Kétszer lépett be a Jézus Társaságába, először 1628-ban, másodszor 1633-ban Leobenben. Közben elvégezte a bölcseleti tanulmányokat. 1636–8-ban Nagyszombatban tanított a középiskolában. A teológia első két évét Grazban, a következőket Rómában végezte. 1643-ban Leobenben volt harmadik probációban. Első papi munkájában Nagyszombatban hitszónok lett. A következő évben ugyanott logikát tanított. 1646–9-ben az Eszterházy-misszióban dolgozott. Utána Nagyszombatban kazuisztikát, a következő évben kontroverziát adott elő. 1651. augusztustól 1669-ig Rómában a német asszisztens mellett dolgozott. Akkor a bécsi kollégium házi lelkiatyja lett. Fő feladataként azonban közvetítenie kellett a mo.-i jezsuiták és főleg a bécsi professzusház tagjai között évek óta tartó vitában a nagy osztrák rendtartomány felosztásáról, amit főleg a császári udvar jezsuita gyóntatói elleneztek. Az áldatlan vita még évtizedekig húzódott, végül az 1773. évi feloszlatásig nem jött létre önálló magyar provincia. Nádasi 1675-től haláláig Eleonóra anyacsászárné gyóntatója volt.
A 17. század legtermékenyebb lelki írói közé tartozott. Latinul írt, de műveit gyakran fordították más nyelvekre (magyar, cseh, lengyel, német, francia, spanyol, flamand) is. Kiadásai még a 19. században is jelentek meg. Könyvei a vallásos élet szinte minden témáját érintik, nagy részük elmélkedéseket és imagyakorlatokat tartalmaz köznapi használatra.

Szatmárnémetiben volt novícius, majd ugyanitt a román alprovinciában segítőtestvér. 1941-től szintén Szatmárnémetiben, de már a magyar provinciában volt ökonómus, bevásárló, pincemester, kertész, ezt követően Nagykapornakon kertész és méhész. 1946-tól ismét Szatmárnémetiben volt ökonómus, házi mindenes, kertész.

A noviciátust a Manrézában kezdte el, majd 1950 májusában Szegedre került, ahonnan az ÁVO a jászberényi kényszer-tartózkodási helyre vitte, onnan megszökött. A Központi Szemináriumban két évig teológiát tanult, majd 1952–4 között Bp.-en segédmunkásként dolgozott, 1954–6 között külső hallgatóként tanult a Hittudományi Akadémián. 1956-ban elhagyta az országot, 1958–60 között Hollandiában, Maastrichtben folytatta tanulmányait, ahol pappá szentelték. 1960–1 folyamán a magyar menekültek között lelkipásztorkodott. 1961-ben Drongenben elvégezte a terciát. 1961–4 között Rómában a biennium alatt morális teológiából doktorált a Gergely Egyetemen. 1964–70 között Montrealban az Immaculée Conception kollégiumban volt morálisprofesszor, utána két évig a leuveni magyar egyetemista kollégium igazgatója, majd 1972–80 között a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségében dolgozott. 1980–7-ig a kanadai Hamiltonban szerkesztette A Szív című újságot, és közben lelkipásztori munkát végzett. 1987–9 között Torontóban a novíciusmester sociusa volt. 1989–92 között Bécsben a Szolgálat című folyóiratot szerkesztette, majd 1992-ben hazaköltözött Bp.-re, a Távlatok társszerkesztői tisztét folytatta, valamint az első években A Szív szerkesztője, később a szerkesztőbizottság elnöke lett. 2008 óta csak operariusi beosztása van, állandó kisegítő, valamennyi felsorolt városban rendszeres kisegítő apostolkodást végzett és végez.

Felsőszelin született, Pozsonyból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Kassán 1724–6-ban bölcseletet tanult, majd négy évig a középiskolában tanított. 1731-től három évig Nagyszombatban és a negyedik évben Kassán tanult teológiát. 1734-ben szentelték pappá. 1735-ben Sárospatakon grammatikát tanított, majd Besztercebányán elvégezte a harmadik próbaévet. 1737–41 között Kolozsváron bölcseletet, 1742-ben Kassán kontroverziát tanított. Onnan Egerbe került, ahol egy évig házgondnok, három évig a felsőbb tanulmányok főnöke és a kánonjog tanára volt. 1747-ben Varasdon lett házfőnök, de egy év után a kalocsai érsek teológusaként Pozsonyban lakott, utána 1759-ig könyvcenzor volt. Ezt követően újra Esztergomban lett házfőnök és plébános. 1761–2-ben ugyanezeket a feladatokat látta el Székelyudvarhelyen. 1763-ban Kolozsváron volt lelkipásztor. 1764-ben Budára került házi lelkiatyának. Ott halt meg 1768-ban. Két írása Kassán jelent meg.

Kéttyén született, Nagyváradról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Győrben elvégezte a tanárképzőt. 1751–3-ban Nagyszombatban bölcseletet tanult. 1754–6 között egy-egy évig Ungváron, Komáromban és Győrben tanított. 1757–60-ban Kassán tanult teológiát. 1759-ben szentelték pappá. 1761-ben Nagyváradon tanított. 1762–3 között Egerben elvégezte a harmadik próbaévet, majd hitszónok volt ott, és utána egy évig Budán. 1765–6-ban Nagyszombatban, 1767-től a Társaság feloszlatásáig Győrben bölcseletet tanított. 1773-ban ott lett káplán, és 1778-tól haláláig Szanyban volt plébános. Részt vett kora magyar nyelvű alkalmi irodalmának művelésében. Révai Miklóssal szoros barátságban állt. Egy irodalmi vitában védte Csokonait. Faludi Ferenc Udvari emberét disztichon formában adta ki. Magyarul és latinul verselt.

