Boszniai születésű volt, világi papként Grazban jelentkezett jezsuitának és a bécsi újoncházban lépett be a Társaságba. Lelkipásztori munkásságát Varasdon kezdte meg 1693–5-ben. Utána négy évig Budán volt hitszónok és népmisszionárius, ekkor már betegsége is jelentkezett. Két évig még hitszónok volt Pécsett. Visszakerült Budára, ahol rövidesen meghalt.

Besztercebányáról lépett be a bécsi újoncházba. A próbaévek után ugyanott elvégezte a tanárképzőt. A következő évben szülővárosában tanított egy évig. Bölcseleti tanulmányait 1699–1701 között Nagyszombatban végezte, és utána három évig ugyanott tanított a középiskolában. 1705–8-ban Grazban volt teológus, ahol pappá szentelték. A harmadik próbaévre Judenburgba került. Utána Selmecbányán egy, Kassán két évig a humaniorát tanította. 1713-tól Pozsonyban előbb a rendházban, majd a kollégiumban volt hitszónok. 1715-ben Bécsben, a következő három évben Nagyszombatban bölcseletet tanított. 1719–20-ban Győrben házgondnok és a kazuisztika tanára volt. Ugyanezt a tárgyat tanította Egerben egy, Nagyszombatban két évig. Ott a szeminárium főnöke is volt. A következő két évben ugyanezt a hivatalt Kassán is viselte. 1726-ban Győrben kazuisztikát tanított. 1727–32 között Nagyszombatban volt a szeminárium főnöke. Onnan Trencsénbe került házgondnoknak. 1734-től haláláig Győrben élt. Művei Nagyszombatban jelentek meg, a Physica exotica két kiadásban is.

Szülei tanúsága szerint példás viseletű, szorgalmas fiú volt, aki a vakációban maga kereste meg a taníttatására való összeget. A gimnáziumot még Pozsonyban kezdte, de belépett a Társaságba; a noviciátus után gimnáziumi tanulmányait a kalocsai jezsuita kollégiumban fejezte be. 1914–7 között Innsbruckban filozófiát tanult, közben tökéletesen elsajátította a német nyelvet, de mellette szorgalmasan tanult oroszul is, mert azt tervezte, hogy Oroszországba megy misszionáriusnak. 1917-től, magiszteri évei alatt, Kalocsán volt az ének, a rajz és a szépírás tanára. A teológiát Lengyelországban, az ősi jezsuita főiskolán, Stara Wieśben végezte, ahol 1922-ben pappá szentelték. Itt is csodájára jártak híres nyelvtehetségének, egy év elteltével olyan tökéletesen beszélte a lengyel nyelvet, hogy nem akarták elhinni, hogy nem született lengyel. A teológia negyedik évét Angliában végezte, itt természetesen angolul is megtanult. 1923–4-ben harmadik próbaévét a franciaországi Paray-Le-Monialban töltötte, azzal a szándékkal, hogy elsajátítsa a francia nyelvet is. Ekkor már tudta, hogy nem Oroszországba megy, mivel még skolasztikus korában az elöljárók kiválasztották a kínai misszió számára, így 1924. szeptember 13-án második magyar misszionáriusként érkezett Kínába. Először egy éven keresztül tanulta a kínai nyelvet Tamingban. Majd 1925–7 között mint igazgatóhelyettes tanított Hszienhszienben, és az újonnan érkezett magyar missziós nővéreket oktatta kínai nyelvre Tamingban. A tervek szerint a tamingi jezsuita kollégium első magyar rektorának szánták. 1930 júniusában azonban, amikor kerékpárral ment Tamingból Kajcsouba, napszúrást kapott. Kajcsouban hunyt el, ideiglenesen ott temették el kínai módra, de 1931 elején átvitték Tamingba, és az újonnan nyitott jezsuita temetőben helyezték el örök nyugalomra. Sírkövére latinul és kínaiul vésték fel a nevét és az adatait.

Nagyváradon érettségizett a premontrei főgimnáziumban. 1906-ban lépett be a nagyszombati újoncházba. A kétéves próbaidő után ugyanott retorikát végzett. A bölcseleti tanulmányok első két évét Pozsonyban végezte, a harmadik évre a belgiumi Leuvenbe került. Onnan ment Nápolyba teológiára, de egy év múlva visszatért és Innsbruckban folytatta tanulmányait. 1916-ban szentelték pappá. Röviddel utána súlyosan megbetegedett, és évekig a svájci Davosban ápolták. Csak 1923-ban tért vissza Érdre, ahol harmadik próbaévét végezte. Ott maradt mint házi lelkiatya és az újoncok nyelvtanára. Őket követte új állomáshelyükre is a bp.-i Manrézába mint lelkiatya és író. Onnan 1932–3-ban részt vett a Katolikus Misszió szerkesztésében is. 1934–5-ben újra beteg lett, és házon kívül ápolták. Visszatérte után Kalocsára került, néhány évig még mint házi lelkiatya, haláláig 1949-ben mint író. Főleg lelki irodalommal foglalkozott. Több műve idegen nyelvből való átdolgozás. Legfontosabb könyve a Jezsuita szellem 1942-ből. Három munkája kéziratban maradt.

Bp.-en született. Négy elemi és két reáliskolai osztályt végzett, amikor a női fodrász mesterséget választotta. 1915-ben lett segéd. 1918 őszén jelentkezett felvételre a Társaságba Szegeden. Ott portás és az ebédlő gondozója lett a rendházban. Hivatalos szerzetesi életét 1920. augusztus 14-én kezdte el. Már az újoncidőben sekrestyés és betegápoló lett. 1924-től, egy év kivételével, a pécsi kollégium, főleg az internátus betegápolója volt egészen a rend feloszlatásáig. Személyiségére és feladatának végzésére jellemző, hogy a diákoktól „a jó bácsi” becenevet kapta, mely egész életében rajta maradt. Emlékezetes volt vitája dr. Neuper Ernő sebészprofesszorral, amikor egyik növendékét előrehaladott vakbélgyulladás gyanújával vitte a klinikára. A professzor csak a testvér erőteljes sürgetésére rendelte el az operációt, ami az utolsó pillanatban történt, a vakbél már felszakadt. A professzor utólag elrendelte, hogy ha a testvér sürgős esetet hoz, készüljenek az operációra. 1950-ben a szerzetesek elhurcolásakor Mezőkövesdre került. 1951. november végén Pannonhalmára, az újonnan megnyílt szerzetesi szociális otthonba jelentkezett. Haláláig szaktudásával, szolgálatkészségével és önfeláldozásával pótolhatatlan szolgálatot tett idős szerzetes testvéreinek.

1685-ben lépett be a bécsi újoncházba. Két évvel később Passauban volt a tanárképzőben. 1689–99 között Bécsben végezte a bölcseleti és teológiai tanulmányokat, melyek között a középiskolában tanított. Ott szentelték pappá 1698-ban. 1700-ban az ausztriai Leobenben végezte a harmadik probációt. Munkásságának első felében tanár volt. Bécsben humaniorákat, Passauban és Linzben bölcseletet, Laibachban kazuisztikát és Klagenfurtban kánonjogot tanított. 1710-ben kezdte elöljárói pályafutását: Leobenben rektor, Grazban a szeminárium igazgatója, majd újra rektor volt Laibachban, Passauban és Klagenfurtban. 1724–7-ben az osztrák rendtartományt vezette. Utána Bécsben és Grazban volt rektor, majd a bécsi professzusház főnöke és egyben a tábori misszió felelőse. 1739–48-ig Linzben az Északi Kollégium igazgatója volt.

1924-ben Érden lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után 1927–9-ben bölcseletet hallgatott Szegeden. Utána Pécsett volt két évig internátusban nevelő. 1932–5 között Innsbruckban végezte a teológiát. 1934-ben ott szentelték pappá. A harmadik próbaévet Bp.-en végezte mint az újoncmester segítője. 1937–44-ben Rómában a Német–Magyar Kollégiumban a teológusok tanulmányi felügyelője volt. Itt rakta le későbbi mariológiai kutatásainak alapjait. A háború vége Rómában érte. Annak befejeztével a Vatikán Németországba küldött első missziójának volt tagja, s megkezdte az odamenekült magyar papok beállítását a menekültek lelkipásztori ellátására. 1947-ben Szegeden az egyházmegyeközi szemináriumban teológiát tanított. 1949–51-ben doktori dolgozatát készítette, de már íróként is szerepel a katalógusban. 1952–9 között Messinában fundamentális teológiát, utolsó évében dogmatikát is tanított. 1960–2-ben a svájci Lucelle-ben íróként dolgozott, de besegített a menekült magyarok lelki gondozásába is. 1962–9-ben a klagenfurti egyházmegye szemináriumában újszövetségi szentírástant tanított, és folytatta tudományos kutatásait. 1969-től a bajorországi Kostenzban élt és tudományos munkáin dolgozott. Nem messze állomáshelyétől, a Straubing melletti Persdorfban autószerencsétlenség áldozata lett.
Elismert mariológus volt. Alapvető kutatásokat folytatott a Genezis Máriát érintő szövegének (Gen 3,15) magyarázatáról. Az első kötet a patrisztika utáni időt foglalja össze a Trienti Zsinatig. A következő kettő a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetéséig megy. E három kötet latinul jelent meg. Egy harmadik rész három kötetben németül foglalja össze a korai lutheri evangélikus magyarázatot. Tétele Mária halhatatlanságáról nem talált visszhangra.

Zágrábban született, próbaéveit Bécsben töltötte. 1563–4-ben Nagyszombatban grammatikát tanított. 1564 júliusában engedély nélkül elhagyta a Társaságot.

