világ keletkezésének, a kozmogóniának keresztény és tudományos magyarázatát. Több műszer feltalálója volt. Egyebek mellett felfedezte a módszert, hogyan lehet a Nap protuberanciáit közvetlenül lefényképezni.

A noviciátust és a filozófiai tanulmányokat Bécsben végezte. Utána két évig Görzben nyelvtant és humaniorát tanított. Grazban szentelték pappá 1724-ben. Missziós munkára jelentkezett, 1724-ben indult el dél-amerikai missziós szolgálatra az ecuadori Quitóba. Tizennégy évet töltött a Maranon folyó melletti missziókban. Először az andoa indiánok között misszionált, majd 1732-ben a San Regis de Yameos redukció vezetésével bízták meg. A következő években bejárta a környéken élő yameo indiánok településeit, amelyek a Maranon és az Ucayali összefolyása körül feküdtek. Első európaiként sikeresen felhatolt a Nanay és Itatay folyókon. Útközben térképeket készített, részletesen leírta és lerajzolta az őserdőben található növényeket és állatokat. Megtanulta a yameók nyelvét, tanulmányozta életüket és szokásaikat. A felépített kis templomok köré falvakat telepített, melyek közül több ma is létezik. A yameókon kívül misszionált az omagua, miguiano, amaono és parano indiánok között. Sikeres szervezőmunkája nyomán 1742-ben a jezsuiták quitói tartománya elöljárójának, provinciálisnak jelölték, amely tisztet 1744–7 között látta el. E megbízatása után mint missziós prokurátort Rómába küldték. 1751-ben érkezett Rómába, hatalmas kéziratanyagot vitt magával, amelyben feldolgozta a Maranon-vidék földrajzát, néprajzát, növény- és állatvilágát, és természetesen a missziók történetét. Az anyagot két kötetbe rendezte, és Genovába indult, hogy kinyomtassák. Útközben azonban egy faluban rosszul lett és meghalt, a nála levő kéziratok pedig nyomtalanul eltűntek. Egyedül az a térkép maradt meg, amelyet könyve mellékletének szánt, ezt először Quitóban, majd Rómában adták ki.

Besztercebányáról Trencsénben lépett be a Társaságba. A próbaévek után Szakolcán volt a tanárképzőben. Kassán 1771–2-ben elvégezte a kétéves bölcseleti kurzust és tanítani kezdett a kollégiumban, amikor a rendet feloszlatták. Nem maradt egyházi pályán, hanem ügyvéddé lett. 1780-tól Kassán, 1784-től a pozsonyi jogakadémián tanár volt. 1785-ben az első jogi doktorok közé tartozott. 1807-től a pesti egyetem tanára, 1809–10-ben a Jogtudományi Kar dékánja és 1816–7-ben az egyetem rektora. Művei hosszú ideig egyetemi tankönyvnek számítottak.

Morva születésű volt, Pozsonyból lépett be a bécsi újoncházba. A tanárképzőt Grazban végezte. 1712–4-ben Bécsben bölcseletet tanult. 1715-ben Budán, 1716-ban Nagyszombatban és 1717–9 között Kassán tanított. Utána 1720-tól a teológiát Nagyszombatban, a harmadik próbaévet Besztercebányán végezte. 1725–7-között Úrvölgyben hitszónok volt. Ezt követően két évig Budán bölcseletet tanított. 1730-ban Kassán hitszónok, 1731-től Gyulafehérváron házfőnök és plébános volt.

1761-ben Trencsénben lépett a Társaságba. A próbaidő után egy évig grammatikát tanított Varasdon. Nagyszombatban 1765–6-ban elvégezte a kétéves bölcseleti kurzust. Utána Zágrábban a grammatika és Varasdon a humaniorák tanára volt. 1771-ben Grazba került egyéves matematikai tanulmányokra, és a teológia hallgatója volt, amikor 1773-ban feloszlatták a Társaságot. Tanulmányait valószínűleg ott fejezte be. Kezdetben a budai csillagvizsgálóban dolgozott. 1785-től csillagászati és meteorológiai megfigyeléseit a mannheimi meteorológiai társaság évkönyveiben adta ki: Observationes ejus annuae astronomicae et meteorologicae. 1785-től évente: Actis Academicae Scientiarum Meteorologicae Manheimensis. A pesti egyetemen a matematika tanára, 1798–9-ben a filozófiai kar dékánja, 1810–11-ben pedig az egyetem rektora volt.

