1860–2-ig Nagyszombatban volt testvérnovícius. 1863–5 között Kalocsán volt ruhatáros és könyvkötősegéd. 1866–80 között Szatmárnémetiben volt portás, házi mindenes és házi kísérő; 1881–2-ben Kalocsán a szolgák felügyelője, portás, templomgondnok. 1883–5 között Szatmárnémetiben volt portás, ruhatáros, ebédlős, majd 1886–8-ig Pozsonyban portás és könyvkötő. 1889–90 folyamán Kalocsán a szolgák felügyelője és házi mindenes volt. 1891–5-ig Szatmárnémetiben portás, templomgondnok, könyvkötő és ruhatáros, majd 1896–1918 között Kalocsán volt templomgondnok, pincemester és házi kísérő. 1909-től betegeskedett.

Morva származású volt. Kétszer működött Mo.-on: 1589-ben Znióváralján volt a gazdasági ügyek vezetője és hitszónok, majd 1592-ben ugyanott házgondnok és hitszónok.

Komáromban született, de Kőszegről lépett be a trencséni újoncházba. A két év próbaidő után 1746-ban Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. A következő évben Gyöngyösön grammatikát tanított. A bölcseleti tanulmányok végzésére 1748–50 között Nagyszombatba került. Utána újra egy-egy évig Gyöngyösön, Kolozsváron és Egerben tanított középiskolában. 1754–7-ben a teológiai tanulmányokat is Nagyszombatban végezte. Már itt kitűnt szónoki képessége. 1755-ben a Szeplőtelen Fogantatásról és a következő évben Szent Ignácról tartott ünnepi szentbeszédei nyomtatásban is megjelentek. A harmadik próbaévre Besztercebányára került. Utána két évig Székelyudvarhelyen grammatikát és retorikát, Kolozsváron etikát, két évig Budán bölcseletet, majd egy-egy évig Győrben kontroverziát, Nagyszombatban hitszónoklatot és Kassán kontroverziát tanított. 1767-től a Társaság feloszlatásáig Kolozsváron a szeminárium igazgatója volt. Utána Budán tanított retorikát, és 1780-ban Komáromba vonult vissza.
Kiterjedt irodalmi tevékenységet folytatott. 1766-ban kiadta magyar fordításban Boëthius öt könyvét a Filozófiának vagy-is Böltseségnek Vigasztalásáról címmel. Irodalmi jelentősége főleg magyar nyelvű iskolai színdarabjaiban áll. 1767-ben Kassán jelent meg a történelmi tárgyú Salamon, a Ptolomeus és az olasz Metastasiótól fordított Titus. Latin nyelvű, bibliai tárgyú darabjainak gyűjteménye Ludi tragici in Academia Budensi címmel Komáromban jelent meg 1791-ben. Legsikerültebb műve azonban a Tornyos Péter, Molière Úrhatnám polgár című színdarabjának átdolgozása (Komárom–Pozsony, 1789), melyet még a 20. században is többször előadtak.

Édesapja tógazdasági ispán volt, aki nagy anyagi áldozatok árán iskoláztatta gyermekeit. A középiskolát Bp.-en és Csurgón végezte, majd vasúti tiszti pályára lépett, de hittantanára tanácsára átkérte magát a veszprémi szemináriumba. Kápláni szolgálatát Balaton környéki és bakonyi falvakban végezte. A II. világháború idején tábori lelkészként szolgált, majd a háború után Kaposvárra került hittantanárnak; diákjai röpcédulákat sokszorosítottak, ezért letartóztatták, majd a püspöke gyorsan elhelyezte, hogy ne kerüljön internálótáborba. Több helyen lelkigyakorlatokat adott, Mária-kongregációkat és KALÁSZ csoportokat vezetett, ezért izgatás vádjával letartóztatták, de a tárgyaláson felmentették. 1947–50 között a közgazdasági gimnáziumban és az angolkisasszonyok intézetében volt hittantanár. Mivel már régen vonzódott a jezsuita rendhez, jelentkezett a Társaságba. 1950. augusztus 15-én kellett volna megkezdenie a noviciátust, de az állam likvidálta a szerzetesrendeket. Mivel már püspöke elbocsátotta, Nagykapornakra került plébánosnak. Végül 1953. november 13-án, a bp.-i Mester utcában kezdte meg a noviciátust mint plébános. Nagykapornakról Zalaapátiba került, ahol tizenegy évig működött. Majd plébánosként Csácsbozsokon, Törökkoppányban és Gyékényesen szolgált. A jezsuita rend visszaállítása után 1990–1-ben Hódmezővásárhelyen a novíciusmester sociusa volt. Utána Veszprémben kisegítő lelkész, majd Vörösberényben plébánoshelyettes. Innen szállították a veszprémi kórházba, ahol elhunyt.