Az elemi iskola és négy középiskolai osztály elvégzése után kitanulta az asztalosmesterséget. A jezsuiták által vezetett Mária-kongregációban kapta meg szerzetesi hivatását. A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust mint testvérnovícius, ahol előtte egy évig posztulátor volt. 1933–7 között Szegeden, 1937–40 között Kalocsán, 1940–4 között Kassán, majd 1944–9-ig ismét Szegeden asztalos és házi mindenes volt. A skolasztikusokkal együtt elhagyta Mo.-ot, 1949–50 folyamán Bécsben, majd 1950–1-ben Chieriben a magyar skolasztikátusban működött. 1951–4 között a belgiumi Egenhovenben berendezte a magyar skolasztikus házat, majd annak megszüntetése után, 1954-től csaknem negyven évig a frankfurti jezsuita főiskola aszatalosműhelyében dolgozott. 1993-ban az északnémet jezsuita provincia idősotthonába költözött.

Az ausztriai Steyrből lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1683-tól Bécsben bölcseletet tanult, és egy évig grammatikát tanított. Utána egy-egy évig Kremsben, Passauban, Judenburgban és Nagyszombatban volt középiskolai tanár. 1691–4 között Grazban végezte a teológiát, ahol pappá szentelték. Utána egy évig Leobenben volt hitszónok. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik probációt. Lelkipásztori munkáját Grazban kezdte, ahol két évig hitszónok volt. A következő években azonban sehol sem volt maradása. Egy-egy évig Judenburgban, Komáromban, Sopronban, Millstattban, Traunkichenben és Kőszegen működött mint lelkipásztor, ahonnan 1705. január 13-án elbocsátották a Társaságból.

Lednicből származott, és Győrből lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő leteltével egy évig Komáromban grammatikát tanított. 1733–5 között Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána egy évig Kőszegen és három évig Nagyszombatban tanított középiskolában. 1740-ben ugyanott elkezdte a teológiai tanulmányokat, melyeket 1741-től Bécsben folytatott. 1743-ban szentelték pappá. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1745-ben Nagyszombatban retorikát tanított. 1746–50 között Szakolcán a tanárképző igazgatója és latin–görög tanára volt. 1751-től Nagyszombatban három évig bölcseletet és haláláig szónoklattant adott elő. Rövid élete során több művet adott ki Nagyszombatban.

Erdélyben született; 1649-ben, huszonhárom éves korában lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után egy-egy évig Győrben és Komáromban tanított. Grazban tanult bölcseletet és teológiát. 1659-ben szentelték pappá. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte 1660-ban. 1661–4-ben a hódoltsági misszióban Andocson és Sebesen volt lelkipásztor. 1665-ben Varasdon házi lelkiatyaként és a szeminárium igazgatójaként működött. Még abban az évben visszatért a török misszióba, ahol az év decemberében Andocson meghalt.

Olasz származású volt, de Bécsből lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő után egy évig Fiuméban tanított, majd Grazban volt a tanárképzőben. 1759–60-ban Goriziában tanárként működött. Teológiai tanulmányait 1761–4-ben Grazban végezte. Utána Judenburgban volt a harmadik probációban. 1766-ban Fiuméban és 1767-től a Társaság feloszlatásáig Goriziában a középiskolában tanított.

Nagyszebeni születésű volt, de Nagyszombatból lépett be a bécsi újoncházba. A próbaidő leteltével Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1707-ben Komáromban grammatikát tanított. 1708–10 között Bécsben bölcseletet tanult. Utána Pozsonyban egy, Sopronban két évig középiskolában tanított. A teológiát 1714–7-ben Nagyszombatban végezte. A harmadik próbaévre Judenburgba került. 1719–20-ban Nagyszombatban középiskolában tanított. Utána egy évig hitszónok volt Gyulafehérváron. 1722-től súlyos betegen Nagyszebenben volt haláláig. Máriáról és Savoyai Jenőről szóló művei Nagyszombatban jelentek meg.

Passauból retorikusként lépett Bécsben a Társaságba. A próbaidő után ugyanott végezte a tanárképzőt is. 1703-tól Grazban három évig bölcseletet tanult, és két évig grammatikát tanított. 1708-ban Steyrben volt középiskolai tanár. 1709–12 között Bécsben végezte a teológiai tanulmányokat. A következő évben a harmadik probációban volt Besztercebányán. Utána egy-egy évig Kassán és Kremsben tanított középiskolában. 1716-ban Bécsúhelyen kezdte hitszónoki és lelkipásztori mukásságát. Gyakran változtatta működésének helyszínét, ahol legtöbbször csak egy évet töltött. Ezek voltak: Laibach, Klagenfurt, Pozsony, Linz, Passauban négyszer, Steyrben háromszor. Latin verseskötete Bártfán jelent meg.

Már 1942-ben megkezdte a zugligeti Manrézában posztulátori éveit. 1945–7 között testvérnovícius, majd 1947–9-ig kertész volt, utána Szegeden működött. 1950-ben Kunszentmártonba hurcolták kényszerlakhelyre. A szétszóratás után, 1950 őszétől Bp.-re került, a Központi Szemináriumban dolgozott mint ebédlős, majd három hónapra katonai szolgálatra hívták be. 1951-től a rákospalotai plébánián dolgozott, majd 1952-től a Fővárosi Kertészetnél, 1955-től Pannonhalmán, 1959-től Nógrádverőcén a szociális otthonban volt kertész. 1970-től Debrecenben volt sekrestyés. 1985-től nyugdíjasként élt Gyálon. 1986-tól Rómában a Germanicumban volt házi mindenes, majd 1988-tól Radvány utcai rendházban kertész, 1998-tól a Muskotály utcai rendház, 2010-től a Sodrás utcai rendház lakója, de a Muskotály utcai kertet gondozza.
2014 februárjától a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthon lakója.

Szülővárosában a logikát is elvégezte, mielőtt Trencsénben belépett a Társaságba. A kétéves próbaidő elteltével Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1741–3-ban Bécsben bölcseletet tanult, majd egy-egy évig Kolozsváron és Egerben grammatikát tanított. 1746–7-ben Bécsben matematikát, utána négy évig teológiát tanult. 1751-ben szentelték pappá. A következő évben a joghallgatók felügyelője volt a bécsi Theresianumban. A harmadik próbaévet Besztercebányán végezte. 1754–5-ben Budán, a következő két évben Kolozsváron tanított matematikát. 1758–61-ben a Theresianumban volt felügyelő. Utána négy évig Nagyszombatban a konviktust vezette. 1766–7-ben Nagybányán házfőnökként és plébánosként működött. 1768-tól a Társaság feloszlatásáig a soproni nemesi konviktus igazgatója volt. A feloszlatás után Győrben volt a nemesifjak nevelője. Mária Terézia muraszentkeresztesi címzetes apáttá nevezte ki. II. József megfosztotta nevelői állásától. Apátságába vonult vissza. Győrben halt meg.
A mo.-i iskolai színjátszásban fontos szerepet töltött be, ő rendezett először Mo.-on francia nyelven színdarabot Nagyszombatban és Sopronban. Nagyszombatban 1765-ben II. József császár menyegzője alkalmából a nemesi konviktussal adatta elő Le plaisir című verses vígjátékát és egy Pastorale-t. A soproni nemesi konviktus növendékei adták elő 1772-ben Esope au Collège és 1773-ban Sosipatre ou le triomphe de l’amour filiale című darabjait.

Képzését a rendtartomány osztrák részében kapta, de Mo.-on is működött. 1697–9-ben Nagyszombatban előadta a hároméves bölcseleti kurzust. A következő évben Sopronban házgondnok volt. 1711-ben a pozsonyi rendházban lett házfőnök, majd három évig Budán rektor, plébános és iskolaigazgató. 1711-ben Pozsonyban a templomnál házfőnök, 1712–4-ben Budán rektor és plébános, utána a tartomány osztrák felében szinte évenként változtatva helyét házgondnok és később házi lelkivezető volt. 1723-ban Linzben halt meg.

1892–4 között Nagyszombatban volt testvérnovícius. 1895–1910-ig Kalocsán volt ruhatáros a konviktusban, valamint sekrestyés, portás és házi kísérő. 1911-ben Pozsonyban volt portás és házi kísérő, 1912–21-ig a pesti rendházban a Mária Kongregáció és a Magyar Kultúra szerkesztőségében segédkezett. 1921–42 között Kalocsán a kiadóhivatal vezetője volt, amikor megbetegedett. A rektor segítője lett, utána felolvasó, postázó és a raktár felelőse volt.

Szekszárdon született és Pécsről lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő után Nagybányán tanított grammatikát. 1756–7-ben Kassán bölcseletet tanult. A következő három évben Kolozsváron volt középiskolai tanár. A teológiát Kassán végezte 1761–4 között. Utána egy évig Gyöngyösön tanított. 1766-ban Egerben volt harmadik probációban. Ezután még Ungváron tanított, de onnan betegen Kassára került, ahol rövidesen meghalt.
Művének, a „Keresztény Herkules”-nek címe az ismertető füzetben: „KERESZTÉNY HERCULES Avagy Achomet vezéren dücsőséges diadalmát vévő DOBO ISTVÁN Eger-várának Fő-Kapitánya. Mely KOMÉDIÁBAN MEGMUTATTATOTT A’ Cardinalisi, és Érseki JÉZUS-Társaságának Gymnáziumában lévő Nagyságos, Tekintetes, Tisztelendő, Nemes és jó erkölcsi ifjuságtúl Posonban 1729-dik Esztendőben”. Az előadáson jelen voltak „Zinzendorff bíboros győri püspök, a hercegprímás Eszterházy Imre, Pálffy Pál nádor, két császári biztos, és majdnem az egész magyar nemesség”.

