Canisius Szent Péter unokaöccse a hollandiai Nijmegenben született, Kölnben lépett be a Társaságba. 1560–1-ben a bécsi kollégiumban retorikát tanult. 1561 őszén Nagyszombatban kezdett tanítani, a következő év szeptemberében azonban pestisben meghalt.

Nápolyi nemesi családból származott. Még belépése előtt bölcseletet és jogot tanult. Rómában a próbaidő után kiegészítette filozófiai tanulmányait, és elvégezte a teológiát. Utána ugyanott egy évig matematikát tanított, és részt vett az Angol Kollégium alapításában. 1583-ban Claudio Acquaviva rendfőnök kolozsvári rektorrá nevezte ki. Helyzete nem volt könnyű a protestáns többségű városban. A kollégiumban ő fejlesztette ki a bölcselet és a teológia oktatását. Alattvalói szerették és becsülték, kritikára csak néhány gazdasági intézkedése adott okot. Amikor 1586-ban kitört a pestis, késlekedett a kollégium bezárásával, aminek következményeként a harminc-egynéhány jezsuita közül húsz, maga Capece is, a járvány áldozata lett.

A lengyelországi Poznańban lépett be a Társaságba, de próbaéveit a morvaországi Brünnben végezte. 1595–6-ban grammatikát tanított Nagyszombatban. Élete végéig az osztrák rendtartományban maradt, de magyar részen többé nem dolgozott.

Carafa Andriában született nemesi család második fiaként. Ötéves volt, amikor házasságtörésen ért apját megölték. A család a kor szokása szerint egyházi pályára szánta őt. A középiskolát a jezsuiták nápolyi kollégiumában végezte. Bölcseleti tanulmányai közben lépett be a Társaságba. Teológiára Rómába küldték, de egészségi okokból visszakerült Nápolyba. Ott szentelték pappá 1613-ban. 1616-tól bölcseletet tanított Nápolyban. 1620–5 között rektor és újoncmester, nem sokkal ezután a professzusház főnöke volt, majd 1627-ben nápolyi tartományfőnök lett három évre. Leváltása után is elöljáró maradt, kétszer a professzusházban és egyszer a kollégiumban. Luigi Sidereo álnéven, de sajátján is, több lelki könyvet írt, melyek számos kiadást értek meg.
Muzio Vitelleschi rendfőnök halála után a vikárius Carlos de Sangro 1645. november 21-re hívta össze a rendgyűlést. Már megválasztották a küldöttséget is a pápához, hogy áldását kérjék, amikor a vikárius levelet kapott tőle, amelyet a gyűlés előtt fel kellett olvasnia. A levél tizennyolc pontot sorolt fel, amelyeket az összegyűlteknek még az új rendfőnök választása előtt meg kellett tárgyalniuk.
Egyes pontok a Társaság erősen centralizált formáját érintették, amelyekhez a pápa javaslatokat is tett, és kérte azok megfontolását. Néhány pont visszavezethető volt a Társaságon belül létező csoportokra, az úgynevezett „memorialisták”-ra, akik emlékiratokat, panaszokat és változtatási terveket írtak a pápának. Sokan kifogásolták a Társaságon belül és kívül, hogy Vitelleschi rendfőnök harmincéves kormányzása alatt egyáltalán nem volt rendgyűlés. Abban az időben jelent meg a volt jezsuita Giulio Clemente Scotti karikatúrája a rendfőnök monarcháról, a Monarchia solipsorum.
X. Ince pápa, miután megkapta a rendgyűlés válaszát, 1646. január 1-jei dátummal kiadta brevéjét, melyben elrendelte, hogy minden kilencedik évben össze kell hívni a rendgyűlést, melynek új asszisztenseket kell választania. Az elöljárók hivatali idejét – kivéve az újoncmesterekét – három évben állapította meg, és újabb hivatalt csak másfél év elteltével kaphattak.
Carafa három és fél évig kormányzott, de a Társaság jövője szempontjából így is jelentős volt. Útmutatását és buzdítását a tanuló rendtagok évenként kétszer, fogadalmaik megújításánál még a 20. század első felében is olvasták. A hívek vallásos életében sokáig nagy szerepet játszott az általa alapított „Jó halál társasága”. Rendfőnöki működésére rányomta a bélyegét a Spanyol-Amerikában Juan de Palafox Puebla püspökével (Mexikó) és Bernardino de Cárdenas paraguayi püspökkel folytatott vita. 1649-ben, a római nagy éhínség idején a szegények és a haldoklók gondozása közben halt meg.

Elsőéves teológusként lépett be Bécsben a Társaságba. 1727–9-ben Passauban grammatikát, 1730-ban Sopronban poézist és 1731-ben Nagyszombatban retorikát tanított. 1732-ben Bécsben matematikát tanult, utána befejezte Grazban a teológiát. 1736-ban szentelték pappá. 1737-ben kánonjogot tanult. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte. 1739–43-ban Bécsben bölcseletet, 1744-ben Grazban kontroverziát, majd 1745–53-ban Bécsben kontroverziát, kazuisztikát és teológiát tanított. 1754-ben a bécsi Theresianumban tanulmányi főnök volt. Utána egy-egy évig Bécsben kazuisztikával foglalkozott, és Klagenfurtban a szemináriumot igazgatta. 1757–9-ben Laibachban, 1761–3-ban Grazban, majd Bécsben a rektori hivatalt látta el. 1764–7-ben tartományfőnök, majd 1769-ig a bécsi kollégium rektora, 1770-től a feloszlatásig a professzusház főnöke volt. Utána Blockflüßben lett plébános.

Rómában végezte a teológiát, utána kb. tíz évig tanította azt Párizsban és Bécsben. 1591-ben érkezett Erdélybe, ahonnan 1588-ban kiűzték a jezsuitákat. Küldetésének célja vallásos volt: a fiatal fejedelmet, Báthory Zsigmondot megtartani a katolikus vallásban, azt megerősíteni, és egyengetni az utat, hogy a Jézus Társasága visszatérhessen a fejedelemségbe. A törökök ellen vívott tizenöt éves háború idején a politikával is foglalkoznia kellett. Erdély helyzete a Habsburg és az Oszmán Birodalom között katonai és politikai szempontból nagyon fontos volt. Belső politikai küzdelmek után a fejedelemség kivonta magát a törökök befolyása alól, és a keresztény oldalhoz csatlakozott. Ehhez azonban szüksége volt a királyi Mo. és a császár, II. Rudolf támogatására. VIII. Kelemen pápa is helyeselte ezt a választást. Így lett Carrillo a fejedelem megbízottja a Rómában, Madridban és Prágában a császári udvarban lefolyt tárgyalásokon. Szerepe volt Zsigmond fejedelem házasságkötésében Mária Krisztierna főhercegnővel. Carrillo elérte azt is, hogy a jezsuiták visszatérhettek Erdélybe, és negyven év után a katolikus püspök is elfoglalhatta székhelyét Gyulafehérváron. Az állhatatlan Zsigmond 1598-ban lemondott, amit Carrillo sem tudott megakadályozni, s mivel sokan őt okolták a fejedelem lemondása miatt, neki is távoznia kellett az országból. 1600-ban Vágsellyén lett rektor, és 1601–8-ban az osztrák rendtartomány főnöke. Erősen dolgozott a katolikus egyház megújulásán, mely munkában sokat segítettek kapcsolatai a császári udvarral és a magyar főúri körökkel. Ő térítette meg Forgách Simont is. 1603-ban részt kellett vennie a regensburgi birodalmi gyűlésen mint a pápai legátus tanácsadója. Rómában azonban kegyveszett lett, mert az ausztriai Ebendorfban elfoglalta az Ágoston-rendi kolostort, melyet a császár ajándékozott a Társaságnak. 1604-ben Erdélybe ment, hogy helyreállítsa a kolozsvári kollégiumot, melyet az unitáriusok leromboltak. Császári megbízatásból Rómába és Madridba kellett utaznia, hogy segélyt szerezzen a törökellenes háborúhoz. Az ausztriai diplomáciai szolgálatának megszűntekor Acquaviva rendfőnök Spanyolországba küldte. 1613–4-ben a kasztíliai rendtartomány vizitátora lett. A következő évben a VII. Általános Rendgyűlés a rendfőnök asszisztensévé választotta, de három év múlva meghalt. Kiterjedt levelezése mutatja, hogy megfontolt, jó ítélőképességű ember volt. Majdnem harminc évig látott el felelősségteljes feladatokat az erdélyi fejedelmi udvarban mint gyóntató és a rendben mint elöljáró. Politikai levelezésében láthatjuk, hogy diplomáciai tevékenységét is mint a kereszténység szolgálatát fogta fel, és Közép-Európában sokat tett az egyház megújulásáért.

