A középiskolát Kalocsán végezte a jezsuitáknál, onnan lépett be a Jézus Társaságába. Képzése a szokásos menetben folyt: két év próbaidő, egy év retorika és három év bölcseleti tanulmányok Bp.-en, három év magisztérium Kalocsán, majd négy év teológia Szegeden. A harmadik próbaévet Bp.-en végezte, utána egy évig klasszika filológiát tanult. 1946–8-ban Rómában a Német–Magyar Kollégiumban a teológusok „repetitor”-a volt, és a Pápai Gergely Egyetemen elvégezte a kétéves hittudományi doktori kurzust. Hazatérve 1951-ig teológiát tanított a Szegedi Hittudományi Főiskolán. A szétszóratás idején először fizikai munkásként dolgozott, majd kántor lett. 1955. szeptember 9-én Egerben letartóztatták és a „demokratikus államrend elleni szervezkedés, valamint hazaárulás és kémkedés” vádjával tíz évre ítélték. 1956. október 27-én szabadult, de 1957 márciusában újból elfogták, és a szeptember 24-én megtartott tárgyaláson büntetését letöltöttnek vették, így szabadult. Ezután különböző helységekben kántorkodott. 1965. április 9-én újra elfogták, és a „Rózsa Elemér és társai összeesküvésében való részvétellel” vádolták. 1966 júniusában három évre ítélték. Szabadulása után visszatért Solymárra, ahol már előzőleg kántor és egyházi adóbeszedő volt. Onnan került 1974-ben Verőcemarosra a Migazzi-kastélyban lévő egyházi szociális otthonba a nővérek lelki vezetőjének. Innen a püspökszentlászlói szociális otthonba hívták lelkésznek, ahol folytatta az elődje, Németh János SJ által rendszeresített lelkigyakorlatokat. E munka során érlelte ki a tervet az Életrendezés Házának építésére. A ház működtetését folytatja az a közösség, mely az évek folyamán Vácz körül kialakult. Ő tette ismertté Magyarországon Henri Boulad egyiptomi jezsuita lelki könyveit, amelyeknek nagy olvasótábora lett nálunk is.

1923–5 között Érden végezte a noviciátust. 1926–8 között Szegeden tanult filozófiát, 1929–32 között a magiszteri éveit a pécsi Pius Kollégiumban töltötte, ahol magyar nyelvet és irodalmat oktatott. 1932-től Szegeden kezdte meg a teológiát, amelyet 1937-ben fejezett be Innsbruckban. Ugyanitt szentelték pappá 1935-ben. 1938-ban St. Andräban végezte a harmadik probációt. 1939–43 között újból a pécsi Pius Kollégiumban tanított filozófiát és hittant. 1944–9 között Bp.-en lelkigyakorlatokat adott és a Mária-kongregáció prézese volt. A szétszóratás után, 1951-ben Palermóban, majd 1952-ben Cibaliban a helyi olaszok lelkésze volt, 1953–7 között ismét Palermóban spirituális, 1958–60 között Münchenben lelkész és hittantanár, 1961–7-ig Bronnbachban lelkész. 1968-ban halt meg váratlanul Rómában.

Vágon született, a győri bencés gimnáziumban érettségizett. Onnan lépett be a bp.-i Manrézában a Társaságba. A próbaidő után egy év retorikát is végzett. 1937–9-ben Bp.-en tanult bölcseletet. Utána egy évig Pécsett volt internátusi nevelő. 1941–4-ben Szegeden teológiát tanult, ott szentelték pappá 1943-ban. 1945-ben a Manrézában végezte a harmadik próbaévet. Utána is ott maradt, főleg egyetemisták és diákok lelki gondozására, mely munkára rendkívüli adottságai voltak. Egy szovjet katona meggyilkolásával kapcsolatban 1946. június első napjaiban őt is letartóztatták. Az év őszén az Ausztriában állomásozó szovjet katonai bíróság tízévi kényszermunkára ítélte. Lágerük Kujbisev közelében volt, körülbelül négyszáz kilométerre Moszkvától. 1954 decemberében térhetett vissza Magyarországra, megtört egészséggel. Bekapcsolódott az 1956-os forradalomba. 1957-ben halt meg.

Trencsénben lépett be a Társaságba. 1728-ban Nagyszombatban kezdte el bölcseleti tanulmányait, majd 1729–30-ban Kassán folytatta. Utána egy-egy évig Eperjesen és Nagyszombatban, 1733–5-ben Pozsonyban tanított középiskolában. 1736–9-ben Nagyszombatban tanult teológiát. 1739-ben szentelték pappá. A következő évben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1741–3-ban Nagyszebenben, 1744–5-ben Brassóban volt hitszónok. 1746-ban betegen Egerbe került. Utána egy-egy évig Varasdon és Gyulafehérváron, négy évig Kolozsváron, egy-egy évig Egerben és Sopronban volt hitszónok. 1755–8-ban Eperjesen és 1759–62-ben Eszéken látta el a házfőnöki és plébánosi hivatalt. 1763-ban Budán házgondnokként, 1764–6-ban Besztercebányán, 1767–71-ben Trencsénben és 1772–3-ban Sopronban házi lelkiatyaként működött. Ott halt meg 1774-ben.

Bényén született, Kassáról logikusként Trencsénben lépett be a Társaságba. Két és fél évvel előtte a lutheranizmusból tért át a katolikus hitre. 1738-ban Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1739–41-ben bölcseletet tanult. 1742–3-ban Kőszegen, majd egy-egy évig Komáromban és Egerben tanított középiskolában. 1746–9-ben Nagyszombatban végezte teológiai tanulmányait. 1749-ben szentelték pappá. 1750-ben hitszónok volt Székesfehérváron. 1751-ben Besztercebányára került harmadik probációba. 1752–65-ig tábori lelkész volt Károly és Ferdinánd főhercegek légióiban. 1766–9-ben Esztergomban a házfőnöki, 1770–2-ben Ungváron a rektori, 1773-ban Lipótváron a házfőnöki és plébánosi hivatalt látta el. A Társaság feloszlatása után is ott maradt haláláig.

Középiskolai tanulmányai befejezése után két évig tanult teológiát a nagyszemináriumban, majd 1934-ben belépett a Jézus Társaságába. 1936–9 között filozófiát tanult Bp.-en. Magiszteri évei során a Katolikus Misszió című folyóirat szerkesztésében segédkezett. 1940-től a kínai misszióban tevékenykedett: 1940–2 között Pekingben kínai nyelvet tanult, majd 1945. április 14-én letette a grádus vizsgát. 1947-től Fujangban kezdte a misszionáriusi munkát, de a kommunista csapatok előrenyomulása után tevékenysége meghiúsult, ezért elöljárói a Fu Jen egyetemre küldték szociológiát tanulni. A kiűzetés után a tajvani Tajcsingben kezdte meg az Opus Magnum című ötnyelvű nagyszótár magyar részének munkálatait. Az egyhangú szótárszerkesztői munka mellett angol nyelvet és hittant tanított. A hatvanas években vidéki missziós munkát vállalt, sorra építette a katolikus kápolnákat (Kancsien: 1965, Spunanli: 1967, Kanho: 1969, Sulinli: 1970). 1971-től a tajvani hegyvidéken élő nemzetiségek között misszionált. 1978-ban agyvérzést kapott, ezért visszatért Lucaóba, ahol a kórházban visszanyerte az egészségét, utána újból a kínai szótáron kezdett dolgozni. Amikor a tajvani nyelvet kezdte tanulni, összeállított egy kis tajvani–magyar szótárt is. 1993-ban befejezte a szótár munkálatait. Nem sokkal később kórházba került, ahol fél év múlva meghalt.

Nagyváradon született, Kassáról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után Nagyszombatban három évig bölcseletet tanult, majd három évig a grammatikai osztályokban tanított. 1742-ben Kassán, 1743-ban Ungváron tanárkodott. 1744–7-ben Kassán végezte a teológiát. 1748-ban Nagyváradon tanított, a következő évben Beszercebányán volt harmadik probációban. 1750–1-ben Nagyszombatban héber nyelvet, 1752–4-ben Kassán bölcseletet és 1755–60-ban újra Nagyszombatban hébert és szónoklattant tanított. 1761–3-ban Győrben a teológia tanára, 1764–66-ban Budán iskolaigazgató, 1767-ben Pozsonyban könyvcenzor volt. 1768–70-ben Pécsett a rektori, 1771–3-ban Nagyváradon a házfőnöki hivatalt töltötte be. A Társaság feloszlatása után hosszabb ideig könyvcenzor volt, és számos tanulmányt írt az egyházi cenzúráról és az államhatalom beavatkozásáról. A király választott püspökké nevezte ki, de nem kapta meg a pápai megerősítést. Kalocsán volt nagyprépost és kanonok.

