Szülővárosából, Komáromból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1719-ben Pozsonyban grammatikát tanított. 1720–2-ben Bécsben bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Pozsonyban, Gyöngyösön és Besztercebányán tanított. 1726–9-ben Nagyszombatban végezte a teológiát, ott szentelték pappá 1728-ban. 1730-ban Gyöngyösön lelkipásztor volt. 1731-ben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. 1732–6-ban Nagyszombatban egy évig retorikát, három évig bölcseletet tanított, és 1734-ben magyar hitszónok is volt. 1737–9-ben a Magyarországon állomásozó tábori lelkészek főnöke volt. 1739 elején halt meg fiatalon a bécsi professzusházban.

Zborón született, Egerből lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után Győrben elvégezte a tanárképzőt. 1751-ben Eperjesen tanított grammatikát. 1752-től Kassán három évig bölcseletet tanult, és három évig a középiskolában tanított. Teológiai tanulmányait 1758–61-ben Nagyszombatban végezte. 1760-ban szentelték pappá. 1762-ben Szepeskáptalanban tanított. A következő évben Bazinban misszionárius volt. 1764-ben Besztercebányán végezte a harmadik próbaévet. A következő évben Nagyszombatban retorikát tanított. 1766–9-ig Szakolcán a tanárképzőben a latin nyelv tanára volt. 1770-ben Eperjesen csak az iskolaigazatói hivatalt viselte, ami azt jelentette, hogy kutatási munkára tették szabaddá. 1771–3-ban Nagyszombatban szónoklattant és egyháztörténelmet adott elő. A feloszlatás után a pozsonyi országos levéltárban dolgozott. 1777-től Budán az Egyetemi Könyvtár őre, valamint a pecsét- és címertan tanára volt. 1784-ben az egyetemen politikai okokból nyugdíjazták, ezért Kisszebenbe, családjához vonult vissza. Jó barátságban volt nemcsak Katona Istvánnal és Pray Györggyel, hanem a protestáns Cornides Dániellel is. Fontosak voltak forráskiadásai a Szepesség és Sáros megye egyházi és világi történelméhez, Várday Péter kalocsai érsek levelezése, valamint főúri családok négy kötetben megjelent történetének forrásai.

Székesfehérváron született, Budáról lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1738–40-ben Bécsben bölcseletet tanult. Utána egy-egy évig Pozsonyban, Győrben, Kőszegen és Kassán tanított. 1745–8-ban Bécsben végezte teológiai tanulmányait. 1748-ban szentelték pappá. A következő évben Pozsonyban retorikát tanított. 1750-ben Besztercebányán volt harmadik probációban, majd a bécsi Theresianumban a joghallgatók felügyelőjeként működött. 1752–4-ig Győrben, 1755-ben Nagyváradon, 1756–7-ben Pozsonyban és 1758–9-ben Budán volt hitszónok. 1760-tól Székesfehérváron élt először egy évig mint házi lelkiatya és magyar–német hitszónok, 1761-től pedig a Társaság feloszlatásáig mint házfőnök, plébános és a templom építésének felelőse. Ott halt meg 1801-ben.

Szülővárosában, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1707–9-ig Grazban tanult bölcseletet. 1710–3-ig Linzben grammatikát tanított. 1714–7-ig Bécsben tanult teológiát, ott szentelték pappá 1717-ben. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1719-ben Kremsben, 1720–1-ben Linzben, 1722–3-ban a bécsi kollégiumban, 1724–5-ben Passauban és 1726–38-ig Bécsújhelyen volt hitszónok. 1739-ben Pozsonyban házfőnökként, 1740–4-ig Pozsonyban vasárnapi hitszónokként, 1745–6-ban újra házfőnökként működött. 1747–9-ben Besztercebányán rektor és plébános, 1750–1-ben a bécsi újoncházban házi lelkiatya volt. Pozsonyi működése közben három német szentbeszéde jelent meg nyomtatásban ugyanott.

Szülővárosából, Linzből metafizikusként lépett be Bécsben a Társaságba. 1740–2-ben Klagenfurtban bölcseletet tanult. 1743-ban Judenburgban, 1744-ben Leobenben tanított. 1745–8-ig Bécsben végezte a teológiát. 1748-ban szentelték pappá. A következő évben Judenburgban volt harmadik probációban. 1750–1-ben Grazban héber nyelvet, 1752-ben Bécsben és 1753–4-ben Linzben bölcseletet tanított. 1755–6-ban a bécsi Theresianumban matematikát, 1757–73-ig a bécsi egyetemen mechanikát és matematikát tanított. A feloszlatás után 1783-ig a dunai hajózás igazgatója volt annak osztrák és magyar területén. 1784-ben az építkezések főigazgatóságának tagjává nevezték ki. Amikor Bécsben a Theresianumot újra megnyitották, hetvennyolc éves korában a mechanika és a vízügyek tanára lett. 1802-ben a bécsi egyetemen a matematikai és fizikai tudományok igazgatójává, majd a császári és királyi tanács tagjává nevezték ki. Az egyházban gútai prépost volt. Tudományos munkájában főleg vízügyekkel foglalkozott.