A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust, 1937–8 között Bp.-en filozófiát hallgatott. 1939-ben a kínai misszióba küldték. 1939–41 között Pekingben tanult kínaiul, majd 1942–4 között Zikavejben teológiát végzett; 1944. június 6-án szentelték pappá. 1946–7 között Tamingban volt misszionárius, de megbetegedett, 1948–50-ig egy sanghaji kórházban kezelték. 1951-ben érkezett Lyonba szintén betegen, majd 1955-ben Francheville-be került, végül Lyonban hunyt el.

1937–8-ban a zugligeti Manrézában volt novícius. 1939-ben Bp.-en kezdte, majd Kassán fejezte be filozófiai tanulmányait. 1941-ben a pécsi Pius Kollégiumban matematikát tanított, 1942–4 között Szegeden teológiát tanult. 1946-ban a Manrézában végezte harmadik probációját. 1947–8-ban a pécsi Pius Kollégiumban matematikát, fizikát tanított. 1949-től az egyházmegyei Actio Catholica vezetője volt. 1950-ben a pesti Jézus Szíve-templomban volt lelkész, a Mária-kongregációk prézese, templomi gyóntató. A szétszóratásban először Ugodon volt káplán, majd 1950–7 között Mezőszilason lelkész, 1957–61-ig Bakonykoppányban, 1961–3 között Nagykapornakon, 1963-ban Zalaapátiban káplán. 1964–76 között Rádon, 1977–83 között Kolontárban lelkész. 1983–85 között Veszprémben töltötte nyugdíjas éveit, majd újból aktív szolgálatot vállalt. 1985–6-ban Bugacon, 1986–7-ban Andocson, 1987–9-ig Kaposváron, 1990–1-ben Veszprémben, 1992-ben Hódmezővásárhelyen lelkészkedett. A Jézus Társasága visszaállítása után 1993–4-ben Bp.-en nyugdíjas, majd 1995-ben Jászberényben spirituális, 1996–8 között pedig a jezsuiták bp.-i Radvány utcai otthonában volt lelkész.

Érsekújváron a „városi katolikus” gimnázium negyedik osztálya után esztergomi kisszeminaristaként érettségizett a bencéseknél. A teológiai tanulmányokat Bp.-en a Központi Szemináriumban végezte. 1902-ben szentelték pappá. 1906-ig hittanár volt Bp.-en, majd káplán szülővárosában. Jelentkezett a Jézus Társaságába, de elbocsátását az egyházmegyétől csak nehezen, 1908-ban kapta meg. Kétéves próbaidejét Nagyszombatban töltötte. 1909–11 között bölcseleti tanulmányokat végzett Pozsonyban. Utána Nagykapornakra került. A volt bencés apátság felkeltette történelmi érdeklődését, aminek később A kapornaki apátság története két kötete lett a gyümölcse. 1914–6-ban Innsbruckban teológiai tanulmányait egészítette ki, majd Bécs-Lainzban elvégezte a harmadik próbaévet. 1917–20-ban latinból és történelemből tanári oklevelet szerzett. Erre az időre vezethető vissza érdeklődése a Pray György-féle őstörténelemre, valamint az indogermán és a finnugor nyelvek ősviszonyára. Ezekről több kiadatlan dolgozatot hagyott hátra. 1920-tól, két pécsi iskolaévet kivéve, Kalocsán tanárkodott. A kis múzeumnak is beillő történelmi-néprajzi szertárnak volt az őre, és a kb. tízezer érméből álló gyűjteménynek gondnoka. A szerzetesrendek feloszlatása után Máriapócson, Mezőkövesden és Balatonfüreden tartózkodott. 1951 végén került a pannonhalmi Szociális Otthonba. Ott sem maradt tétlen, rendezte az apátsági pénzgyűjtemény magyar részét, és ismertetőt is írt a kb. 1500-ig terjedő érmékhez. A monostor könyvtárában, főleg annak nagy, a jezsuita rendet érintő kéziratos részében dolgozva befejezte irodalmi munkáinak java részét. Az otthonban mintegy harminc kultúrelőadást tartott, és szívesen írt verses felköszöntőt ünnepek alkalmával. Végelgyengülésben halt meg. Számos kéziratot hagyott hátra.

Csircsén született, Lőcséről lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után 1729-től Kassán elvégezte a bölcseleti tanulmányokat, és két évig a középiskolában tanított. 1734–5-ben Kolozsváron volt tanár. 1736–9-ben a teológiát is Kassán tanulta, ott szentelték pappá 1739-ben. Utána Nagyváradon tanított egy évig. 1741-ben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1742–4-ben Lőcsén működött hitszónokként és katekétaként. 1745–7-ben Liptószentmiklóson, 1748-ban Egerben volt misszionárius, 1749–51-ben pedig Úrvölgyön házfőnök és plébános. 1752–4-ben a házi lelkiatya feladatát látta el Pozsonyban. 1755–64 között a bazini misszió főnöke volt. A következő évben Trencsénben lett hitszónok. 1766–7-ben Liptószentmiklóson a házfőnök, 1768-ban Lőcsén a házgondnok feladatát látta el. 1769-ben Besztercebányán, a következő évben Kassán volt hitszónok. A Társaság feloszlatása Szakolcán érte, ahol házfőnökként működött. Két évvel később meghalt.

