Róna Gábor jezsuita atya élete

Róna Gábor, 1929. február 4-én született Kiskunhalason, pedagógus családban. Édesanyja tanítónő, édesapja pedig tanyai iskolák igazgatója volt. Az elemi iskolát a Kalocsai Iskolanővérek vezette iskolában végezte, majd 1939 szeptemberében kezdte el a kalocsai jezsuita gimnáziumban a középiskolai tanulmányait, mint konviktor (bennlakó). Öt éven át volt jezsuita diák. 1944 őszén a szovjet hadsereg bevonult Kalocsára, a gimnázium nagy részét lefoglalták, ezért a vidéki diákokat hazaküldték. A háborús helyzetre való tekintettel a helyi református gimnáziumban fejezte be középiskolai tanulmányait, de a kalocsai évek nem múltak el nyomtalanul, a jezsuita hivatása megmaradt: „Itt tudatosodott bennem, hogy az Úr az ő szolgálatára hív a Jézus Társaságba”, így 1947-ben felvételt nyert a jezsuita rendbe.

A noviciátust a budai Manrézában töltötte, ez volt az utolsó évfolyam, amely még a teljes noviciátust viszonylag nyugodt körülmények között tudta elvégezni, P. Kovács Jenő (1901-1996) novíciusmester vezetése alatt. 1949. augusztus 15-én lett volna esedékes a fogadalomtétel, de pont ezen a napon hagyta el többedmagával a noviciátust és egyben Magyarországot. Így az első fogadalmát, Sankt-Andrae-ban tette le Fejér József (1913-1991) atya kezébe 1949. augusztus 28-án. 1949 őszén Pullachban, Németországban, kezdte el a juniorátust, intenzív német nyelvtanulással. Két év elmúltával újabb dispozició révén Belgiumba került, hogy filozófiai tanulmányait a Leuven közelében fekvő, Eegenhoven francia nyelvű skolasztikátusban végezze el. Újból utazás, nyelvtanulás. 1951 őszén indult meg el a filozófiatanulás, majd pihenésképpen két év multán elöljárók a Godinne-i vallon jezsuita kollégiumba küldték nevelőnek. Utána 1955-ben, a spanyolországi Granadába került a teológiai tanulmányok elsajátítására. 1958. július 15-én szentelte pappá Félix Romero Menjibar jaén-i püspök. Még szentelése előtt elkérte az ecuadori jezsuita provincia, hogy hozzájuk menjen tanulmányai befejeztével, 1959 késő nyarán érkezett hajón Ecuadorba. Ott kezdődött igazából lelkipásztori működése, amely harminc éven át folytatódott. A jezsuita atyák Ecuadorban, sok iskolával, kollégiummal rendelkeztek. Legtöbbnyire ezekben volt „diákspirituális”. Tanított hittant, éneket, de volt segédlelkész rend templomaiban, éveken át kórház- és börtönlelkész is. Vasárnap szinte mindig misézett a szegény negyedekben.

Az 1980. évi, hazai útja alkalmával egy mélyreható lelki élményben volt része. A kezébe került egy kis füzetke, amely a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a Szeretetlángjáról szólt. Igen mély hatást tett rá, és belső indíttatást érzett, hogy nem csak ezt a füzetkét, hanem magát a Szeretetláng Lelkinaplót lefordítsa magyarról spanyol nyelvre. Ezt a fordítást, Ecuadorba visszatérve, 1989-re sikerült befejezni, majd. megkapta rá a guayaquili érsek, akkori főpásztora legmelegebb elismerését. Ahova csak eljutott ez, egy magyar édesanya által kapott üzeneteket tartalmazó Lelki Napló, ott lángra is lobbant sok lélekben a Szűzanya Szeretetlángja. A Szeretetláng befogadása és továbbadása nagyon fontos részévé vált életének 1999-ben, a Szeretetláng Mozgalom első nemzetközi találkozóján, Mexikó fővárosában Bernardino Echeverría ecuadori bíboros kinevezte a mozgalom nemzetközi koordinátorává, amely megbízatást 2008-ban adta át egy brazil házaspárnak.

