Óváron született, Győrből lépett be Bécsben a Társaságba. 1706-ban Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1707-ben Bécsben kezdte, majd 1709-ig Nagyszombatban folytatta bölcseleti tanulmányait. 1710–11-ben Győrben, 1712-ben Nagyszombatban és 1713–4-ben Pozsonyban tanított középiskolában. 1715–8-ig Bécsben teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1718-ban. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1720-ban Nagyszombatban matematikát, 1721–2-ben Budán bölcseletet, 1723–4-ben Egerben kontroverziát és kazuisztikát tanított. 1725–31 között Rómában a Szent Péter-bazilika magyar gyóntatója volt. 1732–5-ben a tartományfőnök helyetteseként működött. 1736–7-ben Pozsegában rektor, 1738-ban Bécsben a Pázmáneum vezetője, 1739-ben pozsonyi rektor volt. 1740–4-ben Pozsonyban házfőnökként, 1745-től Budán egy évig a szeminárium igazgatójaként, utána haláláig, 1757-ig a ház lelkiatyjaként működött.

Pélyen született, a zugligeti Manrézában lépett be a Társaságba. A próbaidő után retorikát tanult, majd 1937–9-ben Bp.-en bölcseletet. Annak befejeztével a kínai misszióba ment. 1940–1-ben Pekingben kínaiul tanult. Utána egy évig Tamingban latint tanított. 1943–5-ben Zikavejben tanult teológiát, ahol 1945-ben pappá szentelték. Utána Vuhuban végezte a harmadik probációt. A tamingi misszió területén dolgozott, a japán megszállás és Mao uralma miatt nehézségek között. Jól megtanult kínaiul. 1955-ben már Tajvanon volt. Tajcsungban dolgozott a kínai–magyar szótáron. Utána Pucén dolgozott. 1958-ban átírták a távol-keleti rendtartományba.

A bajorországi Rottalmünsterben született, Passauból logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. 1718–20-ban Grazban bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Kremsben, Budán, Egerben és Komáromban tanított. 1725–8-ban Nagyszombatban végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1627-ben. 1729-ben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1730-ban Brassóban, 1731-ben Belgrádban tanított. 1732–4-ig Zágrábban bölcseletet adott elő. 1735–7-ben Péterváradon, 1738-ban Esztergomban volt házfőnök és plébános. A következő évben Belgrádban lett házfőnök. 1740-ben a tábori lelkészek főnöke, 1741-ben Grazban hitszónok lett, de rövidesen meghalt.

Szülővárosából, Bécsből lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1681-ben Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1682–5 között Grazban bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Grazban, Leobenben és Goriziában tanított. 1689-ben Bécsben, majd három évig Nagyszombatban teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1692-ben, ezután ugyanott egy évig retorikát tanított. A harmadik próbaévet 1694-ben Judenburgban végezte. Utána Klagenfurtban egy, Goriziában két és Nagyszombatban három évig bölcseletet tanított. 1701-től egy-egy évig Passauban kazuisztikát, Grazban kontroverziát, Nagyszombatban, Zágrábban és Klagenfurtban három évig kazuisztikát tanított. 1708-ban Laibachban az egyházjog tanára volt. 1709–10-ben Starnberg tábornok kíséretében Spanyolországban tartózkodott, ahol meghalt.

Gimnáziumi tanulmányait a kalocsai jezsuita kollégiumban kezdte, a tanulást megszakítva, 1930-ban belépett a Jézus Társaságába. A noviciátus elvégzése után befejezte középiskolai tanulmányait, 1934-ben érettségizett Kalocsán. 1935–7-ben Bp.-en retorikus és filozófiahallgató, 1938–9 között Kalocsán magiszter volt. 1940–2-ben Szegeden tanulta a teológiát, ahol pappá szentelték: első miséjén két ünnepi szónoka is volt, az egyik horvátul, a másik magyarul beszélt. Papi működését Szatmárnémetiben kezdte, miniszter, konviktusi prefektus, a gimnáziumban hittantanár volt. Emellett a Kongreganista és a Kálvária című lapokat szerkesztette. 1948-ban pár hónapra Pécsre került, majd Bp.-re helyezték, a külföldi missziók prokurátora és a Katolikus Missziók szerkesztője, A Szív című újság segédszerkesztője, a templomban kisegítő lelkész volt. A szétszóratásban 1950-ben átvette a pécsi Jézus Szíve-templom vezetését, majd a Bártfai utcai templomban volt templomigazgató. 1953-tól előbb Gödrekeresztúron, majd 1955-től Pakson dolgozott káplánként. 1956-ban külföldre távozott. A hollandiai magyarok pasztorálását vette át. 1960-tól A Szív című újságot szerkesztette Amerikában, a hétvégéken pedig a passaici Szent István-plébánián lelkipásztori feladatokat vállalt. 1970–3 között Yonkersben volt a magyarok lelkésze. 1974–8-ban New Yorkban a provincia titkárságát vezette, az Anima Una és a Cor Unum folyóiratok szerkesztője volt.

A csehországi Biskupban született, Nagyszombatból lépett be Trencsénben a Társaságba. 1660-ban Győrben grammatikát tanított. 1661–3-ig Nagyszombatban bölcseletet tanult. 1664-ben Münchenben kezdte meg teológiai tanulmányait, és 1665–7-ben Nagyszombatban folytatta. 1668–9-ben Ungváron házgondnok volt. 1670-ben Győrben végezte a harmadik próbaévet. 1671–3-ban Szakolcán először grammatikát tanított, majd két évig házfőnök volt. 1674–7 között Szentmiklóson volt plébános és misszionárius. 1678–82-ben Kassán, 1683-ban Nagyszombatban a házgondnoki hivatalt viselte. 1685–6-ban Lőcsén házfőnök, 1687-ben Trencsénben házgondnok, 1689-ben a báni missziós állomáson házfőnökhelyettes volt. 1690–2-ben Pozsonyban a rektori, 1693–9-ben Nagyszombatban a házgondnoki hivatalt látta el. Onnan az év vége felé pozsonyi rektorrá nevezték ki, ahol 1699. december 6-án meghalt.

Érkeserűn született, Kassáról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Gyöngyösön grammatikát tanított. 1750–3-ban Nagyszombatban elvégezte a bölcseleti tanulmányokat, majd grammatikát tanított Pozsonyban. 1755-ben Nagyszombatban matematikát tanult. A következő évben Pécsett tanított. 1757–60-ban Nagyszombatban teológiát tanult. 1759-ben szentelték pappá. 1761-ben Sárospatakon tanított. A következő évben Egerben végezte a harmadik próbaévet. 1763–4-ben Nagyszombatban matematikát, 1765–6-ban Budán bölcseletet, 1767–9-ben Nagyszombatban történelmet és kontroverziát tanított. 1769-ben elbocsátották a Társaságból. Cseklészi plébánosként halt meg. Bölcseleti, matematikai és természettudományi tankönyveiben Newton és a jezsuita Rogerius Josephus Boscovich tanainak első követői közé tartozott Magyarországon.

Szülővárosában, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaévek után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1758–61-ben Grazban bölcseletet és egy évig matematikát tanult. 1762–4-ben Linzben, 1765-ben Passauban tanított. 1766–9-ben Bécsben végezte a teológiát. 1768-ban szentelték pappá. 1770-ben Judenburgban volt harmadik probációban. A következő évben Kőszegen tanított. 1772–3-ban Pozsonyban hitszónokként működött. A rend feloszlatása után a pozsonyi Szent Márton-templomnál működött tovább.

Lébényszentmiklóson született, Győrből lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Esztergomban tanított grammatikát. 1746–8-ban Kassán végezte bölcseleti tanulmányait. 1749–50-ben Ungváron tanított. Ennek emléke az 1751-ben Kassán kiadott latin költői műve, amikor már ott tanított. 1752–5-ben Nagyszombatban tanult teológiát. 1755-ben szentelték pappá. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1757-ben Trencsénben retorikát tanított. Ott halt meg.

Nagyszombatban lépett be a Társaságba. 1867–8-ban retorikát végzett St. Andräban. 1869–74-ben Kalocsán tanított. 1875–7-ben Pozsonyban tanult bölcseletet, majd Kalocsán volt egy évig latintanár. 1879–81 között végezte a teológiát Innsbruckban. 1881-ben szentelték pappá. 1882-ben kezdte meg huszonhat éves kalocsai működését mint helyettes házgondnok és görögtanár. Főleg német nyelvet tanított, ritkán latint is. 1890–3-ban az intézet rektora és a gimnázium igazgatója volt, de a tanítást akkor is folytatta. 1908–9-ben Nagyszombatban, 1910-ben Kalocsán volt házi lelkiatya. 1911–3-ban Nagyszombatban a rendi újoncokat nevelte. 1914–8-ig házi lelkiatya volt. Ezt a hivatalt viselte 1919–23 között Szatmárnémetiben is, ahol utána egy évig még írással foglalkozott, majd rövidesen meghalt.

Vaskúton született, Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaévek után Kalocsán végezte a gimnázium utolsó két évét. 1917–8-ban Innsbruckban kezdte el a bölcseleti tanulmányokat, és Kalocsán fejezte be. 1920–1-ben Pécsett konviktusi nevelő volt, majd Szegeden egy évig újra bölcseletet tanult. 1923–6-ban Innsbruckban végezte a teológiát. 1925-ben szentelték pappá. 1927-ben Bécs-Lainzban volt harmadik probációban. 1928–33 között New York székhellyel a kivándorolt magyarokat gondozta. 1934–5-ben Szegeden házgondnok volt, a gazdasági ügyeket intézte. 1936–41 között Bp.-en a tartományfőnök helyettese és a provincia anyagi ügyeinek felelőse volt. A háború éveiben a bp.-i rendházban végzett lelkipásztori munkát. 1944 végén egyik fő szervezője volt a zsidók mentésének. A Mária utcai rendház pincéjében akkoriban mintegy százötven menekültet is rejtegettek. 1948-ban az Egyesült Államokba ment, ahol a Keyser Islandon, majd Bostonban gondozta a magyarokat. A következő évben Newark közelében autóbaleset áldozata lett. 1991-ben a jeruzsálemi Yad Vashem a Világ Igaza kitüntető címet adományozta neki.

Zsolnán született, Komáromból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Szakolcán tanított. 1720–2-ben Kassán tanult bölcseletet. 1723-ban Zsolnán, 1724–5-ben Nagyszombatban és 1726-ban Kassán tanított középiskolában. 1627–8-ban Nagyszombatban teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1728-ban. 1729-ben Turócon, 1730-ban Úrvölgyön volt hitszónok és katekéta. A harmadik próbaévet 1731-ben Besztercebányán végezte. 1732–3-ban Eperjesen, 1734–5-ben Selmecbányán hitszónokként és katekétaként dolgozott. 1736-ban Zsolnán, 1737–40-ben Rozsnyón grammatikát tanított. 1741-ben Liptószentmiklóson volt misszionárius. A következő években, valószínűleg gyenge egészséggel, kisebb rendházakban tanított és működött hitoktatóként, így 1742–3-ban Szepesváralján, 1744–8-ban Zsolnán, 1749–55-ben Turócon, 1756-ban Szepesváralján, 1757–73-ban Turócon.