A Szatmár megyei Szakaszon született, 1918. augusztus 14-én Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaidő után Kalocsán befejezte a középiskolát, utána nevelő volt az internátusban. 1924–6-ban a lengyelországi Újszandecben végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána egy évig Szatmárnémetiben tanított a középiskolában. 1928–31-ben Leuvenben végezte a teológiai tanulmányokat, majd a lengyelországi Stara Wieśben a harmadik próbaévet. 1933–5-ben novíciusmester volt Szatmárnémetiben, 1936–41-ben Kolozsváron házfőnök. 1940. július 23-án a pápa püspökké nevezte ki, de a politikai helyzet miatt nem szentelték fel. 1941 őszétől a bp.-i Manrézában volt novíciusmester, 1942. július 26-től a magyar rendtartomány főnöke, de a következő év április 13-án Kassán meghalt.

Huszonkét éves korában Bécsben lépett be a Társaságba, és a próbaidő leteltével három évig Homonnán tanított középiskolában. A teológiai tanulmányokat Nagyszombatban végezte, ahol 1646-ban pappá szentelték. Utána egy évig Szakolcán tanított, majd Judenburgban elvégezte a harmadik próbaévet. Utána három évig hitszónok volt Trencsénben, egy évig népmisszionárius Besztercebányán. 1653-ban Pozsonyban volt hitszónok. A következő évben Nagyszombatban intézte a ház gazdasági ügyeit. 1655–7-ben Sopronban volt rektor. Onnan két évre Nagyszombatba került hitszónoknak. 1660-ban Pozsonyban intézte a ház gazdasági ügyeit, majd Trencsénbe került intézni a napi ügyeket és vezetni a ház felújítását. 1663–4-ben Kassára került házgondnoknak, de tanított hitvédelmet is. 1665–6-ban Pozsonyban volt gazdasági főnök és lelkipásztor. Utána nyugalmasabb évek jöttek. 1667–75 között Szepesváralján házi lelkiatya és hitszónok volt. 1676-ban Rozsnyón és a következő évben Kassán élt az egri püspök gyóntatójaként. 1678-tól már szerényebb munkakörökben gyakran változtatta állomáshelyét Trencsén, Nagyszombat, Pozsony és Traunkirchen között. Életének utolsó hat évét Trecsénben töltötte.

Nedecen született, Trencsénből lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után egy évig Trencsénben az alsósokat tanította. 1723–5-ben Nagyszombatban végezte a bölcseleti tanulmányokat. 1726-ban Komáromban, 1727–9-ben Pozsonyban tanított. 1730-tól két évig Bécsben tanult teológiát, amit Nagyszombatban folytatott. 1733-ban szentelték pappá. A következő évben Komáromban tanított, s utána a harmadik próbaévet Besztercebányán végezte. 1736-ban Kassán, 1737–9-ben Kolozsváron bölcseletet tanított. A teológiai tárgyak tanítását Egerben kezdte, ahol egy évig kontroverziát, két évig jogot tanított, majd Kassán folytatta két évig kánonjoggal. 1745–6-ban Győrben, 1747–9-ben Kassán már a teológia tanára volt. 1750–4-ben Nagyszombatban a Királyi Szemináriumot vezette. 1755–8-ban Egerben volt rektor. Kinevezték lőcsei rektornak is, de Egerben halt meg. Művei között megemlítendő földrajzkönyve.

Désfalván született, végzett bölcsészként Kolozsvárról lépett be Trencsénben a Társaságba. Az unitarianizmusból tért vissza a katolikus hitre. 1730–1-ben Ungváron, 1732–3-ban Kolozsváron tanított középiskolában. A teológiát Kassán végezte 1734–8-ban. 1735-től a héber nyelv tanára is volt. 1737-ben szentelték pappá. 1739-ben Besztercebányán végezte a harmadik probációt. Utána Székelyudvarhelyen két évig az iskolában tanított, majd ünnepi hitszónok és misszionárius lett. Ezt és hitszónoki munkáját folytatta egy-egy évig Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Bácson és Monostoron, majd Nagyváradon, Esztergomban, Komáromban és Nagybányán. 1749-ben betegeskedett Kolozsváron, de a következő három évben újra lelkipásztori munkát végzett. 1753-ban Egerben ünnepi magyar hitszónok volt. A következő két évtizedben is folytatta lelkipásztori munkáját: 1754–7-ben Gyöngyösön, 1758–9-ben Nagybányán, 1760-ban Kolozsváron, 1761–2-ben Ungváron, 1763–4-ben Kassán, 1765–6-ban Marosvásárhelyen. Élete utolsó éveit Kolozsváron töltötte egyre gyengébb egészségi állapotban.

