P. Kalmár Ödön, a jezsuita lelkületű ciszterci templomigazgató

A szerzetesrendek betiltása és a jezsuiták elüldözése után, a Pesti Jézus Szíve-templom világi, egyházmegyés papok gondozásába került, mind a hívek, mind a papok, teljesen tisztában voltak, hogy az ÁEH mindkét szemét szigorúan az egykori jezsuita anyatemplomon tartja. Ilyen körülmények közé és ebbe a helyzetbe érkezett Dr. Kalmár Ödön O.Cist., amikor 1969-ben átvette a Pesti Jézus Szíve-templom igazgatását.

Amikor a szerzetesrendek betiltása és a jezsuiták elüldözése után, a Pesti Jézus Szíve-templom világi, egyházmegyés papok gondozásába került, mind a hívek, mind a papok, teljesen tisztában voltak, hogy az ÁEH mindkét szemét szigorúan az egykori jezsuita anyatemplomon tartja. Az 1951 és 1986 közti időszakban az itt működő plébánosok és káplánok nem tehettek semmi feltűnőt, semmi kimagaslót vagy érdekeset, mert a hatóságok minden újítást kifogásoltak volna. Ezért, úgy kellett vezetni a hitéletet, a szoros és szigorú állami megfigyelés miatt, hogy a hatóságok semmilyen kifogást ne találjanak. Hosszú éveken keresztül szürkén és egyformán telt az idő, kevesen jártak hittanra, a prédikációk csak az általános liturgia keretein belül maradtak, igyekeztek megmaradni az ÁEH szabta szűk ösvényt taposni, a hivatal munkatársai állandóan, gyanakvó érdeklődéssel tekintettek az egykori jezsuita templom életére. Az itt szolgáló lelkészeknek és a templom híveinek egyaránt szembesülniük kellett azzal a minőségi különbséggel, amely a jezsuiták pasztorációs módszerei és az államtól engedélyezett keretek között mutatkozott.

Ilyen körülmények és ebben a helyzetbe érkezett Dr. Kalmár Ödön O.Cist., amikor 1969-ben átvette a Pesti Jézus Szíve-templom igazgatását. Mint szerzetes sohasem feledte el, hogy a kezeire bízott templom egykor a jezsuitáké volt, és egy pillanatra sem adta fel a reményt, hogy talán egyszer még visszaadhatja nekik saját tulajdonukat. Ilyen szilárd megfontolással és elhatározással, teljesen jezsuita lelkülettel és szemlélettel kezdett neki az óriási munkának, amelyben visszaállított mindent, ami egykoron a jezsuiták nagyhírű templomát jellemezte, természetesen az ÁEH határait sokszor súrolva, de át nem lépve. Mottójául a következő Szent Bernát-i gondolatot választotta: ‘Panasz nélkül irányulni, vétek nélkül irányítani, önként engedelmeskedi, tapintattal parancsolni.

De ki is volt Ödön atya?

1914. február 21-én született Dombóvárott, egy ötgyermekes család második csemetéjeként. Az édesapja mozdonyvezető, édesanyja háztartásbeli volt, akihez egész életében nagyon szorosan ragaszkodott, még plébánosi éveiben, naponta meglátogatta egy-másfél órára. A ‘Mama’ életének egyik kiindulási pontja volt, de sem az anyai, sem a testvéri szeretet nem akadályozta, színes egyéniségének a kibontakozását, hanem biztos lelki támaszt nyújtott. A keresztségben a Jenő nevet kapta, az Ödön nevet a ciszterci rendben ruházták rá. Szülei és tanárai, mint kedves és engedelmes gyermekre emlékeztek, akinél már nagyon korán kitűnt a rend- és tisztaság szeretetén kívül, az Isten iránti rendkívül erős vonzódás. Már kis elemista korától kezdve naponta eljárt ministrálni reggel a templomba, majd annyira megszerette a templomi szolgálatot, hogy délután otthon a kisasztalon ‘oltárt’ készített, ahol naponta ‘misézett’.