Győrben született, Grazból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1707–9 között Bécsben bölcseletet tanult. 1710–2-ben Pozsonyban, 1713-ban Nagyszombatban tanított középiskolában. 1714–7-ben Bécsben végezte teológiai tanulmányait. 1717-ben ott szentelték pappá. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1719-től a bécsi kollégiumban két évig a középiskolában, majd az egyetemen négy évig bölcseletet tanított. 1725–7-ben az újoncmester helyettese volt, majd egy évig kontroverziát adott elő az egyetemen. 1729–37 között Trencsénben volt rektor és újoncmester. 1738-ban Pozsonyban, 1739–40-ben Grazban rektorként működött. 1741–4-ig tartományfőnök volt. Négyéves kormányzása meghatározó volt a nagy provincia fejlődésében. Ő rakta le az alapjait annak a nagy munkának, melyet a rendtartomány a feloszlatás előtti évtizedekben kifejtett. 1742–4 között minden évben hatvannyolc fiatal lépett be a Társaságba. 1745–8-ban a bécsi kollégium rektora, 1749–50-ben a Pázmáneum igazgatója, 1751–2-ben újra a kollégium rektora volt. Családi örökségéből épült fel a székesfehérvári rendház iskolájával és híres rokokó templomával, amelynek fafaragásos nagy sekrestyéje és a templom oltárai Paumgartner (Baumgartner) Bernard segítőtestvér művészetét dicsérik. Vanossi 1753–7-ig Rómában asszisztens volt, s mint olyan a Társaság kormányzásában fontos szerepet játszott csakúgy, mint a XVII. (1751) és a XVIII. általános rendgyűlésen (1755–6). Neve az új rendfőnök választásakor is komolyan szóba került. 1757-ben Rómában halt meg.

Nagyváradon született, Bécsben lépett be a Társaságba. Újoncidejét 1596–7-ben valószínűleg Brünnben töltötte. 1598-ban Kolozsváron retorikát, 1599-ben bölcseletet tanult, 1600-ban az alsósokat tanította, és 1601-ben újra retorikus volt. 1602–3-ban Grazban böcsészetet tanult. 1604–5-ben Vágsellyén grammatikát tanított és a kórust vezette. 1606–7-ben Grazban végezte a teológiát is. 1607-ben szentelték pappá. 1608-ban Laibachban poézist tanított. 1609–14-ben Klagenfurtban a középiskolában tanított, közben 1613-ban ott végezte a harmadik próbaévet. 1615–6-ban Zágrábban tanított, és a kórust is vezette. Szatmáron halt meg 1617-ben.

Derencsényben született, Nagyszombatból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1758-ban Rozsnyón tanított grammatikát. 1759–60-ban Kassán bölcseletet tanult. 1761-ben Nagyszombatban, 1762–3-ban Győrben tanított grammatikát. 1764–7-ig Nagyszombatban tanult teológiát, majd újra Rozsnyón tanított grammatikát. 1769-ben Egerben végezte a harmadik próbaévet. 1770–2-ben Nagyszombatban konviktusi felügyelő és magyartanár volt. 1773-ban Marosvásárhelyen hitszónokként és lelkipásztorként működött. 1794-ben Besztercebányán plébánosként halt meg.

A dunántúli Börcsön született, 1935-ben Bp.-en lépett be a Társaságba. A két év újoncidő után egy év retorikát is végzett. A bölcseleti tanulmányokat 1939-ben Bp.-en kezdte, majd két év után Kassán fejezte be. 1942–3-ban Kalocsán volt konviktusi felügyelő. A teológiát Szegeden végezte 1944–7-ben, ott szentelték pappá 1946. július 26-án. A harmadik próbaévet az észak-amerikai St. Robert’s Hallban végezte. 1949–51-ig Rómában készült a doktorátusra erkölcsbölcseletből. 1951-ben egy fél évet az észak-olaszországi Chieriben tanított etikát a fiatal emigráns magyar jezsuitáknak. Tanulmányainak befejezése után Torontóban lett az etika és a szociológia tanára. 1955. szeptember 15-én kinevezték a külföldön élő magyar jezsuiták viceprovinciálisává, az úgynevezett II. szekció kormányzására. Ez akkor a kínai missziók tagjait nem számítva tizenhat országban, harminchat rendtartományban, száztizenhárom magyar jezsuitát jelentett. Fő feladatának tartotta, hogy a külföldi magyar rendtartomány életének és a még nagyszámú tanuló rendtag képzésének anyagi alapjait megteremtse. Kormányzásának első évében huszonhét tanuló rendtag és tizennégy pap volt, összesen negyvenegy fő, akik még kiképzésben részesültek. 1965-ben tizenhét pap volt képzésben, hét a harmadik próbaévben, és rajtuk kívül csak két tanuló rendtag. Tízéves kormányzása döntő jelentőségű volt az úgynevezett II. szekció, a külföldön élő magyar jezsuiták életére, munkájára, lelkiségük és öntudatuk kialakulására. Az együvé tartozás tudata így már az emigráció első évében kifejlődött, és segített a saját munka becsületes végzésében, egyben megteremtette az alapját annak a feladatnak is, amellyel a hatvanas évek végétől sikerült szellemi és anyagi téren támogatnunk nemcsak rendtestvéreinket, hanem az egyházat és a magyarságot is.
P. Varga mint a II. szekció tartományfőnöke 1965-ben részt vett a XXXI. általános rendgyűlésen, ami a Társaság kormányzásának szempontjából fontos újítást hozott. Négy különböző asszisztenciához tartozó jezsuitát választottak, akiknek kötelességük volt fellépni, ha a rendfőnök betegsége, illetve kora miatt, vagy egyéb súlyos okból többé nem volt képes a Társaság irányítására. Beválasztották közéjük P. Vargát is, ami nagy megtiszteltetés volt a magyar rendtartománynak. Ezt a hivatalát hat évig látta el, majd visszatérhetett az Egyesült Államokba. 1972-ben New Yorkban az America House házfőnöke és a La Farge Intézet igazgatója lett. 1973-ban visszatért a Fordham egyetemre, ahol 1992-ig etikát tanított.
P. Varga külföldi tartományfőnökségének legnagyobb érdeme, hogy megszervezte a II., a külföldi szekció életét, amelynek nagy jelentősége lett majdnem fél évszázadra a magyar jezsuiták külföldi, de otthoni életére és jövőjére is. Ennek elengedhetetlen követelménye volt a provincia anyagi alapjának megteremtése, amire utódai biztosan tudtak építeni. E cél elérésére előtérbe helyezte az amerikai tanulmányokat és munkaterületeket, és nehezen tudta megérteni, ha egyesek erre nem mutattak hajlandóságot. A későbbiekben látható, hogy a magyar egyház segítése, főként szellemi téren, sokkal hathatósabban működött Európából, mint a világ más részeiről. Elég a bécsi Magyar Egyházszociológiai Intézetre, a Szolgálat című folyóiratra vagy a Teológiai Kiskönyvtár sorozatra gondolni.
1992-ben ment nyugdíjba. A Parkinson-kór rövid idő alatt elhatalmasodott rajta. 1994. július 10-én halt meg New Yorkban.

1927–9 között Érden és a Manrézában volt novícius, majd Kalocsán befejezte gimnáziumi tanulmányait. Ezt követően Szegeden és Bp.-en tanult filozófiát. 1937-ben, a magiszteri évében földrajzot és természetrajzot tanított Kalocsán. 1938–41 között Szegeden teológiát tanult, majd magyar–latin szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1946-ban a Manrézában végezte a terciát, utána Pécsett tanított. 1950-ben Mezőkövesdre internálták. 1950–2-ben Szegeden, 1952–66 között Nagykamaráson, 1966–9 között Endrődön, 1969–71 között Szarvason és 1971–85 között Gádoroson volt lelkész. 1985-től nyugdíjas, 1988-tól haláláig a Radvány utcai idősek otthonában lakott.

