Szent Ignác-i útmutató ahhoz, hogyan „éljük túl” a karácsonyt

Brendan McManus ír jezsuita 11 javaslatot kínál a lelki egyensúly megőrzésére az ünnepi időszakban, felhasználva a rend alapítójának, Loyolai Szent Ignácnak bölcsességét. (Az Ignáctól vett idézetek a pontok végén zárójelben.)

  1. A karácsony Krisztusról szól. Ennek magától értetődőnek kell lennie, de sajnos annyira elfelejtettük, hogy mostanában a Mikulás az ünnep elsődleges, de fiktív karaktere (a szerző angolszász területen él – a ford.), vagy ami még rosszabb, a karácsony csak bizonyos érzelmekre redukálódik, amelyek bizonyos termékekkel kapcsolatosak, és amelyeket teljes mértékben a reklám táplál. Krisztus az Isten, aki bekerül a világunkba és a sötétségbe, hogy szeretetben éljünk és világítsunk mások számára. (Az inkarnáció, a megtestesülés során Isten emberré válik, hogy a mi életünk is átalakulhasson.)
  2. A megtestesülés „folyamatosan érkező ajándék”, de ennek semmi köze a kereskedelemhez. Mérhetetlen értékű ajándékot kaptunk, kapcsolódási lehetőséget az ég felé. Ehhez az szükséges, hogy a dolgok lényegére figyeljünk, és valójában jelen legyünk. Egoizmusunk valahogyan szóhoz jut, önzőként viselkedik, meg akar szerezni dolgokat, felületes magabiztosságot és büszkeséget alakítva ki ezzel. Az igazi öröm azonban a dolgoktól való szabadság és az isteni természetünk megélése; Isten rajtunk keresztül dolgozik a világ javításán. (A belső, lelki szabadság az, hogy elengedjük a dolgokat, és közel engedjük Istent; ez valódi, tartós örömet hoz.)
  3. „Rendetlenségben jött létre.” A karácsonyi történet egy olyan babáról szól, aki egyáltalán nem ideális körülmények között született. Tehénistállóban, a szalma és a rendetlenség közepette. Ebben rejlik reményünk; Isten jelen van életünk rendetlenségében és zűrzavarában. Csodálatos és csodás dolog ez, „csendes és szentséges éj”. Nem számít, ki vagy vagy mit csináltál, Krisztus veled van. (Isten jelen van az életünk tapasztalatában és élő valóságában.)
  4. A karácsony központi képe a fény a sötétben. El kell fogadni saját sötétségeinket és a világban uralkodó sötétséget is ahhoz, hogy értékelhessük a fény csodáját. Ez mindent átalakít és új látásmódot nyújt nekünk. Hagyjuk abba a színlelést, és végezzünk őszinte számvetést saját fényünkről és árnyékos oldalunkról; az igazi ima meg fogja változtatni az életünket, célokat és irányokat ad. Mindig lehetséges az újrakezdés, ezt soha ne felejtsük el. (Az ima a valóságunkat viszi Istenhez, átalakítja üres életünket, és segít jó döntéseket hozni.)
  5. Tartsd magad egyensúlyban. A karácsony gyakran zsúfolt időszak, rengeteg többletterheléssel és feszültséggel, a dolgok könnyen „robbanhatnak” vagy kicsúszhatnak az irányításuk alól. Karácsony is csak egy nap, és az a feladatunk, hogy a lehető legjobb formában, állapotban maradjunk, hogy értékelni tudjuk az ajándékokat, amiket a családon, a barátainkon, az ételeken, italokon, a jó filmeken stb., keresztül kapunk. Így elkerüljük, hogy mire elérkezik a karácsony, ne tudjuk értékelni őket.
  6. Túl sok jó dolog rosszá válhat. A kevesebb több. Gyakran előfordul, hogy a dolgok jóról rosszra fordulnak. Ezeket fel kell ismernünk, és lépéseket kell tennünk, hogy megállítsuk. Azért, hogy megtartsuk a fényt, ami a jó felé való igyekezetünket kíséri. Nagy segítség lehet annak ismerete, hogy mit kell tenned vagy elkerülnöd ahhoz, hogy egyensúlyban, „jól” maradj. Ennek megtartását döntsd el jó előre! (Tartsd magad egyensúlyban a világ minden dolga előtt; annyiban használd őket, amennyiben az Istenhez / a Fényhez vezetnek.)
  7. A kétségnek, bizonytalanságnak előnyei is vannak. Fontos ignáci alapelv ez ahhoz, hogy megértsük az emberek viselkedését és tetteit. Ez különösen előtérbe kerülhet karácsonykor, amikor az érzelmek és a „drámák” fokozódnak, amikor nagyobb esély van a feszültségek erős kitörésére. Ne reagáljunk azonnal minden erős érzelemre, kezeljük őket a helyükön. Ez meg tud óvni mindenkit a felesleges karácsonyi „drámától”. (Értelmezzük az emberek szándékait, cselekedeteit és szavait.)
  8. Csökkentsd az elvárásaidat. Az ignáci lelkiség kulcsa annak tisztázása, hogy mit akarsz, mik a vágyaid. Hiba a rossz dolgok keresése, például a korlátlan boldogság vagy a folyamatos probléma nélküli élet. Ehelyett inkább figyelj másokra, arra, hogy a többiek boldogságához miként járulhatsz hozzá. (Isten a legmélyebb vágyainkban van jelen, nem pedig a felszínesekben.)
  9. Gondolj ezekre a kevésbé jól teljesítőkre, a gyengébbekre. Ez kissé közhelyesnek tűnhet, de a karácsony azzal is jár, hogy másoknak segítsünk, nyitott szívvel adjunk, lépjünk ki a komfortzónánkból. Csatlakozz valamelyik önkéntes jótékonysági kezdeményezéshez, hogy ezáltal figyelhess másokra is. Még jobb, ha úgy gondolod, van valaki az életedben, akivel ki kell engesztelődnöd, vagy próbálj meg kapcsolatba kerülni olyan emberrel, aki szenved vagy nincs senkije. Nincs hiány a rászorulókról; az igazi boldogság az adás, nem a felhalmozás. (A szeretet inkább tettekben, mint szavakban mutatkozik meg; a szeretet az ajándékok kölcsönös megosztásából áll.)
  10. Krisztus kifejezetten neked szól. Szent Ignác azt mondja, hogy Isten mindig próbál elérni minket, nagyon konkrét üzenetet küld nekünk, és váratlan módokon van jelen. Mit mondhatna Isten neked ezen a karácsonyon? Mit hallanál tőle? Hol vannak az életedben az ima és a reflexió terei? Mit jelent idén karácsonykor a szeretetből fakadó másfajta odahallgatás, elkötelezettség és élet? Valósítsd meg! (Isten mindenkivel közvetlenül és egyénileg kommunikál.)
  11. Miről szól az életed? A karácsony az év vége, az északi féltekén a legnagyobb sötétség ideje. Szánj kis időt arra, hogy visszatekints az elmúlt évre. Miért vagy hálás, mit bánsz, miért kérsz bocsánatot? Hogyan élhetnél másképp a következő évben? (A tapasztalataidat vedd számba a jobb jövőbeli döntések érdekében.)

Forrás: https://www.jesuit.ie/news/surviving-christmas-an-ignatian-guide/?fbclid=IwAR381jJVUi_roVlPtWwr0Xq8rzXXfVuR6VOBmF-5bnYgMagjQrgmk-08D7g

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2019. december 24.