Még nem végzett retorikát, amikor felvették a Társaságba. A próbaévek után másfél évig retorikát tanult, majd ugyanannyi ideig mondattant tanított. 1583–4-ben Olmützben bölcsészhallgató volt, valószínűleg már 1582-ben is. Bölcseletből doktorált. Egy bejegyzés szerint 1586-ban Grazban teológiát tanult, amit 1587-től Bécsben folytatott. 1589–90-ben Váralján gazdasági főnök, a következő évben házfőnök volt, Turócon pedig 1593–4-ben rektor, amikor Bécsben elbocsátották a Társaságból.

Gazdag genovai családban született, a híres pármai nemesi konviktusban nevelkedett. 1703-ban Chieriben lépett be a Társaságba. Próbaideje után, 1705-től Milánóban egy évig retorikát, utána három évig bölcseletet tanult. 1709–10-ben ugyanott, majd két évig Genovában középiskolában tanított. 1713-ban Rómába került, ahol teológiai tanulmányokat folytatott. Ott szentelték pappá 1717-ben. Utána 1718-ban Firenzében végezte a harmadik próbaévet. 1719-ben Genovában kezdte meg tanári pályafutását: hat évig bölcseletet, egy évig egyházjogot, majd hat évig teológiát tanított. 1732–6 között tanulmányi felügyelő, 1737–9-ig rektor volt. 1740–2-ben az ottani professzusház főnöke, majd 1743-ban újra a kollégium rektora lett. 1750-ben a milánói rendtartomány főnökévé és egy év után Rómában olasz asszisztenssé nevezték ki.
E minőségében vett részt az 1755. november 18-ra összehívott nagygyűlésen az új rendfőnök választásán. A november 30-án tartott gyűlésen a szavazatok nagy része őrá esett. Miután első feladatként Lengyelország és Litvánia számára új asszisztenciát létesítettek, az atyák megkezdték egy új Institutum kiadását az előző évtizedek számos új jogi rendelkezése miatt. Az egyetlen, lényegesebb dolgokat említő határozat előírta az új rendfőnöknek, hogy vizsgálja meg az utolsó években mutatkozó hibákat és hiányosságokat, amelyek nagyon elszaporodtak a jezsuiták életében. Nem voltak súlyos esetek, de jelezték a 18. század polgári életének befolyása miatti veszélyt az egyes közösségekben. A tény, hogy a nagygyűlés erősen korlátozta a jogi előírásokat, és nem sürgette eléggé a hibák kiküszöbölését, amelyekről elég felületes fogalmat alkottak, mutatja a nagygyűlés nyugtalanságát, és jelzi, hogy a 18. században komoly kritika és üldözés kereszttüzébe került a Társaság.
Ebben a helyzetben a nagygyűlés előírta (22. dekrétum) a rendfőnöknek, hogy levelet írjon a „jezsuiták szelleméről és hivatásáról”. Ennek lényege, hogy a jezsuita rend a pápa vezetése alatt harcol a hit védelméért és terjesztésében. Ennek előfeltétele a megfelelő lelki élet. Szükség van élő hitre, imára és az erények gyakorlására. 1756-ban a rendfőnök az elöljáróknak írt az erkölcsteológiáról, amely lényeges az apostoli munkában. A rendfőnöknek e levéllel valószínűleg az is célja volt, hogy elejét vegye a rendet minden oldalról érő támadásoknak.
Abban a hónapban választották rendfőnökké, amikor Lisszabont földrengés sújtotta. Centurionét mélyen érintette az a rágalomhadjárat, amelyet Sebastião José de Carvalho portugál államminiszter indított Európában a Társaság ellen. Centurionénak alig másfél évvel megválasztása után látnia kellett Csehországban és Észak-Európában a háború okozta elszegényedést, Franciaországban a janzenisták és a felvilágosodás híveinek vad gyűlöletét, miközben gyenge egészségi állapota miatt nem tudta rendjét kellőképpen védelmezni.
Centurione nagy képességű ember volt, akit sokan becsültek, mint például XIV. Benedek pápa. Jól tudta megítélni az embereket, és a Társaság ügyeit éppúgy, mint a világiakét. Erőskezű rendfőnök volt, aki el tudott bocsátani hivatalukból tartományfőnököket és helyi elöljárókat. A rendi fiatalságtól elvárta az engedelmességet, előkészítve őket a már közeledő nagy próbára.

Rómában lépett be a Társaságba 1559-ben. 1560 őszén Bécsbe érkezett több társával. Két évig retorikát tanult. 1562–3-ban humaniorát tanított. Ezután megkezdte bölcseleti tanulmányait, de 1566 első felében egészségi okokból Nagyszombatba küldték. Még ez évben Bécsben meghalt.

A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát. 1942–4 között Kassán filozófiát tanult. 1946-ban Pécsett volt magiszter. 1947-ben Szegeden elkezdte a teológiát, de külföldre kényszerült, így 1947–50 között Leuvenben fejezte be, utána Wépionban végezte a terciát. 1952–7 között Montrealban, az egyetemen latin–francia szakos tanári diplomát szerzett, közben a magyar emigránsok pasztorális gondozásában segített. 1958-ban Jersey Cityben a St. Peter középiskolában tanított francia, majd 1959–65 között Plattsburgben francia és német nyelvet a jezsuita juniorátusban. 1966-ban Rochesterben oktatott francia nyelvet. 1967–8 között Torontóban, 1969–71 között Hamiltonban volt káplán. 1972-ben az ontariói Londonban volt magyar lelkész, 1973–4 között Courtlandben magyar plébános, 1975-ben Torontóban káplán, majd 1976–9 között Montrealban magyar plébános. 1980–2 között Hamiltonban A Szív című lap szerkesztőjeként tevékenykedett. 1983–5 között hamiltoni magyar plébános volt.