A poroszországi Königsbergben született 1749-ben, és a fehéroroszországi Nyaszvizsban lépett be 1765-ben a Társaságba. 1767–70 között Slutskban retorikát, görög és francia nyelvet, majd klasszikus irodalmat tanult. 1770–3-ig Nyaszvizsban végezte a bölcseleti tanulmányokat. A Társaság feloszlatása után a wilnai akadémián tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1775-ben. Néhány évig litván nemesek fiainak nevelője volt, majd Minszkben francia nyelvet tanított.
1782-ben Połockban csatlakozott a jezsuitákhoz. 1784–5-ben Orsában volt rektor és némettanár, majd ugyanezekben a hivatalokban 1785–9 között Połockban. Utána egy évig vityebszki rektor volt, majd visszatért Połockba, ahol 1797-ig maradt különböző munkakörökben, mellette keresett hitszónok volt. 1797-ben a Társaság titkára lett mindhárom vikárius alatt. Ő tartotta a kapcsolatot az európai exjezsuita csoportokkal is. P. Gabriel Gruber rendfőnök halála után az V. rendgyűlés 1805. szeptember 14-én őt választotta utóddá. Még a kongregáció alatt köszönőlevelet intézett VII. Piusz pápához a Társaság visszaállításáért Szicíliában.
Kormányzása elején a rend helyzete Fehéroroszországban kedvezőnek volt mondható. 1803–5 között százhárman léptek be a Társaságba, köztük huszonnyolc pap. 1805-ben a létszám a következő volt: száznegyvenöt pap, száz tanuló rendtag és nyolcvannyolc testvér, összesen háromszázharminchárom fő. Ezek a jezsuiták hét kollégiumban és egy rendházban laktak. A wilnai állami egyetemnek felügyeleti jogai voltak a Társaság iskoláira is, ami sok nehézséget okozott. Brzozowski 1812-ben elérte Sándor cárnál, hogy a połocki kollégium egyetemi rangú akadémia és egyben a jezsuita kollégiumok felügyelője legyen. A połocki jezsuita nyomda adta ki az iskolai tankönyveket és a vallásos irodalmat latin, lengyel, orosz, francia, német és litván nyelven. Brzozowski Szentpéterváron székelt titkárával és egy asszisztenssel, a másik három különböző kollégiumokban lakott. A kormányzásra szinte semmi befolyásuk nem volt. Fehéroroszországban a jezsuiták komoly apostoli munkát végeztek. 1810-ben tíz plébániát és tizenhét missziós állomást láttak el, abban az évben 161 693 gyónást hallgattak, 6427 szentbeszédet tartottak, 5963 keresztelést végeztek és 2299 személyt készítettek elő a szentáldozásra.
Brzozowskinak gondja volt az észak-amerikai misszióra is. 1806-ban onnan exjezsuitákat hívott Fehéroroszországba, missziójuk elöljárójává Robert Molineux-t nevezte ki, és megerősítette a Georgetown egyetemen egy újoncház alapítását.
Kormányzása idején, 1814. augusztus 7-én került sor VII. Piusz pápa Sollicitudo omnium ecclesiarum bullájával a Társaság teljes visszaállításására. Brzozowski itáliai delegátusa, Luigi Panizzoni vette át a pápai bullát. Így Brzozowski általános rendfőnökké lett.
A Társaság visszaállítása és annak szükségszerűsége, hogy a rendfőnök Rómába költözzön, nagyon nehéz helyzetbe hozta az oroszországi jezsuitákat. Az orosz körök ezt a helyzetet úgy fogták fel, hogy az a cár uralmát gyengíti. A nacionalista és konzervatív körök azt követelték, hogy Oroszország minden kapcsolatot szakítson meg Nyugat-Európával. Az első akció 1816. január 1-jén történt, amikor a jezsuitákat kitiltották Szentpétervárról, elvették a rendfőnökséget, a Szent Katalin-templomot és a nemesi konviktust.
A jezsuiták teljes kiűzetését az Orosz Birodalomból valószínűleg már 1816-ban tervezték. Brzozowski szeretett volna Rómába utazni, de az orosz hatóságok ezt megtiltották. Így két francia atyát küldött haza, ahol 1814-től Pierre de Clorivière volt a tartományfőnök. Belgiummal is felvette a kapcsolatot másik két atya útján. 1815-ben Manoel de Zúñiga atyát nevezte ki spanyol tartományfőnöknek. 1819-ben VII. Ferdinánd spanyol király kérte VII. Piusz pápát és Sándor cárt, hogy küldjenek neki negyven jezsuitát. Itáliában szó volt arról, hogy újra megnyitják a Római Kollégiumot. Oroszországban megkezdték az előkészületeket, hogy kiket küldjenek oda.
Brzozowski halála előtt kinevezte a római P. Luigi Petruccit a rend vikáriusává. Połockban halt meg 1820. február 8-án. Március 20-án az orosz kormány kiűzte a jezsuitákat az országból, azokra az okokra hivatkozva, amelyek miatt 1816-ban el kellett hagyniuk Szentpétervárt.