1864–5-ben Nagyszombatban volt testvérnovícius, 1866–9 között Szatmárnémetiben szakács és házi mindenes. 1870-től az ausztrál misszióba küldték. 1870–84 között Sevenhillben szakács, ebédlős, az élelmiszerraktár felügyelője volt. 1885–8 között Georgetownban szakács volt és házi mindenes. 1889–97 között Sevenhillben házi mindenes, szakács, kertész, pék és ruhatáros. 1898-ban Norwoodban volt szakács. 1899-től Sevenhillben szakács és az élelmiszerraktár felügyelője. 1902-ben átírták az ír jezsuita provinciába.

Szülővárosából, Komáromból lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaidő után 1733-ban Bécsben tanult bölcseletet. 1736–9-ben Pozsonyban, 1740-ben Sopronban, majd egy évig újra Pozsonyban tanított. 1742–5-ig Nagyszombatban volt teológus. 1743-ban szentelték pappá. 1746-ban Besztercebányán volt harmadik probációban. A következő évben Kassán matematikát tanított. 1748–9-ben német hitszónok volt Egerben. 1750–2-ben Kassán bölcseletet, 1753-ban Kolozsváron kontroverziát tanított. 1754–9-ig Kassán egy-egy évig kontroverziát, kánonjogot és szentírástant, három évig teológiát adott elő. 1760–3-ig Pozsonyban lelkipásztori munkát végzett. 1764–6-ban Budán rektor és plébános, 1767-ben Pécsett, 1768–70-ben Győrben és 1771–3-ban Egerben volt rektor. A feloszlatás után is ott működött lelkipásztorként haláláig.

Szülővárosából, Sopronból lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. Ezekben az években az éves katalógusokban családi neve Beber volt. 1696–8-ban Grazban tanult bölcseletet. 1699–1701-ben Komáromban grammatikát tanított. 1702-ben Nagyszombatban, 1703–5-ben Grazban tanult teológiát. Ott szentelték pappá 1705-ben. 1706-ban Győrben végezte a harmadik próbaévet. 1707-ben a pozsonyi Szent Salvator-templomban, 1708-ban Győrben volt hitszónok. 1709–12 között Észak-Magyarországon Heister tábornok hadtesténél volt tábori lelkész. 1713-tól haláláig Klagenfurtban volt hitszónok.

A sziléziai Boroszlóban született, Nagyszombatból lépett be Trencsénben a Társaságba. 1660-tól Kassán három évig bölcseletet tanult, utána egy-egy évig ott és Nagyszombatban középiskolában tanított. 1666-ban Kassán egy évig retorikatanár volt, és négy évig teológiát tanult. 1670-ben ott szentelték pappá. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1673-ban Klagenfurtban matematikát, 1674–80-ig Kassán bölcseletet és matematikát, 1683–4-ben Passauban kazuisztikát, 1685–7-ig Nagyszombatban kánonjogot és kazuisztikát tanított. 1688–93-ig Kassán házi lelkiatya volt, mellette kazuisztikát és kontroverziát tanított ugyancsak Nagyszombatban 1694–5-ben.

A lengyelországi Gródekben született, Nagyszombatban lépett be a Társaságba. A próbaévek után St. Andräban végzett két évig retorikát, majd ott és 1865–8-ban Kalocsán tanított grammatikát. Bölcseleti tanulmányait 1869–71-ben Pozsonyban végezte. Utána Innsbruckban a kétéves kazuisztikai kurzuson tanult teológiát. 1873-ban szentelték pappá. A következő évben Prágában volt harmadik probációban. 1875–90 között Kalocsán történelmet és többször német nyelvet is tanított. 1891–2-ben Szatmárnémetiben volt házi lelkiatya. 1893–5-ben Pozsonyban, 1896-ban Bécs-Lainzban és 1897-ben Prágában főleg írással foglalkozott. 1898–1912-ig a bp.-i rendházban házi lelkiatya és lelkigyakorlatok vezetője volt. 1913-tól haláláig Pozsonyban házi lelkiatyaként dolgozott. 1882-ben Kalocsán megjelent háromkötetes művében számos dokumentumot közölt a magyarországi iskolák kezdeteiről.

Az ausztriai Wolfsbergben született, Leobenben lépett be a Társaságba, ahol kétéves újoncideje után ugyancsak két évig tanult a tanárképzőben. 1637–9-ig Bécsben végezte a bölcseleti tanulmányokat. Utána két-két évig Sopronban és Grazban tanított. 1644–7-ig ugyanott volt teológus is. 1648-ban szentelték pappá. Ebben az évben Eberndorfban időzött. 1649-ben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1650–3-ig Grazban retorikát tanított. A következő évben Klagenfurtban a bölcselet tanára, majd 1655-ben Grazban a középiskola igazgatója és az iskolai színjátszás felelőse volt. 1656–8-ban Goriziában bölcseletet és kazuisztikát tanított. 1659–61-ig Nagyszombatban a teológiai kar dékánjaként és a teológia tanáraként működött. 1662–76 között Grazban egy évig szentírástant tanított és két évig Mária-kongregációt vezetett. 1665–8-ban a teológiai kar dékánja volt, majd 1676-ig, valószínűleg betegsége miatt, csak a gyóntatói hivatalt viselte. 1677-től előbb két évig Eberndorfban, majd haláláig a bécsi professzusházban lakott betegen.