1864–6 között Nagyszombatban volt skolasztikus novícius, 1867–8-ban Szatmárnémetiben konviktusi felügyelő. 1868–9-ben St. Andräban retorikát, 1870–1-ben Pozsonyban filozófiát tanult. 1872–4 folyamán Kalocsán ábrázoló geometriát tanított. 1875–6-ban Innsbruckban teológiát tanult. 1877-ben Kalocsán ábrázoló geometriát és szépírást tanított, és templomi gyóntatóként tevékenykedett.

1920–2 között Szegeden volt testvérnovícius, 1922–3-ban Kalocsán ruhatáros és a szolgák felügyelője. 1924–7 között a Mária utcai rendházban dolgozott portásként. 1927-ben a tamingi kínai misszióba küldték. Először a kínai nyelvet tanulta; 1930–1-ben Taminghszienben betegápoló volt, majd 1932–6-ban Tamingban mindenes, 1936–8 között Hszienhszienben, 1939-ben Pekingben ismét betegápoló. 1940–4 között Hszienhszienben, 1945-ben Tiencsinben, 1946–8 között Tamingban, 1949-ben Zikavejben volt portás. Innen utasították ki a kommunisták. Ezt követően Makaón szolgált 1950–2 között. 1953-ban visszakerült Európába: Leuvenben, majd 1954–9-ig Lille-ben dolgozott. 1960–3 között Pullachban volt ebédlős.

Szülővárosában, Szombathelyen járt középiskolába. 1918-ban Nagyszombatban lépett be a Jézus Társaságába. Bölcseleti tanulmányait 1922–4-ben Szegeden végezte. Eleinte a középiskolai tanári pálya vonzotta, a matematika–fizika szakot választotta volna. Tervei rövidesen új irányt vettek. Magisztériumi évei alatt Pécsett 1925–7-ben diákjainak már a „magyar szegénységről” beszélt. Az új irányt megerősítették teológiai tanulmányai. Az első két évet a francia jezsuiták belgiumi főiskoláján végezte, a következőket Innsbruckban (1928–31). Ott szentelték pappá 1930. július 26-án. Hazatérte után Szegeden a rend főiskoláján és az egyházmegyeközi szemináriumban dogmatikát és szociológiát tanított. 1935-ben az ausztriai St. Andräban végezte a harmadik próbaévet. 1936-ban Bp.-re került, nevét és gondolatait ott ismerték meg a magyar katolicizmus szélesebb körei. A Horánszky utcai kongregációs otthonban főleg az egyetemistákat vonzotta. Az ugyanott működő Urak kongregációja előtt nem volt népszerű. Prédikációi is a fiatalokat vonzották a jezsuita templomba, az idősebbek Bangha Bélát hallgatták. Bekapcsolódott a keresztény munkásmozgalmakba, ott is hirdette szociális eszméit. A Magyar Kultúra folyóiratban jelentek meg sajátosan magyar stílusú szociológiai cikkei. Erre az időre tehető szoros kapcsolata Teleki Pállal is. A háború után, 1949–50-ben a budai Manréza rektora lett, és meg kellett élnie annak elkobzását. A szerzetesrendek feloszlatása után a szombathelyi szemináriumban tanított, majd onnan 1952-ben Nyugatra távozott, ahol, elöljárói kívánságra, ismét a tanári katedrát választotta. A vallon jezsuiták Leuven közelében fekvő egenhoveni főiskoláján tanított szociológiát 1953–7 között. 1957 végén egy évre Münchenbe került lelkipásztori munkára, majd a Benelux államok magyar főlelkésze lett. Minden erejét az emigráns magyarok lelki szolgálatába állította, főleg szóban, de írásban is. Két könyve, A magyar titok és Az élő Isten, az ő egyéni stílusában a magyar emigráns irodalom gyöngyszeme.

Az elemi iskola öt osztályát és a gimnáziumot Székesfehérváron végezte. A ciszterci gimnáziumban érettségizett. Szerzetesi hivatást érezve szívesen lépett volna be egy tanítórendbe, olvasmányai és személyes ismeretségei miatt mégis a jezsuita rendet választotta. A kétéves noviciátust, majd az egyéves retorikát a zugligeti Manrézában, a három év filozófiát Pesten, a Horánszky utcában végezte. A kétéves magisztériumot Pécsett, a teológia négy évét pedig Szegeden töltötte. A teológia harmadik évében, 1943-ban pappá szentelték. Az egyéves harmadik probációt a háború miatt két helyen: Budán és Szegeden végezte 1944–5-ben. 1945 őszén beiratkozott a Szegedi Tudományegyetemre, ahol magyar–francia szakos tanári oklevelet szerzett. 1949-től a kalocsai hittudományi középiskolában magyar nyelvet és irodalmat oktatott a papi pályára készülő középiskolásoknak. 1951-től a tabi általános iskolában tanított magyar nyelvet. 1959–73 között a nagykőrösi Arany János Gimnáziumban magyar, orosz, francia és latin nyelvet oktatott. Nyugdíjba vonulása után három évig a gimnázium könyvtárosa volt. 1976-tól a székesfehérvári belvárosi plébánián kisegítő lelkészi teendőket látott el. 1998-ban beköltözött a székesfehérvári papi otthonba. A következő évben szívinfarktust kapott, amelybe egy hét után belehalt.

1942–3 között a zugligeti Manrézában volt testvérnovícius, majd szabósegéd, 1946–50 között Pécsett szabó, ruhatáros, pincemester és házi mindenes. A szétszóratás után 1950–6-ig a bp.-i Központi Szemináriumban volt alkalmazott. 1956-ban rövid ideig Nagykamaráson fizikai munkásként dolgozott, majd 1957–72-ig a Szolidaritás Háziipari Szövetkezetben szabóként dolgozott. 1972-től nyugdíjas. 1997-ben beköltözött a Radvány utcai jezsuita idősek otthonába. Pannonhalmán hunyt el a szociális otthonban.

A kétéves noviciátus után, 1939–41 között Bp.-en kezdte, majd Kassán fejezte be filozófiai tanulmányait. 1942–4 között Pécsett volt magiszter a Pius Kollégiumban. 1945–8-ban Szegeden végezte a teológiát, ahol 1947-ben szentelték pappá. 1949-ben az ausztriai St. Andräban végezte a terciát, majd 1950-től Innsbruckba került a magyar menekült fiatalok lelki gondozására. 1951-ben a provinciális Ausztráliába, Melbourne-be küldte magyar lelkésznek. Ottani harminchét éves működése igen gyümölcsöző volt, megalapította a Regnum Marianum egyházközséget, amelyhez 1956-ban az egyházmegye magyar iskolát építtetett Armadale-ben. 1970–88 között Hawthornban volt magyar lelkész. Minden évben megrendezte az otthon kertjében a húsvéti búcsút. 1974-ben Mindszenty bíboros is meglátogatta.

Kapuváron született, majd Kőszegről lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után 1738–40-ben Grazban tanult bölcseletet. 1741–4-ben Pozsonyban tanított középiskolában. 1745–8-ban Nagyszombatban végezte teológiai tanulmányait. 1749-ben Komáromban volt hitszónok, majd Besztercebányára került a harmadik próbaévre. 1751-ben hitszónok volt Székesfehérváron, ott halt meg fiatalon.

Somlyóváron született, Kolozsvárról logikusként lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1705–7 között Nagyszombatban bölcseletet tanult, majd négy évig ott tanított a középiskolában. 1712–5 között Bécsben végezte teológiai tanulmányait, ott szentelték pappá 1714-ben. 1716-ban Ungváron hitszónok volt. A következő évben Besztercebányára került harmadik probációba. 1718-tól Marosvásárhelyen volt hitszónok, de már a következő évben, fiatalon meghalt.

Marosvásárhelyen született, tizenhét éves korában, Brünnben lépett be a Társaságba. A bölcseletet és a teológiát Grazban végezte 1604–10 között. Utána két évig misszionárius volt Felső-Magyarországon. Prágában készült a tanításra. Bécsben, Olmützben, Klagenfurtban tanított. 1628–34 között házfőnök volt Győrben, Kassán és az erdélyi misszióban. 1637-ben Grazban még tanított egy évig, utána Erdélyben volt lelkipásztor haláláig. Kolozsváron halt meg 1641-ben.

