Peking megér egy misét – Salát Gergely a száz évvel ezelőtti Kínáról

Kínát ma sem ismerjük igazán, de még ennél is kevesebbet tudunk arról, milyen lehetett a kelet-ázsiai ország a  magyar jezsuita misszionáriusok idején. A  korabeli történelmi, földrajzi, etnikai, kulturális és gazdasági háttérről beszélgettünk Salát Gergely Kína-kutatóval, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének vezetőjével. Barta István interjúja a M.I.N.D. 2022. őszi számából.

A spiritualitás elválaszthatatlan a kínai kultúrától

– Kínából kívülről a Nagy Fal látszik, de hogy élt mögötte az ország a XX. század elején?

– Ekkoriban Kína az egyik legnehezebb időszakát élte. 1911-ben összeomlott a császárság, kikiáltották a köztársaságot, de valójában egy rövid elnöki diktatúra után a birodalom darabokra esett. Hadurak osztoztak az ország területén, akik egymással is harcoltak, szövetségeket kötöttek, azután elárulták egymást, miközben próbáltak a többiektől területeket elragadni. Ebben a zűrzavarban voltak még külföldi enklávék és koncessziós területek… és a kormány – néha egyszerre több is. A ’20-as évek végére Csang Kaj-seknek Kuomintang nevű pártjával sikerült nagyjából egyesítenie Kínát, de ez sem jelentett erős központi hatalmat, sem az ország minden zeg-zugára kiterjedő adminisztrációt. A kommunisták a ’30-as évektől kisebb területeken komoly ellenállást fejtettek ki. A magyar jezsuiták a káosz, a gyengeség, a külföldi behatolási kísérletek és a japán térnyerés miatti zavaros időszakban érkeztek meg 1922-ben. A kínaiak is úgy hivatkoznak rá: a „szégyen évszázada”, a „nemzeti megaláztatás” időszaka.

 – A misszió Támingban működött. Mit jelent a város neve?

– Kínaiasan „T”-vel ejtjük, de a kínaiak hivatalos átírásával Daming-ként is leírható. „Tá-ming” azt jelenti: „nagy (hír)név”. Ehhez képest a kisváros abszolút periférián, a nagy Kínai-alföld közepén helyezkedik el. A magterületen található ugyan, de azon belül egy porfészek a löszös síkságon, a Sárga-folyótól nem messze. Igazából elég nyomasztó hely.

 – Hofi Géza jellemzett egy magyar települést így: „a fővárostól száz kilométerre és ezer évre”. Ez Támingra is igaz?

– Peking sem volt különösebben fejlett, egyszerűen megörökölte a császárság idejéből a fővárosi rangot – egyébként a politikai káosz miatt ennek nem volt jelentősége. Trendi, modern helynek Sanghaj és Hongkong számított, ahol a külföldiek voltak az urak. Ezektől tényleg évezredes lemaradásban volt Táming, az ország nagy részével együtt.

 – Ki képviselte arrafelé a hatalmat?

– Az ’20-as években hadurak küzdöttek ezért az Isten háta mögötti, nehezen védhető, kopár vidékért. 1928-tól már a Kuomintang-kormányzat által kinevezett mandarinok igazgatták, akik a saját pecsenyéjüket sütögették. Időnként rablóbandák vagy lázadó tábornokok vették át a hatalmat, majd 1937-től a japánok voltak az urak. A harcok idején egy-egy lövedék a missziós központba is becsapódott, és az is előfordult, hogy a helyi elöljáró itt kért menedéket. A kommunista gerillák is sok gondot okoztak.

Salát Gergely sinológus, műfordító, egyetemi oktató (Forrás: ppke.hu)

– Sűrűn lakott vidék lehetett?

– Mai kínai mértékkel mérve nem, de akkor ez Kína egyik legsűrűbben lakott területe volt. Egy hosszabb békeidőszak, jelentős területnövekedés és az újvilági haszonnövények elterjedése miatt a XVII–XIX. század közepe között a lakosság száma 140–150 millióról 450 millióra ugrott. Az ’50-es évek után jött egy újabb nagy növekedés, elsősorban az olcsó, de hatékony oltási és szűrési programoknak köszönhetően. A magyarok a két robbanás között, egy hosszabb stagnálás idején tevékenykedtek.