Nagyszombatból lépett be a Társaságba. Próbaidejét Trencsénben töltötte. 1660-ban Leobenben humanisztikát végzett. Bölcseleti tanulmányokat 1661–3-ban Grazban folytatott. 1664–6-ban Szepeshelyen tanított középiskolában. A teológiai tanulmányokra Nagyszombatba került, ahol 1670-ben pappá szentelték. A következő évben Szepeshelyen volt tanár. 1673-tól részt vett a nagy rózsahegyi népmisszionáriusi munkában: 1774-ben Zsolnatarnén, Nagybobrócon és Trsztenán, 1775-ben Fehérhalmon, 1676–8-ban Lőcsén a házgondnoki hivatalt látta el. A következő években intenzív hitszónoki és hitoktatói munkát fejtett ki Kassán, Pozsonyban, Nagyszombatban, Besztercebányán, Szakolcán, újra Kassán és Turócon. 1695-ben Kőszegre került házgondnoknak, ahol még abban az évben meghalt.

1890–2 között Nagyszombatban volt testvérnovícius. 1893–4 között Linzben, 1895-ben Nagyszombatban, 1896-ban Mariascheinben, 1897-ben Kalocsán dolgozott mint szakács. 1898-ban Nagykapornakon szakács és házi mindenes, 1901–3 között Mariascheinben szakács, 1904–5 között Prágában, 1906–8 között Velehradban, 1909–10 között Nagykapornakon szakács és kertész volt. 1911–5 között Szatmárnémetiben kertész, pék és házi mindenes volt. 1916 elejétől betegeskedett.

1912–4 között Nagyszombatban volt testvérnovícius. 1915-ben Nagykapornakon segéderdész, betegápoló és házi mindenes, majd behívták frontszolgálatra. Oroszországban hősi halált halt.

1884–6 között Nagyszombatban testvérnovícius, 1887–9 között Szatmárnémetiben, 1890–3 között Kalocsán, 1894-ben Szatmárnémetiben, 1895-ben Nagyszombatban, 1896–9 között Innsbruckban, 1900–1-ben Nagyszombatban szabó és ruhatáros volt. 1902–3 folyamán a pesti rendházban volt ruhatáros, templomgondnok és házi mindenes. 1904–7 között Kalocsán ruhatáros és sekrestyés volt, majd 1908-ban Bécsben házi mindenes. 1909-ben Innsbruckban ruhatáros és házi kísérő; 1910–8 között Kalocsán sekrestyés, házi mindenes és házi kísérő volt. 1919-ben a pesti rendházba helyezték mint portást, házi mindenest és házi kísérőt. 1920–2 között Kalocsán volt szabó, ruhatáros, a szolgák felügyelője, betegápoló. 1923–41 között Pécsett volt szabó, ruhatáros, portás és sekrestyés.

Salamancában jogot tanult 1672–6-ban, onnan lépett be a Társaságba. Tanulmányai befejeztével 1688–91-ben Santiagóban böcseletet és Salamancában 1692–1702-ben teológiát tanított. 1695-től tanácsadója volt Enríquez de Cabrerának, aki a királyi udvarban a trónöröklés küzdelmeiben a Habsburg-párt vezére volt. Amikor pártfogója a vetélkedésben alulmaradt, Cienfuegos Lisszabonban lett Károly főherceg és 1711-től VI. Károly császár követe. Bécsbe költözött, és diplomáciai feladatokat látott el. 1720-ban a császár nyomására a pápa bíborossá nevezte ki. 1722–35-ig a császár követe és a Német-római Birodalom protektora volt. 1735-ben, amikor elvesztette Szicíliában a spanyolok által elfoglalt montreali érsekséget és cataniai püpökséget, a pápa Pécs püspökévé nevezte ki, ott azonban 1739-ben bekövetkezett haláláig nem járt.

Classovitius már belépése előtt elvégezte a hároméves bölcseleti kurzust. A Társaságban két év teológiát végzett. 1584–7-ben bölcseletet tanított Bécsben. 1589-ben a vágsellyei misszióban magyarul tanult. 1593–1619 között Turócon, Nyitrán, Olmützben kétszer és Homonnán szintén kétszer lelkipásztori munkát végzett haláláig.

Rendi újoncidejét Baumgartenbergben töltötte, két év retorikát St. Andräban végzett. Bölcseletet 1862–4-ben Pozsonyban, teológiát 1865–8-ban Innsbruckban tanult. 1869-től három évig Pozsonyban metafizikát, erkölcsbölcseletet és természetjogot tanított, majd elvégezte Prágában a harmadik próbaévet. Pozsonyban tanított tovább, de betegség miatt 1876-tól könnyebb munkakört kapott Bécs-Kalksburgban és St. Andräban. Egy évet Angliában töltött, majd visszatért Pozsonyba. 1879–94 között főleg etikát tanított. Utána ugyanott haláláig lelkipásztori munkát végzett. Vezette a „pozsonyi katolikus női munkásegyletet”. Első nagy műve, a latin nyelvű erkölcsbölcselet, néhány év alatt három kiadást ért meg. Későbbi művei is ismertek voltak a közgazdaságtan alapjairól és a keresztény bölcselet államtanáról. Vallásos tárgyú műveket is írt latinul a Jézus Társasága szelleméről, magyarul pedig a Jézus Szíve-tiszteletről.

Világi papként Bécsben lépett be a Társaságba. 1589–97 között Prágában működött különböző munkakörökben. 1598–1600-ban Turócon volt házfőnök. Utána Csehországban, Krumlovban és Prágában elöljárói hivatalokat látott el, majd újra Krumlovban és Olmützben lelkipásztori munkát végzett.

A lausitzi Bautzenben született, kb. harmincéves korában világi papként lépett be a Társaságba. Első adat róla a brünni újoncház 1587. augusztus 10-i jelentése, melyben a harmincnégy név nélküli újonc között két papot említ, akik közül az egyik tanult teológiát, a másik csak a humaniorákat. Az 1589. évi katalógus szerint Prágában teológiát tanult. 1590-ben Znióváralján volt hitszónok. A következő évben ugyanott a principalisták tanáraként és szlovák hitszónokként működött. A katalógus jelzi, hogy csehül, szorbul, németül, spanyolul és szlovákul tudott. A következő évben tovább tanított, és a plébániatemplomban prédikált. 1593-tól haláláig a turóci rendházhoz tartozott, és a környező falvakban lelkipásztorként dolgozott.

Az egri érsekség kispapjaként lépett a Társaságba Nagyszombatban. Bölcseleti tanulmányait 1916–8-ban Innsbruckban, a teológiát 1920–2-ben a hollandiai Valkenburgban végezte. Szinte egész életében főleg falusi népmissziókban dolgozott. Kétszer évekig a rendtartomány felelőse volt ebben a munkakörben. 1948-ban az egyik Szeged vidéki tanyaközpontban az iskolák államosítását kritizálta, amiért június 7-én letartóztatták és négyévi börtönbüntetésre ítélték. Ennek letöltése után Kistarcsára internálták, ahonnan 1953 őszén, a tábor feloszlatásakor szabadult. A következő évben a pannonhalmi szociális otthonba került.