Nagyszombatban született, onnan lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1737-ben Selmecbányán grammatikát tanított. 1738-ban Kassán kezdte és 1739–40-ben Nagyszombatban folytatta bölcseleti tanulmányait. 1741-ben Kassán, 1742-ben Zsolnán, 1743-ban Szakolcán, 1744–5-ben újra Kassán tanított középiskolában. 1746–9-ben Grazban tanult teológiát. 1749-ben szentelték pappá. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik probációt. 1751–2-ben a szakolcai tanárképzőben tanított. 1753-tól Nagyszombatban működött a Társaság feloszlatásáig. Először két évig matematikát tanított az egyetemen. 1755-ben Nagyszombatban is megnyílt a legtehetségesebb fiatal jezsuiták számára egy matematikai tanárképző intézet, melyben 1761-ig ő volt az első tanár. E működése alapján tartják a magyarországi mérnökképzés elindítójának. Hell Miksa mellett vett részt a nagyszombati csillagvizsgáló építésén, amelynek 1761-től igazgatója lett. Ő rendezte be az egyetem budai csillagvizsgálóját is. Megfigyeléseit 1756-tól rendszeresen közzétette.

Katolikus-evangélikus vegyes felekezetű családban született. Bp.-en az érseki gimnáziumban érettségizett; a Manrézában kezdte szerzetesi életét. A kétéves próbaidő vége felé ő is megkísérelte, hogy Nyugatra szökjön, de a határon elfogták, és hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után 1950-ben, mint a szerzetesek többségét, Pécsről őt is elhurcolták. Ősztől két évig a Szegedi Hittudományi Főiskolán tanulhatott, ahonnan állami nyomásra eltávolították. Kitanulta a marós szakmát. 1954-től a bp.-i Hittudományi Akadémián hivatalosan is folytathatta tanulmányait. 1956. november 25-én elhagyta az országot, és a hollandiai Maastrichtban fejezte be teológiai tanulmányait. Ott szentelték pappá 1958-ban. Maastrichtban az újskolasztikus bölcseleti és hittudományi tanoktól eltérő irányzatot ismert meg, ahol Hegel filozófiájával hozták kapcsolatba a keresztény tanokat. Holland nyelvismerete miatt Indonéziába került teológiatanárnak, ahová, mint volt gyarmatra, nem engedtek be hollandokat. Odaérkeztekor, 1960-ban elvégezte a harmadik próbaévet. 1961–7-ben Yogyakartában teológiát tanított. 1968–71-ben Rómában az első két évben teológiai doktorátusra készült, majd a római Német–Magyar Kollégium tanulmányi főnöke lett. 1973-ban doktorált a római Pápai Gergely Egyetemen Gottes Wirken in der Welt című dolgozatával. Vezető tanára, Alszeghy Zoltán, nehezen barátkozott meg a dolgozat teológiai irányával. 1972-től a Müncheni Filozófiai Főiskolán tanított ontológiát és filozófiai istentant. 1978–86 között a külföldi magyar tartományfőnök helyettese is volt. 1990-ben, a fordulat után, hazatért. Hódmezővásárhelyen volt a rendi újoncok mestere, valamint a szegedi szemináriumban tanított bölcseletet. 1995–6-ban csak Münchenben tanított. 1997-től haláláig a tanév java részét Szegeden töltötte, de kijárt Münchenbe is. Szegeden három évig a tanítás mellett a szeminaristák lelkiatyja is volt. Részt vett a Teológiai Kiskönyvtár sorozat szerkesztésében. Több könyvet írt. Az Ontológia és a Filozófiai istentan magyarul is megjelent. Tanulmányait főleg német szakfolyóiratokban publikálta. Magyar nyelven a Mérleg, a Szolgálat, a Távlatok és a Vigilia közölt tőle cikkeket. Nagyon megbecsült egyetemi tanár volt. Alapos, ismeretekben gazdag és önálló gondolkodásával tűnt ki. Mellette keresett lelkiatya és lelkigyakorlat-vezető volt.

Bécsben lépett be a Társaságba. Tanulmányainak éveiben, úgy tűnik, nehézségek voltak: a bölcseletet 1639-ben Nagyszombatban kezdte, de egy év után Bécsbe ment a másik két évre. Teológiai tanulmányai is hasonlóan alakultak: 1643–4-ben Nagyszombatban, 1645-ben Passauban, 1646-ban Grazban tanult. A következő két évben a hódoltsági Pécsett dolgozott, aztán Győrben, 1650-ben Andocson a misszió főnöke, 1651–2-ben újra Pécsett volt a magyarok lelkésze. 1653–4-ben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. Utána egy évig Trencsénben volt házgondnok és a gazdasági ügyek intézője. A következő évben ugyanezeket a hivatalokat viselte Ungváron, majd a Károlyi-misszióban vett részt. 1659–60-ban Szepesen, a következő évben Pozsonyban intézte a gazdasági ügyeket. Állomáshelyét továbbra is gyakran változtatta, de fő munkaterülete ekkor a hitszónoklat volt: 1663-ban Selmecbányán, a következő két évben Szepesen. 1667-ben Rozsnyón gyóntató, a következőben újra Szepesen, majd egy évig Rozsnyón volt lelkipásztor. 1670–1-ben Szepesen, a következőben Trencsénben intézte a gazdasági ügyeket. 1675-ben a házfőnök helyettese volt Szepesen. Lőcsén halt meg 1675. április 7-én.

