P. Bús Jakab SJ, az önálló magyar jezsuita első tartományfőnöke 150 esztendeje született

a_Bus_w120A magyar jezsuiták egy kiváló alakja, P. Bús Jakab SJ, 150 éve, 1861. április 29-én született a bácskai Magyarkanizsán (ma Kanjiza, Szerbia), egyszerű földművelő családban. A szegedi piarista gimnázium hatodik osztályát elvégezve, a kalocsai egyházmegyei szemináriumba jelentkezett. A középiskolai tanulmányait a kalocsai jezsuita kollégiumban fejezte be. 1886-ban szentelték pappá, a kalocsai székesegyházban, néhány évig Miskén, Mélykuton és Martonoson káplánkodott.

A világi papi munkánál többre vágyott, ezért az érdeklődése, a gimnáziumi tanulmányai alatt megismert jezsuita rend felé fordult, 1891. április 8-án belépett a Jézus Társaságába. A nagyszombati noviciátusban, P. Hennig Alajos SJ (1826–1892) novíciusmester keze alá került, a novíciustársai közé tartozott: P. Jámbor László SJ (1874–1963) és P. Stufler János SJ (1865–1952). A szokásos rendi képzés keretében az addigi tanulmányai kiegészítésére, két és fél évig filozófiát és három évig teológiát tanult. Közben tökéletesítette s német és a latin nyelvtudását. Jezsuita életének első szakaszában, 1895 és 1905 között, a harmadik probációs év kivételével – amikor Nagyszombatban a novíciusmester helyettese volt –, végig Szatmáron működött különböző beosztásokban. A kollégiumi diákok rajongó szeretettel vették körül, a pedagógiai és gyóntatói tapasztalatai alapján írta meg első könyvét, amely Lelki tükör címen jelent meg. 1905-ben került a fővárosba, ahol a pesti Jézus Szíve-templomban lelkészkedett, közben 1906. augusztus 15-én letette az ünnepélyes négyes fogadalmát, majd 1907 és 1909 között a pesti rendház házfőnöke volt.

A fővárosi működése idején elsősorban a Mária-kongregációs mozgalom megerősítésén fáradozott. 1907-ben, a pesti Urak Mária-kongregációja és Barkóczy Sándor segítségével megindította a Mária Kongregáció lapot, amelyet később fiatal rendtársával, P. Bangha Béla SJ-vel (1880–1940) együtt tett az egyik legnépszerűbb magyarországi hitbuzgalmi folyóiratnak. Ugyancsak ebben az évben adta ki a Kalauz Mária Kongregációk számára kézikönyvet.

1909-ben, mint pesti házfőnök, egyben az osztrák-magyar provincia konzultora is volt, ezért nagyon tevékeny rész hárult rá, az önálló és független magyar jezsuita rendtartomány megalakításában, amelynek az első tartományfőnökének nevezte ki P. Franz Wernz SJ (1842–1914) római általános rendfőnök. Az első években a rendtartományt szervezte és kormányozta egyben, nagy bölcsességgel és körültekintéssel. 1912-ben, régi álma teljesedett be, a Horánszky utcában felépíttette a Kongregációs Otthont, a Mária-kongregációk és a Jézus Szíve Társulatok Szövetségének székházát, amelyben lelkigyakorlatokat is tartottak. Az Otthont kiváló gyakorlatias érzékkel, főként a pasztorális céloknak megfelelően tervezte és rendezte be. Így az épület a fővárosi jezsuita apostoli munkák kiváló és nélkülözhetetlen színterévé válhatott. P. Bús sokszor csillogtatta meg nem mindennapi tehetségét, korszerű kísérletező és vállalkozó kedvét, amivel a jezsuita rend és a katolikus Egyház fejlődését, mindennapi munkáját segítette. Már a Kongregációs Otthon felépítéséhez szükséges pénz előteremtésekor, ötletes és leleményes, a korszellemnek megfelelő módon, sorsjegy játékot rendezett

A római elöljárók nem méltányolták a fáradságos tevékenységét, a második szakaszra már nem újították meg a tartományfőnöki kinevezését. 1912 és 1915 között újból a Mária-kongregációkat vezette, és országszerte terjesztette, valamint a Mária Kongregáció című folyóiratot szerkesztette. A vidéki kongregációs élet megerősítése érdekében, az egyes vidéki központokban kolóniákat szervezett, hogy a fővárosi kongregációkhoz hasonló és velük szerves kapcsolatban álló, hathatósan tevékenykedő Mária-kongregációk működhessenek. Sokoldalú tevékenységét végzett, mint kiváló szónok évente több mint száz előadást tartott, az alföldi katolikus lapokat megszervezte, hitbuzgalmi könyveket és folyóiratokat szerkesztett, tanulmányokat írt, valamint a zárt lelkigyakorlatok adásának elismert és keresett mestere volt.

A saját bevallása szerint minden tevékenységében egyetlen célt követett: Isten dicsőségét hirdette a halhatatlan lelkek üdvére. A jezsuiták, az I. világháború idején a Kongregációs Otthont hadikórház céljára felajánlották, ezért P. Bús más beosztást kapott. 1915 és 1918 között Pozsonyban rektorhelyettes, majd 1918 és 1920 között újból Budapesten házfőnök.

1920-ban fontos változás történt az életében, a trianoni döntés értelmében megcsonkított országban, új jezsuita központokat kellett kiépíteni, az elveszett rendházak helyett. P. Bús, a pozsonyi jezsuita bölcseleti főiskolával együtt Szegedre került, 1920 és 1923 között a szegedi rendház első házfőnöke lett.

Szegeden mindenekelőtt a katolikus élet megújítása érdekében dolgozott. Az első munkája során megalapította az Anyaszentegyházat Védő Egyesületet (AVE), hogy a vallásos szervezetek, egyesületek és társulatok egységes akcióterv szerint és közös megbeszélések alapján cselekedjenek. A Szent József-akció szintén P. Bús elgondolása és szervezése alapján vált, hatásos nyomorenyhítő szociális mozgalommá. Praktikus ötletei nyomán, elsősorban a sokgyermekes családokat részesítette anyagi segélyben. A fővárosban tevékenykedő rendtársak és sajtóapostolok példájára, Szegeden katolikus lapot, Katolikus Ébredés címen alapított. A lapról nyilatkozta Prohászka Ottokár püspök: „Igen, ilyent vártunk!”

1921. március 26-án, a szegedi Rókus-templomban, az akkori legnagyobb szegedi templomban, P. Bús kezdeményezésére felajánlották Szegedet – a nagyobb vidéki városok közül elsőként – Jézus Szentséges Szívének, amelyet később többször megújítottak.

Sokat tett a vidéki katolikus nagygyűlések szervezése terén. Az egyik beszéde nyomán új lendületet adott, a már régebben húzódó szegedi fogadalmi templom építésének, később a templom felszentelésekor fel is kérték egy beszéd megtartására. A másik templomépítési ötlete nyomán, a budai Gellért-hegy oldalában létesítették a Szikla-templomot.

Ugyanakkor nagyon nagy érdemeket szerzett a szegedi jezsuita templom építésében is. A szegedi jezsuiták, 1921-től kezdve a helyi kongregációs otthonban működtek, amelyet kápolnaként is használtak. A megyéspüspök látva a jezsuiták áldozatos munkáját, 1928 húsvétján gyűjtést indított egy önálló jezsuita templom építésére. P. Bús kezdeményezésére megalakult a jezsuita Templomépítő Egyesület, amelyben a tagok különböző címeken évi megajánlásokat tehettek, a pénzt havi részletekben fizették. A templom alapkőletétele 1930. november 23-án történt, a felszentelésére 1931. október 24-én került sor. A szertartást Glattfelder Gyula püspök és P. Bíró Ferenc SJ (1869–1938) jezsuita tartományfőnök végezte. A templomot Szent József tiszteletére szentelték, elsősorban a P. Bús által alapított és vezetett Szent József-kongregáció hatására.

Nagyon szerette az ifjúságot, szívesen foglalkozott a gyermekekkel, hosszú éveken át, betöltötte a Szívgárda elnöki tisztét.

1935. november 14-én hunyt el, szívszélhűdésben a szegedi jezsuita villán. A halála városszerte mély megrendülést keltett. A város vezetői elhatározták, hogy a tiszteletük és elismerésünk jeleként, az egyik nagyszerű szellemi alkotásában, a szegedi fogadalmi templom kriptájában helyezik végső nyugalomra. A temetése valóságos diadalmenetté változott, a beszentelést és a búcsúztatást Glattfelder Gyula püspök végezte, népes papi segédlettel, az elhunyt rokonai és nagyszámú gyászoló közönség előtt. A megyés főpásztor után az elhunyt jezsuita atya egyik leghívebb szegedi munkatársa, Muntyán István táblai tanácselnök méltatta életét, egyéniségét és alkotásait. Külön kiemelte, hogy P. Bús sürgette először az Alföld számára a szükséges szociális intézményeket. A budapesti hívek nevében, Stadler Nándor, a Tisztviselők-kongregációjának titkára búcsúzott. Ezután megindult a gyászmenet a fogadalmi templom felé, ahol ameddig a végleges sírja el nem készült, Somogyi volt polgármester mellé helyezték, majd Glattfelder Gyula csanádi püspök, Klebesberg Kunó kultuszminiszter és Foerk Ernő, a templom tervezője mellett díszsírhelyet kapott a templom Béke kapuja alatt.

Bikfalvi Géza

Frissítve: 2016. augusztus 09.