Szombathelyen született és a soproni kollégiumból lépett be a trencséni újoncházba. 1671-ben Nagyszombatban a parvistákat tanította és az iskolai színjátszás felelőse volt. 1672–4 között ugyanott végezte a bölcseleti tanulmányokat. A következő két évben Kassán tanított a középiskolában. 1677–80-ban Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá utolsó évében. Egy-egy évig Gyöngyösön tanított, Kassán lelkipásztor és Sopronban hitszónok volt. 1684–6-ban Klagenfurtban bölcseletet tanított. Utána két évig Nagyszombatban az internátus főnöke és a kontroverzia tanára volt. Egyévi esztergomi házfőnökség után 1690-ben Trencsénben újoncmester lett. Ebben a hivatalában a felsőbb elöljárók nagy megelégedésével működhetett, mert szokatlanul hosszú ideig, tíz évig volt ebben a munkakörben. A tanítás- és neveléstörténet szempontjából fontos dokumentum egy hallgatójától feljegyzett előadás-sorozata a jezsuita középiskolai tanításról és nevelésről. A szövegből nehéz megállapítani, hol tartotta ezeket az előadásokat: tanárképző a megadott 1695-ös évben csak Leobenben volt. Valószínűbb azonban, hogy ezt a sorozatot Trencsénben adta elő rendi újoncai számára. 1700-ban Trencsénből Bécsbe került, és haláláig a tartományfőnök titkára volt.

Esztergomi egyházmegyés pap volt, amikor belépett a Társaságba. Nagyszombatban töltötte próbaidejét. Utána két évig konviktusi felügyelő volt Kalocsán. 1897–8-ban Pozsonyban a bölcseletet ismételte, utána három évig matematikát és fizikát tanított Nagyszombatban. Két év alatt megszerezte a tanári diplomát. 1904–5-ben teológiát tanult Innsbruckban. 1906-ban Nagyszombatban végezte a harmadik próbaévet. Ettől kezdve keresett hitszónok és lelkipásztor volt Nagyszombatban. 1920-tól a csehszlovák rendtartomány tagja lett. Csaknem egész életét Nagyszombatban töltötte, kivéve 1922–6-ig, amikor Rózsahegyen dolgozott. Híresek lettek Krisztus kínszenvedését megjelenítő passiójátékai, melyeket a Mária-kongregáció tagjaival adatott elő. A húszas években a szlovák vallásos irodalom termékeny szerzője volt.

Még a Jézus Társaságába való belépése előtt bölcseletből doktorált. A rendben a kétéves próbaidő után két évig grammatikát tanított Budán, majd ugyanannyi ideig matematikát tanult Grazban. Teológiai tanulmányait Bécsben végezte az 1754–8 között. A harmadik próbaévet Besztercebányán töltötte, majd előbb a bécsi Szent Borbála egyetemi otthonban, azután az ottani magyar papnevelő intézetben volt felügyelő. 1761–3-ban Nagyszombatban bölcseletet tanított, ahol a fizikában – elsőként Mo.-on – Newton tanait is tekintetbe vette. Grazban erkölcsteológiát, patrológiát és egyházjogot, 1765-től pedig a rend feloszlatásáig (1773) Nagyszombatban teológiát tanított. Alapos és világos teológiai tankönyveket írt. Legfontosabb műve a kinyilatkoztatásról szól két kötetben (De religione revelata), melyben a felvilásodás racionalista tanaira adta meg a katolikus választ. Főleg Rousseau, Diderot, Bayle stb. nézeteit támadta. Tankönyvei egészen 1830-ig használatban voltak. A rend feloszlatása után 1776-ig a nagyszombati egyetemi könyvtár igazgatója volt. 1777-ben Veszprémben lett kanonok és a papnevelés felelőse haláláig. A királytól megkapta a címzetes püspöki rangot is, melyet az egyház nem ismert el, csak az állami közjogban volt szerepe.

Az idősebb Csapodi testvért Egerben vették fel a Társaságba, és a trencséni újoncházban kezdte meg szerzetesi életét. A kétévi próbaidő után Győrben elvégezte a tanárképzőt. 1744–6-ban Bécsben bölcseletet tanult. Utána két-két évig Pozsonyban és Nagyszombatban tanított középiskolában. A teológiát 1752–5 között szintén Bécsben végezte. Utána Besztercebányán volt harmadik probációban. Aktív életében gyakran változtatta állomáshelyeit. Egy-egy évig Rozsnyón iskolában tanított, Kőszegen katekétaként és Győrben filozófiatanárként működött. 1760–2-ben a bécsi Theresianumban nevelő és magyartanár volt. Bécsből Budára került filozófiatanárnak, de egy év múlva Sopronban lett házgondnok, és 1765–6 között Székesfehérvárról plébániai teendőket látott el. Utána két-két évig házgondnok volt a Társaság feloszlatásáig Egerben, Győrben és Sopronban. Ott maradt haláláig.

Bp.-en született. Huszonöt éves korában kitanult órásként lépett be a Társaságba. Újoncideje alatt a nyomdász és könyvkötő szakmát is kitanulta. 1936-tól Kalocsán, 1938-tól Hódmezővásárhelyen volt sekrestyés. 1939-ben ment Kínába a tamingi misszióba. Kilenc évig volt Tamingban órás. Könyvnyomdát is alapított. 1948-ban Sanghajba került a csillagvizsgálóba, amelyet 1949-ben államosítottak, s neki el kellett hagynia. Ezután betegápoló lett. 1956-ban kiutasították Kínából. Rövid makaói tartózkodás után Tajvanba került a putzei magyar alapítású misszióba. Lucaóban alapítottak egy betegkezelőt, mely 1962-ben kis kórházzá fejlődött. Ott dolgozott annak bezárásáig 1980-ban. Utána Pocuban, a misszió központjában vett részt haláláig a szegények gondozásában.

