Rendben vagyok

Sajgó Szabolcs atya jezsuita szerzetes. Hét testvér közt negyedikként született. Ez a történet csak szemelvényeket villant fel szerteágazó életéből. Már kiskorában meghatározó kapcsolata volt a jezsuitákkal: „Egy nagy családban vannak kisebb-nagyobb viharok. Amikor szüleim nem éppen békességben voltak, akkor volt egy idősebb jezsuita – hivatalosan akkor a rend nem létezett -, aki segédmunkásként kereste a kenyerét. A családi hullámvölgyeknél vagy apám, vagy anyám szólt neki, hogy jó lenne egy látogatás. Akkor eljött hozzánk. Nem csinált semmit, de a csendes, nyugodt jelenlétével kisimultak a családi hullámok.”

18 évesen egy igen erős benyomás vetett véget az addigi ateista, materialista gondolkodásának. Ez külsőleg nem volt rendkívüli. Egy decemberi hideg, nyirkos vasárnap estéjén sétálni indult, hogy kicsit kijárja magából a sok negatívumot, és elgondolkodjon az addigi életén. A gyaloglás közben átfagyott, így az egyik templomba vezetett az útja, ahová bement melegedni.

rendben_vagyok

„Ahogy ott álltam, semmi rendkívüli nem történt, csak mint amikor az ember kivesz a computerből egy lemezt és betesz egy másikat. Akkor értettem meg a 20. századi nagy magyar misztikus – kellően nem értékelt – Dienes Valériánkat, aki vallott arról, hogy ateistaként, Istent keresve ment hazafelé 1924-ben a Rákóczi úton, beült egy kicsit a pesti ferencesek templomába. Ateistaként ült be és hívőként állt fel. Velem is ez történt. A lényeg, ami máig nagyon erősen bennem van. Egy ajándék tapasztalat, hogy kerek a világ. Minden rendben van, és valami végtelen öröm, béke, ami ezzel jár, és ezt mindenkinek el kell mondani. Ez az, ami fontos volt, és fontos most is számomra.”

A világ szépségének és Isten szeretetének hirdetésére háromnegyed évvel később papnövendék, majd egyházmegyés pap lett, Esztergomban szentelték fel, éveken át különféle plébániákon működött. A szerzetesrendekről már akkor is gondolkodott, sokukat meglátogatta – külföldön és itthon egyaránt -, azonban tanítani nem szeretett volna, így csak pappá szentelése után 8 évvel lépett be Kanadában a magyar jezsuita rendtartományba. Szabolcs atya lelkének egy része misszióba vágyott, hogy orvosként embereket gyógyítson. Azonban rendfőnöke mást szánt neki: A Szív újság szerkesztését. De nem csak cikkeket írt, hanem verseket is.

„Tinédzser koromban kezdtem verseket írni, amit Kanadában is folytattam. Ott a noviciátusba bejárt Tűz Tamás, aki nagyon tehetséges és jó költő volt. Egyszer követelte tőlem, hogy adjam oda az írásaimat, mert a kezdő írókat szívesen segítette. Begyűjtötte az írásaimat, és ’87-ben az Amerikai Magyar Írók sorozatban jelent meg az első kötetem.”

rendben_vagyok2

Máig öt verseskötete, egy műfordításkötete jelent meg. Az egyik kötetet német és angol fordításban is megjelent. Jó visszhangokat kapott. A Szív című folyóiratot hozta haza Kanadából 1990-ben. Az üldöztetések viharában beszüntetett lapot ismét a magyar földben gyökereztette meg. A lap 2015-ben jubilál, idén 100 éves.

“Bíró Ferenc nevű jezsuita az I. világháború elején alapította A Szívet, az akkor még nagy Magyarországra, ezért más “hazai” nyelveken, horvátul, románul, szlovákul is megjelent az újság. ‘Aztán ‘51-ben betiltották Magyarországon, bár nagyon rugalmasan próbált a szerkesztőség a Rákosi-korban élni, de volt egy pont, amikor tovább már nem lehetett. Külföldön ’53-ban folytatták a magyar jezsuiták a kiadványt, én ’84 végén kapcsolódtam be, majd hamar szerkesztője, főszerkesztője, kiadója lettem. És aztán ezzel jöttem haza, hogy hazatelepítsem, hiszen itthon van a helye a lapnak.”

Magyarországra való visszatelepülése után az induló Szent Ignác Szakkollégiumnak lelki vezetője lett ’94-ig, emellett a Szív Szentjánosbogár mozgalmának alapítója 1990-től. A Szentjánosbogarak először a Szív újság közepén elhelyezkedő gyerekrovatban jelentek meg, innen indultak az országos nyári gyermektáborok. Ma általában tíz, mindenféle korosztálynak szóló, vagy ezer embert érintő nyári táboroztatás van, sok évközi rendezvénnyel, helyi klubokkal országszerte.

rendben_vagyok3

Szabolcs éppen két éve megjárta az “El Caminót”. Több, mint ezer kilométeres déli gyalogutat választott, Cadizból, hogy kevesekkel találkozzon, mivel valódi elcsendesedésre és magányra vágyott.

Lelkigyakorlatokat és csendmeditációkat rendszeresen kísér, de ez a zarándoklat számára is új felismeréseket hozott: mennyire kevés dologra is van igazából szüksége az embernek a létfenntartáshoz, hogy mennyire leegyszerűsödhet az ember személyes kapcsolata Istennel. A hosszú zarándokúton egy hátizsáknyi holmi elég, napi egyszeri étkezéssel jól lakhat a vándor.

“Három hónapig úgy voltam, hogy jól megfontoltam mit teszek a hátizsákba. Spanyolországban 36 napig gyalogoltam, utána elmentem a Himalájába, Nepálba a jezsuita misszióba. Meg akartam ismerni az ő életüket, hogyan van a jezsuita élet Nepálban, ebben a 80%-ban hindu, 20%-ban buddhista országban, ahol összesen 150 ezer keresztény él, és ennek a fele katolikus. Az egyszerűségre való törekvés az, ami a mai zarándok-divatot mozgatja. Csak biztatni tudok mindenkit, aki a zarándoklásra gondol, hogy próbálja radikálisan csinálni, komolyan venni, és levonni a következtetéseket a tapasztalataiból.”

rendben_vagyok4

A Párbeszéd Házában, aminek másfél éve – második Kanadából hazatérése óta – igazgatója Szabolcs atya, külön Zarándok Pont létezik azoknak, akik útra kelésük előtt szeretnének beszélgetni, tanácsot kérni, információhoz jutni, avagy a hazatérés után a zarándoklat alatt átélt élményeket megosztani olyan emberekkel, akik maguk is megtapasztalták ezt a kegyelmi állapotot.

A szerzetességről, ahova az útja éveken át tartott, Sajgó Szabolcs így vall: “A szerzetes helye a társadalomban, maga a szerzetesség titok a számomra. Jézus előtt is, a kereszténységen kívül is van az emberekben késztetés, hogy belső forrásvidéküket radikálisan keressék. Azt a forrásvidéket, ahonnan egészen másként tárul ki a valóság, a világ. Ahol az ember túllát a változó felszínen, a gyors folyamatokon, és valahol egy időtlenséget, egy mindenek egységét, teljességet tapasztalhat meg. És azt is, hogy igazából ez az, ami az ember valódi identitása. Mindennek a keresése vagy az ennek való elköteleződés egy életre: ez az, amit szerzetesi hivatásnak mondhatunk.”

 

Frissítve: 2016. július 27.