Marosvásárhelyen született 1560 körül. Gyermekkora óta tanult, de abbahagyta, s csak később jutott el a retorikáig. 1584-ben Wilnában lépett be a Társaságba. Egy 1587. júniusi erdélyi katalógus szerint a Társaságban logikát tanult, valamint a morálisból és hitvitákból egy keveset. Kolozsváron alsósokat tanított, közben a kollégium birtokán és a közeli falvakban missziózott. 1589-ben a moldvai misszióban volt. A következő évben Braunsbergben grammatikát tanított. Egy 1594-es katalógusban Erdélyben felszentelt papként működött. A következő év végétől a kolozsvári kollégiumban volt házgondnok és misszionárius a falvakban, mint írják, „néhány éve”. 1598–1601-ben házfőnök és hitszónok volt Gyulafehérváron. 1602-től Vágsellyén vezette a kollégium építését, és hitszónokként működött, Sóváron 1604-ben misszióban is. 1606–7-ben a csehországi Český Krumlovban volt betegállományban. 1608-ban Zágrábban lett házfőnök. A következő évben Forgách Zsigmondnál lelkipásztorként működött. 1610–11-ben az alsólendvai misszióban dolgozott. A következő évben Grazban betegeskedett. 1613–7-ben a török misszióban dolgozott Pécsett. 1618-tól újra Erdélyben volt, ahol 1623. október 18-án meghalt.
Az első jezsuiták közé tartozott, akik a török megszállás alá került lakosság megsegítésére siettek. Egész életművében világosan látható a tanító, hitterjesztő szándék. A katekizmus fordításához egy hitvitázó, kérdés-felelet formában megírt, közel háromszáz oldalas függeléket csatolt Egynehány tévelygő kérdésekre rövid keresztyéni felelet címmel. A kis formátú könyv egyesítette magában a hittankönyvet, imakönyvet, elmélkedést és a hitvitázó kézikönyvet. Perikópáskönyvéhez csatolt elmélkedései nem egyéni használatra íródtak, a magyar nyelvű szentírási szakaszokkal és beszédvázlatokkal a missziós területek papjait akarta segíteni. Ugyanezt a célt szolgálta az 1623-ban kiadott példázatgyűjtemény is. Vásárhelyi Gergely a katolikus misszió nagy apostola volt.

Marosvásárhelyen született; Bécsben, huszonöt éves korában lépett be a Társaságba. Próbaideje után Szepesen két, Ungváron, majd újra Szepesen egy évig grammatikát tanított. 1656-ban Nagyszombatban, 1657-ben Zágrábban tanult teológiát. A harmadik próbaévet 1658-ban Judenburgban végezte. A következő két évben Nagykárolyhoz tartozott, és Apátiban végzett lelkipásztori munkát. 1661-ben Szatmáron, Nagykárolyban és Apátiban volt misszionárius.

Pozsonyban született, végzett bölcsészként Budáról Trencsénben lépett be a Társaságba. Hat évvel korábban tért át a lutheranizmusról a katolikus hitre. A próbaidő után 1724–5-ben Sopronban, 1726-ban Kőszegen, 1727–8-ban Kassán tanított középiskolában. 1729–32-ben Nagyszombatban végezte teológiai tanulmányait, ott szentelték pappá 1731-ben. 1733-ban Komáromban hitszónok volt. A következő évben Besztercebányára került a harmadik próbaévre. 1735–7-ig Budán egy évig ünnepi magyar hitszónok volt, és két évig bölcseletet tanított. 1738-ban Nagyszombatban, 1739–40-ben Komáromban ünnepi magyar hitszónokként működött. Ott halt meg.

1946–8 között a zugligeti Manrézában volt novícius, 1949-től Szegeden, 1951-ben Chieriben, 1952-ben Leuvenben tanult filozófiát. 1953–4-ben St. Blasienben volt magiszter. 1955–8-ig Chipping Nortonban végezte a teológiát, 1957-ben szentelték pappá. 1959-ben St. Asaphban végezte a terciát, utána 1960–1-ben Rómában a bienniumon teológiából doktorált a Gergely Egyetemen. 1962–70-ig Chipping Nortonban, majd 1971–6 között Londonban tanított dogmatikát. 1977–99 között a dogmatika professzoraként működött Innsbruckban, közben 1989-ben dékán is volt. 2000-ben lett professor emeritus. Tanári tevékenysége mellett részt vállalt a magyar hívek pasztorálásában és a Pax Romana-mozgalomban. 2007–8-ban Reith bei Seefeldben volt plébános. Innsbrucki nyugdíjas évei alatt időnként a helyi magyarok között működött.

Szécsényben született. A Társaságba lépésekor nagybátyja, Haynald kalocsai érsek kérésére a rendfőnök, P. Beckx beleegyezett, hogy újoncidejét a franciaországi Issenheimben végezze. 1872–4-ben Pozsonyban tanult bölcseletet, 1875–7-ben Kalocsán grammatikát és francia nyelvet, majd 1878-tól Bécs-Kalksburgban két évig magyar és francia nyelvet tanított. Egy bizonyos idegbaj lépett fel nála, így egész további életét ott töltötte. 1880–3 között ott tanulta magánúton a teológiát. 1881-ben szentelték pappá Kalocsán. 1886-ban Kalksburgban végezte a harmadik próbaévet. 1899-ig tanította a magyar nyelvet, és rendszeresen előadásokat tartott a keresztény művészetekről. A kollégiumban egy „szépművészeti múzeum”-ot rendezett be a keresztény művészetek előmozdítására. Korának legjobb technikájával készült nagy reprodukciógyűjteménnyel rendelkezett a festményekről, de érméket, fémmunkákat, kristályt és porcelánt is kiállított. Bemutatta az eszközöket és a munkamenetet is, ezzel fejlesztve a papság alapismereteit a templomok díszítéséhez. Amikor X. Piusz pápa 1907-ben elrendelte az egyházi műkincsek védelmét és gondozását, Magyarországon, Ausztriában és Csehországban mintegy háromezer előadást tartott főként papok és szeminaristák számára. Élete vége felé egy később sokat idézett összefoglalást írt a jezsuiták magyarországi történetéről.

Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Noha jogásznak készült, a szerzetesi hivatást választotta. Először a premontrei rendbe jelentkezett, de ott csak érettségi után fogadták volna, ezért a Jézus Társaságába lépett be. A noviciátust Nagyszombatban, 1904–5 között, a retorikát St. Andräban végezte. 1905–8 között Pozsonyban filozófiát tanult. 1908–11 között a kalocsai konviktusban volt nevelő. 1911–5 között végezte a teológiát Innsbruckban, ahol 1914-ben pappá szentelték. 1915–8 között a bp.-i egyetemen latin–görög szakos diplomát szerzett. A következő két évben Kalocsán volt tanár, majd 1920-ban a lengyelországi Dziedzicében végezte el a harmadik probációt. 1920–48-ig, az iskola államosításáig a pécsi Pius Kollégiumban tanított magyar, latin, görög és német nyelvet, valamint földrajzot és gyorsírást. A gimnáziumi Mária-kongregáció prézese volt. 1948-tól a belklinika kápolnájában misézett rendszeresen. 1949–50-ben a pécsi papnövendékeket tanította görög nyelvre. 1950 nyarán Mezőkövesdre internálták. 1951-ben a bódvarákói apácák spirituálisa és a plébános segítője volt, majd Hódmezővásárhelyre került. Innen az év végén a pannonhalmi szociális otthonba költözött, ahol latin, olasz, spanyol és lengyel nyelvű, vallásos tárgyú és aszketikus könyveket fordított.
Ir: MJTN 241; Pálos 194; Schrer Á.: P. Velics Miksa SJ osztályfőnökünkre emlékezünk. Mecsekalján 2000. (júl. 31.) 9–10; Tüll A.: P. Velics Miksa (1882–1968). MJV IV. 487–90; Miklósházy 55.

Középiskoláit Makón kezdte, majd Bp.-en folytatta. A VI. osztály után Nagyszombatban, 1910-ben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Kalocsán fejezte be a gimnáziumot. 1915–7 között Innsbruckban hallgatta a bölcseletet. A magisztériumban Szatmárnémetiben volt három évig nevelő. A teológiát Innsbruckban kezdte 1920-ban, majd Krakkóban folytatta. Ott szentelték pappá 1923. június 3-án. A teológia utolsó évét magántanulóként fejezte be Érden. A harmadik próbaévre 1925-ben Bécs-Lainzba került. Papi működését Bp.-en kezdte mint az ifjúmunkás és a diák Mária-kongregációk vezetője. Segítette a missziós központ munkáját is. 1929–31 között Bp.-en az egyetemen latint és történelmet tanult. Ezekben az években sok magyar iparos ment Törökországba dolgozni, ezért Vendel Jánost az ő lelki gondozásukra küldték. Élete java részét Isztambulban töltötte, 1936–8 között Ankarában dolgozott. A törökök között nem térített. Módszere volt jót tenni beszélgetés útján, így barátságba került sok, főleg műveltebb körökből származó törökkel. Élete vége felé komolyan dolgozott az újszövetségi Szentírás török fordításán. Régóta magas vérnyomása volt. Egyik reggel nem jelent meg misézni. Halva találták szobájában.
M.: A limpiasi csodás feszület. Bp., 1912.