Nemeskosztolányban született, Nagyszombatból Trencsénben lépett be a Társaságba. Hat évvel előtte tért át a katolikus hitre. A próbaidő után egy-egy évig Győrben és Trencsénben tanított. 1692–4-ben Nagyszombatban tanult bölcseletet, utána Lőcsén, Ungváron, majd újra Lőcsén tanított. 1698-ban Nagyszombatban kezdte meg teológiai tanulmányait, majd három évig Grazban folytatta. Ott szentelték pappá 1701-ben. A következő évben Győrben végezte a harmadik probációt. 1703-ban Nagyszombatban bölcseletet tanított, ezt követően Sopronban lett hitszónok. 1705-ben visszatért Nagyszombatba, ahol három évig bölcseletet és két évig kazuisztikát tanított, az utolsó évben a Központi Szemináriumot vezette. 1710–3-ban Rómában a Szent Péter-bazilika magyar gyóntatója volt. Visszatért Nagyszombatba, és tizenöt évig ott működött. 1704-től egy évig szentírástant tanított, majd 1722-ig ő vezette a teológia tanszékét. 1723–5-ig a Központi Szemináriumot irányította, majd 1729-ig rektor volt. Közben 1713–4-ben a bölcsészettudományi, 1715–22-ben a teológiai kar dékáni tisztét viselte. 1730–2-ben Kassán kancellár volt. 1733–4-ben Kolozsváron rektorként működött. Marosvásárhelyen halt meg 1734-ben. A nagyszombati egyetem egyik legjelentősebb tanára volt. Műveiben, melyek mind Nagyszombatban jelentek meg, bölcseleti és jogi kérdésekkel, valamint az alapító Szent Ignác életének részleteivel foglalkozott.

Nemeskosztolányban született, Nagyszombatból logikusként lépett be a Társaságba. A kétéves próbaidő után egy-egy évig Pozsonyban és Nagyszombatban grammatikát tanított. A bölcseleti tanulmányokat 1693–5-ben Bécsben végezte. Utána egy-egy évig Zsolnán, Szatmárban és Kassán tanított. 1699–1702-ben Bécsben teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1702-ben. A következő évben Győrben végezte a harmadik próbaévet. Utána egy évig Sopronban volt hitszónok. 1704-től Nagyszombatban három évig matematikát, majd ugyancsak három évig bölcseletet, egy évig kazuisztikát tanított. Ezután a konviktust vezette. 1712–6 között Sárospatakon volt házfőnök; 1717-ben Kolozsváron lett rektor. 1721-től kazuisztikát tanított, 1724-től a Szent József-szeminárium igazgatója volt. 1725–8-ban Kassán a szeminárium és a nyomda igazgatójaként működött. 1729-től utolsó állomáshelyén, Nagyszombatban egyházjogot tanított és a nyomdát vezette. Több hitvédő művet írt, melyek Kassán és Nagyszombatban jelentek meg. Egyet magyar nyelven is kiadott: Az igaz és nem-igaz hitnek próba-köve.

Kőszegen született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1761-ben Esztergomban tanított grammatikát. A következő két évben Kassán tanult bölcseletet. Utána Pozsonyban és Győrben tanított egy-egy évig középiskolában. 1768–71 között Nagyszombatban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1771-ben. 1772-ben Székesfehérváron, a Társaság feloszlatásakor, 1773-ban Szatmárnémetiben tanított. Utána tíz évig Győrben volt teológiatanár. 1783-tól csak lelkipásztori munkát végzett. 1802-ben nyugalomba vonult. 1806-tól Türjén, Keszthelyen és Zalaapátiban élt. Már fiatalkorában Leobenben kezdett klasszikus időmértékes verseket írni. Később is verselt, de nem költészete miatt lett jelentős a magyar irodalomtörténetben. Révai Miklóssal és Baróti Szabó Dáviddal a klasszikus verselés magyar alkalmazásával foglalkozott és állt vitában. Ő a nyugat-magyarországi nyelvjárást, Baróti Szabó a székelyt vette alapul. A heves vitában több kortárs költő is részt vett. Itt vetődött fel az egységes irodalmi nyelv kérdése, és megnyitotta az utat a nyelvújítás felé.

Szülővárosából, Nagyszombatból lépett be Trencsénben a Társaságba. 1689-ben Nagyszombatban grammatikát tanított. 1690–2-ben Bécsben tanult bölcseletet. Utána egy-egy évig Gyöngyösön, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron volt tanár. 1696–9-ben Grazban végezte a teológiát, ott szentelték pappá 1699-ben. A következő évben Leobenben volt harmadik probációban. 1701–4-ig Kassán bölcseletet tanított. Utána Győrben és Nagyszombatban volt egy évig házgondnok, majd az utóbbiban négy évig a gazdasági ügyek intézője. Egy évig még ott élt. 1712-ben Komáromban házfőnök, 1713-ban Győrben rektor lett. 1717–21 között Kassán intézte a gazdasági ügyeket. Utána egy évig Lőcsén hitszónokként működött. 1723–6-ban Eperjesen a házfőnöki és plébánosi hivatalt látta el. Onnan Kolozsvárra került, ahol rövidesen meghalt.

Földbirtokos családból származott, apródként szolgált a császári udvarban, ahonnan 1664. november 14-én lépett be a bécsi újoncházba. Bölcseleti tanulmányait 1667–9-ben Grazban végezte. Utána három évig Goriziában tanított középiskolában. Teológiát is Grazban tanult, ahol 1676-ban pappá szentelték. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1678-ban Linzben etikát tanított egy évig. Utána Sevillában készült a mexikói missziós munkára. 1680 októberében érkezett meg a tarahumara indiánok közé a Colorado völgyébe, ahol megalapította a carichi redukciót, és bevezette a gabonafélék és az európai gyümölcsök termesztését. P. Lukács adatai szerint ott halt meg 1683. december 26-án.

Szülővárosából, Komáromból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1760–1-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Győrben és Kassán, két évig Egerben, majd újabb egy évig Kassán tanított középiskolában. 1767–70 között Bécsben teológiát tanult. 1769-ben szentelték pappá. 1771–2-ben Nagyszombatban civil és katonai építészetet tanított. Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet, amikor a Társaságot feloszlatták. Ezt követően Besztercebányán volt plébános.

Az alsó-ausztriai Prellenkirchenből származott, Pozsonyból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Győrben végezte a tanárképzőt. 1765–6-ban Bécsben bölcseletet, 1767-től Grazban előbb szentírási görög és héber nyelvet, valamint matematikát, utána négy évig teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1771-ben. Tanári működését a bécsi Theresianumban kezdte, ahol civil és katonai építészetet adott elő, a Társaság feloszlatása után is ott tanított. 1777-ben a Nagyszombatból Budára költözött egyetemen a gyakorlati mértan tanára lett. Fontos szerepe volt az 1782-ben alapított Institutum Geometricum tervezésében és beindításában. Az intézet célja volt mérnököket kiképezni, akik képesek folyókat szabályozni, csatornákat építeni, mocsarakat lecsapolni, gátakat és malmokat készíteni, utakat és hidakat tervezni, valamint középületeket emelni. Ő volt a magyar mérnökképzés megalapítója. 1785–6-ban a bölcsészeti kar dékánja, a Geometriai Intézet igazgatója és 1791–2-ben az egyetem rektora volt. 1800-ig tanított. Pestről Pozsonyba került az akadémia rektorának. 1803-ban királyi tanácsos és a győri tankerület főigazgatója lett. Kanonokként halt meg.

Szülővárosából, Nagyszombatból logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Ungváron tanított grammatikát. 1673–6-ban Nagyszombatban három évig bölcseletet tanult és egy évig grammatikát tanított, majd Kassán a humaniorákat. 1678–81 között Nagyszombatban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1681-ben. Utána egy évig Komáromban grammatikát tanított, majd Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1684-ben Varasdon a gazdasági ügyeket intézte. 1685-ben Komáromban, 1686–7-ben Nagyszombatban volt hitszónok. 1688–91-ben Nagybányán, 1692–6-ban Pécsett házfőnökként működött. Utána két évig Kőszegen volt hitszónok. 1699–1701 között Trencsénben, 1702–4-ben Kőszegen és 1705-ben Győrben a gazdasági ügyeket intézte. 1706-ban Turócon, 1707-ben Komáromban volt házfőnök. Utána egy évig Pozsonyban a gazdasági hivatalt látta el. 1709–12-ig Szakolcán rektorként és 1714-től 1725-ig Nagybányán házfőnökként működött. Ott maradt haláláig, előbb mint a korábban megkezdett építkezések irányítója, majd betegeskedett.

Huszonkét éves korában, 1614-ben Brünnben lépett be a Társaságba. A második próbaévet Leobenben végezte. 1617–8-ban Grazban bölcseletet tanult. Utána Homonnán tanított középiskolában. A következő évet a lengyelországi Sandomierzben töltötte. 1621-ben Poznańban kezdte meg teológiai tanulmányait, és Grazban folytatta. 1623-ban szentelték pappá. 1624-ben Nagyszombatban grammatikát tanított. Utána Ebendorfban végezte a harmadik próbaévet. 1627-től Erdélyben, Almáson a gróf Csáky családnál volt lelkipásztor. 1633-tól Kolozsmonostoron az erdélyi misszió főnöke volt.

Pozsony környékén született, Nagyszombatból bölcsészként lépett be a Társaságba. 1702-ben Egerben, 1703–5-ben Kolozsváron grammatikát tanított. 1706-ban Nagyszombatban kezdte meg teológiai tanulmányait; 1707–8-ban újra Kolozsváron tanított középiskolában. 1709–12-ben Grazban fejezte be a teológiát. Ott szentelték pappá 1712-ben. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1714–5-ben Egerben hitszónok volt. 1716–24-ben Balázsfalván a görög katolikus püspök teológusának hivatalát látta el. 1725-ben Kolozsváron volt házgondnok. 1726–7-ben Nagybányán házfőnökként működött. 1728–30-ban Nagyszombatban házi lelkiatya, 1730–1-ben Kőszegen rektor, 1732-ben Nagyszombatban ismét házi lelkiatya volt. 1733–8-ban Fogarasban a görög katolikus püspök teológusaként szolgált. 1739–42-ben Kolozsváron házi lelkiatyaként, valamint a bácsi és kolozsmonostori birtokokon misszionáriusként dolgozott.