Bánsági nagybirtokon gazdálkodó bárói családból származott mint a legfiatalabb, tizedik gyermek. Elemi iskolai tanulmányait magánúton végezte otthon. 1893-ban Kalocsán az internátus növendékeként kezdte a középiskolát, melyet a bécs-kalksburgi jezsuita gimnáziumban fejezett be. 1903-ban az ausztriai St. Andräban lépett be a Társaságba, ahol a kétéves próbaidő végeztével retorikai tanulmányokat is folytatott. 1905–8 között bölcselethallgató volt Pozsonyban, 1909–12-ben teológus Innsbruckban, és a következő évben harmadik probációs a belgiumi Drongenben. 1913–5 között matematika-fizika szakon szerzett tanári oklevelet. 1916-tól Kalocsán tanította először szakjait, majd 1919-től bölcseletet az odakerült főiskolán. 1921–4 között Nagybecskereken lelkipásztor és misszinárius volt. 1924-ben, a Délvidékről való visszatérte után hamarosan tartományfőnök lett. Kormányzása idejére esett az elvállalt kínai misszió szerencsés fejlődése. Nevéhez fűződik a Manréza lelkigyakorlatos ház és a noviciátus létesülése Bp.-en. Ő segítette elő a vizitációs rend mo.-i megtelepedését is. 1927 szeptemberétől Szegeden az egyházmegyeközi szemináriumban szónoklattant tanított, s részt vett a lelkipásztori munkában is. 1928–32-ig tanár és az internátus vezetője, 1935-ig rektor és a gimnázium igazgatója volt Kalocsán. A fiatal Kerkai Jenő egy kis cikket írt a vatikáni Osservatore Romano alapján Jézus szegényekhez való viszonyáról, melyre az érsekségtől nem kapta meg a nyomtatási engedélyt. Csávossy mint rektor tiltakozott emiatt az általános helynöknél, az felkérte őt, hogy tartson előadást a kalocsai Urak Társadalom- és Természettudományos Körében nézeteiről. Mindez közvetlenül a pápa szociális körlevele, a Quadragesimo Anno megjelenése előtt történt. Az előadásnak nagy sikere lett. A Magyar Kultúra 1931. április 5-i számában megjelent a szöveg. A napilapok vezércikkekben elismerően, a katolikus Nemzeti Újság tartózkodóan, a szociáldemokrata Népszava ellenségesen írt róla. Csávossy munkájában nem maradt a társadalmi problémák tárgykörében. Rendi feladatai más irányba terelték. 1935–9-ben Szegeden a harmadik probációt végző atyák vezetője lett. 1940–42-ben Kassán a bölcseleti főiskola rektora, majd újra a probációsok főnöke előbb Szegeden, utána Bp.-en a Manrézában. Ezekben az években fontos szerepe volt az Unum Szövetség megalapításában és posztulátorként több boldoggá avatási per elindításában (Bogner Mária Margit, Kaszap István és Batthyányi-Strattmann László, 1946-ban Apor Vilmos). 1949. szeptember 15-én vette át a magyar rendtartomány irányítását. 1951. május 7-én a rendőrség letartóztatta. 1952-ben nyolc és fél évi börtönbüntetésre ítélték. A rabságban sokat kellett szenvednie. 1956 októberében szabadult. Utána Budapesten a piaristák szomszédságában, a Mikszáth Kálmán téren talált menedéket. 1961-től a pannonhalmi szerzetesi szociális otthon lakója lett, ahol 1972-ben halt meg.

Komáromban született. Budán elvégezte a logikát is, mielőtt Trencsénben belépett a Társaságba. A próbaidő után 1732-ben Sopronban lett tanár. 1733–5 között Grazban bölcseletet tanult. Utána Pozsonyban két, Győrben egy évig középiskolai tanár volt. Teológiára 1740-ben Bécsbe került. Rendi képzését 1744-ben Besztercebányán fejezte be a harmadik próbaévvel. 1745-ben Nagyváradon a székesegyház ünnepi szónoka volt. A következő évben Nagyszombatban etikát tanított. Onnan Győrbe került, ahol bölcseletet és kontroverziát adott elő. 1747–51 között Egerben a kazuisztika és a kontroverzia, Nagyszombatban a kánonjog és Kassán a szentírástan tanára volt. 1756-tól haláláig előbb iskolaigazgatói, majd könnyebb házi feladatokat látott el. Győri tanárkodása alatt adott ki két kisebb bölcseleti tárgyú könyvet.

Szerzetesi életét 1898-ban a nagyszombati újoncházban kezdte. Két év után folytatta középiskolai tanulmányait, és retorikát is végzett. A bölcseleti tanulmányokra 1904–7-ben Pozsonyba került. Utána három évig Kalocsán tanított. 1910-től Innsbruckban a hároméves teológiai kurzust végezte. Utána Bp.-en két év alatt megszerezte a tanári diplomát latin és görög nyelvből. Egy évi pécsi tanítás után 1916-ban St. Andräban végezte a harmadik próbaévet. Utána korai haláláig Pécsett működött mint tanár, internátusi nevelő és gimnáziumi igazgató. Halála nagy veszteséget jelentett a vele indult pécsi kollégiumnak, mert elsőrangú tanár és nevelő volt.

1731-ben lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő letelte után 1734-ben Esztergomban tanított, majd Nagyszombatban elvégezte a hároméves bölcseleti kurzust. Utána három évig Pozsonyban volt tanár. 1742–5 között Nagyszombatban tanult teológiát. 1743. december 8-án ő mondta a nagy ünnepi szentbeszédet. 1746-ban Budán tanított, majd a következő évben Besztercebányán elvégezte a harmadik próbaévet. 1748-ban Nagyszombatban matematikát tanított. A következő évben a bécsi Theresianumban a bölcsészek felügyelője, majd az egyetemen a dialektika tanára volt. 1751–3-ban Győrben bölcseletet adott elő. Utána Trencsénben három évig könnyebb házi feladatköröket látott el valószínűleg egészségi okokból. 1757–8-ban Nagyszombatban kontroverziát tanított, majd Kassára és onnan Győrbe került, ahol meghalt. Győri tanársága idején adott ki egy matematikakönyvet.

1903–5 között testvérnovícius volt Nagyszombatban. 1906–41 között Szatmárnémetiben szabó, ruhatáros, a szolgák felügyelője, házi kísérő. 1942-től Nagykapornakon szabó, ruhatáros, házi mindenes. 1948-tól nyugdíjas.

Marosvásárhelyen született, Bécsben lépett be a Társaságba. 1645–7 között Nagyszombatban és Grazban végezte a bölcseletet. A magisztériumban Nagyszombatban, Győrben, Trencsénben és újra Győrben tanított. Kétéves kazuisztikai kurzust végzett Laibachban. 1655–6-ban a veszprémi misszióban dolgozott, majd a harmadik próbaévet végezte az ausztriai Judenburgban. 1658–63-ban lelkipásztor volt Gyöngyösön, Nagyszöllősön, Nagykárolyban és Szepesváralján. 1664-ben Ungváron és 1665-től haláláig Szepesváralján volt a ház lelkiatyja.

1648-ban Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1650-ben Pozsonyban tanított és az iskolai színjátszás felelőse volt. Bölcseleti tanulmányait 1651–3-ban Grazban végezte. Utána egy-egy évig Nagyszombatban, Pozsonyban és Ungváron tanított. Teológiára Nagyszombatba került 1657-ben. 1660-ban szentelték pappá. A harmadik próbaévet Judenburgban töltötte. 1662–3-ban Nagyszombatban retorikát, 1664–72 között Kassán bölcseletet, kazuisztikát és kontroverziát tanított. 1673-tól a Rákóczi-misszióban dolgozott mint hitszónok. Munkácson halt meg.

1937–40 között a zugligeti Manrézában elvégezte a noviciátust és a retorikát. 1941–4 között Kassán filozófiát tanult. 1944-ben Pécsett volt magiszter, majd Szegeden elkezdte a teológiát. Tanulmányait 1948-ban fejezte be Rómában, ahol közben pappá szentelték. 1951-ben Münsterben végezte a terciát. Utána 1952–94-ig a római Germanicumban működött, először repetitorként a doktori tézisét írta, majd tanulmányai bejezése után, 1954-től a ház minisztere és ökonómusa volt, aki gondozta a San Pastoréban lévő villát is. 1995-ben szélütés érte, ezután bevonult az Írók Házának betegtermébe, ahol később elhunyt.

