Bajorországból származott és Bécsben lett jezsuita. A próbaidő után 1659-ben Leobenben tanult a tanárképzőben. Bölcseleti tanulmányait 1660–2-ben Grazban végezte. Utána három évig Linzben tanított. 1666-tól Bécsben tanult teológiát. 1669-ben ott szentelték pappá, majd a következő évben ugyanott tanított középiskolában. A harmadik próbaévre Judenburgba került. Utána Bécsben volt nevelő a szemináriumban. 1674-ben Trencsénben kezdte meg lelkipásztori munkáját mint hitszónok, és az maradt élete végéig. Közel húszévi működése alatt gyakran változtatta helyét. Volt Pozsonyban, Klagenfurtban, Steyrben, Győrben, Leobenben, Judenburgban, Bécsben, Komáromban, Sopronban, majd élete utolsó hat évében Bécsben.

Bécsben lépett be a Társaságba. 1654-ben Laibachban tanított és az iskolai színjátszás felelőse volt. Utána egy-egy évig Klagenfurtban és Varasdon dolgozott középiskolában. 1657–61-ben Grazban végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1661-ben. Judenburgban volt harmadik probációban. 1663-ban kezdte el lelkipásztori munkásságát mint hitszónok. Állomáshelyei voltak 1663–4 Nagyszombat, 1665–6 Linz, 1667 Steyr, 1668–71 Pozsony és 1672-től haláláig Bécs.

A bajorországi Altomünsterből származott és a római Német–Magyar Kollégium növendékeként ott szentelték pappá. Ismert hitszónok lett és a régi német nyelv szakembere. Az ingolstadti egyetemen tanított. Ötvenéves volt, amikor belépett a bécsi jezsuita újoncházba. Második évében már az atyák között szerepelt mint „a ház hitszónoka”. 1640–5-ben Grazban volt hitszónok. A következő évben a bécsi professzusházban végzett lelkipásztori munkát. 1647-ben Sopronban lett helyettes házfőnök. Hitszónokként szerepelt még 1648-ban Kremsben, 1649-ben Besztercebányán, 1650–1-ben Selmecbányán; 1652-ben Besztercebányán házfőnök, végül közeli haláláig Nagyszombatban élt. Még belépése előtt kiadott három kötet szentbeszédet és több más művet is. Tartalmuk többségében hitvédelmi és hitvitázó jellegű volt. Korában a népszerű hitszónokok közé tartozott, és műveit a 19. századig gyakran kiadták.

Próbaidejét Bp.-en a Manrézában, bölcseleti tanulmányait 1945–7-ben Szegeden végezte. Egy évig volt magiszter Kalocsán. Teológus korában 1949-ben külföldre akart távozni, de a határon elfogták és három hónapi börtönbüntetésre ítélték. Ennek letelte után nem engedték szabadon, hanem Kistarcsára internálták. Egy újabb perben nyolc hónapra büntették. A táborban kellett maradnia annak feloszlatásáig. Teológiai tanulmányait a táborban szervezett főiskolán fejezte be. Utána szőlőmunkás volt, majd sikerült bejutnia az egri egyházmegyeközi szemináriumba, ahol 1958-ban a váci egyházmegye szolgálatára szentelték. 1967-ben teológiából doktorált Félegyházi József professzornál. Dolgozatának címe Szent István apostoli delegációjának problémája. Hosszú ideig káplán volt Pesterzsébeten. 1990-től a kispesti jezsuita templom plébánosa volt.

Tizennyolc évesen, 1628-ban Leobenben lépett be a Társaságba. Bölcseleti tanulmányait 1632–4-ben Bécsben végezte, a teológiát 1637–40-ben Grazban. Utána egy évig Pozsonyban volt hitszónok. Onnan Leuvenbe került a harmadik próbaév végzésére. Rövid papi életében Nagyszombatban és Homonnán volt egy-egy évig lelkipásztor. 1645-ben Kassán működött. A következő évben Szakolcán volt házfőnök, de még abban az évben Győrben halt meg.

A csehországi Brünnben született. Gyermekkorában családja Bécsben élt. Apja korai halála után anyja három gyermekével Bp.-re költözött. A diákok Mária-kongregációjában ismerte meg a jezsuitákat. 1920-ban lépett be a szegedi újoncházba. A próbaidő után ugyancsak Szegeden elvégezte a hároméves bölcseleti kurzust. Utána Kalocsán tanított három évig latin, magyar és német nyelvet. A teológiai tanulmányokra 1929–32-ben Innsbruckba került. Ott szentelték pappá 1931-ben. 1933–6 között a római Német–Magyar Kollégiumban a bölcsészhallgatók tanulmányi felügyelője volt. 1937-ben Szegeden elvégezte a harmadik próbaévet, s utána elkezdte papnevelő működését. Munkáját megosztotta az egyházmegyeközi szeminárium és a jezsuiták főiskolája között. A szemináriumban volt felügyelő, igazgató és dogmatanár. 1947-ben a jezsuitáknál lett rektor, de folytatta tanári működését is. 1948 őszén a kommunisták elfoglalták a főiskola felét. Ekkorra már világossá lett, hogy nyugodt tanulásról nem sokáig lehet majd beszélni, s erre csak egy alternatíva volt, a tanuló rendtagokat külföldre küldeni. Az útlevélkérelmeket a hatóságok elutasították. Maradt a szökés lehetősége. A rend római központja a kitelepülés mellett volt, a helyi elöljárók a nagy lelkipásztori munka veszélyeztetését látták, és ezért ellenzték a tervet. A végén mégis Fábry nagy akaratereje győzött. 1949 elején különböző utakon megindult a szökés annak minden veszélyével. Az egyik út a nemzetközi gyorsvonat hálókocsija alatt adódott, először csak egy személyre az akkumulátorsorozat tetején, ahová belülről be lehetett feküdni. Később furnérlemezek segítségével két személy tudott a hálókocsi alatt befeküdni. 1949. március 24-én a rendőrség a Keleti pályaudvaron megtalált két menekülni készülő fiatal jezsuitát. Egy névtelen telefonfelhívás a Manréza lelkigyakorlatos házba jelezte az eseményt. Akkor éppen ott volt az elsőéves bölcsészhallgató Horváth Tibor, aki a szökések szervezésénél Fábry rektor segítőjeként szerepelt, mert szabadjegye volt a vasútra; ő azonnal Szegedre utazott. Fábry magára akarta vállalni a felelősséget a szökés megszervezéséért, Horváth viszont azzal érvelt, hogy ha nem tűnik el azonnal, akkor a szökést sem lehet folytatni, amire talán még lesz lehetőség. Fábry engedett. Másnap Bp.-ről indult egy már előkészített útra, és szökése sikerrel járt. Utazása idején a rendőrség már kereste Szegeden. A szökés maga tovább is folyt. A nyári hónapokban a rendi újoncok java részének sikerült külföldre jutnia. Ebben a szökési akcióban tizenegy pap, negyvenhárom tanuló rendtag és négy segítőtestvér jutott el külföldre. A menekülők első csoportja Innnsbruckban gyülekezett, ahonnan 1949. július 10-én az északolasz Chieriben találtak otthonra két évre, amikor a fiatalok Leuvenbe költöztek. Fábry Chieribe érkezése után az észak-olaszországi jezsuiták hittudományi főiskoláján folytatta tanári működését. Mellette rendszeresen ellátta a milánói magyar katolikusok lelki gondozását is. 1960-tól Frankfurtban a jezsuita főiskolán folytatta tanári működését 1974-ig, nyugalomba vonulásáig. Utána besegített a környékbeli magyarok lelki gondozásába haláláig.

Trencsénből lépett be a bécsi újoncházba 1743-ban. 1746-ban Leobenben elvégezte a tanárképzőt. A következő három évben Bécsben bölcseletet tanult. 1750–2-ben Nagyszombatban, 1753-ban Kassán tanított középiskolában. A teológiát Nagyszombatban végezte 1754–7-ben. Ott szentelték pappá 1757-ben. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1759-ben Komáromban tanított. Lelkipásztori munkásságában főleg hitszónok és népmisszionárius volt. Szónokolt 1760-ban Felsőbányán, 1764-től egy-egy évig Esztergomban, Ungváron, Budán és két évig Trencsénben, majd Kőszegen. Népmisszionárius volt 1761–2-ben Kolozsváron, 1763-ban Marosvásárhelyen és 1770-től a Társaság feloszlatásáig Ipolyságon.

Budáról végzett logikusként lépett be a trencséni újoncházba. Próbaideje után még két évig bölcseletet tanult Nagyszombatban. 1757-ben Sopronban tanított. Utána 1758-tól Nagyszombatban először egy évig matematikát tanult, utána három évig a középiskolában tanított. 1762–5 között Bécsben elvégezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1764-ben. Utána Egerbe került harmadik próbaévre. 1767-ben Nagyszombatban helyettes házgondnok volt, majd két évig bölcseletet tanított. Ezt a feladatát folytatta Kassán is a Társaság feloszlatásáig. A feloszlatás után szombathelyi címzetes kanonok, egyúttal Pécsett, majd Pozsonyban gimnáziumi igazgató volt. 1782-től Pécsett plébános volt haláláig. Nyomtatásban is kiadott ünnepi beszédei közül az első még jezsuita korából jelent meg Bécsben, a többi később Pécsett és Pozsonyban.