Bécsben lépett be a Társaságba, ott végezte próbaéveit 1651–2-ben. Trencsénben tanított grammatikát, utána három évig bölcseletet tanult Bécsben. 1656–7-ben Nagykárolyban tanított. 1658–62-ben Nagyszombatban teológiát tanult, ahol 1662-ben pappá szentelték. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1664–5-ben Patakon, 1666–8-ban Kassán volt lelkipásztor. 1669–70-ben Patakon a házfőnöki hivatalt viselte. 1671-ben Szepesen hitszónokként működött. 1673-ban Rózsahegyen volt házfőnök, de már egy év múlva Nagyszombatban intézte a ház anyagi ügyeit. 1676-ban Szakolcán a házi lelkiatya hivatalát látta el. Onnan Trencsénbe került hitszónoknak, ahol 1679-ben halt meg.

1944–6 között a zugligeti Manrézában volt novícius. 1947–9 között Szegeden filozófiát tanult, majd külföldre távozott, a japán misszióba kérte magát. 1950–2 között Jokoszukában japán nyelvet tanult, majd mellette a második évben a kollégiumban angol nyelvet tanított. 1953–7 között Torontóban végezte el a teológiát. 1958–61 között Kóbéban angol nyelvet tanított, a Mária-kongregáció vezetője volt. 1961-ben átkerült a japán jezsuita provincia kötelékébe. 1961–8 között a Jokohama közelében lévő Eikó középiskolában volt angoltanár. 1968–72 között a japán jezsuita skolasztikátus rektoraként tevékenykedett. 1972–7 között a kamakurai lelkigyakorlatos házban, majd 1972–82 között a tokiói skolasztikátusban tartott lelkigyakorlatokat. 1983-ban a tokiói Komaba városrészben fekvő jezsuita rendház elöljárója volt. 1984-től a tokiói szegények között végzett szociális munkát. 1995-ben hazatért Mo.-ra, de két évig a gyulafehérvári szemináriumban volt spirituális, majd 1997–2002 között a bp.-i Sodrás utcai rendház superiora, utána haláláig lelki vezetéssel és lelkigyakorlatok adásával foglalkozott.

Belépése előtt közgazdaságtant tanult a bp.-i tudományegyetemen, majd pénzügyi vonalon dolgozott. A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust. 1946–9 között Szegeden a jezsuita főiskolán filozófiát tanult, 1949-ben, továbbképzése érdekében, a többi jezsuita kispappal együtt neki is el kellett hagynia Mo.-ot. A terciát 1953–4-ben végezte a walesi Saint Beuno’s kollégiumban. Rendje Rómába küldte, ahol a Gergely Egyetemen teológiát tanult, és 1956-ban teológiai doktorátust szerzett. Rendje még abban az évben Japánba küldte, ahol 1993-ig a Sophia Egyetem teológiai karán tanított, és több ízben a teológiai kar dékánjaként működött. 1962-ben átírták a japán provinciába. Gazdag teológiai munkát végzett magyar, japán, angol és német nyelven, előadásokat és lelkigyakorlatokat tartott Japán-szerte. A Pápai Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja volt 1969-től 1974-ig. 1993-ban rendje Mo.-ra küldte, ahol tanárként oktat, és lelkipásztori munkát végez.

A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust, majd Szegedről az ÁVO-sok „kényszer-tartózkodási helyre” vitték. 1950–2 között a szegedi szemináriumban tanult, a következő két évben a debreceni egyetemen matematika–fizika szakos hallgató volt, majd 1954–6 között a bp.-i egyetemen orvosi tanulmányokat folytatott. 1956-ban elhagyta Mo.-ot, hogy jezsuita hivatását gyakorolni tudja. 1957–60 között Chipping Nortonban tanulta a teológiát. 1961-ben a terciát St. Andräban végezte. 1962–6 között az oxfordi egyetemen tanult, ahol doktorált. 1967–70 között Heythropban, majd Chipping Nortonban filozófiát és szimbolikus logikát tanított. 1971–8 között Londonban volt filozófiaprofesszor, közben az emigráns magyarok között végzett lelkipásztori munkát. 1979-ben Torontóba küldték az újonnan megnyitott noviciátusba novíciusmesternek, közben a kanadai magyar jezsuiták elöljárója, és 1986–90 között a II. szekció viceprovinciálisa volt. 1990-ben hazatért Mo.-ra, ahol 1990–6 között az egyesített magyar provincia első tartományfőnöke lett. 1996–9 között a miskolci jezsuita gimnázium igazgatója volt. 1999–2002 között a dobogókői lelkigyakorlatos házban tartott lelkigyakorlatokat. 2002–5 között újból tartományfőnökként irányította a magyar provinciát. 2005–12 között a püspökszentlászlói Életrendezés Házát vezette és lelkigyakorlatokat adott. Jelenleg a Sodrás utcai rendház lakója.

Középiskolai tanulmányait Pécsett végezte a jezsuitáknál. 1925-ben Érden lépett be a Jézus Társaságába. A próbaidőt hároméves bölcseleti tanulmányok követték Szegeden. Utána Pécsett volt nevelő és tanár. 1934–7-ben Innsbruckban végezte a teológiát, ahol 1936-ban pappá szentelték. 1938-ban St. Andräban végezte a harmadik próbaévet. 1939–49 között erkölcstant tanított a szegedi szemináriumban és a jezsuita főiskolán. Az utóbbiban 1943–7 között rektor is volt. 1949-ben a tanuló rendtagokkal együtt ő is Nyugatra távozott. 1950–1-ben az észak-olaszországi Chieriben, majd 1952–4 között a Leuven melletti Egenhovenben a magyar tanuló rendtagok rektora volt. A közösség feloszlatása után 1955-től 1958-ig az innsbrucki Canisianumban a papnövendékek nevelőjeként dolgozott. 1959-ben Klagenfurtba került. 1968-ig az ottani szemináriumban erkölcstant tanított. A tanítás mellett haláláig gondozta a környéken élő magyar menekülteket. Tagja volt az egyházmegyei bíróságnak is.