Nagyszombatból lépett be a trencséni újoncházba. 1660-ban Leobenben végezte a tanárképzőt. Utána Bécsben három évig bölcseletet tanult. Majd újabb három évig Pozsonyban tanított. A teológiát is Bécsben végezte 1667–70-ben. 1671-től Trencsénben az újoncmester segítője volt. 1673–6 között bölcseletet tanított Nagyszombatban, majd a következő két évben Linzben. 1679-ben Grazban, utána két évig Bécsben kazuisztikát tanított. Ezután lett dogmatanár Nagyszombatban, de csak két évre. 1684–5-ben Grazban házi lelkiatya volt. A következő évben rektor lett Pozsonyban. Hat év után szentírást tanított Nagyszombatban. 1694–9 között Rómában volt a Szent Péter-bazilika magyar gyóntatója. Mellette megkapta a feladatot: Hevenesi Gábor forrásgyűjtése számára másolni a vatikáni levéltárban a magyar egyháztörténelmet érintő anyagot. Öt évig dolgozott Rómában. Hazatérve 1705-ig Győrben volt rektor és a harmadik próbaév vezetője. Utána Nagyszombatba került házi lelkiatyának. 1708-tól a kurucok fogságában volt. Sárospatakon halt meg 1709. január 14-én.

1924–6 között Érden skolasztikus novícius. 1927–9 között a kalocsai jezsuita gimnáziumban befejezi középiskolai tanulmányait. 1930–2 között Szegeden filozófiát tanul, 1933–5-ig Pécsett magiszter: magyar és latin nyelvet tanít. 1936–9 között Szegeden teológiát tanul, közben pappá szentelik. 1940–3 között a bp.-i Tudományegyetemen magyar szakos középiskolai tanári diplomát szerez. 1944-ben Szegeden végzi a harmadik probációt. 1946–9 között a pécsi Pius Gimnáziumban latint és éneket tanít, a Mária-kongregáció prézese, majd szubminiszter és templomi gyóntató. 1949–50-ben Nagykapornakon plébános-helyettes, a Mária-kongregáció prézese. A szétszóratás után 1950–80 között Kecelen az általános iskolában tanít. 1980-tól a pannonhalmi szociális otthon lakója; 1983-ban halt meg.

Nagyszombatból Trencsénben lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után egy-egy évig Sopronban és Pozsonyban tanított. 1696–8-ig Nagyszombatban tanulta a bölcseletet. Utána Kolozsváron volt tanár. 1702-ben Bécsben kezdte a teológiai tanulmányokat, melyeket egy év múlva Grazban folytatott. 1706-ban a harmadik próbaévre Judenburgba került. Utána két évig Komáromban tanított. 1709–13-ban Nagyszombatban négy évig bölcselettanár volt, majd szemináriumi rektor. A következő évben Grazban kazuisztikát adott elő. 1715–21 között Kassán teológiát és szentírástant tanított. 1722-ben kezdte elöljárói pályafutását: 1722–8 rektor és újoncmester Trencsénben, 1729–31-ben Pozsonyban rektor, 1732–6-ban Nagyszombatban az egyetem kancellárja és 1736. július 8-tól haláláig Kassán rektor volt, de Budán halt meg.

1926–8 között Érden volt skolasztikus novícius. 1929–31 között Szegeden hallgatta a filozófiát. 1932–4-ig a pécsi Pius Kollégiumban volt magiszter: hittant, francia nyelvet, matematikát és természetrajzot tanított. 1935-ben Innsbruckban kezdte el teológiai tanulmányait, majd 1938-ban Szegeden végzett, s ugyanitt végezte harmadik probációját. 1940-től a pesti Jézus Szíve-templomban, majd Kispesten lelkészi munkát végzett. 1943-ban rövid ideig Hódmezővásárhelyen lelkipásztor, majd újból Bp.-en miniszter és kongregációs prézes volt. 1944-től Pécsett hittant tanított. 1946–7 folyamán Szegeden volt lelkipásztor, a következő években a veszprémi szemináriumban spirituális. 1949-ben elhagyni kényszerült az országot. 1957-től Bécsben, a következő évtől kezdve Innsbruckban a magyar emigránsok lelkipásztora volt. 1960–1-ben Bécsben, a Pázmáneumban, 1962–5 között pedig a bécsi burgenlandi szemináriumban volt spirituális, valamint a bécsi magyar lelkésznek segített a magyarok lelki gondozásában. 1966–70 között kórházlelkész, 1971–90-ig Bécs-Mauerban plébániai lelkész volt. Bécsi tartózkodása idején Mindszenty bíborosnak volt a gyóntatója, akinek halálánál is jelen volt. 1990-ben hazatért Mo.-ra, először a Radvány utcai rendházban élt, majd Pilisvörösvárra került, ahol elhunyt.

A Tolna megyei Tamásiban született. A középiskolát a pécsi Pius Kollégiumban bentlakó növendékként végezte. 1933-ban Bp.-en lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után 1936-ban ugyanott P. Alaker György és P. Buzna Viktor vezetése alatt retorikát is végzett. A hároméves bölcseleti tanulmányok után jelentkezett a kínai misszióba. 1940–1-ben Pekingben tanulta a kínai nyelvet. 1943-tól Zikavejben két évig, majd Sien-Hszienben, amely akkor japán megszállás alatt volt, teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1945-ben. A következő években onnan gondozta a környéken a keresztényeket. Mao Ce-tung katonái elűzték, és előbb Sanghajba, majd Pekingbe került, ahol gondoskodnia kellett a szeminárium anyagi ellátásáról. 1949-ben magyar kivándoroltak lelkipásztorának Amerikába küldték. Onnan rövidesen a kanadai Courtlandbe került, ahol a környéken nyolcszáz kivándorolt magyar család élt. Itt néhány év alatt felépítette a Szent László-templomot. 1954-től az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Először South Norwalkban, 1955-ben Buffalóban, 1956–65-ig Inisfadán, 1966–70-ben Northportban és utána 2003-ig St. Jamesben a plébánián dolgozott. Fő feladataként egész észak-amerikai tartózkodása alatt a kínai jezsuita misszió prokurátori hivatalát látta el, ami azt jelentette, hogy neki kellett megszereznie az anyagi alapokat annak működésére főleg Dél-Koreában, Formozában és a Fülöp-szigeteken. E munkája mellett segítette A Szív terjesztését, és főleg írói tevékenységet folytatott. Fiatal korától verselt. Ez, úgy látszik, családi örökségből származott: anyai nagynénje Tanner Ilona, költői nevén Török Sophie, Babits Mihály felesége volt. 2002-ben New Yorkban a Fordham egyetem gondozóotthonába került, ahol két évvel később, kilencvenéves korában halt meg.