Székelyföldön született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1643-ban Győrben grammatikát tanított. 1644-ben Nagyszombatban kezdte bölcseleti tanulmányait, melyeket 1645-ben Passauban és 1646-ban Grazban folytatott. 1647–50-ben Gyöngyösön tanított középiskolában. Teológiai tanulmányait Grazban végezte 1651–4 között. 1654-ben szentelték pappá. 1655-ben Kolozsmonostoron, 1656–7-ben, s valószínűleg a következő évben is Gyulafehérvár székhellyel volt misszionárius. 1659-ben és 1663-ban az erdélyi misszió főnöke volt. 1665-ben Gyulafehérváron házfőnökként szerepelt, de még ez év elején Nagyszebenben meghalt.

Zágrábban született, 1614-ben Brünnben lépett be a Társaságba. Próbaidejének második évét Leobenben végezte. 1617–9-ben Grazban bölcseletet tanult, majd rögtön utána Laibachban végezte a kétéves teológiai kurzust. A harmadik próbaévre Ebendorfba került. 1623–9-ig Zágrábban és Nagyszombatban volt tanár és lelkipásztor. 1631-ben Esterházy Miklós nádor udvarában tanította a nádor és más főnemesek fiait. Egy évvel később különböző házakban végzett lelkipásztori munkát. 1637–40-ben újra Esterházy nádor szolgálatában állt annak udvarában. Utána különböző rendházakban dolgozott, mindenütt csak egy-két évig. 1649-ben Nádasdy grófnál volt lelkész. Utána 1654-ig Varasdon, majd 1658-ig Zágrábban végzett lelkipásztori munkát. Életét Varasdon fejezte be 1660-ban.

1936–8 között a zugligeti Manrézában volt novícius. 1939-ben Bp.-en, majd 1940–1-ben Kassán filozófiát tanult. 1942–4 között a pécsi Pius Gimnáziumban latin és magyar nyelvet tanított, és a konviktusban volt felügyelő. 1945–8 között Szegeden teológiát tanult. 1949-ben a Manrézában végezte a terciát. 1950-ben missziós lelkészként tevékenykedett. 1950–83-ig először Pécsett, majd Bátaszéken volt lelkész.

Franciaországban született, Németországban lépett be a Társaságba. Ausztriában 1633-tól szerepel a katalógusban: középiskolában tanított. 1634–5-ben kazuisztikat tanult Laibachban. A következő két évben Győrben miniszter volt. 1638-ban Leobenben végezte a harmadik próbaévet. 1639–43 között Sopronban különböző lelkipásztori munkákat végzett, s rövid ideig miniszter is volt. 1644-ben Bécsben hitoktatóként és gyóntatóként szerepelt, majd visszatért Sopronba előző munkaterületeire. 1648-ban utolsó állomáshelyére került, az Esterházy-udvarba, ahol tizennyolc évig, haláláig volt a család lelkiatyja.

Szarvason született, az ausztriai Feldkirchben lépett be a Társaságba. Újoncidejét Szegeden folytatta, 1922–4-ben a bölcseletet is ott tanulta. 1925–6-ban Kalocsán volt nevelő a konviktusban. 1927–30-ban Innsbruckban végezte teológiai tanulmányait. 1929-ben Bp.-en szentelték pappá. A harmadik próbaévre 1931-ben az észak-amerikai Poughkeepsie-be került. A következő évben Bp.-en házgondnokhelyettes, hitszónok és munkás-lelkipásztor volt. 1933-ban Kalocsán a konviktust vezette. 1934-től bebörtönzéséig, 1948 decemberéig a bp.-i rendházban és a Jézus Szíve-templomban vezető lelkipásztori munkát végzett. Vezetett egy nagyon aktív férfi Mária-kongregációt, szerkesztette a kongregációk folyóiratát a háború végéig, 1941–4-ben a rend havi folyóiratát, a Magyar Kultúrát is. 1944 őszétől a rendház főnökeként aktívan részt vett a zsidók mentésében. Volt idő, amikor több mint száz üldözöttet bújtattak a ház alagsorában. 1948-ban a tartomány gazdasági ügyeinek felelőse volt. E minőségében ítélték három év börtönre a Mindszenty-perben. Kérte a bíróságot, hogy a vele letartóztatott segítőtestvér büntetését is rá róják, mert az csak az ő utasításait követte. A büntetés letöltése után nem engedték szabadon, Kistarcsára internálták. Megtiltották, hogy az ott fogva tartott mintegy harminc jezsuitával találkozhasson. A táborban halt meg 1952. december 3-án.

Mátyuson született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaévek után 1639-től Nagyszombatban két évig a középiskolában tanított, majd három évig bölcseletet tanult. 1644–6-ban Gyöngyösön tanított. 1647–50-ben Grazban végezte teológiai tanulmányait, ott szentelték pappá 1650. április 16-án. 1651-től Nagyszombatban egy évig matematikát és négy évig bölcseletet tanított. 1656–64 között Trencsénben újoncmester, közben 1659-től rektor is volt. 1665-től Nagyszombatban rektor, 1669-től a teológia tanára és egy évig a bölcsészeti kar dékánja volt. 1673–7-ig Kassán három évig rektor és két évig a teológiai kar dékánja volt. 1678-ban a harmadik próbaéves atyák vezetőjeként működött Judenburgban. 1679–80-ban a tartományfőnök helyettese, 1681–4-ig tartományfőnök volt. 1685–6-ban Nagyszombatban a rektori hivatalt töltötte be, ugyanakkor az osztrák rendtartomány magyar részében a tartományfőnök helyetteseként működött. Az osztrák rendtartomány legmarkánsabb személyisége volt a 17. század második felében.

1921–3 között Érden volt testvérnovícius, majd 1924–41 között Szatmárnémetiben a rendház gazdasági vezetője, a kápolna sekrestyése, a szolgák felügyelője, ebédlős. 1942–4 között Nagykapornakon méhész, ebédlős, házi mindenes, kapus, 1945–9 között Kalocsán gazdasági vezető, kertész, ebédlős. 1950-ben a szegedi kollégium gazdasági vezetőhelyettese volt, majd ebben az évben Mezőkövesdre internálták. 1951-től Jászberényben élt nyugdíjasként, 1954-ben beköltözött a pannonhalmi szociális otthonba.

Komáromban született, Lőcséről Trencsénben lépett be a Társaságba. Három évvel korábban a rutén rítusból tért át a latinba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1723–5-ben Bécsben tanult bölcseletet. 1726-ban Esztergomban, 1728–30-ban Nagyszombatban tanított középiskolában. 1731–2-ben Grazban, 1733–4-ben Nagyszombatban végezte a teológiát. 1734-ben szentelték pappá. 1735-ben Rozsnyón tanított. A következő évben Besztercebányán volt harmadik probációban. 1737-ben Kassán matematikát és 1738–9-ben Budán bölcseletet tanított. 1740-ben ugyanott a szeminárium lelki vezetője volt, amikor elbocsátották a Társaságból. Az 1730-ban Nagyszombatban előadott Arsinoe tragédiája nyomtatásban is megjelent.

A belgiumi Bastenakenban született, Kölnben lépett be a Társaságba. 1562–5 között Prágában egy évig retorikát és három évig bölcseletet tanult. 1566–85 között Bécsben élt, de a katalógusok hiánya miatt nehéz életútját összeállítani. Az első években összesen három évig teológiát tanult, de közben retorikát tanított és a konviktusban nevelő volt. Már 1566-ban pappá szentelték. A hetvenes évek elejétől főleg neveléssel foglalkozott. 1585–8-ban rektor volt Olmützben. 1589–95-ig az osztrák rendtartományt kormányozta. 1596–7-ben Grazban rektor, 1598–1618 között a főherceg, 1619–20-ban Ferdinand császár gyóntatója volt Bécsben. 1621-től Grazban élt haláláig.

Prágában született német szülőktől, tizenöt éves korában lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után 1564–5-ben Nagyszombatban tanult grammatikát. 1565. július 2-án elbocsátották a Társaságból.