Német ajkú családban született, az elemi iskola után asztalosnak szánták, de gyenge egészsége miatt szűcsnek tanult. 1912-ben Bezdánban segédi oklevelet szerzett, majd Zomborban és Bp.-en dolgozott. 1914-ben felvételét kérte a Jézus Társaságba, a kalocsai rendházban megkezdte a noviciátust megelőző aspiránsi évét, de hamarosan behívták katonának. 1920-ban, a leszerelése után, Pécsett folytatta az aspiránsi évét, majd Érden végezte a noviciátust. 1923-ban itt szabóként tevékenykedett, majd 1924 júliusától Pécsett ruhatáros, a következő évtől kezdődően előbb Érden, majd a Manrézában, a noviciátusban szabó és portás volt. 1932-től Kalocsán szabó és ruhatáros. 1936-tól előbb Bp.-en, majd Kassán a főiskolán volt szabó. 1940-ben súlyosan megbetegedett, utána a pesti rendházban, majd 1943-tól Kalocsán, 1945-től pedig Nagykapornakon volt szabó. A szétszóratás után Kispesten működött mint sekrestyés, majd 1951-től a jászberényi szociális otthonban volt házi mindenes. 1952-től betegen érkezett a pannonhalmi szociális otthonba, ahol, ameddig egészsége megengedte, szabóként dolgozott, valamint hat évig méhészkedett.

1899–1900 folyamán Nagyszombatban volt skolasztikus novícius. 1901-ben a pesti rendházban dolgozott mint lelkész, a Jó Halál Társulat elnöke, könyvtáros. 1902–3 között Pozsonyban hallgatott filozófiát, 1904–5-ben Innsbruckban teológiát. 1906-ban Nagyszombatban volt magyar nyelvű szónok, Mária-kongregáció prézese. 1907–9 között Szatmárnémetiben volt lelkész, konviktusi felügyelő, a Mária-kongregáció prézese; 1910-ben Nagyszombatba került mint a novíciusmester sociusa, és eközben a harmadik probációt végezte. 1911-ben a pesti rendházban volt lelkész, misszionárius és lelkigyakorlat-vezető. 1912–5 között Nagykapornakon volt plébánoshelyettes, spirituális. 1916–8-ig Szatmárnémetiben volt lelkész, spirituális, lelkigyakorlat-vezető, könyvtáros. 1919–22 között Pécsett volt miniszter és hittantanár. 1923–5 között a pesti rendházban működött mint lelkész, miniszter, templomi gyóntató, a Mária-kongregációk prézese. 1926–7 folyamán Kalocsán volt lelkész, a Mária-kongregációk prézese, hitoktató és könyvtáros. 1928-ban Bp.-en volt lelkész, lelkigyakorlat-vezető és templomi gyóntató. 1929–36 között Kalocsán volt spirituális, a Mária-kongregációk prézese; 1937–42 között Nagykapornakon működött mint spirituális, a Mária-kongregáció prézese, hittantanár, a Jézus Szíve Társulat vezetője és plébánoshelyettes. 1943-tól Kalocsán volt prokurátor és házi gyóntató. 1946-ban Hódmezővásárhelyen spirituális, 1947–50 között Pécsett volt lelkész és házi gyóntató. A szétszóratás után a pannonhalmi szociális otthon lakója volt.

A középiskolát Kőszegen és Sopronban végezte, onnan lépett be a bécsi újoncházba. 1723–5-ben Grazban bölcseletet tanult. Utána két-két évig Pozsonyban és Pécsett tanított. Bécsben 1730–4 között matematikát és négy évig teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1734-ben. A következő évben Budán hitszónok volt és plébániai feladatokat is ellátott. 1736-ban végezte Besztercebányán a harmadik probációt. 1737-ben Bécsben, a következő két évben Grazban tanított bölcseletet. 1740-ben Linzben matematikát adott elő. 1741–5-ben Rómában a Szent Péter-bazilika magyar gyóntatója volt, de írással is foglalkozott, és az Árkádia irodalmi társaság tagja lett. Hazatérve 1746-ban Nagyszombatban szentírástant adott elő. A következő évben a bécsi Theresianum akadémia házgondnoka és történelemtanára volt. 1748–50-ig a nagyszombati nyomda igazgatójaként, 1751–3-ban Kőszegen rektorként, a következő négy évben Pozsonyban könyvtárosként működött. 1758-ban Pécsett házgondnok, majd 1760-tól a Társaság feloszlatásáig Pozsonyban iskolaigazgató és könyvtáros volt. Utána haláláig a rohonci szegényházat vezette.
Szerzetesi életében sokféle feladatot látott el, de mint írónak és költőnek a magyar irodalomtörténetben sokkal nagyobb jelentősége van. Maga vallotta ugyan, hogy fiatalon kezdte, hazájától távol írt, és csak felüdülés idejében. Tudatosan tanulmányozta a nép nyelvét, s azt műveibe mesterien beledolgozta. Ezzel elindította az irodalmi népiességet, mely azután Petőfivel és Arannyal jutott diadalra. Verseinek száma nem nagy: huszonkét világi dal, hat vallásos, nyolc alkalmi és vegyes költemény, valamint hat ekloga. Mind halála után jelent meg nyomtatásban. Ugyancsak akkor jelent meg Téli éjszakák című elbeszélésgyűjteménye is. Prózai művei fordítások és átdolgozások az angol William Darrel és a spanyol Balthasar Gracián moralizáló műveinek olasz kiadásaiból.

A közép-itáliai Velletriben született, végzett bölcsészként lépett be Rómában a Társaságba. 1583-ban Ferdinand Capecevel együtt Lengyelországon keresztül érkezett Kolozsvárra. Tanított és a Mária-kongregáció vezetőjeként nagy hatással volt a diákságra. Dobokay Sándor katolikus hitre térésében nagy szerepe volt, és Kabos István is neveltjei közé tartozott. Kolozsváron a pestisjárványban haldokló Capece rektor őt nevezte ki a még élők elöljárójává. Nem sokkal a kinevezés után ő is a pestis áldozata lett.

Próbaidejét tizenöt éves korában kezdte az érdi noviciátusban. Utána Kalocsán elvégezte a gimnázium négy felső osztályát, majd retorikát tanult Bp.-en a Manrézában. Szegeden volt bölcsészhallgató két évig, három évig magiszter Pécsett, és négy évig teológus Szegeden. Ott szentelték pappá 1939-ben. 1944-ben megszerezte a latin-magyar szakos tanári diplomát. A háború után az iskolák államosításáig latint és magyart oktatott Pécsett, majd Kaposváron lelkipásztor és népmisszionárius volt. A feloszlatás után Bp.-en, egyebek mellett a kispesti volt jezsuita templomban lett kisegítő lelkész. Amikor ezt lehetetlenné tették, elment segédmunkásnak. 1955. augusztus 23-án letartóztatták, és 1956. február elején nyolc év börtönbüntetésre ítélték. A másodfokú tárgyaláson, 1957 őszén a vádat átminősítették, és a büntetést letöltöttnek vették. Utána munkás lett egy gyermekotthonban. 1972 őszén Rómába utazhatott, hogy a Társaság vezetőinek beszámolhasson a jezsuiták mo.-i helyzetéről, és így tisztázhattak felmerült jogi kérdéseket. Nyugdíjazása után Bp.-en, a Karolina úti lelkészségen végzett apostoli munkát.

Győrből lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő után Komáromban grammatikát tanított. A kétéves bölcseleti kurzust Bécsben végezte. 1764-ben Kőszegen, 1765–6-ban Budán és 1767-ben Komáromban tanított középiskolában. Teológiára Nagyszombatba került. Ott szentelték pappá 1769-ben. Első miséjét 1769. június 18-án Nemesapátiban mondta. 1772-ben Egerben végezte a harmadik próbaévet. A Társaság feloszlatásakor Nagyszombatban volt nevelő a királyi-érseki konviktusban. A feloszlatás után harminc évig Nemesapátiban volt plébános. 1803-ban veszprémi kanonok lett, ott halt meg.

A polgári iskola elvégzése után kántori képesítést szerzett, majd Bp.-en elvégezte a géplakatosi iskolát. A jezsuiták által vezetett Iparosifjak Mária-kongregációjának tagjaként érlelődött meg benne az elhatározás, hogy jezsuita segítőtestvér lesz. Előbb egy évig aspiráns, majd testvérnovícius a zugligeti Manrézában, itt még egyéves betegápolói tanfolyamot is elvégzett. Utána Kalocsán lakatos-szerelő és betegápoló. 1934-ben újból a Manrézában a lelkigyakorlatos ház személyzetének a prefektusa. 1935-ben Kalocsán bevásárló, 1936-tól a pesti rendházban bevásárló, gépkocsivezető és sekrestyés. 1940-től Nagykapornakon gépész. A feloszlatás után Nagykapornakon maradt, a plébánia földjén dolgozott, majd 1950 novemberétől segédmunkás lett. 1953-tól a bp.-i piaristáknál fűtő és karbantartó volt. 1963-ban nyugdíjba ment, a Krisztus Király plébánia segédkántora lett. Élete utolsó évében a pannonhalmi szociális otthonba költözött.

Másodszori nekirugaszkodásra végezte el a noviciátust a zugligeti Manrézában, ahol először skolasztikus novícius, majd testvérnovícius volt. 1927-től a pesti jezsuita rendházban szolgált mint bevásárló, betegápoló, házi kísérő és mindenes. 1946–9 között Hódmezővásárhelyen portás és házi mindenes volt, majd 1950-ben Pécsett szabó és ruhatáros. A szétszóratáskor Mezőkövesdre internálták; 1951-től a pannonhalmi szociális otthon lakója volt.