– A jezsuiták megjelenésükben is hasonultak a helyiekhez. Mit sugallt egy kínai számára a magyar klérus körében egyáltalán nem jellemző hosszú szakáll?

– A kínai elég zárt nép, ha a jezsuiták egzotikus, európai ruhákban jelentek volna meg, esélyük sem lett volna. A szakáll viselete szándékos volt a fiatal hittérítők részéről. A helyieknek nagyon ritka a szőrzetük, lassan is nő, ezért a hosszú szakáll idős embert feltételez, akinek tekintélye van. Előnyükre vált nagy termetük is, valamint hogy a támogatóik révén modern gyógyszereik voltak, és árvízálló épületeket tudtak emelni.

– Manapság sokan épp a kínai gyógyászatot csodálják. Hogyan nézett ki a közegészségügy vidéken?

– Természetesen az ősi kínai gyógymódokat alkalmazták, de egészségügyi ellátórendszer nem volt. Ha valaki megbetegedett, a helyi füvesemberhez vagy kuruzslóhoz rohant, de ha nagy volt a baj, és hallott a fehér emberek csodáiról, akkor ott is megjelent. Sok gyakori betegségbe ekkor Európában már nem haltak bele, de Kínában még igen. Még az ’50-es évek legelején is harmincöt év volt a születéskor várható élettartam – Magyarországon hatvan és hatvanöt között –, borzalmas higiénés állapotok uralkodtak. Csodaszámba ment, hogy a jezsuiták tiszta ágyba fektették a beteget, ha magas láza volt, adtak neki aszpirint, a beavatkozások előtt pedig kezet mostak.

– A hazaküldött képeken mongol kinézetű gyerekeket látunk. Milyen volt a környék etnikai összetétele?

– Táming – ahogy egész Belső-Kína – a han népcsoport területe. Nem mongolok élnek itt, de háromezer éven át a nomád népek és a kínaiak keveredésének terepe volt. Ázsiai hunok, topák, tabgacsok, türkök, kitanok, mongolok és mandzsuk telepedtek meg évtizedekre, évszázadokra. Ennek köszönhetően az észak-kínaiak átlagosan tíz centivel magasabbak, mint a déliek. De a nyelv és az identitás Táming környékén teljesen kínai.

– Ennek az alapvetően földműves társadalomnak volt középosztálya, értelmiségi rétege?

– Éltek ott aktív és visszavonult mandarinok, tudósok és jómódú kereskedők. A földek jellemzően nagyobb birtokosok tulajdonában voltak, akik szintén bent laktak a városban. Ez az írástudó réteg hallott valamit a külvilágról is. A jezsuiták igyekeztek is jóban lenni velük, hiszen nagy hatásuk volt a köznépre.

Táming környéki kolduló gyerekek

– Milyen lehetett a kulturális élet?

– Kulturális közintézmények, állandó színházak nem voltak. Az uralkodó szórakozási forma a kínai opera volt, ami átmenet a mi színházunk, operánk és cirkuszunk között. A vándortársulatok a piactereken verték fel a sátrukat, ha pedig valakinek volt pénze, akkor fizetett a színészeknek: „A következő előadást az én kertemben tartsátok, a szülinapi bulimon!”

 – Ma milyen ez a vidék?

– Jelenleg sem arról híres, hogy itt történnének az igazán fontos dolgok, pedig nincs messze a fővárostól. A régi földszintes épületeket blokkházak váltották fel, lett modern kórház, könyvtár, városháza, egyéb közintézmények, és áll még a régi városfal. De ha egy kínai választhat Sanghaj és Táming között, akkor a nagyvárosba költözik.

– A misszió időszakára esett a japán háború. Mi volt a konfliktus alapja?