1832-ben lépett be a Társaságba. 1841-ben Nowy Sandecben kezdte el a teológiai tanulmányokat, melyeket 1843-ban Innsbruckban, a következő évben Rómában folytatott. 1843-ban szentelték pappá. 1846–8-ban Innsbruckban a nemesi kollégium igazgatója volt. 1849–51-ben az ausztriai Unterinntal-Kirchbergben lelkipásztorkodott. 1852–3-ban Szatmárnémetiben volt német hitszónok. A következő évben Nagyszombatba került házgondnoknak és gazdasági főnöknek. 1855–60 között Pozsonyban volt hitszónok. Onnan Kalocsára került alapító rektornak. 1867–78-ig Pozsonyban volt ünnepi szónok és keresett lelkipásztor. 1879-től három évig Szatmárnémetiben működött házfőnökként és konviktusi igazgatóként, ahonnan visszakerült régi helyére Pozsonyba. 1891-től Bp.-en volt házi lelkiatya. Kalocsán halt meg 1896-ban. Weninger az új Jézus Társasága magyarországi újratelepülésének előkészítésében és keresztülvitelében elsőrangú szerepet játszott. A szatmárnémeti, nagyszombati, pozsonyi és kalocsai rendházak első atyái közé tartozott. Mellette keresett hitszónok és lelkipásztor volt egész életében.

Szülővárosából, Győrből lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1680–2-ben Grazban tanult bölcseletet. 1683-tól Bécsújhelyen két, Steyrben és Győrben egy-egy évig tanított középiskolában. 1687–90-ig Grazban volt teológus, ahol 1690-ben pappá szentelték. 1691-ben Sopronban tanított. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1693–5-ig Linzben bölcseletet, 1696–7-ben Klagenfurtban és 1698-ban Grazban kazuisztikát tanított. 1699-ben az újoncmester helyettese volt Trencsénben. 1700-ban Bécsben kazuisztikát, 1701–6-ban Grazban, 1707–9-ben Bécsben teológiát tanított. 1710–3-ig Nagyszombatban, 1714–6-ban Grazban és 1717–8-ban Bécsben volt rektor. 1719–21-ben a rendtartományt kormányozta. 1722–4-ben Grazban rektorként működött. Utána nagyszombati rektorrá nevezték ki, de ezt a hivatalát valószínűleg nem foglalta el; Grazban halt meg.

Szülővárosából, Győrből lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1678–80-ban Bécsben tanult bölcseletet. Utána egy-egy évig Győrben, Besztercebányán és Steyrben tanított grammatikát. 1684–7-ben Bécsben volt teológus. Ott szentelték pappá 1687-ben. A következő évben Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1689-ben Eperjesen német és 1690–1-ben Pozsonyban hitszónok volt. 1692–4-ben Nagyszombatban bölcseletet tanított. 1695–7-ben Komáromban házfőnök, 1698-ban Győrben házgondnok, 1699–1700-ban Eperjesen házfőnök volt. 1701-ben kontroverziát tanított Nagyszombatban. 1702-ben Varasdon, 1703-ban Sopronban hitszónokként működött. 1704–5-ben Pozsonyban a ház gazdasági ügyeit intézte; ott halt meg.

A rendtartomány egyik legjobb templomfestő művésze volt. Harminchárom éves korában szülővárosából, Bécsből lépett be Trencsénben a Társaságba. Próbaideje után 1735–6-ban Esztergomban festette az új templom szentélyének mennyezetfreskóját, és készítette a Szűzanya-oltárt. 1737-ben Budán dolgozott a Mátyás-templomban. 1738–9-ben a linzi kollégium dísztermét festette; 1740–1-ben a váci püspök új palotáját díszítette freskóival. 1742–5-ben Komáromban vezette a jezsuita templom építését. 1746–7-ben a grazi egyetem csillagvizsgálóját festette ki. 1748-ban az az évi katalógus csak azt jelzi, hogy a bécsi újoncházban másodportás volt. A következő évben közreműködött a híres székesfehérvári templom festésében. 1750-ben a bécsi Theresianumban volt portás. 1751-ben a bécsi újoncház Szent Anna-templomán, 1752–3-ban a trieszti jezsuita templomon dolgozott. 1754–7-ben a laibachi püspök új palotáját festette ki. Időskorában a csehországi Žirečben az ebédlőt gondozta, majd Passauban két-két évig másodportás és ebédlős volt. Ott halt meg.

A belgiumi Oudenaardéban született, Brünnben bölcseleti doktorként lépett be a Társaságba. 1584–9 között Bécsben teológiát tanult, és a középiskolában tanított. 1590-től Znióváralján már papként működött az iskolában, 1591–2-ben német hitszónok is volt. 1593-ban Turócon tanított, 1594-ben a házgondnoki hivatalt látta el. 1595-től haláláig a csehországi Chomutovban tanított, és lelkipásztori munkát végzett.