A kézírásos 1703-as katalógusban a bécsi újoncházban „Georgius Fossingh” név alatt szerepel. A próbaidő után Leobenben volt a tanárképzőben. 1706-ban Bécsben kezdte meg a bölcseletet, a második évet Nagyszombatban végezte, a harmadikat a bécsi Pázmáneumban, ahol a Nagyszombatból elűzött tanuló rendtagok menedéket kaptak. Utána egy-egy évig középiskolában tanított Pozsonyban, Győrben, Sopronban, Nagyszombatban és Kassán. 1714–7-ben Bécsben volt teológus, ahol pappá szentelték. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1719–20-ban Szakolcán a középiskolában tanított. A következő évben Kassán matematikát adott elő. 1726-ban Trencsénben, 1727–9-ben Pozsonyban és 1730-ban Besztercebányán lelkipásztori munkát végzett. A következő évben Turócon házi lelkiatya volt. 1732–3-ban Győrben a konviktust vezette. Utána egy-egy évig Egerben kontroverziát tanított, Szatmárnémetiben házfőnök, Kolozsváron a kontroverzia és Budán a kazuisztika tanára volt. 1738–42-ben Kassán a konviktust vezette. A következő két évben Kolozsváron kontroverziát adott elő. 1745-ben Linzben házgondnok, valamint magyar és szlovák lelkipásztor volt. 1746–7-ben Egerben házi lelkiatyaként működött. Gyöngyösön halt meg. Két könyvében Erdélyről tárgyalt, de írt hitvédelmi művet is.

Bécsben újoncidejét és Leobenben a tanítóképzőt végezte, majd Bécsben hallgatott bölcseletet. Rögtön utána Grazba került, ahol 1757–62 között matematikát, szentírási görög és héber nyelvet, valamint teológiát tanult. 1761-ben szentelték pappá. A harmadik próbaévet Judenburgban töltötte. 1766-ban Pozsonyban, 1767–70-ben Budán és 1771-től a feloszlatásig Klagenfurtban volt hitszónok és lelkipásztor. Buda felszabadításának évfordulóján, 1767-ben mondott ünnepi beszéde nyomtatásban is megjelent.

Nagyszombatból rétorként lépett be a bécsi újoncházba. Próbaideje után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. Onnan 1740-ben Nagyszombatba került a bölcseleti tanulmányok végzésére. 1743–4-ben Sopronban, majd egy-egy évig Nagyszombatban és Győrben tanított. A teológiát Bécsben kezdte el 1747-ben, és Kassán folytatta. 1748-ban szentelték pappá. 1751-ben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1752-ben Kassán héber nyelvet tanított és tábori lelkész volt. 1753. június 1-jén Lisszabonból a dél-amerikai Marañónba hajózott, ahová július 16-án érkezett. Tapuitaperában missziózott az amanajo indiánoknál, ahol sikerült békét közvetítenie a guanajara indiánokkal a Marañonban és Gran Parában érvényben lévő „missziós kormányzat” értelmében. A portugál kormányzó, Francisco Xavier de Mendonça Furtado, Pombal miniszter testvére, ezt a megegyezést „lázadó politikai békekötés”-nek minősítette, és megtámadta a missziót. Fáy ekkor Marañónba került, teológiát tanított. Levelet írt a portugál királynőnek, Ausztriai Mária Annának. Levelét azonban a portugálok elfogták és meghamisítva továbbították. Ennek alapján Fáyt lázadással és felségsértéssel vádolták. 1757-ben elfogták és Portugáliába vitték. Ott először Rorizba száműzték. 1759-ben az almeidai börtönbe, onnan 1762-ben a lisszaboni São Julião da Barra erődbe került, és ott halt meg.

1938–41 között a zugligeti Manrézában volt skolasztikus novícius és retorikus. 1942–4 között Kassán filozófiát tanult. 1946–7-ben Kalocsán volt konviktusi felügyelő. 1947-ben Pécsett segédkezett. 1948–9-ben Szegeden, majd külföldre kényszerülése után Chieriben teológiát tanult. 1952-ben Dublinban végezte a terciát. 1952-től a sydney-i (Új-Dél-Wales), 1963 és 1975 között a perthi (Nyugat-Ausztrália) magyarok lelkipásztora volt.

Gazdasági szakiskolát végzett, de szerzetesi hivatást érzett. 1933-ban elkezdte az aspiránsi évét, majd a következő évben belépett a Társaságba. Már mint novícius a Dániel utcai bérelt földön kertészkedett, majd Kalocsán, Szegeden és Kispesten végezte ugyanezt a munkát. A szétszóratás után először a Széher úti kórházban, majd a jászberényi szociális otthonban volt kertész. Ezután Bp.-en a KISTEX-nél dolgozott mint segédmunkás, végül a nógrádverőcei szociális otthonba került kertészként. 1967-től volt a pannonhalmi szociális otthon lakója.

1931–3 között testvérnovícius volt a zugligeti Manrézában, majd utána ugyanitt szabó. 1947–9 között Szegeden élt mint szabó és bevásárló. A szétszóratáskor, 1949-ben külföldre távozott, Chieriben volt szabó és bevásárló, 1950–4-ig Leuvenben szakács, szabó és házi mindenes volt. 1955-ben Kanadába küldték: először Hamiltonban volt (1955–8), majd 1959–62-ig Courtlandben volt szakács és házi mindenes. 1963-ban Clevelandben végezte a terciát, majd utána 1964–73 között ismét Courtlandben volt házi mindenes. 1973–2003 között Torontóban volt miniszter. Clevelandban és Torontóban a ministránsokkal foglalkozott, az általa alapított Altar’s Boys legendás eredményeket ért el. 2003-ban hazatért Mo.-ra, Szegeden szolgált a noviciátusban mint mindenes. 2007-ben visszatért Kanadába, ahol Hamiltonban, a Szent Erzsébet Otthonban lakott haláláig.

Szerzetesi életét a bp.-i Manrézában kezdte 1931-ben. A próbaidő után ugyanott egy évig retorikát is tanult. Bölcseleti tanulmányait 1935-ben Szegeden kezdte, majd a főiskola áthelyezése miatt Bp.-en folytatta. Teológiai tanulmányait Innsbruckban kezdte, de 1939-ben a német hatóságok megszüntették a teológiai kart. Tanulmányait Rómában folytatta. Még a háború alatt visszatért Mo.-ra, 1942-ben a bp.-i egyetemen fizikát és matematikát tanult. Egy év múlva újra Rómába kellett mennie a bölcsészeti doktorátus megszerzésére. 1944-ben hazatért és Kassán tanított. A háború után Szegedre tért vissza a bölcsészeti főiskolával együtt. 1947-ben megint Rómába ment, és latin nyelvű dolgozatával megszerezte a bölcsészeti doktorátust. 1948-ban a franciaországi Paray-le-Monialban végezte a harmadik próbaévet. 1949-ben Szegeden kozmológiát tanított. Onnan a tanuló rendtagokkal együtt újra külföldre kellett szöknie. Az északolasz Chieriben tanított kozmológiát, és Szent Tamás szövegeit magyarázta. 1951-ben a magyar tanuló rendtagokkal a belgiumi Leuvenbe költözött. 1954–8 között a belgiumi vallon (francia nyelvű) rendtartomány főiskoláján ontológiát tanított. 1959-ben nagy nyelvtudása miatt Rómába hívták, a jezsuita rend központi levéltárába munkatársnak. Ezt a munkát végezte haláláig, mely 1991-ben Bp.-en az alapító, Szent Ignác halála napján érte.
Nagy jelentőségű munkát végzett egész külföldi tartózkodása alatt mo.-i kapcsolataival, nemcsak rendtársaival, hanem mindenkivel, aki hozzá fordult és segítségét kérte. Már maga a levelezés ténye is sokat jelentett mo.-i levelezőtársainak, amelyhez hozzájárult rend- és paptestvérei számára évtizedekig tartó könyvküldése. Emellett harminc éven keresztül a rend római központjával szemközti nagy katolikus középiskolában a diákok legkeresettebb gyóntatója és lelkiatyja volt.

Erdélyi nemesi családból származott, ariánus nevelést kapott. A trencséni noviciátus anyakönyve szerint egy jezsuita feltételesen megkeresztelte. Kolozsváron bölcseletből megszerezte a magiszteri fokozatot. Próbaidejét Trencsénben töltötte. Utána Szakolcán volt a tanárképzőben. 1739-től Ungváron és Gyöngyösön egy, Kolozsváron két évig tanított középiskolában. A teológiai tanulmányokra Kassára, a harmadik próbaévre Besztercebányára került. 1748–9-ben Nagykárolyban humaniorát, a következő két évben Kolozsváron retorikát tanított. 1752-ben Brassóban hitszónok volt. Utána két évig Kolozsváron bölcseletet adott elő. 1755-től haláláig lelkipásztori munkákban dolgozott: 1759-ig Székelyudvarhelyen, utána egy-egy évig Szatmárnémetiben hitszónok, Gyöngyösön és Székesfehérváron a Mária-kongregáció vezetője volt. 1763–5 között Székelyudvarhely környékén plébánosi feladatokat látott el. A következő évben a Kolozsvár alapítványához tartozó Bácson volt lelkipásztor. Ezután két évig Marosvásárhely környéki plébániákon dolgozott. 1769-től a feloszlatásig Kolozsváron volt népmisszionárius. Utána királyi beneficiátus volt. 1782-ben Brassóban vonult nyugalomba.

