Provinciatalálkozó 2018

Április 3-6. között tartották a magyar jezsuiták éves nagytalálkozójukat. A Jézus Szíve templomban bemutatott záró szentmise szónoka a kettős jubileumot ünneplő Mustó Péter SJ volt, s a szertartás keretében a tanuló rendtagok megújították fogadalmukat.

A képre kattintva galéria nyílik a provinciatalálkozó zárónapján készült fotókból!

A jezsuita rendbe belépésének 65., pappá szentelésének 55. évfordulóját ünneplő Mustó Péter SJ szentbeszédében az elköteleződésről szólván emlékeztetett, nem a világi értelemben vett siker az egyetlen kritérium, ami alapján meg lehet állapítani, hogy a szolgálat, a lélek feladatát sikerült-e elvégezni. Felidézte Apor Vilmos püspök, illetve az általános rendfőnök, P. Arturo Sosa SJ által figyelmünkbe ajánlott Gonzaga Szent Alajos példáját, akik életük feláldozásáig kitartottak a rájuk bízott szolgálatban. Mustó atya rámutatott, az elköteleződés és a vele járó lemondás lényege  természetesen nem a halál, hanem az, hogy ne magunkat, hanem a szolgálatot helyezzük legelső helyre. Hozzátette, a küldetést nem kell mindig világosan érezni, és lehet benne kételkedni, amint azt az apostolok is tették. A küldetést senki el nem veheti, kudarc meg nem semmisítheti, mert az elköteleződést vállalók életében, s nem a szavakban működik az Isten. Mustó Péter SJ ezt követően a hatásában tapasztalható, és mindenhol működő Lélek mibenlétéről tartott rövid eszmefuttatást, majd köszönetet mondott, hogy a jezsuita rend befogadta és elfogadta, és lehetőséget adott rá, hogy hivatását kiteljesíthesse a lelki szolgálatban.

A szertartás keretében Vízi Elemér SJ tartományfőnök külön köszöntötte a jubiláló rendtagokat és munkatársakat, egyben kérve az Urat, tegye teljessé mindannyiuk örömét és békéjét, s érintse meg irgalmával, hogy Húsvét titka kibontakozzon életükben.

A négynapos együttlét során a magyar jezsuiták a győrújbaráti lelkigyakorlatos házban Varga László kaposvári püspökkel, majd az osztrák rendtartomány tagjaival Győrben találkoztak. A záró szentmisét a munkatársakkal közös fotózkodás és ebéd követte, majd Vízi Elemér SJ tartományfőnök foglalta össze  a 2017. februári beiktatását követő bő egy év történéseit.

A képre kattintva galéria nyílik az osztrák és magyar rendtartományok győri találkozójáról

Az osztrák-magyar provinciatalálkozón készült fotókat ide kattintva, a záró szentmisén készült és a csoportfényképeket pedig ezt a linket követve lehet végignézni.

 A provinciatalálkozó kapcsán frissült a magyar jezsuitákat bemutató arckepcsarnok.jezsuita.hu oldal, ahol (szinte) minden élő és elhunyt rendtag hivatásáról, képzéséről és munkáiról található rövid összegzés.

 

Frissítve: 2018. május 16.