P. Tamás Barna SJ örökfogadalma

„Különleges nap ez a mai, hiszen az újév első napja nemcsak Szűz Mária, Isten anyja ünnepe, és a Jézus Társasága neve napja, hanem ma van Tamás Barna atya fogadalomtétele is.” Ezekkel a szavakkal üdvözölte P. András Attila SJ plébános atya a híveket, akik zsúfolásig megtöltötték az Isteni Ige templomot.

P. Tamás Barna SJ örökfogadalma
P. Tamás Barna SJ örökfogadalma

Forrai Tamás SJ atya mutatta be a szentmisét, és sok magyar jezsuita, aki csak el tudott jönni Miskolcra, koncelebrált. Forrai Tamás atya elmondta, hogy amikor Miskolc felé jöttek, az úton tejszerű ködben kellett vezetniük, alig lehetett látni. Szentbeszédében arról beszélt, hogy a fogadalom annyit jelent, hogy az ember kimondja, vágyom arra, hogy Jézus nevéről nevezzenek, hogy Jézusnak teljesen odaadjam magam, és Isten atyai áldását kéri az életére, hiszen az Isten gyermekévé fogadta. A szeretetnek ez a közvetlensége nem automatikus, hanem megdöbbentő, rá kell csodálkoznunk. Nem is mi érdemeltük ki, hanem Isten valamit meg akar velünk osztani.

A pásztorok hétköznapi emberek, akik meglátták a kisbabában a megváltót, meglátták Máriában Isten anyját. Volt bennük nyitottság, és volt bennük hit: meg tudták hallani az angyalokat. Szent Ignác is erre tanít bennünket, hogy a hétköznapi dolgokban találjuk meg Istent, ne menjünk el mellette. A jászolban, a gyengeségben, az erőtlenségben mutatja meg magát az Isten. A pásztorok hitték Isten szavát, így tudták befogadni a kisbabában Istent. Aztán visszamentek a mezőre, a ködbe, a hétköznapokba. elcsodálkozva mentek, mert észrevették azt, ami nem látható, és továbbvitték magukkal, amit kaptak. Szűz Mária is elgondolkozott, ő is tovább hordozta.

A fogadalomtétel is olyan, mint egy lépés a ködben, hiszen csak egy-két lépést látunk előre, a harmadikat nem, de bízunk, hogy az Isten vezet. A köd arra is jó, hogy kicsit lassabban vezetünk, időt adunk a dolgoknak. Mária és József sem látták előre, hogy mi lesz velük. József aznap éjjel tudta meg álmában, hogy fel kell kerekedniük, elmenekülni Egyiptomba. Isten egy lépéssel továbbvezette őket.

Mi sem tudjuk, mi vár ránk. milyen lesz ez az év? Aggodalmaskodásainkat engedjük el. Nem láthatjuk előre a világ sorsát. Barna atya ma fogadalmat tesz, egy olyan tapasztalatra építi a fogadalmát, ami életet ad neki, arra tesz fogadalmat, amit még nem lát, csak tudja, hogy oda megy, ahova Isten vezetni akarja. A hétköznapokban is.

Mi is mint a pásztorok, az ünnepek befejeztével visszatérünk a hétköznapokba. Észre fogjuk-e venni ott is a Gyermeket? Akarjuk-e majd észrevenni? Ez csak úgy lesz lehetséges, ha mindig nyitottak vagyunk, é mindig várjuk Isten áldását.

A Társaságnak ezért adták Jézus nevét: Isten megment. Tanúságtétel ez és egyben vágy is: mentsen meg az Isten! Küldetés is, áldás is, fogadjuk be. Elköteleződés is: építsem az életemet Istenre. Nem az én teljesítményem lesz semmi, hanem Istené. Az én ürességem, gyengeségem fogja lehetővé tenni, hogy Isten megtegye. Bellarmine bíboros ezt kérdezte papszenteléskor: Elég gyenge vagy-e, hogy pap legyél?

 

Az elköteleződéshez kell egy tapasztalat, és kell a szabadság. Szabadon kell Istenhez szeretetben fordulni, hiszen Ő arra hívott meg, hogy olyanok legyünk, mint Ő. Egységre hívott meg bennünket. Szeretnél-e egy lenni ezzel a szerető istennel?

Barna atya örökfogadalma nagyon egyszerű szertartás volt. A provinciális atya kezében tartva a legméltóságosabb Oltáriszentséget az oltár elé állt, Barna atya pedig elébe térdelt, és egy papírról felolvasta a fogadalom szövegét. Örök szegénységet, tisztaságot és engedelmességet fogadott ugyanazokkal az egyszerű szavakkal, amelyekkel Szent Ignác és társai is átadták magukat a Társaság és Istennek.

A fogadalomtétel után következett a szentáldozás, és a szokásos módon fejeződött be a szentmise.

Végül Barna atya megköszönte a híveknek és jezsuita atyáknak és testvéreknek, hogy eljöttek vele együtt ünnepelni, a családtagjainak, és barátainak, akik messziről utaztak ide, és a Társaságnak, hogy meghívta és befogadta. Édesanyja sajnos nem lehetett jelen a nagy ünnepélyen.

„Az a fontos, ahogy egymáshoz kapcsolódunk. Olyan ez, mint az erek, erecskék, amelyek mind bekapcsolódnak a nagy főérbe, és a szív felé mennek. Az a fontos, amit hozzáadunk egymás életéhez, hogy mindannyian a főérhez kapcsolódjunk. Ez a főér Jézus. Kimondjuk Jézus nevét, és megérkezünk a szívébe. Ezen a napon ez a kép van előttem, ez az én vágyam. Köszönöm mindenkinek.”

Barna atyát ezután köszöntötték jezsuita társai, majd a hívek, aztán külön a Táptalaj közösség fiatal katolikusai énekeltek neki, és áldását kérték.

Barna atyát különösen szeretjük mély lelkiségéért, a közösségben sokaknak ő a lelki vezetője, idősnek, fiatalnak egyaránt segít. Elmélyülésre indító szentbeszédeit, szerető jelenlétét nehéz eléggé méltatni. Olyan ő, aki engedi, hogy az Úr Jézus szeretete átáramoljon rajta, ezt különösen szentáldozáskor lehet megfigyelni, amikor Barna atya szeméből mintha maga a szerető Jézus tekintene gyengéden a hívekre. Köszönjük Istennek és a Jézus Társaságának, hogy nekünk adja Barna atyát az Isteni Ige templomában a miskolci Avas-Dél katolikus közösségét szolgálni.

Szelenge Judit

 

Frissítve: 2017. március 27.