Az elemi iskola után kereskedelmi iskolába járt szülővárosában, majd segítőtestvérként belépett a Társaságba. 1915 tavaszától az olasz, az orosz és a román fronton szolgált mint katona, kétszer megsebesült, majd Olaszországban és Franciaországban volt hadifogoly, csak 1919 őszén térhetett vissza Mo.-ra. 1920-ban tette le az utolsó fogadalmát. A fővárosi, a szegedi és a kalocsai rendházakban dolgozott, majd 1930 őszén, Szajkó József társaságában a kínai misszióba utazott. Csak két hónapot töltött a hszienhszieni nyelviskolán, utána karácsonyra a tamingi misszióba érkezett, ahol 1947-ig Tamingban és Pujangban tevékenykedett, először házimunkával és a virágoskerttel foglalkozott, majd beállt F. Litzler mellé, hogy megtanulja az építési ismereteket, hogy átvehesse a misszió építkezéseinek irányítását. 1947 áprilisától Vajda Tiborral, a magyar missziós nővérekkel és a szeminaristákkal Vejhujfuba költözött. Majd a kaliforniai jezsuiták főnöke, Eugene Fahy püspök Jangcsouba kérte segítségül, ahol kiutasításáig dolgozott. 1951 őszén Makaóba ment, hogy segítsen Zsámár Jenő atyának a kínai–magyar szótár munkálataiban. 1952 júliusában a szótárt készítő munkacsoport átköltözött a tajvani Tajcsongba. 1951 novemberétől Msgr. Fahy újbóli megkeresésére csatlakozott a Fülöp-szigeteken tevékenykedő amerikai jezsuita misszióhoz. 1957-ben visszatért Tajvanra, és csatlakozott a Lischerong Gáspár vezetése alatt álló magyar jezsuitákhoz, ahol Pucében működött.

Szülővárosából Szakolcáról lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő után egy évig Nagyszombatban grammatikát tanított. 1720–2 között Grazban bölcseletet tanult. Utána Szakolcán, Trencsénben és újra Szakolcán tanított. 1726–30-ban Nagyszombatban végezte a teológiát, és utána Besztercebányán a harmadik próbaévet. 1732–5-ben Kassán bölcseletet tanított és szlovák ünnepi szónok volt. 1736-ban Zsolnán lett házfőnök és plébános, de egy év múlva meghalt. Kétkötetes művet írt a természet és a művészet titkairól.

Luxembourg-ból származott. A középiskolát ott végezte és két évig bölcseletet tanult Reimsben. A belgiumi Tournai-ban lépett be a Társaságba. 1757–60-ban Luxembourg-ban és a következő két évben Lüttichben retorikát tanított. Luxembourg-ban kezdte el a teológiai tanulmányokat, ahol 1764-ben pappá szentelték. Miután 1764-ben Franciaországban feloszlatták a jezsuita rendet, 1766-ban Nagyszombatban fejezte be a teológiát, és rögtön utána Besztercebányán elvégezte a harmadik próbaévet. Azután gróf Andrássy István fiának nevelője lett. Ez az idő intellektuális fejlődésének fontos állomása lett. Látta a francia enciklopédisták káros befolyását és hitellenes törekvéseit. 1769-ben Itálián, Csehországon és Németországon keresztül tért vissza Belgiumba. Ott Nivelles-ben tanított, és Lüttichben 1772–3-ban híres hitszónokká vált. A Társaság feloszlatása után világi pap lett. 1790-ben a malini érsek szolgálatába került. 1794-ben, Belgium francia megszállásakor, Németországba ment. Paderbornban a szeminárium igazgatójává nevezték ki. 1797-ben a regensburgi püspök hívta magához, ott maradt haláláig. De Feller főleg mint író vált híressé. 1774–94 között adta ki Journal historique et littéraire című folyóiratát hatvan kötetben. Harcolt II. József császár ellen, és védte az egyház jogait és Belgium önállóságát. Ez irányú írásai tizennyolc kötetet tesznek ki.

Szerzetesi életét Nagyszombatban kezdte és újoncidejét St. Andräban folytatta. Ugyanott 1867–8-ban retorikai tanulmányokat végzett. A következő három évben Pozsonyban bölcseletet tanult. 1872–4-ben Kalocsán fizikát, természetrajzot és kémiát tanított. A teológiát Innsbruckban végezte 1875–8 között. Ott szentelték pappá 1877-ben. 1879-ben Kalocsán természetrajzot és matematikát tanított. A harmadik próbaévet 1880-ban a belgiumi Drongenban végezte. 1881-től haláláig Kalocsán élt és dolgozott az 1883–5-ös éveket kivéve, amikor Pozsonyban a bölcsészeti főiskolán felsőbb matematikát adott elő. 1881-ben Braun Károlynak, a Haynald csillagvizsgáló első igazgatójának asszisztense és 1886–1913-ig utóda lett. Levelező tagja volt az MTA-nak, tagja a Szent István Akadémiának, 1902-től az Accademia Pontificia dei Nuovi Linceinek, tiszteletbeli igazgatója a Montevideói Nemzetközi Napkutató Intézetnek stb.
Fontos eredményeket ért el a napkutatásban és az időjárás vizsgálatában. Tudományos munkája elején kimutatott a légnyomás változásaiban egy állandó elemet. Kutatásait kiterjesztette Menyhárt László megfigyelései alapján Boromára (Mozambik) is, ahol feltételezéseit a hármas hullámokra bizonyítva látta. Dolgozott olyan eszközök készítésén, melyek a viharok kifejlődését vagy legalább káros hatásait befolyásolhatták, és a mezőgazdaság szolgálatára lehettek. Később kereste a meteorológia és a csillagászat viszonyát. Csillagászati megfigyeléseinek középpontjában a Nap kitörései, protuberanciái álltak. Több mint harminc éven keresztül rendszeresen figyelte, regisztrálta és magyarázta azok időszakosságát, nagyságrendjét és befolyását. Megfigyelései számára Kalocsa mint kisváros az Alföldön kiválóan megfelelt. Eredményei a protuberanciák természetéről, a kromoszféra struktúrájáról ma is helytállóak. Európa tudományos folyóirataiba mintegy százkilencven cikket írt.

A pécsi Pius Gimnáziumban érettségizett, majd belépett a Jézus Társaságába. 1934–7 között a zugligeti Manrézában skolasztikus novíciusként Kaszap István szobatársa, majd retorikus volt. 1937–40 között Bp.-en és Kassán filozófiát tanult. 1940–3-ig a magiszteri éveit töltötte, először egy évet Kalocsán, majd két évet Szatmárnémetiben. 1943-tól Szegeden teológiát tanult, ahol pappá szentelték. 1947–8-ban a Manrézában végezte a terciát. 1948-ban Mezőkövesden, majd a következő évben Hódmezővásárhelyen volt lelkész és hitoktató. 1950-ben a kispesti Jézus Szíve-templomban volt lelkész. A szétszóratás után mintegy húsz különböző helyen dolgozott, fizikai munkát végzett. 1967-ben középfokú külkereskedelmi oklevelet szerzett, 1968-ban szakmai anyaggal bővített nyelvvizsgát tett. 1979-ben ment nyugdíjba. Mint nyugdíjas a Krisztina téri templomban, a Szent Család-kápolnában, a Szent Imre-kápolnában, a pesti Jézus Szíve-templomban segített ki. A jezsuita rend visszaállítása után először a Radvány utcai idősotthonba, majd 1998-ban a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonba költözött.

Pozsonyban született, a csehországi Brünnben végezte a próbaéveket. 1598–1601-ig Kolozsváron volt. Egy évig retorikát és három évig bölcseletet tanult. Utána 1604-ig Grazban, majd 1605-ben Bécsben volt teológus. 1604-ben szentelték pappá. 1606-ban Brünnben végezte a harmadik próbaévet. A következő két évben Olmützben tanított középiskolában. 1609-ben Grazban volt házgondnok, 1610–1-ben a konviktus igazgatója és 1612-ben Alsólendván misszionárius volt. 1613–4-ben a homonna-ungvári területen dolgozott. A következő évben Homonnán volt házgondnok, majd a munkácsi misszióhoz tartozott. Utána az Eszterházy-birtokokon működött. 1618-ban Nagyszombatban házi lelkiatya, 1619-től rektor volt. Bethlen Gábor támadásakor menekülnie kellett Bécsbe. 1623-tól újra Nagyszombatban volt rektor, 1627-től a szegény tanulók otthona és a nemesi konviktus vezetője volt haláláig.

1925–7 között Érden volt testvérnovícius, 1928-ban Pécsett szakács. 1929-ben Kalocsán ruhatáros és házi mindenes; 1930–1 között Szegeden ruhatáros, házi mindenes és a szolgák felügyelője volt. 1933–7-ig a pesti rendházban volt ruhatáros, sekrestyés és pincemester. 1938-tól Szegeden portás és házi mindenes, majd 1944-től Kassán templomgondnok, ruhatáros és portás volt. 1947–9 között Hódmezővásárhelyen volt templomgondnok, bevásárló, házi mindenes és ruhatáros. 1950-ben Kaposváron bevásárló és ruhatáros lett. A szétszóratás után 1956-ig Bp.-en fizikai munkásként dolgozott. 1957-ben Balatonfüreden volt borász. 1957–66 között Nagykanizsán, majd 1966–84-ig Debrecenben volt sekrestyés. 1984-től a pannonhalmi szociális otthonban élt.

Huszonkét éves korában lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1928-ban Pécsett, 1929–32-ben Kalocsán, 1933-ban Pécsett, 1934-ben Bp.-en és 1935–6-ban Kalocsán a kisszemináriumban dolgozott. Onnan került 1937-ben a törökországi misszióba, melyet akkor indított meg a magyar rendtartomány. 1962–5 között a római Német–Magyar Kollégiumban dolgozott, majd visszatért Isztambulba, ahol meghalt.

Már mint pap érkezett 1587-ben Rómából Erdélybe. Rövidesen távoznia kellett, ekkor Lengyelországon keresztül Prágába került, ahonnan 1590 elején a felsőnémet rendtartományba küldték.