Nyomján született, Szegeden lépett be a Társaságba, ahonnan rövidesen új helyükre, Érdre kerültek az újoncok. 1924–5-ben Szegeden, 1926-ban az angol Jersey-ben tanult bölcseletet. 1927–9-ben Pécsett egy évig konviktusi felügyelő és két évig az angol és francia nyelv tanára vot. 1930-tól a teológia első két évét Rómában, a többit Szegeden végezte. 1932-ben szentelték pappá. 1934–5-ben Szegeden, a következő két évben Bp.-en tanított bölcseletet. 1938-ban a pesti Manrézában az újoncmester helyettese volt, s egyben elvégezte a harmadik próbaévet. 1939-ben Bp.-en lett a missziós központ vezetője, a Katolikus Missziók című folyóirat szerkesztője és a kínai magyar misszió otthoni felelőse. A szegedi egyházmegyeközi szemináriumban ő kezdte el a missziológia tanítását. A zsidóüldözés idején Jánosi és Raile atyákkal együtt sokakat megmentett. 1947 végétől a bp.-i rendház főnöke volt. 1949-ben külföldre kellett szöknie. Akkorra a tanuló rendtagok java része már nyugaton volt. Az év végén a külföldön tartózkodó magyar jezsuiták (az úgynevezett II. szekció) elöljárójává őt nevezte ki a rendfőnök. Ennek első, 1951-re szóló katalógusa alapján a huszonhét kínai misszionáriussal együtt hetvenöt pap, hatvannyolc tanuló rendtag és tizennyolc segítőtestvér, összesen százhatvanegy tagja volt. Négyéves működése alatt fő gondja volt a fiatalok kiképzésének megszervezése és az apostoli munkák elindítása. Volt egy tanulmányi közösség, mely 1949–51-ig az északolasz Chieriben s utána 1954-ig Leuven-Egenhovenben működött. P. Reisz szervezőmunkáját tükrözi az 1955-ös évi katalógus. Három rendház tartozott a hatáskörébe Kanadában: a courtlandi, a hamiltoni és a torontói magyar plébániák hét atyával és egy testvérrel. Rajtuk kívül még három atya végzett Kanadában magyar munkát, azonkívül Ausztráliában négy, az Egyesült Államokban kettő és Törökországban egy. Fő- és középiskolákban huszonhárman tanítottak. Ugyanakkor az atyák közül húszan, a tanuló rendtagokból huszonheten végeztek bölcseleti, teológiai vagy profán tanulmányokat. Kollégiumi nevelő kilenc volt. Ezzel megvetette a II. szekció működésének alapjait a következő évtizedekre. Tartományfőnöksége után 1956-tól Shrub Oakban, majd Staten Islandról mindig gyöngébb egészséggel lelkipásztori munkát végzett. 1979-től a kanadai Courtlandon, majd 1981-től haláláig a hamiltoni Szent Erzsébet Otthonban élt.

Brassóban született, Győrből gyógyszerészként lépett be Bécsben a Társaságba. Egész életében gyógyszerészként és betegápolóként dolgozott. A próbaévek után állomáshelyei voltak: 1730–3: Klagenfurt, 1734–5: Eger, 1736–53: Kolozsvár, 1754–5: Varasd és 1756–69: újra Kolozsvár.

Erdélyi származású volt, huszonhárom éves korában Bécsben lépett be a Társaságba. A bölcseleti tanulmányokat 1634–5-ben Grazban, a teológiát 1639–42-ben Nagyszombatban végezte. Ott szentelték pappá 1641-ben. Első papi éveiben Szatmáron volt hitszónok. Ezt követően állandóan változtatta állomáshelyét: dolgozott Homonnán, Károlyvárosban, Győrben, Nagyszombatban, Kolozsmonostoron és Ungváron, ahol negyvenhárom éves korában halt meg.

1947–9 között a zugligeti Manrézában volt skolasztikus novícius, majd külföldre távozott. 1951-ben Pullachban, 1952–3 között Leuvenben tanult filozófiát. 1954–5 között Innsbruckban a Mária-kongregáció vezetője volt. 1956-ban Feldkirchben alprefektusként működött. 1957–60 között Rómában teológiát tanult. 1961-ben Münsterben végezte a terciát. 1962-ben Frankfurtban a grádus vizsgára készült. 1963–7 között Rómában biennumot végzett, filozófiatörténetet tanult. 1968-ban az argentin San Miguelben filozófiatörténetet oktatott.

Nagyváradon született, Kassáról logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Győrben tanított grammatikát. 1670–2-ben Grazban bölcseletet, 1673–6-ban Bécsben teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1676-ban. 1677–9-ben Gyöngyösön egy-egy évig grammatikát tanított, hitszónok és házfőnök volt. 1680-ban Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. Utána egy-egy évig bölcseletet tanított Nagyszombatban, Kassán, majd újra Nagyszombatban. 1684–6-ban Kassán hitszónok és vicerektor volt. 1686–9-ben Trencsénben rektorként és újoncmesterként működött. 1691-től Nagyszombatban négy évig a magyar szeminárium igazgatója, három évig a ház lelkiatyja volt. 1698-tól haláláig Pozsonyban mint hitszónok működött.

A jezsuiták nagyszombati gimnáziumában, majd a bp.-i Tudományegyetem magyar–német szakán tanult. Közben kitört a háború: 1916–8 között frontszolgálatot teljesített. Leszerelése után tanulmányai folytatása nehézségekbe ütközött, ekkor határozta el belépését a Jézus Társaságába. 1920–2 között Érden volt novícius. 1922–5-ig Szegeden filozófiát tanult, majd a pécsi Pius Gimnáziumba került nevelőtanárnak. 1927–30 között Innsbruckban teológiát tanult, majd Nagykapornakon betegeskedett, és a Manrézában lábadozott. 1931–3 között Nagykapornakon plébániai kisegítő és hitoktató volt, majd egy évig a pesti Jézus Szíve-templomban lelkipásztor. Utána két évig a Manrézában lakott, a terciát végezte, illetve lelkigyakorlatos mester volt. 1936–42 között Pécsett a Pius internátusában volt főprefektus. 1943–4 között a Manrézában dolgozott gondnokként és lelkigyakorlat-vezetőként. 1944–50 között Mezőkövesden volt házfőnök. A szétszóratás után a veszprémi egyházmegyébe vették át. Galambokon, Zalaszentbalázson működött lelkipásztorként. Vesegyulladással megbetegedett, Sümegre helyezték. 1956–74 között Dunaharasztiban betegeskedett.

Bödén született, Nagyszombatból a bölcseleti doktori cím elnyerése után lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után 1726–30-ban Pozsonyban, 1731-ben Nagyszombatban tanított középiskolában. A teológiát 1732–5-ben Bécsben végezte. 1735-ben szentelték pappá. A következő évben Grazban egyházjogot tanult. 1737-ben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1739–42-ben Kolozsváron bölcseletet, 1743–9-ben Nagyszombatban egy-egy évig kazuisztikát és egyházjogot, négy évig teológiát tanított. Közben 1743-ban a bölcsészeti kar, 1744-ben a jogi és 1746–8-ban a teológiai kar dékánja volt. Utolsó évében a szemináriumot vezette. 1750–2-ben Kassán rektor, 1753-ban Budán iskolaigazgató, 1754–6-ban Nagyszombatban a szeminárium vezetője volt. 1757–60-ban Kolozsváron rektorként, majd 1763-ban Budán házi lelkiatyaként működött. A magyar őstörténetet tárgyaló művével elindította a honfoglalás történelmi kutatását. A joghallgatók számára írt tankönyvei (Syntagma) elsőrangú bevezetések voltak a jogtudományba.

Szülővárosában, Bécsben lépett be a Társaságba. A második próbaévet Leobenben végezte. 1670–3-ban Grazban volt tanítóképzőben, majd ugyanott bölcseletet tanult. 1674–6-ban Linzben tanított középiskolában. 1677–80-ban Bécsben végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1680-ban. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1682–4-ben Bécsben matematikát tanított, majd előadta a hároméves bölcseleti kurzust. 1688-tól egy-egy évig kontroverziát és kazuisztikát tanított, közben a bölcsészeti kar dékánja volt. 1692–7-g a teológia tanára volt. 1698-ban Grazban tanított teológiát, és a teológiai kar dékáni feladatát látta el. 1699-ben visszatért Bécsbe tanulmányi főnöknek. 1700–4 között rektor volt. 1705–8-ban a rendtartományt vezette. 1710-ben Grazban az egyetem kancellárja, 1711-ben rektor lett. 1713 májusában a bécsi professzusház vezetését vette át, ahol október 9-én meghalt.

Pomázon született, Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1908–9-ben Kalocsán tanított. 1910–2-ben Pozsonyban, 1913-ban Innsbruckban tanult bölcseletet. 1913–5-ben Pécsett egy évig konviktusi nevelő, két évig földrajztanár volt. 1916–9-ben Innsbruckban végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1918-ban. 1920-ban Bp.-en a házgondnok helyettese volt, és lelkipásztori munkát végzett. A következő évben a hollandiai Exatenben volt harmadik probációban. 1922-ben Rómában, majd Bp.-en készült a bölcselet tanítására. 1924–33 között Szegeden tanított. 1934-ben ment a kínai misszióba. Először Tamingban nyelvet tanult, majd egy évig házgondnok és a gazdasági ügyek intézője volt. 1936–42-ben Sien-Hszienben bölcseletet tanított. 1943-ban Tamingban betegeskedett, október 24-én halt meg.

Prágában született, tizenhét éves korában, Brünnben lépett be a Társaságba. Bölcseleti tanulmányait Olmützben végezte 1692–4 között, majd hat évig különböző kollégiumokban tanított. Teológiát 1700–3 között szintén Olmützben tanult, ahol 1702-ben pappá szentelték. 1705–8-ig bölcseletet, 1709–11-ben Prágában teológiát tanított. Bölcseletből ott szerzett doktorátust 1703-ban, teológiából Olmützben 1709-ben. 1711–8 között Rómában a német asszisztencia titkára volt. 1718–20 között Prágában tartományfőnök, utána rektor volt a Szent Kelemen Kollégiumban, majd 1723–5-ig újra tartományfőnök, 1725-től Rómában a német asszisztencia vezetője lett. P. Tamburini halála után, 1725-ben vikáriussá választották, és mint ilyen hívta egybe 1730. november 19-re a rendi nagygyűlést, amelyen november 30-án hetven választóból hatvannyolcan őt jelölték rendfőnöknek. A nagygyűlés főbb rendelkezései voltak: 15. dekrétum a kiadandó könyvek cenzúrájáról, melyben kiemelték az olvasók szempontját is; a 25. előírta, hogy a rendtagok vakációjukat csak kivételes esetben tölthetik rendházon kívül. A jezsuiták nem vállalhatnak politikai küldetéseket, amelyeket a rend alkotmánya tilt, és nem köthetnek szerződést a tartományfőnök engedélye nélkül.
A rendi nagygyűlés legfontosabb döntése, a 36. dekrétum érintette a bölcselet tanítását, amelyben el kell hagyni minden felesleges szubtilitást. Követni kell Arisztotelészt, ami megfelel a rendalkotmány előírásainak, és fontos a teológia tanításában. Ez áll az „általános” fizika tanítására is. Arisztotelész rendszerét alkalmazni lehet a „speciális” fizika kísérleteiben is.
A 17. század végétől mind több nehézség támadt, hogyan lehet a bölcseletet harmonizálni az új tudományos irányokkal, főleg a kísérleti fizikával, a természettudományokkal és a matematikával. Problémát okoztak a tanításban Descartes, Gassendi és Malebranche tételei is, amelyeket nem lehetett figyelmen kívül hagyniuk a korszerű oktatásban.
Retznek sok nehézséget okozott, különösen a latin országokban, a felvilágosodás, a szabadkőművesség és különösen Voltaire egyre növekedő befolyása. E veszélyek miatt levelet írt a Társaságnak, és főleg a szeretetre és az imára buzdított. Jean-François Régis szentté avatásával kapcsolatban kiemelte az akkoriban közkedvelt népmissziók munkáját, főleg Közép-Európában.
Rendfőnöksége alatt Lengyelország sokat szenvedett a kozákok támadásai miatt 1734-ben. A vietnami Tonkingban öt jezsuitát öltek meg 1737-ben. A későbbi években a jezsuiták Indiában megkezdték munkájukat a páriák között is. Spanyol-Amerikában 1749-ben kétezer-százhetvenegy jezsuita működött, legfontosabb munkájuk a redukciókban folyt. Nagy szerepet játszottak a rend lelkipásztori munkájában a Mária-kongregációk, melyek a szegények szervezett gondozásában tűntek ki. XIV. Benedek pápa 1748-ben bullával erősítette meg a kongregációkat. Ugyanő 1742-ben megerősítette XI. Kelemen pápa ítéletét a kínai rítus eltiltásában. 1746-ban visszavonta X. Ince pápa 1646-os, a kilencévenként tartandó rendi nagygyűlésről szóló rendeletét.
Retz rendfőnök idején a jezsuiták száma az öt asszisztenciában, harmincnégy rendtartományban és kétszázhetvenhárom misszióban 1749-ben huszonkétezer-ötszáznyolcvankilenc volt, ebből tizenegyezer-kétszázkilencvenhárom pap. A legnagyobb a felsőnémet rendtartomány volt ezernyolcvankét taggal.