Az elemi iskola után a helyi római katolikus gimnáziumban tanult tovább, ahol részt vett a kulturális rendezvényeken és a cserkészmozgalomban, de elsősorban a vallási életben tűnt ki. A feladatait szívvel-lélekkel végezte, ha segíteni tudott, semmi sem volt számára fáradságos vagy kényelmetlen elfoglaltság. A gyengébb képességű társait szívesen korrepetálta, hamar kitűnt, hogy milyen jó tanári adottságai vannak.

A papi hivatásra korán érzett isteni elhívást, a tanári pályával akarta párosítani, ezért hittantanára javaslatára a szerzetes tanári pályára lépett. A hetedik osztályt már, mint oblátus a Budai Szent Imre Ciszterci gimnáziumban végezte. Az első fogadalom tétele után a budapesti Pázmány Péter Egyetem magyar-francia szakára jelentkezett, majd teológiát végzett. A magyar nyelv és irodalom szeretetét Horváth Jánosnál tanulta az egyetemen.

Egy évig a párizsi Sorbonne-on tanult. 1939. június 29-én, Zircen szentelték pappá a ciszterci rend számára.

budai_ciszterci_templom1940-től a budai, szentimrevárosi ciszterci plébánián káplánként, majd 1945-től 1951-ig plébánosként működött.

A pasztorációs munka gyakorlati ismereteibe Molnár Rajmond O.Cist. plébános vezette be, a mindennapi papi munka nagyon jó iskolának bizonyult a későbbi önálló tevékenységéhez.

A Gellért-hegy alján, 1945 elején különösen nehéz harcok folytak. Az ostrom alatti utolsó misére 1945. január 6-án került sor a templomban, utána a ciszterci atyák, több hívükkel a Szent Margit Gimnázium óvóhelyére költöztek, de az istentiszteletek és a személyes lelki gondozás az ostrom alatt sem szüneteltek. A fegyveres harcok csak február 11-én értek végett.

budapest_szent_margit_gimnaziumAz újjáépítési munkához szinte a semmiből kellett a feltételeket előteremteni. A hat éves háború, a csaknem két hónapos ostrom, halottak, sebesültek, nélkülözés, súlyos morális teherként nehezedett a hívekre.

Az ostrom utáni első szentmisét a templomban február 18-án mutatták be. Megindult a romok és a törmelékek eltakarítása az egyházi épületekben, hamarosan megalakult az Egyházközségi Tanács, a munkából egyre több hárult Ödön atyára. Majd 1945. októberében Molnár Rajmond plébánost Endrédy Vencel O.Cist. apát az Egyesült Államokba küldte és helyette, Ödön atyát nevezte ki plébánosnak. Közben az 1945-ös törvényhatósági választásokon a Katolikus Néppárt jelöltjeként beválasztották a Budapesti Székesfővárosi Törvényhatósági Bizottságba.

Az új plébános a munkát igen nehéz körülmények között kezdte el, az újjáépítési munka politikailag mindinkább ellenséges, egyre erősödő ateista propaganda környezetben indult, amely a következő öt és fél évben egyre inkább fokozódott.

Kalmár Ödön atya a pasztorális munkában teljesen új úton indult el, a szó szoros értelemben vett pasztorációs munkát szerzetes társaival együtt végezte, de ezzel párhuzamosan bevonta a munkába a hívek tömegeit is, saját szavaival ‘társadalmi katolicizmust’ indított.

Ennek a plébániai szervezete a ‘Házapostoli Mozgalom’ lett, de szorgalmazta a ‘Szeretet Munkaközösség’ létrehozását is. Az utóbbi szervezetben, elsősorban a beteglátogatók, az élelmiszervivők és a lelki segítséget nyújtók kaptak szerepet. A Házapostoli Mozgalomban összefogta a plébánia híveit, a házapostolok elvitték a plébánia üzenetét a legtávolabbi helyekre is, a rászorulókat a karitásszal, a lelki gondozást igénylőket a plébániával kötötték össze. A házapostoli munkát a napi munka után, vagy vasárnap délután végezték.