Erdélyből származott, a bécsi újoncházban kezdte meg szerzetesi életét. 1597-ben a csehországi Brünnben volt. 1598-tól Kolozsváron előbb retorikát tanult, majd grammatikát tanított. 1603-tól bölcseletet, 1606-tól teológiát tanult Grazban. 1607-ben szentelték pappá. 1608–9-ben a csehországi Jindřichuv Hradecben kazuisztikát tanított. Az 1610-es évi katalógus szerint a mo.-i misszióban dolgozott, de november végén Neuhausban halt meg.

1872–4 között Nagyszombatban volt skolasztikus novícius, a következő évben St. Andräban retorikus. 1878-ban Pozsonyban filozófiát tanult. 1879-ben Kalocsán volt konviktusi felügyelő. 1880-ban Pozsonyban teológiát tanult, majd 1881–5 között Kalocsán volt konviktusi felügyelő, és nyelvtant tanított a gimnáziumban. 1886–7-ben Innsbruckban teológiát tanult. 1887-ben Szatmárnémetiben volt konviktusi felügyelő, a Mária-kongregáció prézese. 1888-ban, Innsbruckban befejezte a teológiát. 1889-ben Szatmárnémetiben újból konviktusi felügyelő lett. 1890-ben Bécs-Lainzban végezte a harmadik probációt. 1891–2-ben Kalocsán nyelvtant, ábrázoló geometriát, szépírást és hittant tanított. 1894–5-ben Szatmárnémetiben volt konviktusi felügyelő, a Mária-kongregáció prézese. 1896–1905 között Kalocsán lelkész volt, a gimnáziumban hittant és szépírást tanított. 1906–8 között Szatmárnémetiben volt miniszter, hittantanár, a Mária-kongregáció prézese. 1908–11 között Kalocsán a Jó Halál és a Jézus Szíve Társulatok vezetője. 1912-ben Nagykapornakon volt spirituális, majd 1912–8 között Nagykapornakon volt lelkész, házfőnök, a Mária-kongregáció prézese. 1918–20 között Nagyszombatban volt lelkész és rektor. 1921–4-ig Szegeden volt miniszter, lelkigyakorlat-vezető. 1925–6-ban Kalocsán működött mint lelkész, spirituális, templomi gyóntató. 1927-ben Érden volt miniszter, a novíciusmester sociusa. 1928–30 között Nagykapornakon volt házfőnök és lelkész.

Próbaidejét és a két év retorikát Nagyszombatban végezte, majd Pozsonyban tanult bölcseletet 1899–1901-ben. Kalocsán három évig hittant, latint és magyart tanított. Teológiára Innsbruckba került. 1907-ben szentelték pappá. 1909-ben az ausztriai Linzben végezte a harmadik próbaévet. Utána egy évig Szatmárnémetiben házgondnok, két évig Bp.-en helyettes házgondnok és lelkigyakorlat-vezető volt. 1913–5 között a pozsonyi rendházat vezette mint rektorhelyettes. 1916–8-ban Bp.-en házgondnok volt és lelkipásztor. 1919–21 között Pozsonyban volt a csehszlovák viceprovincia tagjaként. 1922-ben Szegedre került házi lelkiatyának, majd egy év múlva Bp.-en házfőnök és a népmissziók irányítója lett. Utána Szegeden volt házi lelkiatya és a népmissziók felelőse. Bp.-en halt meg.

Kántorcsaládból származott, a kassai premontrei gimnáziumban érettségizett, az utolsó három osztályt a kassai egyházmegye kispapjaként végezte. 1899 és 1903 között a bp.-i Központi Szemnináriumban tanult. P. Tomcsányi Lajos jezsuita atyával megismerkedve került közel a jezsuitákhoz. 1903–4-ben Mádon, 1905-től Tótsóváron, 1907-ben Eperjesen volt káplán, de 1906–7-ben súlyosan megbetegedett. Ekkor halálát érezve, a római általános rendfőnök külön engedélyével, a halál pillanatában érvényre emelkedő egyszerű hármas fogadalmat tehetett, de életben maradt. Az Adriai-tenger partján kúrálták, utána házi káplán, majd kórházi lelkész lett. 1913–7 között a kassai püspöki aulában tevékenykedett, majd hejcei plébános lett, azután esperessé és kanonokká nevezték ki. 1929–31 között a zugligeti Manrézában volt páter novícius. 1932–3 folyamán ugyanitt a lelkigyakorlatos ház igazgatója lett. 1933-ban Mezőkövesden volt káplán, majd lelkipásztor a pesti Jézus Szíve-templomban. 1938-tól kassai házfőnök volt, de ismét megbetegedett. 1939-től újra a mezőkövesdi ház főnöke volt. 1944–5-ben Kassán, 1945–7 között Mezőkövesden, 1949-től Szegeden volt lelkipásztor. A szétszóratás után kitelepítették Mezőkövesdre, majd Vilmányon lett megbízott adminisztrátor. 1951-től a pannonhalmi szociális otthon lakója volt.

Ungvárról lépett be a trencséni újoncházba. A kétévi próbaidő után 1756-ban Nagybányán tanított. A következő két évben Kassán bölcseletet tanult. Utána három évre Kolozsvárra került középiskolai tanárnak. 1763–6 között újra Kassán végezte a teológiát. Utána Pozsonyban retorikát tanított. 1768-ban Egerben volt harmadik probációban. 1769–71 között Sopronban, 1772–3-ban Budán volt népmisszionárius. A feloszlatás után Budán doktorrá avatták, ahol néhány évig humaniorákat tanított, azután az ifjúság hitoktatója volt.

Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1722–4-ben bölcseletet tanult Grazban. Utána két évig Laibachban tanított. 1727-ben Bécsben matematikai kurzust végzett. Utána Passauban volt a retorika tanára. A teológiai tanulmányokra 1729–32-ben Bécsbe került. Ott szentelték pappá 1731-ben. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte. 1734-ben Bécsben matematikát tanított. 1735–8-ban a bécsi professzusházban volt ünnepi szónok. 1739-től Passauban, Linzben, Sopronban, Pozsonyban a rendházban és 1747-től a Társaság feloszlatásáig a bécsi újoncházban működött mint hitszónok és könyvtáros. Az ott alapított otthonban halt meg 1787-ben. Stöhr Géza tanulmánya szerint ő alapította a bp.-i tudományegyetem klasszika archeológiai tanszékének éremtárát Nagyszombatban 1753-ban.

Nyitrán született, Nagyszombatból lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő után Trencsénben grammatikát tanított. 1700-tól Nagyszombatban bölcseletet tanult, majd ott és Eperjesen tanított középiskolában. Teológiai tanulmányait 1706-ban Bécsben kezdte, Nagyszombatban folytatta és 1710-ben Grazban fejezte be, ahol pappá szentelték. A következő évben Leobenben végezte a harmadik próbaévet. 1712-ben retorikát tanított Nagyszombatban, majd Bécsben házi lelkivezető lett. 1714–20 között Kolozsváron bölcseletet és kazuisztikát adott elő. 1721-ben Kassán volt az internátus vezetője. A következő két évben Pozsonyban a Szent Márton rendházban lakott és kazuisztikát tanított. 1724-től Kolozsváron előbb az internátus és a szeminárium igazgatója, majd 1727-től rektor volt. Ezt a hivatalt látta el 1730–2-ben Kassán és 1733–5-ben Nagyszombatban is. Utána ott maradt, és haláláig a szeminárium vezetője volt. 1712-ben Nagyszombatban jelent meg iskolai színdarabjának szövegkönyve a Magyar Szent Koronáról.

A kalocsai jezsuita kollégiumban tanult, majd a hatodik osztály elvégzése után jelentkezett a Jézus Társaságába. 1863–5 között Nagyszombatban volt skolasztikus novícius. 1866–7 folyamán Szatmárnémetiben volt konviktusi felügyelő. 1868–9-ben St. Andräban teológiát, majd 1870–1-ben Pozsonyban filozófiát tanult. 1872–4 között teológiai tanulmányait magánúton végezte Kalocsán, közben nyelvtant tanított a gimnáziumban. 1875–8 között Bécs-Kalksburgban folytatta teológiai magántanulmányait, és a gimnáziumban a magyar nyelv tanára volt. 1879–80-ban Kalocsán befejezte a teológiát, és a gimnáziumban hittant tanított. 1881-ben St. Andräban végezte a terciát. 1882–3-ban Kalocsán volt népmisszionárius, a Jézus Szíve Társulat vezetője, lelkigyakorlat-vezető. 1884–6 között Szatmárnémetiben volt a konviktus régense, házfőnök, lelkész. 1887–8-ban Nagyszombatban volt lelkész, német nyelvű szónok, a Jézus Szíve Társulat vezetője, könyvtáros. 1889-ben Kalocsán, 1890-ben Bp.-en volt lelkész és népmisszionárius. 1891–6 között Kalocsán volt népmisszionárius, lelkész, lelkigyakorlat-vezető. 1899–1900 folyamán Bp.-en volt népmisszionárius.

A szlovák jezsuita rendtartomány rózsahegyi noviciátusába lépett be, de 1938-tól, amikor szülővárosa visszakerült az anyaországhoz, átlépett a magyar provinciába és a zugligeti Manrézában fejezte be a noviciátust és végezte el a retorikát. 1941–3 között Kassán filozófiát tanult, majd Pécsett konviktusi felügyelő volt. Külföldre kényszerült, 1946–9 között Enghienben végezte a teológiát. Utána Ineuil-ben végezte a harmadik probációt. Majd Kanadába küldték: 1950–1 folyamán Torontóban volt káplán és szórványmisszionárius, majd 1952-től Hamiltonban plébános. Ezután betegsége miatt csak a montreali plébánián tudott kisegíteni. 1958 novemberében a jobb karját amputálni kellett, ezért Rómából külön engedélyt kapott, hogy bal kézzel misézhessen.