Sziléziai származású volt. 1571. augusztus 28-án Poltavában lépett be a Társaságba, de októberben már a braunsbergi újoncházban volt ebédlős. Onnan 1572. augusztus 14-én a litvániai Wilnába küldték. A következő évben Poltavában tanult. Az 1584. évi gyulafehérvári katalógus szerint Wilnában végezte a bölcseletet. Kolozsváron tanított grammatikát. Gyulafehérváron a fiatal Báthori Zsigmond fejedelem nemesifjait, és P. Leleszi János távollétében magát a fejedelmet is oktatta. 1587-ben Kolozsváron már papként tanított és a templom kórusát vezette. A katalógus szerint egy évig teológiát is tanult Wilnában. 1588-ban a kiűzetéskor valószínűleg Lengyelországba került. 1597-től Gyulafehérváron volt iskolaigazgató és a retorika tanára. 1604. március 7-én Kolozsváron halt meg.

A leobeni újoncházba lépett be, a második próbaévet Grazban végezte. 1616–7-ben ott tanult bölcseletet, utána a középiskolában tanított. Ezt a feladatot folytatta Linzben is. 1630-tól Bécsben négy évig teológiát tanult, de harmadik évben matematikát is tanított, és a Pázmáneumban nevelő is volt. 1634–5-ben már papként újra matematikát tanított. 1636-tól Grazban előadta a hároméves bölcseleti kurzust és utána kazuisztikát és kontroverziát tanított. 1640–3-ban Passauban, 1644–9-ben Bécsben volt rektor és 1645-től Ferdinánd római király gyóntatója. 1655–7-ben az osztrák rendtartományt vezette. Az ő kormányzása alatt lett kollégiummá a kassai rendház. Missziós állomásokat létesített Veszprémben (1655), Nagyszöllősön (1656), Rozsnyón (1757) és Szászfenesen (1657). 1658–61 között Bécsben rektor volt. 1662-ben a bécsi professzusházban volt gyóntató, majd 1663–6-ban Grazban rektor. A következő évben Bécsben kazuisztikát tanított. 1669-ben a bécsi újoncház rektora lett; 1672–5 között ugyanott a ház lelkiatyja volt. 1676-ban a bécsi professzusház lakójaként halt meg.

A rendbe való belépése előtt bölcseletet és három év teológiát tanult, és elnyerte a magiszteri fokozatot. Az 1587-es katalógus szerint három hónapig grammatikát, egy évig szintaxist tanított, és három évig konviktusi felügyelő volt. 1588-ban szentelték pappá. 1589–90-ben Bécsben, 1591–2-ben Olmützben és 1593–5-ben Prágában tanított középiskolában. 1596-ban Kolozsváron házi lelkiatya, 1597-ben házgondnok és 1598-ban iskolaigazgató volt.

Léván született, Nagyszombatból a logika elvégzése után Trencsénben lépett be a Társaságba. A próbaidő elvégzése után Egerben grammatikát tanított. 1735–7-ben Kassán volt bölcsészhallgató. Utána újra Egerben és Nagyszombatban tanított középiskolában. Az utóbbi helyen végezte 1742–5-ben a teológiát is. 1745-ben szentelték pappá. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban, majd Liptószentmiklóson tanított. 1748-ban Marosvásárhelyen volt hitszónok. 1749–53-ban Kolozsváron matematikát és bölcseletet tanított. 1754–6 között a győri székesegyházban, majd haláláig Bécsben a professzusházban volt magyar hitszónok és lelkipásztor. Kolozsváron magyar nyelvű könyve jelent meg az ószövetségi Józsefről.

Jómódú tizenkét gyermekes családból származott. A középiskolát Nagyváradon, Szatmárnémetiben és Gyulafehérváron végezte. 1933-ban lépett be a román rendtartomány szatmári újoncházába. 1935–8 között Krakkóban tanulta a bölcseletet. Utána egy évig Iaşi-ban tanított a szemináriumban, majd a nagyváradi egyházmegyei szemináriumban teológiai tárgyakat tanult, a dogmatikát kivéve. Ott diakónussá szentelték. Egy évig Szatmárnémetiben lakott, onnan küldték 1940-ben Szegedre a teológia elvégzésére; ott szentelték pappá 1942. május 13-án. A harmadik próbaévet is Szegeden töltötte P. Csávossy Elemér vezetésével. Első munkahelye Hódmezővásárhely lett. Az oroszok bejövetele jelentette a háború végét. Lelkipásztori körutakra indult a tanyavilágba. Lengyeltudása segítette, ha oroszokkal került össze. 1945 nyarán visszatért Erdélybe, Szatmárnémetibe. A következő évben Kolozsváron lett egyetemi lelkész. Mivel számára a helyzet veszélyessé vált, elöljárói visszarendelték Szatmárnémetibe. 1949-ben internálták a szerzeteseket. A jezsuitákat Szamosújvárra vitték. A következő két évben volt nagy harca a kommunista hatalom által elindított békepapi mozgalom ellen, mely így a hívek és a papság között nem tudott befolyáshoz jutni. 1952. november 15-én tartóztatták le. 1953 októberében hazaárulás és lázítás vádjával tizenhat évi szigorított börtönre ítélték. Nyolc évig magánzárkában tartották fogva. 1962. november 18-án szabadult ki, valószínűleg amnesztiával. Kényszerlakhelye Szamosújvár lett. 1965-ben plébánossá nevezték ki Herkulesfürdőn, ahol komoly lelkipásztori munkát végzett. Mehádiát, Csernahévízet (Toplet) és Cseherdőt (Şumiţa) is ő látta el. 1979-ben újra letartóztatták. A hatóság titkos rádióadásokat észlelt, és őt gyanúsította. A házkutatásnál a rendőrség sok feszületet talált nála, amit ő árult, ebbe kötöttek bele. A börtönben a per előkészítése közben megtudta, hogy a titkos rádióadás továbbra is működik. Tiltott kereskedelemmel vádolták és azzal, hogy szentbeszédeiben az ateizmus ellen küzd. Szó volt arról, hogy felmentik. A záróülésen jelen volt a püspök is. Az „utolsó szó jogán” ő nagy beszédet mondott Ceauşescu és a kommunizmus ellen. A felmentés helyett hat év börtönbüntetést kapott. 1980-ban szabadult egy amnesztiatörvényből kifolyólag. Szabadulása után Újaradon, 1985–6-ban Mihalán és 1986-tól Pankotán végzett plébániai munkát. Életének utolsó állomása volt a szentannai német öregotthon, ahol 1993-ban házi lelkész lett haláláig. Szülőfalujában, Kisiratoson temették el, ahol 1998-ban emlékművet avattak a tiszteletére.

1937–9 között a zugligeti Manrézában volt testvérnovícius. 1940-től Kassán, 1944-től Pécsett szakács; 1950-ben Mezőkövesden bevásárló, kertész, ebédlős és házi mindenes volt. A szétszóratás után, 1951-től a pannonhalmi szociális otthonban, majd 1992-tól Bp.-en házi mindenes volt.

Belépése előtt bölcseletből megszerezte a magiszteri fokozatot, és egy év teológiát is hallgatott Kassán. Újoncéveit Trencsénben töltötte. 1675–6-ban Eperjesen, 1677-ben Ungváron és 1678-ban Győrben grammatikát tanított. 1679–82 között Grazban végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1682-ben. Utána Judenburgban volt harmadik probációban. 1684-ben Szakolcán, majd Trencsénben tanított középiskolában. 1686-ban Sopronban volt házfőnök. A következő két évben a szakolcai kollégium kezelésében lévő báni birtokon, 1689–93-ban Selmecbányán és 1694–1700-ban Besztercebányán volt vándormisszionárius, összekötve más lelkipásztori feladatokkal is. 1701–2-ben Szakolcán, 1703-ban Selmecbányán volt hitszónok és lelkipásztor. 1704-ben Besztercebányán a rendház anyagi ügyeit intézte. 1705-től Selmecbányán, 1707-től haláláig Szakolcán volt házi lelkiatya. Golsky a századforduló egyik nagy lelkipásztora volt Észak-Mo.-on.

1587-ben lépett be a Társaságba. 1589-ben Olmützben retorikát tanult. A következő évben Brünnben az alsósokat oktatta. 1591–2-ben Grazban végzett bölcseletet. 1593-tól Turócon tanított. 1596-ban Vágsellyén betegeskedett, de a következő évben hitszónokként működött. Akkor szentelték pappá. Halála előtt Királyfalván katekéta volt.