A kalocsai főegyházmegye címére szentelték fel. Két évig volt káplán Szenttamáson, 1898-ban Császka György kalocsai érsek érseki szertartóvá és iktatóvá, majd hamarosan érseki titkárrá nevezte ki. 1915-ben, Hinger Mihály halála után, Várady L. Árpád érsek irodaigazgatóvá, majd 1916-ban főszékesegyházi kanonokká nevezte ki, amely tisztséget 1930 novemberéig viselte, amikor is a Jézus Társaságába lépett. Zichy Gyula érsek 1926-ban pápai prelátus címet szerzett neki. 1930–2 között a zugligeti Manrézában volt novícius, majd 1933–47-ig a zugligeti Manréza lelkigyakorlatos ház igazgatója volt, rendszeresen tartott lelkigyakorlatokat, szerkesztette a Manréza című újságot, és gyóntatott a házban. 1948–50 között a Manréza lelki vezetője és a jezsuita novíciusok gyóntatója volt. 1950-től a pannonhalmi szociális otthon lakójaként élt haláláig.
Ir: MJTN 192; Dr. Révay Tibor. Kalocsai–Pécsi Diáklap 6. (1929. szeptember) 5, 3; Kujáni F.: Adatok Dr. Révai Tibor prelátus-kanonok, később J. T. atya életéhez. Levél Barátomnak 1969. március 30. 7–8; Miklósházy 47.

Sátoraljaújhelyen született, Bécsből lépett be a Társaságba. A próbaévek után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1742–4-ben Nagyszombatban tanult bölcseletet. Utána Passauban egy, Pozsonyban két évig tanított középiskolában. 1748–9-ben Bécsben matematikát tanult, majd Nagyszombatban végezte a teológiai tanulmányokat. 1752-ben szentelték pappá. 1754-ben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1755–9-ben Nagyszombatban két évig matematikát, két évig bölcseletet, egy évig egyház- és profán történelmet tanított. 1760–70 között Budán a királyi kúrián intézte a rendtartomány ügyeit. 1771–3-ban budai rektor és plébános volt. A feloszlatás után 1778-ig Budán volt plébános, majd tábori főlelkészként és lekéri apátként működött. Fizikatankönyveiben, valamint botanikai és zoológiai műveiben tekintetbe vette a modern irányzatokat is.

Nemeslubellán született, Nagyszombatból Bécsben lépett be a Társaságba. 1762-ben Nagybányán grammatikát tanított. 1763–4-ben Kassán végezte a bölcseletet. 1765–7-ben Lőcsén tanított. 1768–72 között Nagyszombatban egy évig matematikát és négy évig teológiát tanult. 1771-ben szentelték pappá. 1773-ban Esztergomban grammatikát tanított. A Társaság feloszlatása után az esztergomi egyházmegye papja lett.

Mohácson született, Bécsből logikusként lépett be ott a Társaságba. A próbaidő után Grazban végezte a tanárképzőt. 1715-ben Sopronban tanított. 1716–8-ban Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Nagyváradon és Pécsett tanított. 1721–4-ben Nagyszombatban végezte a teológiát, ott szentelték pappá 1723-ban. 1725-ben ott volt helyettes házgondnok. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik probációt. 1727-ben Szatmárnémetiben, 1728–30-ban Ungváron, 1731-ben Budán, a Vízivárosban és 1732–3-ban a Várban volt ünnepi hitszónok. 1734–7-ig Nagyváradon a házfőnöki hivatalt látta el. 1738-ban Budán a katalógusban ügyintézőként (agens causarum) szerepelt. 1739–63-ban, kivételesen hosszú ideig a rendtartomány történetében, Komáromban volt házfőnök és plébános. Az év vége felé betegen Győrbe került, ahol december 26-án halt meg.

Firenzében született, iskolai tanulmányait a pratói kollégiumban végezte. Tizenöt éves korában Rómában lépett be a Társaságba. A próbaévek után két évig humanisztikus tanulmányokat folytatott. 1722–5-ben a Római Kollégiumban végezte a bölcseletet, majd Sienában, középiskolában tanított négy évig. A teológiát 1729–34 között újra Rómában hallgatta. Ott szentelték pappá 1733-ban. A harmadik próbaév végzésére Firenzébe került. 1735-től bölcseletet tanított három évig Sienában, majd négy évig Rómában. Utána három évig készülhetett a teológia tanítására, közben a kispapok lelkiatyja volt a pápai szemináriumban. Nyolc évig tanárkodott, utána a jezsuita papjelöltek lelki vezetője volt. Rómában nemcsak rendjén belül, hanem a világi papság és a hívek körében is keresett lelkigyakorlat-vezető volt. 1755-ben a Jézus Társasága titkára lett. Az abban az évben új rendfőnököt választó nagygyűlésen a római rendtartomány egyik képviselőjeként vett részt.
A Társaság XIX. nagygyűlését 1758. május 9-re hívták egybe, és június 18-án ért véget. Új rendfőnökként Riccit május 21-én a második menetben hatvanhárom szavazattal választották meg. Ránk maradt kéziratos szövege annak az előadásának, amelyet a Társaság hibáiról mondott a gyűlésen: „A majdnem minden társadalmi osztályban, de különösen a szerzetesek között uralkodó gyűlölet a Társaság ellen néhány írónk arroganciájából, a mások iránti tisztelet hiányából, a féktelen öndicséretből fakad.” P. Ricci vélekedését az alázat hiányáról jól példázza az az eset, amikor a római professzusház egyik összejövetelén annyira megütközött az előadónak a Társaságról zengett dicshimnuszán, hogy elkérte és a következő szavak kíséretében összetépte annak kéziratát: „Ez nem az, amit Szent Ignác követel. Tisztelendőséged olvassa el újra annak szabályait.”
Rendfőnökségének első éveiben Portugália, Franciaország és Spanyolország olyannyira hatalmuk alá vonták XIII. és XIV. Kelemen pápát, hogy ők nem tudták Riccit támogatni a Társaság megmentéséért folytatott küzdelmeiben. 1759–67 között a portugál asszisztenciából több mint ezer jezsuitát toloncoltak az Egyházi Államba, Itáliába. Riccinek sok nehézséget okozott eltartásuk. 1761-től a francia jezsuiták sorsa is egyre nehezebbé vált. Az Antoine de Lavalette elleni bűnügyi eljárások, a párizsi parlament ítélete a rend ellen, végül a Társaság feloszlatása 1764 novemberében Franciaországban mélyen érintették a rendfőnököt. XIII. Kelemen pápa 1765. január 7-i Apostolicum pascendi című leiratában megújította a Társaság alapítását és kifejezte nagyrabecsülését iránta. Ez azonban az üldözést nem tudta megállítani. 1767. február 20-án III. Károly spanyol király a Pápai Államba toloncoltatta a jezsuitákat. A pápa tiltakozása miatt megszállták a pápai birtokokat Avignonban és az itáliai Venesinóban, Beneventóban és Pontecorvóban, valamint követelték a pápától a Jézus Társasága feloszlatását.
1769. február 2-án meghalt XIII. Kelemen pápa. Utódja Lorenzo Ganganelli lett, aki a XIV. Kelemen nevet vette fel. Négy évig sikerrel ellenállt a francia–spanyol–portugál nyomásnak. 1773. július 23-án kiadta a Dominus ac Redemptor című brevét, amellyel feloszlatta a Jézus Társaságát, mint írta: „a béke érdekében.”
Ha arra gondolunk, hogyan védte Szent Ignác a Jézus Társaságát a támadások idején, mozgósítva a barátokat a bíborosok, az állami főbb hivatalnokok és a főnemesség sorában, akkor talán kevésnek ítélhetjük P. Ricci kísérletét a Társaság védelmére. A pápai hatalom hanyatlása a világban, az uralkodók gyengesége több országban, a szabadgondolkodók gyűlölete, befolyása és néhány államminiszter ez irányú működése elérte a célt a pápánál, hogy feloszlassa a Társaságot.
A rendfőnök és az asszisztensek ítélet nélküli bebörtönzése azt célozta, hogy bűnösökként mutassák fel őket az egyház és a világ előtt. P. Ricci tizennégy hónappal XIV. Kelemen halála után hunyt el. VI. Piusz pápa annyit tudott csak elérni, hogy Ricciért a gyászmisét a firenzeiek Szent János-templomában mutathatták be, és hamvait a volt jezsuiták templomában temethették el.
Tény, hogy a Társaság feloszlatása nem vallási okokból történt. Politikai aktus volt, amelynek hátterében a nemzeti abszolutizmus és a pápai hatalom harca állt, amelyben a Jézus Társaságát mint a pápaság fő védelmezőjét és támaszát látták.

Trencsén megyéből lépett be a Társaságba. Előtte Kassán megszerezte bölcseletből a magiszteri fokozatot. Az evangélikus vallásról tért át a katolikus hitre. A próbaidő után két évig Lőcsén, egy évig Besztercebányán és Nagyszombatban tanított középiskolában. 1679–82-ben a teológiát is ott végezte, ugyanott szentelték pappá 1682-ben. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1684–5-ben Sopronban egy évig retorikát tanított, majd a házgondnoki hivatalt látta el. A következő évben Nagyszombatban volt házgondnok. 1687-ben Besztercebányáról gondozta az úrvölgyi híveket. 1688-tól egy-egy évig Lipótváron hitszónok, Besztercebányán népmisszionárius és Nagyszombatban hitszónok volt. 1691–2-ben Rozsnyón, 1693–4-ben Nagyszombatban látott el lelkipásztori feladatokat. Hitszónokként működött 1695–1700-ban Selmecbányán, 1701-ben Úrvölgyön, 1702-ben Besztercebányán. 1703-ban Zsolnán volt házfőnök. 1704–9-ben Pozsonyban végzett lelkipásztori munkát.