Az ausztriai Felthurnban született, Grazból logikusként lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után 1727–9-ben Bécsben bölcseletet tanult, 1730–1-ben a professzusház középiskolájában tanított, és 1732-ben a kollégiumban matematikát tanult. 1733-ban Laibachban retorikát tanított. 1734–7-ig Grazban végezte teológiai tanulmányait. 1737-ben szentelték pappá. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1739-ben Passauban hitszónokként működött. Ezt követően megkezdte tanári pályafutását: 1740–1-ben Grazban matematikát, 1742–5-ben Klagenfurtban bölcseletet és matematikát, 1746-ban Nagyszombatban kazuisztikát, 1748–9-ben Bécsben kontroverziát, 1750–1-ben Nagyszombatban, 1752–3-ban Grazban teológiát tanított. 1754–5-ben a bécsi professzusházban volt betegállományban. 1756–61-ig Passauban egyházjogot adott elő. 1762-ben a bécsi újoncházban házgondnok, 1763-ban Laibachban iskolaigazgató volt; 1764-ben Kremsben betegeskedett, majd 1765-ben Grazban házi lelkiatya volt, ahol rövidesen meghalt. Latin nyelvű művei Nagyszombatban jelentek meg, egy közülük az 1750-es szentévről.

Bp.-en született, Szegeden lépett be a Társaságba. Újoncidejének második felét már Érden végezte, majd Kalocsán két év alatt befejezte a gimnáziumot. 1925–7-ben Szegeden tanult bölcseletet. 1928–30-ban Pécsett volt konviktusi nevelő. Teológiai tanulmányainak első évét Innsbruckban végezte, a többit Szegeden. 1933-ban szentelték pappá. 1935-ben Bp.-en lett hitszónok és a Szívtestőrség vezetője. A következő évben Szegeden volt harmadik probációban. Utána a Bp.-i Manrézában két évig tanította a retorikusokat, majd egy-egy évig Hódmezővásárhelyen volt hitoktató, Szegeden a szemináriumban és Kassán a jezsuitáknál a bölcselet tanára. 1942-től Bp.-en, úgy látszik, megtalálta igazi munkáját, a Szívgárda-mozgalom irányítását, amelynek az iskolák államosítása vetett véget. A nehéz helyzetben, amelybe akkor sokan kerültek, ő az emigrációt választotta. Életútja mutatja, hogy ebben képtelen volt megtalálni helyét és állandó munkáját. 1951-ben a kanadai Torontóban volt magyar lelkész. A következő évben Hamiltonban volt ugyanebben a munkakörben, majd Torontóban várta az elöljárók döntését. 1954–7-ben Halifaxban tartott vallástudományi kurzust. Utána Los Angelesben tanított teológiát, majd visszatért Halifaxba. 1961–2-ben a bajorországi kisvárosban, Aschaffenburgban, majd öt évig Münchenben volt lelkipásztor, ahol az orosz emigránsok lelkipásztori központjában lakott. 1968–9-ben újra Észak-Amerikában, Clarkstonban tanított német nyelvet, majd 1970–3-ban Cincinnatiban etikát, és ott élt mint professer emeritus. 1979-ben megkapta az elöljárók engedélyét, hogy rendházon kívül élhessen. 1980-tól Cincinnatiban volt lelkipásztor a magyar tartományfőnök joghatósága alatt. 1981–3-ig engedély nélkül rendházon kívül élt. 1984-ben Cincinnatiban betegeskedett. 1986-tól a hamiltoni Szent Erzsébet Otthon házi lelkésze lett. 1987-től haláláig a kanadai Dundasban ápolták.

Milánóban született, a középiskolát a pármai kollégiumban végezte. Bölcseleti tanulmányai után, 1702-ben Chieriben lépett be a Társaságba. 1704-től hat évig a milánói kollégiumban tanított. 1710-től ugyanott tanult teológiát, ahol már 1711-ben pappá szentelték. Képzésének befejezése után, 1716-tól szintén Milánóban négy évig bölcseletet, két évig szentírástant és 1722–9-ig teológiát tanított. 1730-ban ugyanott tanulmányi főnök és helyettes rektor volt. 1732-ben tartományfőnök, majd 1737-ben olasz asszisztens lett.
P. Franz Retz halála után 1751. június 22-én ült össze az új rendfőnök megválasztására a nagygyűlés. Július 4-én már az első menetben P. Viscontit választották rendfőnökké. A nagygyűlés fő témája volt, mint már az előzőn is, a felsőbb oktatás rendje. Itt a legtöbb problémát a bölcselet tanítása okozta, ezért középutat kerestek a hagyományos filozófia és a modern tudományok között. Mindkettőben kerülték a szélsőséges tanokat. A 36. dekrétum előírta, hogy a fizika tanításában Arisztotelész tanait kell követni, melyekkel nehézség nélkül összefüggésbe lehet hozni a kísérleti fizikát. Az új kérdéseket és tanokat, mint például a tapasztalati tényeket, csak leírásosan és szillogizmussal kell előadni. A matematikát csak mértékkel kell ismertetni, amennyire az a fizika oktatásában szükséges. Bár a teljes embert kell formálni, a matematika és a fizika nem tartozik az elengedhetetlen ismeretek körébe.
Visconti örökölte elődjétől a Dél-Amerikát érintő, 1750-ben kötött határmegállapodást Portugália és Spanyolország között. Téves jelentések alapján azonban szerencsétlen lépést tett ezzel kapcsolatban. 1751-ben levelet írt a paraguayi tartományfőnöknek, akinek bűn terhe alatt megparancsolta, hogy a hét guarani missziót ürítse ki, amit azonban az ottani misszionáriusok igazságtalannak ítéltek. A helyzetet súlyosbította, hogy egy spanyol komisszáriust, Lope Luis de Altamiranót küldte oda.
A nagygyűlés előírta a rendfőnöknek, hogy bizonyos praktikus kérdéseket megoldjon. Visconti 1752. július 17-én levelet írt a tartományfőnököknek a középiskolák hanyatlásáról, melynek okait levelében nem fejtette ki részletesebben. Ugyanazon év októberében a rendtársaknak küldött iránymutatást a szegénységi fogadalomról és a pénz helyes használatáról, valamint a tanuló rendtagok lelkiségének elmélyítéséről.
Visconti jó viszonyban volt XIV. Benedek pápával, aki befolyásolta őt nehéz helyzetében a tanulmányokat illetően, például hogy fogadjon el bizonyos, az arisztotelészi tanoktól és az előző nagygyűlés rendelkezéseitől eltérő nézeteket, melyeket a Római Kollégium néhány fiatalabb tanára, például Carlo Benvenuti és Ruđer Bošković tanítanak.
Viscontinak problémát okoztak a rend ellen Franciaországban és Portugáliában intézett támadások. Rómában is jelen volt az ellenséges indulat, melyet más szerzetesek, pápai hivatalnokok és bíborosok is szítottak, a pápa azonban nem vette ezeket komolyan. Viscontinak aránylag rövid rendfőnöksége alatt mindezek a körülmények megkeserítették az életét.

Tizenkilenc éves korában Bécsben lépett be a Társaságba. 1635–7-ben Grazban bölcseletet, 1642-ben ugyanott egy évig kazuisztikát tanult, és még abban az évben pappá szentelték. Rögtön a tanulmányok után Leobenben elvégezte a harmadik próbaévet is. Utána Győrben retorikát tanított. 1646-ban Pozsonyban hitszónok, a következő évben Nagyszombatból népmisszionárius volt. 1649–53 között Gyöngyösön négy, Trencsénben egy évig tanított középiskolában. 1654-től haláláig Besztercebányán volt lelkipásztor.

Viszocsányban született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1642-ben Homonnán tanított. 1643-ban Bécsben, 1644–5-ben Grazban tanult bölcseletet. 1646-ban Pozsonyban, 1647-ben Nagyszombatban, 1648-ban újra Pozsonyban tanított. 1649–52-ig Grazban végezte a teológiai tanulmányokat, ott szentelték pappá 1652-ben. A következő évben Nagyszombatban tanított retorikát. 1654-ben harmadik próbaéves volt Judenburgban. 1655-ben Gyöngyösön hitszónokként, 1656-ban Nagyszőlősön házfőnökként, 1657-ben Nagykárolyban misszionáriusként dolgozott. Utána egy-egy évig lelkipásztori munkát végzett Nagyszombatban, Nagykárolyban, Ungváron és Komáromban. 1662–3-ban Nagyszombatban konviktusi igazgató, 1664–6-ban Rozsnyón hitszónok, 1667–8-ban Szepeskáptalanon házfőnök, 1669–73-ban Nagyszombatban hitszónok, 1674–6-ban Lőcsén házfőnök volt. Utána nyugalmasabb évek következtek: 1677–82-ig Kassán volt hitszónok és szemináriumi igazgató, 1683–4-ben Pozsonyban hitszónok és 1685-től haláláig Nagyszombatban négy évig a Szent Adalbert- és három évig a Szelepcsényi-szeminárium igazgatója volt. Utána négy évig már csak a havi lelki buzdítást adta a közösségnek, mivel élete végén már beteg volt.