A csehszlovák rendtartományba lépett be és noviciátusát Rózsahegyen, a bölcseletet Krakkóban végezte. Amikor 1938-ban megalakult a szlovák rendtartomány, a magyar származású jezsuiták választhattak, hová akarnak tartozni. Ő a magyart választotta, és a teológiát Szegeden végezte. Fizikából és kémiából tanári oklevelet szerzett. Tanított Kassán és Kalocsán. 1949–51-ben kaposvári házfőnök volt. A rendek feloszlatása után elöljárói engedéllyel Székesfehérváron tanár lett. Kapcsolatban volt Halász Piusszal, akinek egy írógéppel sokszorosított tanulmányát valakinek kölcsönadta, ami kitudódott. 1965-ben Székesfehérváron kétévi börtönbüntetésre ítélték. Utána Székesfehérváron maradt, és később intenzív lelkipásztori munkát is végzett. Rokoni látogatás közben Győrben halt meg.

1900–7 között Nagyszombatban testvérnovícius, majd gazdasági vezető. 1908-ban Innsbruckban ruhatáros, házi kísérő. 1909–10-ben Kalocsán portás, ebédlős és ruhatáros. 1911–6 között Nagyszombatban gazdasági vezető, a szolgák felügyelője, írnok a Posol című újság szerkesztőségében. 1917–9 között katonai szolgálatot teljesített. 1920-ban átírták a csehszlovák viceprovinciába.

Nagyszombatból lépett be a bécsi újoncházba. A kétéves próbaidő után Leobenben tanult a tanárképzőben. 1706–8 között Grazban végezte a bölcseletet, majd három évig Varasdon tanított. A teológiai tanulmányokat 1712-ben Bécsben kezdte és 1715-ben Kassán fejezte be. Ott szentelték pappá 1714-ben. 1716-ban Pécsett volt tanár, majd Besztercebányán elvégezte a harmadik próbaévet. A következő években népmisszionárius és hitszónok volt Nagybányán egy, Székelyudvarhelyen pedig két évig. 1721–2-ben Kolozsváron matematikát és etikát tanított. Onnan Nagyszombatba került és leadta a hároméves bölcseleti kurzust. 1726-ban Kolozsváron kontroverziát tanított. 1727–9-ben Székelyudvarhelyen házfőnök és plébános, 1730–2-ben Kolozsváron, majd 1733-tól haláláig Kassán rektor volt. Írt néhány történelmi tárgyú könyvet, egyebek mellett a nagyszombati egyetemről, és szentbeszédeiből is kiadott egy kötetet.

Született valószínűleg Nagycsernán (Nagychorniensis, olvassa Petruch), és Nagyszombatból lépett be 1655-ben az első trencséni újoncok között. 1659–62-ben Kassán elvégezte a bölcseleti tanulmányokat és egy évig grammatikát tanított. 1664-ben a teológia első évét Lengyelországban végezte, majd Nagyszombatban folytatta. Ott szentelték pappá 1667-ben. 1668-ban Trencsénben gazdasági főnök volt. A következő évben Győrben végezte a harmadik probációt. 1670–3-ban Nagyszombatban bölcseletet tanított. Utána négy évig rektor és újoncmester volt Trencsénben. Ezt követően Kassán két évig kazuisztikát adott elő. 1680–3-ban Nagyszombatban kazuisztikát tanított és a nemesi konviktus igazgatója, majd utolsó évében a ház lelkivezetője volt. 1684–8 között Szakolcán a házfőnök, 1689-től haláláig Lőcsén a lelkivezető hivatalát látta el.

1667-ben lépett be a trencséni újoncházba. 1671-ben Kassán kezdte meg a bölcseleti tanulmányokat, melyeket Bécsben folytatott. 1674–6-ban egy-egy évig Ungváron, Kassán és újra Ungváron tanított. A teológiát 1677–80 között Bécsben végezte. Ott szentelték pappá tanulmányai utolsó évében. Utána egy évig Nagyszombatban tanított retorikát. A harmadik próbaévet Judenburgban töltötte. 1683-ban kezdte meg hitszónoki pályafutását, melynek csak kora és betegsége szabott határt. 1683–1700 volt erdélyi működésének ideje, a két gyulafehérvári évet (1689–90) leszámítva kolozsvári székhellyel. Visszatérve az országba Nagyszombatban és Győrben működött mint hitszónok. Utolsó állomáshelyén, Sopronban 1710–5 között a nemesi konviktust vezette, utána a ház lelki irányítója lett 1716-ig. Ekkor haláláig betegállományba került. Korának egyik legkiválóbb hitszónoka volt. Csete maga készítette szentbeszédeinek latin fordítását, Velics szerint 1610-et 35 kötetben. Máriáról, a magyar és Mo.-t érintő szentekről Csete fiatalabb rendtársa, Gyalogi János adott ki magyar nyelven egy kötetet hatvanhét beszéddel.

A hódoltsági Kecskeméten született és Pozsonyban vették fel a Társaságba 1692-ben. Újoncéveit Trencsénben töltötte. 1694-ben Győrben grammatikát tanított. Bölcseleti tanulmányait Nagyszombatban végezte. 1698–1700-ban Kőszegen volt a grammatika tanára. 1701–4-ben Grazban teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1704-ben. A következő évben Győrben a harmadik próbaévvel befejezte rendi képzését. Utána Nagyszombatban és Kassán két-két évig két alkalommal bölcseletet tanított. 1715-től haláláig Kassán szemináriumi elöljáró volt, valamint kazuisztikát és szentírástudományt tanított. Műveiben egyebek mellett Nagyszombat történetével és Mo. vizeivel és hegyeivel foglalkozott.

1718-ban Trencsénben lépett be a Társaságba. A próbaévek végeztével Rozsnyón és Varasdon tanított. 1723–5 között Kassán bölcseletet tanult. A következő három évben Kolozsváron volt középiskolai tanár. A teológiát is Kassán végezte. Ott szentelték pappá 1731-ben. 1733-ban Besztercebányán volt harmadik probációban. Utána főleg lelkipásztorkodással foglalkozott. Gyöngyösön, Sárospatakon és Ungváron volt hitszónok. 1740-től kisebb helyeken elöljárói feladatokat látott el: Traunkirchenben, Nagyváradon, Nagybányán és Szatmárnémetiben. 1746-tól Egerben, 1751-től Kassán volt házi lelkiatya.

1640-ben született, tizenkilenc éves korában Nagyszombatban lépett be a Társaságba. Próbaidejét Trencsénben, bölcseleti tanulmányait Leobenben és Nagyszombatban, a teológiát Kassán végezte. 1674-ben a nagy rózsahegyi misszióban, Kispalugyán volt plébános és lelkipásztor Liptószentmiklóson. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte 1675-ben. 1676-ban Turócon, a következő évben Selmecbányán volt lelkipásztor. 1678-ban Kassán etikát, a következő két évben héber nyelvet tanított. 1680-ban Pozsonyban beteg volt, az év végén meghalt.

1941–4 között a zugligeti Manrézában volt skolasztikus novícius és retorikus. 1945–7 között Szegeden filozófiát tanult. 1948-ban Szatmárnémetiben magiszter. 1949–52 között Szegeden teológiát tanult, közben felszentelték. A szétszóratás idején a csanádi egyházmegyében különböző helyeken káplán volt. A rend visszaállítása után először szülőfalujában volt lelkész, majd 1998-tól Pannonhalmán teljesített lelkipásztori szolgálatot, végül élete utolsó két évét a betegteremben töltötte.