A württembergi Rottweilben született, hivatalosan 1857. december 5-én, egy nappal tizenötödik születésnapja után lépett be a Társaságba. 1871-ben szentelték pappá, de a következő évben a „Kulturkampf” jezsuitaellenes törvényei miatt el kellett hagynia Németországot. 1872–3-ban az ausztriai Feldkirchben tanított középiskolában. A következő évben a hollandiai Exatenben végezte a harmadik próbaévet. Onnan az angliai Ditton Hallba került, ahol a Németországból elűzött fiatal jezsuiták folytatták tanulmányaikat. 1875–82-ben kánonjogot tanított Ditton Hallban, majd Rómába került, és a Gergely Egyetemen folytatta tanári működését. Rómát nem hagyta el többé. Számos vatikáni hivatal tagja volt, így a Rendkívüli Egyházi Ügyeké, a Szent Officiumé, az Indexé és a Zsinati Kongregációé. 1904-től részt vett az új egyházjog megfogalmazásában. 1904–6 között a Gergely Egyetem rektora volt.
Egyházjogászi hírnevét jelentős tanácsadói működésének és klasszikus jogi műveinek, a Ius Decretaliumnak és a Ius Canonicumnak köszönhette. Első művét X. Piusz Sollertium sane című brevéjével 1905-ben hivatalosan is megerősítette, de a legnagyobb elismerés, hogy művét az 1917-ben kiadott hivatalos egyházjog megjelenése után is használták a jogászok. Nagy jelentősége abban állt, hogy a tudományos követelmények és a gyakorlati élet problémái között mindig megtalálta az egyensúlyt.
Luis Martín rendfőnök halála előtt kinevezte Rogerio Freddit vikáriussá, aki 1906. április 30-án egybehívta augusztus 31-re a rendi nagygyűlést. A bevezető előadás megtartásával Wernzt bízta meg. A szeptember 8-i gyűlésen a harmadik menetben Wernzt választották meg rendfőnökké.
A nagygyűlés egy kényes feladattal kezdte meg munkáját. 1906. augusztus 30-án a bíboros államtitkár, Merry del Val közölte a vikáriussal, hogy XIII. Leó pápa három posztulátumot terjeszt a nagygyűlés elé tárgyalásra. Az első a tanulmányokat érintette. X. Piusz utalt előde, XIII. Leó 1892-es apostoli levelére, melyet mint megkérdőjelezhetetlen szabályt be kell tartani. A második követelmény a missziókat érintette. Ebben a pápa sürgős feladatnak tartotta, hogy Japánban a felsőbb oktatás céljára hozzanak létre egy intézményt, melynek a Szentszék részéről teljes támogatást biztosított. A harmadik követelmény a Társaság íróira vonatkozott. A pápa követelte, hogy a bollandisták számára, ha eddig nem volt, két cenzort kell kinevezni, és a vitás kérdéseket egy e célra létrehozott bizottságnak kell eldöntenie.
Ezekkel a pápai posztulátumokkal kapcsolatban Wernz megjegyezte, hogy a pápa három pontot akar a nagygyűlés elé terjeszteni, és egy atyát érintő információt közölni, melyről később kiderült, hogy rágalom volt. Továbbá közölte azt is, hogy még a nagygyűlés előtt a pápa tárgyalt a vikáriussal és az asszisztensekkel ezekről a pontokról, és megjegyezte, hogy azokról a nagygyűlés szabadon kifejezheti véleményét. Hasonló módon nyilatkozott az államtitkár P. Mayernak is. A generális megjegyezte, hogy erről a dekrétumban nem kell beszélni, csak a gyűlés aktáiban.
A pápa kéréseit átadták az illetékes komisszióknak. A 6. dekrétumban a nagygyűlés kifejezte a Társaság hűségét XIII. Leó előírásai iránt; a tanulmányokat illetően elfogadta a javaslatot a tokiói intézet alapítására; ami a harmadik kérést illeti, ott megelégedett a hagyományos könyvcenzúrára való hivatkozással. A problémát minden valószínűség szerint P. Hippolyte Delehaye Les légendes hagiographiques, a szentek életrajzait tartalmazó 1905-ös könyve okozta. Ma már ismerjük a probléma hátterét. A könyv megjelenése előtt az előírt két cenzor helyett három adta le megalapozott ítéletét a műről, tehát elővigyázattal jártak el, így nincs alapja új rendelkezéseket hozni.
A nagygyűlés előírásai három kérdésben adtak okot aggodalomra: a szabályhűség főleg a szegénység fogadalmával kapcsolatban; az alaposság és a hithűség a tanulmányokban és a tanításban; hűség, egészséges kritika és látásmód a Szentírás magyarázatában. Az apostoli munkáknál kiemelkednek a Mária-kongregációk. A tanításban csak kivételes esetben vehetnek részt laikusok.
A nagygyűlés határozatainak megvalósításában jól érzékelhető a nagy tudású és kiegyensúlyozott jogász rendfőnök. Írásaiban is erre mutatnak a megjegyzések: „egy világosan megfogalmazott törvény nem enged meg magyarázatokat és feltevéseket”; „rossz állam az, ahol sok törvény van”; „az előhaladáshoz három dolog szükséges – első: végrehajtás; második: végrehajtás; harmadik: végrehajtás”.
Wernz kormányzása alatt a Társaság létszáma növekedett, főleg Észak-Amerikában; öt új rendtartományt alapított: Kanadában, Kaliforniában, New Orleansban, Mexikóban és Magyarországon.