– Japánt ugyanaz a kihívás érte a XIX. század közepén, mint Kínát: megjelentek a külföldi hadihajók, és addig lőtték a kikötőket, amíg meg nem nyitották az országot a kereskedelem előtt. A kínaiak igyekeztek bezárkózni, próbálták halogatni a szembesülést a modernizációval, a japánok ezzel szemben rávetették magukat a „nyugati” ismeretekre. Végül nem gyarmatosították őket, hanem Japán foglalta el már a XIX. század végén Koreát és Tajvant, majd a XX. században több hullámban Kínából nyesett ki darabokat, végül 1937-ben offenzívát indított ellene.

 – Köztársasági hadsereg, Kuomintang-fegyveresek, japán katonák, kommunista partizánok, irreguláris milíciák… Volt köztük különbség keresztény szempontból?

– A gyakorlatban nem. A misszionáriusok külföldiek voltak, ezért mindenki tartott tőlük, nemigen érték őket komolyabb atrocitások. Védettséget élveztek, bár egyszer előfordult, hogy egy hadúr túszul ejtette őket. A nacionalista kampányok időnként a keresztényeket is érintették, de azért a kormány figyelt arra, hogy ne haragítsa magára az idegen hatalmakat. A japánok esetében az is szerepet játszott, hogy Magyarországgal szövetségesek voltak.

Száz évvel ezelőtti térkép Kínáról

 – A támingi misszió végét a kommunista hatalomátvétel jelentette. Miért volt biztonságos menedék az ellenkormány ellenőrzése alatt álló Tajvan?

– Nem volt jelentős kommunista tevékenység a környéken, meglepetésként is érte a misszionáriusokat, amikor megjelent a kommunista hadsereg. A kommunisták ideológiai okból vallásellenesek voltak, de ami még fontosabb, erőteljesen nacionalisták is: mindenféle külföldi befolyástól igyekeztek megszabadítani Kínát, ennek része volt a kereszténység, illetve a külföldi hittérítők üldözése. 1949-ben a Kuomintang-kormányzat parlamentestül, államkincstárostul Tajvanra menekült, és ott rendezkedett be – szándékai szerint ideiglenesen. A hittérítők tudtak kínaiul, így aki maradni akart, annak kézenfekvő volt Tajvanon folytatni a missziót. Az óceániai népekkel rokonőslakosok körében egyértelműen sikeresek voltak, ezeknek a közösségeknek a jelentős része keresztény lett.

 – A jezsuita misszió időszakában melyek voltak a legelterjedtebb vallási irányzatok?

– A kínai vallásosság másképp néz ki, mint a miénk: a vallási elit szintjén van különbség egy buddhista szentély, egy taoista kolostor és egy népi istenségnek emelt templom között, de a mindennapi népi vallásosságban ezek összemosódnak. Egy átlagos kínai – pláne ebben az időben vidéken – hisz mindenféle buddhista istenségekben, bemutatja az áldozatot a helyi népi isteneknek, a város istenségének és a földistennek is. Azután, ha olyan problémája van, taoista paphoz fordul. A tételes vallások közül a buddhizmus a leghangsúlyosabb.

A sheshan-i Szűzanya

– Ezek szerint nem a mai agnosztikus, ateista többségű statisztikák jellemezték a népességet?

– Az istenhit abszolút jellemző volt. Akiket ma ateistának vagy agnosztikusnak szoktak tekinteni, azok tulajdonképpen ennek a népi vallásosságnak a hívei. Ha valaki Budapesten bemegy egy kínai büfébe, akkor is láthat valamelyik sarokban egy istenségszobrot vagy egy gazdagságisten képet. Ilyen módon a kínaiak nyolcvan-kilencven százaléka hisz, miközben nem tudnák elmondani, hogy pontosan miben.

 – A hitre épülő rítusok gyakorlása általános volt?

– Az 1950-es években kezdődő vallásüldözésig abszolút: halottak napján füstölőt égettek a rokonaiknak, a buddhista ünnepeken áldozatot mutattak be, imádkoztak a helyi istenekhez, azaz a hagyományos szertartásokat végezték. A ’80-as évekig a kormányzat azt állította, hogy a kínaiak ateisták lettek, de aztán kiderült, hogy a sok évtizednyi kommunizmus sem csökkentette a vallásosságot, sőt ma hatalmas vallási reneszánsz tanúi lehetünk.