Itáliában született, Leobenben lépett a Társaságba. 1620–2-ben Grazban végezte a bölcseletet. 1623-ban Goriziában, 1624–5-ben Klagenfurtban tanított. 1626–9-ig teológiát tanult Grazban. 1629-ben szentelték pappá. Egy-egy évig Klagenfurtban templomigazgató és Grazban retorikatanár volt. 1632–3-ban a bécsi újoncmester segítőjeként, a következő évben Leobenben retorikatanárként működött. 1637-ben a bécsi újoncház rektora és a fiatalok vezetője lett. 1644–8-ban a tartományfőnök-helyettesi, 1649–51-ben a tartományfőnöki hivatalt viselte. Mo.-i alapításai: 1650. Sopron, kollégium; 1651. Trencsén, kollégium; 1649. Kassa, rendház; 1651. Székelyudvarhely, missziósállomás és a hódoltságban 1649-ben Andocs, Veszprém és 1651-ben Temesvár. Leváltása utáni munkái: 1652-ben Judenburgban a harmadik próbaév vezetője; 1653–5-ben a bécsi újoncház rektora és az újoncok mestere; 1656–7-ben Kassán házfőnök; 1658–60-ban Pozsonyban rektor; 1661–5-ben Linzben és 1666–9-ben Bécsben a ház lelkiatyja volt. Egyike volt kora legolvasottabb lelki íróinak.

Bécsben lépett be a Társaságba, a noviciátust Prágában végezte. Ott és Olmützben tanított. 1567-ben Nagyszombatba került, ahonnan a következő évben gyógyulás végett hazaküldték, de rövidesen meghalt.

A logika elvégzése után lépett be Trencsénben a rendbe. Egy évig Sopronban grammatikát tanított. 1737–9-ben Nagyszombatban folytatta bölcseleti tanulmányait. Két-két évig Pozsonyban és Budán grammatikatanár volt. 1744–7-ben Bécsben végezte a teológiát. 1746-ban szentelték pappá. Egy évig Komáromban volt hitszónok, majd a harmadik próbaévre Besztercebányára került. 1750-ben Ungváron hitszónokként működött, majd két évig Kolozsváron és négy évig Budán matematikát tanított. 1757-től Ungváron és Győrben egy-egy évig, Bécsben 1759–62 között hitszónok volt. 1763-ban Nagyváradon lett házfőnök. 1770-ben soproni rektorként halt meg.

A milánói missziószeminárium tagjaként került Kínába, a tamingi misszióval szomszédos területre, nagyon összebarátkozott a magyar jezsuitákkal, ezért kérte felvételét a Társaságba. 1936–8 között Sienhsienben novícius páter, felújítja filozófiai ismereteit. 1939-ben Pujangban misszionárius.