Vallásos parasztcsaládban született, két nővére szintén szerzetesrendbe lépett. Eredetileg a bognármesterséget tanulta, majd belépett a Jézus Társasága zugligeti noviciátusába. Ennek elvégzése után a nagykapornaki uradalomba küldték, de innét a kínai misszióba vágyott, ezért önként jelentkezett. Szerény iskolázottsága ellenére jó nyelvérzéke volt, még a misszió előtt Franciaországban franciául, majd Kínában kínaiul, a Fülöp-szigeteken angolul, majd mindenütt helyi nyelveken tanult. 1934-ben érkezett Kínába, a tamingi misszióban húsz évet töltött, igen változatos munkakörökben: a szakács-, kertész- és asztalosmesterséget gyakorolta. Majd speciális orvosi képzésben részesült, utána betegkezelő, gyógyszerkészítő lett, valamint kisebb sürgős sebészeti beavatkozásokat is végzett. 1938-tól a tamingi misszió déli központjába, Pujangba került, ahol tizenhat évig P. Lischerong Gáspár egyik legmegbízhatóbb segítségének bizonyult. Amikor 1945-ben a kommunisták elfoglalták a missziót, F. Gömöri tovább folytathatta gyógyító munkáját, mivel a helyi protestáns kórház orvosa a háborús viszonyok miatt visszatért hazájába, de praxisát és modern felszerelését átadta neki. Ezek után sokáig az egész megyében egyedül gyógyított, dr. Wiger jezsuita missziós orvos receptjeit véve alapul, a Kínában található gyógynövényekkel kombinálva készítette el gyógyszereit. Híres lett találmánya, a kecsketej injekció általi alkalmazása. Amint növekedett tapasztalata, egyre bonyolultabb műtéteket végzett, a háborús időkben sokat amputált. Azonban 1953-ban a hatóságok letartóztatták, és koholt vádak alapján, Kajfengben kilenc hónapig magánzárkában tartották, majd 1954-ben kiutasították Kínából. Három hónapot töltött Hongkongban, Fülöp-szigeteki vízumára várva. A manilai menekült-skolasztikátusban zöldséget-gyümölcsöt termesztett, valamint a sertés- és a baromfitelepet gondozta. Amikor megnyílt a vietnami jezsuita misszió, és Dalatban megalakult a X. Piusz pápáról elnevezett teológiai akadémia, F. Gömörit küldték, hogy segítsen felépíteni az intézményt. Később Saigonba került, és a noviciátus gazdaságát vezette. Amikor a kommunisták elfoglalták Dél-Vietnamot, ismét távoznia kellett. Előbb Rómába küldték fél év szabadságra, közben hazalátogatott Mo.-ra. 1976-tól csatlakozott a tajvani magyar jezsuita misszióhoz, először Pucében mint asztalos dolgozott, Tonanban és környékén ministráns- és énekesklubokat szervezett. Majd Jaschkó István SJ lucaói Szent Család kórházában tevékenykedett, a fogyatékos gyermekek ellátásáról gondoskodott, csirke- és kacsafarmot rendezett be, a Mo.-ról küldött vesszőkkel pedig a hegylakók gyümölcsfáit oltotta be. Élete utolsó éveiben Alzheimer-betegségben szenvedett, egy idősek otthonában kezelték; epekőműtéte után már nem tért vissza az ereje, a tajvani Tajpejben hunyt el.

Arganzában született 1624-ben, és 1642-ben Oviedóban lépett be a Társaságba. A bölcseletet Valladolidban, a teológiát Salamancában végezte. Ott szentelték pappá 1651-ben. 1653–5-ben Santiagóban bölcseletet, 1656–65-ig Salamancában teológiát tanított.
1656–65-ig nagy hatású népmisszionáriusként működött. Már akkor kitűnt erős rigorizmusa: támadta a komédiások és színházak működését. Gondja volt a mórok megtérítésére. 1683-ban kiadta a mohamedánok megtérítéséről szóló kézikönyvét, mely több kiadásban és arab fordításban is megjelent.
Amikor Salamancában váratlanul meghalt két teológiatanár, a tartományfőnök Gonzálezt nevezte ki utódnak. Tanárságának e második periódusa, 1675–87 között, polemikus és konfliktusokkal terhelt volt. 1678-ban előadásai akkora vitát váltottak ki a tanári karban, hogy a tartományfőnöknek kellett közbelépnie, aki kiközösítéssel fenyegette meg Gonzálezt, ha tovább tanítja túlzó nézeteit. González még népmisszionárius korában írt egy könyvet a morális teológia alapjáról, és a rendfőnök Olivától kért engedélyt a kiadásra. Oliva öt tanárt nevezett ki a Római Kollégiumból cenzornak, akik egyhangúlag elítélték a kéziratot. A salamancai feszült helyzet idején a sevillai érsek, Ambrosio Spinola kérte a tartományfőnököt, bocsássa rendelkezésére Gonzálezt népmissziók tartására, aki, hogy eltávolítsa őt egy időre a kollégiumból, beleegyezett. González ekkor ismerte meg a római inkvizíció 1679. március 2-i dekrétumát, melyben elítélték a laxizmus hatvanöt tanítását. Madridba való visszatérésekor meglátogatta a nunciust, ahonnan levelet írt XI. Incéhez, és elküldte neki egyik, a probabilizmus ellen írt művét. A pápa a bíboros államtitkáron keresztül válaszolt, megköszönve munkásságát a laxizmus és a probabilizmus ellen. 1680-ban a pápa levelet írt a rendfőnök Olivának, melyben elrendelte, hogy az engedje meg a jezsuitáknak a probabiliorizmus, a biztosabb tan hirdetését. Ettől kezdve látható a barátság XI. Ince pápa és González között.
1686. december 12-én a rendfőnök, Charles de Noyelle meghalt, és a XIII. rendi nagygyűlést 1687. június 21-re hívták össze. Gonzálezt is beválasztották a rendtartomány egyik képviselőjének. Magával vitte néhány kéziratát a biztosabb tan, a probabiliorizmus védelmében, remélve, hogy az új rendfőnök azok kiadását engedélyezni fogja.
Amikor az összegyűlt atyák a vikárius vezetésével megjelentek a pápa előtt, az beszédében kifejtette, hogy a legmegfelelőbb atyát válasszák, aki a legapróbb hibát is megszünteti a Társaságban. González így ír erről Opusculum című művében: „A Szentatya oly módon beszélt, és a rendfőnök képességeit oly módon írta le, hogy mindenki megértette, hogy ő P. Tirsus [González] megválasztását kívánja, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, érdemeim ellenére, hogy engem válasszanak.” A harmadik menetben González negyvennyolc szavazatot, a második, a német Eusebius Truchsess huszonnégyet kapott. Amikor a pápa másnap újra fogadta a rendgyűlés tagjait, olyan dicsérő szavakkal beszélt a választás eredményéről, hogy a rendfőnök nem engedte, hogy e szavakat bevegyék az aktákba.
González megválasztását és XI. Ince pápához fűződő viszonyát a Gondviselés művének tartotta, amelyben feladata volt, hogy rendjében és az egyházban a laxizmus ellen és egy biztos, szigorú és feltétel nélküli erkölcsi rend megvalósításán dolgozzon. Megjegyzendő, hogy González a későbbi pápákra, VIII. Sándorra, XII. Incére és XI. Kelemenre soha nem hivatkozott, számukra az ő harcos rigorizmusa és kérlelhetetlensége talán még zavarólag is hatott.
A nagygyűlés vége felé, szeptember 3-án, amikor XI. Ince pápa a határozatok szövegén az utolsó simításokat végezte, a bíboros államtitkár meghívta a rendfőnököt és hat vezető atyát, hogy átvegyék a pápa üzenetét. Ebben a pápa kérte, hogy a nagygyűlés adja meg a rendtagoknak a teljes szabadságot, hogy szóban és írásban a „valószínűbb és biztosabb” tant hirdessék, és sugalmazta, hogy hozzanak döntést, hogy a Társaság soha nem teszi magáévá a valószínűség, a probabilizmus tanát, és nem zárja ki a probabiliorizmust. González kifejtette az államtitkárnak, hogy az atyák, akik megválasztották őt, ismerik magatartását, s nem fognak ellenszegülni a pápa kívánságának.
A további tárgyalásokon azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az atyák egy része nem hajlandó a pápa kívánságának megfelelő döntést hozni, és ezzel feladni a Társaság addigi tanítását. Hosszabb viták után megegyeztek abban, hogy a lehető legrövidebb formában, egyetlen szóval sem említve a pápa kívánságát, kimondják, hogy a Társaság nem tiltotta és nem tiltja, hogy védje az ellenkező véleményt, melyet valószínűbbnek tart. Ez volt a 18. dekrétum, mely megadta a szabadságot moralistáinak, hogy választhassanak a két vélemény, a probabilizmus és a probabiliorizmus között.
González törekvése, hogy szélsőséges erkölcsi tanait bevezesse a Társaságba, meghatározta egész rendfőnöki életét. Az asszisztensek tudta és a rendi cenzúra nélkül 1691-ben Dillingenben kinyomatta morálteológiai könyvének kivonatát. Az asszisztensek a híres olasz jezsuita hitszónok, Paolo Segneri segítségével, akinek nagy befolyása volt XII. Ince pápánál, elérték, hogy a könyvet nem lehetett terjeszteni az 1693-ra összehívott prokurátorok kongregációjának engedélye nélkül.
González ebben a helyzetben elkövette azt a hibát, hogy megpróbálta II. Károly spanyol királyt a maga pártjára vonni. Feltételezve, hogy a prokurátorok gyűlése megszavazza az általános nagygyűlés egybehívását, a királynak el kellett volna érnie, hogy alattvalói ez ellen szavazzanak. A király a döntést a pápára bízta. Úgy látszik, ez a nem várt döntés kissé megtörte González erejét. Ráadásul a pápa nem engedélyezte a már kinyomtatott könyve terjesztését sem.
1693 novemberében összegyűlt a prokurátorok kongregációja, hogy megismerve a Társaság akkori állapotát, arról döntsön, szükség van-e általános nagygyűlés összehívására. González kijelentette, hogy annak összehívása a laxizmust támogatná. Az öt asszisztens az ellenvéleményt vallotta. November 19-én volt a választás: tizenhét szavazat az összehívás mellett, tizenhat ellene szólt. A jelenlévők abban a hiszemben, hogy az összehívás mellett szólt, már készültek az elutazásra, amikor a Társaság titkára, P. Pablo Extriz bejelentette, hogy a szavazás nem kötelez az összehívásra, mert a tizenhét szavazat nem elegendő. Az előírás a szavazatok felét plusz egy szavazatot határozott meg, itt azonban fél szavazat hiányzott. Mindkét fél a pápához fordult döntésért, aki egy öttagú bíboros bizottságra bízta a döntést. 1694. augusztus 3-án érkezett a negatív válasz.
Akkor még érvényben volt X. Ince pápa rendelete, amely előírta a Társaságnak, hogy minden kilencedik évben tartania kell egy nagygyűlést, és azon új asszisztenseket kell választania. A XIV. nagygyűlés 1696 novemberében kezdődött. 13-án González az asszisztenciák legidősebb tartományfőnökeivel XII. Ince pápához ment kihallgatásra. A pápa arra buzdította őket, hogy feledjék a múltat, és tekintsenek a jövőbe. Erre buzdított a rendfőnök is november 25-én. A gyűléstagok többsége egyetértett vele, de olyan fontos kérdések is napirendre kerültek, mint például kinek kell felülvizsgálnia a rendfőnök könyveit kiadásuk előtt, hogy vitás kérdésekben senki se forduljon világiakhoz, hogy bizonyos ideig ne adjanak ki a probabilizmust vagy a probabiliorizmust érintő könyveket. A tárgyalások békésebb menetéhez és a Társaság kormányzásához nagyban hozzájárult az új asszisztensek választása.
A nagygyűlés után González tovább harcolt a valószínűbb erkölcstan terjesztéséért. 1701-ben írt egy testamentumot az asszisztenseknek és a halála után megválasztandó vikáriusnak, hogy meggyőzze őket: a probabilizmus követése „formális bűn” volt. Egy évre rá XI. Kelemen pápának írt egy emlékiratot „A Jézus Társasága sérthetetlenségéről”, és kérte őt, hogy nyilvánosan ítélje el a nem biztos erkölcsi rendszereket, és jelentse ki egyetlen járható útnak a probabiliorizmust.
Szólnunk kell két további rendi nagygyűlésről is, melyekről eddig csak az erkölcstanról zajló vitákban volt szó. A XIII. kongregációban fontos döntést hoztak az atyák a szentírástanról, a morális teológiáról és a pappá szentelés előtti vizsgák szigorúbbá tételéről, valamint bevezették a gyóntatás módjának gyakorlását. Meghatározták a legrövidebb időt a tanulmányok végzésében és az utolsó fogadalmak letételéhez. Megemlékezést tartottak a Társaság elhunytjairól. Az uralkodóknak köszönőleveleket küldtek. A II. Jakab angol királyhoz intézettben reményüket fejezték ki a katolicizmus visszaállítására.
A XIV. kongregáció első feladataként rendezte az egybehívó gyűlés számára a szavazás mikéntjét. A szavazás csak akkor érvényes, ha az egybehívó szavazatok száma legalább hárommal több a negatív szavazatoknál. Elhatározták a Társaság Institutumának új kiadását, melynek költségeit a cseh rendtartomány vállalta. A gyűlés szorgalmazta a szellemtudományok és az egyházjog tanítását is.
A Társaság helyzete Európában a sok háború – a Habsburg Szent Liga háborúja (1683–99), a spanyol örökösödési háború (1701–14) és részben a nagy északi háború (1700–21) – miatt nehéz volt. A rendfőnöknek sok nehézsége volt XIV. Lajos francia királlyal, főleg a janzenistákkal folytatott vitában. A nijmegeni béke (1678) után a király követelte, hogy a francia-belga rendtartomány a francia asszisztenciához tartozzon. A követelést 1687-ben a király megújította, de a rend akkori nagygyűlése ezt elutasította. A király akkoriban XI. Ince pápával is harcban állt a négy gallikán követelés miatt 1682-ben. XIV. Lajos követelte a rendfőnöktől, hogy a francia asszisztens költözzön Franciaországba, a jezsuitáknak pedig minden kapcsolatot megtiltott a rendfőnökkel, és egy vikárius kinevezését követelte a francia rendtagok számára. Az öt francia tartományfőnöknek sikerült a királynál elérnie, hogy ezeket a rendeleteket visszavonja.
González kormányzása alatt jelentősen megszaporodott az udvari gyóntatók száma. Ezzel megnőtt ugyan a rend vallási és politikai befolyása, de a kockázat is. Spanyolországban az új Bourbon-dinasztia a dominikánusok helyére jezsuitákat vitt a királyi udvarba. Angliában II. Jakab, Szászországban a konvertita választófejedelem vitte őket udvarába.
Dél-Amerikában 1696-ban jött létre a quitói rendtartomány, Észak-Amerikában pedig a kaliforniai misszió, ahonnan P. Eusebio Kino indult felfedezőútjaira, és megállapította, hogy Alsó-Kalifornia félsziget.
A Közel-Keleten a rend több missziót vezetett, így Törökországban, Libanonban, Szíriában, Mezopotámiában, Örményországban és Perzsiában.
Indiában szintén számos jezsuita dolgozott, ahol 1704-ben a pápai követ betiltotta a malabári rítust. Indokínában a missziók nagy nehézségek között dolgoztak. A kínai missziók sorsát González a szívén viselte. 1693-ban és 1695-ben levelet is intézett hozzájuk. Kanghszi császár uralkodása idején, 1689-ben két jezsuita misszionárius közvetítésével Nyercsinkszben kötötték meg az első orosz–kínai határszerződést. 1693-ban a császár teljes vallásszabadságot adott a misszióknak.
González 1703-ban, időskorára hivatkozva, az olasz Michelangelo Tamburinit nevezte ki vikáriusává. Tizennyolc évig volt a Társaság rendfőnöke. 1705. október 27-én halt meg Rómában.