1889–91 között Nagyszombatban skolasztikus novícius volt, 1892-ben St. Andräban retorikus, majd 1893–4 között Kalocsán magiszter.

Vácon végezte a teológiát, majd 1927-ben lépett be a Társaságba. Érden végezte a noviciátust, 1929–30 között Szegeden hallgatott filozófiát. 1931-ben Mezőkövesden lelkész és a Szívgárda vezetője. 1932–3 között matematika–kémia–fizika szakos tanári oklevelet szerzett a bp.-i tudományegyetemen. 1934–7 között teológiai ismereteit ismételte át, közben a Mária-kongregációt vezette. 1937–40 között a pécsi Pius Kollégiumban tanított. 1941-ben Firenzében végezte a terciát. 1942–4 között Kalocsán, majd 1944–7 között újból Pécsett tanított. 1948-ban külföldre távozott, 1953-ig a montevideói magyar emigránsok lelkésze volt, majd 1954–7 között Ausztráliában (Perthben, Brisbane-ben és Melbourne-ben) segített a magyar lelkipásztorkodásban. 1957–8-ban Chieriben írói munkát folytatott, utána az Egyesült Államokban, Buffalóban lelkészkedett, ahol 1960-ban átlépett a piarista rendbe.

A zugligeti Manrézában, a noviciátus és a retorika elvégzése után, 1934–5 között Szegeden, 1936-ban Bp.-en tanulta a filozófiát. 1937–8 között a pécsi Pius Kollégiumban volt szakaszprefektus. 1939–42 között Szegeden végezte a teológiát. A tercia után, 1943–50 között Hódmezővásárhelyen lelkészkedett. A feloszlatás után előbb Szegeden, majd 1952–4 között Pannonhalmán, végül 1954-től haláláig Püspökszentlászlón kertész és lelkipásztori kisegítő volt. Jámbor életvitele folytán társai az Istenes János nevet adták neki.

A kőszegi bencés gimnáziumban érettségizett, utána belépett a Társaságba. A noviciátust Érden végezte. 1922–6 között Szegeden filozófiát hallgatott. 1926 szeptemberében a kínai misszióba utazott a magyar jezsuita misszionáriusok első csoportjával. Tiencsinben tanulta a kínai nyelvet egy évig, majd Sien-Hszienbe került magiszternek. Zikavejben végezte a teológiát, a grádusvizsgán megbukott, de megkapta a licenciátust. 1934-ben a tamingi francia jezsuita középiskola prefektusa és misszióprokurátor volt. 1935-ben Vuhuban végezte a terciát. 1936-tól tamingi rektor volt, egyúttal tamingi esperes és a vikárius delegátusa. P. Szarvassal együtt megalapította a Szent Lajos Kisszemináriumot. 1937–45 között Taming japán megszállás alatt állt. A japán kivonulás után Hszucsouba, a kanadai jezsuiták missziójába került, majd Tangsanban volt házfőnök, 1948-tól a pekingi szemináriumban spirituális. 1950-ben el kellett hagynia Kínát, Manilában lett sprituális a kínai szemináriumban. 1952-től Tajvanon működött. 1953–8 között a kínai–magyar szótáron dolgozott, majd Tajcsungban tanított haláláig.

A zugligeti Manrézában végezte a noviciátust és a retorikát. 1935-ben Szegeden, 1936–7 között Bp.-en filozófiát tanult. 1938-ban a pécsi Pius Kollégiumban volt szakaszfelügyelő. 1939–42 között Szegeden teológiát hallgatott, közben pappá szentelték. 1943-ban Firenzében végezte a harmadik probációt. 1947-ben Szegeden a gimnáziumban volt hittantanár, 1948-tól Kalocsán magyar és latin nyelvet, valamint történelmet tanított, 1949-ben a pécsi szemináriumban görög, latin és francia nyelvet. 1950-ben, a szerzetesrendek feloszlatásakor Mezőkövesdre hurcolták. Az év szeptemberétől Pannonhalmán tanított orosz nyelvet. 1956-tól Turán és más helyeken látott el kántori szolgálatot. Nyugdíjasan a pesti jezsuita templomnak volt állandó misézője.

A noviciátust a Manrézában végezte. 1947–9 között Szegeden filozófiát hallgatott, majd külföldre távozott. 1951–2 között Feldkirchben volt magiszter. 1953–6 között Enghienben teológiát tanult, ahol 1955-ben papá szentelték. 1957-ben St. Andräban végezte a terciát. 1958–62 között a bécsi egyetemen latin nyelvből doktorált, majd 1963–7 között a feldkirchi jezsuita gimnáziumban latin és görög nyelvet tanított, 1967–80 között az iskola igazgatója volt. 1981–9 között a kalksburgi jezsuita gimnáziumban tanított latint és görögöt. 1990-ben Bécs-Lainzban kisegítő volt a plébánián. 1991-től Innsbruckban latint és görögöt tanít az egyetemen. Élete utolsó éveiben szülőfalujában, testvérénél élt.