Vitelleschi római nemesi családból származott. Tizenkilenc éves korától jezsuita akart lenni. Apja azonban, aki az egyházi pályafutást nem ellenezte, a szerzetesit meg akarta akadályozni. Ő azonban a Római Kollégium bölcselethallgatójaként XIII. Gergely pápánál kieszközölte az engedélyt, hogy szülői beleegyezés nélkül beléphessen a rendbe. Tanulmányai végeztével, 1588–91-ben bölcseletet tanított a Római Kollégiumban, 1592–4-ben és 1597–8-ban az Angol és közben a Nápolyi Kollégium rektora volt. 1599–1602-ben Rómában teológiát adott elő. 1602–5-ben a nápolyi, 1606–8-ban a római rendtartományt vezette, és a VI. általános nagygyűlésen olasz asszisztenssé választották.
Claudio Acquaviva rendfőnök halála előtt a német asszisztenst, Ferdinand Albertet nevezte ki vikáriusnak, aki 1615. november 5-re hívta egybe az általános nagygyűlést. A választás napjául november 15-ét jelölték. Habár kiközösítés terhe alatt tilos volt a teljesen szabad választás ellen csoportokat kialakítani, nem hiányoztak lépések, amelyek Vitelleschi ellen irányultak. Ilyen ellenséges hangok még Acquaviva rendfőnök életében ismertté váltak, és ő kérte a rendfőnököt, hogy elmehessen Rómából, de erre nem kapta meg az engedélyt. Vitelleschi ellenfelei voltak a Társaság tikára, a római tartományfőnök, valamint a Római Kollégium rektora és tanulmányi főnöke. Kandidátusuk, az olasz Giovanni Argenti Erdély, majd Ausztria tartományfőnöke, valamint Litvánia és Lengyelország vizitátora volt. A negyedik választási menetben Vitelleschi harminckilenc, Argenti huszonkilenc szavazatot kapott. Az új rendfőnök megbocsátott ellenfeleinek, és azt is elérte, hogy az aktákban ne szerepeljen az ügy.
A gyűlés az első feladat, az öt asszisztens megválasztása után áttért a rend belső ügyeinek tárgyalására. Nagyobb figyelmet fordítottak arra, hogy megvalósítsák az előző gyűlések döntéseit, és orvosolják a súlyos hibákat, amelyek egyes csoportoknál mutatkoztak meg, főleg a Társaság egységét illetően. Döntöttek arról is, hogy megszüntetik az általános nagygyűlés periodikus összehívását.
Rendelkezést hoztak az utolsó fogadalmak letételéről. Az elöljárók nem engedhetik meg, hogy ezeket olykor évekre elodázzák. Hogy kinek milyen fogadalmat kell letennie, azt az elöljáró dönti el. Megnehezítették az elbocsátás lehetőségét is a Társaságból. Szigorú megtorlást rendeltek el a rágalmazók és a titoktartást megszegők ellen.
Hosszú ideig voltak érvényben a tanulmányi rendet érintő dekrétumok, például a teológia végén a grádusvizsga, melynek bizonyítania kellett, hogy a kandidátus képes a hittudomány és a bölcselet tanítására.
A gyűlés előírta, hogy a missziós területeken kerülni kell a nacionalista magatartást, ezért a közösségeknek lehetőség szerint nemzetközinek kellett lenniük.
Ami a külsőkkel való kapcsolatot illeti, tilos volt világi hivatalokat elvállalni. Ezek viseléséhez a rendfőnök engedélyére volt szükség. A nagygyűlés e határozatok mellett az előző kongregációk anyagát is megvizsgálta, és kiadatott instrukciókat és rendeleteket – főleg Acquavivától – az apostoli munkákról, a fiatal rendtagok neveléséről, a szerzetesi életről, a kormányzásról és a tagok lelki életéről is.
Vitelleschi harmincéves kormányzásából alig vannak adatok a Társaság fejlődéséről. Létezik egy 1626-os teljes katalógus. Az 1640-es, százéves jubileumra is csak a házakról készült egy elég hiányos lista. 1626-ban tizenötezer-ötszáznegyvennégy jezsuita élt, kétezer-száztizeneggyel több, mint 1616-ban. Ugyanakkor a kollégiumok száma háromszázhetvenkettőről négyszáznegyvennégyre, a rendházaké százhuszonháromról kétszázhuszonnyolcra nőtt. A missziókról még nehezebb képet alkotnunk.
A Társasághoz Vitelleschi kevés levelet intézett, ezekből az Institutum Societatis Iesu kiadásában egy sem szerepel, kettő a generálisok leveleiben, és nyolc a válogatott levelekben az elöljárókhoz, melyek között egész rövidek is vannak. Megemlíthetjük az egész Társasághoz írt levelét az imáról és az erényekről (1617). Röviddel utána az elöljárókhoz írt azok kiválasztásáról, akik a rendi fiatalság nevelésével és tanításával foglalkoztak. Figyelniük kell a tanok tisztaságára, főleg a morálteológia esetében, ahol több tanárnál fennáll a laxizmus veszélye. 1619-ben az elöljáróknak írt levelet, melyben többek között kitért a Társaság egységét és a testvéri szeretetet fenyegető nacionalizmus veszélyére is. 1631-ben kitért a kollégiumokban folyó nevelés fontosságára. A lelkiatyáknak és a Mária-kongregáció vezetőinek elsőrangú jezsuitáknak kell lenniük. A tanárok képzésére a bölcseleti tanulmányok előtt egy-két éves kurzusokat írt elő, melyeket az évi katalógusokban collegium repetentiumnak neveztek. 1639. november 15-én a Társaság alapításának százéves jubileumára írt levelet.
Vitelleschi kormányzása alatt nem fordultak elő olyan súlyos problémák és viták, mint elődje, Acquaviva idején. 1621–7 között többször kellett fellépnie a jezsuita Juan de Mariana írása ellen, melyben az a Társaság kormányzási módját támadta. Hasonló támadások érték a rend monarchikus kormányzási módját főleg Spanyolországban. IV. Fülöp király kérte, hogy a spanyol jezsuitákat egy „komisszárius rendfőnök” vezesse. A harmincéves háború alatt a spanyol király el akarta érni, hogy a rendfőnök távolítsa el II. Ferdinánd császár gyóntatóját, Wilhelm Lamormainit. IV. Fülöp a rendfőnököt is támadta: azzal vádolta, hogy segíti a francia politikát, hogy ezzel VIII. Orbán pápa tetszését elnyerje.
Az apostoli munkákban fékezte a francia jezsuitáknak a női szerzetesrendek gondozásában tanúsított túlzott odaadását. Az angolkisasszonyok alapításának vitáiban egyáltalán nem vett részt. Peruban megtiltotta a jezsuitáknak, hogy női Mária-kongregációt alapítsanak vagy vezessenek. Goában és Belgiumban védte a professzusházak szegénységét. A jezsuiták vezette plébániákon a bevételből csak az ott dolgozó atyák eltartására vonhattak el egy keveset, a maradékot a templomra és a szegények segítésére kellett fordítaniuk.
Gondoskodott a missziókról is. A Fülöp-szigetekre hat év leforgása alatt százharminc, a paraguayi redukciókba egyszerre harminc jezsuitát küldött. Ő indította el a kanadai és a marylandi missziót is. Dél-Amerikában Pedro Claver feketék közötti missziós munkáját védte a helyi elöljáróknál is. Ugyanott megtiltotta, hogy a jezsuiták részt vegyenek a bányászatban és a kereskedelemben, „mivel a lelkek és nem az arany keresésére” mentek oda. Hosszú rendfőnöksége – kivéve Közép-Európát a harmincéves háborúban – a nyugodt fejlődés, a külső és főként a belső megerősödés ideje volt.