Bécsben elvégezte a bölcseleti tanulmányokat és onnan lépett be a trencséni újoncházba. A próbaévek elteltével 1703–6 között Kassán tanított középiskolában. 1706–9-ben teológiát tanult Nagyszombatban. Utána Linzben végezte a harmadik próbaévet. 1711–2-ben Kassán volt hitszónok és katekéta. 1713-ban Budán kezdte el akadémiai pályafutását a bölcselet tanításával. 1715–6-ban Nagyszombatban kontroverziát és kazuisztikát, 1717–8-ban Grazban kazuisztikát és 1719–20-ban Kassán szentírástant adott elő. 1721–3-ban Kolozsváron, a következő három évben Kassán volt rektor. 1727–30 között Nagyszombatban szentírást tanított. 1731-ben az erdélyi görög-katolikus püspök teológusa volt. 1732-ben Győrben, 1733–5-ben Budán volt házgondnok. 1736–47 között Győrben, valószínűleg már legyengült egészséggel, könyvtáros volt. Utána haláláig Trencsénben gyóntatott. A lelkiirodalomhoz tartozó könyveket és egy hitvitázó művet adott ki Nagyszombatban.

Középiskolai tanulmányait Kassán végezte, és onnan lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő leteltével egy évig Nagyszombatban a parvistákat tanította, utána bölcseletet tanult, majd 1711-ig újra a középiskolában tanított. Ezt a feladatát folytatta a következő évben Pozsonyban is. Teológiai tanulmányait 1713-ban Bécsben kezdte, és 1716-ban Kassán fejezte be a pappá szenteléssel. A rá következő harmadik próbaévet Besztercebányán végezte. 1718-tól Kolozsváron egy évig retorikát, három-három évig bölcseletet és kazuisztikát tanított. 1725–7 között Budán a szemináriumot vezette. A következő évben Nagyszombatban a kazuisztika tanára volt. 1729–33 között Kassán egy évig szentírástant és négy évig teológiát tanított. 1734–6 között Besztercebányán a harmadik próbaéves atyák vezetője volt. Utána Nagyszombatban két évig a szemináriumot kormányozta. 1739–41-ben Kassán rektor, 1742–5-ben Nagyszombatban újra a szeminárium főnöke és 1746-tól haláláig egri rektor volt. Életének utolsó másfél évtizede mutatja, hogy kiemelkedő papnevelő képességekkel rendelkezett.

A trencséni újoncház 1674-es bejegyzése szerint már hét évvel belépése előtt befejezte bölcseleti tanulmányait. A próbaidő után 1677-ben Nagyszombatban a legalsó osztályt tanította és az iskolai színjátszás felelőse volt. 1678-ban Pozsonyban tanított. Csak két év teológiát végzett Nagyszombatban, amikor 1680-ban pappá szentelték. 1681–2-ben Szakolcán, azután egy-egy évig Kőszegen, Nagyszombatban és Pozsonyban tanított középiskolában. 1686–7-ben Kassán a gazdasági ügyek intézője és házgondnok volt. A következő évben Trencsénben lelkipásztori munkát végzett. 1689-ben Pozsonyban a gazdasági ügyeket intézte, majd egy évig Győrben volt lelkipásztor. Onnan négy évre visszakerült Pozsonyba gazdasági főnöknek. Ugyanezt a hivatalt viselte 1695–6-ban Kassán is. 1697-től haláláig Győrben volt öt évig magyar lelkipásztor és három évig házgondnok.

Szülővárosában, Pozsonyban végezte el a középiskolát, onnan lépett be a bécsi újoncházba. A kétéves próbaidő után Leobenben tanult a tanárképzőben. Onnan 1747-ben Bécsbe került a bölcseleti tanulmányokra. 1750-ben Sopronban, 1751–2-ben Budán és 1753-ban Kassán tanított. 1754–5-ben Bécsben matematikát, a következő négy évben teológiát tanult. 1758-ban szentelték pappá. 1760-ban Egerben végezte a harmadik próbaévet. 1761-ben Kolozsváron, 1762-ben Győrben és 1763–5-ben Nagyszombatban tanított matematikát és bölcseletet. 1766-ban Pozsonyban hitszónok volt. A következő évtől kezdve teológiai tantárgyakat adott elő: 1767–8-ban Kassán kontroverziát, 1769–71-ben Győrben kánonjogot és szentírástant, ez utóbbit 1772–3-ban Budán is. A feloszlatás után az esztergomi főegyházmegye papja lett. Nagyszombatban tanári évei alatt matematikai, metafizikai és általános bölcseleti kivonatokat publikált előadásaiból.