1910–4 között a veszprémi szemináriumban tanult. A nagyszombati noviciátus elvégzése után két évig a pécsi Pius Kollégiumban folyosóprefektus, majd 1921-től népmisszionárius volt. 1925–42 között a pesti rendházban lelkészkedett, a Jézus Szíve tisztelet apostola, a Szívgárdák országos szervezője volt. 1942–4 között Nagykapornakon plébánoshelyettes, majd a feloszlatásig Hódmezővásárhelyen hitoktató, káplán és a terjedelmes tanyavilág lelkipásztora volt. 1952-től haláláig a pannonhalmi szociális otthonban lakott.

Középiskoláit részben Győrött végezte a bencéseknél. 1942-ben lépett be Bp.-en a Manréza újoncházba. A próbaévek után 1945–7-ben Szegeden végezte bölcseleti tanulmányait. 1948-ban Kalocsán volt internátusi nevelő, majd Szatmárnémetibe kellett mennie, de a románok kiutasították. Ezért neki is nyugatra kellett volna távoznia, de társával, Máté Józseffel a határon elfogták. 1948. november 26-án vitték be őket a Buda-dél elnevezésű internálótáborba. Onnan 1949 áprilisában kerültek Kistarcsára. Ott elvégezte a P. Mócsy Imre szervezte teológiai tanulmányokat. Valószínűleg a tábor feloszlatásakor szabadult, 1953 őszén. Először kántorként dolgozott. 1957-ben felvették teológushallgatónak az egri szemináriumba. Az internálótáborban letett vizsgáit elismerték, ezért a váci egyházmegye címére 1958-ban pappá szentelték. Lelkipásztori munkát végzett Hódmezővásárhelyen, Szolnokon és Farmoson. Utolsó éveire a pannonhalmi szociális otthon fogadta be. Ott érte őt a megváltó halál.

Wittenbergben is tanult. 1599–1600-ban a római német–magyar kollégium növendéke volt. Onnan Rómában lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1603–6-ban Kolozsváron tanított. 1607–8-ban Prágában a kétéves kazuisztikai kurzust végezte. 1608-ban szentelték pappá. 1609–10-ben a bécsi kollégium házgondnoka volt. 1611–4 között a magyar, 1615–7-ben a homonnai misszióban dolgozott. 1618–9-ben Nagyszombatban volt házgondnok, de azzal a megjegyzéssel: „már a misszióban van.” Ez a „nádori misszió”-t jelentette, amely a katolikus egyház akkori helyzetében megújulási központnak számított. Itt társa volt Hajnal Mátyásnak. 1622–4-ben a mo.-i misszió tagja volt. 1625-ből Pozsonyból van az első adat, hogy nyomdát vezetett. 1627–8-ban Bécsben Káldi György bibliájának kiadásában segített. A következő évben Nagyszombatban házgondnokként működött. 1630–1-ben Pázmány nyomdáját gondozta Pozsonyban, majd három évre újra Nagyszombatba rendelték házgondnoknak és könyvtárosnak. 1635–44 között Pozsonyban irányította a nyomdát. Nagy szerepe volt Pázmány műveinek kiadásában.

Szentgotthárdon született, Nagyszombatból logikusként lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után Nagyszombatban folytatta két évig bölcseleti tanulmányait. 1717–8-ban Győrben, 1719–20-ban Kassán tanított középiskolában. 1721–4-ig Nagyszombatban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1723-ban. 1725-ben Besztercebányán végezte a harmadik probációt. Utána egy évig Szatmárnémetiben volt hitszónok. 1727–9 között Kolozsváron bölcseletet, 1730-ban Kassán kontroverziát, 1731–6-ban Nagyszombatban kazuisztikát és szentírástant tanított. 1737–9-ben Sopronban, 1740–2-ben a bécsi Pázmáneumban rektor, és 1743-tól haláláig a Nagyszombati Királyi Szeminárium vezetője volt.

Verbón született, Nagyszombatból Trencsénben lépett be a Társaságba. A próbaévek után Leobenben volt a tanárképzőben. 1692–4-ben Bécsben tanult bölcseletet. 1695-től két-két évig Nagyszombatban és Egerben, egy évig Pozsonyban tanított középiskolában. 1700–3 között Bécsben végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1703-ban. A következő évben Győrben volt harmadik probációban. 1705-től Nagyszombatban egy-egy évig retorikát és erkölcsbölcseletet tanított. Utána 1707-től haláláig Kassán a bölcselet tanára volt.

Nagyszombatban született, Kőszegről lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után 1716–8-ban Grazban tanult bölcseletet. Utána egy-egy évig Esztergomban, Besztercebányán és Kassán tanított középiskolában. A teológiát 1723-ban Grazban kezdte, de egy év után Nagyszombatban folytatta. Ott szentelték pappá 1724-ben. A következő évben elhagyta a Társaságot. Bazinban lett plébános, majd zebegényi apát. Bazinban halt meg.

1898–1908 között Nagyszombatban először segítőtestvér-novícius, majd asztalos volt, 1909–10-ben a pesti rendházban sekrestyés és házi mindenes. 1911–2 között Nagykapornakon, majd 1913-ban Kalocsán működött asztalosként. 1914–50 között Nagykapornakon előbb asztalos, majd 1916-tól a gazdaság vezetője volt. 1950-ben Homokra internálták. 1951-től a pannonhalmi szociális otthon lakója volt.

