Papi csábítás

Nem mesélek szaftos történeteket. Azért sem! Ha rajtam múlik, ezen a blogon nem lesz szó olyan esetekről, hogy hogyan éltek vissza bizonyos papok a lelki tekintélyükkel, helyzetükkel mások kárára. Pedig igazán elrettentő (sőt gyomorforgató) esetekről tudok – lehetne rajtuk csámcsogni… Viszont nem szeretnék ilyesmit terjeszteni, mert nem szolgálna senki épülésére. (Az egyetlen pozitív hozadékát pedig már úgyis tudjuk: hogy tudniillik mindenkivel vigyázni kell, az egyházi státusz sem garancia…) Inkább arra érzek indítást, hogy – férfi- és paptársaim nevében – ünnepélyesen bocsánatot kérjek az egyháziak által elkövetett szexuális visszaélésekért. Hadd meséljek azonban most valami ritkábban hallhatót – saját élményből… Mert hogy az is megesik ám, hogy nem egy pap próbál másokat elcsábítani, hanem őt próbálják meg mások. Érdekelnek titeket az ilyen történetek? 😉 Mert velem bizony ilyesmi is megesett. Na jó, elmesélem…

A teljes blogbejegyzés elolvasható a jezsuita.blog.hu weboldalon.

Frissítve: 2017. május 27.