Kormányzása alatt a legtöbb gondot a szerzetesi élet nehéz körülmények között való megtartása okozta. Németországból, Franciaországból és Portugáliából kiűzték a jezsuitákat, és Olaszországban zavaros volt a jogi helyzetük. Emiatt ajánlotta neki a pápa, hogy „tartsa szorosan a gyeplőt”. A Társaságon belüli kapcsolat szorosabbá fűzésére alapította az Acta Romanát. Előmozdította a professzusházak alapítását, amelyek szinte teljesen eltűntek, pedig a tartományokban a szegénység és az apostoli lelkület példái voltak. Így jöttek létre újra Bécsben, Bilbaóban, Madridban és Valenciában. Gondja volt a Mária-kongregációk előmozdítására is. Jelentős alkotásává vált a tokiói egyetem, mely a kezdeti nehézségeket az első években, 1908–13 között, át tudta hidalni az egész Társaság segítségével.
1909. május 7-én a pápa megalapította Rómában a Biblikus Intézetet, melynek vezetését a jezsuita rendre bízta. Ez egy modernizmus-ellenes intézkedés volt. Az első igazgató P. Leopold Fonck lett, a konzervatív biblikus, aki harcolt a jeruzsálemi Biblikus Iskola ellen, melyet M. J. Lagrange vezetett. 1912-ben a jeruzsálemi intézet kiadványainak használatát megtiltották az egyházmegyei szemináriumokban. Korunkban egy nagyon alapos levéltári kutatás tudná csak megállapítani, ha egyáltalán lehetséges, ki és milyen mértékben felelős az akkor kialakult helyzetért: a pápa, a rendfőnök vagy P. Fonck.
1914-ben ünnepelte a Társaság a visszaállítás századik évfordulóját. A rendfőnök 1913. december 25-én levelet intézett a Társasághoz. Az ünneplés csúcspontja Peter Albers műve volt, a Társaság százéves működését bemutató Liber saecularis S. J. A nagy ünneplést korlátozta az I. világháború kitörése, valamint a pápa és a rendfőnök halála.
A modernista áramlatok visszaszorításának idején a rendfőnök nehéz helyzetben volt. A Szentszék megnyilatkozásait és iránymutatását hűségesen közölte a Társasággal: Louis Duchesne elítélését, Lagrange szentírási műveinek bevonását, bizonyos folyóiratok olvasásának tilalmát. Bekérte a jezsuita tanulmányi házakból a nyilvános viták téziseit, és megszorító rendeleteket hozott arra, hogy jezsuiták külső egyetemeken folytassanak tanulmányokat. A Szentírás tanításában a hagyományos tanokat sürgette.
A francia jezsuita Louis Billot 1911-es bíborosi kinevezését szerencsétlen lépésnek tartotta. A francia P. Gustave Desbuquois-t és az Action Populaire-t védte Merry del Val bíboros államtitkárnál, de tiltotta nekik, hogy a világi politikába avatkozzanak. A Társaságon belül is sok vitás kérdés merült fel: a pápa iránti engedelmesség természete; a modern irányzatokkal szembeni magatartás; a tudományos kutatás szabadsága; a tomista vagy suáreziánus irányzat a teológiában és a filozófiában; a szakszervezetek és azok irányzatai stb. A Társaságon belül Wernz a mérsékelt konzervatívok (Léonce de Grandmaison, Hermann Muckermann, Peter Lippert, Delehaye és Enrico Rosa) irányába hajlott, Billot, Guido Mattiussi, Giuseppe Chiaudano felé azonban nem. Próbálta menteni a rend egységét, habár sokan támadták, főleg a holland, német, francia, osztrák és olasz integrista sajtó, melynek X. Piusz pápa is többször hitelt adott. Az olasz Cassiani Ingoni állítása szerint az integristák követelték a rendfőnök Wernz és két asszisztens, Włodzimierz Ledóchowski és Fini eltávolítását, amire a kutatók mindeddig nem találtak bizonyítékot.
Ebben a légkörben ült össze 1910-ben és 1913-ban a prokurátorok kongregációja. Ezeken a rendfőnök buzdított a belső megújulásra, és a jelenlevők számára pontos leírást adott a Társaság helyzetéről. Nincs nyoma annak, hogy a jelenlevők a helyzettel kapcsolatban megjegyzéseket tettek volna, vagy követeléseket fogalmaztak volna meg. Valószínűleg a többség nem is tudott arról, milyen nehézségei voltak a rendfőnöknek egy kisebb integrista csoporttal, melynek azonban nagy befolyása volt a pápánál is.
Összegezve Wernz kormányzása a Társaság belső megújulására irányult. Biztosítani akarta a szolid képzést anélkül, hogy engedményeket tett volna a modernizmusnak vagy az integralizmusnak. Ez a magatartás a Társaság javára szolgált, Wernz azonban nagy árat fizetett érte. Látnia kellett, hogy élete vége felé, főleg az utolsó hónapokban még a pápában is egyfajta bizalmatlanság és tartózkodás alakult ki vele szemben.
A XXVI. általános nagygyűlés 1915-ben, közvetlenül Ledóchowski rendfőnökké választása után, megvizsgálta a több rendtartomány által is kért javaslatot, elfogadott egy dekrétumot, megemlékezve Wernz nagyvonalú és hatásos kormányzásáról, amellyel megvédte a Társaságot a modernizmus veszélyeitől, és előmozdította a pápa iránti hűséget. A dekrétum segít az akkori helyzet és annak vitái megértésében. Ledóchowski nyíltan elismerte a kérdés súlyosságát és a nehézségeket, melyeket egy kis csoport (nevet nem említ, de kétségkívül Billot-ra gondol) okozott azzal, hogy eljárást akart indíttatni, és el akarta ítéltetni az elhunyt rendfőnököt. Ezzel egy kiegyensúlyozott dekrétumot hoztak létre, amelynek horderejét igazán csak egy mai történész tudja megérteni.