A spanyolországi Burgosban született, 1549-ben Rómában lépett be a Társaságba. Három évig Bolognában tanult. Szent Ignác 1551-ben tizedmagával Bécsbe küldte egy kollégium alapítására. Ott szentelték pappá 1552-ben. 1553-ban a kollégiumban a görög nyelvet tanította, és a Bécsben élő olaszok lelkipásztora volt. Ebben a munkájában kellett Magyarországra mennie Sforza Pallavicinihez, a katonaság főparancsnokához, ő volt az első jezsuita, aki az országba érkezett. Még ebben az évben visszahívták Rómába tanulmányainak folytatására. 1557-ben a felsőnémet rendtartomány helyettes főnöke lett, és 1558–61-ben bécsi rektor. Mindent latba vetett, hogy a nagyszombati kollégium létrejöhessen. Oláh Miklós esztergomi érsek hívására 1560-ban, 1561-ben és valószínűleg 1562-ben is jelen volt a zsinatokon, így Magyarország akkori vallási helyzetéről pontos ismeretei voltak. 1562-ben a rendfőnök a három kollégium, Bécs, Nagyszombat és Prága felügyelőjévé nevezte ki, és mellé a tartomány anyagi ügyeinek intézőjévé is, s ezzel elősegítette a kollégiumok alapítványi gondjainak megoldását. 1564-ben visszahívták Rómába, ahol 1565-ig a rend anyagi ügyeit intézte mint „prokurátor”. Utána Messinában lett rektor, 1566–7-ben a Szardínia szigetén élő jezsuiták vizitátora lett. 1568–70-ben újra a rend gazdasági ügyeinek felelőse volt. 1570-től haláláig népmisszionáriusként működött Itáliában.

Magyarláposon született, Kolozsvárról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1758-ban Nagyváradon grammatikát tanított. 1759–60-ban bölcseletet tanult Nagyszombatban. 1761–2-ben Kőszegen, 1763-ban Kolozsváron és 1764-ben Budán tanított középiskolában. 1765–8-ig Nagyszombatban tanult teológiát. 1767-ben szentelték pappá. 1769-ben Egerben végezte a harmadik próbaévet. 1770–3-ban Kolozsváron retorikát tanított. 1788-ban az erdélyi egyházmegye kanonokja volt. 1793-ban brassói, 1807-ben székelyudvarhelyi plébános és gimnáziumi igazgató volt. Ott halt meg 1816. augusztus 2-án.

Az ausztriai Feldkirchben lépett be a Jézus Társaságába, a noviciátus után visszatért Magyarországra. 1948–50 között a Manrézában volt másodszakács. A szétszóratás után 1950–2-ben Kaposváron, 1952–76 között a Központi Szemináriumban, 1976–90 között pedig Rómában, a Germanicumban dolgozott szakácsként. 1991-ben a hódmezővásárhelyi újonnan nyílt novicátusban volt szakács.

Szászsároson született, Bécsben lépett be a Társaságba. Újoncidejét 1590–1-ben Brünnben töltötte. A következő évben ott tanított grammatikát. 1593–6-ban Bécsben tanult bölcseletet, majd kazuisztikát. 1597–1600-ban Kolozsváron grammatikát tanított, és a szemináriumban felügyelő volt. 1598-ban szentelték pappá. 1601–6-ig Nagyváradon volt hitszónok. 1607-ben a magyarországi misszióban dolgozott. 1608–9-ben Bécsben hitoktató volt, amikor aránylag fiatalon váratlanul meghalt munka közben.

Az ausztriai Innichenben született, Leobenben lépett be a Társaságba. 1655-ben Passauban végezte a tanárképzőt. 1656–60-ban Bécsben három évig bölcseletet tanult, majd egy-egy évig a kollégium és a professzusház középiskolájában, 1661-ben Linzben és 1662-ben Pozsonyban tanított. 1663-ban Bécsben, 1664-ben Münchenben, 1665–6-ban Grazban tanult teológiát. A következő évben Bécsben a kollégium középiskolájában tanított. 1668-ban Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1669-ben Bécsben matematikát adott elő. 1670-től Grazban négy évig bölcseletet, egy évig kontroverziát és matematikát, s utána egy évig matematikát tanított a rendi tanárképzőben. 1676-ban Linzben a kazuisztika professzora volt. 1677–82 között Bécsben tanított teológiát. 1683–4-ben Linzben, 1685–8-ban Bécsben, 1689–90-ben Grazban volt rektor. 1691–5-ben a tartományfőnöki hivatalt látta el. 1696–9-ben bécsi rektor, 1700–1-ben a bécsi professzusház főnöke és 1702–4 között újra tartományfőnök volt. 1705–6-ban a grazi, 1707–10-ben a bécsi rektori hivatalt látta el. 1711-től haláláig a házban lakó fiatal rendtagok gondozója volt. Kétszeri tartományfőnöksége alatt indult el a törökök kiűzése után a felszabadult területeken, de Magyarország többi részén is, a jezsuiták munkásságának meg- és újjászervezése. 1695-ben még csak két új missziós állomást állított fel Erdélyben: Brassóban és Péterváradon. Sokkal átfogóbb volt az 1701-es rendezés: Buda és Szakolca kollégiummá lettek, rendházzá alakult Kolozsvár, Nagyvárad, Eperjes, Gyulafehérvár, 1703-ban Pest, és új missziós állomások létesültek Nagykanizsán és 1702-ben Fogarason.

1908–10 között Nagyszombatban volt testvérnovícius. 1911–15 között Kalocsán volt kertész, majd behívták katonai szolgálatra. Az orosz fronton hősi halált halt.

Bécsben született, ott lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1693-tól Bécsben egy évig matematikát és három évig bölcseletet tanult. 1697–9-ben Linzben tanított középiskolában. 1700-ban Grazban kezdte el teológiai tanulmányait, de egy év múlva Nagyszombatban folytatta. Ott szentelték pappá 1703-ban. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1705-ben Klagenfurtban, 1706-ban Grazban, 1707–8-ban Bécsben matematikát tanított és hitszónok volt. 1709-től hitszónok volt Linzben, Klagenfurtban (1710), újra Linzben (1711), a bécsi újoncházban (1712), a bécsi kollégiumban (1713–5), a bécsi professzusházban (1716–7), ismét Linzben (1718–9), lelkipásztor a bécsi professzusházban (1726–37), majd ugyanott betegeskedett haláláig. Nagyszombatban mondott ünnepi latin szentbeszéde Máriáról 1701-ben nyomtatásban is megjelent.

Pesten született, Goriziából lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1735–7-ben Grazban tanult bölcseletet. Utána Steyrben egy, Goriziában két, Fiuméban egy évig tanított középiskolában. 1742–5-ben Grazban tanult teológiát. 1745-ben szentelték pappá. Utána Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1747-ben Grazban, 1748-ban a bécsi kollégiumban, 1749–51-ben a bécsi Theresianumban tanított középiskolában. 1752–3-ban a bécsi újoncházban és 1754–60-ban a Theresianumban volt a gazdasági ügyek intézője. 1761–2-ben Budán, 1763–4-ben Kolozsváron házgondnok és 1764–9-ben Brassóban házfőnök és plébános volt. 1770–1-ben Bécsújhelyen a házgondnoki, 1772–3-ban a bécsi újoncházban a gazdasági ügyeket intézte.

Szabadkán született, húszéves korában, de még érettségi bizonyítvány nélkül lépett be Nagyszombatban a Társaságba. A próbaidő után két év alatt érettségizett Kalocsán. 1912–4-ben bölcseletet tanult Innnsbruckban. Utána Kalocsán egy évig nevelő, majd latin–magyar tanár volt. Teológiai tanulmányait is Innsbruckban végezte 1917–20 között. 1919–ben szentelték pappá. A harmadik próbaévet 1921-ben Szegeden töltötte mint az újoncmester segítője. 1922-ben az új érdi újoncházban volt házgondnok. 1923–6-ig a pécsi egyházmegye szemináriumában volt lelki vezető. 1927–8-ban a tartományfőnök helyettese volt Bp.-en. 1929-től váratlan haláláig a bp.-i Manrézában volt rektor és újoncmester.

1859–60 között Nagyszombatban volt testvérnovícius, majd 1861–80-ig Kalocsán portás, templomgondnok, a szolgák felügyelője. 1881-ben Szatmárnémetiben, 1882–3-ban Pozsonyban volt portás, ebédlős. 1884–96 között Kalocsán templomgondnok, portás és házi kísérő. 1897-ben a pesti rendházban portás, ebédlős, ruhatáros, könyvkötő és házi mindenes.
W