Pap, szerzetes legyek? Nyári hivatáshétvége

A július 22-24. között Budapesten tartandó hivatáshétvége célja, hogy a nyár sűrűségében időt teremtsen a megállásra, rátekintésre saját utadra, segítsen Isten jelenlétére találni, akitől a hivatásunkat kapjuk. Szeretnénk az egyházban megélt apostoli élet irányába előrelépni, szempontokat és használható eszközöket kapni a jó döntés meghozásához, belelátni a jezsuiták által szervezett Montserrat hivatástisztázó évbe. Személyes találkozásokat, beszélgetéseket és gyakorlatokat képzeljetek el, amelyeket együtt végzünk majd, és beszélünk megélt tapasztalatainkról.

A hétvége nyitott minden hivatását kereső fiatal (17-30 év közötti) férfi számára, akiben picit is megfordult a gondolat, hogy a papság, az egyházban végzett apostoli életforma akár a sajátja is lehetne, illetve aki érdeklődik a Montserrat hivatástisztázó év iránt.

A korábbi Montserrat-év résztvevőinek vallomásai
ezen a linken.

Időpont: 2022. július 22-24. (péntek 17:00 – vasárnap 14:00).

Azok jelentkezését várjuk, akik a program elejétől a végéig részt tudnak majd venni. A közös étkezésekhez és a hétvégéhez 5000 Ft hozzájárulást kérünk. (Akinek speciális étkezésre van szüksége, maga gondoskodik az élelemről.)

Helyszín: 1026 Budapest, Sodrás utca 13.

A hétvége feltétele: e-mailes jelentkezés, majd egy rövid telefon- vagy online beszélgetés a szervezők egyik tagjával; 18 év alatt szülői engedély.

Jelentkezési határidő: 2022. július 19., kedd

Jelentkezés és további információ kérhető Nagy Bálint jezsuita atyánál
 címen.

jezsuita.hu/hivatas
Frissítve: 2022. szeptember 08.