Szülővárosából, Győrből lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1719–21-ben Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Pozsonyban, Győrben és Kassán tanított középiskolában. Csak két év teológiát végzett Nagyszombatban 1725–6-ban. Ezt követően Székesfehérváron tanított egy évig. Valószínűleg 1728-ban Besztercebányáról hagyta el a Társaságot a harmadik próbaév közben. Latin nyelven írt könyve Kassán jelent meg 1724-ben.

Szerzetesi életét az ausztriai St. Andräban kezdte 1879-ben. A kétéves próbaidő után ugyanott két évig retorikát tanult. 1884-től Pozsonyban bölcsészhallgató volt. Utána Kalocsán egy-egy évig latin és görög nyelvet tanult, internátusi felügyelő volt, végül matematikát tanított. 1890-ben Innsbruckba került teológiára. 1893-ban szentelték pappá. 1894–5-ben Bp.-en az államvizsgára készült. A harmadik bécs-lainzi próbaév után 1897-ben Kalocsán kezdte el a matematika és fizika tanítását. 1910–5 között ugyanott rektor is volt. Kalocsáról Pécsre került rektornak 1922-ig, és haláláig matematikatanárként tanított. Szerzetesi működése során összesen harminchét évig oktatott.

1867–9 között St. Andräban volt novícius, 1870–1 között Szatmárnémetiben lelkész, a Jézus Szíve Társulat és a Mária-kongregáció vezetője, 1872–4 között Innsbruckban teológiát tanult. 1875–81 között Kalocsán francia nyelvet, művészi rajzot és nyelvtant tanított, közben 1880-ban elvégezte a terciát. 1882–4 között Pozsonyban volt rektor, novíciusmester, valamint a Jézus Szíve Társulat vezetője, szlovák nyelvű szónok. 1886–7 között Kalocsán lelkészként és misszionáriusként dolgozott. 1888–97 között a pesti rendházban volt házfőnök, lelkész, a Mária-kongregációk prézese. 1898–9 folyamán Pozsonyban volt lelkész, a Mária-kongregációk prézese, a Szent István Társaság elnöke. 1900–10 között Bp.-en volt lelkész, a Mária-kongregációk prézese, házfőnök, a magyarországi missziók vezetője. 1911–3 között Nagyszombatban működött mint rektor, a Jézus Szíve és a Jó Halál Társulat vezetője, lelkész. 1914-től haláláig Kalocsán volt spirituális.

Szülővárosából, Steyrből lépett be Bécsben a Társaságba. 1700-ban ugyanott végezte a tanárképzőt is. 1701–4 között Grazban tanult bölcseletet és matematikát. Utána két évig Bécsben, egy évig Passauban tanított középiskolában. 1708–11 között Bécsben volt teológus. Ott szentelték pappá 1711-ben. Utána Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1713-ban Szakolcán tanított. 1714–7 között Nagyszombatban matematikát és bölcseletet adott elő. 1718-ban Budán házgondnok és kazuisztikatanár volt. 1719–20-ban Grazban tanított matematikát és kazuisztikát. 1721–2-ben Kremsben a szemináriumot vezette. 1723–5-ben Leobenben rektor, 1726–7-ben Traunkirchenben házfőnök volt, 1728–31-ben Grazban a gazdasági ügyeket intézte. 1732–4-ben Leobenben rektor, 1735–7-ben Traunkirchenben házfőnök, majd 1738–40-ben Kremsben rektor volt. 1741–2-ben a bécsi újoncházban intézte a gazdasági ügyeket. 1743-tól haláláig, 1752-ig Passauban előbb házgondnok, majd házi lelkiatya volt. Négy latin nyelvű munkája Nagyszombatban jelent meg.

A németországi Hohentengenben született, Bécsben lépett be a Társaságba. 1563–4-ben Nagyszombatban tanított. Utána 1566-ig Bécsben bölcseletet tanult. 1567-ben Olmützben szentelték pappá. Ott volt 1569-ig hitszónok. 1570-ben a bécsújhelyi misszióban dolgozott. 1572-ben halt meg Graz közelében.

A Szatmárnémeti melletti Kálmándon született, tizennyolc éves korában Nagyszombatban lépett be a Társaságba. Két év próbaidő után az ausztriai St. Andräban folytatott klasszikus tanulmányokat. 1874–6-ban Pozsonyban tanult bölcseletet. 1877–80 között négy év alatt a klasszikus nyelvektől a matematikáig és a természettudományig szinte minden tantárgyat tanított. 1881-ben az angliai Ditton-Halléban, 1882–4-ig a franciaországi Lyonban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1883-ban. 1885–6-ban csillagászatot tanult Bécsben. A következő évben Bécs-Lainzban végezte a harmadik próbaévet. 1888-tól haláláig Kalocsán matematikát és fizikát tanított, és szakszerűen fejlesztette a gazdag fizikai szertárat mint a tanítás fő eszközét. Innsbruckban halt meg negyvenhat éves korában.

Gyömrőn született tízgyermekes családban. Édesapja az I. világháborúban elesett. A bp.-i Manrézában volt újonc. Fogadalomtétele után 1943-ban behívták katonának. A háború végét Németországban élte meg, ahonnan nem tért haza Magyarországra. A München közelében fekvő Pullachban kapott beosztást. A házban rendi újoncok és tanuló rendtagok voltak, számuk meghaladta a kétszázat. 1946–50 között a délnémet rendtartomány katalógusában a beosztása „autóvezető”, vagyis „bevásárló” volt. 1950-ben az észak-olaszországi Chieribe került a magyar jezsuiták ottani tanulmányi házába szakácsnak. Velük maradt a belgiumi Leuven-Egenhovenbe való átköltözés után is, annak 1954-es feloszlásáig. Onnan a római Német–Magyar Kollégiumba rendelték. Ő lett az alkalmazottak vezetője, a ház gondnoka. 1967–93-ig a Pápai Biblikus Intézetben hasonló munkakörben dolgozott, mint korábban. Híres volt kezdeményezőkészségéről és szorgalmáról, ennek köszönhető a Német–Magyar Kollégium átalakított díszterme, a Biblikus Intézet kápolnája a liturgikus reform szellemében, valamint a jeruzsálemi Biblikus Intézet berendezése. Sokat foglalkozott a régi Chiesa di Santo Stefano Rotondóval, melyről az ismert római folyóirat, az Urbe két cikkét is közölte. A kilencvenes évek elejétől sokat betegeskedett. Az Írók Házában létesített gondozóotthon első lakói közé tartozott. Ott halt meg 1994. június 27-én.

Nagybányán született, Kolozsváron lépett be a Társaságba. Újoncéveit 1587-től a lengyelországi Krakkóban töltötte. 1590-ben Pulkovban retorikát tanult. A következő évben az osztrák rendtartományba küldték. 1593-tól Turócon találjuk, ahol először P. Pitačić hitszónok segítője volt, majd 1596-ig az iskolában tanított. 1597-től Vágsellyén a birtokot kormányozta, 1599-ben, már papként, házgondnok volt. 1600-ban a Daróczy-misszióban dolgozott. 1602–4-ben Vágsellyén házgondnok, a következő évben gazdasági főnök volt. 1606-tól a csehországi Český Krumlovban házgondnok, 1615–7-ben a gazdasági ügyek intézője volt. Az utóbbi hivatalt viselte 1618–9-ben Nagyszombatban. 1620–2-ben Zágrábban házgondnok volt, majd visszatért Nagyszombatba, ahol haláláig a gazdasági ügyeket intézte.

A németországi Passauban született, Linzből bölcsészként lépett be a Társaságba. 1704–7-ben Passauban, 1708-ban Kremsben és 1709-ben Steyrben tanított középiskolában. 1710–3 között Bécsben teológiát tanult. Ott szentelték pappá 1713-ban. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1715-ben Kassán retorikát tanított. 1716-ban Pozsonyban volt hitszónok, amikor rövidesen meghalt. Latin nyelvű könyve 1715-ben Bártfán jelent meg.

Szülővárosából, Győrből logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. Utána Komáromban tanított grammatikát. 1763–4-ben Bécsben tanult bölcseletet. 1765–7-ben Nagyszombatban grammatikát, 1768-ban Budán retorikát tanított. 1769–73-ban Nagyszombatban végezte a teológiát, és a királyi-érseki konviktusban német nyelvet tanított. 1771-ben szentelték pappá. 1769-ben Xavéri Szent Ferenc napján mondott ünnepi latin beszéde nyomtatásban is megjelent Nagyszombatban. A feloszlatás utáni sorsa ismeretlen.

A kétéves noviciátus után az afrikai misszióba kérte magát. 1901-ben, rövid linzi felkészülés után, a boromai misszióba utazott. Először az asztalosműhelyt vezette, majd a misszió hajójával járt a Zambézi torkolatától a misszióig, F. Longával együtt. Az obszervatórium építésénél megerőltette magát, ezért fél évre Portugáliába küldték. Visszatérve Quelimane lett az új állomáshelye. Miruruban templomot épített 1907–10 között. 1910-ben a portugáliai forradalom után kiűzték a jezsuitákat Mozambikból. A rodéziai misszióba került, az egészségtelen éghajlat alatt megbetegedett, 1914-ben megtörve érkezett vissza hazájába. Itthon évtizedeken keresztül a nagykapornaki gazdaságban dolgozott, később a fűrésztelep vezetője lett. 1939-ben Szegedre került, a rendi főiskola építésénél vették igénybe szaktudását, majd a megnyitás után az intézmény első portása lett. Szerzetesi életének ötvenéves jubileuma után nem sokkal hunyt el.

Szülővárosában, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után ugyanott végezte a tanárképzőt és a hároméves bölcseleti kurzust. 1734-ben Leobenben, 1735–6-ban Laibachban tanított középiskolában. 1737–40-ben Grazban tanult teológiát. 1740-ben szentelték pappá. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik probációt. 1742-ben Győrben volt hitszónok. 1743–7-ben Klagenfurtban bölcseletet és kazuisztikát tanított. Az utóbbi tárgyat egy-egy évig Passauban, Laibachban, Fiuméban, 1751–3-ban Klagenfurtban és 1754–5-ben Grazban tanította. Utána a teológia tanára volt 1756–9-ben Nagyszombatban, majd 1760–4-ben Bécsben, ezt követően tanulmányi felügyelőként működött haláláig.

Bécsben született, ott lépett be végzett bölcsészként a Társaságba. 1735-ben Grazban történelmet tanult. Utána egy-egy évig Passauban, Judenburgban és Goriziában tanított középiskolában. Teológiai tanulmányait Grazban végezte. 1743-ban szentelték pappá. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. Utána hitszónokként működött 1745–6-ban Pozsonyban, 1747–52-ig a bécsi professzusházban és 1755-ig a bécsi újoncházban, 1756-ban Győrben, 1757-ben Pozsonyban, 1758–9-ben újra Győrben, 1760-ban a bécsi kollégiumban, 1761–4-ben Klagenfurtban, 1765–8-ban Bécsújhelyen és 1769-től a Társaság feloszlatásáig Klagenfurtban. Ezt követően is ott maradt 1791-ben bekövetkezett haláláig.