Goslarban született. Apja Jülich polgármestere volt. Ott végezte a középiskolát, a bölcseletet pedig a jezsuiták kölni főiskoláján, ahol megszerezte a doktorátust. 1604-ben Trierben lépett be a Társaságba. A próbaévek után öt évig Paderbornban tanított középiskolában. Teológiai tanulmányait Mainzban végezte, ahol 1614. október 28-án szentelték pappá. A harmadik próbaévet valószínűleg Speyrben végezte 1616-ban. 1617–21-ben Kölnben bölcseletet tanított. Utána elkezdte elöljárói pályafutását: 1622–6-ban rektor volt Aachenben, 1627–30-ban Kölnben, 1631–7-ben tartományfőnök, 1638–9-ben újra rektor Kölnben, majd 1640–3-ban ismét tartományfőnök, 1645–7-ben rektor Düsseldorfban.
Részt vett 1646-ban a VIII. és 1649-ben a IX. általános nagygyűlésen, ahol német asszistenssé választották.
Első tartományfőnöksége alatt megvédte Friedrich von Spee híres könyvét, a Cautio criminalist a boszorkányperek vádja ellen. Második tartományfőnöksége alatt Kölnben kapcsolatba került Fabio Chigi pápai nunciussal, aki később bíboros államtitkár, majd VII. Sándor néven pápa lett. Piccolomini rendfőnök, halála előtt, őt nevezte ki helyettesévé, s mint ilyen hívta össze a X. rendi nagygyűlést, amely Gottifredi Sándort választotta rendfőnökké, és újra Nickelt német asszisztenssé. Gottifredi még a nagygyűlés alatt meghalt. Az 1652. március 17-i újabb választást Nickel nyerte hetvenhétből ötvenöt szavazattal. Hetvenegy évi olasz rendfőnökség után Nickel lett az első nem olasz rendfőnök, ami a választók szabadságát és függetlenségét mutatja.
Kilencévi kormányzás után, 1660. november 26-án agyvérzést kapott. Az orvosok tanácsára ideiglegesen Schorrer Kristóf német asszisztenst nevezték ki a helyettesévé. A következő év április 1-jén, abban a hitben, hogy újra képes a kormányzásra, általános gyűlést hívott egybe. Az egybegyűltek azonban olyan súlyos állapotban találták, hogy elhatározták felmentését, és teljes jogú helyettest választottak utódlási joggal. Nickel még három évig élt, 1664-ben, Szent Ignác napján halt meg.
Nickel megválasztása után rögtön az első hetekben engedélyeket kapott VII. Sándor pápától, többek között arra, hogy a Quirinale-palota melletti újoncházhoz megépítse a Szent András-templomot, amit elődje, X. Ince pápa megtiltott. A rendfőnök segítségére volt néhány jezsuita, akik szoros kapcsolatban álltak a pápával, így például annak gyóntatója, Giovanni Cancellotti, valamint ifjúkori barátja, Sforza Pallavicini, aki 1659-ben bíborossá nevezte ki őt, és Oliva János Pál, a pápai udvar hitszónoka és utódja a rendfőnöki hivatalban.
Nickel is szemben találta magát X. Ince pápa korlátozásaival, így például azzal, hogy az elöljárók hivatalát három évre korlátozták, és az újabbat csak másfél év után viselhették. Ez a korlátozás 1656-ban szűnt meg. Az alkotmány ellen szólt a másik pápai előírás is, amely szerint minden kilencedik évben általános nagygyűlést kell tartani. E rendelet a rend alkotmányával nem állt összhangban, de megadta a lehetőséget a kormányzat biztosítására, amikor Nickel többé nem volt képes ellátni a hivatalát.
Nickelnek szerepe volt abban, hogy Krisztina svéd királynő áttért a katolikus hitre, aminek nagy visszhangja volt Európában.
Tartományfőnöksége idején súlyos gazdasági problémákkal kellett foglalkoznia. A IX. általános rendgyűlésen a szegénység problémáit tárgyaló komisszió elnöke volt. Rendfőnökként a Társasághoz írt első levelében a szegénység problémáját tárgyalta, a tartományok és a rendházak eladósodását. Megerősítette a 8. nagygyűlés előírását, hogy csak annyi jelöltet szabad felvenni, amennyiről gondoskodni tudnak.
Következő levele az egyes birodalmak és nemzetek viszonyáról szólt a Társaság és a tartományok kormányzását illetően. Legtöbb problémája Portugáliával volt, ahol engedélyezte a tartomány kettéosztását, ami tizenkét év után azonban megszűnt.
1656-ban jelentek meg Pascal Provinciales-jai (Vidéki levelek című műve). Ezzel kapcsolatban Nickel levelet írt a tartományfőnököknek a könyvcenzorok engedékeny felfogásáról. Alig jelent meg olyan tiltott könyvek jegyzéke, melyben ne szerepelt volna jezsuita szerző. Közrejátszott ebben minden újítást ellenző gondolkodásmódja is.
Könyörtelen szigor jellemezte saját életmódját, és ezt követelte meg mindenkitől. A tartományfőnökökkel folytatott levelezése olykor kínosnak tűnik. Nagy örömet jelentett számára, hogy a rend 1657-ben VII. Sándor pápa közbejárásával visszatérhetett a Velencei Köztársaságba. Kormányzása alatt jelentős fejlődésnek indultak Európában a népmissziók, de ugyanez elmondható az amerikai és az ázsiai missziókról is. Alexander de Rhodes ázsiai misszionárius körútja Olasz- és Franciaországban nagy népszerűségnek örvendett.
Kormányzása alatt, a 17. század közepén, súlyos veszteségek érték a rendet Lengyelországban, északon a svédek támadása, keleten a kozákok lázadása miatt. Kormányzása alatt huszonegy jezsuita szenvedett erőszakos halált, köztük a lengyel Bobola Szent András 1657-ben. Emellett meg kell említenünk azt a száznyolcvanhat jezsuitát is, akik Európában, főleg Itáliában és Szardínia szigetén haltak meg a pestises betegek ápolása közben.
Híres volt odaadásáról, amellyel a Társaságot kormányozta és védte, például IV. János portugál királlyal szemben.