Az egyházközséget három részre osztották fel, a körzetek élére vezető apostolokat neveztek ki, a tömbökön belül a tömbapostol a személyes ismeretségből és egyéni jelentkezőkből adódóan egy-egy lelkes hívőt ajánlott a házapostoli teendők ellátására. A megalakulás utáni időben a házapostolok minden lakást felkerestek, igyekeztek minél több embert bekapcsolni a plébánia életébe. A házapostolok a későbbiekben havonta összejöttek és Ödön atya útmutatást adott a számukra ‘lélektápláló meditáció’ keretében: lelki és gyakorlati tanácsot, amelyeket megvitattak. A Mozgalom rövid időn belül hihetetlenül jó eredményeket ért el, fokozódott a hívek és a szerzetesek társadalmi és vallási egysége, megerősödött a kölcsönös szereteten nyugvó segítségnyújtás és az egymásra való jobb odafigyelés.

1948 őszén erősödött az egyházellenes küzdelem, ezért októberben hatósági nyomásra be kellett szüntetni a Házapostoli Mozgalmat. Természetesen Ödön atya újabb munkaterületet talált, az apát atya engedélyével, a kezdeményezésére megalakult a ‘Ciszterci Világi Rend’, amely a világban élő, tökéletesebb keresztény életre vágyó és törekvő híveket, a saját elhatározásuk alapján, az obláció, azaz a felajánlás szertartása által a ciszterci rend zirci apátságának lelki közösségébe felvette.

prohaszka_ottokarA mindennapi liturgikus munkában, nagyon fontos szerepet szánt a prédikációnak. A prédikációi teljesen egyéni, személyes hangvételűek voltak, az egyik méltatója szerint Magyarország három legjobb prédikátora közé tartozott. Prohászka Ottokár (1858-1927) püspök egyetemi templomi prédikációit a mindenkit magával ragadó lendület jellemezte, Bangha Béla SJ (1880-1940) elmélkedései az erkölcsi magasság és mélység felmérése utáni katarzis tette élménnyé, Kalmár Ödön beszéde után a hívő a templomban eltelt a szeretet, a megnyugvás és a bizakodás érzéseivel.

A hatalmas kiterjedésű plébánia területén a hívek jobb pasztorális ellátása érdekében számos kápolnát létesített: így megszervezte a Ménesi úti Emmausz-kápolnát valamint az Ulászló utcai és a Karolina úti kápolnákat.

Ödön atya, amellett, hogy ízig-vérig lelkész, plébános, tehát pásztor volt, nagyon komolyan vette a tanári munkáját is, amelyet a templom melletti ciszterci gimnáziumban gyakorolt. A diákokkal a cserkészetben is foglalkozott, a cserkészek bakonyoszlopi nyári táborázásán többször részt vett, majd 1948 és 1951 között másfél száz cserkésszel rendszeresen Balatonalmádiban táborozott. Később a cserkészet miatt többször megjárta az ÁVO Andrássy út 60 szám alatti kihallgató szobáit.