Lőcsén vették fel a Társaságba, próbaidejét Trencsénben töltötte. Utána egy évig Kőszegen grammatikát tanított. 1730–2-ben Nagyszombatban végezte a bölcseleti tanulmányokat. A következő évben ugyanott, Grazban, Győrben és Kassán tanított egy-egy évig középiskolában. 1737–40 között teológus volt Bécsben, majd a harmadik probációra Besztercebányára került. 1742–6-ban Nagyszombatban bölcseletet és kontroverziát, 1747–8-ban Győrben kánonjogot és kontroverziát tanított. 1749–62-ig, feltűnően hosszú ideig, Trencsénben rektor és újoncmester, 1763–7-ben Egerben, 1768–70-ben Kassán rektor volt. 1771–2-ben Egerben a harmadik próbaévet vezette.

Pozsonyban született, Bécsben elvégezte a logikát, mielőtt Trencsénben belépett a Társaságba. A próbaidő után Pozsonyban grammatikát tanított és 1695–7 között Nagyszombatban folytatta bölcseleti tanulmányait. Utána Egerben egy, Győrben két évig a grammatika tanára volt. 1702–4 között Bécsben teológiát tanult, s utána rögtön Győrben végezte a harmadik próbaévet. Papi munkáját lelkipásztorkodással kezdte egy-egy évig Esztergomban, Nagyszombatban, Pesten és Budán. 1710–3-ban Nagyszombatban bölcseletet, 1714-ben Kassán kazuisztikát és kontroverziát, majd újra Nagyszombatban kazuisztikát tanított. 1716–7-ben Kolozsváron is ezt adta elő. 1719–21-ben Nagyszombatban a szentírástan volt a feladata. 1722-től Kassán a nemesi konviktus főnökeként és egyházjogászként kezdte működését, majd két évig szentírástant tanított. 1726-tól Nagyszombatban a szeminárium, majd egy év után Kassán a nemesi konviktus igazgatója volt. 1728–9-ben Kolozsváron főiskolai tanárként működött. 1730-tól aránylag könnyebb feladatokat látott el: Győrben egy évig házi lelkiatya, 1731–3-ban Rozsnyón gyóntató, 1734–8-ban Ungváron házgondnok, 1739–40-ben Egerben gyóntató, 1741-től Pécsett három évig házi lelkiatya és 1744-től haláláig Győrben internátusi igazgató volt. Fiatalkorában könyve jelent meg akkor divatos témákról, a hunokról és Mátyás királyról.

Nagyszombatban 1726-ban bölcseletből megszerezte a magiszteri fokozatot s utána lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő leteltével két-két évig Szakolcán és Trencsénben grammatikát tanított. 1733–4-ben Bécsben és két évet Nagyszombatban tanult teológiát. 1737-ben Zsolnán tanított, majd Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet, eközben érte Temesváron a halál. Xavéri Szent Ferencről mondott ünnepi beszéde Nagyszombatban nyomtatásban is megjelent.

1907–8-ban Nagyszombatban volt skolasztikus novícius. 1909–10-ben Pozsonyban filozófiát tanult. 1911–2-ben Kalocsán magyar és latin nyelvet tanított, konviktusi felügyelő volt. 1913–4-ben a bp.-i Tudományegyetemen magyar–latin szakos diplomát szerzett. 1915-ben Kalocsán magyar és latin nyelvet tanított, valamint templomi gyóntatóként működött. 1916–7 között Innsbruckban átismételte teológiai ismereteit. 1918-ban Nagyszombatban végezte a harmadik probációt. 1919–24-ig Kalocsán magyar és latin nyelvet tanított, a Mária-kongregáció prézese, és szemináriumi spirituális volt. 1925-ben Pécsett lelkész és a Mária-kongregáció prézese volt. 1926–32 között Kalocsán magyar és latin nyelvet tanított, a Mária-kongregáció prézese volt. 1933–40-ig Pécsett szemináriumi spirituális, lelkész volt, a gimnáziumban latin és magyar nyelvet tanított. 1941–3 között Szegeden volt lelkész. 1944-től haláláig Pécsett volt lelkész, templomi gyóntató.

A középiskolát Sopronban végezte, onnan lépett be Bécsben a Társaságba. 1737-ben Győrben tanított, majd Grazban végezte a bölcseletet. 1741–3 között egy-egy évig Sopronban, Kőszegen és Nagyszombatban tanított. 1744–7 között Kassán végezte a teológiát. 1746-ban szentelték pappá. 1748-ban Besztercebányán volt harmadik probációban. A következő évben Felsőbányán hitszónok lett. 1750-ben Kolozsváron etikát tanított. Onnan szintén két évre Győrbe került a kontroverzia tanárának. 1756–8 között Nagyszombatban történelmet és egyházjogot adott elő, és megszerezte a doktorátust teológiából. Utána Győrben szintén két évig teológiát tanított. 1761-ben Budán a főiskola igazgatója volt. 1762-ben Kassán fejezte be tanári pályafutását a teológia oktatásával. 1763–6-ban Gyulafehérváron volt házfőnök, 1767–8-ban Budán és 1769-től a feloszlatásig Egerben volt házgondnok. Utána Héderváron a Viczay grófi családnál élt haláláig.

Egyszerű szülők gyermekeként született. Ikertestvére, János, Alpár néven lett ferences szerzetes(1914-1963). Szegény sorban járta ki a helyi elemi iskolát. Mivel a két testvér egyidejű taníttatása lehetetlennek látszott, elsőnek Ferenc került a kalocsai jezsuiták gimnáziumába, ahová két évvel később követte ikertestvére. Szerzetesi hivatást érezve, belépett a Társaságba. A szokásos rendi képzés után (a filozófiát Budapesten, a teológiát Szegeden végezte) Glattfelder Gyula csanádi püspök szentelte pappá. Utána Kolozsváron (1942), majd Hódmezővásárhelyen (1943-1945) lelkész és hittantanár volt. Hódmezővásárhely 1944. október 8-án került szovjet kézre, P. Forró még fél évig működött a legnehezebb körülmények között mint belvárosi plébános, és heti harminchat órában tanított hittant. 1945-ben Bp.-en töltötte harmadik probációját. 1946-tól Szegeden a szemináriumban volt miniszter, és felkészült a kínai misszióra. 1947 őszén elöljárói teljesítették régi vágyát, és engedélyezték, hogy megkísérelje a kínai misszióba való kijutást. 1948. január 27-én hagyta el hazáját, és körülményes úton március 12-én érkezett Pekingbe, ahol a Chabanel-nyelviskolában kínai nyelvet tanult. A háború dúlta Kínában egyre nehezebbé váló viszonyok között csak rövid ideig végezhetett missziós munkát, mivel a kommunisták 1949 augusztusában kiutasították Kínából. Rövid ideig a Kínából kiutasított európai misszionáriusok átmeneti helyén, Makaóban tartózkodott. A magyar és az ausztrál jezsuita tartomány vezetése közötti megállapodás alapján a nagyszámú, újonnan érkezett magyar bevándorló pásztorálása érdekében 1950 augusztusában Ausztrália felé vette útját. Augusztus 7-én érkezett meg Sydney-be, ahol Norman Thomas Gilroy bíboros-érsek a katolikus magyar bevándorlók lelki gondozásával bízta meg. 1950 augusztusától 1954 áprilisáig működött Sydney-ben, majd a nyugat-ausztráliai Perthbe helyezték át elöljárói. Rövid idő alatt kitűnően megtanult angolul. Forró atya két évtizedet töltött a déli kontinensen. Új-Dél-Wales állam fővárosában, Sydney-ben előbb 1950 augusztusától 1954 áprilisáig, majd 1959 és 1970 között működött. 1954-től 1959-ig a nyugat-ausztráliai fővárosba, Perth-be helyezték át elöljárói. Bár mindkét város magyar egyházközségének kiépítésében úttörő szerepet vállalt, de Sydney-ben töltött évei során a kontinensen egyedülállóan sikeres missziós munkát végzett. 1950-ben többek között Barcza György volt vatikáni és londoni magyar nagykövet közreműködésével megalapította a Regnum Marianum egyházközséget. 1951-ben pedig Nagy Kázmér közreműködésével megalapította a kontinens első rendszeres, magyar nyelvű újságját, a Dél Keresztjét (1957-1968 között Független Magyarország néven jelent meg). 1955-ben rendszeres kiadvánnyá alakította az Egyházközségi Értesítő-t. 1959-ben magyar iskolát, valamint hitbuzgalmi csoportokat szervezett. Kezdeményezésére a rockwoodi temetőben magyar temető részleg létesült, ahol helyet kapott Ausztrália első magyar hősi emlékműve (a Hősök Keresztje, 1966) is. Fő műve azonban a Szent Erzsébet Idősek Otthona, amelynek alapkövét többévi szervezés, gyűjtés és áldozatos munka után 1966-ben rakták le (Dean Park városrész). Az Otthon 1967-ben nyílt meg, azóta folyamatosan bővül és szépül. Az alapító, aki egyúttal az első igazgató is volt, emlékét itt egy épületszárny (Forró Wing) és üvegablak őrzi. Forró atya egészsége azonban időközben egyre jobban felőrlődött. Kis híján végzetes szívroham érte 1968-ban. Hosszú kórházi kezelés következett, majd a szabbatikum, világkörüli utazás, meglátogatta ikertestvérének a sírját az Egyesült Államokban, és enyhébbnek szánt canberrai beosztás következett. Időközben újabb egészségi problémák merültek fel, ezért elöljárói Európába helyezték át. Új szolgálati helyén, a felső-bajorországi Schrobenhausenban, az angolkisasszonyok nevelőintézetében lelkipásztorként működött haláláig. Pullachban (Bajorország) temették el.