A kalocsai jezsuita gimnáziumban végzett tanulmányait követően 1947–9 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust, majd külföldre kényszerült. 1949–51-ben Németországban humán tanulmányokat folytatott. 1951–3 között Leuvenben filozófiát hallgatott. 1953–5 folyamán Godinne-ben magiszter volt. 1955–9-ig Granadában teológiai tanulmányokat végzett, ahol pappá szentelték. 1959-ben Ecuadorba küldték; 1959–61 között Portoviejóban a kollégiumban spirituális volt, mellette hittant oktatott. 1962-ben La Cejában végezte el a harmadik probációt, majd Quitóba rendelték, a provinciális titkára lett, mellette börtön- és kórházlelkészi szolgálatot vállalt. 1963–5 között spirituális volt a Gonzaga Kollégiumban, ahol hittant is tanított. 1965–70-ig Mantában kórházlelkészként és káplánként működött a plébánián. Közben 1969-ben a szabbatikus évét Madridban töltötte. 1970–82-ig Portoviejóban, a kollégiumban volt spirituális és hittantanár. 1982–4 között Quitóban szolgált a novíciusmester sociusaként, 1984–9-ig Guayaquilben volt spirituális. 1989-ben hazatért Magyarországra, 1989–97 között a kalocsai jezsuita templomban templomigazgató volt. 1997–9-ben Miskolcon az avasi plébániatemplom lelkészeként és a gimnáziumban hitoktatóként dolgozott. 1999–2002 között Hódmezővásárhelyen volt lelkész. 2002-től a pesti Jézus Szíve-templomban lelkész, a nemzetközi Szeretetláng mozgalom promotere.

Frankfurt am Main-i református családból származott, ahol nagyapja katolikus hitre tért és Amszterdamba költözött. Ott a klasszikus nyelvek mellett hébert és bölcseletet is tanult. Vallásos nevelést az exjezsuitáktól kapott az amszterdami Krijtberg-templomban működő titkos katolikus csoportban. A lettországi Daugavpilsben lépett be a Társaságba. Fehéroroszországban végezte tanulmányait, tanított kollégiumokban és pappá szentelése után, 1812-től lelkipásztori munkát is végzett. 1820-tól, amikor a jezsuitáknak el kellett hagyniuk Oroszországot, a svájci Brigben három évig lelkipásztori munkát végzett. 1823–9 között rektor volt a torinói kollégiumban, ahol kitűnt adminisztratív képességeivel. P. Luigi Fortis rendfőnök halála (1829) után Vincenzo Pavani utódjaként, akiből vikárius lett, az itáliai rendtartományt kormányozta mint viceprovinciális, és e minőségében vett részt a rendi nagygyűlésen.
Munkáját Rómában 1829. június 30-án kezdte meg huszonöt rendtaggal nyolc tartományból. Az új rendfőnök választására július 9-én került sor. A negyedik menetben tizennégy szavazattal, vagyis a megkövetelt többségnél eggyel többel, Roothaant választották meg. Ő közölte az egybegyűltekkel a pápa kifejezett kívánságait: ne vállaljanak túl sok munkát, hogy ne kelljen kevésbé megfelelő tagokat felvenniük; a következő nyolc-tíz évben ne nyissanak újabb kollégiumot; teljes erővel végezzék a fiatalok lelki és tudományos képzését, és vegyenek be a Ratio studiorumba újabb tantárgyakat is, mint például a földrajzot és a történelmet.
A gyűlés három területi asszisztenst, valamint egy spanyol helyettest választott. Elhatározták, hogy újra bevezetik a háromévenként tartandó prokurátorok kongregációját és a Litterae Annuae kiadását is. Megtartották a skolasztikus teológiát, a latin nyelvet a tanításban és a kormányzási levelezésben, ahol eltörölték a spanyolok kiváltságát. Az identitás erősítésére szorgalmazták a rendtörténeti munkákat, egy Bibliotheca Scriptorum S. J. sorozat megindítását. Az egyetlen előírt változtatás a Ratio studiorum átdolgozása volt, amelyet a rendfőnökre és egy általa egybehívott komisszióra bíztak.
Roothaan huszonnégy éves kormányzásának jelentőségét már itt bemutatjuk néhány adattal: a Társaság létszáma kétezer-százharminchétről ötezer-kétszázkilencre emelkedett: az atyáké hétszázhuszonhétről kétezer-négyszázhuszonkilencre; a tanuló rendtagoké hétszázhetvenhétről ezerháromszázhatvanötre és a testvéreké hatszázharmincháromról ezernégyszáztizenötre. A kollégiumok száma ötvenötről százra nőtt 1844–54 között. A tengeren túl lakó jezsuiták száma száztizenkilencről (1829) ezertizennégyre (1853), és a nem keresztények közötti misszionáriusok száma ötről kétszázkilencvenkettőre emelkedett.
A visszaállított Társaság szellemére és fejlődésére Roothaan leveleinek nagy jelentősége volt. Az első, 1830. július 7-i, a Társaság és annak alkotmánya iránti szeretetről összefoglalja az előző nagygyűlés követelményeit; jelzi, hogy nem szabad új műveket kezdeni, s kerülni kell a versengést a többi vallásos intézménnyel. Másik levelét 1839-ben, a Társaság háromszáz éves jubileumára írta. A Társaság feloszlatása első eredménye volt annak a szellemnek, mely a francia forradalomban teljesedett ki. A rendet azért oszlatták fel, mert azt a legfőbb ellenfélnek tartották a forradalom eszméivel szemben, és mert védte a pápaságot. Több levele a Társaság üldözése miatt íródott, amelyet örömmel kell vállalnunk, mert ezzel Krisztus szenvedésének részesei leszünk.
A Társaság jövőjét és működését érinti két fontos levele. Az első 1833-ból a külföldi missziókról szól. Ebben, ellentétben a három évvel korábbi előírásával, mely tiltja az új munkaterületek vállalását, Roothaan magáévá tette XVI. Gergely pápa felhívását az egyház hitterjesztő munkájára, aki úgy vélte, hogy a missziók támogatása nagyobb számú hivatás forrása lesz a renden belül is. Másik levelében a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok fontosságáról szól a Társaság belső életében éppúgy, mint az apostoli működésben.
A Társaság fő apostoli munkái közé tartozott az oktatás. Ennek hathatós megújítása elsőrangú feladat. A XXI. rendi nagygyűlés 15. határozatában előírta az 1599-es Ratio studiorum átdolgozását. A nemzetközi bizottság 1830 decemberétől 1831 júliusáig Rómában dolgozott. A munka nagyon csekély eredményt hozott. Akik a munkát végezték, meg voltak győződve a régi tökéletességéről, nem fogadták el az újabb pedagógiai elveket, és csak minimális változtatásokat és újításokat eszközöltek. A következő évek körülményei a Társaságon belül megakadályozták az új Ratio érdemleges kiértékelését és végleges elfogadását, ezért nem adták ki.
Roothaan hivatali ideje alatt mindvégig gondoskodott arról, hogy a lelkigyakorlatokat az eredeti szellemben adják, különösen az újoncoknak és a harmadik próbaéveseknek. Ezért készíttetett egy új latin fordítást, amelyet kormányzási ideje alatt, állandóan javítva azt, még négyszer adott ki. Előírta, hogy a létesítendő lelkigyakorlatos házakban az eredeti szellemben végezzék a munkát.
Az apostoli munkákban elrendelte, hogy minden rendtartományban legyen egy csoport a népmissziók tartására. A francia François Xavier Gautrelet atyát mindenben támogatta az imaapostolság elindításában. A pogány missziók előmozdítására 1833-ban levelet intézett a Társasághoz, amelyre ezerkétszázhatvanan jelentkeztek, az akkori jezsuiták több mint fele. A rendfőnök azonban nagy súlyt helyezett az igazán alkalmasak kiválasztására. Követelte, hogy a misszionáriusok a hitet hirdessék, ne az európai kultúrát; továbbá fordítsanak nagy gondot a helyi papság kinevelésére. Ebben a szellemben jöttek létre szemináriumok 1843-ban Kínában és Albániában, 1844-ben Indiában és 1845-ben Szíriában. Ellenezte, hogy a missziókban jezsuitákat nevezzenek ki püspököknek vagy apostoli vikáriusoknak. Ebben a kérdésben azonban legtöbbször a római hivatalok győztek.
A nagygyűlés rendelkezése értelmében folytatta a Bibliotheca Scriptorum Societatis Iesu sorozatot és a belga kormány kérésére újra elindíttatta a bollandisták Acta Sanctorum kiadását szigorúan az eredeti szellemben és módszer szerint. A korban sok nehézség adódott a skolasztikus bölcselet és a hittudomány tanításában. A Társaságban is jelentkeztek újabb irányok, amelyeket Roothaan nem támogatott. Rómában és Nápolyban alakult egy újtomista jezsuita csoport (Luigi Taparelli d’Azeglio, Serafino Sordi, Matteo Liberatore), akikkel Carlo Maria Curci atya egy folyóirat kiadását tervezte 1850-ben. Roothaan akkor mögéjük állt, és IX. Piusz pápa kérésére elindulhatott folyóiratuk, a Civiltà Cattolica.
Roothaan egész kormányzását több vitás helyzet és üldözés jellemezte. 1840-ben kezdődött a jezsuiták támadása Antonio Rosmini ellen, amit, meglepetésre, nem Rosmini bölcseleti iránya, az ontologizmus váltott ki, hanem a morális magatartásról szóló műve, melyet a jezsuiták túlzó janzenista rigorizmusnak minősítettek. 1843-ban XVI. Gergely pápa minden vitát megtiltott, de 1846-ban bekövetkezett halála után az újra feléledt. A vitának egy újabb tilalommal IX. Piusz pápa vetett véget.
Súlyosabb támadás kezdődött a jezsuiták ellen a negyvenes évek elején, amikor Vincenzo Gioberti meghirdette az olasz államok egyesülését a pápa vezetése és a szardíniai király katonai garanciája alatt. Könyvének második kiadásában, 1845-ben a szerző támadta a jezsuita rendet mint az olasz egyesülés fő ellenségét. Két évvel később A modern jezsuita című műve még népszerűbb lett. A kérdés a bíborosok testületét is megosztotta. 1848-ban Roothaannak el kellett hagynia Rómát. Száműzetése alatt személyesen megismerhette a nyugat-európai rendtartományokat. Időközben másutt is komoly nehézségek támadtak. 1834-ben Portugáliában oszlatták fel a szerzetesrendeket, 1845-ben Bajorországban, 1847-től Svájcban tiltották be a rendet.
Roothaan rendfőnöksége alatt négy asszisztenciára (francia, német, olasz és spanyol), 1829-ben nyolc rendtartományra oszlott a rend: Itália, Nápoly, Szicília, Franciaország, Spanyolország, Anglia, Felső-Németország és Galícia. Ehhez kapcsolódott a Társaság fejlődése következményeként az ír viceprovincia (1829), a provinciák: Torino (1831), Belgium 1832, Maryland (1833), missouri viceprovincia (1833), Lyon (1836), Ausztria (1846), Velence (1846), Hollandia viceprovincia (1849) és Toulouse (1852).
A pogányok és a más vallásúak közötti missziók kormányzása alatt felülmúlták a feloszlatás előtti missziós munkát is. Ezek felölelték például az Egyesült Államok és Kanada indián lakosságát. Roothaan több mint harminc nagyobb missziós központot létesített az egész világon.
Roothaan rendkívül tehetséges ember volt, kivételes adottságokkal az adminisztrációs feladatok megoldásában. Teljesen hivatásának élt. Természete merev volt, hajlamos a pesszimizmusra. Nagy önuralma és akaratereje azt a benyomást keltette, hogy érzéketlen és távolságtartó. Jelmondatából: „erősen és gyengéden”, amely egyensúlyt jelenthetett, az előbbi dominált. A hagyományban élő, konzervatív típus volt. Erős pesszimizmus jellemezte az újításokkal szemben. Életével és kormányzásában azonban példát mutatott a sok nehézség és üldözés elviselésére.
Roothaan gyenge egészsége miatt 1853. január 4-én egy vikárius megválasztására június 21-re összehívták a XXII. általános nagygyűlést, amit IX. Piusz pápa is javasolt. Amikor azonban május 8-án meghalt, a kijelölt időpontot már nem változtatták meg.