Trencsénteplicen született, Leobenben lépett be a Társaságba. A próbaidő után 1629–31-ben Grazban tanult bölcseletet. A következő évben Nagyszombatban grammatikát tanított. 1633–6-ban szintén Grazban volt teológus. 1637-ben szentelték pappá. Ebben az évben végezte Leobenben a harmadik próbaévet. 1638–43 között Nagyszombatban három évig bölcseletet, egy-egy évig kontroverziát és kazuisztikát tanított, és egy évig a Szent Adalbert-szeminárium főnöke volt. 1644-ben Szendrőn misszionáriusként működött. 1645–8-ig Pozsonyban rektor és a nyomda igazgatója volt. 1649-ben Nagyszombatban a konviktust vezette. 1650–4-ben Kassán a házfőnök, 1655–6-ban Nagyszombatban a házi lelkiatya hivatalát látta el. 1657–62-ig Kassán a szeminárium igazgatója volt. 1663–4-ben Trencsénben lakott betegen, majd 1665-ben újra Kassára került a szemináriumba, de a következő év elején Besztercebányán meghalt.

Szülővárosából, Steyrből lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaévek után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1708–10 között Grazban bölcseletet tanult. 1711–3-ban a bécsi professzusházban, 1714-ben Linzben tanított. 1715–8-ban Bécsben volt teológus. Ott szentelték pappá 1718-ban. Utána Judenburgban végezte a harmadik próbaévet. 1720-ban Grazban, 1721–3-ban Nagyszombatban, 1724-től Grazban három évig bölcseletet és egy-egy évig kazuisztikát és kontroverziát tanított. 1729–30-ban ugyanezeket a teológiai tárgyakat adta elő Bécsben. 1731–40-ben Lisszabonban a királynő udvarhölgyeinek gyóntatója volt haláláig. Nagyszombati tanárkodása alatt két műve ott jelent meg, egy harmadik a magyar királyok nádorairól Bécsben.

1861-ben az ausztriai St. Andräban lépett be a Társaságba, a kétéves próbaidőt és a retorikai kurzust ott végezte. 1866-tól Pozsonyban bölcseletet tanult. 1869–70-ben a csehországi Bohosudovban grammatikát tanított. 1871-től négy évig teológiát tanult Innsbruckban. 1873-ban szentelték pappá. Első állomáshelyén, Bohosudovban egy évig bölcseletet tanított, majd Prágában elvégezte a harmadik próbaévet. 1877-től a bécsi Kalksburgban az internátus vezetője, utána két évig vicerektor, majd rektor volt 1884-ig. 1885–7-ben Bécsben házgondnokként és gazdasági felügyelőként, Innsbruckban akadémiai szónokként működött. 1891-től Kalksburgban volt rektor. 1894-ben tartományfőnökké nevezték ki. A hat év leteltével az ausztriai Linzben lett rektor és a harmadik próbaév vezetője. 1911-ben Kalksburgba, majd Innsbruckba került gyóntatónak, ahol rövidesen meghalt.

Bécsben lépett be a Társaságba. Bölcseleti tanulmányait Bécsben, a teológiát Münchenben és Grazban végezte. Bécsben szentelték pappá 1666-ban. Kevés jezsuita volt a rendtartományban, aki annyi helyen volt házgondnok Magyarországon is, mint ő: Sopronban négyszer, Győrben kétszer és Besztercebányán egyszer. Élete vége felé Sopronban lett beteg. Onnan Pozsonyba került, ahol még három évig élt.

