Szebenyi András SJ hivatásának története

Január 10-én kora délután történt. Az asztalom előtt ültem, felkészülve a tanulásra. Enyhe téli nap volt, a hópelyhek elolvadtak az ablakon, és kristálytiszta csíkokban folytak le az üvegen. Ekkor jött a gondolat, hogy pap leszek. Teljesen váratlanul ért, hiszen soha életemben nem gondoltam erre; mégis, magától értetődő és nagyon is vonzó vágyként jelent meg bennem. Addig sebész akartam lenni, ezért is tanultam nagy odaadással, mert jó érettségi vizsgát akartam szerezni. Úgy gondoltam, így majd közvetlenebb és határozott módon tudok segíteni az embereken. De a gondolat, hogy pap leszek, valahonnan a lelkem legmélyéből jött, és a jó Isten betöltött a közelségével, amit addig sohasem tapasztaltam ilyen mértékben.

Ez az érzés velem maradt egész délután, és estefelé tudtam: tervemet úgy valósítom meg, hogy belépek a jezsuita rendbe. Ezután szinte mindenütt a jó Isten jelenlétét éreztem: amikor kimentem a házból, és fölnéztem az égre az alacsony szürke téli felhőkre, a jó Isten ott volt. És ott volt a szívemben, elmémben, egész lényemben. Sokszor éjszaka összetett kézzel, a párnáról fölemelt fejjel, szavak nélkül imádkoztam. Mindez így ment legalább egy hónapig.

Először nem szóltam erről senkinek, de végül úgy gondoltam, el kell mondani valakinek. Elmentem jezsuita nagybátyámhoz, s amikor elmondtam neki, hogy jezsuita pap akarok lenni, sem nem biztatott, sem nem ellenezte. Egyszerűen azt mondta, hogy amikor szentmisét hallgatok, és a pap a konszekráció után fölemeli az oltáriszentséget, csak kérjem a jó Istent, hogy az ő akarata legyen meg. Ezután így is tettem minden alkalommal.

Február elején megmondtam édesanyámnak és édesapámnak, mit tervezek. Erre óriási zűr támadt. Édesanyu nagyon kiborult. Mondta, észrevett valami változást rajtam, de azt hitte, szerelmes lettem. Aztán elsírta magát, és kért, hogy ne tegyem ezt, mert a jezsuiták hidegek és kemények, és majd összetörik a szívemet. Más alkalmakkor pedig a jó Istent ostorozta, hogy ilyen hirtelen vesz el engem tőle, és őt hívta keménynek. Ez fájt, mert nagyon szerettem édesanyámat. Az ilyen kritikus pillanatokban kimentem az udvarunkra, és fölnéztem az égre, hogy közelebb legyek a jó Istenhez, s megosszam vele a könnyeimet. Ő  pedig gyengéden megerősített és megvigasztalt.

A család többi tagja más-más módon reagált az elhatározásomra. A bátyám elvitt sétálni, és meg akart győzni arról, hogy amit tervezek, az nem a legjobb ötlet, különösen most, a kommunista uralom alatt nem. Én minden érvét meghallgattam, de egyik sem volt elég erős ahhoz, hogy megváltoztassa elhatározásomat. Amikor pedig részletesen feltártam bátyámnak, mit tapasztalok, és mi az oka az elhatározásomnak, elcsendesedett, elgondolkodott, és nem akart többé lebeszélni. Amikor hazaértünk, édesapu akart beszélni velem. Azt kérdezte: „Igazán ezt szeretnéd?” Azt válaszoltam: „Igen.” Ő pedig így felelt: „Akkor ez elég nekem.” Így megkaptam a szülői beleegyezést, és ezzel felkerestem Páter Kovács novíciusmestert a Manrézában a jezsuita noviciátusban. Jó benyomást keltő épület volt, Buda dél-nyugati oldalán, a Hűvösvölgyben. Páter Kovács azonban nem különösebben lelkesített. Azt gondolta, nagyon sovány vagyok, és talán nem eléggé egészséges a novíciuséletre. Ugyanakkor nem mondott sem nemet, sem igent, de ez számomra elegendő volt, mert feltett szándékom volt, hogy jezsuita novícius leszek.

Elérkezett a június, és remek sikerrel mentem át az érettségi vizsgán. Erre Páter Kovács végre elfogadta a belépésemet, de azzal a feltétellel, hogy egészségileg nem lesz baj később. Úgy látszott, édesanyu is megbarátkozott azzal, hogy még a bátyám előtt el fogom hagyni a családot. Később hallottam, hogy édesanyu még az elején elment egy ferences templomba tanácsért és támogatásért. Az atya, akivel beszélt, egyetértett vele, hogy nem jó ötlet jezsuitának mennem – szerinte inkább náluk volna a helyem. Jóllehet édesanyu nem ilyen válaszra számított, mégis segített neki, mert azt gondolta, hogy a jezsuiták jobban megfelelnek majd nekem, mint a franciskánusok.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. március 19.