Pordányban született, Budáról logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Ungváron grammatikát tanított. 1748–50-ben Kassán bölcseletet tanult. Utána ugyanott 1754-ig a középiskolában tanított. 1755–8-ban végezte Nagyszombatban a teológiát. Ott 1757-ben Szent Ivóról, a jogászok védőszentjéről mondott latin ünnepi beszéde nyomtatásban is megjelent. 1758-ban szentelték pappá. A következő évben Egerben volt harmadik probációban. 1760–2-ben Sárospatakon, 1763-ban Pécsett hitszónokként működött. 1764-ben a bécsi Theresianumban volt a magyar nyelv tanára. 1765–72 között Komáromban a városban látott el plébániai feladatokat. 1773-ban Sopronban a gazdasági ügyeket intézte. A feloszlatás után lelkipásztor volt Komáromban.

1703. október 27-én asztalosként lépett be Bécsben a Társaságba. Élete és munkássága jó példája annak, hogy a katalógusok „asztalos” jelzése mennyi mindent foglalt magában. Amikor a házban egy-két évre megjelenik egy „asztalos”, legtöbbször nagyobb építkezés vagy renováló munka vezetője akkor is, ha ezt az éves katalógusban nem jelzik.
Ross a kétéves próbaidő után 1706–10 között a bécsi kollégiumban, majd egy évig az újoncházban dolgozott. 1712–3-ban a grazi kollégiumban találjuk, ahol a főhercegi udvar atyáinak szolgálatában állt. 1724–6-ban a millstatti, 1727–8-ban a steyri rendházban dolgozott. Utána két évig a bécsi kollégium portása volt, majd három évig Pécsett dolgozott mint asztalos. 1624–5-ben újra a bécsi kollégiumban találjuk portásként, majd a csehországi Schurzban a gazdaságot és a szőlőket gondozta. 1728–9-ben Esztergomban vezette az építkezést. 1730–5-ben a horvátországi Pozsegában dolgozott; 1733–4-ben ugyanitt katonai építkezéseket vezetett. 1736-ban Temesváron volt gazdasági főnök. Egy évvel később Gyulafehérváron vezetett építkezéseket, amikor megbetegedett, és 1738. június 18-án Kolozsváron meghalt.

Szülővárosából, Nagyszombatból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után két évig Nagyszombatban tanított. 1717–9-ben Grazban tanult bölcseletet. Utána egy-egy évig Sopronban, Szakolcán, Nagyszombatban és Pozsonyban tanított középiskolában. 1724–7 között Grazban végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1726-ban. 1727-ben Úrvölgyben volt hitszónok. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1730-ban Lőcsén hitszónokként működött. 1731-től Kassán előbb négy évig bölcseletet, majd egy évig kontroverziát tanított. 1736-ban Budán házgondnok és a kazuisztika tanára volt. A következő évben Kassán a konviktust vezette. 1738–41-ig Nagyszombatban, 1742–4 folyamán Kassán szentírástant adott elő. 1745–7-ben Eperjesen a rektori és plébánosi hivatalt látta el. 1748–51-ig Pozsonyban volt könyvcenzor. 1752–5-ben a nagyszombati nyomdát vezette. 1756-ban Sopronban a konviktust igazgatta és könyvcenzor volt, mely hivatalt 1757–65 között Pozsonyban is ellátta.

Rozsnyón született református nemesi családban. Házi nevelője a későbbi író, Greguss Ágost volt. Fiatalkorában részt vett a szabadságharcban. A háború után Eperjesen és Pesten jogot tanult. A katolikus hitvallást 1852 karácsonyán, húszéves korában tette le Scitovszky János hercegprímás kezébe. Családja ettől kezdve többé nem érintkezett vele. A következő év augusztusában lépett be a nagyszombati noviciátusba. Két évig bölcseletet tanult Pozsonyban, majd három évig teológiát Innsbruckban. 1862-ben Scitovszky prímás szentelte pappá az esztergomi Szent Ignác-templomban. Innen Szatmárnémetibe került a német tanulók prefektusának, s mellette teológiával foglalkozott. 1865-ben Pozsonyban volt hitszónok. 1866-tól, a harmadik próbaévet leszámítva, Kalocsán működött haláláig, elsősorban mint a magyar nyelv tanára. Termékeny író és költő volt, de az irodalomtörténet megfeledkezett róla. Az iskolai szünetekben bejárta Magyarország Mária-kegyhelyeit, melyekről szép beszámolókat írt a Mária Virágoskertje című folyóiratba. Munkássága a népi vallásosság kutatói számára forrásanyag lehetne. Huszonhat iskolai színdarabot is írt, melyek legtöbbjét maga rendezte.

Lipcsén született, Besztercebányáról Trencsénben lépett be a Társaságba. 1726–8-ban bölcseletet tanult Nagyszombatban. Utána egy-egy évig Szepesváralján, Eperjesen, Szakolcán, Győrben és Komáromban tanított. 1734–7-ben Nagyszombatban végezte a teológiát, 1737-ben szentelték pappá. 1738-ban Liptószentmiklóson volt misszionárius. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1740-ben Eperjesen tanított. 1741-ben Selmecbányán, 1742–5-ben Szepesváralján volt hitszónok. 1746-ban újra Liptószentmiklóson dolgozott misszionáriusként. 1747–51-ig Turócon, 1752–3-ban Szakolcán hitszónokként működött. 1754–5-ben vándormisszionárius volt Magyarországon. 1756–7-ben Lőcsén és 1758–9-ben Eperjesen hitszónoki feladatokat látott el. 1760-ban Pozsonyban, 1761–2-ben Pozsonyban volt házi lelkiatya. 1763-ban Szepesváralján lelkipásztori feladatokat látott el. 1764–6-ban Zsolnán házfőnök és plébános volt. Onnan Kassára került, ahol hamarosan meghalt.

Szülővárosából, Budáról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után 1739-ben Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1740–2-ben Bécsben tanult bölcseletet. Utána két-két évig Pozsonyban és Egerben tanított. 1747–50-ben Kassán volt teológus. 1749-ben szentelték pappá. 1751-ben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1752–3-ban Nagyszebenben, 1754-ben Péterváradon és 1755-ben Győrben működött hitszónokként. 1756–61-ben két-két évig bölcseletet, kontroverziát és egyházjogot tanított. 1762-ben Budán volt az egyházjog tanára. 1763–6-ig Nagyszombatban teológiát tanított, az utolsó két évben a teológiai kar dékánja volt. 1767-ben Budán könyvtáros lett. 1768–70-ben Pozsonyban a rektori hivatalt töltötte be. Utána 1771-ben Győrben iskolaigazgató, 1772-ben Kassán hitszónok és 1773-ban Budán könyvtáros volt.

Locsmándon született, Pozsonyból lépett be Bécsben a Társaságba. 1742-ben Leobenben végezte a tanárképzőt. 1743–4-ben Klagenfurtban kezdte el, majd Bécsben fejezte be a bölcseleti tanulmányokat. 1746-ban ugyanott retorikát tanított, utána egy évig matematikát tanult. 1748–9-ben Linzben középiskolában oktatott. 1750–3-ban Grazban végezte a teológiát. 1752-ben szentelték pappá. 1754-ben Judenburgban volt harmadik probációban. 1755–8-ig a bécsi Theresianumban egy évig a bölcsészhallgatók nevelője és ünnepi hitszónok volt, majd ókori történelmet és két évig bölcseletet tanított. 1759-től a bécsi professzusházban két évig a házgondnok helyettese, a kollégiumban három évig ünnepi hitszónok, az újoncházban egy évig házi lelkiatya volt. 1764-től a Társaság feloszlatásáig Pozsonyban hitszónokként működött.

A franciaországi Toulban született. 1582-ben lépett be a Társaságba. 1598–9-ben Kolozsváron, 1600-ban Grazban és 1601–2-ben a csehországi Chomutovban retorikát tanított. Onnan tért vissza Franciaországba.

Szülővárosából, Besztercebányáról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1742–3-ban Bécsben tanult bölcseletet. 1744–5-ben Besztercebányán, 1746–7-ben Kassán tanított középiskolában. Teológiai tanulmányait is ott végezte. 1750-ben szentelték pappá. 1752-ben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1753-ban Úrvölgyön, 1754-ben Besztercebányán és 1755-ben Péterváradon hitszónokként működött.

Szülővárosából, Besztercebányáról lépett be Trencsénben a Társaságba. 1731-ben a bécsi újoncházban végezte a tanárképzőt. 1732–4-ben Bécsben bölcseletet tanult. 1735-től egy-egy évig Szakolcán és Besztercebányán, két évig Győrben, majd egy évig Pozsonyban tanított középiskolában. 1740–3-ig Bécsben teológiát tanult. 1743-ban szentelték pappá. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik probációt. 1745-től két évig Bécsben, a kollégium középiskolájában tanított, egy évig bölcseletet adott elő. 1748–50-ben Grazban volt a bölcselet tanára. 1751–2-ben Trencsénben az újoncmester helyetteseként működött. 1753–5 között Bécsben kazuisztikát, kontroverziát és etikát tanított. 1756–7-ben Grazban volt a teológia tanára. 1759-től haláláig, 1768-ig a bécsi újoncházban volt lelkiatya.