 – Ha elmennénk egy kínai misére, az itteni szertartásokhoz szokott szemünk sok különbséget fedezne fel?

– Voltam, de óriási különbséget nem láttam. Talán a kínaiak kicsit visszafogottabbak. A dekoráció persze kínaiasodott, sok helyen piros lampionok lógnak, Szűz Mária és a kisded Jézus pedig mongoloid vonásokkal rendelkezik a szentképeken.

Keresztények és kommunisták Kínában

Az egyik első keresztény misszió Matteo Ricci olasz jezsuita nevéhez kötődik, a XIX. századtól aztán tömegesen érkeztek hittérítők Kínába. A helyiek rizskereszténynek hívták azokat, akik a tőlük kapott juttatásokért keresztelkedtek meg. Salát Gergely hangsúlyozza: sokan viszont komolyan vették és hirdetői lettek az evangéliumnak, s 1900-ban, az idegenellenes bokszerlázadás idején többen hitvallóként mártírhalált haltak. Közülük százhúszat II. János Pál pápa 2000-ben szentté is avatott.

A ’40-es évek végétől a kommunista kormány korlátozta a vallásgyakorlást, de a keresztények egy része túlélte a legsötétebb időszakokat és a munkatáborban töltött évtizedeket is. Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a kereszténység ebben az időszakban családi körben, kisebb közösségekben létezett. Az állam által kinevezett püspökök miatt az ’50-es években kettévált a hazafias és a földalatti katolikus egyház. Sok egyházmegyének két püspöke volt: egy hivatalos és egy Rómához hű. „Bár adott esetben mindketten börtönben ültek, másként bántak velük” – mutat rá a sinológus. Különbség volt az is, hogy a hazafias keresztények nem ismerték el a II. vatikáni zsinatot, a ’90-es évekig latinul miséztek, ami a gyakorlatban furcsán valósult meg: mivel nem tudtak latinul, a misék halandzsaszerű nyelven zajlottak. Eközben az „illegális” katolikusok már korábban áttértek a kínai nyelvű misézésre.

A 2000-es években Róma elkezdte jóváhagyni a hazafias püspököket, illetve bizonyos esetekben fölszólította a földalattiakat, hogy mondjanak le. Négy évvel ezelőtt aztán a Vatikán és Kína egyezményt kötött. Ennek alapján a hivatalos egyház által jelölt püspököket a pápának jóvá kell hagynia, de Kínának vétójoga van. Azóta nem történt egyházjogilag illegális püspökszentelés.

Mindeközben a Vatikán – az egyetlen európai államként – máig sem létesített diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársasággal. Salát Gergely szerint ma országosan nem jellemző a keresztényüldözés, de a helyi hivatalnokok, ha olyan vérmérsékletűek, gyakran vegzálják a fennhatóságuk alá tartozó nem regisztrált közösségeket: a rendőrség ráront az istentiszteletre, és mindenkit megver, vagy elviszi a papot. Bár most is vannak püspökök börtönben, munkatáborban, a sinológus szerint ez már nem országos és nem rendszerszintű jelenség – és az előzmények után már ezt is előrelépésnek lehet tekinteni.

A katolikusok száma tízmillió körül stagnál, vagy enyhén növekszik, ezzel szemben a protestáns közösségek gombamód szaporodnak. „Ezek nem a mi nyakas kálvinistáink, hanem amerikai ihletettségű neoprotestáns közösségek, akik énekelnek, táncolnak, révülnek” – magyarázza Salát. Becslések szerint 80–100 millió protestáns él most Kínában, emellett virágoznak a hagyományos kínai vallások is; rengeteg buddhista kolostort újjáépítettek, ahova tódulnak a fiatalok szerzetesnek. „Komoly ideológiai, vallási vákuum van. A társadalom elképesztően anyagiassá és versenyelvűvé vált, miközben az embereknek szükségük van kapaszkodóra” – értékel a Kína-kutató.


További cikkek a kínai magyar jezsuita misszióról a M.I.N.D. 2022. őszi számában:

Frissítve: 2022. szeptember 04.