A szerzetesrendek felszámolása után, Ödön atya sem maradhatott a régi helyén, az államhatalom már régen nyilvántartotta a személyét. 1951. július 11-én kitiltották Budapestről, két bőrkabátos ÁVO-s, hazafelé menet, a 61-es villamoson felszólította, hogy feltűnés nélkül a következő megállónál szálljon le és többet be ne tegye a lábát a Szent Imre-templomba. A templomot, az államhatalommal kiegyező, a későbbi -Róma által egy időre kiközösített- alapító békepap és országgyűlési képviselő rendtársa, Horváth Richárd Pál (1906-1980) vett át. A ma Szentendre részét képező, akkoriban kis félreeső Pest megyei falut, Izbéget jelölték ki számára kényszerlakhelyéül. Itt nem folytathatott lelki pásztori munkát, csak sekrestyésként és harangozóként működhetett. Ezekben az években nagyon jól jött, az eredetileg nagyon szerény igényű üldözött szerzetesnek, Szabó Imre (1901-1976) püspök néhány száz forintos, éves anyagi támogatása és mások önzetlen szeretete, mert megtapasztalta a szegénységet. Híveit eltanácsolták attól, hogy felkeressék, magát pedig megfenyegették, hogy ha a régi kapcsolatait tovább ápolja, az ország legtávolabbi helyén jelölnek ki neki újabb kényszerlakhelyet. Az első évek nagyon kínkeservesen teltek el, majd a Sztálin halála utáni (1953) erjedéskor már időnként beutazhatott a fővárosba, majd az 1956-os forradalmat követő megtorlás és a lassú egyházi nyitás után visszakerült Budapestre. 1963-ban a Bazilikába nevezték ki kisegítőlelkésznek, ahol az első években még nagyon szűk kapcsolattartási korlátokat szabtak neki, a hívekkel való érintkezésben.

pesti_jezus_szive_templom_belso_2Amikor az egészsége megromlott új feladatként a Pesti Jézus Szíve-templomba került templomigazgatónak, ahol minden emberi gyengesége mellett hatalmas munkába kezdett, megújította a sokáig, mesterségesen elhanyagolt templomi hitéletet. Ödön atya a kora ifjúságától kezdve, a pasztoráció legmodernebb módszereit követte, részint saját elgondolásai, részint a francia egyházi példák alapján. Naponta rendszeresen gyóntatott, nagyon lelkiismeretesen készült fel a szentbeszédeire, amelyeket kínos pontossággal és rendszerességgel írt meg, majd betanult, mert mindig élőszóval közvetítette Isten igéjének az értelmét és mondanivalóját, főként arra törekedett, hogy a szentmiséje valóban a közösség összefogása legyen. Örömmel üdvözölte a II. Vatikáni Zsinat új liturgikus előírásait és az elsők között vezette be az újításokat, felállítatta a szembemiséző oltárt.

A templomban a régi, jó jezsuita hagyományoknak megfelelően elsőnek a kézi perselyezést szüntette meg. A jezsuiták soha nem sürgették, nem követelték a templomi gyűjtés kézi perselyes módját. Ödön atya szinte az egyik napról a másikra a jezsuita hagyományokra hivatkozva eltörölte a pénzgyűjtésnek ezt a formáját, és kihirdette, hogy ezentúl a hívek csak hátul, a nagy álló perselyekben tudják elhelyezni adományaikat, és a szentmise rendjét, az áhítatót, zavaró perselyezést megszüntette. Ezt a gyakorlatot sok plébános kollégája nem tartotta szerencsés dolognak, és erősen ellenezték, noha mint kiderült a perselyezés ugyanolyan bevételt hozott, mint a régi módszer, a hívek adakozó kedve nem csappant meg.

A másik nagy visszhangot, és nem kevés értetlenséget kiváltó ‘újításaként’, újból egész nap lehetett gyónni a templomban, mint egykor a jezsuiták idején, reggel 6-tól délig, majd délután 3-től este 8-ig. A hetvenes években ez elég szokatlan dolognak számított a fővárosi templomok gyakorlatában, mivel a templomok többségében csak a mise ideje alatt nyílt lehetőség a gyónásra.

jezus_szive_templom_200A mindennapok és az ünnepnapok liturgikus életét sohasem akarta püspökök meghívásával emelni. Sohasem látogatta a püspököket, mert a saját véleménye merőben különbözött a hivatalos püspökkari politikától. A híveinek nagyon szellemesen azt mondogatta, a jezsuiták ‘kismisés rend’, akik nem szeretik a fényes külsőségeket, hanem a maguk nagyon céltudatos, egyszerű pasztorációs módszereivel dolgoznak. Ezért ellentétben azokkal a plébánosokkal, akik lelkesen egy-egy nagyobb ünnepnapon püspököket szerepeltettek a templomukban, Ödön atya a szomszédos piarista rendház újmiséseit kérte fel rendszerint egy-egy koncelebrációs misére. Ödön atyánál egyszerű, egyöntetű ruhába öltözött fiatal papok mutatták be az ünnepi misét, a viszonylag kis létszámú, de magas művészeti fokon éneklő templomi énekkarral.

