Elhunyt P. Hevenesi János SJ

R.I.P. 1919-2017

A Magyar Jezsuita Rendtartomány nevében tudatjuk, hogy P. Hevenesi János SJ  életének 98. évében július 25-én békében elhunyt, belépett a mennyei Társaságba. János atya 80 éve tagja a Jézus Társaságának, és  70 éven át szolgálta papként az Urat.

Gyászmiséje és temetése 2017. augusztus 16-án, szerdán, 19 órakor lesz a jezsuiták Jézus Szíve Templomában (1085, Budapest, Mária utca 25.)

Az utolsó időben méltósággal viselte szenvedéseit és méltósággal távozott közülünk. „Ilyenek a szentek” – mondta az idősotthon főorvos igazgatója.

Ajánljuk őt szerető Istenünk örök békéjébe, ölelje őt magához  Jézusnak szent Szíve, akit oly hűségesen szolgált  minden viszontagságon keresztül. A temetésről a későbbiekben adunk hírt.

Hevenesi János 1919. szeptember 5-én született Érden.  1937–40 között a zugligeti Manrézában skolasztikus novícius, ezt követően ugyanott retorikát, majd 1940–43 között Kassán filozófiát tanult. 1944-ben Kalocsán magiszter. 1944–48 között Szegeden végezte a teológiát, 1947-ben szentelték pappá. Papi jelmondata Szent Ignác nyomán:

„Akarj sokat szolgálni, tiszta szeretetből.”

A saját hivatásáról pedig így számolt be:  “Hogy (Isten irgalmából!) jezsuita lehetek és vagyok, nagy ajándék: Jézus társaságában, Jézus társaként, élvezem sok-sok rendtársam Jézus Szívéből sugárzó szeretetét.”

A következő éveket újból a Manrézában töltötte, ahol először a terciát végezte el, majd ugyanott lelkészként és lelkigyakorlat-vezetőként szolgált. A szétszóratás után 1950-ben a pécsi egyházmegyébe került, először Medinán kihelyezett lelkész, majd az állami eltávolítás után, 1952-től Szekszárdon, 1955-től Iváncsán harangozó és pénzbeszedő. 1957 januárjától 1958 júniusáig, azaz az állami engedély visszavonásáig, Szekszárdon volt káplán. 1958-tól Ráckeresztúrra került, mint sekrestyés és pénzbeszedő. 1960-ban a csákvári tüdőszanatóriumban gyógyult, majd 1961-től a pannonhalmi szociális otthonban élt a betegek és öregek lelkigondozójaként. Közben rövid ideig a Szolgálat folyóirat klagenfurti szerkesztőségében dolgozott. 1973-ban tett örök fogadalmat. 1983-tól a leányfalusi Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban tartott rendszeresen lelkigyakorlatokat. 1986-tól Makkosmárián volt lelkész, 1992-től Leányfalun a lelkigyakorlatos ház igazgatója volt. 1997-től a pesti Jézus Szíve-templomban szolgált kisegítő lelkészként. 2016-tól pedig a Farkas Edit Szeretetotthon lakója volt.

János atya gondolatai a 2016. őszi Barátainknak újságban

„Istennek, az Atyának legyen dicsőség örökkön-örökké!” (Fil 4,20)

Teremtmény vagyok. Puszta létem folytonosan függ Isten teremtő-fenntartó tevékenységétől. Hivatásom szempontjából nézve: létemet nem előre választottam, Isten ajándéka, hogy jó keresztény családba születtem – hetedik gyermekként, 97 éve. Édesapám és idősebb testvéreim jó példája, és édesanyám áldozatos jósága volt hivatásom előkészítője. 79 éve, 1937-ben léptem be Jézus Társaságába.

Bármire is képessé csak az „Első Mozgató”, Isten tehet. Neki köszönhetem természetes-emberi síkon megfelelő testi- és idegzeti állapotomat a jezsuita életem feladatainak teljesítéséhez. Isten ajándéka! Istennek köszönhetem szellemi képességeimet rendi és iskolai tanulmányaimhoz, illetve a szerzett tudásanyag szóban, írásban történő továbbadásához.

Még inkább lekötelezettnek érzem magamat a természetfeletti adományok miatt. A „különleges hivatásra” közvetlenül felkészítő kegyelmeket köszönöm meg: főleg édesanyám imáit (de nem „papi pályára” buzdító szavait, hiszen ilyesmit sohasem mondott!); azt a tényt, hogy József bátyám már jezsuita volt – diákkoromban, 1935-ben pappá szentelésén jelen volt a család Innsbruckban –; másik bátyám „késői hivatásként” a Szeged-Csanádi Egyházmegye papja lett (viszonylag korán halt meg). Megerősített hivatásomban az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus.

Igen, csak Istené a dicsőség! – Istennek ingyenes, meg nem érdemelt ajándéka még az is, hogy béke van a szívemben. Bízom, halálig kitarthatok Jézus Társaságában…

Bartók Tibor SJ kérdezi Hevenesi János jezsuita atyát a Jézus Szíve lelkiség aktualitásáról, mibenlétéről. 2006. június 23. – Jezsuita hangarchívum

Megosztom ezt a cikket: