Nincs itt, feltámadt – a Szentföld egy skolasztikus szemével

Július 4-től augusztus 1-ig a Collegio Internazionale del Gesù harmadéves hallgatójaként töltött egy hónapot a Szentföldön Hiba György SJ. Az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatják.

Félhomály. A háttérben egy lámpa világít és néhány gyertya ég a Szent Sír-kápolna körül. Lassan lépek be. Teljes egy órát tölthetek bent csendben, együtt a többi zarándokkal, mielőtt az éjféli liturgiák (görög ortodox, kopt, örmény) elkezdődnének a kápolnában. Kemény kövön térdelek. Kezem áhítattal simítja végig a Jézus sírját lezáró több száz éves kőlapot. Béke árad szét bennem, az egy óra néhány percnek tűnik. A Golgota-kápolnában folytatom a virrasztást. Reggel ötkor nyitják ki újra a Szent Sír-bazilika kapuját, addig még sok idő van. Végiggondolom az elmúlt hónapot.

Igen, először Jeruzsálemet ismertük meg: a helyet, ahol Jézust a hagyomány szerint Pilátus megkorbácsoltatta, majd elítélte. Jártunk ott, pontosan ott, ahol Péter megtagadta őt. Felmentünk az Olajfák hegyére, követtük Jézust a Getszemáni kertbe, majd oda is, ahol a hagyomány szerint a mennybe ment. Elutaztunk a Galileai „tengerhez”, leülhettünk a csodás kenyérszaporítás helyén, a Tabgha-n. Láthattuk azt a sziklát, ahol a hagyomány szerint Jézus hallal várta a tanítványokat, és Péterre bízta egyházát. A Boldogmondások hegye, Kafarnaum, Korazim mind érintettek, közelebb hozták a történeti Jézust. Az egyhetes lelkigyakorlat mindezt elmélyítette. A Júdeai sivatagban Ábrahám vándorlása jött közelebb, lett érthetőbb. Fülöp Cezáriája még most is egy zöld oázis, patakokkal, vízesésekkel. Betlehem, Názáret a kezdet és a csendes felkészülés helyei.

Mindez Izraelben, tágabban Palesztinában, precízebben Izraelben és az Izrael által megszállt területeken. A nemzetközi jog ugyanis nem ismeri el az 1947 óta tartó folyamatos területfoglalásokat, amivel a kormány igyekszik magába olvasztani Palesztinát. Az itt élőknek (palesztin araboknak – muszlimoknak, keresztényeknek) két lehetőségük van: vagy asszimilálódnak, vagy Izrael annyira ellehetetleníti az életüket, hogy el kell menjenek. Tipikus példa erre Betlehem esete. Az itt élők csak speciális engedéllyel hagyhatják el a várost, például, ha találnak egy munkaadót Jeruzsálemben, aki tud adni munkáltatói igazolást. Vizet egy héten kétszer ad a kormány az itt élő palesztinoknak (a vízvezeték „kulcsa“ Izrael kezében van), a többi időben takarékoskodniuk kell, vagy vásárolni. Kinek van joga, mihez?

Ezt a földet mind a zsidók, mind a palesztin arabok (keresztények, muszlimok) magukénak érzik, vallják. Itt vannak a gyökereik. Fontos kiemelni, hogy az elmúlt évszázadokban a palesztin emberek (zsidó, keresztény, muszlim) egyszerűen együtt éltek. A palesztin név inkább földrajzi meghatározásra szolgált. Mindez Izrael állam megalapítása után változott meg és kezdték a „palesztin” kifejezést az itt élő arab emberek (muszlim, keresztény) nemzeti hovatartozásának meghatározására használni. És most mit jelent az együttélés? „Először adják vissza a házakat, a földet, a vizet, amit elvettek!“  – fogalmazza meg egyik helyi muszlim munkatársunk. Ez is része az itteni tapasztalatainknak.  Ami marad nekik, az az ellenállás. Passzív vagy aktív. A válasz katonai ellenőrzési pontok, és a gumi (ill. ha kell éles) lövedékek, amik történetesen ittlétünkkor pénteken zúdultak rájuk, mialatt imádkoztak, ill. imádkozni indultak a Sziklamecsetbe. Két nappal korábban viszont egy palesztin fiú késelt meg egy telepest. Őt lelőtték. Az izraeli kormány másik módszere ún. telepek létrehozása palesztin területeken. Aki be akar költözni Izraelbe (feltétel, hogy legyen zsidó őse) annak először 2-3 évet kell eltöltenie egy ilyen telepen, állandó katonai védelemmel. Betlehemben a települést kettévágó sok-sok méter magas kerítésen olvastam: Miért váltak most azok elnyomókká, akik korábban elnyomottak voltak?

Izrael helyzetét komplikálja, hogy az itt élő ortodox zsidó közösségek sem ismerik el az izraeli államot. Illegitimnek tartják, mert önkényesen jött létre, emberei akaratból. Ők a Messiás eljövetelét várják, azt, hogy majd ő alapítja meg Izraelt. Ennek a következménye, hogy nem fizetnek adót, és nem vállalnak sorkatonai szolgálatot, ami kötelező az itt élő izraelieknek. A keresztény közösségek is nehezen élnek együtt. Görög ortodox, örmény, kopt, melkita, latin egyház, mind nehéz kapcsolatok. Carlo Maria Martini SJ érsek gondolatai vigasztalnak, amely szerint ez a hely, Jeruzsálem annyira szent, hogy a Gonosz is hatalmas erővel dolgozik, és az ő eszköze a széthúzás. Martini nagyon szerette ezt a földet, az itt élő embereket. A párbeszéd, a megbocsátás hirdetője volt, és sokat tett a zsidó – keresztény kapcsolatok erősödéséért.

Hála van bennem ezért az egy hónapért, amit mi a római Jézus Nemzetközi Kollégium (Collegio Internazionale del Gesù) 14 immár harmadéves hallgatói és néhány más jezsuita tölthettünk a római Biblikus Intézetünk segítségével – ez is Martini érsek kezdeményezése még a hetvenes években.

Az ajándék, amit elviszek a Szentföldről annak a tudatosulása, mélyebb megértése, hogy a sír üres. Jézus munkálkodik, és minket is erre hív. Munkatársainak akar bennünket.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2018. augusztus 15.