A templomban új megoldásokat vezetett be, amelyeket mindig alaposan megfontolt és megindokolt. Ilyen volt a szembemiséző oltár megépítése is. Megszüntette a templomokban általában szokásos, az oltár két oldalán álló karácsonyfák állítását. Egyetlen hatalmas fenyő állt a szentélyben, nagyon gazdaságos, egyszerű villanykörtékkel díszítve. Egyébként minden nagy ünnepnek sajátos, egyszerű és vonzó képet tudott adni.

A templom látogatottsága növekedett, de ugyanakkor megnőtt a templomi atyák munkája is, mert nagyon sokan keresték fel őket, sok embernek kellett tanácsot vagy segítséget adni.  Ödön atyát vendégként napi átlagban 20-25 ember kereste fel, akik lefoglalták az egész délelőttjét, délutánját és szinte lehetetlenné tették, hogy a saját dolgaival foglalkozzon. Azonban nem számított sem az idő, sem az anyagiak vagy az elfoglaltságának mértéke, mindenkivel, olyan szeretettel, megkülönböztetés nélkül foglalkozott, mint a saját testvérével.

Ödön atyát a hagyománytisztelet nagyon erősen megérintette, kegyelettel és nem el nem múló szeretettel gondolt halottaira és ápolta az emléküket. Ödön atya felejthetetlen mondása volt, hogy ‘igyekezz azon, hogy soha ne legyél lekötelezve senkinek’. Mindenkit erre nevelt, erre oktatott és nemcsak életével és magatartásával mutatott példát erre, de mindig is elősegítette, hogy eszerint cselekedjenek.

1983-tól az egészsége különösen megromlott, főként veseproblémái támadtak, kórházba került, megműtötték, utána még három hónapig kezelték. Utána újból visszatért a templomba, a szokásos módon prédikált, gyóntatott, foglalkozott a hívek problémáival. Majd újból kórházba került, megint megműtötték, csak lassan lábadozott, hazakerült, de az orvos hetente látogatta. A megváltozott életének a legnagyobb bánatára, már nyilvánosan nem tudott misézni. Nagyon tudatosan készült az elmenetelre, szeretetteljes tanácsaival látta el barátait, híveit. 1986. február 23-án, két nappal 72. születésnapja után, átlépett az örökkévalóságba. A beszentelése március 4-én a Farkasréti Temetőben volt, március 7-én helyezték örök nyugalomra Zircen, ciszterci testvérei mellett.

Összeállította: Bikfalvi Géza

 

Források:

Beke Margit: Kalmár Ödön Jenő. Az esztergomi (esztergom-budapesti) főegyházmegye papsága. 1892-2006. Bp., 2008. 327-328

Kalmár Ödön. Schematizmus Ordinis Cisterciensis. Zirc, 1989. 142

Kelényi Tibor: Nem lehetett hagyományos ‘rendes’ jezsuita képzésünk. Magyar jezsuiták vallomásai IV. Bp., 2008. 162

Rosdy Pál: Kalmár Ödön halálára. Új Ember 1986. március 13. 4

Vásonyi György dr.-Márkus László: A Szentimreváros apostola. Dr. Kalmár Ödön. Bp., é.n.

Viczián János: Kalmár Ödön. Magyar Katolikus Lexikon. VI. Bp., 1994. 66

Frissítve: 2016. augusztus 09.