Két bőrönddel érkezett haza a Róna atya, amit egy élet során „szerzett”, azt a szívében hozta. A kalocsai visszatérésről a következőket írta: „1989 nagyhetében érkezett levél Nemesszeghy Ervin provinciális atyától, aki eljuttatta hozzám Dr. Dankó László kalocsai érsek úr levelét, amelyben szeretettel kéri, hogy jöjjek haza Magyarországra, és mielőbb foglaljam el Kalocsán a volt jezsuita templom vezetését. Kimondhatatlan öröm volt számomra, hogy hazatérhetek édes hazámba, és itthon dolgozhatom. Azon a nyáron végleg hazaköltöztem Magyarországra. 1991. szeptember 3-án történt meg az ünnepélyes fogadtatásunk. Az érsek úr [Dr.Dankó László] mondta a szentmisét, és átadta a rend részére a templomot. A hívek sokasága vesz részt a miséken. Nemcsak a város lakói, hanem a környező községekből is sokan betérnek hozzánk. Számukra is közkedvelt a Jézus Szíve templom. A hívek szűkebb köre családias közösséget alkot, barátság, meleg szeretet köti össze őket. Vasárnaponként százharmincan vesznek rész az istentiszteleten. Az atyák besegítenek az iskolai hitoktatásba is. A börtönben is missziót vállaltunk, valamint a fiúnevelő intézetben és a kórházban is megfordulunk. A jezsuiták igazi virágkora akkor volt, amikor a gimnáziumot vezették. A történelem máig megőrizte tudós tanárainak nevét: Fényi Gyula, Tóth Mike, Thalhammer János, Menyhárt László. Rendünk tagjai a hit és a tudomány egységét vallották egyszerre. A nevelői közösség lelkülete kisugárzott a diákságra. A szeretet, a közvetlenség szigorral is társult, magas követelmény felállításával. Nevelőink a napi lelkigyakorlatokon kívül csak a tudománnyal, az oktatásunkkal voltak elfoglalva. 1949-ben négyszáz tagot számlált a rend. Közülük negyvenen éltek Kalocsán, a rend magyarországi központjában. Időközben alaposan megcsappant a számuk – most százhatvanan lehetünk, akiknek fele itthon van ismét. Hogy milyen jövőt látok? Reménykedve tekintek a jövőbe, mert van tizennyolc novíciusunk Szegeden. Elindult egy kedvező folyamat, amelynek gyümölcse csak egy évtized múlva érik be. A jezsuita rend bármelyik tagja bármikor köteles a Szentatya által meghatározott helyen szolgálatot teljesíteni, esküjének megfelelő oktató-nevelő munkát végezni. Ahhoz, hogy a fiatalok nagyobb számban tanítsanak, elődeik példáját kövessék, jó pár évnek kell eltelnie.”

1992-ben, Kalocsán augusztus 27-én, Szent Mónika ünnepén egy kis homíliát tartott a kalocsai Szent István király templomban, amikor megemlítette, hogy külföldi tartózkodása alatt megismerte a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségét. Ezek az édesanyák Szent Mónikát, Szent Ágoston édesanyját tekintik követendő példaképüknek, hiszen kitartó imájával kiesdette Istentől Ágoston fia megtérését. Ez a pár szó, mint jó mag jó talajra talált az ott levő édesanyák szívében. Ezért Kalocsán alakult meg a „szentmónikás” imádkozó édesanyák első csoportja. Ez a kezdeményezés a jó Isten kegyelméből azután elterjedt az egész országban, sőt túl a határokon. Maguk az édesanyák terjesztik, adják tovább. Amióta a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége mozgalom elindult, évente két találkozót tartanak, egy országosat, ezt Budapesten, és egy regionális találkozót az ország valamely városában. Mindenütt megtöltik a templomokat a jó édesanyák.

Róna atya nyolc éven át működött Kalocsán, mint lelkipásztor, és mint a kórháznak és a női börtönnek a lelkésze. A börtön lelkészi szolgálatát különösen fontosnak érezte: „Legtöbbször nem egyedül jövök, hanem a Máltai Szeretetszolgálat tagjaival, ők azokat a rabokat látogatják, akiknek nincs senkijük. Kisebb ajándékkal kedveskednek, szeretetcsomagot adnak a szabadulóknak. Minden vasárnap szentmisét tartok, amelyet nagy áhítattal hallgatnak a reformátusok is. Nemcsak a külső börtön fala zárja el az elítélteket a külvilágtól, hanem egy belső is. Ezeket a „téglákat” bontogatjuk. Az istentiszteleteken húsz-harminc fő vesz részt. Az ige nemcsak ennyi embert érint meg, hanem ettől sokkal többet, mert a jelenlévők át- szellemültsége kisugárzik a cellákban is. A betegek, az elesettek felkarolása, lelki gondozása papi hivatásunk nehéz, de talán legszebb része.”

A jezsuiták kalocsai szolgálatának megszűntével, P. Ádám János (1927-2010) provinciális 1997-ben Miskolcra küldte, a nem sokkal előbb megindult jezsuita gimnáziumba hittanárnak. Kétévi tanítás után, Hódmezővásárhelyre került, mint segédlelkész a Szent István Plébániára. Amikor Morlin Imre atya betegen Pilisvörösvárra került, 2002 februárjában, a helyére nevezték ki a pesti Jézus Szíve-templomhoz, ahol haláláig szolgált, 2015. június 21-én adta vissza lelkét Teremtőjének.

Bikfalvi Géza

Frissítve: 2020. június 05.