Egyházasfalun született, Érden lépett be a Társaságba. 1925–7-ben Kalocsán fejezte be középiskolai taulmányait. 1928–30-ban Szegeden tanult bölcseletet. 1931–2-ben egy-egy évig Kalocsán konviktusi nevelő és hittanár volt. 1933–6-ban Innsbruckban végezte a teológiát. Ott szentelték pappá 1935-ben. 1937-ben St. Andräban végezte a harmadik próbaévet. 1938-ban az iparművészeti iskolában hittanár és a Mária-kongregációk vezetője volt. 1939-ben a budapesti Manrézában házgondnokként működött. 1939-ben Észak-Németországban körülbelül kilencezer-ötszáz magyar mezőgazdasági munkást gondozott. Utána Szegeden volt lelkipásztor. 1940–3-ig a veszprémi, 1943–51-ig az egri szeminárium lelki vezetőjeként dolgozott. 1952-ben Feldebrőn volt sekrestyés és harangozó. 1953–4-ben Téten, bátyja plébániáján kántorként működött. 1955–8-ig szülőfalujában élt, és plébániákon kisegített. 1957-ben letartóztatták és tíz hónap börtönre ítélték, melyből a végén három hónap lett, amit Győrött, Sopronban és Csornán töltött. 1958-tól Csepregen élt. Két évig volt ott kántor. Hét évig Szentgotthárdon működött. 1966-tól mint nyugdíjas élt. 1990-től a Magyarok Nagyasszonya Társaságnál Tahiban, 1992-től Bp.-en élt. Életének utolsó négy évében az Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthon lelkésze volt.

1889–91 között Nagyszombatban volt novícius, majd a következő évben St. Andräban retorikus. 1893–4 között Kalocsán befejezte középiskolai tanulmányait. 1895–6-ban Pozsonyban filozófiát, 1897–1900 között Innsbruckban teológiát tanult. 1901–2-ben a bp.-i Tudományegyetemen matematika–fizika szakos középiskolai tanári oklvelet szerzett. 1905–6 között Kalocsán matematikát és földrajzot tanított. 1907-ben Linzben elvégezte a harmadik probációt. 1908–29 között Kalocsán matematikát, fizikát, földrajzot és ábrázoló geometriát tanított.

Szülővárosában, Bp.-en lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1940-ben retorikát is végzett. 1941–3-ban Kassán tanult bölcseletet. Utána egy évig Kalocsán latin nyelvet tanított. 1945–8-ban Szegeden volt teológus, ott szentelték pappá 1947-ben. A következő évben a budapesti Manrézában végezte a harmadik próbaévet. Utána Bp.-en lelkipásztori munkára előkészítő kurzuson vett részt, amikor a szerzetesrendeket feloszlatták. Segédmunkásként kezdett dolgozni, de nemsokára a pesti Jézus Szíve-templomhoz került papi munkára. 1951 végén azonban ő is „kereten” kívüli lett. Újra fizikai munkát kellett vállalnia. Lakatos szakminősítést kapott. Tíz évig a Fővárosi Távfűtő Vállalatnál dolgozott mint lakatos, raktáros és anyagbeszerző. Szabadnapjain illegális lelkigyakorlatokat adott magánlakásokon, szállodákban vagy kirándulásnak álcázva a szabadban. 1964. december 8-án tartóztatták le öt jezsuitával együtt, összeesküvés vádjával. P. Dombi József vezetésével kidolgozták az úgynevezett világszolidarizmus elméletét. A perben ő lett az első számú vádlott, nyolc év szigorított börtönbüntetést kapott, melyet az utolsó napig le kellett töltenie. Szabadulása után haláláig a Krisztus Király-plébánián működött mint kisegítő lelkész. Később egyre gyakrabban lelkigyakorlatokat adott a leányfalui Lelkigyakorlatos Házban; a Parkinson-kór azonban megtörte erejét. 1995. július 7-én halt meg.

Kiskorában árva lett, így rokonokhoz került Pécsre, ahol kitanulta a szabómesterséget. Húszéves korában megszerezte a mesterlevelet. Noviciátusát 1930-ban kezdte el. A két év letelte után átvette a szabóműhely irányítását. A bevásárlásokban is sokat segített kapcsolatai és szakértelme miatt. A rend feloszlatása után a Központi Szemináriumban nyitott papi szabóságot, melyet öt év múlva a békepapok befolyása miatt el kellett hagynia. Ezekben az években több társával megszervezte az internált és bebörtönzött rendtársak számára a csomagküldést. 1955-től a Szolidaritás Háziipari Szövetkezet papi szabóság üzletvezetője lett. 1963-ban az Országos Szabászversenyen kitüntetést kapott. A nyugdíjkorhatár elérése után kérte, hogy helyezzék a pannonhalmi szociális otthonba az idős szerzetesek segítségére. Lassan a bencés fiúinternátus növendékei is megismerték, és műhelye találkozóhellyé lett. Hosszan tartó betegség után, Bp.-en halt meg.

Turócon született, Bécsben lépett be a Társaságba. 1644-ben Homonnán grammatikát tanított. A következő évben Leobenben elvégezte a tanárképzőt. Utána Zágrábban volt a grammatika tanára. 1647–50-ben Grazban teológiát tanult. 1650-ben szentelték pappá. 1651–2-ben Gyulafehérváron, 1653-ban Szászfenesen, 1654-ben Andocson, 1655–6-ban Székelyudvarhelyen, 1657-ben újra Gyulafehérváron, majd 1658–60-ban az erdélyi misszióban dolgozott. 1661–7-ig Turócon házfőnök, 1668–70-ben Trencsénben rektor volt. (Két évig neve hiányzik a katalógusokban.) 1673–9-ben Turócon a házfőnöki hivatalt látta el. 1680-tól Trencsénben négy évig a gazdasági ügyek intézője, két évig lelkipásztor, egy évig házgondnok volt. Utolsó éveit betegen töltötte.
S

A németországi Essenben született, Kölnben lépett be a Társaságba. 1585–6-ban a lettországi Rigában, 1587–8-ban Kolozsváron volt rektor. 1590-ben Bécsben az iskolát igazgatta. 1591–4-ben Olmützben hitszónokként és a konviktus igazgatójaként működött. 1595-ben engedélyt kapott, hogy Szent Benedek rendjébe léphessen át.

A kalocsai jezsuita gimnáziumban érettségizett, utána belépett a Társaságba. 1935–8 között a zugligeti Manrézában volt skolasztikus és retorikus. 1938–41 között a bp.-i filozófián tanult. 1941–3 között a pécsi Pius Gimnáziumban volt magiszter. 1943–7-ben teológiai tanulmányokat végzett Szegeden, ahol pappá szentelték. 1948-ban a szegedi egyetemen megszerezte a filozófia doktora címet, közben 1947-től filozófiát tanított a skolasztikusoknak. 1949-ben külföldre kényszerült, Chieriben folytatta a filozófia tanítását. 1950–1-ben a harmadik probációt Firenzében töltötte. 1951–3 között bienniumot végzett Rómában, majd a következő két évben Innsbruckban tanított. Innen Brazíliába ment, ahol 1954–75 között filozófiát tanított és könyvtáros volt São Leopoldóban, Rio de Janeiróban és São Paulóban. 1975-ben visszarendelték Németországba, ahol Schrobenhausenban az angolkisasszonyoknál lett házi lelkész, majd kórházi lelkész. 1992-ben súlyos rákkal megbetegedett, élete utolsó heteit a müncheni Berchmanskolleg betegtermében töltötte.

Németlipcsén született, Nagyszombatból Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaévek után Győrben tanított grammatikát. 1705–8 között Nagyszombatban bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Szakolcán és Pozsonyban tanított. 1711–4-ben Nagyszombatban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1714-ben. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik probációt. 1716–7-ben Úrvölgyben volt hitszónok. 1718-ban Nagyszombatban, 1719–21-ben Kassán tanított bölcseletet. 1722-ben Nagyszombatban kontroverziát, Budán kazuisztikát adott elő. 1724–6-ig Besztercebányán hitszónok, 1727–9-ben Lőcsén a konviktus igazgatója, majd 1730-tól Kassán a gazdasági ügyek vezetője volt. 1732–3-ban Pozsonyban hitszónokként, 1734-től haláláig Szakolcán házi lelkiatyaként működött.

Báhonyban született, Olmützben lépett be a Társaságba. Próbaéveit Brünnben végezte. 1595–7-ben Olmützben tanult bölcseletet. Utána egy-egy évig Turócon és Bécsben tanított. 1600–13 között Grazban élt és dolgozott. Először négy évig teológiát tanult, az utolsó évben héber nyelvet is tanított. Ott szentelték pappá 1603-ban. Utána egy évig héber nyelvet, két évig bölcseletet, egy évig kazuisztikát és négy évig szentírástant tanított. 1612-ben a héber nyelv ismerőjeként részt vett abban a csoportban, mely Káldi György magyar Szentírás-fordítását átvizsgálta, s hozzájárult ahhoz, hogy a fordítás nemcsak megőrizhette Káldi tősgyökeres magyar nyelvezetét, hanem tudományos szempontból is kifogástalan lett. Grazi tartózkodása alatt a főhercegi udvarral is kapcsolatba került. Mária főhercegnő, II. Ferdinánd édesanyja temetésén ő mondta a beszédet. 1614–7-ben Olmützben rektor, 1618–23-ban az osztrák rendtartomány főnöke volt. A harmincéves háború kezdetének zavaros éveiben, amikor a jezsuitákat Csehországból kiűzték, kitűnt kormányzói képességeivel. Ezért amikor 1623-ban az osztrák rendtartományból leválasztották Csehországot és Sziléziát, ott ő lett az első tartományfőnök, és biztos kézzel helyezte le az alapokat az új tartományban. 1627-ben halt meg Brünnben.

Gergely testvéröccse volt. Ő is Báhonyban született, végzett bölcsészként Brünnben lépett be a Társaságba. A próbaidő után egy évig ott, két évig Olmützben tanított. 1613–6-ban Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1615-ben. 1617-ben Bécsben a középiskola igazgatója volt. 1618-tól Grazban négy évig bölcseletet, két évig szentírástant és két évig teológiát tanított. 1625–30 között a bölcsészeti kar dékánja volt. 1628–30 között kacellárként és a szentírástan tanáraként működött. 1631-ben P. Montmorency vizitátor titkára lett. 1632–3-ban bécsi, 1634–7-ben grazi rektor volt. 1638-ban tartományfőnök lett, és haláláig, 1643-ig kormányzott. A 17. század nagy jezsuitái közé tartozott.

Középiskolai tanulmányait a pécsi Pius Gimnáziumban végezte. 1935–8 között a zugligeti Manrézában volt novícius és retorikus. 1939-ben Bp.-en, 1940–1-ben Kassán filozófiát tanult. 1942–4 között Kalocsán volt szakaszprefektus. 1945–8 között Szegeden teológiát tanult, közben felszentelték. 1949-ben a Manrézában végezte harmadik probációját. A szétszóratás kezdetén Bp.-en, az Erzsébet-apácák nyugdíjasotthonában, majd a Jézus Szíve-templomban volt lelkész. 1951-től azonban nem végezhetett lelkipásztori munkát. 1951–77 között az Április 4. Kisipari Termelőszövetkezet irodáján dolgozott. Nyugdíjba vonulása után újból aktív lelkipásztori munkát végzett. 1977–82 között Iregszemcsén volt káplán. Ezt követően Rómába küldték két évre a lelkigyakorlatos munkák tanulmányozására. Hazatérve a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban tevékenykedett. Rákbetegségben hunyt el.