Steyrben született, Bécsben lépett be a Társaságba. A próbaidő után Leobenben elvégezte a tanárképzőt. 1748–50-ben Grazban bölcseletet tanult. 1751–2-ben Linzben grammatikát tanított. 1753-ban Grazban matematikát és a következő évben Bécsben szentírási görög és héber nyelvet tanult. 1755-ben Klagenfurtban retorikát tanított. 1756–9-ben Bécsben végezte a teológiát. 1758-ban szentelték pappá. 1760-ban Judenburgban volt harmadik probációban. 1762-ben Nagyszombatban, 1763–4-ben Kassán és 1765–6-ban újra Nagyszombatban tanított a jezsuita tanárképzőben szentírási görög és héber nyelvet. 1767-ben Pozsonyban hitszónok, 1768–9-ben Traunkirchenben misszionárius, 1770–3-ig Sopronban hitszónok volt. A Társaság feloszlatása után is Sopronban maradt, ahol plébános lett. Öregkorában a szintén exjezsuita Parhammer Ignác bécsi árvaházába vonult vissza, ahol a nyolcszáz ott gondozott árva gyermek gyóntatója volt haláláig. A hetvenes években Augsburgban adta ki három olasz jezsuita szentbeszédét német fordításban.

Mauthenban született, Klagenfurtból végzett bölcsészként lépett be Bécsben a Társaságba. A próbaidő után ugyanott elvégezte a tanárképzőt is. 1735–6-ban Klagenfurtban, 1737-ben Zágrábban tanított középiskolában. 1738–40-ben Grazban teológiát tanult. 1740-ben szentelték pappá, és az indiai misszióba indult. Az éves katalógusok ezt három évig jelzik, de helységnév nélkül. 1744-ben Esztergomban, 1745-ben Lipótváron volt német hitszónok. 1746–7-ben Steyrben, 1748-ban Kremsben lelkipásztorként működött. 1749–54 között a bécsi professzusházban a tanoncok Mária-kongregációját vezette. 1755–9-ben Sárospatakon német plébános, 1760-ban Trencsénben német hitszónok és 1761–2-ben Millstattban misszionárius volt. 1763–71-ben Kremsben lelkipásztorként, 1772–3-ban Mariborban házi lelkiatyaként működött. A feloszlatás után Bécsben élt. Xavéri Szent Ferenc életrajzát Kassán német nyelven adta ki.

Szülővárosából, Pécsről lépett be Trencsénben a Társaságba. A próbaévek után Szakolcán elvégezte a tanárképzőt. 1740–2-ben Kassán tanult bölcseletet. 1743–5-ben Kolozsváron tanított középiskolában. 1746–9-ig Nagyszombatban végezte a teológiát. 1749-ben szentelték pappá. 1750-ben Sárospatakon magyar hitszónok volt. 1751-ben Besztercebányán volt harmadik probációban, majd két évig az alapítványi birtok, Ság adminisztrátorának segített. 1754-ben Nagyszombatban, 1755–6-ban Győrben tanított bölcseletet. 1757–8-ban Sárospatakon hitszónokként működött. 1759–60-ban Pétervárad, 1761–3-ban Komárom környékén végzett plébániai munkát. 1764–8-ban Marosvásárhelyen hitszónokként, 1769–72-ben Kolozsváron és 1773-ban Pécsett házgondnokként működött. Ott halt meg 1781-ben.

A lengyelországi Wągrowiecben született, valószínűleg ott és a sziléziai Boroszlóban tanult. 1562-ben Uchański boroszlói püspök unokaöccseit kísérte tanulmányútra Bécsbe, ahol maga is megszerezte a bölcsészdoktori címet. 1565-ben Rómába ment, ahol belépett a Társaságba. A Római Kollégiumban teológiát és héber nyelvet tanult. 1567-ben visszatért Lengyelországba. 1568-ban Pułtuskban szentelték pappá. 1571–3-ban Poznańban, 1578–9-ben Wilnában volt rektor. 1580–4-ben Kolozsváron volt rektor, 1587–8-ban és 1595–7-ben az erdélyi tartományfőnök-helyettesi hivatalt viselte. Így vezető helyen élte meg a rend kiűzetését Erdélyből, de részt vett a visszaállítás nehézségeiben is. Ismert volt szigoráról. Magyar alattvalóival, főleg Szántó Istvánnal, nem találta meg a kapcsolatot. Lengyelországban a katolikus megújulás egyik vezető személyisége volt. Szentírásfordítása igazi irodalmi mű lett szentbeszédeivel együtt.

Szülővárosában, Bécsben lépett be a Társaságba, és a kétéves próbaidő után ott végezte a tanárképzőt is. 1733–5-ben Grazban bölcseletet tanult. 1736-ban Bécsben történelmi tanulmányokat is folytatott. 1737–8-ban Passauban, 1739-ben Steyrben, 1740–1-ben Leobenben grammatikát tanított. 1742-ben Grazban kezdte el és 1743–5-ben Bécsben folytatta a teológiát. 1744-ben szentelték pappá. 1746-ban Judenburgban volt harmadik probációban. 1747-ben Stájerországban misszionáriusként dolgozott. 1748–9-ben Pozsonyban, 1750-ben Budán, a Vízivárosban, 1751–2-ben Nagyváradon német hitszónok volt. További lelkipásztori munkahelyei: 1754 Eszék, 1755 Pécs, 1756 Lipótvár, 1757 Bécsújhely, 1758–61 Sopron, 1762 Pozsony, 1763–4 Judenburg, 1765 Komárom, 1766–7 Žireć, 1768-tól haláláig a bécsi professzusház.
Z