Az aranjuezi noviciátus elvégzése után az alcalái egyetemen tanult filozófiát, ahol licenciátust szerzett, majd 1960-tól Japánba került, ahol először japánul tanult, majd 1964–8 között a tokiói Sophia Egyetemen teológiát hallgatott, közben felszentelték. 1968–71 között a római Gergely Egyetemen szerzett teológiai doktorátust. Visszatérve Japánba, a Sophia Egyetemen tanított rendszeres teológiát. 1978–84 között a manilai Ateneo Egyetem Kelet-Ázsiai Pasztorális Intézetének volt a rektora. Ismét Japánba került, 1991–3 között az egyetem teológiai karának rektora volt, miután átírták a japán jezsuita provinciába, 1993–9 között japán provinciális, majd Tokióban a szegény emigránsok pásztora lett. 2004-ben visszahívták Manilába, ahol a Kelet-Ázsiai és Óceániai Jezsuita Provinciálisok Konferenciájának elnökeként tevékenykedett. 2008. január 18-án Rómában, a XXXV. általános rendgyűlésen megválasztották a Jézus Társasága 30. általános rendfőnökévé.

A belgiumi Baelen-sur-Lèthe-ben született. 1575. május 15-én lépett a Társaságba a prágai kollégium 1584-es katalógusa szerint. Két évig bölcseletet tanult Olmützben. A grammatika, valamint a retorika tanára volt. 1587-ben és 1589–91-ben Grazban tanított. Az 1587-es katalógus szerint nyolc hónapig közepes eredménnyel teológiát tanult. 1590-ben már papként szerepel. 1592-ben Znióváralján iskolaigazgató és tanár volt. 1593–7-ben Olmützben retorikát, 1598-tól haláláig Grazban bölcseletet tanított.

Varasdon született, onnan lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Grazban végezte a tanárképzőt, és folytatta a bölcseleti tanulmányokkal. 1716-tól egy-egy évig Varasdon, Zágrábban, Kőszegen és Pécsett tanított középiskolában. 1720–3 között Nagyszombatban végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1722-ben. 1724-ben Judenburgban volt harmadik probációban. 1725-től Zágrábban egy-egy évig retorikát és bölcseletet tanított. Utána egy évig betegeskedett. 1728–9-ben könyvtárosként, 1730-ban hitszónokként működött. 1731–9 között szülővárosában volt hitszónok. 1740-től haláláig betegsége mellett könnyebb közösségi feladatokat látott el.

Vágújhelyen született, Nagyszombatból lépett be Bécsben a Társaságba. 1716-ban Pozsonyban grammatikát tanított, a következő évben Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1718–20 között Grazban bölcseletet tanult, ezt követően Sopronban egy, Nagyszombatban két évig tanított. 1724-ben Bécsben kezdte meg a teológiai tanulmányokat, majd két év múlva Nagyszombatban folytatta. Ott szentelték pappá 1726-ban. 1728-ban Eperjesen hitszónok lett egy évre, majd Besztercebányán elvégezte a harmadik próbaévet. 1730-ban Nagyszombatban, 1731–2-ben Budán bölcseletet tanított. 1733-ban Sárospatakon, majd Pozsonyban volt hitszónok. 1735–41-ben Szakolcán a tanárképzőben latint tanított. 1742–3-ban Kassán a szemináriumot vezette. 1744-ben Egerben kazuisztikát, 1745–7-ben Budán kánonjogot tanított. 1748-ban Győrben a konviktus főnöke volt. 1749-től Nagyszombatban tartózkodott betegen, a feloszlatás után is, haláláig, 1777-ig.

Győrben született, Komáromból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1742-ben Egerben grammatikát tanított. 1743–5-ben bölcseletet tanult Kassán. Utána két évig Kolozsváron, egy évig Budán tanított. 1750–3-ban Grazban végezte a teológiát. 1752-ben szentelték pappá. 1754-ben Pozsonyban retorikát tanított. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1756-ban Budán etikát és természetjogot tanított. 1757–60 között három évig magyar ünnepi hitszónok és könyvtáros, a negyedikben a bölcselet tanára volt. 1762-től egy-egy évig Zágrábban és Győrben kontroverziát, Budán kazuisztikát, két évig Kassán egyházjogot és egy évig Kolozsváron kontroverziát tanított. 1768–71-ben Győrben, 1772-ben Budán teológiát adott elő. 1773-ban Nagyszombatban volt házgondnok. 1783-ban Győrben halt meg. A feloszlatás után Kassán élt, ott halt meg 1784-ben.
O, Ó