Pápán született és a győri kollégiumból Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Székesfehérváron egy évig grammatikát tanított. 1752–3-ban Nagyszombatban végezte bölcseleti tanulmányait, majd Budán és Sopronban újra grammatikát tanított. 1757–60-ban a nagyszombati egyetemen teológiát tanult. 1759-ben szentelték pappá. 1761-ben Nagybányán, majd Székelyudvarhelyen tanított. 1763-ban Egerben fejezte be rendi képzését a harmadik próbaévben. Ettől kezdve hitszónok és katekéta volt Kolozsváron, Ungváron, Székesfehérváron és Kőszegen a Társaság feloszlatásáig. Utána Dozmatban, majd Kis Máriacellben volt plébános.

A bp.-i Tudományegyetemen vegyészdiplomát szerzett, majd külföldre távozott. A belgiumi Leuvenben részt vett a Mindszenty-kollégium alapításában. A noviciátust Arlonban végezte. 1953–5 között Leuvenben filozófiát tanult, utána 1955–8 között Burgosban végezte el a teológiát, ahol közben pappá szentelték. A terciát La Cejában töltötte 1959-ben, utána Chilébe küldték, a főváros jezsuita kollégiumában kémiát tanított. Majd 1961–2 folyamán Concepciónban tanított hittant, és lelkigyakorlatokat tartott. 1963–7 között Chuquicamatában lelkipásztor, 1964-ben az Ipariskolában volt prefektus. 1963–5 között Chiu-Chiuban hitoktató volt. 1968–75 között a főváros Goretti Mária-plébániáján volt lelkész, ahol templomot épített. 1975-ben Kanadába, Montrealba helyezték a magyar plébániára, ahol káplán volt. 1981-ben Torontóban töltötte a szabbatikus évét. 1982–4 között ismét Montrealban segédlelkész, 1985-ben Courtlandben, 1986–93 között Montrealban volt plébános. 1994-ben hazatért, előbb Bp.-en lett lelkész, majd 1995–2005 között Miskolcon, az új közös –jezsuita és egyházmegyei – Isteni Ige-templomban plébános és házfőnök. Közben hittant tanított a jezsuita gimnáziumban. Napjainkban továbbra is lelkész a miskolci jezsuita közösségben.

A gödöllő premontrei gimnázium 4. osztályának elvégzése után lépett be a Társaságba. 1929–31 között a zugligeti Manrézában volt skolasztikus novícius, majd Kalocsán befejezte középiskolai tanulmányait. 1935-től Bp.-en, majd Szegeden filozófiai tanulmányokat folytatott. 1937–8-ban Kalocsán volt magiszter. 1939–42 között Szegeden teologiát tanult. 1943-ban Nagykapornakon volt plébánoshelyettes, hitoktató, ifjúsági vezető. 1944-ben Szegeden végezte a terciát, majd a következő években Kalocsán tanított hittant, a Mária-kongregáció prézese volt, valamint miniszter a rendházban. 1949-től a pesti Jézus Szíve-templomban volt lelkész és templomi gyóntató, a következő évben Kalocsán lelkész, az eperföldi Szent Imre-templomban plébánoshelyettes, majd Mezőkövesden érte a szétszóratás. 1951–78 között magántanár volt Kiskőrösön, illetve 1965-től lelkipásztori szolgálatot vállalt. 1978–91 között Jászberényben volt spirituális.

Budáról lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1747–9-ben a bölcseletet Bécsben tanulta. A következő négy évben Pozsonyban, Kőszegen, Egerben és Nagyszombatban tanított középiskolában. A teológiát is Bécsben végezte. Ott szentelték pappá 1757-ben. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. Papi munkáját 1759-ben Pozsonyban kezdte hitszónokként. A következő évben felügyelő volt a bécsi Theresianumban. Akkor már beteg lehetett, mert 1761-ben Sopronban a könyvtárosság mellett csak a háztörténetet írta. Két évre még Szakolcára került. Először a tanárképzőben görög nyelvet tanított, majd a ház lelkiatyja lett. Utolsó állomáshelye Trencsén volt, ahol rövidesen meghalt.
D

Nagyszombatban született, Bécsben lépett be a Társaságba. 1632–4-ben Grazban végezte a böcseletet. 1635-ben Leobenből (Cinan név alatt) elbocsátották. Másodszor 1639-ben Bécsben lépett be a Társaságba. 1641–2-ben Zágrábban grammatikát tanított. 1643–5-ben Bécsben és 1646-ban Grazban tanult teológiát. 1646-ban szentelték pappá. Ugyanabban az évben halt meg Cillében pestises betegek ápolása közben.

1866–8 között Nagyszombatban volt skolasztikus novícius. 1869–70 között St. Andräban volt retorikus, a következő évben Nagyszombatban betegeskedett. 1872–4 között Pozsonyban filozófiát tanult, majd a következő években Kalocsán betegeskedett. 1877–80 között Pozsonyban magánúton teológiát tanult. 1881-ben Nápolyban végezte a terciát. 1882-ben Bécs-Kalksburgban a provinciális segítőjeként működött. 1883-ban Kalocsán írással foglalkozott. 1884-ben St. Andräban a novíciusmester sociusa volt, majd 1885–7 között Innsbruckban miniszter. 1888–9 között Nagyszombatban, 1889–91 között a novíciusmester sociusa volt. 1891–3 között Pozsonyban rektor, majd 1895-ben Innsbruckban spirituális volt. 1895–9 között Pozsonyban volt rektor. 1900–1 között a pesti rendházban volt házfőnök, lelkigyakorlat-vezető.

Erős akaratú fiatal volt. Ennek jele, hogy tizenhat éves korában kezdte meg a gimnáziumot, és huszonkét évesen fejezte be. Utána egy évig katonai szolgálatot teljesített. Szemináriumba való belépésekor a római Német–Magyar Kollégium növendéke lett. Ott szentelték pappá 1877-ben. Egyéves kápláni működés után belépett a Társaságba. A kétéves újoncidőt az ausztriai St. Andräban végezte. Onnan Pozsonyba került, ahol hitszónok lett. Következő állomása Kalocsa, volt, ahol egy évig tanított katekizmust a felsőbb osztályokban. Utána három évig lelkipásztori feladatokat látott el. 1885-ben ment Afrikába, az akkor alapított zambiai Boromába, ahol a következő évben a misszió főnöke lett. Mivel az iskolának alig volt növendéke, rabszolgák gyermekeit vásárolták meg és nevelték fel katekistának, akik nélkül a missziós munkát nem lehetett volna fenntartani. 1889-ben európai körútra indult, és misszionáriusokat toborzott. Tizenegy pappal és nyolc nővérrel, az elsőkkel, tért vissza Boromába. 1892-ben a mozambiki Zumbóban alapított missziót. Ebben az évben mintegy száz keresztelést végeztek. A katekisták számára több könyvet adott ki a helyi tete nyelven: bibliai történeteket, Mária-imakönyvet, vasár- és ünnepnapokra szóló imádságokat és olvasmányokat; imákat, himnuszokat, a vasár- és ünnepnapi szentírási részeket és egy bantu–portugál katekizmust. A zambézi misszió egyik alapítója volt. Negyvenöt éves korában halt meg a mozambiki Zumbóban.
CS