Varasdról lépett be Bécsben a Társaságba. 1713-ban a grazi tanárképzőben tanult, s utána három évig bölcseletet hallgatott az egyetemen. 1717–20 között Varasdon tanított. Utána újra Grazba került a teológiára. Ott szentelték pappá 1723-ban. 1725-ben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. A következő évben Pozsegában a középiskolában tanított. 1727-ben Zágrábban, 1728–30-ban Kolozsváron volt a bölcselet tanára. Egy évig újra Zágrábban kazuisztikát adott elő. 1732–4-ben Varasdon a szemináriumot vezette. 1735–7-ben Pozsegában, 1738–41-ben Zágrábban volt rektor. 1742-től Varasdon két évig a szeminárium igazgatója volt, majd haláláig lelkipásztori munkát végzett horvát és német nyelven. Kolozsvári tanár korában, 1764-ben adott ki egy könyvet Erdélyről.

Lengyel volt, fiatal jezsuitaként került Erdélybe. 1584-ben Kolozsváron retorikát és görögöt tanult, 1587-ben Gyulafehérváron grammatikát tanított.

Szülővárosából, Nagyszombatból lépett be a trencséni újoncházba. A kétévi próbaidő után ugyanott grammatikát tanított. 1717–9-ben Bécsben végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána két-két évig Nagyszombatban és Kassán tanított középiskolában. Teológiai tanulmányait Nagyszombatban végezte 1724–7 között. Ott szentelték pappá 1726-ban. 1728-ban Selmecbányán volt hitszónok, utána Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1730–1-ben Turócon, 1732–4-ben a Szepességben vándormisszionárius, 1735-ben Trencsénben szlovák hitszónok volt. 1736–9-ben tábori lelkészként működött. A következő évben Zsolnán volt lelkipásztor. 1741-ben Buda-Vízivárosban házfőnök és plébános, a következő évben Kőszegen rektorhelyettes volt. 1743–8-ig Trencsénben rektorként és újoncmesterként működött. 1749–51 között Bécsben a tartományfőnök helyettese, 1752-től a Pázmáneum rektora és 1759-től a bécsi professzusház és a tábori lelkészek főnöke volt. 1762-ben Pozsonyban a házfőnöki, 1763–6-ban Kőszegen a rektori és 1767-től haláláig Zsolnán a házfőnöki és a plébánosi hivatalt látta el. Teológus korában tartott latin nyelvű ünnepi beszédei Szent Ivóról és a Szeplőtelen Fogantatásról nyomtatásban is megjelentek.

Kőszegen született, apja német tiszt volt a császári hadsereg adminisztrációjában. 1605–6-ban Rómában a Német–Magyar Kollégium növendéke volt, ahol jó barátságba került magyar és horvát társaival. Ez és a tény, hogy Mo.-on született, vezethette őt arra, hogy a magyar egyháztörténelemmel foglalkozzon. 1606-ban hazatért, hogy apjának a katolikus vallásba való megtérésében segítsen. Visszatérve Rómába 1607-ben belépett a Jézus Társaságába. A római rendtartomány 1611. évi katalógusában már felszentelt papként szerepel. Források hiánya miatt nem tudhatjuk, hogy hol és mit dolgozott. 1617-ben bölcseletet tanított Szicíliában a messinai kollégiumban. 1624–5-ben a professzusházban gyóntató, majd újra a kollégiumban a teológia és a matematika tanára volt. 1629–48 között a római rendi központban élt. Az egyetlen adat erről 1646-ból való, és jelzi, hogy ekkor a rendház gyóntatója volt. Minden valószínűség szerint a pápai kúrián különböző kongregációk tanácsadója lehetett. Bizottsági tagként szerepelt a Galilei ellen folytatott második perben. 1645–6-ban barátságba került a janzenista teológussal, Jean Bourgeois-val, aki meg akarta akadályozni, hogy elítéljék Antoine Arnauld-nak a gyakori szentáldozásról írt könyvét.
Inchoffer két művéről kell szólnunk. Az első Szűz Máriának a messinaiakhoz írt leveleiről szól. Ő a levelek eredetisége mellett foglalt állást. Az első kiadás 1629-ben Messinában jelent meg, és négy év múlva a tiltott könyvek indexére került. A második kiadást 1631-ben Viterbóban és részben Rómában nyomtatták, de ennek semmi nehézsége nem lett a cenzúrával. Sokkal nagyobb jelentőségű volt másik műve, az Annales ecclesiastici Regni Hungariae (1644) ötven évvel később, amikor Hevenesi Gábor elindította forrásgyűjtő munkásságát, mely a történettudomány 18. századi virágzásához vezetett.
Az Inchoffer elleni vizsgálatnak Velencéből Rómába, a Társaság vezetőségéhez érkezett feljelentések voltak az elindítói. A vádak: titkos levelezés Scottival, valamint annak segítése írásaiban, aki elhagyta a rendet, és írásban támadta azt. Ő lett volna a szerzője a Monarchia Solipsorum című műnek, mely 1645-ben jelent meg Lucio Cornelio Europeo név alatt. A bíróság elnöke P. Sforza Pallavicino volt. Inchoffert bűnösnek mondták ki, a rendfőnök által megállapítandó börtönbüntetésre ítélték, és Rómából a Monte Santo (ma Potenza Piceno) kollégiumba száműzték. A vatikáni Szerzetesek Kongregációja azonban nem erősítette meg az ítéletet. Így Milánóba helyezték át, és ott a Brera kollégiumban a szentírás tanárául szánták. Ő azonban Rómában szeretett volna maradni, mert csak ott tudta volna befejezni megkezdett munkáit. Ezért kérte elbocsátását a rendből. Az erre irányuló tárgyalások közben azonban meghalt.