Római nemesi családból származott. Keresztapja Camillo Borghese, a későbbi V. Pál pápa, ő törte meg a család ellenállását, amikor Gottifredi belépett a rendbe. Tanulmányainak befejezése után, 1627–34-ben bölcseletet tanított a Római Kollégiumban, majd két évig a Római Szeminárium igazgatója volt. 1642–4-ben teológiát tanított Rómában, ezt követően két évig a Társaság titkáraként működött. 1647-ben Carafa rendfőnök a nápolyi rendtartomány vizitátorává, majd 1651-ben római tartományfőnökké nevezte ki. A Római Kollégiumban újra bevezette a görög nyelv tanítását.
Francesco Piccolomini rendfőnök halála után a 10. rendi nagygyűlés 1652. január 7-én gyűlt össze. A választás előtti tanácskozások az új rendfőnök feladatai között megjelölték a tanulmányok előmozdítását, és az udvari gyóntatóknál kiemelték, hogy nem szabad beleavatkozniuk a világi ügyekbe. A második menetben a gyűlés megválasztotta Gottifredit, aki azonban meghalt, mielőtt a nagygyűlés véget ért volna.
A gyűlés a legidősebb asszisztens vezetése alatt így március 17-én megválasztotta az új rendfőnököt, a német Goswin Nickelt.

Linzben született, 1714-ben Bécsben végzett bölcsész hallgatóként lépett be a Társaságba. A próbaidő után Steyrben, Klagenfurtban és Grazban egy-egy évig és Nagyszombatban két évig középiskolában tanított. 1721–4 között Bécsben tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1723-ban. A harmadik próbaévet 1725-ben Judenburgban végezte. 1726-ban Grazban, a következő évben Bécsben tanított etikát. 1728–30 között Grazban bölcseletet, 1731-től haláláig Laibachban kazuisztikát tanított.

Mint végzett bölcsészhallgató, huszonegy éves korában az osztrák Leobenben lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után egy évig Klagenfurtban tanított, majd megkezdte Grazban teológiai tanulmányait. Ott szentelték pappá 1677-ben. A harmadik próbaévet 1699-ben végezte Judenburgban. 1680–1-ben Kassán volt hitszónok. Utána egy évig Bécsben etikát tanított. 1683–4-ben a császári követ kíséretében Drezdában tartózkodott. 1685–7-ben Linzben, a következőkben Grazban tanította a bölcseletet. 1691–7 között Ernst Rüdiger von Starhemberg császári követ kíséretében Svédországban tartózkodott. A következő két évben Linzben volt házgondnok és szemináriumi igazgató. 1699-ben újra Svédországban tartózkodott, majd Linzbe került. 1703-ig tanárkodott és a szeminárium főnöke volt. 1704-ben Győrben lett népmisszionárius. 1705–19-ig Linzben látott el különböző feladatokat. 1720-tól haláláig Grazban volt a ház lelkiatyja.
Stockholmban érlelődött meg benne a terv, hogy az északi protestáns országokban való munkára misszionáriusokat egy önálló szemináriumban kell nevelni. Tervét hosszabb küzdelmek után Linzben tudta megvalósítani. Az úgynevezett Északi Szeminárium 1711-ben létesült.

Morvaországban született, Nagyszombatból lépett be a trencséni újoncházba. 1715–7 között bölcseletet tanult Nagyszombatban. A következő évben Szakolcán grammatikát tanított. 1719-ben Bécsben matematikát tanult. Egy-egy évig tanár volt Nagyszombatban és Trencsénben. A teológiai tanulmányokat 1722–5 között Nagyszombatban, a harmadik próbaévet 1726-ban Judenburgban végezte. 1727–8-ban matematikát tanított Nagyszombatban. 1729–39-ig Kassán működött. Az első három évben matematikát és bölcseletet, utána két-két évig kontroverziát és kánonjogot, majd négy évig teológiát tanított. 1738–9-ben a teológiai kar dékánja volt. 1740–2-ig Nagyszombatban rektor, utána 1748-ig az egyetem kancellárja és 1745-től könyvtárosa is volt. 1749-től Budán a rektori és plébánosi hivatalt látta el. Utána 1755-ig újra Nagyszombatban volt egyetemi kancellár és könyvtáros. 1756–8 között Szepeskáptalanban volt házfőnök. 1759-ben Kassán lett nyomdaigazgató, ahol rövidesen meghalt. Pályafutásából kitűnik, hogy jó elöljárói és főleg adminisztrációs képességei voltak. Nagyszombatban összesen három évig volt az egyetem rektora, kilenc évig kancellárja és hét évig könyvtárosa.

Bécsben született, Kremsből lépett be a bécsi újoncházba. 1736-ban Leobenben elvégezte a tanárképzőt. Onnan Grazba került a bölcseleti tanulmányokra 1737–9-ben. Utána Steyrben kettő, Passauban egy-egy évig tanított középiskolában. A teológiát is Grazban végezte 1744–7-ben. Onnan Judenburgba került a harmadik próbaévre. Egész életében hitszónokként működött. Állomáshelyei voltak: Gyulafehérvár 1749–54, Eger 1755, Traunkirchen 1756, Győr 1757 és Sopron 1758-tól a Társaság feloszlatásáig. Néhány német nyelvű ünnepi beszéde megjelent nyomtatásban is Sopronban.

A Társaságba való belépése előtt Bécsben bölcseletből elnyerte a magiszteri fokozatot. A trencséni újoncházban kezdte meg szerzetesi életét. 1752-ben Szakolcán elvégezte a tanárképzőt, s utána rögtön a teológiára került Nagyszombatba. 1756-ban szentelték pappá. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. Első munkahelye a bécsi Theresianumban volt: nevelőként működött itt 1758–60-ban. Utána egész jezsuita életére hitszónok és lelkipásztor lett. Mo.-i működési helyei voltak: Pozsony 1761, Temesvár 1762, Buda 1763–4, Besztercebánya 1765–6. Utolsó állomáshelye a Társaság feloszlatása előtt a bécsi professzusházban volt: a Mária-árvaház igazgatójának munkatársaként találjuk itt. A feloszlatás után a volt jezsuita templomnál – Kirche am Hof – lett ismert hitszónok, akit konzervatív magatartása miatt a felvilágosodás sajtója gyakran támadott.

Kétéves próbaidejét a bécsi újoncházban töltötte, ahol a tanárképzőt is elvégezte. 1647–9-ben Nagyszombatban tanulta a bölcseletet. 1650-ben Gyulafehérváron, a következő két évben Kolozsmonostoron tanított. A teológiai tanulmányok végzésére Grazba került. 1656-ban szentelték pappá. 1657-ben Nagyszombatban retorikát tanított, majd Judenburgban volt a harmadik próbaév végzésére. 1659-ben a Nádasdy-misszióban dolgozott. 1660-tól Kassán előadta a hároméves bölcseleti kurzust, majd 1663–6-ig rektor lett. Utána ugyanott a skolasztikus teológiát tanította két évig. 1668–71 között Nagyszombatban volt rektor, és mint ilyen, az erdélyi misszió főnöke. Hivatala lejártával is ott maradt mint a skolasztikus teológia tanára és 1672–4-ben a teológiai kar dékánja. 1674–8-ban újra rektor volt. Hivatala lejártával az ottani generális szeminárium igazgatója lett. 1682–4 között Sopronban volt rektor. 1685–6-ban Nagyszombatban az egyetem kancellárjaként működött. 1687-ben Kassán, majd 1690-ben újra Nagyszombatban lett rektor, ahol rövidesen meghalt. Harminc éven keresztül nagyban hozzájárult a mo.-i egyetemi szintű papképzés kiépítéséhez Nagyszombatban és Kassán.

Bécsben született, Brünnben lépett be a Társaságba. 1589-ben Olmützben retorikát tanult, majd ezután két évig a legalsó osztályban tanított. 1592-ben Chomutovban a grammatikai osztályt vezette. 1593–5-ben Grazban végezte a bölcseletet. 1596–7-ben Turócon retorikát tanított. Bécsben halt meg 1597-ben.

Nemesi családból származott; Bécsből lépett be a brünni újoncházba. Ott együtt volt későbbi vértanú társával, Pongrácz Istvánnal. A próbaidő után ugyanott egy évig grammatikát tanított. 1607-ben a cseh České Budějovicében retorikát tanult. A következő évben ugyanott a legalsó osztályban, 1610–2-ben Kłodzkóban grammatikát tanított. 1613–4-ben kazuisztikát tanult Prágában, ahol pappá szentelték. 1615–8-ban a szegény tanulók otthonának volt a főnöke, valamint a kollégiumhoz tartozó Kopaninában működött mint cseh hitszónok. Onnan Homonnára, majd Kassára került a cseh katonák lelkipásztorának. Itt érte őt, Pongrácz Istvánt és a kanonok Kőrösi Márkot Rákóczi György támadása, aminek következtében mindhárman vértanúhalált haltak. 1995-ben avatta szentté Kassán II. János Pál pápa.

1858–9 folyamán Nagyszombatban volt skolasztikus novícius, a következő évben St. Andräban retorikus. 1862–3-ban Szatmárnémetiben magyarul tanult. 1864–6-ig Kalocsán nyelvtant tanított. 1867–8-ban Pozsonyban filozófiát tanult. 1869-ben Innsbruckban kiegészítette teológiai ismereteit. 1880-ban Nagykapornakon volt spirituális. 1881–2 folyamán Kalocsán volt prokurátor, könyvtáros és templomi gyóntató. 1883-ban Nagykapornakra került lelkésznek. 1884-ben Buenos Airesben, 1885–6-ban Montevideóban, 1887–94-ig Santa Fében volt misszionárius. 1895-ben Bécs-Kalksburgban, 1896-ban Bécs-Lainzban volt könyvtáros. 1897–1900 között ismét Kalocsán volt prokurátor, majd 1901-ben Nagyszombatban miniszter, prokurátor. 1902–3 folyamán Pozsonyban, 1904–10-ig Nagykapornakon, 1911-ben Szatmárnémetiben volt lelkész. 1912–21-ig Kalocsán volt prokurátor, konviktusi felügyelő, házi gyóntató.

