Szent Ignác nyomában zarándokolhatunk a nappalinkban – hála a jezsuita telefonos alkalmazásnak

Ingyenes okostelefon-alkalmazással rukkolt elő a jezsuiták római központja, hogy lelki élményt nyújtson azokról a helyszínekről, amelyek Loyolai Szent Ignácot formálták. A felhasználók térképeken, 360 fokos fényképeken, hangfelvételeken és szöveges meditációkon keresztül megismerhetik Ignác életútjának 44 fontos állomását – akár virtuálisan otthonról, akár a helyszínen. Az alkalmazás angol, spanyol, olasz és francia nyelven készült el, Android és iOS rendszeren egyaránt elérhető.

Ahogy arról a tavaly lezárult emlékévben számot is adtunk, Loyolai Szent Ignác megtérése és lelki átalakulása hosszú folyamat, spirituális kaland volt. A jezsuita rend alapítója küzdött, harcolt, álmodott, míg felfedezte magában azt a képességet, hogy mások gyógyítására is képes. Mostantól bárki, aki rendelkezik mobileszközzel, átélheti ugyanezt az utazást – ígérik a fejlesztők.

„Ignác megtéréstörténete mindannyiunkra hatással lehet” – mondta Arturo Sosa, a Jézus Társaságának generálisa. „Ezzel az alkalmazással meg akarjuk mutatni az utat Istenhez oly sok ember számára, akik ma Istent keresik.”

Zarándoklat mobilon

A térképek, 360 fokos fényképek, hangfelvételek és szöveges meditációk révén a felhasználók felkereshetik Ignác lelki utazásának minden állomását, valamint a jezsuita rend legfontosabb helyszíneit, megállhatnak és hagyhatják, hogy ezek a helyek úgy szólítsák meg őket, mint a Jézus Társasága alapítóját öt évszázaddal ezelőtt.

A „jezsuita zarándoklat” résztvevői együtt elmélkedhetnek jezsuitákkal a világ minden tájáról, miközben vezetett imákat hallgatnak Párizs, Antwerpen, London, Rouen, Montserrat, Jeruzsálem, vagy épp Róma egyes helyszíneiről. A jövőbeni frissítésekkor további állomásokkal tervezik bővíteni a zarándoklatot Európában és más kontinenseken.

Az alkalmazás ötlete a koronavírus-járvány idején született meg. „Azt akarjuk, hogy az emberek személyes és szenvedélyes módon fedezzék fel Istent. Ez az alkalmazás nagyszerű spirituális eszköz lesz a betegeknek, időseknek és azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy meglátogassák az ignáci helyeket” – ismertette Vivian Richard SJ, jezsuiták római kommunikációs irodájának munkatársa.

Az alkalmazás letölthető a képre kattintva:

Frissítve: 2023. január 08.