Erdélyi születésű volt és a kolozsvári jezsuiták iskolájában tanult Pázmány Péterrel. 1588-ban kérte felvételét a Társaságba. Pázmánnyal együtt Krakkóban kezdte el szerzetesi életét. A próbaidő elteltével 1590-ben a lengyelországi Kaliszban retorikát tanult. 1591–4-ben Olmützben végezte a bölcseletet. Utána Turócon retorikát tanított. A teológiai tanulmányokat Grazban végezte 1596–8 között. Ott szentelték pappá 1598-ban. 1599–1602-ben Vágsellyén volt hitszónok és iskolaigazgató. 1603-tól Grazban adta elő a hároméves bölcseleti kurzust. Apostoli munkáját 1606-ban Bocskai felkelése miatt a szétszóratásban kezdte. A következő évtől Erdélyben, 1611-től Mo.-on volt misszionárius. 1612-ben részt vett Káldi György bibliafordításának revíziós munkájában Grazban. Visszatérve Mo.-ra folytatta tevékenységét előbb Forgách Ferenc bíboros érsek területén, utána a kassa-homonnai misszióban. 1618–23-ban Zágrábban volt rektor. Utána két évig az ausztriai Ebendorfban a harmadik próbaévet végző jezsuiták vezetőjeként működött. 1627-től vezette a nagyszombati kollégiumot. 1630-ban tartományfőnök lett. Kormányzása idejére esett Pázmány Péter egyetemalapítása 1635-ben Nagyszombatban; az egyetem első rektora Forró lett 1640-ig. Utána rövidesen, szentbeszédeinek nyomdai előkészítése közben meghalt. A munka nem jutott el a kiadásig, és a kézirat hollétéről sincs tudomásunk. Forró Györgynek kulcsszerepe volt a katolikus egyház mo.-i megújulásában a 17. század első felében. Több mint húszéves missziós tevékenysége alatt Mo.-on és Erdélyben bárki másnál jobban megismerte a valós helyzetet, s szorosan együttműködve Pázmány Péterrel elindították és megerősítették a katolikus egyház megújulását. Gondja volt a hódoltsági török misszióra is.

Veronában született kereskedőcsaládban, az ottani jezsuita kollégiumban tanult. 1762-ben Bolognában lépett be a Társaságba. A bölcseletet is ott végezte 1767–70 között. A Társaság feloszlatásakor Ferrarában tanított. Akkor hazatért Veronába, magántanárként működött, és matematikát tanult. Ott szentelték pappá 1778-ban. Szülővárosában maradt, és a helyi iskolában tanított irodalmat és bölcseletet. 1784-től kereste a módját, hogy Oroszországba mehessen a Társaságba. 1793-ban megújította jezsuita fogadalmait, és Ferdinánd herceg kérésére a pármai nemesi konviktusban fizikát és természettudományt tanított. 1799-től jezsuita kandidátusokkal foglalkozott Colornóban. A pármai herceg halálakor, 1804-ben a franciák elfoglalták a tartományt. Ekkor Nápolyba ment, ahol a pápa az oroszországi jezsuiták mintájára megengedte a Társaság újraalapítását. 1806-ban Bonaparte József foglalta el Nápolyt, és kiűzte a jezsuitákat. Ekkor Orvietóba került, és a fiatal jezsuitáknak tanított matematikát és logikát. 1810-ben hazatért Veronába, ahol az egyházmegyei szeminaristák felügyelője lett, és az újrainduló jezsuita kollégiumban tanított. Ebben a két évben tapasztalatokat szerzett a kormányzásban, és világosan láthatta, hogy milyen és mekkora nehézségekkel jár a Társaság visszaállítása. Főleg Itáliában voltak komoly nézeteltérések az egyes csoportok között. Nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a régi hagyomány és az új követelmények között. A helyzetet nehezítette a rendfőnök Brzozowski távolléte, majd 1820. február 5-i halála. Ő halála esetére P. Mariano Petruccit nevezte ki vikáriussá.
Rómában volt egy csoport Cajetan Angiolini és Luigi Rezzi körül, amely azt tartotta, hogy a visszaállított Jézus Társasága nem azonos a feloszlatottal. Szerintük a rendfőnök hivatala nem életfogytig tartó, tagadták a megkülönböztetést a professzusok és a coadjutorok között, és kétségbe vonták a fogadalmak érvényességét azoknál, akik azokat a részleges visszaállítás idején tették le. A pápai udvarban voltak, akik attól féltek, hogy a „Hit Társaságából”, a paccanaristák közül választanak rendfőnököt, akik nem voltak jó viszonyban VII. Piusz pápával.
A rendgyűlést szeptember 14-re hívták össze, de a pápa kívánságára bizonytalan időre elhalasztották, hogy megvárják a kelet-európai küldötteket is. A halasztás azonban csak tovább súlyosbította a helyzetet. A bíboros államtitkár, Ercole Consalvi felismerte ezt, és közbenjárt a pápánál. A fő ok abban állt, hogy az igazi nehézségeket a renden belül csak egy rendfőnökkel egyetértésben lehet megoldani. VII. Piusz ezt belátva elrendelte a nagygyűlés mielőbbi egybehívását. A vikárius vonakodása miatt ezt az asszisztensek és a tartományfőnökök tették meg. Amikor az egybegyűltek kijelentették, hogy a gyűlés legális, a vikárius Mariano Petrucci és az asszisztens Pietroboni nem akarták ezt elismerni. A következő gyűlésen a vikárius beadta lemondását, amelyet másnap visszavont, és kijelentette, hogy ebben a kérdésben csak a pápa illetékes. A teljes szakadás elkerülésére a gyűlés letette őt, és később társával, Pietrobonival együtt elítélte, mivel a hatalomra törtek a Társaságban. Erre a sorsra jutott P. Renzi is, aki azt állította, hogy az új Társaság nem azonos a régivel.
E nehézségek után helyreállt a béke, és október 18-án, a második szavazatban P. Fortist választották rendfőnökké. A nagygyűlés első feladata volt, hogy az ő javaslatára hivatalosan és egybehangzóan kijelentették: nemcsak a konstitúciók és azok magyarázatai vannak érvényben, hanem az összes nagygyűlés rendelkezései, a formulák és a Társaság működésének alapvető szabályai, a Ratio studiorum és az előző rendfőnökök előírásai is. Mindennek ismeretére a nagygyűlés előírta az Institutum új kiadását is. Így sürgették a szerzetesi élet szabályait, például a noviciátust, a harmadik próbaévet és a közös életet. Részletes előírásokat hoztak a szegénységet illetően. A gyűlés elhatározta a Ratio studiorum új, a kor követelményeinek megfelelő kiadását is. A Társaság összlétszámát tekintetbe véve elhatározták, hogy a rendtartományok öt atyát küldhetnek a nagygyűlésre, hogy a résztvevők létszáma elérje a húsz főt.
P. Fortis rendfőnökségének elején hat rendtartományban – az olasz, a szicíliai, a fehérorosz, a francia, a spanyol és az akkor induló mexikóiban – 1300 jezsuita élt. Egyes házak léteztek az Egyesült Államokban, a svájci viceprovinciában, Belgiumban, Hollandiában és Németországban. Ezekből jött létre 1826-ban a felsőnémet rendtartomány. 1822-ben visszaállították a nápolyit, amely elveszett a napóleoni háborúkban. 1820–3-ban megalakult a galíciai tartomány, akkor osztrák fennhatóság alatt, főleg a Fehéroroszországból kiűzött jezsuitákból. Ezekben az években Spanyolországban és Mexikóban tiltották be a Társaságot, amely aztán a 19. század folyamán húsz feloszlatást élt meg tizennégy országban. P. Fortis halálakor, 1829-ben 2100 jezsuita élt kilenc rendtartományban és három más területen: Írországban, valamint az Egyesült Államokban Marylandban és Missouriban.
A Társaság létszámának növekedése meghaladta az ötven százalékot, mégsem volt képes a kérelmek elfogadására. Egyrészt jelentősen gyarapodott a növendékek száma, másrészt számos exjezsuita tért vissza a rendbe idősebb korában. A fő ok azonban a kérelmek nagy számában állt, amelynek a Társaság nem tudott megfelelni. A kérelmek java része a régi, hagyományos munkára vonatkozott. Újabb munkaterületekről alig volt szó. A részleges visszaállítás idején már számos kollégium létezett Svájcban, Írországban, Angliában, Itáliában és az Egyesült Államokban. Franciaországból például százhúsz kérelem érkezett az egyházmegyei és kisszemináriumok, valamint a középiskolák vezetésére és ellátására. Ott 1826 óta nyolc kollégiumban folyt már tanítás, amikor két év után egy újabb jezsuitaellenes hullámban ezeket bezárták.
Fortis, megfelelve a nagygyűlés előírásának, megkezdte a Ratio studiorum átdolgozását a modern kor követelményei szerint. A munka azonban csak utóda alatt készült el. El kell azonban ismerni, hogy a már létező újabb tanulmányi irányok ellenére a forradalmak utáni restaurációs törekvések idején a revízió konzervatív szellemben történt. Jól példázza a helyzetet Franciaország, ahol ebben az időben már uralkodtak a kulturális életben Lamennais tanai, amelyek szerint az emberiség egyetemes szelleme a döntő a végső bizonyosság megismerésében. E szemlélet mérséklésére intette a rendfőnök 1823-ban a francia jezsuiták intézményeit. Ezt a rendelkezést Fortis utóda, Roothaan kiterjesztette az egész Társaságra.
Fortis és a Társaság nagyon jó viszonyban állt VII. Piusz és XII. Leó pápával, utóbbival főleg pápává választása után. 1826-ban Plura inter bullájával megerősítette a Társaság jogait és privilégiumait, visszaadta a Római Kollégiumot és a Szent Ignác-templomot, és újra a jezsuitákra bízta a Német–Magyar és a Nemesi Kollégiumot.
Fortis fontos szerepet játszott a Jézus Társasága életében. Kormányzásának szimbolikus jelentősége volt. Választásában már részt vett az egész Társaság, és vissza tudta vinni Rómába a kormányzás központját. Ebben visszaállította és megerősítette a Társaság hagyományát a belső életben és az apostolkodásban, s ezzel szilárd alapokat teremtett a további jezsuita élethez.