Ausztriában született, Bécsben világi papként lépett be a Társaságba. Próbaideje után 1644-ben Klagenfurtban grammatikát tanított, majd hosszabb ideig betegeskedett. 1646-ban Grazban tanult teológiát. A következő évben Eszterházyak udvarában volt lelkész. 1648–50-ben és 1652–5-ben Sopronban miniszter és lelkipásztor volt, utána nyolc évig Linzben a gazdasági ügyeket intézte. 1655–6-ban házfőnök volt Traunsteinben, majd Linzben haláláig a ház gazdasági ügyeit intézte.

Grossinger József öccse, Komáromból lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő második évét Bécsben töltötte. 1770-ben Győrben elvégezte a tanárképzőt. A következő két évben Nagyszombatban bölcseletet tanult, majd Budán tanított, amikor a Társaságot feloszlatták. Előbb világi pap lett, később a felvilágosodás hirdetőjévé vált. Védte II. József abszolutista hatalmát a magyar rendek támadásai ellen. Alapítója és szervezője volt a titkos „Rózsakereszt” rendnek. Vallásos tárgyú írásaiban támadta a papi nőtlenséget, a szerzetesrendeket, a pápaságot, és védte a többnejűséget és a testvérek házasságát. 1788 októberében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A kufsteini várbörtönben halt meg.

Grossinger Ferenc Rudolf bátyja, Komáromból rétorként lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Győrben a tanárképző hallgatója volt. 1770–1-ben Nagyszombatban végezte bölcseleti tanulmányait. Utána Kőszegen és Egerben tanította a grammatikát, amikor a Társaságot feloszlatták. Mivel a két testvér neve a bécsi felvilágosodás 18. század végi irodalmában az „exjezsuiták” között gyakran előfordul s a két személyt össze is keverik, röviden meg kell említeni őket. József a keresztény hagyományokhoz hű maradt. Figyelemre méltó könyve (Unwahrscheinlichkeiten aus Freiburg, Freiburgi valószínűtlenségek) tartalma és szép nyelvezete, főleg azonban az azt ért sok támadás miatt vált ismertté, mélyenszántó kritikát közölt ugyanis az egész jozefinista rendszerről. Amikor a császár halálával a rendszer összeomlott, megértőbb hangon írt róla 1790-ben megjelent anonim munkájában.

Komáromban született, Besztercebányáról lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt, majd egy évig grammatikát tanított Ungváron. Bölcseleti tanulmányokat folytatott 1749–51 között Kassán. Utána 1752-ben újra Ungváron és a két következő évben Komáromban tanított. 1755–8 között Nagyszombatban volt teológus. Utána a harmadik próbaévet Besztercebányán végezte. 1760–2-ben Nagyszombatban nevelő volt a királyi konviktusban. A következő négy évben görög- és magyartanár volt a bécsi Theresianumban. 1768–70 között kontroverziát tanított Kassán. 1771–3-ban a Haller-ezred lelkésze volt. A Társaság feloszlatása után Komárom-Óvár plébánosa lett. Sokat utazott és Mo. természetrajzához gyűjtött adatokat. Összeállításában azonban nagyon rendszertelenül járt el. Öt kötet jelent meg nyomtatásban, és négy kéziratban maradt. Művének legnagyobb értéke az állatnevek felsorolása magyar, latin, német és szlovák nyelven.

Még a Társaságba való belépése előtt Grazban elvégezte a bölcseleti tanulmányokat. A próbaéveket Bécsben töltötte. 1727-ben Komáromban, utána három évig Pozsonyban tanított középiskolában. 1731–4 között Bécsben tanult teológiát. 1734-ben szentelték pappá. A következő évben Grazban folytatott kánonjogi tanulmányokat, s utána végezte el Judenburgban a harmadik próbaévet. 1737–8-ban Pozsonyban a Szent Márton-templomban volt ünnepi hitszónok, katekista és magyar–német lelkipásztor. 1739–41 között Grazban előadta a teljes bölcseleti kurzust. Utána egy évig Budán, három évig Egerben és két évig Kolozsváron a kontroverzia tanára volt, s mellette végzett lelkipásztori munkát is. 1748-ban Péterváradra került, ahol vasárnapi német hitszónok és a rendház lelkiatyja volt. 1751-ben halt meg Budán.

Bécsben született, ott lépett be 1755. október 17-én a Társaságba. 1757–8-ban Leobenben a tanárképzőben tanult. A bölcseletet 1758–60-ban Grazban végezte. 1761-ben Bécsben héber és szentírási görög nyelvet, 1762-ben Nagyszombatban matematikát, 1763–7-ig Grazban teológiát tanult. 1769-től Laibachban mechanikát és hidraulikát tanított, és a Száva folyót szabályozta, ahol a Gruber-csatorna ma is őrzi a nevét.
A Társaság feloszlatása után Bécsben dolgozott tovább, II. József császár fizikusaként. 1784-ben Fehéroroszországba, Połockba ment, ahol a fiatalság tanítására fordította gazdag ismereteit a mérnöki, mechanikai, festészeti, építészeti és orvosi tudományokban. II. Katalin és I. Pál nagyra becsülték ez irányú működését.
1797-ben P. Franciszek Kareu asszisztense lett, akit a lehető legjobb módon támogatott a cári udvarban.
1802. október 10-én a IV. połocki rendgyűlés a második menetben őt választotta rendfőnökké. Fő munkaterületté a tanítást választották, egyesítve a szellemtudományokat a természettudománnyal.
I. Sándor cár tartózkodóbb volt a jezsuitákkal szemben, és így Stanisław Siestrzeńcewicz mogiljovi érsek ellenszenve is nőtt irányukban. A rendfőnök nehéz helyzetében missziót szervezett a Volga alsó folyásánál az ottani német bevándorlók között, Szaratovban 1803-ban, Odesszában 1804-ben és Asztrahánban 1805-ben. Húsz templomuk és több plébániai iskolájuk volt. A segítőtestvérek a földművelést tanították. Rigában is rendházat alapított a számos lengyel, német, litván és lett katolikus számára.
Grubernak nagy érdeme volt abban is, hogy az angol exjezsuiták a Stonyhurst Kollégiummal 1803-ban csatlakoztak a fehérorosz rendtartományhoz. 1804-ben kapcsolatba lépett a marylandi exjezsuitákkal is, akik Gruber halála után csatlakoztak a Társasághoz. Még 1803-ban létrejött a kapcsolat Nápollyal. Gruber odaküldte Cajetan Angiolini asszisztenst és rendfőnöki ügyvivőt, hogy tárgyaljon a Társaság elismeréséről a Nápolyi Királyságban, ahol Giuseppe Pignatelli volt a tartományfőnök. VII. Piusz pápa 1804. július 30-án brevéjével megerősítette a Jézus Társaságát a Két Szicília Királyságában. Gruber még halála előtt elindította I. Sándor cár védnöksége alatt az új kínai missziót Pekingben. Szentpéterváron halt meg 1805. április 7-én egy tűzvészben.

A dél-tiroli Lanában született 1826-ban, és az osztrák rendtartományba lépett be 1844-ben. 1854-ben szentelték pappá. 1856-ban Baumgartenben a harmadik próbaévvel fejezte be képzését a rendben. 1857-től hosszú életében középiskolában tanított, Kalocsán először 1867–70 között retorikát. Tanári működését 1883-ban fejezte be Linzben. Ezután főleg renden belüli feladatokat látott el mint lelkivezető és gyóntató. Emellett főleg írással foglalkozott. Szent és szent életű rendtagok életét írta meg a kor stílusában. Élete végét Kalocsán töltötte 1896-tól 1912-ig.

Bécsben született és ott lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után az ausztriai Leobenben elvégezte a tanárképzőt. Utána Grazban két évig bölcseletet, Bécsben egy évig szentírási görög nyelvet és hébert tanult. 1767-ben Passauban volt a grammatika tanára. 1768–73 között Bécsben egy évig matematikát és teológiát tanult. A Társaság feloszlatása után világi pap lett. Az 1773-ban létrehozott dunai hajózási hivatal igazgatójának, a szintén exjezsuita Walcher Jánosnak asszisztense, 1774–7 között pedig a temesvári bánság vízügyi és hajózási igazgatója volt. 1780–1802 között Csehország középületeinek felügyeletét látta el. Számos tanulmánya jelent meg. Gyakorlati érzéke is nagy volt, a barométer fejlesztésén dolgozott például, s így vízügyi térképekhez pontosabb anyagot nyújtott.

Selmecbányán született és Nagyszombatból lépett be a bécsi újoncházba. A két év próbaidő után Leobenben végezte a tanárképzőt. 1721–3-ban Grazban tanult bölcseletet. Utána három évig Lőcsén tanított középiskolában. 1727–30 között Nagyszombatban volt teológus. 1729-ben ott szentelték pappá. 1731-ben Úrvölgyön volt hitszónok. Onnan Besztercebányára került a harmadik próbaévre, majd Nagyszebenben tanított grammatikát. 1734–7 között Kolozsváron a bölcselet tanára volt. A következő évben Budán a kontroverzia tanításával folytatta tanári működését. Mellette a szemináriumban volt lelkiatya. 1739–41-ben Nagyszombatban kazuisztikát tanított. Ezzel befejezte tanári működését, s megkezdte az elöljáróit: 1742–3-ban Buda-Vízivárosban, 1744–6-ban Selmecbányán volt házfőnök és plébános. Besztercebányán halt meg. Két latin nyelvű kötetben megírta a kolozsvári Csodatevő Szűz történetét.

Linzben született, Bécsben lépett be a Társaságba. A tanárképzőt a próbaévek után Leobenben végezte. 1645-től Grazban három évig bölcseletet tanult és két évig ugyanott, majd egy-egy évig Sopronban és Leobenben grammatikát tanított. 1652–5-ben Grazban végezte a teológiát. 1656–60-ban Kínában, 1661–6-ban Indiában volt misszionárius. Ő volt az első európai, aki átkelt Tibeten és a Himaláján. Visszatérve a rendtartományba Sárospatakon egy-egy évig házgondnok, lelkiatya és német hitszónok, majd Tokajban gróf Strasoldo hadtesténél tábori lelkész volt. Utána egy-két évig Nagyszombatban hitszónokként, Győrben házi lelkészként működött. 1674-től haláláig Sárospatakon volt hitszónok, házi lelkiatya és iskolaigazgató.

