Szent Ignáci-i lelkiség

Szent Ignác számára minden jó forrása Isten, ezért mindenben, ami jó, a jelenlévő Istent tiszteljük, és tiszteletünket mi sem teszi teljesebbé, mint a szolgáló szeretet, amely által biztosan Istenhez jutunk. A Szent Ignác-i lelkiség teljesen Istenre irányuló apostoli lelkiség, amelynek ima és tevékenységi tere az egész világ, törekvése mindenben megtalálni és megdicsőíteni Istent. E cselekvésben szemlélődő lelkiség képessé teszi az embert a mindennapok megszentelésére. „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse.” (Lgy. 23)

Szent Ignác a Lelkigyakorlatokban tárja elénk a lelki élet sajátos eszközeit, amelyek működése egyéni lelki tapasztalatként válik élővé mindenki számára. Sok lelki segítséget találunk még az általa szerkesztett jezsuita Rendalkotmányban, sok ezer levelében és a különböző életrajzi írásokban. A megkülönböztetés módszere, az elmélkedő és szemlélődő sajátos imamódok, valamint a napunkra visszatekintő szerető figyelem imája segíti az egyéni és közösségi haladást célunk felé. A lelki élet e gyakorlatainak végzése éppen annyira fontos, mint a testi gyakorlatoké, hisz általuk a Jézussal való szoros személyes kapcsolat hatja át az ember életét, és ez képesíti őt arra, hogy egyénileg és közösségben egyaránt megtalálja Isten akaratát.

A lelki élet alapritmusa a folyamatos jóról jobbra haladás, vagyis az úgynevezett magis tapasztalata: „Mert gondolja meg mindenki, hogy annyira halad majd előre minden lelki dologban, amennyire kivetkőzik önszeretetéből, önakaratából és önérdekéből.” (Lgy. 189). Ez először a megtérés, majd a Jézus követésére való elköteleződés, a szenvedő megváltó Krisztussal való közösségvállalás és a feltámadás örömének mély lelki tapasztalatain keresztül jelenik meg az isteni kegyelem és az emberi szabadság találkozásában. Szükséges a szabadság, vagy az úgynevezett indifferencia, hogy ne hozzunk rendezetlen hajlamból születő döntést: „Szükséges ezért, hogy közömbösekké tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben, ami szabad akaratunk döntésére van bízva és nincs neki megtiltva. Ugyannyira, hogy a magunk részéről ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget, a gazdagságot, mint a szegénységet, a tiszteletet, mint a gyalázatot, a hosszú életet, mint a rövidet, és következetesen így minden másban; egyedül azt kívánva és választva, ami jobban elvezet bennünket a célba, amire teremtve vagyunk.” (Lgy. 23) Mint az inga nyelve, az ember arra hajlik, amerre Isten akarata vonzza. Így, a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok végzésének során Isten és ember szabadon megkötött szövetsége születik meg, legyen az akár a lelkigyakorlatok több napos vagy több hetes formájában, vagy akár a mindennapok imájában és negyedórás visszatekintésében, azaz az Examenben. Ezek olyan idők, amelyeknek a csendjében születik meg a jobb és több melletti elköteleződés. Ha mi elhallgatunk, akkor meghalljuk Isten szavát, és belülről ízlelve azt jobb meggyőződésre jutunk. Habár a felsorolt hozzáállások és lelki eszközök többsége nem volt ismeretlen a korábbi lelkiségekben sem, mégis Szent Ignác volt az, aki azokat a Lelkigyakorlatok által egységes rendszerbe foglalta és kézikönyvként közzétette Isten megdicsőítése valamint az ember lelki útjának segítése céljából.

Harmadik fő jellemzőjeként a Katolikus Egyházzal való együttérzést és a tőle kapott küldetések sokszor hősies vállalását emelhetnjük ki. Ez a lelkiség, majd a belőle kinőtt jezsuita élet és eljárásmód már majdnem öt évszázada tesz embereket mindennapi vagy éppen az Egyház oltárain közbenjáró szentekké. Szentek és vértanúk hosszú sora áll előttünk (Xavéri Szent Ferenc, a tüzes lelkű misszionárius, Kaníziusz Szent Péter, a nagy hittudós, Pázmány Péter, a nagyszombati egyetemalapító, vagy az erdélyi származású hősies lelkű Pongrácz István, kassai vértanú, Fáber Szent Péter).

Ugyanígy apostoli művekben is maradandót alkottak Szent Ignác lelki utódai. Erdélyben megemlíthetjük a kolozsvári egyetem alapítását, vagy azokat az iskolákat, amelyekben a jezsuita rend tagjai tanították fiatalok generációit Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen és más helyeken. A sajtóapostolság és a tudományok mellett nem jelentéktelen a lelki téren végzett munka, amely a jezsuiták egyik fő tevékenysége a mai napig. Templomok és lelkigyakorlatos házak tűzdelik a tájat, ahol a jezsuiták valaha is tevékenykedtek. Mai változó világunkban pedig az emberi szükségek és Isten akaratának megfelelően a szegények és menekültek segítése került sok helyen előtérbe. A szent Ignác-i lelkiséget élők az Egyetemes Egyházon belül, annak hívására és a tőle kapott küldetésre válaszolva az Egyház által nagyra tartott Isten felé vezető apostoli úton járnak.

A jezsuita renden kívül még sokan magukénak érzik, ima és tevékeny életükben pedig élik a szentignáci hagyományt. Ugyan a jezsuita rendnek nincsen női szerzetesi ága vagy világi harmad rendje, de vannak női szerzetesi közösségek (Jézus Szíve Népleányok Társasága, Segítőnővérek Társasága), amelyek a Szent Ignác-i lelkiség ihletéből születtek, és vannak világi keresztények, akik élik ezt a lelkiséget.

A szerzeteseken kívül a világi keresztények számára is élhető a Szent Ignác-i lelkiség közösségi formája. Ők korábban a Mária Kongregációkba tömörültek, mint a jezsuiták fő munkatársai. A hatvanas évek végén e közösség a megújulás és a forrásokhoz való visszatalálás zsinati eszméinek hatására a Keresztény Élet Közösségei nevet vette fel, és átalakult autonóm világszintű egyházi közösséggé.

Megosztom ezt a cikket:
Frissítve: 2016. augusztus 12.