A forrásokban nehézségek vannak keresztnevével. Petruch a trencséni újoncház anyakönyvében a Jakab nevet használja, de egy jegyzetben a Ferencet is jelzi. Az évi katalógusokban 1743-ban Jakab az elsőéves újonc, a következő évben már Ferenc. Mi úgy tekintjük a személyt, mintha kettős keresztneve lett volna. Az „Ipach” családi név egyedüli a forrásokban. Kolozsvárról lépett be a trencséni újoncházba. A próbaidő után Ungváron grammatikát tanított. 1746-ban Kassán kezdte el a bölcseleti tanulmányokat, de egy év után Nagyszombatban folytatta. 1749–52 között Kolozsváron tanított a középiskolában. A teológiát Nagyszombatban végezte. 1756-ban szentelték pappá. 1758-ban Besztercebányán volt harmadik probációban. Utána Trencsénben tanított középiskolában. 1760–1-ben Marosvásárhelyen volt hitszónok. 1762–5 között Kolozsváron bölcseletet és kontroverziát tanított. 1766-tól a Társaság feloszlatásáig Kassán volt a gazdasági ügyek intézője.

Először egyházmegyei szolgálatot végzett a szatmári egyházmegyében, keresett és kedvelt lelkipásztor volt Erdély egész területén; később lépett be a Társaságba. A nagyszombati noviciátust végezte el, majd 1915–7 között Innsbruckban volt filozófiai hallgató, 1918–9 folyamán átismételte teológiai ismereteit, és a kalocsai jezsuita gimnáziumban lett magiszter. Majd Bp.-en volt lelkész és a Mária-kongregáció prézese. 1922-ben Érden végezte a harmadik probációját. 1922–8 között, a magyar jezsuita provincia keretében, Szatmárnémetiben a Mária-kongregációk prézese, házfőnök és a konviktus igazgatója volt. Utána hasonló feladatokat töltött be ugyanitt a román provinciában. 1940-ben Szatmárnémeti visszakerült a magyar provinciába (1944-ig), ekkor újból házfőnök volt és a Mária-kongregációk prézese. 1946–50 között a kalocsai gimnáziumban a Mária-kongregáció és a Jézus Szíve Társulat vezetője, hittantanár, templomi gyóntató volt. 1950-ben Mezőkövesdre internálták, ahol 1951-ben elhunyt.

Mint asztalossegéd jelentkezett a Társaságba. Szegeden végezte el a segítőtestvérként a noviciátust. 1922–4 között az érdi noviciátusban volt asztalos, majd 1925-ben a kalocsai kollégiumban ruhatáros, a szolgák felügyelője és a kápolna sekrestyése. 1926–39 között a pécsi jezsuita kollégiumban házi mindenesként és asztalosként dolgozott. 1940–3-ig a kassai főiskolán volt portás és sekrestyés. 1944–50 között Pécsett volt sekrestyés. 1950-ben Mezőkövesdre internálták, 1951-től haláláig a pannonhalmi szerzetesi szociális otthon lakója volt.