Bárnán született, Pozsonyból lépett be a bécsi újoncházba.1695-ben Szakolcán grammatikát tanított. 1696–8-ban Grazban végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána Rozsnyón egy, Kassán két és Ungváron egy évig tanított középiskolában. 1703–6 között teológiát tanult Nagyszombatban. A harmadik próbaévet Judenburgban végezte. 1708–10-ben a pozsonyi Salvator rendházban volt házgondnok és a katonai kórház lelkésze. 1711-ben Nagyszombatban, a következő évben Trencsénben volt gazdasági főnök, amikor meghalt. A Szeplőtelen Fogantatásról mondott latin nyelvű ünnepi szentbeszéde Nagyszombatban nyomtatásban is megjelent.

Pázmándon született, Budáról lépett be Trencsénben a Társaságba. 1758-ban Szakolcán végezte a tanárképzőt. Onnan Bécsbe került a kétéves bölcseleti kurzusra. 1761-től Egerben és Zsolnán egy-egy évig, Budán két évig tanított középiskolában. 1765-től Nagyszombatban négy évig teológiát tanult, ahol 1767-ben pappá szentelték. 1769-ben ugyanott a királyi-érseki konviktusban a magyar nyelvet tanította. 1770-ben Besztercebányán volt harmadik probációban. A következő évben Komáromban rövidesen meghalt. Jó szónok lehetett, mert teológus korában 1765-ben Xavéri Szent Ferenc és 1767-ben Szent Ivó, az egyházjogászok védőszentje napján ő mondta latin nyelven a hivatalos ünnepi beszédet; ezek nyomtatásban is megjelentek.

A középiskolát Érsekújváron és mint papnövendék a szatmárnémeti szemináriumban végezte. 1877-ben Nagyszombatban lépett be a Társaságba, ahol újoncidejét és a retorikai tanulmányokat végezte. 1881-től két évig Pozsonyban bölcseletet tanult. Utána Kalocsán három évig internátusi nevelő, majd tanár volt. 1887-től három évig Innsbruckban teológiát tanult. 1888-ban szentelték pappá. 1890-ben Szatmárnémetiben nevelő volt, Kalocsán kezdett tanulni az államvizsgára. 1892-ben harmadik próbaévét végezte, majd Szatmárnémetiben lett ünnepi hitszónok. 1894-től Kalocsán négy évig adminisztratív feladatokat látott el, majd az államvizsgára készült Bp.-en. 1910–8 között Kalocsán tanított főleg magyar, latin és görög nyelvet. 1919–21 között Nagykapornakon élt. 1922–5-ben Pécsett görög nyelvet, 1926-tól haláláig Kalocsán ugyanazt, valamint latin és magyar nyelvet tanított.

Árva megyéből származott, és Nagyszombatból lépett be a bécsi újoncházba. A kétéves próbaidő után Leobenbe került a tanárképzőbe. 1682-től két évig Nagyszombatban, egy évig Grazban végezte a bölcseletet. Utána egy-egy évig Pozsonyban, Trencsénben és Sopronban tanított középiskolában. A teológiát is két helyen tanulta, Grazban és Nagyszombatban (1688–91). Az utolsó évben szentelték pappá. Utána ugyanott egy-egy évig retorikát és etikát tanított. 1694-ben Judenburgban végezte a harmadik probációt, majd egy évig hitszónok volt Székesfehérváron. Onnan Nagyszombatba került, ahol először előadta a hároméves bölcseleti kurzust, majd két évig kontroverziát tanított. Ötéves ottléte alatt magyar hitszónokként is működött. 1701-ben Kassára került, ahol haláláig a kazuisztika tanára és a nemesi konviktus igazgatója volt. Történeti tárgyú könyveket írt Badeni Lajosról és a nagyszombati iskoláról, valamint kiadta Justus Lipsius Monita és Exempla politica című műveit.
GY

Szülővárosából, Gyöngyösről lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő után egy évig Kőszegen grammatikát tanított. 1705–7 között Nagyszombatban végezte a bölcseletet. Utána két évig újra Kőszegen tanított, majd visszakerült Nagyszombatba a teológiai tanulmányokra. Ott szentelték pappá 1713-ban. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. Papi működését Kolozsváron kezdte középiskolai tanárként. 1716–7-ben Marosvásárhelyen már hitszónok volt. 1718–20-ban Kolozsváron logikát, majd matematikát tanított. 1721–4-ben Marosvásárhelyen hitszónok, 1725-ben Székelyudvarhelyen házfőnök és plébános volt. 1726–7-ben Nagyszombatban, a következő két évben Kolozsváron vezette a szemináriumot, és hitszónok volt. 1730–6-ban Nagyszombatban hitszónokként és népmisszionáriusként működött. 1737-ben Marosvásárhelyen ellátta a házfőnöki és a plébánosi hivatalt, és vezette az építkezést. 1738–40-ben Székelyudvarhelyen, 1741-ben Szatmárnémetiben volt házfőnök és plébános. Ettől kezdve évenként változtatta állomáshelyét. Fő feladata volt a hitszónoklat Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Egerben, Budán és Pécsett. 1747–51-ben Kolozsváron, 1752–5-ben Kassán és 1756–60-ban újra Székelyudvarhelyen a házak lelkiatyja és hitszónok volt. Budán halt meg.
Mintegy negyven éven keresztül prédikált és lelkipásztori munkát végzett. A korban sokásos gyakorlattal ellentétben szentbeszédeiből alig jelent meg valami nyomtatásban. Ő maga huszonkét kéziratos kötetről beszél. Igényes szónok lehetett. Erről tanúskodik Opusculum orthographicum című műve is. Idősebb korában magyarra fordította Csete István SJ hatvanhét szentbeszédét Nagy Asszonyról, magyar szentekről címmel.

Középiskolába a hatodik osztályig Pécsett és Kalocsán járt. Próbaéveit Nagyszombatban, a gimnázium utolsó két évét Kalocsán végezte. 1923–5-ben Szegeden tanult bölcseletet. Pécsett három évig magyart, latint és földrajzot tanított. 1929-ben Innsbruckba került teológiára, ahol 1931-ben pappá szentelték. A harmadik próbaévet a belgiumi Drongenben végezte. 1935-től Bp.-en dolgozott és néhány évig az iparosok kongregációjának volt a vezetője. Fő munkaterülete a Társaság története lett, levéltárosi, kutatói, írói és szervezési területen. Kilenc kisebb-nagyobb művet írt, és több sorozatot adott ki. Ismert volt a Száz jezsuita arcél és a Jezsuita történeti Évkönyv három-három kötete; a Kiadványok a Jézus Társasága történetéből harminckét füzete és a hat kötet Források. 1946-tól a rendi újoncok latin- és görögtanára a Manrézában. A feloszlatás után eleinte egy csepeli csőgyárban dolgozott. A nehéz munkában azonban egészsége tönkrement. Egy ideig sekrestyés volt, majd fordításokból próbált megélni. 1965 őszén a bp.-i Széher úti kórházban halt meg.

A noviciátust Szegeden kezdte, majd Érden fejezte be. 1921–6 között Pécsett, 1926–8 között Kalocsán volt ebédlős. 1928–30 között Szegeden volt portás. 1930 és 1932 között a pesti rendházban ebédlős, sekrestyés és pincemester. 1932–3-ban Kalocsán, 1933–40 között Szegeden, 1940–42-ben Kalocsán, 1944-ben a pesti rendházban, 1944–50 között Szegeden volt ebédlős. 1950 nyarán a pesti rendházból internálták Homokra, ősszel pedig hazatért családjához Mersevátra, ahol a háztáji gazdaságban dolgozott. 1951-től Hódmezővásárhelyen volt portás, majd a jánoshidai szociális otthonban kertész és mosodás. 1952-től a pannonhalmi szociális otthonban volt ebédlős, kertész, majd gondozott.

1941-ben kezdte meg noviciátusát a zugligeti Manrézában, de fél év múlva megbetegedett. Csak 1944-ben tudta Kassán elkezdeni a filozófiát, de a háború miatt visszatért a Manrézába, majd Hódmezővásárhelyen és Szegeden folytatta tanulmányait, azonban újból megbetegedett: Bp.-en, Pécsett, Gyöngyösön kezelték, 1949-ben tért vissza tanulmányaihoz Szegedre. A szétszóratás után a csanádi egyházmegyei szemináriumba vették fel, ahol 1952-ben fejezte be tanulmányat, közben pappá szentelték. 1952–6 között Deszken, újból a betegségével birkózva volt káplán. 1956–8 között Kaszaperen kisegített. 1958-tól deszki plébános volt. 1974-től a szegedi Szent József-templomban kisegített, majd nyugdíjazták és Pannonhalmára küldték, ahol 1979–83-ig lakott. 1983-ban újból Szegedre költözött, a püspöki hivatal gazdasági ügyeiben segített, a főiskolán logikát tanított és az egyházmegyei szeretetotthonban misézett.

A bölcseleti tanulmányok elvégzése után Nagyszombatból lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő után két évig ugyanott tanított a középiskolában. 1767-ben Nagyszombatban matematikát tanult. Utána egy-egy évig Kőszegen és Budán tanított. 1770-től a feloszlatásig teológiát végzett Nagyszombatban. Ott szentelték pappá 1772-ben. A Társaság feloszlatása után világi pap lett. Nagyszombatban tanított retorikát. 1776-ban latin költeménnyel üdvözölte az akkor alapított besztercebányai egyházmegye első püspökét, Berchtoldt Ferencet.
H