Karánsebesen született, anyja katolikus volt, apjáról nem tudunk semmit. 1602 körül katolizált. Szentandrásy István hatására, aki tanította és pártfogolta, 1606-ban Rómába került. A következő év október 18-án felvették a Német–Magyar Kollégiumba. 1609. január 17-én súlyos fegyelmi vétség miatt elbocsátották, és Rómát is el kellett hagynia. Valószínűleg Bécsbe ment, és befejezte a bölcseleti tanulmányokat. Visszament Erdélybe pártfogójához, Szentandrásyhoz, aki közben macsói püspök és erdélyi apostoli kormányzó lett, és akit 1610-ben kiűztek Erdélyből, de Bujtul ott maradt. 1617–8-ban Gyulafehérváron a jezsuita Szini István mellett tanított. 1618-ban Szentandrásy, Szini és Pázmány is közbenjárt a pápánál, hogy vegyék vissza a Germanicumba, amit ő meg is engedett. Rómában szentelték pappá 1622. május 21-én. Utána misszionáriusként akart visszamenni Erdélybe. A Hitterjesztés Kongregációja kérését a Szent Hivatalhoz, az Inquisitióhoz utalta át. 1623. május 23-án belépett a Társaságba. Próbaideje után 1625 májusában elhagyta Rómát, és bécsi, nagyszombati, nagykárolyi és gyulafehérvári tartózkodással november 19-én érkezett meg Karánsebesre, hogy Bethlen Gábor fejedelem engedélyével megkezdje lelkipásztori működését. Élete vége felé készítette el fő művét, Canisius kisebb katekizmusának román fordítását. Halála után rendtársai elküldték a kéziratot Nagyszombatba. Az első kiadás valószínűleg Némethy Jakab jezsuita vezetésével a pozsonyi nyomdában jelent meg. Ebből a kiadásból sajnos egy példányt sem ismerünk. Következő kiadása 1703-ban volt az erdélyi románok uniójával kapcsolatban. Társával, a magyar Makó Istvánnal nagy misszionáriusi munkát végzett a kisebbségben és elnyomatás alatt szenvedő román és magyar katolikusok között a távoli vidéken is. Többször járt Gyulafehérváron, ahol a szinte folyamatosan egyedül dolgozó Szini Istvánt segítette. A nagy misszionáriusok közé tartozik, katekizmusfordítása pedig vallási jelentősége mellett a román nyelvtörténetnek is fontos emléke.

1852-ben a franciaországi Issenheimben lépett be a Társaságba. Az újoncidő második évét már az osztrák Baumgartenbergben végezte. 1854-ben Linzben bölcseletet, 1855–7 között Rómában, 1858-ban Innsbruckban teológiát tanult. 1857-ben szentelték pappá. A harmadik próbaévet Baumgartenbergben töltötte. 1860-tól az ausztriai St. Andräban először az újoncmester helyettese, majd 1864–71-ben utódja volt. 1871. május 3-án tartományfőnökké nevezték ki. 1877-től újra újoncmester lett St. Andräban. 1882-től a harmadik próbaévet vezette először ugyanott, majd annak áthelyezése után Bécs-Lainzban 1885–1900 között. Egy évig még házfőnök volt ugyanott. Élete utolsó éveit Bécs-Kalksburgban töltötte. Negyven éven keresztül az osztrák–magyar rendtartomány nagy nevelője volt mint újoncmester, a harmadik próbaév vezetője és tartományfőnök.

A középiskolát 1874–82 között Temesváron, Szegeden, Szabadkán és Kalocsán végezte. 1891-ben Nagyszombatban lépett a Társaságba. 1892–3-ban Pozsonyban bölcseletet és a következő évben Kalocsán privátim teológiát tanult. 1896–7-ben Szatmárnémetiben volt nevelő. 1898–1900-ban Innsbruckban befejezte teológiai tanulmányait és pappá szentelték. A következő évben Nagyszombatban az újoncmester helyettese volt, s egyben elvégezte a harmadik próbaévet is. Ekkor megkezdte több évtizedes lelkipásztori működését, s rányomta bélyegét az önálló magyar rendtartomány munkáira. Négyéves szatmári működés után a bp.-i Jézus Szíve-templomhoz került. Hitszónok volt, vezette az Urak, az Akadémikusok és az Egyetemisták Mária-kongregációit. Szerkesztette a Mária Kongregáció című ismert folyóiratot és a Prézest. A nagy fontosságú Kongregációs Otthont is vezette. 1909–12 között az újonnan megalapított, önálló magyar jezsuita rendtartomány első tartományfőnöke volt. Utána folytatta nagyhatású lelkipásztori és kongregaciós munkáját Pozsonyban 1915–8, Bp.-en 1918–20, Szegeden 1920–5 között, majd két évre újra visszatért Bp.-re. 1928-tól Szegeden működött. Hatását a város vallásos életében hosszú ideig érezni lehetett. Kiadványainak egy része hitvédelmi jellegű volt, a másik a Mária-kongregációkkal foglalkozott.