Középiskoláit Székesfehérváron végezte, onnan lépett be a trencséni újoncházba. 1743–5 között Bécsben tanult bölcseletet. 1746-ban Nagyváradon, a következő évben Kassán tanított. 1748–9-ben matematikát végzett Bécsben. A teológiára Nagyszombatba került 1750-ben. 1754-ben szentelték pappá. A következő évben hitszónok volt Komáromban. 1756–60-ig Nagyszombatban bölcseletet, 1761–70-ig Bécsben teológiát tanított. Az 1770-ben Nagyszombatban is bevezetett Norma Studiorum alapján Mária Terézia őt nevezte ki a teológiai kar dékánjának. A Társaság feloszlatása után siklósi címzetes apát és esztergomi kanonok lett. Egyetemi tanár korában hallgatói számára világos felépítésű gyakorlati tankönyveket adott ki bölcseletből és a Szentháromság tanáról. Bölcseleti műveiben kritikával élt Descartes nézeteivel szemben. Matematikai tanulmányainak gyümölcse volt háromkötetes összefoglaló munkája a jezsuiták tanairól.

Szlovéniában született, Nagyszombatból lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1679–80-ban Nagyszombatban és Varasdon grammatikát tanított. A hároméves bölcseleti kurzust Grazban végezte. Egyévi zágrábi tanítás után újra Grazba került teológiára is. Ott szentelték pappá 1688-ban. Utána Trencsénben tanított. 1690-ben (Joanich néven) Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. Utána Szepesváralján volt hitszónok. 1692–7-ben Kassán és a következő évben Nagyszombatban retorikát tanított. 1700-tól Kassán három évig házgondnok és kilenc évig gazdasági főnök volt. 1713-tól haláláig Budán a szeminárium és a konviktus igazgatójaként működött.

Karánsebesen született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1640–2-ben Grazban végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána egy-egy évig Pozsonyban és Homonnán tanított grammatikát. 1645–8-ban Bécsben tanult teológiát. 1648-ban szentelték pappá. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1650–6-ig Nagyszombatban bölcseletet, matematikát és kazuisztikát tanított. 1657-ben Ungváron a szeminárium és az iskola igazgatója volt. 1658–61 között Kassán kazuisztikát, kontroverziát, matematikát és bölcseletet tanított. 1662–3-ban Nagyszombatban teológiát adott elő és nyomdaigazgató volt. 1664–9 között Kassán a kancellári hivatalt látta el és a skolasztikus teológia tanszékét vezette. 1670–3-ban Nagyszombatban teológiát tanított, és a teológiai kar dékánja volt. 1674-től haláláig Kassán a kancelláriát vezette, és tanított is.

Gimnáziumi tanulmányait Nyíregyházán és Egerben végezte. 1935-ben lépett be Bp.-en a Társaságba. A kétéves próbaidő után 1937–9-ben Szegeden bölcseletet tanult. A következő évben Pécsett volt nevelő az internátusban. Teológiai tanulmányait Szegeden végezte. 1942-ben szentelték pappá. 1944 őszén már Bp.-en volt. A Mária Kongregáció című havi folyóirat két számát még ő szerkesztette. Fiatal egyetemistákkal a német megszállás alatt ellenállási csoportot szervezett zsidók és más üldözöttek megmentésére. A háború után Nyugatra távozott, Rómában (valószínűleg 1946-ban) elhagyta a Társaságot, és Franciaországban világi papként működött.

Olasz családból származott, Kassán született és Belgrádban kérte felvételét a Társaságba. Próbaéveit Trencsénben töltötte, majd a szakolcai tanárképzőt látogatta. 1740–2-ben Bécsben volt bölcsészhallgató. Goriziában grammatikát és retorikát tanított. A teológiát 1747–50 között Grazban végezte. Ott szentelték pappá 1750-ben. Egy évig lelkipásztor volt Komáromban. 1752-ben az ausztriai Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. Utána Temesváron tanított, és káplán volt a plébánián. 1754-ben került a bécsi Theresianumba. A bölcselettel kezdte, de rövidesen szinte egész életében civil és katonai építészetet tanított. Latin nyelvű kézikönyveit rövidesen lefordították német és francia nyelvre. Kiadott földrajzkönyvet, de tárgyalta a tűzijátékot és a ballisztikát is. A Társaság föloszlatása után a Theresianum tanára maradt, majd a budai nemesi akadémia igazgatója lett.
J