Villachból származott, Klagenfurtból lépett be 1673-ban Bécsben a Társaságba. A próbaévek után Leobenben végezte a tanárképzőt. A bölcseleti tanulmányokat Grazban végezte 1677–9 között. Utána Bécsben, Sopronban és Nagyszombatban tanított középiskolában. Teológiai tanulmányait 1683-ban a törökök bécsi ostroma miatt Milánóban kezdte, és Grazban fejezte be, ahol 1687-ben pappá szentelték. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte. 1690–7 között Grazban, Linzben, majd újra Grazban bölcseletet, 1698 és 1711 között kazuisztikát és egyházjogot tanított haláláig Klagenfurtban, Passauban, Linzben és Laibachban. Könyvei Nagyszombatban, Bécsben és Grazban jelentek meg.

Jezsuita életét Bp.-en kezdte a Manrézában: két év próbaidő, két év gimnázium, retorika és a Mária utcában három év bölcselet. Pécsett egy évig volt a bentlakók prefektusa. A teológiát és a harmadik próbaévet Szegeden végezte. A háború végétől Bp.-en dolgozott A Szívnél és a Szívgárdák központjában. 1950-ben házgondnok és gazdasági vezető volt. Az elhurcolást el tudta kerülni, de másnap, június 18-án, megtalálták és néhány hónap vizsgálati fogság után Kistarcsára internálták. Onnan a tábor feloszlatásakor, 1953. szeptember 18-án szabadult. Először munkás lett Tolna megyében, később sekrestyés Bonyhádon és Tolnán, majd kisegítő lelkész. 1990–5 között plébános volt Pécs-Bányatelepen. Utána a püspökségi levéltárba került. 1990-től haláláig Pécs környéki jezsuita elöljáró volt. Egyháztörténeti kutatásokat végzett és tanulmányokat írt a török uralom alatti Pécs környéki lelkipásztorkodásról. Közreműködött a rend négykötetes spanyol nyelvű történelmi lexikona munkálataiban is.

Pozsonyban született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1749-ben Szakolcán végezte a tanárképzőt. 1750–2-ben Bécsben tanult bölcseletet. Utána Pozsonyban grammatikát tanított. 1754–5-ben Bécsben matematikát tanult, majd 1756-ban Budán, 1757-ben Nagyszombatban retorikát tanított. 1758-ban Bécsben kezdte a teológiát, majd egy év után Nagyszombatban folytatta. 1760-ban szentelték pappá. 1762–3-ban Bazinban, 1764-ben Gyulafehérváron grammatikát, 1765–73 között Kolozsváron matematikát tanított, és könyvtáros volt. Érdekelték a természettudományok. 1766-ban a vasról, a következő évben Erdély ásványairól adott ki könyvet, melyet a volt jezsuita novícius, neves ásványkutató és az osztrák szabadkőművesek vezetője, Born Ignác támadott erősen. A nagyon elhanyagolt agrártudományok Erdélyben gyakran vezettek éhínséghez. Ezért kezdett ezzel és a táplálkozás problémáival is foglalkozni. 1769-től létezett Erdélyben egy Agrártudományi Társulat, melynek legaktívabb tagjai közé tartozott, erről a társulat aktái tanúskodnak. Éhínség esetén javasolta, hogy csicsókából is süssenek kenyeret, és a búza helyett kukoricából égessenek pálinkát. 1771-ben tanácsolta a kormánynak, hogy kákából is készítsenek papírt, mert az nagy mennyiségben található az országban. Mária Teréziától nyugdíjat kapott, és kanonok lett Szepeskáptalanon, ahol 1784-ben meghalt.
M: Diploma Andreae II. Kolozsvár, 1760; Dissertatio de natura ferri et ferrariis regni Hungariae ac Transilvaniae. Kolozsvár, 1766; Mineralogia Magni Principatus Transilvaniae. Kolozsvár, 1767; Inscriptiones Romano-Dacicae. Kolozsvár, 1767; Dissertatio de agris fimandis et arendis. Kiad. Csetri A.–Engel C. Bukarest, 1970; Dissertatio de Skumpia. Kolozsvár, 1773, Bp., 1944, Bukarest, 1970; Reges Hungariae Mariani. Bécs, 1775; Heroes Hungariae Mariani. Bécs, 1775; Supellex concionatoria in festis Deiparae Virginis. I. Lőcse, 1781, II. Kassa, 1781; Értekezés a scumpiáról avagy a Cotunus Coriaria növényről Erdély Nagyfejedelemségben végzett különböző kísérletekkel. Bp., 1944; Prima lucrare agronomica de specialitate din Transilvania. Bukarest, 1970.

Barcelonában született 1711-ben, Bécsben lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után ugyanott végezte a tanárképzőt. 1730–2 között bölcseletet tanult Grazban, majd három évig Linzben tanított középiskolában. 1736-ban Bécsben matematikai tanulmányokat végzett egy évig. Utána egy-egy évig középiskolában tanított Linzben és Pozsonyban. 1739–42-ben Grazban végezte a teológiát, ahol 1742-ben pappá szentelték. 1743-ban Judenburgban volt harmadik probációban. A következő évben Grazban középiskolában tanított. 1745-ben Szakolcán, majd Győrben oktatott a tanárképzőben. 1747–8-ban Bécsben történelmi kutatásokat végzett. 1749–55 között a bécsi Theresianumban tanított történelmet és görög nyelvet, 1756–9-ben Bécsben az egyetemen szentírástant és 1760–70-ben görögöt. 1771-től a Társaság feloszlatásáig Goriziában görögtanárként működött. Utána is ott maradt haláláig. Sokoldalú tanár volt: tanított középiskolában, tanárképzőben és egyetemen. Írt latin és görög nyelvkönyvet, foglalkozott Máté evangéliumával és német történelemmel. Az utókor számára azonban iskoladrámáival vált ismertté. Az elsőt még mint a retorika tanára a pozsonyi kollégiumban írta: Zrinius Heros toto orbe notissimus ad Zigethum pro patria victima. Eszterházy Imre esztergomi érseknek ez annyira megtetszett, hogy udvarában választott közönség előtt újra előadatta, és kinyomatta. A színdarabot Baróti Szabó Dávid fordította magyarra és Zrinyi Szigetnél címmel 1786-ban, Zrínyi Sziget váránál címmel 1789-ben és 1802-ben adta ki. Egy adat szerint 1753-ban, talán Nagyszombatban, Szigeti Zrínyi Miklós címmel magyarul is előadták. Másik művét, a Cyrus szomorú játékot a jezsuita Kereskényi Ádám fordította magyarra 1767-ben. Kassán a jezsuiták nyomdájában adták ki. Kassai előadása nem bizonyítható.

Nagyszombatban befejezte az első év teológiát, amikor belépett a trencséni újoncházba. A próbaévek leteltével ugyanott két évig grammatikát tanított. 1718–21-ben Bécsben befejezte a teológiai tanulmányokat. 1720-ban ott szentelték pappá. Egy évig Turócon volt hitszónok és 1723-ban Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet, majd egy-egy évig hitszónok volt Lőcsén és Besztercebányán. 1726–36 között Nagyszombatban tanította a hároméves bölcseleti kurzust, majd egy-egy évig kontroverziát és kazuisztikát adott elő. 1730-ban megszerezte a teológiai doktorátust. 1731–6-ban a dogmatika tanára és az utolsó két évben a teológiai kar dékánja volt. 1737–9-ben a harmadik próbaévesek vezetője volt Besztercebányán, majd visszatért Nagyszombatba, ahol haláláig a szemináriumot igazgatta. Teológiai műveiben a protestáns tan történetét és a keleti és nyugati egyházak viszonyát vizsgálta.

1653-ban Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaévek után Besztercebányán tanított. 1657–9 között végezte Nagyszombatban a bölcseleti tanulmányokat. Utána egy-egy évig középiskolában tanított Besztercebányán és Grazban. 1662-ben Bécsbe került a teológiai tanulmányokra. 1665-ben szentelték pappá. A következő évben a szakolcai misszióban dolgozott. 1667-ben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1668–73 között Kassán egy évig retorikát, öt évig bölcseletet tanított. 1674–7 között Rózsahegyen házfőnök és plébános volt. A következő évben Szakolcára került házfőnöknek. 1680–2-ben a bécsi Pázmáneum rektora volt. 1683-ból nincs adat. 1684-ben Zágrábban a konviktus igazgatója volt, a következő évben Nagyszombatban lelkipásztor lett. 1686–8-ban a báni misszió helyettes főnöke volt. 1689-től két-két évig házgondnoki hivatalt töltött be Trencsénben és Nagyszombatban, majd egy-egy évig Győrben és újra Trencsénben. 1695-ben Sopronban, 1696-ban Pozsonyban és 1697-től haláláig Szakolcán volt a ház lelkiatyja.
G