Szintén a nijmegeni Busaeus családból származott. Képzését az alsó-rajnai rendtartományban nyerte. Bonnban misszionáriusként működött. 1589-ben az elzászi Molsheimben lett rektor. 1598–1606-ban alsó-rajnai, 1609–12-ben felsőnémet és 1614–6-ban osztrák vizitátor és tartományfőnök volt. Hivatali ideje alatt alakultak Mo.-on a következő állomáshelyek: 1614-ben Monyorókerék, 1615-ben Kassa, 1616-ban az Alagi családnál, özv. Rákóczynénál, Gerényben és Munkácson. 1616-ban német asszisztenssé választották. Hivatalában haláláig megmaradt.

Egy volt a nyolc holland jezsuita közül, akik a nijmegeni Busaeus családból léptek be a 16–17. században a Jézus Társaságba. Szerzetesi életét 1561-ben Kölnben kezdte meg. 1562–4 között Rómában bölcseletet tanult, és megszerezte a doktorátust. 1565–6-ban Nagyszombatban, utána Bécsben tanított. 1570–3-ban ugyanott tanult teológiát, és szentelték pappá az utolsó évben. Továbbra is folytatta munkáját az iskolában. 1583–7-ben Grazban volt a retorika tanára. 1589–91-ben Bécsben működött mint tanár és a protestánsok térítője. 1592–7-ben Turócon is foglalkozott a protestánsokkal, mellette iskolaigazgató és házi lelkiatya volt. 1598–1602-ben a csehországi Cěský Krumlovban, majd haláláig Jindřichuv Hradecben volt házi lelkiatya és lelkipásztor.

Rendi képzését a tartomány osztrák részében kapta. 1727–30 között Grazban és Bécsben a héber nyelvet tanította. Ettől kezdve élete végéig lelkipásztorként működött. Ismert hitszónokként a magyar részeken is dolgozott: 1732-ben Pozsonyban, 1735–40-ben Sopronban és 1741-ben Kőszegen.

1911–3 között Nagyszombatban volt skolasztikus novícius. 1914–6 között Innsbruckban filozófiát tanult. 1917-ben Szatmárnémetiben konviktusi felügyelő, a következő évben Nagykapornakon betegeskedett.

1928–30 között a zugligeti Manrézában testvérnovícius. 1931–43 között Kalocsán szabó és ebédlős. 1944–7 között Szegeden portás és házi mindenes, 1948–50-ig a pesti rendházban házi mindenes. A szétszóratás után különféle fizikai állásokban dolgozott, majd 1960–72 között Szegeden volt sekrestyés.

Szerzetesi életét 1892-ben a nagyszombati újoncházban kezdte meg. Két év múlva az ausztriai St. Andräban retorikát tanult, majd egy év bölcseletet végzett Pozsonyban. 1899–1903 között Kalocsán felügyelő volt a konviktusban, és 1905-ig folytatta bölcseleti tanulmányait. 1906–8 között Innsbruckban a hároméves teológiai kurzust végezte. Ott szentelték pappá. 1909–11-ben Bp.-en megszerezte a tanári diplomát filológiából. Egyévi tanári működés után Linzbe került a harmadik próbaévre. 1912-től az iskolák államosításáig (1948) főleg görög, latin és magyar nyelvet oktatott Kalocsán (1914–7, 1923–6, 1930–4, 1937–48), Pécsett (1918–23, 1927–9) és 1935–6-ban a bp.-i újoncházban. 1923–6-ban Kalocsán rektor és iskolaigazgató, 1936–8-ban állami tanfelügyelő volt. 1949-ben még lelkipásztori munkát végzett, de 1951-től már a pannonhalmi szerzetesi szociális otthonban élt haláláig.

Csehországban lépett a Társaságba, és rendi képzését is ott kapta. Mo.-ra a török felszabadító háború idején tábori lelkészként érkezett a Leslie-hadtestben, ahol 1689–94-ig teljesített szolgálatot. 1695–1701 között Brassóban volt népmisszionárius és hitszónok. Két évi žireči cseh működés után visszatért Mo.-ra, ahol főleg házi lelkiatyaként és lelkipásztorként dolgozott haláláig, így Szakolcán, Kassán, Brassóban és Kolozsváron.
C